Föld
Atomfordulat
A belga, bolgár, finn, francia, magyar és román energia- és nukleáris ágazathoz tartozó munkavállalók fő szakszervezetei – köztük a magyar Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ) - levélben fordultak az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula von der Leyenhez, és felhívták a figyelmét az atomenergia-termelés kulcsszerepére. Erről kérdeztük Járosi Mártont az Energiapolitika 2000 Társulat elnökét.
- Elnök úr, a szélsőséges klímabutítás után visszatér a normalitás az energetikában?
- A tények makacs dolgok, ezeket időnként még a háttérhatalmi boszorkánykonyhákban is figyelembe kell venni. A globalista ideológia vallásává emelkedett úgynevezett klímavédelem, a fogyasztás növekedésének fenntartása érdekében olyan megoldásokat javasol, amelyek tovább növelik a villanyszükségletet. Példaként említhető az e-mobilitás, a klímakészülékek és a hőszivattyúk. Vagyis a villamosenergia-igény ezek miatt is állandóan növekszik. Közben azt hirdetik, hogy ez a megújulókkal kielégíthető, ami képtelenség. Jellemző, hogy a világjárvány (a termelő szféra fogyasztásának visszaesése) következtében mérséklődő fogyasztás miatt a megújulók részarányának szükségszerű minimális statisztikai növekedését kedvező fordulatként, győzelemként ünneplik, ezzel növelve a fogyasztók megtévesztését a médiában. Arról persze nem esik szó, hogy mi ennek az ára.
A napenergia-termelés kötelező átvétele miatt alacsonyabb rendszerterhelések időszakában a paksi atomerőmű termelését már több alkalommal kismértékben csökkenteni kellett. Ennek árát Hárfás Zsolt kiszámolta. 2019-ben a paksi atomerőműnek az egy kilowattórára jutó egységköltsége 11,4 forintra adódott, naperőművek átlagos kötelező átvételi ára ugyanekkor 32,56 Ft/kWh volt, vagyis rendszerszinten 21,16 forint veszteség keletkezett. 2019-ben a naperőművek mintegy 0,89 TWh villamos energiát termeltek. Erre a mennyiségre vonatkoztatva a veszteség évente közel 18,9 milliárd forint. Ezzel szemben a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője a legutóbbi időkig nyilvános közleményekben (cikkekben) azon örvendezett, hogy az államilag támogatott naperőművi termelés következtében (napsütéses időben) az atomerőművet már vissza kellett terhelni (negatív áramár), ami, mint az előzőekben láttuk, az MVM-nek veszteséget jelentett, s ami végső soron a megújuló termelés támogatásával együtt a fogyasztói árat is növelte.
Az utóbbi időkben tapasztalt európai áramkimaradások, amelyeknek valódi okait még mindig csak vizsgálják, (pedig az okok kézenfekvők) arra figyelmeztetnek, hogy az EU globalista energiapolitikája következtében kialakult kapacitáshiány megszüntetése egyre sürgetőbb. Ebből a nézőpontból célszerű megválaszolni az Ön által feltett kérdést. Szerintem a villanyellátás válságtüneteit sürgősen kezelni kellene, még a nagyobb ellátási zavarok bekövetkezése előtt. Ezért szükséges a reális megoldások előtérbe kerülése, vagyis a kérdésben szereplő normalitás helyreállítása. A munkavállalók érdekeit felelősen képviselő szakszervezetek is ezért kénytelenek energiapolitikával foglalkozni.
- Hogyan kerültek a szakszervezetek abba a helyzetbe, hogy belebeszéljenek az energiapolitikába?
- Nem előzmény nélküli ez a kiállás. A villamosenergia-ipari szakszervezetek szakmai szempontból is ismerik az iparági realitásokat. Jól tükrözi ezt az Ön által a felvezetőben idézett közlemény, amely megállapítja, hogy „sok tagállam prioritásnak tekinti az új generációs atomreaktorokat és a meglévő atomreaktorok bővítését” „Ha az atomenergiát ebben az összefüggésben hátrányosan megkülönböztetnék, akkor a megújuló elektromos energiaforrások kiegészítő energiatermelése továbbra is a fosszilis villamosenergia-forrásokra épülne.” Ezt Németország példája látványosan igazolja, ahol a megújulók térnyerésének következtében növekedett a hagyományos, szénalapú villanytermelés részaránya. Itt érdemes emlékeztetni a jelenleg is érvényes magyar nemzeti energiastratégia (NES) alaptézisére, amely szerint a villanytermelést az atom-, a szilárd és a megújuló energiák hármasára kell alapozni. Ezzel kapcsolatban a villamos szakszervezet már 2014-ben, közgyűlési állásfoglalásban figyelmeztetett: „a [nemzeti] energiastratégiában foglaltaktól eltérő kormányzati intézkedések már rövidtávon is veszélyeztetik az energia ellátás a villamosenergia– és a hőszolgáltatás folyamatosságának biztosítását, előrevetítik az energia ellátási zavarok bekövetkezését!”
- Most viszont már európai akciózásba kezdtek a szakszervezetek. Ennek is van előzménye?
- A mostani közös nyilatkozat a nemzetközi szakszervezeti együttműködés eredménye. 2017 novemberében Budapesten került sor az EVDSZ nemzetközi konferenciájára. „Az igazságos átmenetről az energiaiparban a keletközép európai régióban” címmel. Az eseményen a magyar, cseh, lengyel, és szlovén villamosenergia-ipari szakszervezetek képviselõi vettek részt. A szakszervezetek a dolgozók valódi érdekeinek védelme szempontjából értékelik a fejleményeket, nem ideológiai, hanem munkavállalói érdek alapon politizálnak. Ezért is igyekszik a globalista politika kiszorítani, ellehetetleníteni őket. A mostani állásfoglalásban figyelemre méltó, hogy az aláírók között a belga, bolgár, finn, francia, és román energia és nukleáris ágazathoz tartozó munkavállalók fő szakszervezetei is részt vettek. Úgy látszik, hogy a klímahisztéria két „fegyvere” közül az atomerőmű ellenesség európai szinten is kezd hatástalanná válni. Már többször kifejtettem, hogy mind a klímavédelmi, mind az antinukleáris hisztéria a globalista félelemkeltés fegyvere. Mivel mostanra egyre inkább világossá válik, hogy a megújulókkal az úgynevezett klímavédelmi célok, a kitűzött széndioxid-csökkentés nem érhető el, ezért el kellett ismerni az atomerőművek széndioxid-csökkentő hatását; törölni kellett a környezetvédők tilalmi listájáról, hogy a klímahisztéria fenntartható legyen. Ez lehet az oka az atomerőmű-ellenesség mérséklődésének európai szinten, amit a szakszervezetek is érzékelnek. Ezért írhatták ezt a felhívásukba: "A szakszervezetek – köztük az EVDSZ - párbeszédre szólítanak fel, melynek célja, hogy olyan feltételeket hozzunk létre, amelyek alapján 2050-re megvalósulhat az atomenergia teljes potenciáljának kiaknázása”. Az atomerőművek melletti kiállás alapvető nemzeti (tagállami) és európai érdek, ezért fontos és reményt keltő a szakszervezeti kiállás. A klímavédelmi hazugságfal ledöntésében a szakszervezetek a nemzeti energiapolitikák szövetségesei lehetnek.
- Miközben a gyűlöletkoalíció szerint változatlanul minden rossz, amit a kormány csinál, megjelent néhány értelmes cikk. Például a Népszava Később zöld, most atom című ismeretterjesztő cikkre gondolok. Mi lehet ennek az oka, netán célja?
- Nem tudom. Én is alig hittem a szememnek, amikor a következőket olvastam. „…hiba lenne az ország áramellátását kizárólag vagy nagyobbrészt úgynevezett megújuló energiaforrásokra bízni … ezek legfeljebb kiegészítő megoldásként értelmezhetőek…. még évtizedekig szükség van az időjárástól és egyéb környezeti hatásoktól függően stabilan termelő »alaperőművekre«, …az alaperőműveknek minél inkább klíma- és környezetbarátnak kell lenniük, azaz károsanyag-kibocsátásuknak a lehető legkisebbnek kell lennie. Ennek a kettős kritériumnak (stabil, nagy, szabályozható kapacitás, illetve elenyésző környezetszennyezés) leginkább az atomerőművek képesek megfelelni. Az atomerőmű az egyik legfontosabb fenntartható energiaforrás, amire érdemes támaszkodni a globális éghajlatváltozás elleni küzdelemben.”
Jóhiszeműen arra gondolhatnánk, hogy a balliberálisok belátták tévedésüket és visszatértek az atomerőmű ügyében a megtagadott nemzeti konszenzushoz. Azonban erről sajnos szó sincs, hiszen tovább folytatják a Paks2 elleni primitív hazugsághadjáratukat. Ez a cikk azt mutatja, hogy nem a hozzáértés hiányzik belőlük, hanem csak a „minden rossz, amit a kormány csinál” indulat és a globalista klímapolitikának való szolgai megfelelés vezérli őket. Ez az írás csak úgy kerülhetett a lapba, hogy véletlenül „átdiffundált” a politikai hazugságok falán. A cikket OBSERVER Médiafigyelőben olvastam, azonnal letöltöttem, ezért ismerem a tartalmát. Azóta törölhették, mert már nem találni az interneten. Néhány más portálon is megjelentek tárgyilagos hangvételű cikkek, például a g7 . hu egyik cikkének címe is kifejező: A jövő aligha alapulhat kizárólag megújuló energiatermelésen.
- Mintha erre térségünkben mások is rájöttek volna. Lengyelország, Románia és Bulgária is bejelentette atomerőmű blokkok létesítését. Ezeket a blokkokat a hírek szerint nyugati, amerikai cégek fogják építeni. Erősítheti ez a paksi atomerőmű bővítés elleni hazai támadásokban (a vakcina ellenességhez hasonlóan) megmutatkozó oroszellenes propagandát?
- Mielőtt kérdésére válaszolnék, megjegyzem, hogy a hírek szerint még a hollandok is új atomerő létesítésében gondolkoznak. Kérdésére a válaszom az, hogy minden bizonnyal. Hiszen az internacionalistából globalistává avanzsált hazugságkoalíció szerint minden jó, ami nyugatról jön, hiszen ők most ezek érdekeit szolgálják. És minden rossz, amit nem ők szállítanak. Az amerikai hátterű európai energetikai beruházások amerikai (energia)politikai érdekeket is szolgálnak, amit a rendszerváltozás óta amerikanizmus hívőkké vált globalisták lelkesen támogatnak. A korábban dicsőített szovjet, mára már orosz megoldásokat pedig támadják. Ez a nemzetellenes lakájpolitizálás. Az amerikai létesítésű atomerőművek építését valószínű nem fogják évekig hátráltatni uniós vizsgálatokkal sem, mint a paksi bővítést, hiszen az amerikai energia- és geopolitika támogatását az EU is fontosnak tartja, lásd az Észak2 gázvezeték elleni támadásokat. Természetesen nemzeti kormányunk ténylegesen „a helyén van”, az atomerőmű bővítésében is megnyilvánuló, ellátásbiztonságunkat szolgáló politikáját ezek a szirénhangok nem változtatják meg.
A romboló Lügenpresse
A német közszolgálati televízió, a ZDF amolyan megemlékezésféleként mutatta be A döntés órái – Angela Merkel és a menekültek című dokumentumfilmjét, abból az alkalomból, hogy Németország négy évvel ezelőtt nyitotta meg határait a Magyarország és Ausztria felől érkező migránstömegek előtt. Ircsik Vilmos írónak, műfordítónak tett föl kérdéseket a Présház.
2019 szeptember 19.
- Mester, a film hangvétele miatt a berlini magyar nagykövet nyílt levélben tiltakozott a ZDF intendánsánál. Mi magyarok úgy tudjuk, hogy Németország baráti ország, mi nemcsak tiszteljük a németeket, hanem rokonszenvezünk is velük. Berlinnek mennyire fontos ez a körülmény?
- Nem vagyok politikus, így nem is tudok politikusan gondolkodni. De vannak történelmi tények, amelyeknek ismeretében merem mondani, hogy bármilyen szomorú és felháborító, az ilyen kapcsolatokban Magyarország mindig a nagyobb hatalmak játékszere volt és az is marad. A két ország viszonyának minden ellentmondása, hullámhegyei és hullámvölgyei ellenére a mai Németországnak még mindig hálásak lehetünk, amiért ők legalább nem néznek át rajtunk, nem vesznek bennünket semmibe. Nem is beszélve a németek kimagasló szerepéről gazdasági életünkben. Szóval a rokonszenv itt csak a nagy közös ünnepeken, évfordulókon jön elő, mint például most történt, a vasfüggöny átvágásának harmincadik évfordulóján.
- A döntés órái rendezője, a dortmundi Christian Twente manipulatív alkotómódszere és Angela Merkel kozmetikázása szinte önmagától lepleződik le a filmben. Mármint mielőttünk, magyarok előtt. De az agymosott nyugat-európaiak fölingerelhetők-e a hamisításokkal?
- E tekintetben én már régóta sötéten látom a helyzetet. Az éppen soron lévő német, francia vagy más választások előtt a politikusok, elemzők mindig valami gyökeres változást vizionálnak, aztán marad minden a régiben. Néhány millió szavazónak ugyan kinyílik a szeme, de a valóban agymosott többségnek esze ágában sincs gyökeres változást követelni. A magam és mások tapasztalataiból is alá tudom támasztani, hogy az ott élő ismerősök mennyire tájékozatlanok a témában. A lányomnak néhány évvel ezelőtt például le kellett fordítani és meg kellett válaszolnia egy levelet, amelynek írója azt kérdezte a rendezőktől, hogy a rettenetes magyarországi körülmények miatt el merjen-e jönni egy budapesti futóversenyre. De hasonló esetekről tudok egy ismerősömtől is, akinek Franciaországban élnek rokonai. A helyzetet tovább rontja, hogy ezekben a társadalmakban már igen magas a külföldi gyökerekkel rendelkezők száma, akik nagyon is vevők az efféle hamisításokra.
- Angela Merkelt a jóságos, gondos anya pózában már egy színésznő alakítja, aki a Magyarországról érkező vészjósló hírek hallatán, a helyzetet rendezendő, sűrű programja ellenére egész nap szüntelenül a mobilját nyomkodja és ide-oda telefonál. Fölmerülhet-e a közönségben, hogy a „gondos anya" élete bő hat évtizedében nem szült gyermeket?
-A kérdés ilyen felvetése jogos, bár első hallásra talán sérti a magánélet szentségét. A rendező, Christian Twente érzi ezt a dilemmát, és ezért olyan nőnek állítja be a kancellár asszonyt, aki a köz, sőt mi több, egy egész földrész, vagy egy egész világ javára szenteli életet, és nincs ideje csip-csup magánéleti ügyekkel foglalkozni. Például az ominózus napon, 2015. szeptember negyedikén a film fiktív története szerint hideg szendvicset ebédel az autóban, esseni és kölni beszéde előtt kozmetikusok és fodrászok fésülik a frizuráját, sminkelik az arcát, a nap végén pedig, késő éjszaka odahaza üres lakás és rideg konyha várja. A férj sehol. Szóval jól meg van ez is csinálva, mert Twente jó rendező, a figyelme minden ilyen apróságra kiterjed, és éppen úgy kikozmetikázza Merkel ingatag, zilált jellemét, mint a kozmetikus, a fodrász az arcát vagy a haját.
-A telefonbeszélgetések közben persze Orbán Viktor neve is felbukkan, mint olyan személyé, akire nemhogy nem lehet számítani ebben a nemes küldetésben, hanem egyenesen egyik fő okozója a menekültek sanyarú sorsának. Az a tény elhangzik-e a filmben, hogy Magyarország az Európai Unió törvényeit hajtotta végre a migránsözön kezelésével?
- Ha szabad cinikusan és tömören válaszolnom, azt kell mondanom: naiv kérdés. De ha egész pontos akarok lenni: az ide vonatkozó törvények közül egy mégis kiemelt szerepet kap a történetben, mégpedig a dublini rendelet. Ez köztudottan egy harmadik ország állampolgára által benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálását és elbírálását szabályozza. Nos, a filmben Merkel ez ügyben telefonál fűhöz-fához, hogy a rendelet megsértése nélkül engedhesse be a Magyarországról érkező embertömeget, persze az osztrák kancellár, Faymann hozzájárulásával, aki kikerülhetetlen volt ebben az ügyben, hiszen neki meg a magyar-osztrák határt kellett megnyitnia.
- Dokumentum jellegű interjúk, amelyekben szót kap több, Budapestről tudósító liberális újságíró, élükön Martin Kaullal. Csak a szélsőség szólal meg a filmben, vagy valódi európai szellemiségű sajtóemberek is hangot kapnak?
- Erre is az előbbi cinizmussal válaszolhatok: naiv kérdés. De hogy világosan fogalmazzak, természetesen csakis a migránsbarát filmrendező elvét valló sajtóemberek szólalnak meg a filmben. Ezt nem is kell tovább ragozni.
- A riportalanyok szánandó, nyolcvanéves, mankós, kerekesszékes aggastyánok és ártatlan gyerekek gyülekezetének állítják be a Bécs felé vezető autópályának gyalog nekivágó tömeget. Az a konkrétum, hogy katonai alakzatban vonuló katonakorú fiatalemberek masíroztak, és ők a legmodernebb zsebtelefonon kapták a parancsokat, amelyeket katonásan végrehajtottak, elhangzik-e a filmben?
- Nem. Az úgy különben alaktalan migránsmassza három kiemelt szereplőjét három válogatottan jó arcú fiatal színész alakítja, akik iránt a gyanútlan néző az első pillanattól kezdve rokonszenvet táplál, és esze ágában sincs valami rosszra gondolni velük kapcsolatban. Ez is jól meg van csinálva, a rendező szándékainak megfelelően.
- Ezeket a masírozókat állítólag az a veszély fenyegette, hogy Orbán katonai erőt vet be ellenük. Ezért a bődületes hazugságért föl lehet-e jelenteni a hazudozót? Mint emlékezetes, 1990-ben a taxis blokád után egy SZDSZ-es politikus tömegbe lövetési szándékkal rágalmazta meg Horváth Balázs belügyminisztert, s ezért a rágalmazásért a szélsőségest a bíróság elmarasztalta.
- Ez jogásznak való kérdés. Én még nem gondolkodtam el rajta, nem is foglalkoztat, csak erkölcsileg tartom mélyen felháborítónak az ilyen rágalmakat. Márpedig tapasztalataim szerint, vagyis az ilyen ügyekben hozott sok botrányos ítélet ismeretében az erkölcsnek és a jognak semmi közük egymáshoz, így aztán egy feljelentés még egy csodaügyvéd támogatásával sem érne sokat.
- A film befejező része a vasfüggöny 1989-es átvágásával és a berlini fal 1990-es ledöntésével, hangban pedig az ellenzéki AfD-tüntetésekből vett és félreérthetetlenül a hitleri időkre utaló szövegekkel azt sugallja, azt sulykolja, azt rágja a néző szájába, hogy a menekültek megszabadultak a magyar diktatúra poklából. Ebből a részletből megsejthetjük-e, hogy valójában kik állnak a propagandafilm mögött: kik voltak a megrendelők és milyen ukázokat adtak az alkotóknak?
- Amint már már mondtam, Christian Twente autonóm, öntörvényű rendező, aki például éppen ilyen szellemű filmet forgatott a hírhedt 2015-ös kölni szilveszterről, az ott történt tömeges szexuális zaklatásról és nemi erőszakról. Így hát alkalmasint ebben a filmben is azt fogalmazza meg. azt állítja, amit valójában gondol a világról. Arról nincsenek hitelt érdemlő ismereteim, hogy kik pénzelik, kik állnak mögötte. De nem kell túl messzire mennünk, hiszen a filmet a német közszolgálati televízió egyik csatornája, a ZDF mutatta be, és nyilván a megbízatást is onnan kapta. Azt csak találgatni lehet, hogy onnan hová vezetnek tovább a szálak. Néhány tippem persze lenne...
- Minthogy Budapestet nagy nyugati turistatömeg látogatja, alképzelhető-e, hogy ők akaratlanul is cáfolják a filmben felmutatott hungarofób propagandát?
- A tömegember értékhordozó szerepében mindig is kételkedtem. Biztos akadnak olyanok, akik elcsodálkoznak, ha az otthon hallott hazugságok után szembesülnek a magyar valósággal. Néhányan talán még el is gondolkodnak a dolgon. De semmi több. Szórványosan persze tapasztalható némi hozadéka annak a pozitív hatásnak, amelyek a turistákat nálunk érik. Egész konkrétan arra gondolok, hogy a német hazugságsajtó, a Lügenpresse Orbánt vagy Magyarországot rágalmazó cikkeit az interneten tömegesen utasítják el az olvasók, néha pontosan nálunk szerzett benyomásikra hivatkozva. Ez hosszú távon okot ad némi derűlátásra. Bízzunk benne.
Hungarofób Himnusz-betiltás a Felföldön
Egy frissen elfogadott jogszabály szerint Szlovákiában csak akkor lehet más ország nemzeti himnuszát lejátszani és énekelni, ha az adott állam hivatalos küldöttsége is jelen van. E törvény értelmében büntethetővé válik a DAC mérkőzésein is a magyar Himnusz. Őry Péternek, a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa elnökének tett föl kérdéseket a Gondola.
- Elnök úr, az ENSZ által még 1948-ban elfogadott Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata mindjárt az első pontjában kimondja: "Minden emberi lény szabadon születik és mindenkinek egyenlő méltósága és joga van." A pozsonyi parlament mennyire sértette meg a felvidéki magyarok emberi méltóságát?
- Azt gondolom, hogy a pozsonyi parlamentben a most elfogadott törvénymódosítással a képviselők újra kimutatták, hogy látens magyarellenesség bújkál a fejükben. A döbbenetes az, hogy a törvényhozás vegyespárti magyar képviselői is igennel szavaztak! Az himnusz éneklésének ilyen jellegű tiltása a felvidéki magyar közösség összeségére bántó, a nemzeti büszkeséget sértő intézkedés. A tisztelt olvasók részére hadd idézzem a törvényt: „Az állami himnuszt államünnepek, emléknapok, évfordulók és más jelentős országos vagy helyi jellegű események alkalmával játsszák vagy éneklik; más ország állami himnuszát akkor játsszák vagy éneklik, ha jelen van az illető ország hivatalos küldöttsége!” A most elfogadott módosításba a más ország himnuszánál szereplő mondatba az éneklik szót „szúrták” be, mely egyértelműen a dunaszerdahelyi szurkolók ellen irányuló döntés. A számbeli többségben lévő szlovákság legnagyobb részének elmagyarázhatatlan a nemzet és ország közötti viszonyrendszer kérdése, ezért végképp felfoghatatlan nekik, hogy az ország polgárainak identitási kötődése elválaszthatatlan a nemzeti jelképek használatától, tehát azon szimbólumoktól, melyek az összenemzeti méltóságot jelenítik meg.
- Az Európai Alapjogi Charta 1. cikkelye Az emberi méltóság cím alatt egyértelműen fogalmaz: "Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell." Az Ön pártja mit tehet azért, hogy a pozsonyi parlamentben a képviselők ismerjék meg a 2000 decemberében kihirdetett Európai Alapjogi Chartát?
- Felmerül bennem a kérdés, hogy egy parlamenten kívül politizáló, egy nemzeti közösség érdekeit védő „kisebbségi” párt feladata-e tájékoztatni a honanyákat és honatyákat az alapvető jogokról. Olyan ez, mintha holmi felnőttképzést kellene tartanunk a képviselők részére, mégpedig azok részre, akik az SzK Alkotmányára teszik le esküjüket. Talán nem ártana nekik is megküldeni az alkotmány ide vonatkozó részét, mely összhangban a Chartával a 12. cikkelyben így fogalmaz:
(1) Minden ember szabad és egyenlő méltóságában és jogaiban. Az alapvető jogok és szabadságjogok nem vehetők el, elidegeníthetetlenek, elévülhetetlenek és nem törölhetők el.
(2) Az alapvető emberi jogokat és szabadságjogokat a Szlovák Köztársaság területén garantálja mindenkinek, nemére, fajára, bőrszínére, nyelvére, hitére és vallására, politikai vagy más gondolkodásmódjára, nemzeti vagy szociális származására, nemzetiségi vagy etnikai csoporthoz való tartozására, vagyoni helyzetére, származására vagy más hovatartozására való tekintet nélkül. Senkit nem érhet ezen okok miatt kár, kivételes elbánás vagy hátrányos megkülönböztetés.
Illene a hatályos nemzetközi dokumentumok mellett az ország alkotmányát is ismerniük, hiszen ennek hiányában csak megalapozatlan döntések születnek; erre egy képviselőnek fel kell készülni. Sajnos a mai világban sokkal fontosabbnak tartják a pózolást a közösségi hálón. A percemberek ennek élnek, nem végeznek alapos munkát és nem a gondolatok elmélyítésében keresik az önmegvalósítás formáit.
- A szlovák parlamentben elfogadott jogszabály szerint május 15-től büntetendő annak a külföldi országnak a himnuszát elénekelni, amelyiknek a helyszínen nincs hivatalos küldöttsége. Azt jelenti-e ez, hogy május második felében rendőrhadsereg vonul fel a dunaszerdahelyi futballstadionban, s e rendőrök véresre verik azokat az európai uniós polgárokat, akik ragaszkodnak alapvető emberi méltóságukhoz?
- Addig még azért van pár hetünk. A megoldás első lépcsőjének a köztársasági elnök megszólítását kell tekintenünk, hiszen visszautalhatja a törvényt a parlament elé. Bízom benne, hogy ezt sikerül elérnünk. Más kérdés a törvény esetleges hatályba lépése utáni teendőké. Amennyiben hatályba lép a módosítás, akkor a himnusz elénekléséért a rendezvényt szervező jogi személyt tudják szankcionálni. Érthetőbben, a mérkőzést szervező dunaszerdahelyi klubot tudják 7000 euróig terjedő bírsággal sújtani. Szerintem a meccs előtt egy becsületkasszába, önkéntes alapon össze tudjuk adni az összeget, bár az is igaz, hogy a klub tulajdonosa jelezte: ha kell, minden alkalommal kifizeti a büntetést.
Engedje meg nekem, hogy rámutassak, nem csupán a himnusz került tiltólistára; az úgynevezett zászlótörvényben megfogalmazott célokat is újra kellene gondolni, mert a magyar zászló magyar nemzeti emlékünnepen szintén csak akkor jelenhet meg, ha Magyarország hivatalos képviselője is jelen van, egyébként pedig a nemzeti lobogók stadionba való bevitele is tiltott. Ez a tiltás is a dunaszerdahelyi focicsapat ellen irányult., Igaz, a szurkolók piros, fehér és zöld pólókba öltözve, „csupán” egy lelátónyi zászlóval köszönik meg néhanap ezt az állami „kedvességet”.
Politikai téziskén viszont ki kell mondanunk, hogy az emberi méltóság szerves részét képezi a nemzeti jelképek használatának joga azok részére is, akik nem a nemzet földrajzi határokkal kijelölt országának területén élnek.
- A javaslatot a Híd képviselői is megszavazták. Annak idején a Híd párt rossz néven vette, hogy Budapest nem hívta meg őket az Állandó Magyar Értekezletre. Ez a mostani voksolás mennyire támasztotta alá, hogy Budapest helyesen döntött?
- Nyilván nem az én tisztem eldönteni, hogy az anyaország vagy annak kormánya kit hív meg és kit nem tart méltónak arra, hogy egy-egy rendezvényre meginvitálja. Más kérdés, hogy a vegyespárti rendszerben való gondolkodás minden kényes, de magyar szempontból létfontosságú döntéshozatalnál belső konfliktust szülhet, hiszen vagy az egyik, vagy a másik félnek kellene kedvezni. Ez zűrzavart okoz a rendszerben. Régi mondás, hogy egy fenékkel egyidejűleg nem lehet két lovat megülni. Visszakanyarodva a zűrzavar kérdésére, ennek egzakt példái már korábban megjelentek. Például annak idején a bírósági anyanyelvhasználat megszüntetését is elfogadták a hidas képviselők, úgy, hogy annak még a kezdeményezője is az ő miniszter asszonyuk volt (aki egyébként a Minority SafePack uniós beadvány ellen is perbe szállt az Európai Bíróságon meg a székelyek regionális fejlesztési kezdeményezése ellen is). Ezek is mutatják, hogy hosszútávon a nemzeti érdekvédelem csupán tiszta gondolatok és pontos irányok mellett valósítható meg. Azt gondolom, nem szükséges tovább elemezni-magyarázni a kérdést, a válaszok már rég megszülettek…
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc remekművének betiltása mennyire ad bátorítást a felvidéki magyar fiataloknak arra, hogy ismerjék meg az élete nagy részét a Felföldön leélő, eredetileg ott született, ma is felvidéki sírban nyugvó európai költőóriás verseit, és Bálint napokon e költeményeket szavalják, énekeljék?
- Szerencsére ma már iskoláink többségében nagy gondot fordítanak a helytörténetre, a szűkebb pátria megismerésére, a Balassi-emlékhelyek sem jelentenek kivételt, a magyar irodalomórák jóvoltából minden felvidéki magyar ismeri őt. Április 11-e József Attila születésnapja, valamint a magyar költészet napja. Mi sem maradunk ki a közös versmondásokból, emlékezésekből. Tudatosítjuk ezen a napon is: erőteljesebben kell a saját kultúránkra mint identitásunk alappillérére tekintenünk. Biztos vagyok benne, hogy nemzeti imánk betiltásának megszavazása újabb töltetet ad a felvidéki magyar közösségnek kulturális értékei megőrzéséért kifejtett tevékenységéhez. A hiszem: nemzeti imánkat sok helyen fogják elmondani, elénekelni.
gondola.hu
Kép: MTI
Történelmünk fájó csavarjai
Ma már egyértelmű, hogy nem valamiféle megvert, menekülő néptöredékek lehettek Árpád magyarjai" - írja Geopolitika és történelem című esszéjében a márciusi Aracsban Csorba Csaba történész. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2019. március 29.
- Tanár úr, ha átnézzük a honfoglalásról készült térképet, egyértelművé válik, hogy átgondolt, jól megtervezett, nagy helyismeretre alapozott művelet volt, ráadásul Árpád az egyik fiát leküldte egy seregrésszel délen - a mai Bulgária térségében - harcolni, figyelem-elterelő hadműveletként. Kiknek az érdeke lehetett azt füllenteni, hogy menekülő népség foglalt hont a Kárpát-medencében?
- Honfoglalás helyett talán a Kárpát-medencei honalapítás a helyes kifejezés az újabb kutatások szerint. Már a kitűnő történész, Benda Kálmán leírta, hogy a Kárpát-medencében megtelepedő magyarságot A „művelt Európa” kezdetektől úgy kezelte, mint betolakodókat. Történész generációk (magyarok és nem magyarok) a legutóbbi időkig többnyire elfogadták a „menekülő” szindrómát. A középkori (és ókori) történetírók műveinek egyes állításait (amire a „menekülés-teóriát” alkalmazzák) többféle módon lehet értelmezni. Patrick J. Geary amerikai történész (A nemzetek mítosza. Európa népeinek születése a középkorban. Atlantisz, 2014.) műve tipikus példája egyfajta sajátos látásmódnak. Elfogadva az egy-kétezer esztendős leírásokat, anélkül, hogy az egyes népekre vonatkozó adatok hitelességét (meggyőzően!) bizonyítaná, írja le az egyes népek vándorlását, beolvadását, eltűnését. A régmúlt idők feljegyzéseiben szereplő tények tanúinak (leíróinak) szavahihetősége gyakorta nem, vagy csak részlegesen ellenőrizhető. Az „alapos gyanú” a „valószínűség” példának okáért egy bírósági perben nem elégséges annak kimondásához, hogy bizonyos esemény(sor) pontosan hogyan történt, s egyáltalán megtörtént-e. A történészi állítások jelentős részét, ha bíróság előtt kellene megvédeni, kiderülne, hogy az adott tény bizonyítékai nem egyértelműek, nem minden kétséget kizárók. A hipotézis, a feltételezés pedig nem tekinthető bizonyított ténynek. A kutatók nem szívesen vallják azonban be, hogy állításaik csak feltételezéseken alapszanak, s az egész múlt-rekonstrukciójuk fantazmagória. Pedig az a becsületes, ha bevalljuk, a régmúltról viszonylag nagyon keveset tudunk. Persze remélhetjük, hogy adatbázisunk még növekedhet…
A modern kutatási módszerek (egyebek között a genetika) példának okáért ma már lehetővé teszik, hogy a népek történetét hipotézisek helyett egyértelműen bizonyítható tényekre alapozzuk. A magyar őstörténet „hagyományos” felfogását az új kutatások gyakorlatilag teljesen szétzúzták.
Még az 1990-es években is rákényszerültem jómagam is arra, hogy tudományos meggyőződésemmel ellentétes őstörténeti képet írjak le ismeretterjesztő kiadványban és tankönyvekben.
A honalapítás folyamatát is egyre többen alapvetően másképp látják, mint a korábbi generációk.
A Kárpát-medencében évezredek során letelepedő népek kultúrája egymásra épült, teljes népességcsere koronként aligha történt. A hunok és avarok ugyanabba a népcsoportba tartoztak, mint a magát magyaroknak nevező nép. A Kárpát-medencébe nem menekülőként érkeztünk, s a beköltözés nem egyetlen év alatt történhetett. A Kárpátok karéján kívül, a Dnyeszterig és délre az Al-Dunáig terjedhetett a magyar településterület a 10. században, nem pedig úgy, mint 1945 után „történelmi” térképeink ábrázolták: a trianoni határterületet lakták magyarok, az ezt körülvevő gyűrű lakatlan vagy más népek által lett volna. A besenyők nem voltak „ősi” ellenségeink, együtt harcoltunk velük a Balkánon a 10. században, egyes (jelentős) csoportjaikat be is fogadtuk, és gyorsan beolvadtak (kényszerítés nélkül!) a magyarságba.
- Árpád vezérletével Melk térségét is meghódítottuk. Ezt az ottani, turistáknak szánt prospektus tartalmazza, a hazai történelmi közélet azonban agyonhallgatja. Mi lehet a mögöttes ok és cél?
- Alighanem a Habsburgokra lehettük korábban tekintettel, 1945 után meg valószínűleg az „irredentizmus” vádját akarták politikai okokból elkerülni. Még 1990 után is harcolnom kellett azért, hogy egy ismeretterjesztő könyvsorozatban a 10. századi magyar szállásterület ne a trianoni határokat kövesse, hanem Melkig stb. nyúljon. Trianon után sajnos szomszédságunkban a Kárpát-medence 1918 előtti történelme a tudományosság helyett a legendagyártás kategóriájába került. A magyarországi tudományt viszont 1945 után politikusaink belekényszerítették ennek elfogadásába, s a „beidegződések” máig sem múltak el nyomtalanul.
- A 907-es pozsonyi csatát 2007-ben egy politikai párt "fedezte föl" és illesztette a nemzet emlékezetébe. Noha egyes híresztelések szerint amerikai katonai akadémiákon is oktatják. Mikor lesz legalább hivatalos emléknap a nem hazai, hanem nyugati forrás által rögzített dicsőséges pozsonyi csata három napjának legalább egyike?
- Az őstörténeti „tabukhoz” képest a honfoglalás utáni időszakban 1990 után szabadabb volt a mozgástér. 1997-ben Árpád nép c. könyvemben már egyértelműen leírhattam, hogy Pozsony térségében megsemmisítő győzelmet aratott a magyar haderő. Azt is leírhattam, hogy 933-ban a merseburgi csata valójában nem is volt ütközet, mert a magyarok nem vállalták föl a túlerővel szembeni összecsapást, hanem kitértek előle, minimális veszteséggel. Itáliában korábban Berengár ellen is nagy győzelmet arattak (majd elfogadta őket a megvert uralkodó szövetségesnek!). az ún. kalandozó hadak kis létszámúak lehettek, s általában „meghívásra” mentek, pusztításaik a kor háborúihoz képest jelentéktelenek lehettek, a zsákmányuk is minimális, hiszen a gyorsan mozgó csapatok csak azt és annyit vihettek magukkal, ami vezetéklovaik hátára erősíthető volt.
- A római kereszténységet nem Szent István választotta – ahogyan most sulykolják –, hanem édesapja, Géza, sőt az ő apja, Taksony is megpróbált keresztény térítőket az országba hozni, neki még nem sikerült. Miért kell az államreformálás helyett az "államalapítás" hamis mítoszát az egyébként is hatalmas érdemeket szerző Szent Istvánhoz füllenteni a történelmi tények tiszteletben tartása helyett?
- Géza fejedelem (aki a keresztségben szintén az István nevet kapta!) büszkén kijelentette, elég gazdag ahhoz, hogy két Istennek szolgáljon (azaz a nyugati és keleti kereszténységet is támogatta): ő alapította a pannonhalmi férfi- és a somlóvásárhelyi női kolostort, meg a Veszprém-völgyi ortodox női kolostort (ennek megmaradt görög nyelvű alapítólevele későbbi másolatban, ezt tévesen kötötték I. Istvánhoz (amit 2000-ben írott cikkemben is bizonyítottam).
Felesége, az erdélyi Sarolt a keleti kereszténység híve volt, mint apja, vagy a délvidéki Ajtony. Géza állama már keresztény állam volt. Az egyházi rendszer lassan épülhetett ki, hiszen lehetetlenségnek számít azt gondolni, hogy egy-egy két évtized alatt valóban fölépíthet minden tíz falu liturgikusan berendezett templomot (Szt. István törvénye szerint), hozzá több száz pap, a papoknak misekönyv is kellett stb. A 11-12. században békésen élt egymás mellett a kereszténység két ágazata hazánkban.
- Ön szerint az Anjouk uralma „kifejezetten előnytelen volt”, s ez ma sokakat meglep. Károly Róbert ugyan katasztrofálisan rossz hadvezér volt, ám az a pénzügyi rendszer, amelyet a körmöci aranyra alapozva kialakított, az utólagos értékelések szerint akkor korszerű volt. Diplomáciai bravúrja, az 1335-ös visegrádi királytalálkozó, melynek emlékéhez Antall József is sikerrel vissza tudott nyúlni, béketeremtő volt a térségben. Nagy Lajos uralkodását pedig sikertörténetnek érzékeljük ma. Zsigmond ugyan katasztrofális kezdet után. de elég jó király lett, császári pozícióját pedig csak "másodállásnak" hirdette a magyar királyság mint "főállás" után. Nagy baklövést követett el, hogy Husz Jánost megégette, s így ajándékozott egy mártírt – máig hatóan – a huszitáknak, de Szent Lászlót rajongva tisztelte, halála előtt Hozzá sietett vissza Nagyváradra - hogy a lábainál haljon meg -, ám cseh területen útközben meghalt. Mindennél sokkal jobb megoldás mi lehetett volna az Árpád-ház kihalása után, melynek utolsó tagja, III. Endre föltevések szerint zabigyerek volt, tehát az utolsó Árpád-házi király IV. – Kun – Lászlóban testesült meg?
- Az Árpád-ház évszázadai a belháborúk korszakának számítottak, már a keresztény államalapítás kezdeteitől, tehát korántsem volt valamiféle „idilli” időszak. A „külhonból érkezett” uralkodók közül sem Péter, sem III. Endre nem volt szerencsés választás, nem úgy, mint pl. III. Béla. A nyugatról érkezett királynők közül nem csupán II. Endre felesége (Gertrudis) okozott gondot, hanem II. István capuai származású normann neje is. Szerencsésebb lett volna a saját régiónkból (cseh vagy lengyel) uralkodót választani a trónra, vagy valamelyik magyar oligarchát. Az Anjouk nyugathoz kötődtek, ami számunkra korántsem volt szerencsés, főleg mert egyszerre akarták Nápolyt és hazánkat uralni, ami a nagy távolság miatt eleve képtelenség volt. I. Károly (nevét mindig Károlynak íratta okleveleiben!) fia két nápolyi hadjárata hatalmas költségbe került – fölöslegesen. A visegrádi találkozó korántsem hozott korszakos jelentőségű döntéseket. A magyar-lengyel perszonálunió jó megoldás lett volna, de nem sikerült hosszabb távol állandósítani. A magyar-lengyel-cseh államszövetség elég erős lehetett volna mind a német birodalom, mind az oszmánok ellenében. A valóságban azonban ez az „idilli” megoldás nem valósulhatott meg.
Zsigmond császári karrierje számunkra nem hozott sikert, sőt a huszita betörések pusztították a Felvidéket. S az, hogy a Habsburgokat is a pazarló Zsigmondnak „köszönhetjük” – tovább ront a képen. Ehhez képest Szt. László tisztelete jelentéktelen epizód.
- A tatárjárás Ön szerint „a kunok befogadása miatt” zúdult az országra. Erről miért nem tudunk ma semmit?
- A tatárjárás (1241/42) óriási katasztrófa volt, méltán tekinthetjük ezt követően IV. Béla királyt második honalapítónak – történészek generációi ennyiben összegezték az eseményeket, ez ment át a köztudatba.
Amikor azt állítottam a tatárjárásról írott könyvemben (1991), hogy ezt a háborút Magyarország nyerte meg, akkor volt, aki szinte elmeháborodottnak tekintett. Való igaz, bebizonyosodott ekkor is, hogy a határvédelmünk könnyűszerrel áttörhető (Vereckénél persze nem 40 ezer fejszés orosz szorgoskodott, mint Rogerius írta, a középkor emberei felelőtlenül írtak le nagy számokat, amelyeknek semmi közük a valósághoz, a jelentésük egyszerű: sok – azaz ebben az esetben elégséges). Most már azt is tudjuk, hol volt pontosan a döntő csata a Sajó közelében. Az egyes mongol seregek keskenyebb-szélesebb sávban pusztítottak, főleg a Duna-Tisza közén, a Dunántúlon csak átvonultak. Tény, hogy a kán követeket, leveleket küldött IV. Bélának, aki nem reagált a fenyegetésre. Az ok a mongolok által legyőzött kunok egy töredékének befogadása volt, emiatt indítottak büntető hadjáratot (céljuk nem az ország meghódítása volt!). A királyt nem tudták elfogni, kivonultak. Nem a nagykán halála miatt, Batu el sem akart menni a kánválasztásra, amely csak évekkel később történt meg.
IV. Béla már 1242-ben és később is győztes harcokat folytatott. Az ország pusztult, de gyorsan kiheverte és visszanyerte hadi vonatkozásban is régi erejét.
Analógia: Napóleon is elfoglalta Moszkvát, mégsem ő nyerte a háborút, hanem ki kellett vonulnia. A mongolok is átvonultak az országunkon, de aztán kivonultak. A Kárpátoktól keletre és délre viszont megszállva tartották az általuk elfoglalt területeket, de a Kárpátokon belül nem!
- Az oszmán borzalmait az 1444-es váradi béke miáltalunk történt megszegése miatt szenvedtük el – Ön szerint. Miért nem kap ez elég nagy hangsúlyt a nemzet emlékezetében?
- Bár újabb értékelés szerint a váradi „hamis eskü” jelentőségét kimutatták, de szélesebb időkeretbe még nem helyezték, s nem ment át a köztudatba. A „hosszú hadjárat” sikere elbizakodottá tette Európát, és Nyugat meg a magyar elit elhitte, a törököt ki lehet verni Európából. Ez azonban alapvetően hamis illúzió volt. A szultán által felajánlott egyedülállóan kedvező béke (várak átadása, jelentős pénzösszeg fizetése, bármely ellenség ellen fegyveres támogatás felajánlása) soha vissza nem térő alkalom volt. Ha a békét elfogadva egy erős végvárrendszert építettünk volna ki, a béke ismételt megújításával elkerülhettük volna azt, hogy hadszíntérré váljon országunk. Újabban tisztázta a kutatás Nándorfehérvár 1440-es ostromának jelentőségét (amit már a jezsuita Katona István a 18. században felismert!!!). A szultán ostromolta a várat, több mint fél évig(!), eredménytelenül. Az aknát a védők berobbantották, időben (szerb régészek nemrég megtalálták a helyét)!
- "A legendássá felnagyított Mátyás király politikája totális csődhöz vezetett" – fogalmaz Ön. Arra utal, hogy a Hunyadi fiú hatalmas területeket vesztett az oláhokkal szemben? Vagy arra, hogy gyenge titkosszolgálata miatt Bécsben meg tudták mérgezni, vagy – a másik változat szerint – gyilkos merényletet tudtak ellene elkövetni?
- Mátyás király valójában nem a népmesék legendás igazságtevője volt (ezeknek a történeteknek semmi köze a valósághoz). A Habsburg-kézen lévő korona megszerzése, az utódlásának biztosítása, s egy birodalom összekovácsolása volt életének célja. A koronát megszerezte, de drága áron, s olyan szerződéssel, ha nincs törvényes örököse, a korona a Habsburgokat illeti, a többi nem sikerült. Bölcsen tette, hogy nyílt csatát nem kezdeményezett a szultánnal, hiszen Hunyadfi János is csupán egy erős várra támaszkodva tudott győzni, s úgy, hogy ellenfele hibát-hibára halmozott. A déli végvárrendszer erősítését elmulasztotta, helyette a reprezentatív palotaépítéseket (Buda, Visegrád stb.) választotta. Bécs elfoglalása iszonyú pénzbe került (körülzárása alatt jelentős zsoldos haderőt kellett fizetni!). Mátyás halálának oka vitatható, mivel sírját feldúlták, a kérdés nem eldönthető. A zsoldosainak hátraléka nagy összeg volt, a kincstár üres, ezt hagyta utódjára…
- Szulejmán szultán kétszer is visszaadta a Szent Koronát – jelzi Ön. Ennek részletei miért merülnek homályba a mai történészi ügyködések közepette?
- Szulejmán 1529-ben és 1541-ben adta vissza a Szt. Koronát János királynak, ill. utódjának, viszont a Habsburgok magyar királyságát ugyanekkor nem ismerte el. Elsősorban a velenceiek, de más nyugati kapcsolatok révén is a szultáni udvar nagyon jól ismerte az európai országok szokásait, céljait. A trónra lépő Szulejmánnal minden áron békét kellett volna kötni, a nyílt csata felvállalása teljességgel értelmetlen volt Mohácsnál. Legfeljebb Budára támaszkodva lehetett volna esély (vö. Nándorfehérvár). Szulejmán nem akarta elfoglalni az országot, Budán sem 1526-ban, sem 1529-ben nem hagyott őrséget. A Habsburgok kényszerítették ki Buda török kézre kerülését, mert csak ezzel az ékkel lehetett megelőzni, hogy az egész ország Habsburg kézre kerüljön. A szultán nem akarta egy hatalmas birodalom szomszédságát, a gyengébb Magyarország ideálisabb szomszéd lett volna. Hiszen még a román fejedelemségeket sem szállták meg, pedig bármikor megtehették volna. Ferdinánd mohósága miatt (eleinte bátyja, Károly császár is óvta ettől!) vált két évszázadra hadszíntérré az országunk.
- A XVIII. században többször is elfoglalt Nándorfehérvár - Landorfehérvár, Bolgárfehérvár – „mindannyiszor az Oszmán Birodalom birtokában maradhatott” - tesz szemrehányást a Habsburg udvarnak Ön. Nándorfehérvár eleste miért ködös, miért nem rajzolódik ki éles körvonalakkal Lekcsei Sulyok Balázs – Balassi és Bocskai anyai nagyapja – alakja, akiről csak azt tudjuk, hogy az ő mulasztása okozta az erősség elestét nyolc évtizeddel Hunyadi János diadala után?
- Nándorfehérvárt elhanyagolták, nevetségesen kicsiny őrség védte 1521-ben, meg sem kísérelték felmentését. Az akkori magyar politikai elit teljességgel alkalmatlan volt az ország vezetésére. Jellemző, hogy 1514-ben elhitték, hogy egy szedett-vedett „kereszteshad” csodát tehet. Aztán (szerencsére még időben) rájöttek, hogy nem szabad őket a török ellen engedni, de nem is akarták a veszélyt fölvállalni, inkább uraikat támadták.
1688-ban visszafoglalták a keresztény seregek Nándorfehérvárt, de 1690-ben már el is vesztették. 1693-ban eredménytelenül ostromolták, 1717-ben sikerült újra elfoglalni. 1739-ben ismét török kézre került, s hiába foglalták el 1789-ben, az 1791-ben kötött szisztovói békében a nyugati hatalmak(!) kényszerítették ki, hogy minden elfoglalt területet, így ezt a várat is visszaadják a szultánnak.
A déli határvédelem átalakult, jórészt befogadott szerbekre, ill. horvátokra épült, Nándorfehérvár katonai-politikai jelentőségét nem ismerték föl a Habsburg uralkodók. Voltaképpen megalapozták ebben a régióban is Trianont.
- Ön úgy sejti – és ebben Kossuthtal egy követ fúj –, hogy az 1867-es Deáki tett, a Kiegyezés „tragédiához vezető kényszerpályára vitte az országot.” A Habsburg birodalom szétesését Széchenyi István száz évvel korábban – még huszonéves katonaként – pontosan megjövendölte. A „birodalom” a nagy háború után hetek alatt esett szét – tehát eleve életképtelen volt. Kiknek az érdeke ma is, hogy Deákot „a haza bölcse” elnevezéssel fényezzék, és 1867-et a nagy sikerek rajtjaként ünnepeljék?
- 1848-ban került kényszerpályára az ország, amikor Kossuth a nemzetiségekkel szemben erővel lépett fel (az 1860-as években belátta tévedését, de már késő volt), majd az ország a harcot választotta. A szabadságharcot az országnak 30-40 %-a támogatta (magyarok), a nemzetiségek többnyire vagy ellenségesek voltak, vagy passzívak. 1849-ben a győzelmek után hiba volt a trónfosztás, mert csak elmérgesítette még jobban a helyzetet, a háború megnyerésére ugyanis nem volt esélyünk. Két évtized kellett, míg rákényszerült a kiegyezésre Ferenc József. Közben Nyugat-Európa rendkívüli ütemben fejlődött. Lemaradásunkat csak csökkenteni tudtuk 1867-1914 között, de ez kevés volt, jelzi a nagyarányú amerikai kivándorlás. Deák Ferenc a kiegyezést nem tekintette egyértelmű sikernek, nem is ment el a koronázásra. Erőből próbált minden megoldani a magyar politikai elit, a nemzetiségi kérdést is, ami hiba volt, főleg az, hogy a több pólusú monarchia-átalakítást (osztrák-magyar-cseh-horvát állam) megvétózták. Pedig ezzel talán elkerülhető lett volna a háború, vagy Trianon, hiszen a csehek-horvátok nem hivatkozhattak volna arra, hogy ők elnyomottak voltak, nem szavazhattak a hadüzenet kérdésében.
- Az első világégés után hazánkat „a háború fő bűnbakjaként” tüntették föl a Versailles-washingtoni békerendszer bűnöző kialakítói. Benesen és Bukaresten kívül kiknek volt még érdeke – és miért – Magyarország körbemetszése?
- Mostanában egyre általánosabb vélemény, hogy valamiféle „titkos háttérhatalmak” álltak a háború és a békekötés mögött. Kérdés, miért éppen Magyarország vált az antant hatalmak szemében fő bűnbakká. Hiszen mi sosem fenyegettük sem Olaszországot, sem Franciaországot, sem Angliát, sem Amerikát az 1914 előtti fél évezredben. Éppen ellenkezőleg, számos honfitársunk támogatta ezeket az országokat harcaikban, éppen a Habsburg-hatalommal szemben. Jellemző, hogy az 1815-ös bécsi kongresszus Napóleon Franciaországát nem csonkította meg, s a jóvátétel is szolid volt. Az Antantnak szüksége volt szövetségesekre és látatlanban rábólintottak csatlósaik előzetes igényeire. A béketárgyalásokon elfogadták a Kárpát-medence nemzetiségeinek minden érvét, főleg a határok tekintetében, holott érveik köszönőviszonyban sem voltak a valósággal. Elmarasztalták a magyarságot a nemzetiségi elnyomás miatt olyan országok, amelyek gyarmataikon nem éppen a szabadságjogok védelmezői voltak, Amerika négerei évtizedekkel azelőtt még jórészt rabszolgák voltak, az őslakosok pedig rezervátumokban tengődő páriák. Az antant úgy működött, mint egy bíróság, De csak a vádlókat meghallgatták, majd meghozták az ítéletet. A vádlott (Magyarország) ugyan elmondhatta érveit, de ez a meghozott „ítéletet” már nem befolyásolta. A nép akarata érvényesült az ítélet szerint, valójában azonban nem a nép döntött. Nem véletlenül ellenezték az népszavazást, mert akkor kiderültek volna a hamisítások. Bár „előírták” a nemzetiségi egyenjogúságot, valójában azonban atrocitások, elüldözés, vagyonok kisajátítása és kemény nemzetiségi elnyomás következett, - ezúttal a magyarok kárára.
- A Rákosi-garnitúra azt hazudta hazánkról, hogy mi voltunk Hitler „utolsó csatlósai”. Holott az olaszok és a horvátok tovább harcoltak a nácik mellett. Mellesleg a románok azért ugrottak ki hamarabb, mert a vörös hadsereg közelebb volt Bukaresthez, minthogy Keletről indult. Első csatlósok sem voltunk, minthogy Csehország, a bécsi Pázmáneumban végzett Tisza József – Jozef Tiso – által vezetett Szlovákia, valamint Románia előbb csatlakozott a harmadik birodalomhoz, mint mi. Kiknek érdeke mind a mai napig hazánkat megbélyegezni?
- Rákosiék Sztálin kottájából játszottak, s eszük ágában sem volt a magyarságot megvédeni. Az 1938-as határváltoztatást a nyugati hatalmak sem ellenezték, az 1940-es határmódosítást sem. A románok hamarabb ugrottak ki, kedvezőbbek voltak az adottságaik, míg Horthyt (és Magyarországot) a teljes magyar katonai vezérkar elárulta. Sztálin döntött mindenről, a Nyugat engedelmes kiskutyaként viselkedett, noha az atombomba Amerika kezében volt! Jellemző, hogy a németbérencnek végképp nem nevezhető Lengyelország is keményen lakolt amiatt, hogy 1920-ban ellenállt Szovjet-Oroszországnak.
- Az 1956-os forradalom október 16-án Szegeden kezdődött. Ezt Moszkva is tudta, mert október 23-án már elindultak az első tankok hazánk felé a Szovjetunió belsejéből. Október 23-án az első halottak Debrecenben estek el. A mai hivatalos történelemtanítás azonban az október 23-ai budapesti eseményeket – amelyet egyébként az egyetemisták nyíltan a szegediekhez való csatlakozásként szerveztek – tekinti a forradalom kezdetének. Itt miért fontosabb – legalábbis a hivatalosságnak – megint a mítosz, mint az egyértelmű történelmi tény?
- 1956-nak nem az a fő kérdése, hogy milyen szerepe volt az egyes magyar városoknak (Budapestnek és vidéknek). A forradalom felemás volt. A kommunisták (főleg a főbb vezetők) szinte mindannyian épségben megúszták, és a bosszújuk bestiálisan kegyetlen volt. Tragikus illúzió volt vállalni a fegyveres harcot, mert ennek a főváros látta kárát (nem elég, hogy 1944/45-ben már szétlőtték)! Semmi esély nem volt a Szovjetunió ellen. Nyugatot sem okolhatjuk, hiszen napok alatt kellett volna többszázezer embert, harckocsik százait, repülőgépek százait ide telepíteni, ami képtelenség volt, hiszen Ausztria semleges, a NATO államokkal nem volt közös határunk, s ha igazi hadszíntér lettünk volna, még több a pusztítás. Franco segítség felajánlása szép gesztus volt, de megvalósíthatatlan. Nyugat nem nyert volna velünk semmit, nem omlott volna össze a szovjet tömb. Erre még több mint három évtizedet kellett várni, s akkor vértelenül(!) megtörtént. Tartozunk azzal is az igazságnak, hogy ezt az összeomlást legkisebb mértékben sem tulajdoníthatjuk 1956 magyar harcainak.
Kép: youtube.com
Az igazság örök
1990 után „a régi valósághamisítók új köntösbe bújva folytatták valóságtagadásukat politikában, gazdaságban, tudományban és művészetben, sőt tevékenységüket széles körben újjászervezték és kiterjesztették” – írja cikkében Mezei Balázs filozófus, egyetemi tanár. Neki tett föl kérdéseket a Présház.
2019. január 27.
- Professzor úr, Ön szerint „akár tudományos szinten, akár közéletben lényegileg a valóságigenlés és valóságtagadás küzdelme folyik.” Érdekes módon egy brit történész Sztálinra utalva írta le, hogy a kommunizmus harc a valóság ellen. Eszerint az SZDSZ nem csak ávós csemeték pártja, hanem tényleges posztkommunista párt volt?
- Megjegyzésem elsősorban arra vonatkozott, amit Immanuel Kant a „dogmatikus” és a „kritikai” felfogások közötti küzdelemként ír le. A „dogmatikus” a bezárkózó, a tradíciót holttestként őrző, távolias, objektivista gondolkodás; a „kritikai” a feltáró, megelevenítő, az előfeltevéseket kifejtő, a személyt el nem feledő, „közelies” gondolkodás. Ezt a felfogást Edmund Husserl görög kifejezéssel „gigantomachiaként” nevezte meg, utalva ezzel a transzcendentális és a naturalista felfogások közötti történelmi küzdelemre. Martin Heidegger szerint a gondolkodást ugyancsak harc jellemzi, a lét elismerése és annak felejtése közötti összecsapás, aminek oka, hogy a létfelejtés szorosan együtt jár a technika agresszivitásának kiterjedésével. Vallásbölcselet című munkámban mindezt a valóságigenlés és a valóságtagadás ellentéteként mutattam be, amely a valóság két kifejeződési formájáról, az igazságról és a tévedésről szól. A tévedésnek autonómiája van, ez teszi lehetővé például pszichológiailag az önbecsapás sokféle formáját. Ez az autonómia fontos, mert ha a tévedés, a valóságtagadás csupán porszem lenne, melyet le kell fújnunk a tükör üvegéről, nem okozhatna oly drámai fejleményeket. Mivel effélét bőven okoz, jobb, ha tudjuk: a valóságtagadás autonómiája fontos az igazság szempontjából. Abban segít, hogy az igazság teljesebben kifejeződjék.
A közéletben mindez töredékesen és következetlenül érvényesül, akár a kommunizmus jelenségében, akár a mai fejleményekben. A „posztkommunista” jelző használata ma már felülvizsgálatra szorul, mivel a kommunizmus története nem ért véget a Szovjetunió szétesésével. A feladatot itt a történettudomány körébe utalnám, de egyetértek azzal a törekvéssel (lásd korábbi írásomat itt), amely a magyar művelődést az 1945 után érvényesülő diszkriminatív tendenciáktól meg akarja szabadítani és visszahelyezni a magyarság történelmi folytonosságába, amely szerves része a nyugati világ, a kereszténység egységének. Erre nézve részletesebben is elmondtam a magyarságra vonatkozó felfogásomat (lásd itt).
- „A valóságigenléshez tárgyszerűségre, elfogulatlanságra, körültekintésre van szükség, de mindez keveset ér, ha hiányzik a személyes elköteleződés” – írja Ön. Sajnos más is hiányzik: tényleges médiumhálózat, nézett televíziók, hallgatott rádiók, olvasott újságok és hírportálok. A bölcselet hogyan segíthet a nyilvánosság visszafoglalásában?
- A „nyilvánosság visszafoglalása” kifejezést több értelemben vehetjük. A hazai közélet szintjén nem beszélhetünk elfojtottságról, az állami és kormányzati médiumok látogatottsága mindent összevéve jelentős. Nem kétséges, hogy a véleménysokféleség ma is veszélyben van, aminek oka nem annyira a médiumok számában keresendő, mint inkább egyfajta erősen elfogult mentalitásban, amely nem akarja a másikat meghallgatni és az eltérő felfogásokat magasabb szinten összefogni. A görög drámairodalom óta tudhatjuk, hogy a felfogások eltérése sorsszerű, amiképpen az ebből kialakuló konfliktus is. Az ilyen konfliktus pusztításhoz vezet, amit csak magasabb szinten lehet feloldani és jóvátenni. A későbbi korok is örökölték ezt a látásmódot, gondoljunk csak Dante Isteni színjátékára (amelyben a pokoljárást megtisztulás, majd beteljesedés követi), vagy Shakespeare számos darabjára, leginkább A velencei kalmárra vagy a Viharra, s Goethe Faustjára, amely a nyugati konfliktusmegértés legmagasabb, legmaradandóbb alkotása. Motívuma visszaköszön Madáchnál vagy akár Wagner zenedrámáiban is. A lényeg, hogy a szükségképpen kialakuló konfliktus ugyan tragikus következményekkel jár, de ezzel a dráma nem ér véget: van beteljesülés, ahol jóvátétel érvényesül: a Paradicsomban, Ferdinand és Miranda, vagy Jessica házasságában, Faust megmenekülésében, a Bolygó Hollandit sújtó átok megtörésében. Mindemögött áldozat húzódik meg. A nyilvánosság tere ezekben az alkotásokban összehasonlíthatatlanul tágabb, mint a közélet úgynevezett nyilvánossága.
De még a művészeti nyilvánosságnál is átfogóbb a gondolkodás nyilvánossága, amely az egyetlen igazi nyilvánosság: az igazság nyilvánvalósága. Az igazságot mint nyilvánvalóságot veszély fenyegeti, hiszen van hazugság. A hazugság lehetőségét a szabadság biztosítja, de ugyanez a szabadság az igazságé is, hiszen az igazságot csak szabadon ismerhetjük el, vallhatjuk meg, vállalhatjuk fel. Ez a teljes szabadság törést szenved a hazugságban, de mégis jelen van benne, hiszen nem hazugság az, amit nem szabadon, hanem kényszer alatt állít az ember. Míg minden hazugság véget ér, az igazság örök; a történelem az igazság érvényesülésének folyamata, akár belátjuk ezt adott időben, akár nem. Ezért „a magyar igazság” is igazság marad, s ennek felfogása, megértése, majd érvényesülése kellő időben meg is történik. A nyilvánosság visszafoglalása nem más, mint amikor az igazság nyilvánvalósága visszanyeri jogos helyét: meghatározza a hazugságot s feltárja annak indítékait, menetét, és célját. Ez a cél soha nem lehet más, mint az igazság minden korábbinál teljesebb nyilvánvalósága, megnyilvánulása, revelációja. A bölcselet – különösen mint „vallásbölcselet” – ennek a nyilvánvalóságnak a megnyilvánulása (lásd itt).
- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A hatalomvágy, a libido dominandi - Szent Ágoston is ebben találta meg a legfőbb közösségi romboló erőt. A civil szervezetek – köztük a Balassi Kard Művészeti Alapítvány – mit tehetnek azért, hogy a kultúránkban lévő közösségépítő értékek semlegesítsék a hungarofób szélsőséget?
- Ahogyan a hivatkozott vázlataimban is leírtam, a magyarság maradandó: időről időre pusztul, mégis megmarad. Kifejeződik ez Szent István államalapító tettében, a Szentkorona létében, a történelmi alkotmányban, a Tripartitumban, mi több, a 2010-es Alaptörvényben is. Mindezen túl kifejeződik a magyarság művelődésében. Szembeszökő például a magyar népdalkincs mennyisége és sokfélesége, valamint a magyar zene jelentősége Liszt Ferenctől kezdve Eötvös Péterig és Bogányi Gergelyig. Emellett a szépirodalom, a nyelv képességei páratlanok. Ahogyan Jókai Mór írta: „S hogy magyarul írok, azt nem azért teszem, mert nemzetem iránti kötelességem kényszerít, hogy hű hazafi legyek – hanem azért, mert én olyan szép, kifejezésekben gazdag, mondataiban tökéletes, a gondolatokhoz odataláló nyelvet nem ismerek, mint a magyar. […] Hiszen magyar nyelven költeni olyan, mint a hegedűművésznek a straduarión játszani!” Mindez ma is érvényes: szépirodalmunk, filmművészetünk, képzőművészetünk gazdagsága, eredetisége, találékonysága szembeszökő. Figyelmeztetésül mindenki számára a miénk maradt Európa egyik legszebb és legnagyobb katedrálisa, az esztergomi székesegyház.
Ez utóbbitól korántsem függetlenül legyen szabad itt bölcseleti teljesítményünkre is utalnom, hiszen nemcsak, hogy létezik jelentékeny magyar filozófia, hanem egészen kiváló, sajátos, egyedülálló, ahogyan ezt számos alkotó számos műve bizonyítja. Fontos, hogy ezt a gazdagságot egyfelől a maga történelmi folytonosságában fogjuk fel, másfelől bátorítsuk a szabad alkotást. „Hungarofóbia” csak azokban lehet, akik nem ismerik fel, hogy ez a gazdagság közkincs, az emberiség érdekében született teljesítmény, amelynek láttán nemhogy a „fóbia”, félelem, hanem a „filia”, vonzódás volna indokolt. Ha olykor mégis ennek ellentétét tapasztaljuk, az nem a magyarságra vet kedvezőtlen fényt, hanem inkább azokra, akiknek sokadrangú okokból nehezükre esik az elfogulatlan értékítélet.
A civil szervezetek véleményem szerint egyszerűen folytassák a hagyományőrző, hagyománygazdagító, hagyományfelszabadító tevékenységet, mert az ilyen közegben születnek meg azok a gyermekek, akik eszmélődve felfogják a magyar világ kiemelkedő sajátosságát, megragadja őket a hagyománygazdagság és hagyományszabadság ereje, ami végül indíttatást ad a sajátos, az önálló, a kiemelkedő alkotás megszüléséhez az ipari formatervezéstől a matematikáig, a zeneművészettől a bölcseleti gondolkodásig. Ekképpen járulhatunk hozzá az emberiség közös ügyéhez, amelynek beteljesedése azonban nem evilágon várható: τὰ ἄνω ζητεῖτε, quae sursum sunt quaerite.
Esztergom, 2019. 01. 27.
Kép: btk.ppke.hu/
Szomszédságpolitikai fordulatok
Kalmár Ferenc szerint Közép-Európa országainak össze kell fogniuk ahhoz, hogy ne legyenek kitéve a nagyhatalmi érdekeknek, ehhez viszont minden kényes kérdést - így a nemzeti kisebbségek ügyeit is - őszintén meg kell tudniuk beszélni. A külügyi tárca szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosának tett föl kérdéseket a Présház.
2018. november 24.
- Miniszteri biztos úr, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán tartott előadásában Ön úgy vélte: csak a problémák őszinte, tabuk nélküli megbeszélésével "mutathat egy arcot" kifelé a térség. Nekünk, magyaroknak van-e szégyellni valónk, amely miatt a tabuk nélküli megbeszélés nehézségbe ütközik?
- Minden nemzetnek, országnak történelme tartalmaz olyan időszakokat, tetteket melyekre az adott nemzet, ország büszke lehet de olyanokat is melyekre nem lehet büszke. Nincs jó és rossz nemzet! Ami minket, magyarokat illet: nemzetünk olyan sok értékkel gazdagította a világ kultúráját, értéktárát, hogy nincs szégyelni valónk. A magyar kultúra nyomai a Kárpát-medence minden pontján, de azon kívül is, megtalálhatók. A huszadik század végén végre felálltunk a „büntetőpadról” ahova a két világháború küldött minket és kiegyenesedve, egészséges nemzeti büszkeséggel és önbecsüléssel kiállunk közösségeink jogaiért. Elvárjuk szomszédainktól, hogy értsék meg problémáinkat és együtt oldjuk meg azokat. Félre kellene mindenkinek tenni az erőpolitikát és elővenni a jó érzést és a közös érdekekre épülő akciókat. Keresni kell a győztes-győztes megoldásokat.
- A horvát-magyar, szerb-magyar és szlovén-magyar vegyes bizottságokban fontos eredmények születtekaz elmúlt két évben. Az ukrán-magyar kisebbségi vegyes bizottság munkája azonban "be van fagyva". Felsorolásából miért marad ki Burgenland?
- Hat szomszédunkkal kötöttünk a 90-es években alapszerződéseket melyek rendelkeztek a Kormányközi Kisebbségi Vegyesbizottságok létrehozásáról. Ausztriával nincs ilyen jellegű szerződésünk ezért a burgenlandi magyarságot érintő kérdések más csatornákon kerülnek megtárgyalásra.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Ha a második világháború utáni megosztottságban, sokkal nehezebb körülmények között sikerült létrehozni és hosszú ideig jól működtetni az Európai Uniót, akkor most is ki lehet alakítani a térség országainak a mindenki számára előnyös együttműködését. Ebben hogyan segíthet a kultúra, amiként a negyvenes évek végén a francia-német közeledéshez közös koncertek is fokoztak vonzerőt?
- A kultúrának valóban nagyon nagy szerepe van. Furcsa, hogy itt, Közép-Kelet Európában jól ismerjük a nyugati kultúrákat, de alig ismerjük a szomszéd nemzetek kultúráját. Ez minden térségbeli ország esetében igaz. Ehhez az is hozzájárul, hogy a Kárpát-medencei utód államok előszeretettel sajátjukként mutatják be vagy titkolják el a korábban Magyarországhoz tartozó területeken található magyar kulturális örökség egészét vagy részeit.
Az elmúlt nyáron befejeződött egy éves V4 magyar elnökség alatt nagyon sok kulturális program volt, ami nemzeteink közeledését szolgálta. Ezt a lendületet folytatni kellene dél-szláv, román, bolgár viszonylatban is. Természetesen a kezdeményezések nem csak magyar részről kell érkezzenek, hanem kétoldalúak kell legyenek.
Kép: MTI/Máthé Zoltán
A V4-ek kohéziója
„A Balassi Kard Művészeti Alapítvány és a hozzá hasonló szervezetek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megőrizzük, vagy újra fölfedezzük saját identitásunkat, nemzetközi kapcsolódásaik révén pedig az európai kulturális egységhez való tartozásunkat is” – fogalmaz az alábbi interjúban Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. A politikus egy közelmúltbeli lakiteleki konferencián kijelentette: Magyarország történelmének egyik legfüggetlenebb korszakát éli, és szabadon, saját természetes érdekei mentén tud szövetségeseket választani. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2018. november 15.
- Államtitkár úr, Ön a Közép- és Kelet-Európa geopolitikai helyzete a rendszerváltások tükrében című nemzetközi tudományos konferencia megnyitóján kiemelte: Magyarország szuverenitása nem nagyhatalmi ajándék, hanem saját küzdelmének eredménye. Ez mennyiben ad nekünk erőt ahhoz, hogy a senki által meg nem választott brüsszeli bürokrácia – Milos Zeman cseh elnök által is szemtelenségnek minősített – beavatkozási kísérleteit visszaverjük?
- Magyarokként gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy minden okunk megvan büszkének lenni nemzetünk múltjára, államiságunkra és szabadságunkra. A napokban ünnepelt ötvenhatos hősök is arra emlékeztetnek minket, hogy hazánk szuverenitását saját küzdelmeink eredményeképpen nyertük vissza.
Míg a kommunista tömbhöz a szovjet megszállás eredményeképpen kényszerből csatlakoztunk, addig az Európai Unió családjához önként, saját szuverén döntésünk alapján – ugyanakkor meghatározott szabályrendszerek mentén. Minden családban és minden közösségben előfordulnak konfliktusok, nézeteltérések, ez azonban nem jelentheti azt, hogy a közösen elfogadott keretrendszer szabályait átléphetjük, ahogyan azt Brüsszel sok esetben megteszi, de azt sem, hogy meghunyászkodjunk és ne álljunk ki magunkért, amikor politikai támadásoknak vagyunk kitéve.
- Az elmúlt néhány – pénzügyi, majd migrációs válsággal nehezített – év tapasztalatai azt mutatják, hogy az összeurópai integráció folyamata is akadozik. Az Európai Unió jelenkori kihívásainak fényében egyre inkább utópiának tűnik az európai nemzetek összefogása és integrálása. Mit tehetnek a civil szervezetek – köztük a Balassi Kard Művészeti Alapítvány – azért, hogy nemzetközi szerveződéssel visszaadják az Európai Unió valaha volt értelmét?
- B ár az európai egység a gazdasági kihívásokat összességében sikeresen leküzdötte, ám a politikai színtéren sokkal nehezebben produkál eredményeket. Gyakran megfeledkezünk azonban arról, hogy az európai integrációnak az Európai Unió ad ugyan egy struktúrát, Európa mégis jóval több, mint Brüsszel, az EU intézményei, vagy a bürokraták. Európa kulturális egységet is képez, és ugyan ki mondhatná, hogy az EU-tagállammá soha nem váló Norvégia nagyjai, mint Ibsen, vagy Grieg, vagy akár az Uniót most elhagyni készülő britek kiemelkedő kulturális teljesítménye – Shakespeare-t, de akár a Beatles-t is említhetném – ne lennének az egyetemes európai kultúra részei.
A Balassi Kard Művészeti Alapítvány és a hozzá hasonló szervezetek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megőrizzük, vagy újra fölfedezzük saját identitásunkat, nemzetközi kapcsolódásaik révén pedig az említett európai kulturális egységhez való tartozásunkat is. Saját kultúránk megismerése és másokkal való megismertetése párbeszédhez vezet, ami – egymás mélyebb megismerésén keresztül – megerősítheti európai identitásunkban is, ezáltal közösen kereshetjük a megújulás lehetőségeit.
- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Miként ad lendületet ennek a folyamatnak az, hogy a V4-es együttműködés elkerüli a nemzetek felettiség bonyodalmait, az EU-hoz képest kezelhetőbb léptékű egységet képez, nincsenek mesterséges szervezetei, és a hasonló múlttal és fejlettséggel rendelkező államok nagyobb erővel képesek az egységes álláspont képviseletére?
- Látva az uniós politikai integráció akadozásait, a magyar érdekérvényesítést nagyban képes segíteni a négy közép-európai országot összefogó visegrádi együttműködés. A V4-es együttműködést hasonló történelmi hátterű és fejlettségű szuverén államok hozták létre 1991-ben, amikor a Visegrádi Nyilatkozat aláírásával Közép-Európa nemzetei közös célok mentén, s a korábbiaknál szorosabb együttműködésbe fogtak. A visegrádi négyek egysége a mai napig kitart, és a sorsközösség erősebb, mint valaha. Az egység jelentőségét jól mutatja Európa nagyobb országainak reakciója a formálódó közép-európai jószomszédi viszonyokra. Elég csak Franciaország intenzív gazdasági és politikai jelenlétére gondolnunk a korábbi kisantant országaiban, vagy a regionális ellentétek kiéleződésére egy-egy nagyobb külföldi tőkebefektetés kapcsán. A nagy európai országok stratégiai lépései között tehát több, a közép-európai egység ellen mutató kísérletet találunk.
Nekünk ezzel szemben az az érdekünk, hogy ne essünk bele egy, a régiós egységet gyengítő gravitációs csapdába. Közép-Európa legfőbb érdeke saját emancipációjának biztosítása a páneurópai integrációban – ez pedig csak saját magyar, közép-európai és európai kultúránk felfedezésén keresztül lehetséges.
Csehszlovákizmus 100
A téma, amiről szándékozom írni, minden csehországi vagy akár nem csehországi magyart érint. Azokban a gyorsan változó időkben, amelyek a nagy háború utáni felfordulásaival jártak (később a háborút az I. világháborúnak nevezték), mind a csehek, mind a szlovákok kivívták állami önállóságukat, az előbbiek - ha leszámítjuk függőségüket a nyugati hatalmak bábáskodóitól - formailag teljest, míg az utóbbiak felemást, a hibrid, soknemzetiségű államban. Azért, hogy a két vezető nemzetiség az új államformában többséget alkosson, ki lett találva a csehszlovák nemzet fogalma, amely a múltban nem létezett, ugyanúgy, mint Szlovákia, vagy a szlovákok önállósága sem. Československo, azaz Csehszlovákia a szétesett Osztrák-Magyar (csehül: Rakúsko-Uhorsko) Monarchiából keletkezett, vagy lett megalakítva 1918-ban, mint a csehek és a szlovákok közös állama a már említett illuzórikus csehszlovák ideológia alapján.
Az új állam különösen a szlovákoknak, kevésbé a cseheknek, nemzetük jövőbeni megmaradását jelentette. Sokan, történészek és politikusok is ezt állítják, mintegy magyarázatképen a történtekért. Elfelejtik azonban, hogy a nemzetek börtönének kikiáltott Osztrák-Magyar Monarchia ugyan így-vagy úgy elnyomta a nemzetiségeket, de az ott lévő nemzeteknek jelentős szabadságot és mozgásteret nyújtott, mert más államokkal szemben (pl. Franciaország, Oroszország, stb.) nem fejtett ki olyan határozott és egyértelmű nyomást egy törvényileg szentesített egységes államnemzet kialakítására. A baj csak ott volt, hogy a nagyhatalmak mindenáron egy nemzeti államot akartak kreálni, ami Csehszlovákiában sem sikerült. Tekintet nélkül a különbségekre és problémákra, amelyek az együttélés következő éveiben nagyobbaknak mutatkoztak, mint az alapítók gondolták volna, mindkét nemzetben felszabadult a nemzeti tudat, visszanyerték a sajátos nemzeti kultúrájukat, önállóan megjelentek és gyökeret vertek a közép európai térségben. Mára már feledésbe ment néhány akkori jogásztörténész gondolata, akik elképzeltek egy cseh-lengyel konföderációt is. A gondolatot alátámasztották a nyelvek rokonságával, hasonló kultúrával, közös történelemmel (?), és Franciaországra való, ún. frankofil orientációval.
Azonban már a múltban szilárdan begyökerezett cseh és szlovák kölcsönösség, a cseh részről a szlovákok iránti (az idősebb testvér) pozitív viszonya, Milan Rastislav Štefánik igyekezete, a csehszlovák tengerentúli emigráció aktivitása, Tomáš Garigue Masaryk megértő szándéka szlovákok iránt – mindezeknek nagyobb súlya volt, mint a cseh-lengyel közös állam elképzelésének, és így végül is a Csehszlovák Köztársaság gondolata győzött. A megalakult Csehszlovákiának voltak hiányosságai és provizóriumai éppúgy, mint minden más újonnan alakuló államoknak, pláne amelyek vegyes lakossággal rendelkeztek. Történelmére rányomta bélyegét a kor, amelyben megalakult, a két világháború közötti időszak évei, a gazdasági válság, a fasizmus előretörése, stb. Csehszlovákia megalakulását követő évek, kedveztek a kis nemzetek nemzeti tudatának felerősödésének, de a nacionalizmusuknak is, amellett a demokráciának, de a totalitarizmusnak is. Csehszlovákiát ez alatt több 20. századbeli ideológia érte, köztük kedvezőtlenül a csehszlovákizmus ideológiája. Az állam már kezdettől fogva kénytelen volt ellenállni nemcsak az ideológiai, de a területét érintő nyomásoknak is. Ismeretesek Németország területi követelései a Szudéta-vidékeken, vagy magának a szudétanémet kisebbség autonómia követelései, amit Konrád Heinlein tevékenysége a szudétanémet pártja élén fémjelezett. Magyarországra igazságtalanul rákényszerített trianoni békediktátumból fakadó területi és lakossági revíziós problémák is égetően foglalkoztatták Csehszlovákia vezetőit. Magának az állam keletkezésének a körülményeit beárnyékolta a már említett szlovák M. R. Štefániknak halálát okozó repülőszerencsétlenség is 1919-ben, amivel furcsán rezonált a több mint 70 évvel később A. Dubček végzetes autóbalesete (1992), aki szintén a közös államot szorgalmazta, de föderatív alapon.
Az államot, amelyet 1918. október 28-án, az „október 28 férfiai”: Karel Kramář, Alois Rašín, František Soulup, Jiří Stříbrný, Anton Švehla és Vavro Šrobár kiáltották ki, az osztrák-magyar uralom elleni ellenállás megtestesítője voltak. A. Rašín, a későbbi első csehszlovák pénzügyminiszter, az ellenállók tevékenysége folyamán megismerte a börtönt is, sőt másokkal együtt a halálos ítéletet is 1916-ban, amely véghezvitelét Ferenc József halála, majd IV. Károly tétovázása akadályozott meg. A közös köztársaság, ha rövid ideig tartott is, mégis sokat bizonyított, annak ellenére, hogy politikusai képtelenek voltak sok előforduló hibák elkerülésére. A köztársaság gordiuszi csomója és alapproblémája a két főnemzetiség, a csehek és a szlovákok egyenjogú helyzete volt. Sok év után se sikerült megtalálniuk azt a konstrukciót, amely mindkét közösségnek elfogadható lett volna a közös államban.
Az október 28-át követve az új állam, amelyhez a szlovákok két nappal később a turócszentmártoni deklarációval jelentkeztek, mégis csak a csehek és a szlovákok közös állama volt. Érdekes volna megállapítani, hogy miért nem a felsoroltak, hanem a külföldi támogatást élvező Masaryk-tábor nyert döntő befolyást az eseményekre. Nagyban elősegítette az ez irányú fejlődést a Masarykék által szervezett légionáriusok külföldi (Oroszországban, Franciaországban), majd később belföldi háborús tevékenysége, és a külföldi, főleg az amerikai emigráció aktív szerepvállalása. Masaryk kijelentette, hogy az államokat azok az ideálok tartják fenn, amelyekből születtek. Az aránylag nagyszámú kárpátaljai ruszin emigránsok kérelmére csatlakozott a köztársaságba Csehország, Morvaország és Szlovákia mellett a negyedik területi egység: Kárpátaljai Ruszinszkó is (Podkarptská Rus). A terület Csehszlovákia keretén belül a szlovákokhoz hasonlóan igyekeztek elnyerni az autonómiának valamilyen formáját.
A centralista Csehszlovákia megalakulását az akkori körülmények indokolták. Ennek az oka elsősorban a kedvezőtlen nemzetközi helyzet volt, ami a nagyhatalmak politikájának volt a függvénye. A nagyhatalmak nem kívánták a soknemzetiségű államok kialakulását, hisz ezért is verték szét az Osztrák-Magyar monarchiát. A föderatív elrendeződés kevéssé volt ismert, nem beszélve arról, hogy a szlovákok nem voltak felkészülve jóformán még az autonómiára se, noha ezt még maguknak se vallották be, pedig a papokat leszámítva alig volt államvezető képességű értelmiségük. Csupán T. G. Masaryk még Csehszlovákia megalakulása előtt fontolgatta az Osztrák-Magyar Monarchiát átalakítását közép Európában a kisebb államok föderációjává. Azonban a csehszlovákizmus ideológiája az általánosan elfogadott centralizmus rendjébe torkollott. Az 1918-1919 években a közös állam megalakulását már az említett belső okok magyarázták: Szlovákia felkészületlensége a saját önrendelkezésre, és a felek hiányos elképzelése a szlovák nemzet meghatározásáról, és a két nemzet együttélését illetően a közös centralista államjogi berendezésben.
A csehek és a szlovákok viszonyát, a németek nagy számarányát a csehszlovákizmus ideológiájával igyekeztek elpalástolni. A köztársaságban élő nagyszámú nem szláv nemzeti kisebbség, pláne a német és a magyar arányszámát eltakarni akarás hozta létre a csehszlovák nemzetiséget, amely így a köztársaságban, számban úgy-ahogy felülmúlta a többi nemzetiséget. Akkoriban a csehszlovák statisztikák szerint is, ami nagyban elütött a valóságtól, az új államban élt kb. 6 millió cseh, 2 és fél millió szlovák, több mint 3 millió német, majdnem háromnegyed millió magyar, és több mint félmillió ruszin, stb. A politikusok feltételezték, hogy az egységes csehszlovák nemzet számbeli fölényével ellensúlyozza a lakosság nemzetiségi összetételét a köztársaságban. Viszont ezzel felmerült egy súlyos probléma. A csehek a csehszlovákizmus ideológiával azonosultak, de a szlovákok nagy része nem. A csehek a jövőben is kívánták, és számítottak egy erős Csehszlovákiával, amelyben megtartják domináns helyzetüket már csak számarányuk szempontjából kifolyólag is, mivel szemben a szlovákok döntő számban a csehszlovákizmus teóriáját nem fogadták el. A csehekkel ellentétben, nem kívántak része lenni a csehszlovák nemzetnek a többnemzetiségű Csehszlovákiában. Feltételezték, hogy önálló szlovák nemzet et alkotnak az önálló Csehszlovákiában, és jogaik vagy az elnyert autonómiában, vagy a csaknem ismeretlen föderációban érvényesülnek úgy, hogy helyzetük egyenjogú lesz a csehekkel, és saját felelősségük lesz Szlovákia igazgatásáért. A csehek, a csekély kivételt leszámítva, ezekkel a kívánságokkal szemben érzéktelenek voltak. És ha még fontolóra vették is, úgy fogták fel, mint a közös állam felforgatását. Ezért a jövőben is, semmikor se voltak hajlandók hozzájárulni a megvalósításukhoz. Viszont ez vezetett az ország instabilitásához is, mert amikor a köztársaságot összetartó, főként külső erők meglazultak a szlovákok azonnal felvetették az önállóságukat. Így volt ez 1938-ban, 1968-ban és végül 1989-ben is, amikor 1993-ban Szlovákia békés úton szétvált Csehországtól, és mint Szlovák Köztársaság, végre elnyerte függetlenségét.
Az államjogi probléma fokozatosan neuralgikus pontjává vált a közös államnak, nem is azért, mert a cseh intelligencia nagy része, hivatalnokok, tanítók, különböző szakemberek Szlovákiába jöttek, hisz ott kezdetben nagy hiányt betöltő szükség volt rájuk, hanem inkább azért, hogy ott is maradtak a nagy gazdasági válság alatt, még a 30-as évek idején is. Abban az időben Szlovákia már részben kitermelte fiatal intelligenciáját, új hivatalnokokat és szakembereket is, de nem talált számukra elhelyezést. A csehek, akik évtizeddel azelőtt elhagyták munkahelyüket Csehországban, vagy ott nem is volt nekik, viszont nem tudtak hova visszamenni. Félreértéseket és egyéb problémákat jelentett az eltérő történelmi hagyományok is. Szlovákiára rányomta a bélyegét a történelmi Magyarországban lezajlott történelmi fejlődés, beleértve a jogi normákat is. A felvidéken, úgy, mint a Magyar Királyságban mindenütt, a jogi rendszernek az alapja a Werbőczy István által 1517-ben összeírt Tripartitum (Hármas könyv) volt. A Hármas könyv a levert Dózsa felkelés után keletkezett, és tartalmazta a leglényegesebb szokásjogokat, amelyek fokozatosan alakultak ki a ókori perzsa jogrendszerből. A cseh országrészekben a használt jogrendszer a középkori német magdeburgi jogból alakult ki. A csehszlovák jogrendszert a Szlovákiát igazgató teljhatalommal rendelkező minisztériumnak és a törvényeket egyesítő minisztériumnak éppen a köztársaság első éveiben kellet volna a törvénykezést egyesíteni. Szlovákiában a törvények közös nevezőre való vonása után is, ellentétben a nyilvános polgári élettel, a magánéletben továbbra is az eredeti szokásjog volt érvényben (az örökölés rendje, a menyasszony hozománya, stb.). Megjegyezendő, hogy a Szlovák Állam idején ismét a szokásjog lett érvényes. Majd csak később 1949 és 1951 között lett kialakítva a következetes csehszlovák jogi rendszer, amely a szovjet jogrendszert vette mintául (családi, polgári, büntetőjogi, stb.).
A közös államban különbözött a cseh és a szlovák felfogás a hitet vagy a vallást illetően. Eltérők voltak a liturgikus szertartások is. A csehek pozíciója a köztársaságban domináns volt. A két világháború között a csehek különböző utakon ismerték meg Szlovákiát és a szlovák valóságot. A szlovákok is megismerhették a cseh országrészeket, mint mezőgazdasági bérmunkások, időszaki dolgozók, drótosok, középiskolai vagy főiskolai diákok, művészek, stb. Azonban az ismerkedési alkalmak nem voltak egyenlőek. A cseh országrészek (Csehország, Morvaország és Szilézia) fejlett iparral rendelkezett, Szlovákiában az iparosodás elmaradott volt, és csak lábadozott. Idővel ebből és pláne a hosszú gazdasági válságból is kifolyólag feszültségek keletkeztek. A válság súlyosabban érintette Szlovákiát és Ruszinszkót, mintsem a cseh országrészeket. A cseh országrészekben talán legjelentősebben a határ menti régiókat érte, ahol nagyszámú német lakosság élt, úgyszintén elérte az alig lábra kapott szlovák ipart, falut és várost, meredeken emelkedett a munkanélküliség, és okot adott a bűnbakok keresésére. Hitler hatalomra kerülése 1933-ban előrevetítette Csehszlovákia szétesését, amely néhány éves létezése alatt nem volt képes megtalálni a megoldás kulcsát a nemzetiségek decentralizációs politikájára, akárcsak Szlovákia önállóságára nézve. T. G. Masaryk 1937-ben bekövetkezett halála után mind a csehszlovákizmus ideológiája, úgy Csehszlovákia stabilitása csökkenő irányzatot vett.
Már 1928-ban jelentkeztek Szlovákiában az autonómiára való törekvések, amelyek fokozatosan erősödtek, és néhány politikusnak, mint pl. Andrej Hlinka, és politikai pártnak programjává váltak. A müncheni egyezmény 1938-ban egyenesen Csehszlovákia feldarabolásához vezetett. A németek területi követelései megvalósultak, Horthy Miklós Magyarországhoz visszacsatolta nagyjából a magyarok által lakott területeket. Októberben kihirdették Szlovákia önállóságát élén Jozef Tisoval, akinek kormányalakító pártja, a Szlovák Néppárt, tekintélyuralmi rendszert vezetett be. Hitler követelte a németajkú Szudéták elcsatolását, kihasználva a Szlovákiában kialakult helyzetet. Ugyanakkor meghívta Tisót Berlinbe, ahol követelte a Szlovák Állam kihirdetését, mert ellenkező esetben Szlovákiát Magyarországhoz akarta volna csatolni. Ilyen durva nyomás hatására a szlovák parlament kikiáltotta a németektől függő Szlovák Köztársaságot. Rövidesen az 1938-39. bécsi döntések alapján az új Szlovákiában ragadt magyarok érdekképviseletét a későbbi mártír, Esterházy János vállalta fel. A totalitárius Szlovákia az erős és állandó német nyomás alatt volt kénytelen létezni. A cseh országrészek pedig a maradék Csehszlovákia német megszállása után az 1939 elején megalakított Cseh és Morva Protektorátus államalakulatban voltak kényszerítve létezni. Ezen történések vezettek az első Csehszlovák Köztársaság megszűnéséhez. A leírtakból látható, hogy az első köztársaság története nem volt zökkenőmentes.
A második világháború befejezése után megtörtént a visszarendeződés, és a Csehszlovák Köztársaság a régi határai közé lett visszaállítva azzal a különbséggel, hogy Eduard Beneš „önként” lemondott Kárpátaljáról a Szovjetunió javára, amely így közvetlenül a totalitárius szovjet érdekszférába kerül úgy, mint később az egész Csehszlovákia. Mi, felvidéki magyarok, akik fölött a határok ismét átmentek, kezdetben kényszerből, majd akár önként is, Pozsony vagy Prága iránt orientálódtunk. Mint ahogyan ezt a Prágai Tükör főszerkesztője az idei 5. számban megállapította, Csehszlovákia eredeti formájában nem élte meg a 100. születésnapját, a csehekkel és szlovákokkal szemben nekünk nincs okunk annak megünneplésére. Ha mégis valakinek eszébe jutna az 1918-as ünneplés, akkor az inkább az általános szabadság és a Wilson-féle önrendelkezés ideájának - amely kivétel nélkül minden nemzetet megillet- a csehek és a szlovákok általi megvalósításának ünnepelését jelenthetné.
Palágyi István György
Görgey Artúr Társaság
2018. okt. 26.
Regnum-emlékhely
Hamarosan méltó történelmi emlékhely épülhet a budapesti Városliget peremén, az 1951-ben lerombolt egykori Regnum Marianum-templom helyszínén, a földfelszín alatt. A Magyar Patrióták Közössége magára vállalta a lerombolt templomról fennmaradt történetek, emlékek, fényképek és tárgyak összegyűjtését. A szervezet elnökének, Hetzmann Róbertnek tett föl kérdéseket a Présház.
2018. november 5.
- Elnök úr, Önök a Rákosi parancsára elpusztított templomból származó bármilyen kézzelfogható relikvia vagy egyéb tárgy hollétéről akarnak tudomást szerezni, szemtanúk vagy hozzátartozóik jelentkezését is várják, azokét, akik valamilyen személyes emléket, történetet őriznek. Mindez hogyan erősíti meg Mária országát?
- A Regnum Marianum-templomot 1951-ben lerombolták, miáltal a nemzeti emlékezet szempontjából ez az ügy és ez a helyszín megkerülhetetlenné vált. Mindennek jelentősége van: annak is, ahogy most, 28 évvel a rendszerváltozás után az a helyszín kinéz. Mi azt mondjuk, hogy a magyar állam több évtizedes adósságot törleszt, amikor méltó történelmi emlékhelyet épít ki a lerombolt templom helyén. Ez a legkevesebb és egyben a legtöbb, amit megtehetünk és amit meg is kell tennünk, mivel az újjáépítést a kérdésben egyedül illetékes római katolikus egyházvezetés nem támogatta. Ha a terveink megvalósulnak, a jövő nemzedék megismerheti a Regnum Marianum eszmeiségét, és azokat az erőket is, akik el akarták és el akarják tiporni.
- A Regnum Marianum templomot a kommün – ahogyan a pártállami tankönyvekben nevezték: "tanácsköztársaság" - népirtó terrorjára, az ellenállók hősiességére való emlékeztetőként emelték. Nem sokkal később pont ezért rombolta le a hazaáruló szocialista rezsim. Ma miért kell fölidéznünk a szocialista terror emlékét?
- Az 1918-1919-es zűrzavaros időszak a több mint ezeréves magyar történelem egyik legnagyobb tanulsága. A hatalomra került erőszakos társaság képtelen volt az ország irányítására, ezért Károlyi Mihály alkalmatlan és kártékony országlása rövid idő alatt a hírhedt proletárdiktatúrába csúszott át. Mindez ráadásul a legszerencsétlenebb időpontban, az első világháború után történt. Több évtizednyi történelemhamisítás után le kell szögezni, hogy a trianoni ország-feldarabolás nem volt az első világháború szükségszerű következménye, hanem sokkal inkább a Károlyi-féle országvesztők károkozásának eredménye, ami hosszú időre kényszerpályára állította az országot, sőt terheit ma is nyögjük. A mi nemzedékünknek az a feladata, hogy jóvátegye a XX. század e végzetes hibáját, amelyben a korabeli jobboldal felelőssége vitathatatlan, mivel a nagy veszélyt csak későn ismerte fel, és akkor sem cselekedett kellő határozottsággal.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Az akadálymentesített történeti kiállítótér nemcsak a lerombolt templom emlékhelye kíván lenni, hanem a XX. és XXI. századi keresztényüldözés, a szocialista diktatúra valódi arcát és áldozatait is bemutatja majd. Mindennek fölfedezése miért fontos a jövőt formáló magyar fiataloknak?
- Az emlékhely nemcsak a Regnum Marianum-templom történetét, hanem a kommunista rendszer egyházpolitikáját is be kívánja mutatni, ami maga a XX. századi keresztényüldözés volt. Fontos célunk, hogy ne csak a Rákosi-rendszer jól ismert, hírhedt eseményei legyenek a középpontban, hanem az úgynevezett regnumi perek is. Kevéssé ismert ugyanis, hogy ezek az atyákat még az 1970-es években is Kádár börtönében gyötörték hitük és meggyőződésük miatt, miközben egyes pedagógusok a tanszabadságra hivatkozva a Kádár-rendszert magasztalják iskoláinkban. A Regnum Marianum Emlékhely nem egy múzeum lesz, hanem egy átszellemülésre alkalmas, a valódi történelmet ábrázoló emlékező tér. Nem jelent majd több órás elfoglaltságot, nem is ez a célja. Legyen ez olyan hely, ahová minden magyarnak el kell jutnia életében legalább egyszer, és lerónia kegyeletét azok előtt, akik a legnehezebb időkben mutattak példát. Ha olyanok tudunk lenni, mint ők voltak, a XXI. század a magyarság évszázada lesz Közép-Európában.
Nagymegyer kincse
A Corvin Mátyás nevet vette föl a nagymegyeri művelődési ház. Mikóczy Dénes alpolgármesternek tett föl kérdéseket a Présház.
2018. szeptember 18.
- Alpolgármester úr, több mint fél évezrede eltávozott földi pályájáról a nagy magyar uralkodó. Miért ad nekünk mégis lelkierőt, ha intézményt róla nevezünk el?
- Mátyás király 552 éve, 1466-ban városi privilégiumokat adott Nagymegyer községnek. A
nagymegyeriekben nagyon erősen él a Mátyás-tisztelet. A város szélén található 80 hektáros erdő előtt áll a helyiek által csak Mátyás fájának nevezett vén tölgy, amelyhez a hiedelem, ma már megváltozhatatlan ,,igazság”, szerint Mátyás a lovát kötötte, amikor ezen a tájon vadászott. Az önkormányzati tulajdonban lévő, évi 700 ezer látogatót fogadó termálfürdő , a Thermal Corvinus is ezt a hagyományt hivatott erősíteni. Aváros egyik lakótelepe is a Corvin Mátyás nevet viseli. Általában el lehet mondani, hogy a nagymegyeriek mindegyikében ott él a Mátyás-kultusz, ami valamiféle tartást, büszkeséget ad az embereknek.
A Városi Művelődési Központ épp a közelmúltban vette fel a Corvin Mátyás Művelődési Központ nevet. A képviselőtestület a kulturális és az értéktár bizottság javaslatára egyhangúlag hozott határozatot róla. A VMK vesztibüljében került ünnepélyes leleplezésre Lebó Ferenc szobrász és éremművész alkotása, az Ifjú Mátyás fejszobra, amelyet 10 éve kaptam ajándékba a művésztől. Úgy gondoltam, hogy a Mátyás-év kapcsán méltó helyet kaphatna a VMK-ban.
Mátyás király történelmi hagyatéka általában elfogadható a Kárpát-medencében élő nemzetek mindegyike számára. Városunkban többségben él a magyarság –közel 90 százalék – az itt élő szlovákok számára ugyanúgy, mint az ideérkező főleg cseh és szlovák turisták számára is pozitív történelmi személyiségként értékelendő. Úgy vélem, Mátyás történelmi személyisége a magyarságtudat erősítésén túl az összetartozást is erősíti, hiszen az itt élő nemzetek és nemzetiségek sok estben egymásra vannak utalva, együtt kell megoldanunk közös dolgainkat a térségben.
- A magyar térségeket egyes helyeken idegenek által erőszakkal meghúzott államhatárok választják el. A magyar művészet azonban egységes: rendezvények, képzőművészeti kiállítások érzékeltetik, hogy az államhatárok csak másodlagosak. Nagymegyer hogyan él ezzel a lehetőséggel?
- Az Önkormányzat és a városunkban működő polgári társulások, civil szervezetek főleg a kultúra terén igyekeznek kapcsolatot tartani a szomszédos országokban élő nemzettársainkkal. Kölcsönösen szervezünk néptánc-fellépéseket, képzőművészeti kiállításokat, színházi előadásokat, együtt ünnepeljük nemzeti ünnepeinket, és részt veszünk egymás művelődési, művészeti rendezvényein. Nagyszerű példaként szolgál a Pro Megere Polgári Társulás által az idén immár a XII. alkalommal megrendezendő MEGER Art nemzetközi képzőművészeti szimpózium, ahova a valaha elszakadt országrészekből igyekszünk meghívni művészeket, akik 10 napon át alkotnak Nagymegyeren. A szimpóziumot ünnepélyes, kiállítással egybekötött záró rendezvény koronázza meg.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Nagymegyert hogyan ragadja magával e folyamat sodrása?
- Úgy gondolom, Nagymegyer tehetségektől ,,elkényeztetett” kisváros itt, a Csallóköz szívében, gazdag történelmével, hagyományaival. Nagyon sok zenei tehetséget indított útjára a Janiga József Művészeti Alapiskola, sokuk sikeres zenészek akár idehaza élnek, akár más országokban viszik Nagymegyer jó hírét. A már említett képzőművészeten és a zenén kívül főleg a néptánc- és a modern tánccsoportok a legsikeresebbek, sok sok gyermeknek adnak lehetőséget az egészséges és öntudatos életvitelhez, tartáshoz, ami kihatással van további tanulmányaik sikerességéhez, magyarságtudatuk erősítéséhez és a Kárpát-medence nemzeteivel való békés együttéléshez.
Magyar gyerekek
A helyi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskola első osztályos tanulói Beregszászon, a kárpátaljai magyar oktatási nyelvű iskoláinak központi tanévnyitóján 2018. szeptember 8-án.
MTI Fotó: Nemes János
A nyelvi arcvonalon
Amikor keresztény hitünket védelmezzük, amikor keresztény óvodát építünk, a jövőnkről van szó - mondta Grezsa István, Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos a felföldi Rimaszombaton az új református óvoda épületének alapkőletételi ünnepségén. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2018. szeptember 5.
- Miniszteri biztos úr, a felföldi Rimaszombaton márciusra készül el, és 2019 szeptemberétől működhet a Tompa Mihály Református Gimnázium udvarán a magyar kormány támogatásával, 750 ezer eurós összköltségből épülő óvoda. Mi szavatolja, hogy a magyar pénzből épülő falak között olyan magyar szellemiség ragyogjon föl, amelynek köszönhetően a XXI. században a magyar újra a nyertes nemzetek sorába emelkedhet?
- Garancia csak magunk lehetünk, nem számíthatunk külső erőkre, ahogy ezt legalábbis az elmúlt ötszáz évben megtapasztalhattuk. A fogyás és elvándorlás ellenére, mégis tér nyílt arra, hogy a XXI. században –Sütő András szavaival-, „vállaljunk azonosságot önmagunkkal.” Jelenleg nincs olyan politikai (nagy)hatalom, amely reánk kényszerítve akaratát, akadályozná ezt az új nemzeti önépítést, illetve megszűnt az a kisantant összekacsintás is, amely a magyar szándékok akadályozásában látta saját boldogulását. Egyértelműen a Kárpát-medencei stabilitás záloga egy gyarapodó és biztonságos Magyarország, amely nem szomszédjai kárára, hanem azokkal karöltve érvényesíti nemzetpolitikai akaratát. Tehát adott egy kedvező politikai környezet, ugyanakkor az előrelépéshez magunkban kell lebontani azokat a (zömében lelki) gátakat, amelyek szinte törvényszerűen épültek be tudatunkba Trianon óta, a határok mindkét oldalán. Mind az anyaországban, mind a külhoni magyar közösségekben hétköznapi cselekvéssé kell formálnunk, hogy a hazánk határoktól függetlenül a Kárpát-medence és egy nemzeti közösséget alkotunk. Ha már a Felvidéken járunk, fogalmazzunk így: „…egy vérből valók vagyunk.”
- A Kárpát-medencei óvodafejlesztés 38,5 milliárd forintos összköltségvetésű program, amely a gazdaságfejlesztést célzók mellett Trianon óta a legnagyobb rendszerszintű nemzetpolitikai program. 150 új intézmény épül, és mintegy 450 újul meg a terv keretében. Hogyan érik el, hogy ezekben az intézményekben a magyar anyanyelv legyen a kizárólagos, és ne türemkedjenek be asszimilációs szándékok?
- A kérdésre adható válasz összetett. A tömbterületeken, mint a Székelyföldön, a Partium egyes részein és a Csallóközben a válasz egyszerű, mert az arányok garantálják a hosszú távú magyar anyanyelvi nevelést. A kérdőjelek a szórványvidékeken jelennek meg, ahol egyrészt vegyes tannyelvű (és zömében nem magyar vezetésű) intézményekben hajtunk végre felújításokat. Az a tapasztalatunk, az évszázadok óta együtt élő kisebb közösségekben a kirekesztésre irányuló hajlam korántsem olyan erős, mint a „nagypolitika” által gerjesztett ellenségképből következne. Másrészt a magyar szórvány helytállása példamutató érték, zömében a többség szorításában, a kilátástalanság érzése ellenére megmaradtak magyarnak. Nem lehet kérdés, a gondoskodó Magyarországnak – akár egy óvoda felújítással vagy készségfejlesztő Magyar Sarok játékokkal – ide is el kell vinnie azt az örömhírt, hogy talpra álltunk. Példaként a Felső-Tisza-vidék kárpátaljai szórvány óvodáit hozom fel, ahová nagyarányú beáramlás indult el a vegyes házasságokban és a vegytiszta ruszin-ukrán családokban született gyermekek részéről. Természetesen kötünk ki garanciákat is, de politikai szándék esetén ezek kijátszhatóak. Másik biztosíték, ahol csak lehetséges (ilyen a most említett Felső-Tisza-vidék is) történelmi egyházainkkal karöltve avatkozunk be az óvodák és bölcsődék világába. Utóbbit azért említem, mert az óvodaprogram egyik tanulsága, hogy az a bölcsőde rendszer, amelyet itthon természetesnek tartunk, hiányzik a külhoni magyar közösségekben. Szeretném még kiemelni a nagyvárosi szórvány kérdését, amely az asszimiláció szempontjából a legveszélyeztetettebb. A tömblakások világában hiányoznak a magyar intézmények, ennek jegyében építünk –többek között! – például Komárom, Kolozsvár, Brassó, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Szabadka, Kassa és Pozsony nagyvárosokban új magyar óvoda-bölcsődéket. Némi kurucos büszkeséggel jelzem, Bécsben is tervezünk magyar óvodát kialakítani. Ugyancsak érdekes kérdés a nyelvhatárokon lévő óvodák sorsa, hiszen ezek a nyelvhatárok folyamatosan zsugorodnak. Nem álltunk ellent olyan kéréseknek sem (zömében Kárpátalján), ahol már évekkel korábban megszűnt magyar csoportokat indítottak be újra, sőt olyan helyszínen is finanszíroztunk felújítást, ahol nemzetiség szerint ruszin a falu, de az óvodában magyar nyelvű (is) a nevelés. Rendkívül sokszínű a Kárpát-medence, benne a magyarsággal és a velünk élő „tejtestvér” népekkel együtt, jól meg kell ismerni a helyi sajátosságokat, és főleg szeretni kell a reánk bízott népet. Ezért elengedhetetlen, ne Budapestről szabjuk meg a helyi szükségleteket, hanem partnereinkkel közösen próbáljunk minél hatékonyabban beavatkozni az óvodák világába, ahol a páratlanul gazdag magyar népmesék világán keresztül először találkozik intézményes formában a gyermek a magyar anyanyelvvel és a magyar kultúrával.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Összesen 1644 magyar óvodába juttatnak el fejlesztő játéksarkokat, része a programnak a komplex óvodapedagógai továbbképzés is minden nemzetrészben, és hungarikum típusú - népi játékokra, néptánc-, népmese- és népdalkincsre alapozott - óvodapedagógiát is szeretnének bevinni a programba. Mit tesznek azért, hogy a népi mellett a nemesi művelődési kincsek is gazdagítsák az óvodásokat, civil szervezetek - köztük a Balassi Kard Művészeti Alapítvány - bevonásával?
- Sokat idézzük Bethlen Gábort, aki a ma is érvényes útmutatást szavakba öntötte: „Nem lehet mindig megtenni amit kell, de tegyünk meg mindent, amit lehet.” Ez az óvodaprogram nyitott, a Hagyományok Háza, népi játékokra, gazdag népdal-, és néptánc-népzene kincsünkre alapozott módszertani programja valóban hungarikum lehet, ha valamennyi magyar óvodában használják (és lecserélik a gépzenére alapozott divatos produkciókat). Szerkesztő úrnak igaza van, amikor a nemesi művelődés kincseit is említi, Balassitól Zathureczky Emíliáig. Ki kell dolgozni egy módszertant, és adaptálni fogjuk a nemzetrészekhez. Nyitottak vagyunk a civil szervezetek bekapcsolására is, több példát tudnék felhozni most is működő kapcsolatra. Nem győzzük hangsúlyozni, a Kárpát-medencei óvodafejlesztés programot megelőzte és mostanság még erőteljesebben gazdagítja az itthoni óvoda fel-, és megújítási program, így azokra a kérdésekre, hogy „miért nem itthon újítunk fel óvodákat?” könnyen tudunk válaszolni másik kérdéssel: „volt már lakóhelye óvodáiban?”, hiszen látatlanban tudjuk a választ. Nagy dolognak tartom, hogy eljutottunk idáig, holott még csak most „robban be” a program (az új építések ezután készülnek el), a befejezést 2020.december 31-re szeretnénk kitolni, hiszen a bürokrácia nemcsak nálunk dolgozik, illetve az országonként eltérő jogszabályi környezet is nehezíti a haladást. Kérdésében említette az 1644 Magyar Sarkot, ezeket a regionális pedagógusszövetségek állították össze és célba ért valamennyi. (Romániában például darabonként kellett bemutatnunk az Oktatási Minisztériumban, a puzzle-t éppen nem kellett kiraknunk, hogy az nem a történelmi Magyarországot ábrázolja.) Ugyancsak próbáljuk kihasználni a kommunikációs csatornákat, honlapot, facebook oldalt és youtube csatornát egyaránt működtetünk, szeretnénk az óvodapedagógusok hálózatát, élő kapcsolattartását kiépíteni. Szintén szorgalmazzuk a különböző nemzetrészek óvodáinak testvérintézményi kapcsolat felvételét.
Németh László magyar író azt mondta, „….a nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni…”. Nekünk magyaroknak az elfogyás, a gazdasági emigráció és az asszimiláció a „nagy ellenség” a Kárpát-medencében, ez ellen csak alázatos, kitartó és rendszerszintű, konceptualizált munkával harcolhatunk. Ha ehhez lelket is tudnánk „növeszteni”, végre betehetnénk az ajtót a „borzalmas” XX. század után.
Kép: kormany.hu
Államhatár nem oszt meg nemzeti művészetet
A Corvin Mátyás nevet vette föl a nagymegyeri művelődési ház. A királyi ünneplés után Mahulányi József esperes nyitotta meg Molnár János festő- és grafikusművész Jó hír című kiállítását a felföldi városban. Molnár Jánosnak tett föl kérdéseket a Présház.
2018. augusztus 29.
- Mester, miért fontos, hogy belső-magyarországi képzőművészek is jelen legyenek a felföldi művelődési közéletben?
- Az elmúlt negyven év során rendszeresen és nagyon sok alkalommal jártam és járok a trianoni elszakított magyar területeken. Művészeti felméréseket és gyűjtéseket végeztem. Mindenféle rendű és rangú emberekkel találkoztam és megfigyeltem észjárásukat, viselkedésüket, melyet az élet különböző helyzeteiben gyakoroltak. A tapasztalataimból alkotott véleményem a feltett kérdésben a következő; először egy alaptézis. A magyar képzőművészeti kultúra egy és oszthatatlan. Jó és rossz megjelenési formái egymásba fonódnak és egymásra hatnak. A részek egymásra hatása kölcsönösen nagyon erős, mert minden egységrész egy nagyon régi kelet-közép európai kulturális magas művészetből ered.
Az elcsatolt országrészekben a magyar művészet ellen mindenhol agresszív támadások indultak, amelyek a mai napig tartanak. A művészeti közélet és a művészkollégák elszigetelődtek a magyarországi művészeti folyamatoktól. (némi iróniával mondható, hogy ez talán sok esetben a javukra vált) Ezért nagy figyelemmel kísérik, amikor Magyarországról érkezik festészeti kiállítás. Azt tapasztaltam, hogy a „Magyarból” jött művészeknek mindenhol nagy ázsiójuk van, pláne ha a fővárosból jönnek. Egyfajta etalonként tekintenek rájuk mind művészként, mind emberként. Ez óriási felelősséget ró a kiállító művészre, mert nem mindegy, milyen művészi színvonalat és emberi hozzáállást, viselkedést mutatnak az anyaországiak. Ha képi világuk szervesen fejlődött a magyar művészetből, akkor a példamutatásuk jó és helyes. Megerősíti a külhoni művészeket. Ők ugyanis általánosságban a régi jó magyar iskolát követik szakmailag. Művészi „fejlődésük” (jobb szó híján használom ezt, mert a művészetben minden közhiedelemmel ellentétben nincs fejlődés, csak átalakulás. Illetve az örök festészeti témák megközelítésének és leképezésének újabb és újabb variációja) óvatosan újító és megfontolt ütemű. Így van lehetőség a rossz és téveszmék elvetésére, mert a lassú haladás lehetővé teszi a folyamatos korrekciót. Ez a hozzáállás helyes és ezt erősíti meg az anyaországból érkezett tradicionális felfogású, a múlt eredményeiből szervesen építkező művész. Ha olyan művész érkezik egy kiállítással, akinek munkássága a nyugati modern képzőművészet vadhajtásaival rokon, az rossz, sőt káros, mert elbizonytalanítja a kollégákat és értetlenkedést vált ki a művészkedvelő közönségből.
Összefoglalva; tehát csak akkor szükséges a belső-magyarországi művészek jelenléte, ha képesek a jellegzetes magyar művészeti értékeket bemutatni. Ezáltal nemzeti mivoltukban erősíteni a kinti magyarságot, mert jelenleg ez a legfontosabb.
- Ön a magyarságon belül a jász nemzetrészt is képviseli. Hogyan gazdagítja művészetét ez az érték?
- A művészetben a jász származás két lehetőséget jelent. Az egyik; a jászok genetikai alaptulajdonságai. A másik, hogy az egyénben e tulajdonságokból melyek dominálnak, illetve melyek formálódnak egységes egésszé. Nézzük az alaptulajdonságokat. A tudományos megállapítások szerint a jászok megfontoltak, jószívűek, kitartóak, hűségesek és munkaközpontúak. (Engedtessék meg, hogy rossz tulajdonságaikat ne soroljam fel.) Legfőképpen pedig hagyomány- és tekintélytisztelőek. Ezekből adódóan a régi és mai jász művészek többsége a hagyományos rajzolás és festés híve.
Jómagam szívesen használom a megmaradt jász népművészeti jelképrendszert, a jellegzetes formákat, színeket a táj és éghajlat adta hangulatokat, valamint a jászokra jellemző gondolkodási rendszert. (A tudatosság az utóbbiban nem számottevő, hiszen másképp gondolkodni nehezen is tudnék.) A felsoroltak sokszor ösztönös, máskor tudatos használata –bírálóim szerint – egyedivé teszi művészetemet, ami jó érzéssel tölt el, hiszen a festészetbe ezzel beviszem a jász észjárást és ízlést. Ezzel is tisztelettel adózom őseimnek, akiknek létemet köszönhetem, és szolgálom a szülőföldet, melynek jászként és magyarként egyaránt adósa vagyok.
- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A Jó Hír című nagymegyeri tárlata mekkora erőt ad a nagymegyeri fiatalok magyar azonossághoz?
- Mekkora erőt ad? Abban csak bízhatok; hogy sokat. A „Jó Hír” című tematikus tárlatom amellyel Nagymegyerben szerepelek, ez évben Budapesten a Duna Palotában, Jászberényben a Jász Múzeumban, Győrben a Győri püspökség Szent László Látogatóközpontjában volt látható. A kiállítás teljes egészében vallásos képekből áll. Vannak hagyományos gondolatvilágú és hagyományos festői módszerekkel megfestett képek. Ezen kívül vannak Jézus életének egyes eseményeiről újszerű gondolati és képi megfogalmazások, amelyek mindig a közérthetőség határain belül maradnak. Semmi extravagáns, botránkoztató megközelítés! Remélem, hogy a kiállításlátogatók képeim hatására elgondolkoznak a keresztény hitről, a magyarságukról és pozitív nemzetépítő elképzeléseik erősödnek. Habár a megnyitón folytatott beszélgetésekből számomra kiderült, hogy nagyszámú és nagyon erős magyar érzelmű közösség lakja Nagymegyert.
Az én célom az, hogy amikor a nézők megtekintik a kiállításomat, azt érezzék, hogy a mai cudar világ ellenében azért vannak szép dolgok a világon. És mégis csak érdemes élni. Érdemes élni keresztény hittel és érdemes élni magyarként. Ezt a megnyitón –többek között – el is mondtam. Egyik fiatal látogató pedig a végén –távoztában- odalépett hozzám és csak annyit mondott; „Mester, nálam elérte a célját!”
Magyarok kirekesztése a közmédiából
Panasszal fordul a Magyar Közösség Pártja (MKP) az illetékes felföldi hatósághoz a nemzeti kisebbségeknek a közmédiában törvényileg előírt műsoridő be nem tartása miatt, és hasonló beadványok küldésére kéri a kezdeményezés támogatóit - jelentette be Őry Péter, a felvidéki magyar párt országos tanácsának elnöke csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatóján. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2018. május 25.
- Elnök úr, a Felföldön a közmédiáról szóló törvény kimondja, hogy a közszolgálati rádióban és televízióban az országban élő nemzetiségeknek az összlakossághoz mért arányában kell műsorsugárzást biztosítani. Bár a törvény már több éve hatályos, az abban foglaltakat az intézmény nem tartja be. A sok tekintetben feltűnően éber Brüsszel ezen intézkedések fölött miért hunyja be a szemét?
- Az szlovákiai T.t. 532/2010-es törvényének 5. § rendelkezik arról, hogy a közmédia (TV és rádió) műsorszerkezetében az ország nemzetiségi és etnikai összetételének megfelelő időarányban kell anyanyelvű sugárzást biztosítani. A gyakorlatban a TV két csatornája 2017-ben 16498 órányi műsort sugárzott, ebből 104 óra magyar nyelvű sugárzás volt, ami —figyelembe véve a hivatalos 8,5 százaléknyi arányunkat az országban— 1300 órányi „hiányt” jelent. Pedig a felvidéki magyarok is fizetik a kötelező koncessziós illetéket, az adókat és teljesítik a törvényi kötelességeiket. A rádiózás esetében a helyzet jobb, hiszen van magyar nyelvű állami rádió, de az arányok figyelembe vételével itt is közel 2000 órával kevesebb a sugárzott időtartalom.
Brüsszel hozzáállására nehezebb releváns adatok szerinti elemezni, inkább folyamatokról beszélhetünk. „Középkelet” Európa országainak csatlakozását követően mi magyarok azt vártuk, hogy az őshonos kisebbségek ügyei iránt érzékenyebben hozzáállást tanúsít a brüsszeli politika és bürokrácia. Rá kellett, hogy nem volt és nincs (vagy csak nagyon gyér) a „igény” az őshonos kisebbségek helyzetének kezelésre. Önmagunknak kell az ügyeinket vinnünk, összefogva lehetünk csupán sikeresek (mint pl. az Minority Safe Pack-nél). Kicsit ismerve a „brüsszeli politikai gyárat”, nem is vártam, hogy ismerjék a szlovákiai médiatörvények nemzetiségekkel foglalkozó részét. Ne lepődjünk meg azon sem, hogy a közmédia tanácsában 2 magyar vegyespárti jelölt is van a frekvenciatanácsban pedig 1, mégsem hallunk erről az ügyről.
- A fennálló helyzet rendezését - a meglévő szabályozások összehangolását célzó törvénymódosítási javaslat által - már két éve kezdeményezte az MKP a kulturális tárcánál. Később - a műsorsugárzási arányokat tartalmazó 2016-os jelentés alapján - a felföldi Rádió és Televízió Tanácsához fordultak megkereséssel, erre azonban választ sem kaptak. Ez a fajta hatalmi gőg mennyiben tekinthető a kommunizmus tovább élésének?
- Valóban kezdeményeztük, hogy a közmédiáról szóló törvényben foglaltak (ami nincs betartva vagy betartatva) kerüljenek be műsorsugárzásról vagy műsorszórásról szóló törvénybe is. A kulturális minisztériumhoz fordultunk az ügyben, hiszen a minisztérium szerződéses viszonyban van a közmédiával és feladata a média jogi kereteinek „kezelése”. A minisztérium részéről egy elutasító választ kaptunk. Természetesen vártuk a megfelelő megoldást, hiszen időközben magyar nemzetiségű személyek kerültek (voltak) a tárca meghatározó politikai tisztségeibe, illetve a már említett médiatanácsokba is. Sajnos semmi sem elmozdulás nem történt, még a közbeszédben is mintha eltussolni akarták volna az ügyet. Jómagam a 2016-os műsorszórási jelentés alapján az év márciusában fordultam beadvánnyal a médiatanácshoz a törvénytelenség felszámolása érdekében. 2018 májusában már a 2017-es évi jelentés adatai miatt kezdeményeztem, hogy tömeges beadvánnyal forduljunk a közmédia tanácsához. Ezért is elérhető és letölthető az MKP honlapjáról a beadvány. A válasz még nem jött meg, pedig valóban eltelt 60 nap az első beadványomtól. A közgondolkodásban az állami intézményrendszer egyfajta törvényfelettisége és ezen intézmények „önmeghatározása” sajnos valóban gyökerekkel rendelkezik az előző politikai rendszer államhatalmi–párthatalmi rendszerének gyakorlatában.
- A felföldi közszolgálati televízió által sugárzott magyar nyelvű műsorok együttes adásideje jelenleg heti átlagban csak közel másfél órát tesz ki, ugyanakkor az állam lakosságának mintegy 8 és fél százalékát kitevő felvidéki magyarságnak - arányai és a vonatkozó szabályozás alapján - ennél jelentősen több járna. Egy-egy oligodinamikus etnikum emiatt már rasszizmust kiáltana. A magyarság hogyan tudja európai nemzethez méltó stílusban érvényesíteni elemi érdekeit?
- Ha egy szóban akarnám megválaszolni a kérdését, azt mondanám, hogy összefogással! Picit bővebb kontextusba helyezve, azt gondolom, hogy elengedhetetlen rádöbbennünk arra az alapvetésre, mely szerint az össznemzeti ügyek nem lehetnek pártpolitikai csaták alapját képező kérdések. Az ilyen ügyeket kizárólag egységes fellépéssel lehet sikeressé tenni a nemzetközi politika világában. Helyettünk más nem áll ki és nem is kiált.
Archív MTI Fotó
Új médium Pozsonytól Tiszacsernyőig: ma7
Új, integrált, több felületet is tartalmazó felvidéki magyar hírportál kezdte meg működését szerdán. A ma7.sk internetes címen elérhető honlap első pillére egy átfogó médiaprojektnek, a lépcsőzetesen induló ma7 médiacsaládnak, amelynek szerkesztősége a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen működik. Kövesdi Károly szerkesztőnek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2018. április.23.
- Szerkesztő úr, a nemzeti-konzervatív arculatot tükröző hírportált a "Ma írjuk a holnapot" mottóval indították a kivitelezői, a regionalitásra hangsúlyt fektető hírforrás célja, hogy igazodási ponttá váljon a felvidéki magyar sajtóban. Miképpen szőnek kapcsolatrendszert a Dunajectől az Ipolyig?
- Örömünkre szolgál, ha úgy látja, hogy nemzeti-konzervatív arculatot tükröz weblapunk, mert ez is volt a szándékunk. Bevezetőül el kell mondani, hogy a felvidéki magyar sajtó a rendszerváltás óta eltelt csaknem három évtizedben nehéz időszakokat élt meg. Az online tértől eltekintve a hagyományos médiapiacon alig jöttek létre új sajtótermékek, legfeljebb a meglevő lapok alakultak át, de a megszűnésre is volt számos példa. A forráshiányos rendszer következtében a felvidéki sajtótérkép mára ugyancsak szegényes lett, a struktúrája is foghíjas és féloldalas. Márpedig annak a kisebbségi létbe szorított közösségnek, amelyiknek nincs sajtója, nem sok esélye van a túlélésre, a fejlődésre. Most lehetőséget kaptunk, hogy ezen az áldatlan helyzeten változtassunk. A Pro Media Alapítvány médiaprojektje egy olyan átfogó, több formátumot magába foglaló strukturális rendszer lesz, amely példa nélküli a Felvidéken.
A ma7.sk internetes honlap a projekt egyik pillére, ezt követi május elején a magyar7 címmel megjelenő hetilapunk. A 68 oldalas lap három mutációban 16 oldalon kínálja majd az olvasóknak a régiók híreit. Emellett a közéleti tartalmak is hangsúlyosan megjelennek majd meg, vélemények, hírháttér anyagok, elemzések, riport és interjú formájában. A médiaprojekt harmadik pillére az audiovizuális tartalom, amely a szerkesztett videós anyagok mellett a későbbiekben tematikus magazinműsorokkal, élő kapcsolással és stúdióbeszélgetésekkel is számol. A kapcsolatrendszert egyrészt a tudósítói hálózatunk biztosítja, másrészt minden felvidéki magyar kulturális szervezettel, intézménnyel kapcsolatban leszünk. Számukra – mivel ők is forráshiányosak – megjelenési lehetőséget kínálunk.
Természetesen nem csak a régiók történéseit akarjuk megjeleníteni, de nem titkolt szándékunk, hogy véleményformáló médiát akarunk működtetni, amely a féloldalas, alultájékoztató, a közösség értékeit hanyagoló meglevő liberális sajtóval szemben egyensúlyt kíván teremteni a felvidéki magyar médiapiacon. Nem titkoljuk, nem csupán az a célunk, hogy számot adjunk a közösségünk számára fontos történésekről. Nem csak információforrás szeretnénk lenni, de – mintegy igazodási pontként – a véleményformálásra is törekszünk. Szándékunk, hogy tere legyünk az értelmiségi közgondolkodásnak, s minden olyan gondolatnak, amely a közösségerősítés elhatározásával és a jobbítás meggyőződéséből születik.
- A médiacsalád működtetője a dunaszerdahelyi bejegyzésű Pro Media Alapítvány, amelyet a Bethlen Gábor Alap (BGA) támogat. Mekkora erejű szellemi központtá emeli a Csallóközt?
- Szerkesztőségünk valóban a Csallóköz központjában, Dunaszerdahelyen állt fel, de ugyanígy lehetne a központunk akár Nagymegyeren, Komáromban, vagy akár Rimaszombatban, esetleg Királyhelmecen. Logisztikai és egyéb szempontok miatt választottuk Dunaszerdahelyet. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az egész Felvidék régióit akarjuk szolgálni, ahol mintegy 450 kilométer hosszú sávban él a magyarság. A honlap esetében ez nem játszik szerepet, hiszen az internet nem ismer távolságokat, de a hetilapot is azért akarjuk három mutációban megjelentetni, hogy minden régió fajsúlyosan kapjon helyet az oldalain.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Épp az Önök városában a közelmúltban hunyt el a felföldi Balassi-kardos költő, Kulcsár Ferenc. Önök hogyan adnak további erőt e kulturális, irodalmi, művészeti folyamat sodrásának?
- Az európai Balassi-folyamat jelmondata számunkra napi kihívást jelent, hiszen legnagyobb megtartó erőnk éppen a kultúránk. A magyar kultúra kisugárzása és éltető ereje nélkül a felvidéken élő magyarság már nem lenne magyarság. Kulcsár Ferenc elveszése fájdalmas volt, hiszen – bár lévén par excelence költő – ő éppen az a habitusú poéta volt, akinek mindig volt érvényes mondanivalója társadalmi, közösségi kérdésekben is. Természetesen munkatársként is számoltunk vele, sajnos, a betegség elvette őt tőlünk. De szerencsére van a Felvidéken még számtalan közéleti érzülettel megáldott tollforgató, akiknek igyekszünk állandóan teret adni.
Kép: somorja.sk
Szellemi végvárrendszer a Felföldön
"Azt hiszik, hogy a határon belül élő polgárok az állam 'tulajdonát' képezik, erre utal a naši maďari – a mi magyarjaink szókapcsolat is, vagy még rosszabb esetben azt hiszik, hogy a kisebbség a többség alárendeltje" - írja a felföldi hungarofób szélsőségre utalva cikkében Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja (MKP) Országos Tanácsának elnöke. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. december 27.
- Elnök úr, a felföldi magyarok jogokat akarnak, amelyeket egyébként nemzetközi egyezmények szavatolnak, s amelyeket Szlovákia is aláírt, de nem tart be. Hogyan lehet az, hogy az egyes etnikai ügyekben különösen érzékeny Brüsszel a magyarokat kirekeszti figyelméből?
- Látnunk kell, hogy az Európai Unióban élő mintegy ötvenmilliós őshonos kisebbség jogaival az unió testületei sosem foglalkoztak mélységében, úgy is fogalmazhatunk: komolyan. Pedig az európai uniós összlakosság tíz százalékát alkotják az őshonos számbeli kisebbségek. Az Európai Unió nem foglalt világosan olyan ügyekben sem, amelyek az őshonos kisebbségek elleni — egyébként személy elv alapján megszabott – nyilvánvaló jogsértések az EU területén. Hogyan várhatnánk el, hogy éppen magyar ügyekben lenne aktív a Bizottság, vagy éppen a Parlament? Látható, hogy Brüsszel képmutató, kétkulacsos politikát folytat. Egyrészt jól hangzó nyilatkozatokban deklarál valamit, másrészt a gyakorlatban annak homlokegyenest az ellentettjét szorgalmazza – lásd: migrációs kérdés. Az Unióban az erős és nagy államok befolyását igyekeznek erőltetni, és a később csatlakozott országoktól egyfajta igazodást várnak el. Elvi döntések helyett a „nagyok” és a multinacionális óriások gyakorlati haszna a fontos. Ráadásul a szocialista-liberális-zöld és mindenféle színű Európa parlamenti többség - amely a fentiek kiszolgálója –láthatóan nem tud megbékélni a magyar polgári kormány nagymérvű hazai támogatottságával, annak törekvéseivel: keresztény alkotmány, nemzeti jogkörök megvédése s a többi. Tegyük hozzá, hogy Lengyelországgal is hasonló a helyzet. Hogyan is foglalkozna Brüsszel az utódállamok kisebbségi jogaival, amikor éppen az „oszd meg és uralkodj” elv alapján a megosztásunkra törekszik? Legeklatánsabb példája ennek az az igyekezet, ahogyan a V4-ek közé próbálnak éket verni. Ebben a kérdésben csak akkor várhatunk eredményt, ha Nyugat-Európa nemzetei ráébrednek, hogy kormányiak nem biztos, hogy polgáraik hosszú távú érdekeit szolgálják. Ilyen jellegű hangok – hangulatok – egyre erőteljesebben jelennek meg a regnáló nyugat-európai kormányzatokkal szemben. Amíg erőteljes változás nem következik be Európa nyugati felén, nem tér vissza a közgondolkodás azon értékekhez, melyekben az európai történelemi és kulturális gyökerek mély alapot jelentenek, addig nehéz lesz a tízszázaléknyi őshonos kevesebbség ügyeit hatékonyan kezelni.
- Egy demokrata társadalomban alaptézis kellene, hogy legyen: mennyire lojális a számbeli kisebbségekkel szemben a szlovák állam. Hogyan szavatolják a mindenkori kormányok, hogy a Felföld déli részén be legyenek tartva az alkotmányos, nemzetközi és hazai törvények által garantált jogok?
- Abszurd helyzetek tömegének lehetünk tanúi. Bár Szlovákia aláírt minden nemzetközi egyezményt, ugyanakkor napjainkban is a szlovák jogállamiság alapját képezik a kollektív bűnösséget kimondó Beneš-dekrétumok. Sőt, ezeket a szlovák parlament határozatban is megerősítette. Egy dolog a nemzetközi kötelezettségeket papíron teljesíteni, és szép jelentéseket írni róluk, nap mint nap „standard” jogokat emlegetni, más dolog azok betartása, vagy betartatása… Csak egy példa: a szlovák államnyelv (védelmi) törvény például kötelező érvényű, míg a kisebbségi nyelvtörvény megengedő (lehetőséget adó), így annak érvényesüléséért napi szinten a polgároknak kell megküzdeniük. 2010-től a szlovák jogrend részét képezi például az is, hogy ha valaki más állampolgárságot nyer, automatikusan elveszíti a szlovák állampolgárságot, pedig ez ellentétes az ország alkotmányával és a nemzetközi egyezményekkel. A szlovák állam lojalitást várna el tőlünk, felvidéki magyaroktól, pedig ennek a fogalomnak semmilyen alapja vagy megfogalmazása nem létezik a nemzetközi jogban. A Szlovákiában élő magyarok nem támadják Szlovákiát, betartják az összes törvényi kötelezettségüket. A felvidéki magyarok jogkövető polgárai az országnak, tisztességesen dolgoznak, fizetik az adót. Cserében „csak” a jogaik érvényesülését várnák el. Egy demokratikus országban ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Vagyis mi gyakorlatilag lojálisak vagyunk, ami az államról nem mondható el, hiszen lépten-nyomon diszkriminálja a kisebbségeket. Mind gazdaságilag, mind kulturális értelemben. Szemmel látható, hogy a szlovák állam a külföldi befektetőket északra irányítja, a déli területek infrastruktúráját hanyagolja, sőt, az utóbbi időben anyagi ösztönzést nyújt ahhoz, hogy a nógrádi, gömöri, bodrogközi munkavállalók Nyugat-Szlovákiába költözzenek. A jelenlegi szlovák kormány gyakorlatilag a magyarlakta területek kiürítését szorgalmazza. Helyénvaló a kérdés: hol itt a lojalitás?
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A felföldi magyarok hogyan merítenek erőt a Zólyomban született Balassiból, a Nagyszombatban egyetemet alapító Pázmányból, a Losoncon született Kármán Józsefből, a kassai Márai Sándorból és a seregnyi többi magyar kiválóságból, amikor a szélsőség nyelvrendőrökkel zaklatja a polgárokat és az önkormányzatokat?
- Balassi Bálint, Pázmány Péter, Márai Sándor mellett egy sor nevet említhetnénk. Az irodalomból például Gyöngyössi Istvánt, Mikszáth Kálmánt, Madách Imrét, Jókai Mórt, Tompa Mihályt. De Bartók Béla éppen a felvidéki Gömörben ébredt rá, hogy meg kell menteni a magyar népdalt, Kodály Zoltánnak galántai kötődése volt. A képzőművészetből is sok példát említhetnénk: Rimaszombati volt Ferenczy István, a magyar klasszicista szobrászat atyja, felvidéki volt Holló Barnabás vagy Feszty Árpád is. Mi több, itt, a Rimaszombat melletti jánosi apátságban született (de legalábbis használták a bencés apátság szerzetesei) a Halotti Beszéd, amely az első magyar nyelvemlékünk. Van tehát mire büszkének lennünk. Mindezek az értékek szilárd alapjait képezik kultúránknak, és megtartó erőt is jelentenek. Azok a gyermekek, akik magyar iskolában tanulnak, ezekkel az értékekkel korán találkoznak. De talán ennél is fontosabb alapvetés, hogy csak egy és oszthatatlan magyar nemzeti kultúra létezik, amelyet nem szabdalhatnak szét politikai határok. Évezredes kultúránk, kötődésünk szülőföldünkhöz olyan európai érték, amelyet meg kell tartanunk. Erről szól a Balassi-folyamat is. Ha ezt tudatosítjuk, erősek maradunk, és ellent tudunk állni a „percemberkék” zaklatásainak, legyen szó polgárról, önkormányzatról, politikai pártról, az élet minden szegmenséről.
Kép: MTI Fotó
Magyar anyanyelvi erősségek
"Rendkívül sajnálatos és nekünk felvidéki magyaroknak akár veszélyes is lehet, hogy a szlovák kormány eddig nem ítélte el az ukrán oktatási törvényt és nem tette ezt meg a Most-Híd vegyes párt sem, amely pedig magyar szavazatoknak is köszönheti parlamentbe és kormányba kerülését" - jelentette ki egy felföldi tiltakozó megmozduláson Samu István, az Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökségi tagja. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. október 4.
- Samu úr, a nemrégiben hatályba lépett ukrán nyelvtörvény elleni tiltakozásul rendeztek tanácskozást a felvidéki Nagytárkányban a felföldi-magyar-kárpátaljai hármas határ közelében vasárnap. A "Ma Nálatok! Holnap Nálunk" címmel szervezett megmozduláson háromszázan vettek részt, többségükben felvidéki, részben kárpátaljai, erdélyi és belső-magyarországi magyarok. Mit tettek azért, hogy a jó üzenetet ne "csak" megfogalmazzák, hanem el is juttassák 15 millió magyarhoz?
- A felhívásunkra Erdélyből, Kárpátaljáról és Magyarországról zászlónk alá siető véleményformáló közösségek és közéleti személyiségek feladata az, hogy továbbvigyék az üzenetet 15 millió magyar felé. A sajtó felé is kommunikáltuk szándékainkat, hogy kik fedezték fel akciónkban a hírértéket, az nem rajtunk múlik. Számunkra az a legfontosabb, hogy eljuttassuk nyilatkozatunkat az összes magyar európai parlamenti képviselőnek, és általuk az EU szerveinek. Mi a a szlovák parlamentbe is eljuttatjuk! Ezáltal is nyomást próbálunk gyakorolni a szlovák kormányra, hogy hasonlóan a román és magyar kormányhoz, ítélje el az ukrán törvényt. Dolgozunk tovább, ezzel nem tudtuk le kötelességeinket. Azt biztosan állíthatom, hogy nem hagyjuk cserben kárpátaljai testvéreinket.
- A vasárnap délután mintegy két órán át tartó megmozdulást több felvidéki magyar szervezet közösen szervezte, mások mellett a Magyar Közösség Pártja (MKP) és felvidéki magyarság legnagyobb művelődési-közéleti szervezete, a Csemadok. Mikor vonnak be belső-magyarországi civil szervezeteket is, köztük a Balassi Kard Művészeti Alapítványt?
- A kezdeményezés néhány elkötelezett embertől indult és néhány nap alatt gyakorlatilag minden megszólított szervezet és közéleti személyiség csatlakozott az elgondoláshoz. Nyilván, elsősorban azokat szólítottuk meg, akiket ismerünk, akikkel kapcsolatban állunk. A kérdésben említett szervezetek mellett több kisebb, helyi társulás is mozgósítani kezdett, ami nem volt könnyű feladat, tekintve azt, hogy sok száz kilométert kellett utazni egy akcióra. Mégis két busz indult Nagytárkányra és sok kocsi. Lehettünk volna többen is, de egy ilyen megmozdulás jelentőségét nem a résztvevők száma generálja, hanem a nemes cél amit kitűztünk és az, hogy kárpát-medencei megmozdulássá nőtte ki magát a rendezvény. Első pillanattól olyan felvidéki írók és közélet személyiségek álltak az ügy mellé, mint Grendel Lajos, Gál Sándor, Kövesdi Károly, Balázs F. Attila, Aich Péter, Lacza Tihamér, Gágyor Péter, Gáspár Alica, Hrbácsek Magdolna és sokan mások. Eljövendő akcióinkra szívesen várunk más magyarországi szervezeteket is, köztük a Balassi Kard Művészeti Alapítványt. A jó szándék gyökerei fonják egybe a jóakaratú, tenni akaró magyarokat határok nélkül. Ma már nem nehéz a kapcsolattartás interneten vagy akár személyesen is.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Ennek sodrásába bekapcsolódva Önök hogyan érzékeltetik, hogy az anyanyelvi oktatás az asszimiláció elleni küzdelem legfontosabb pillére?
- Anyanyelvi oktatás nélkül nem tudunk megmaradni, hiányában egy generáció alatt többségünk nyelvet cserél, legalább is itt a Felvidéken. Ez szerintem Kárpátalján sincs másképpen. Ha nyelvet cserélünk, akkor szívet is, csak idő kérdése, mikor. Ezért nem lazíthatunk, sorsunk az állandó küzdelem, és ebben az utóbbi időben segítségünkre van a magyar kormány is.
Prága őrzi Esterházy János emlékét
Az Esterházy-emlékünnepélyen, Alsóbodokon, ahol a felvidéki magyar hős,
Esterházy János hamvait végső nyugalomra helyezték, csehországi magyarok is részt vettek. Köztük volt a csehországi Esterházy János Társulat az Emberi és Keresztény Értékekért szervezet számos tagja, élükön Kocsis László Attila elnökkel. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. szeptember 26.
- Elnök úr, annak idején, amikor az 1990-es évek elején Mészáros Lázár
hadügyminiszter hamvait haza - a bajai templomba - hoztuk Angliából, sokan értetlenkedtek: az angliai magyaroknak fontos zarándokhely volt a 48-as katona sírja. Önök hogyan élik át Esterházy János földi maradványainak a Felföldre hozatalát?
- A felvidéki magyarság egykori vezérpolitikusa, Esterházy János gróf földi maradványainak Prágából történt hazavitelével és a végső nyugalomba helyezésével a szülőföldjébe vértanúnk végső akarata teljesült, ezért azt helyesnek tartjuk. Mivel azonban a kommunista rendszer áldozatainak tömegsírjából kivett földi maradványokat nem lehet pontosan azonosítani, így Prágának továbbra is maradt Esterházy János emlékhelye. Emléktáblája a Csehországi Politikai Foglyok Konföderációja által megépítetett tömegsír feletti közös emlékművön továbbra is ott marad. Ez nagyon fontos, mert bizonyítja, hogy Esterházy Jánost a kommunizmus áldozatának tekintik. Ezután is minden alkalommal oda fogunk járni, hogy emléke előtt lerójuk a kegyeletünket. Így tehát megmarad zarándokhelynek.
- Noha Csehországban a történelmet ismerő emberek hősként tartják számon Esterházy Jánost, Prága és Pozsony hivatalosan negatív alakként jegyzi. Az Ön szervezete mit tud tenni a történelmi igazság helyreállításáért?
- Társulásunk tevékenysége a továbbiakban is az alapszabályában rögzített fő feladatokra irányul, melyek közé kiemelten tartozik olyan történelmi és tudományos kutatómunka megszervezése, mely Esterházy János pályafutásának szélesebb körű történelmi összefüggéseit kívánja megvilágítani és melynek eredményei hiteles alapként szolgálhatnak majd a Cseh Köztársaság illetékes szervei számára ahhoz, hogy Esterházy János rehabilitálásának kérdését objektív módon ítéljék meg.
Nagy fontosságot tulajdonítunk az ismeretterjesztésnek, hogy minél több csehországi ember tudja meg az igazat. Idáig is több beszélgetést, előadást tartottunk. November elején kerekasztal-beszélgetést rendezünk a Károly Egyetem Társadalomtudományi karán Esterházy Jánosról, melyet felkérésünkre a csehországi Totalitárius Rezsimeket Tanulmányozó Intézet fogja moderálni és többek között fellép rajta Társulásunk két tagja is, akik az egyetem történelemtanárai és Esterházy-kutatók.
- A szlovák fasizmus idején a pozsonyi parlamentben egyedül Esterházy János nem szavazta meg a szlovák zsidótörvényt. Ezért a bátorságáért nem kapott posztumusz elismerést. Mi állhat a háttérben?
- A múlt hónapban, augusztus 19-én a felvidéki Várhosszúréten partnerszervezetünk – a Szövetség az Emberi és Keresztény Értékekért kerekasztal-beszélgetést rendezett „Miért és meddig kell még a nemzeti kisebbségek elkötelezett védelmezőjének, Esterházy Jánosnak a vádlottak padján ülnie?“ témájára. Fellépésemben emlékeztettem azokra az előrelépésekre, amelyek az utóbbi időben megfigyelhetőek voltak néhány csehországi politikus részéről Esterházy János személyének értékelésében. Példaként felhoztam Karel Schwarzenberg, a cseh Parlament Képviselőháza Külügyi Bizottsága elnökének ünnepi beszédét az idén, március 5-én Prágában megrendezett Esterházy-jubileumi megemlékezésünkön. Akkor kijelentette, hogy Esterházy János, a szlovákiai magyarság egykori vezetője, a XX. század Közép-Európájának egyik legtisztességesebb és legbecsületesebb politikusa volt. Szerinte Esterházyt a 2. világháború után azért kellett elítélni, mert tanúja volt olyan személyiségek korábbi politikai cselekedeteinek, akik a háború után fontos posztokat töltöttek be. Esterházy az ő rossz lelkiismeretük volt. Elítélését az egykori csehszlovák állam nagy hibájának minősítette.
Ugyanazon a rendezvényen Esterházy János emléktáblájának megkoszorúzásakor a Kommunizmus Áldozatainak Emlékművénél a Motoli-temetőben Leo Žídek, a Csehországi Politikai Foglyok Konföderációjának alelnöke megemlékezési beszédében hangsúlyozta, hogy a Konföderáció támogatja azt a kezdeményezést, hogy a szlovák bíróságok rehabilitálják Esterházyt, mert a mai ismeretek alapján semmiképpen sem volt hazaáruló és háborús bűnös. A Konföderáció pozitívan értékelte Esterházy Jánost már korábban is, hiszen beleegyezése nélkül nem lehetett volna feltenni Esterházy János emléktábláját az említett emlékműre, de most először állt ki a jogi úton történő rehabilitálása mellett.
Nagy sajnálatunkra jelenleg nincs megfelelő idő ahhoz, hogy illetékes cseh állami szervek és politikusok foglalkozzanak Esterházy rehabilitálásának ügyével, ugyanis parlamenti és köztársasági elnöki választások előtt állunk Csehországban. Kiállás Esterházy János mellett ilyen helyzetben választási kudarchoz is vezethetne, mint ahogyan az megmutatkozott az utolsó köztársasági elnöki választásokon. Akkor Karel Schwarzenberg a benesi dekrétumok bírálata miatt a második körben elvesztette a választást. Ebből is látni, hogy a cseh társadalom még nincs kellőképpen felkészülve a legújabb történelmének ilyen sarkalatos átértékelésére.
Esterházy János magyar hőst még üldözik
Az Esterházy-emlékünnepélyen, Alsóbodokon, ahol a felvidéki magyar hős, Esterházy János hamvait végső nyugalomra helyezték, a csehországi magyarok egy csoportja is részt vett. Palágyi Istvánnak, a csehországi Görgei Artúr Társaság elnökének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. szeptember 23.
- Elnök úr, a mírovi rabtemető szegényebb lett egy magyar jelképpel. Ezt Önök, csehországi magyarok milyen érzéssel élik át?
- A mírovi szimbolikus sírt továbbra is szándékozunk fenntartani, már csak azért is, mert a temető nyughelye a kommunizmus lengyel áldozatainak is. A mírovi temető éveken keresztül zarándokhelykén szolgált, és remélhetőleg az is marad, legalább is a csehországi magyaroknak.
- Noha cseh antikommunista emberek és szervezetek is hősként tartják számon Esterházy Jánost, Csehországban és a szlovák államban is negatív alaknak számít hivatalosan. Mitől várhatjuk a fordulatot?
- A cseh hozzáállás különbözik a szlováktól, amit aláhúz Karel Schwarzenberg, az akkori külügyminiszter döntő szerepe Esterházy hamvainak felkutatásában a motoli közös sírban (Prága – Motol). A szlovákok ebben csökönyösek, de itt is kezd repedezni az úgynevezett népbíróság ítéletére alapozó álláspontjuk, különösen az egyházi körökben. Már ők sem zárkóznak el egy esetleges boldoggá avatástól sem. Mindenestre a cseh hivatalos állásfoglalás a szlováktól függ. Szerintem a döntő fordulat az Esterházy nevével fémjelzett szervezetek nyomásától, egyházi és államközi megállapodásoktól függ. Esterházy egyik lényeges jelszava értelmében: „sem gyűlölettel, sem erőszakkal…” A rehabilitáció még várat magára, de nem lehet kétséges.
- Annak idején a pozsonyi parlamentben egyedül Esterházy János nem szavazta meg a szlovák zsidótörvényt. Posztumusz kitüntetése azonban késik. Meddig?
- Kitüntetéseket Esterházy János holta után már többet is kapott. A külföldiek közül megemlíthetném a Polonia Restituta elnevezésű rangos posztumusz kitüntetést a lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységéért. Sajnos, Esterházy János gróf mind a mai napig nem kapta meg az elismerést, amellyel a hálájukat is leróhatnák iránta.
Lenti kép: MTI Fotó: Komka Péter
Hősünk hazakerült, szülőföldjére
Esterházy János portréja a felvidéki magyar mártír politikus hamvainak végső nyugalomra helyezésén a zoboralji Alsóbodokon 2017. szeptember 16-án.
MTI Fotó: Komka Péter
"Az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület nevében minden lovagtársunknak szeretnénk megköszönni a tegnapi méltó megemlékezésen való részvételt az Esterházy János hamvainak elhelyezésén itt, szülőföldjén" - írta a Szent György Lovagrend kiválóságainak ifj. Dr. Csámpai Ottó lovag. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. szeptember 21.
- Lovag úr, Esterházy János a felvidéki államban hivatalosan továbbra is negatív személynek számít, annak ellenére - vagy épp amiatt -, hogy annak idején a pozsonyi parlamentben egyedül ő nem szavazta meg a szlovák zsidótörvényt. Mekkora civil kurázsi kellett most ahhoz, hogy hamvait Csehországból a Zoboraljára hozzák?
-Ez egy nagyon hosszú folyamat volt. Több civil, egyházi szervezet, és természetesen az Esterházy-Malfatti család közreműködésével. Ahhoz, hogy Esterházy János hamvai Csehországból a családhoz kerüljenek, több hivatalos intézkedéseket kívánt. Sokat segített a családnak Karel Schwarzenberg, az akkori cseh külügyminiszter. Tehát a hamvai már a családnál voltak, Olaszországban. Végül a család úgy határozott hogy, itt Alsóbodokon, Zoboralján, Nyitra vidéken legyenek elhelyezve a hamvai. Köztudott, hogy ez volt Esterházy Jánosnak utolsó kívánsága is. Ebbe nagyon sokat segített Dr. Molnár Imre és Paulisz Boldizsár, akik sok éves személyes kapcsolatot tartanak az Esterházy-Malfatti családdal.
- Esterházy János mind a mai napig nem kapott posztumusz kitüntetés azért, mert annak idején a pozsonyi parlamentben hősies bátorságot tanúsított: egyedül ő nem szavazta meg a szlovák zsidótörvényt. Ezt a hiányérzetet meddig kell elviselnünk?
- A leánya, Esterházy-Malfatti Alice 1989. november óta igyekszik elérni, hogy édesapját Szlovákiában rehabilitálják. Ez máig nem sikerült. 1993-ban az orosz legfelsőbb bíróság rehabilitálta őt. Lech Kaczyński lengyel államfő a Polonia Restituta kitüntetést adományozta Esterházy Jánosnak. Szlovákiában mind a mai napig háborús bűnösnek tartják. Nagy megtiszteltetés volt mindenki számára, hogy a krakkói érsek, Marek Jędraszewski, és Bíró László tábori püspök mellet a szlovák tábori püspök, Mons. František Rábek, is részt vett a szentmisén. Ezek apró lépések, de sokat jelentenek.
- A felföldi magyarságot mennyire erősíti meg nemzeti azonosságában, hogy Esterházy János hamvai a csehországi temetőből végre méltó helyre kerültek?
- Esterházy János hamvait halála után a családnak nem adták ki. Még tíz évig a pankráci börtön valamelyik kamrájában volt az urna elhelyezve. Csak 1967-ben egy tömegsírban, a prágai Motoli temetőben volt elhelyezve, és azt is csak titokban. Most már méltó helyen van elhelyezve, szülőföldjén. Minden nemzetnek, embereknek, kellenek szimbólumok, kellenek példaképek. A felvidéki magyaroknak Esterházy János kitartást, hitet, családszeretetet és nemzetszeretetet jelent.
Big Title
Rieger Tibor szobra Királyfiakarcsán felavattatott
Királyfiakarcsán, a Cserkészligetben gyülekeztek augusztus 19-én, kora délután a Magyarok Nagyasszonya szobor átadása alkalmából megrendezett ünnepség felvidéki és magyarországi résztvevői. Innen indult az ünnepi menet a Szent István térre, Rieger Tibor M. S. mester-díjas szobrászművész alkotásához. Sok vendég érkezett a Felvidék környező tájairól, valamint zarándokok is jöttek, többek között Esztergomból, Veszprémből és Budapestről is, hogy tiszteletüket leróják a szobor előtt.
Forrás: felvidek.ma
Kép: Hideghéthy
A Magyarok Nagyasszonya védi a Csallóközt
A csallóközi Királyfiakarcsán a Magyarok Nagyasszonya szobrát avatják augusztus 19-én, a nemzeti ünnep előtti napon. Az M. S. mester-díjas Rieger Tibor szobrászművész a szülőhelyének alkotott művet. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. augusztus 15.
- Csónakjuk fölött a "bátor" szlovák határőrök lövései süvítettek el, amikor az 1940-es évek közepén - az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és a többi nyugati nagyhatalom beleegyezésével - Csehszlovákia magyarokat üldözött el szülőföldjükről. Bő fél évszázad múltán Ön szobrokkal tér vissza szülőföldjére. A Magyarok Nagyasszonyán kívül ki és mi adott, ad ehhez erőt?
- Úgy gondolom, hogy ez mindenekelőtt elhatározás kérdése. Különösebb bátorságot nem igényel. Az persze igaz, hogy a
magyarsággal szemben elkövetett igazságtalanságoktól ma is sokaknak összeszorul a gyomra, de ha erre úgy reagál, hogy a trianoni határokat át sem akarja lépni, akkor ez gyávaság. Ha erőről beszélünk, akkor itt csak a szeretet egyesítő erejéről beszélhetünk. Ez pedig a hitünktől függ, mint ahogy Batta György a szoboravatás meghívójában fogalmaz: "Az embert a szeretetre való képessége: a hite alakítja. Olyanná válik amilyen a hite." Így tehát számomra ez magától értetődő és elvárható, amiben semmi rendkívülit nem látok.
- Mennyire tapasztalja, hogy a Csallóköz a magyar műalkotások révén lelkileg megerősödik?
- Azt tapasztalom, hogy a szobromat máris megható szeretettel fogadják csallóközi barátaink. Ha pedig szeretetre szeretettel válaszolnak, annak egyesítő ereje van. Ahogyan a hit hegyeket mozgat, úgy az ebből fakadó szeretet is.
- Hogyan segít helyreállítani a magyar ünnepek bensőségességét magyar szobrokkal és más műalkotásokkal a Dunától, az Ipolytól északra fekvő ősi magyar területeken?
- A szimbólumoknak mindig nagy jelentősége volt. Jól tudták ezt a sötét, démonikus diktatúrák is, csak éppen mi ne tudnánk! Persze csodát ettől nem várok (bár jó lenne). Egy szobornak hosszú távon van jelentősége. Ha ez a szobor 100 év múlva is ott lesz, akkor ennek tudatformáló ereje van és az előtte összejövő ünneplő sokaságot hitében erősíti, ha az a szobor jó. Reménykedem, hogy így lesz.
Kép: magyarkurir.hu
Besztercebánya, Eperjes: Szent László bárddal
Besztercebányán és Eperjesen is bárddal és országalmával ábrázolták Szent Lászlót.
Forrás: felvidek.ma
Fotó: Görföl Jenő
Rieger Tibor remeke Királyfiakarcsán
A Magyarok Nagyasszonya szobrát avatják a csallóközi Királyfiakarcsán augusztus 19-én, Szent István király ünnepére készülve. Az M. S. mester-díjas Rieger Tibor szobrászművész a szülőhelyének alkotott művet. Prokopp Mária művészettörténésznek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. augusztus 3.
- Professzor asszony, mit üzen a földkerekségnek a magyar művészet nagyszerűségéről, hogy legjobb szobrászaink egyike a Magyarok Nagyasszonyát öntötte bronzba, lelkileg fölemelve szülőföldjét?
- A Művész Isten különösen kedvelt teremtménye, aki közvetlenebbül meghallja Isten szavát. A legnagyobb művészek legfőbb hivatásuknak tartják, hogy a Teremtő Isten üzenetét tolmácsolják az emberiség felé. Az M.S. mester díjjal, a Szent Márton díjjal és Pro Cultura Cristiana díjjal valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Magyar Örökség -díj és számos más elismeréssel kitüntetett Rieger Tibor szobrászművész immár félévszázada nagy küldetéstudattal teljesíti a Petőfi Sándor által is megfogalmazott feladatát: vezeti a népet a Kánaán, az Igazi Boldogság felé.
Ezt szolgálja az elűzött lakhelyük számára, a csallóközi Királyfiakarcsa községnek ajándékozott, aranyban fénylő Magyarok Nagyasszonya szobor is. A Magyarok Nagyasszonya egyben a Világ Királynője, ezért áll a Világmindenséget jelképező földgömbön. Ez a globus egészen kicsiny a Magyarok Nagyasszonyának alakjához képest!
A művész figyelmeztetni kívánja a 21. század emberét, hogy ez az alázatos, szerény, egyszerű leány, a Mindenható Isten fiának, Jézusnak, a valóságos istennek és valóságos embernek az anyja, hatalmasabb az egész földkerekségnél!
S Ő a Magyarok Nagyasszonya, Édesanyja, az Országának a védelmezője 1000 év óta.
A szobor öntudatra, mély hitre, határtalan bizalomra kívánja serkenteni nemzetünket!
- Hogyan ragyogtatja föl e mozzanat rangját az, hogy a nemes ügyet művészeti remekmű emeli fénybe?
- Szent István királyunk ország-felajánlását idézi elénk a szobor.
Az Istenanya éppen átvette a Kárpát-medence egészét jelképező Szent Koronát, és féltve őrzi. Az arca kissé szomorú, szemét lesüti, amikor most 1000 év után megjelenik előttünk. Ő hűségesen őrzi a Szent Koronát, mozdulatlanul áll. Ő ugyanaz ma is, mint 1000 évvel ezelőtt. Erre utalnak az archaikus görög szobrok állandóságát, örök érvényességét idéző, súlyosan, párhuzamosan futó függőleges ruharedők.
A szobor előtt állva, az Istenanya szomorú tekintetére nézve, le kell hajtanunk a fejünket, magunkba kell néznünk. megtartottuk-e az elmúlt 1000 évben Szent István Intelmeit, Szent László király törvényeit? Hűek maradtunk-e Szent István országfelajánlásához? Rieger Tibor szobrából sugárzik az Istenanya végtelen szeretete nemzete iránt!
Amint a szobrász szívében sincs harag, s még keserűség sincs a családjukat és sok-sok ezer honfitársát kitelepítő politikusok iránt, úgy a fénylő Magyarok Nagyasszonya szobor is szelíden, szeretettel, de mint a Világ Királynője, hatalmának tudatában áll a ma embere elé.
- Miért segíti, erősíti a Csallóköz magyar kulturális körben tartását, őrzését a legrangosabb magyar képzőművészeti elismeréssel, az M. S. mester-díjjal, és legjobb művészeknek járó Szent Márton-díjjal kitüntetett Rieger Tibor tevékenysége?
- Ez az arany fényben tündöklő Magyarok Nagyasszonya-szobor valóságos jelenés, amely 2017. augusztus 19-től, Szent István király ünnepének előestéjétől kezdve NAGY MŰVÉSZI ERŐVEL sugározza mindnyájunk felé:
ITT VAGYOK, VELETEK VAGYOK!
NEM FELEDKEZEM EL NEMZETEMRŐL!
egyetlen kérésem: tegyétek amit a Fiam mond: SZERESSÉTEK ISTENT ÉS EGYMÁST !
Lovagok védik a történelmi tényeket
A reformáció 500 éve és jelentősége a magyar nemzeti fejlődésben – ez is téma lesz a magyar szellemi élet kiemelkedő, hagyományos eseményén: a Szent György Lovagrend XXIV. Nyári Egyetemén, Rozsnyón július 23. és július 29. között. Lovag Dr. Csámpai Ottó egyetemi docensnek, felföldi nagypriornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. június 22.
- Tanár úr, a rozsnyói nyári egyetemen Szent László, mint lovagkirály is előadás tárgya lesz. Budapesti értelmiségi kör az idén június 27-én immár a huszadik Szent László-vacsorát tartotta, s erre az évre már az állam is fölfedezte az európai nagyságot: Szent László-évet hirdetett egy államtitkárság. Felföld, ahol sok ősi emlék van a magyar királyról, milyen szellemi impulzusokat kap a Szent László-kultuszhoz a rozsnyói nyári egyetemtől?
- Valóban, egy olyan uralkodónkról van szó, aki nem egészen száz évvel a királyi intézmény bevezetése után, Magyarországot az európai nagyhatalmasságok sorába emelte. Többen országgyarapítónak nevezik őt, s valóban ez a jelző méltón megilleti őt. Nem csak hogy majdnem véglegesen pontosította az ország határait, de tovább növelte az ország területét. A horvátok meghódoltak neki, mi több elfogadták őt királyukká, bár megkoronázni csak utódát, Könyves Kálmánt koronázták meg. A felföldi magyarság mindig is szeretettel és büszkeséggel tekintett rá. Annál is inkább tesszük ezt napjainkban is, mert úgy érezzük, hogy szellemi nagysága a mi lelkünkből fakad, a hatalmassága még mindig példaképe küzdelmünkben, magyarságunk és hitünk védelmében. A kettős kereszt mint a magyar állam és uralkodó szimbóluma, amelyet manapság is Felföld szimbólumának gondolunk, leggyakrabban Szent László lovagkirályunk ábrázolásaiban jelenik meg. Bár a kettős kereszt mint olyan sokkal korábbi eredetű, azonban politikai értelemben kifejezi az archiregnumi – főkirálysági – státust, amely az összes többi királyság közt az élenjárót jelentette. A hősiesség és bátorság volt a legnagyobb erénye, amellyel különleges helyet biztosított az akkori uralkodók sorai között, megbecsülést, hírt és nevet szerzett ezzel magának és az egész magyarságnak. Ez minket, felföldieket is kötelez. Ezért is szántuk nyári egyetemünk egyik központi történelmi személyének Szent László királyt. Én előadóként szűkebb hazám, Nyitra vidéke egyik mitikus alakjáról, Szent László királyunk nagyapjáról Vazulról, vagy magyarosabban Vászolyról fogok beszélni, és több olyan hipotézist állítottam föl, amelyek megrendíthetik az eredeti elképzelésünket erről az ellentmondásosnak hitt személyről. Mint Nyitra vidéke szülöttje, ki kell hogy térjek egy további mozzanatra is: A régi Nyitra vármegye címerének központi motívuma a kun harcosra lesújtó Szent László király kezében a címerpajzzsal. Ezt valamilyen módon a szlovák heraldikusok is megtartották azzal a különbséggel, hogy a kun vitézre lesújtó harcos kezében már egyértelműen a kettős keresztes pajzs van. Ez egyfajta utalás a IX. század két nagy hittérítőjére Cirillre és Metódra, akik a „morva-szlovien” uralkodók számára hozták volna a kettős keresztet és állítólag ez került volna Magyarország címerébe. Nyitra és környéke ugyanis mint a korai szlávság hatalmi központja él mai napig a szlovák történelmi tudatban. Ebben az esetben egy hamis mítosszal van dolgunk, amely a szlovákság történelmi tudatát befolyásolja, ami nem is lenne baj, ha ez a kettős kereszt segítené a két nemzet egymásra utaltságát. Mivel azonban ez a történelmi esemény a kun harcossal nem a Nyitra vidékén történt, az is elképzelhető, hogy a régiek Szent László hőstettén keresztül akarták továbbra is fenntartani nagyapja, Vászoly emlékét. Bár mind ehhez hozzá kell tenni, hogy az utolsó körülbelül tíz évben nagyon elterjedt az a nézet, hogy Szent László Nyitrán halt meg és onnan vitték a későbbi temetkezési helyére. Mindezek arra ösztökélnek minket, hogy az a nép, amelynek ilyen dicsőséges múltja van, és olyan királyai voltak, mint Szent László, bár ha pillanatnyilag szétforgácsolva és nagy része számbeli „kisebbségben” él, képes gyarapítani saját szellemi és anyagi kultúráját, belső sajátosságaival minőségi többletként léphet fel.
- Bocskai István főhadiszállása a szabadságharc idején Kassán volt. Születésének 460. és halálának 410. évfordulóján az erdélyi és magyarországi fejedelem alakja hogyan lehet nemzetegyesítő a Dunától, az Ipolytól északra is?
- Nem akarok külön kitérni Bocskai szerepére, hiszen meghívott előadónk Balassa Zoltán kassai történész ezt majd bizonyára kitűnően fogja taglalni. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a mai kor és politikai helyzet számára több tanulság is levonható Bocskai életéből és tevékenységéről: Még ha azelőtt „németlelkű” is volt, hiszen ismertek szörnyű tettei a székelység ellen a véres farsang idején, mégis neki sikerült a Habsburg ellenes harcra egyesíteni a szétforgácsolt magyarságot. Legtöbbször úgy, hogy emberei meggyőzték az ellenség táborába harcoló magyarokat Bocskai igazáról. Így tudta még a kezdet kezdetén egyesíteni a hajdúkat, akikből sokan Barbian Belgiojoso kassai főkapitány táborában a Habsburg oldalon harcoltak.
De ha visszautalunk a kettős keresztre, a nemzeti királyság megszűnésével és a Habsburgok hatalomátvételével a nemzeti gondolatot és a magyarság küldetésének szerepköreit épp a Habsburgok ellen fellépő országnagyok és erdélyi fejedelmek veszik át, sokszor reformátusok. Bár náluk a kettős kereszt mint szimbólum csak elvétve jelenik meg, ám a jelentése annál inkább megnyilvánul a cselekvésükben. Hisz ebben az időben a református (kálvinista) vallás vált a népi-nemzeti értékek hordozójává. Bár a keresztény-keresztyén szókettős egy ideig a magyar nemzet és kultúra vallási megoszlásának a jelévé is vált, de még a katolikus Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek is megértette az erdélyi fejedelmek nemzetileg elkötelezett politikáját, világosan látta, hogy rendkívül fontos a magyar fennmaradás számára, hogy a független Erdély, még ha török támogatásra szorul is, továbbra is magyar nemzeti politikát folytasson, „mert ha ezt nem teszi, akkor a gallérunk alá pök a német”! Épp Bocskai István (aki király lehetett volna, hisz koronát kapott a szultántól) volt az, aki zseniálisan felismerte a helyzetet, hogy az utódoknak Magyarországból valamit meg kell őrizni. Ha ez a küldetés szimbolikusan nem is fejeződött ki a kettős keresztben mint a hatalom szimbólumában, a kettős kereszt által kisugárzott tartalomban annál inkább. Hisz mint a megkínzott, megsebzett Krisztus a keresztfán, olyan volt az összevérzett Magyarország. Csak Erdély, a Tündérkert és Felső Magyarország egy része maradt meg tudatában és hitében. Ez a fejedelmek korában alapvető elve lett a politizálásnak és csak ezen az áron sikerült megtartani a későbbi Magyarország(ok)nak az egészséges nemzeti öntudattal bíró réteget, amely példamutató lett az összmagyarság részére is.
- Benyovszky Móric kalandos életét Dr. Szádeczky-Kardoss Irma jogtörténész idézi föl. Bár Benyovszkyt egy szomszédos nép igyekszik ellopni tőlünk, és saját nem létező, hazug „történetébe” illeszteni. A folyamatos történelemhamisítást miként tisztázza a nyári egyetem?
- A felföldi gyökerekkel rendelkező Dr. Szádeczky-Kardoss Irma valóban a téma egyik legkiválóbb kutatója, akit rokoni szálak is fűzik a hősünkhöz. A mostani előadásában azonban nem a történelemhamisítással mint olyannal fog foglalkozni, hanem egy tárgyi tévedést igyekszik eloszlatni. Ugyanis létezik egy Benyovszky által írt levél, amellyel hitelesen bizonyítja valós életkorát a szlovák kutatókkal szemben, akik más időpontra teszik Benyovszky születését. Sajnos, a történelemhamisítás intézményes keretek között folyik szinte minden eseménynél, amely a mai Szlovákia területén történt és minden személynél, aki ezen a területen született, élt vagy működött. Legtöbbször az történik, hogy Szlovákiát visszavetítik az előző évszázadokra, mintha valós entitásként létezett volna. Ezt természetesen, a nyári egyetem előadássorozatában nagyon tárgyilagosan helyre tesszük és közreadjuk a közeljövőben megjelenő tanulmánykötetünkben.
Károly király cselekedetei és ezek mai hatása
A Szent György Lovagrend XXV éve I. Károly király által történt megalapítása címmel adott ki kötetet Lovag Bárdos István történész, a rend Magisztrátusának tagja. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. május 20.
- Magiszter úr, I. Károly király egy rendszerváltó korszakban hívta életre a lovagrendet, a mai Szent György Lovagrend ugyancsak rendszerváltó időszakban csatolta fel jelképes övét, bő negyedszázaddal ezelőtt. Az Ön kötetéből kiviláglik-e az, hogy zavaros időkben az országnak mennyire használnak a lovagi szellemű közösségek?
- A kérdésekre való érdemi reagálásom előtt jeleznem kell, hogy a tanulmánykötetet, a magisztrátus döntése alapján, a Szent György Lovagrend adta ki a Nyári Egyetem 2013. évi XX. és a Lovagrend újjászervezésének 2015. évi XXV. jubileumi évfordulója tiszteletére. A kötet alkotószerkesztőjeként természetesen meghatározó szerepem volt a feltett kérdésekre reflektáló tematika kialakításában, és az ahhoz kapcsolódó tanulmányok gondozásában. A kérdésben rejlő felelet megadásához egyrészt nélkülözhetetlen annak felvillantása, hogy milyen körülmények késztették I. Károlyt – általánosabban használt nevén Károly Róbertet - a korabeli Európa első királyi alapítású Szent György Lovagságának Testvéri Közössége létrehozására. Másrészt szükséges annak számbavétele, hogy ezzel egyidejűleg milyen elvárásokat fogalmazott meg lovagjai számára.
Az 1310-ben harmadszor, immár a magyar szokásrendnek megfelelő szabályok szerint megkoronázott I. Károly, 1315-ben Budáról Temesvárra, majd 35 éves korában 1323-ban Visegrádra tette át székhelyét. Új, immár végleges székhelyén, a személye ellen korábban is megkísérelt merényletek okán alapította meg 1323-1326 között, az 1326. április 24.-én kelt okiratban foglaltak szerint a Szent György Lovagságának Testvéri Közösségét. A közösség célját abban jelölte meg, „hogy ezen királyság ura olyan kedve szerinti társasággal bírjon, amelynek közreműködése mind testét mind életét megvédelmezze, és országát a hitetlenektől megoltalmazza.”
Az ország vezető egyházi és világi méltóságainak pecsétjével ellátott alapító okirat Rácz György által közzétett magyar nyelvű fordítása szerint a lovagokkal kapcsolatos főbb elvárások között első helyen állt a király személyének és hatalmának védelme. Eszerint „ha bármelyik lovag a királyi felség és az ország ellen irányuló valami rosszról vagy bajról értesül, nyíltan vagy titokban” köteles arról értesíteni az uralkodót. A statútum szigorú elvként rögzítette továbbá azt, hogy bármely lovag ellensége, egyben a többi lovag ellensége is, ezért azzal baráti kapcsolat fenntartatása kizárás terhe mellett szigorúan tilos. Rögzíti továbbá a lovagok egymás közötti kapcsolatának szabályait, melyek lényege az egyházi normák betartása, a kölcsönös szeretet, egymás előrejutásának segítése, családi gyász esetén egymás támogatása, a nők és az elesettek gyámolítása, harcban szerzett sebesülés esetén a sérült védelme, megmentése, fogságból való kiszabadítása, szükség esetén egymás megfelelő tanácsokkal való segítése, az uralkodó által rendezett lovagi játékokban való részvétel.
Ezek az elvárások megfeleltek a korszakban elfogadott klasszikus lovagi erényeknek, amelyek a következők voltak: testi erő, bátorság, Isten, az egyház, a király vagy/és a hűbérúr, valamint a hölgyek szolgálata, védelmezése, az elesettek gyámolítása, az adott szó szentsége, a jog tisztelete és az igazság melletti kiállás.
A Szent György lovagoknak az uralkodót támogató, védő tevékenységéről, annak bizalmas volta miatt közvetlen információt tartalmazó forrás nem maradt fenn. Eredményes tevékenységükről tanúskodik azonban a Zách Felicián féle merénylet elhárítása, és a különböző a jeles cselekedeteket adományokkal jutalmazó oklevelek szövege.
Az I. Károly személyéhez kapcsolódó lovagrend tevékenysége az alapító 1342-ben bekövetkezett halálát követően lassan elhalt ugyan, de formális megszüntetésére nem került sor.
Cseke László rendi kancellárnak a kötetben megjelent visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a lovagi tevékenység felújításának szándéka az 1980-as években, az Európában reneszánszukat élő közép- és reneszánszkori hagyományőrző lovagi játékok nyomán fogalmazódott meg. Így jött létre a visegrádi hagyományőrzők csoportja, amely először az 1985-ben rendezett első Visegrádi Palotajátékokon lépett közönség elé. A szervezet működésének felújítására csak később, a rendszerváltás folyamatába illeszkedve, 1990. október 2.-án Visegrádon, a Fekete Holló étteremben tartott összejövetelen került sor. Ezt követően a Pest megyei Bíróság 1990. november 15.-én vette nyilvántartásba a hagyományokat megőrző, ám a megváltozott társadalmi körülményekhez igazodó Rendi Alkotmányával együtt a Szent György Lovagrendet. Eszerint a Rend lovagjai a „dicső emlékű Károly Róbert tisztes szándékú hagyományait felelevenítik, annak szellemében kívánnak tevékenykedni.”
A társadalom újjászerveződése együtt járt az értékek gyökeres átrendeződésével. Ebből a fokozott turbulenciával jellemezhető folyamatból feladatok sora következett a klasszikus hagyományokat őrző, azt magáénak valló Lovagrend számára. Ennek megfelelően az 1326-ban kelt Rendi alkotmány szellemében részt kívántak venni a keresztény értékek védelmében. Békességet, a szeretetet és megértést hirdettek a „Renden belül és kívül, szűkebb és tágabb hazánkban, a Kárpát-medence népei, az egész emberiség körében.” A magyar nemzeti hagyományok jegyében kívánták elősegíteni „múltunk hiteles feltárását, megrendült közgondolkodásunk felemelkedését…” A Rend feladatának tekintette a gyengék és gyámolításra szorulók megsegítését.
Szerteágazó és sokrétű küldetését a Lovagrend a Kárpát-medence egészében kifejtett karitatív tevékenysége - templomok, kápolnák megújítása, kárpátaljai és magyarországi kórházak berendezésének felszerelésének gazdagítása, élelmiszer segélyek, beteg lovagok gyógykezelési költségeinek fedezése -, tudományos tevékenysége – a magyar történelem fordulópontjait feldolgozó évente megvalósuló Nyári Egyetem és az ott elhangzó előadások írásos változatának kiadása -, katonai hagyományőrző tagozat tevékenysége - Visegrádi Palotajátékok valamint apródképző táborok – révén valósítja meg.
- I. Károly királyunk hadvezérként katasztrofálisan rossz volt, pénzügyi újításai, diplomáciai kezdeményezései azonban a közép-európai térség csúcsára emelték Magyarországot. Az Ön kötete kínál-e érvényes tanulságokat a mai cselekvőknek?
- I. Károly és fia I. (Nagy) Lajos együttesen mintegy 82 esztendeig volt Magyarország királya. I. Károly ebből tizenkilenc évet töltött el Visegrádon. Ennek az aktív és sikeres uralkodói korszaknak egyik feltételét, nevezetesen személyének védelmét, a Szent György Lovagrend megalapításával, másik feltételét, a sikeres diplomáciai tevékenységhez szükséges környezetet pedig királyi rezidenciájának kiépítésével teremtette meg.
Abban, hogy székhelyét Temesvárról Visegrádra és nem máshová például Óbudára helyezte át meghatározó szerepe volt a IV. Béla által megépített nagy és korszerű várnak. Buzás Gergely értékes tanulmányából megismerhetjük azt a folyamatot, amelynek során az 1323-1335 között megvalósult építkezésekkel megteremtette a feltételeit legnagyobb diplomáciai vállalkozásának az 1335. évi „Visegrádi Királytalálkozónak”.
Magáról a találkozóról és annak eredményeiről bővebben olvashatunk Rácz György kitűnő tanulmányában. Itt és most, talán nem érdektelen két példa révén érzékeltetni azt, hogy a vendéglátó királytól milyen felkészültséget kívánt meg a Visegrádra érkező Luxemburgi János cseh király, Károly morva őrgróf, III. (Nagy) Kázmér lengyel király, I. Rudolf szász herceg, III. Boleszló sziléziai herceg, a német lovagrendet képviselők és a felsoroltak népes kíséretének ellátása. Luxemburgi János kíséretének ebédjére például az étkeken túl kétezer ötszáz kenyeret, a lovaknak naponta huszonöt-huszonöt szekérnyi abrakot, III. (Nagy) Kázmér ebédjére az ételen kívül ezerötszáz kenyeret és 180 hordó bort mértek ki. A tárgyalásokhoz szükséges kedvező légkör biztosítása érdekében nyílván hasonló ellátásban részesült a többi vendég is.
A tanácskozás I. Károly által Visegrádról megvalósított alapos diplomáciai előkészítése, az uralkodóknak adott gazdag ajándékai és az ellátás minősége meghozta a várt eredményt. Létrejött a cseh-lengyel-magyar politikai szövetség, ehhez kapcsolódóan megszülettek az egyezmények a dinasztiákat összekötő házasságokról, megköttettek a cseh-lengyel és a lengyel-német lovagrendi békeszerződések. Magyar szempontból fontos eredményként megteremtődtek a feltételei annak, hogy a Magyarországon áthaladó kereskedők, az árumegállítási joggal rendelkező Bécset elkerülve, Csehországon, Brünnön át szállíthassák áruikat a német piacokra.
Végezetül az sem mellékes, hogy elindult az a tárgyalási folyamat, amelynek eredményeként I. Károly fia, I. (Nagy) Lajos, 1370-ben elnyerhette a lengyel trónt.
I. Károly stratégiai zsenialitása, helyzetfelismerő képessége, minden részletre kiterjedő diplomáciai előkészítő munkája, taktikai érzéke, és jó helyzetfelismerő érzéke nyomán született döntései révén, Kelet-közép Európa kiemelkedő jelentőségű magyar uralkodójává vált.
- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A mai fiatalok szellemét, lelkét hogyan gazdagíthatja az Ön kötetéből felfénylő lovagi eszme?
- Az ifjúság a határon túlra került magyarsággal való szolidaritás gyakorlása, a gyengék a rászorulók támogatása, gyámolítása, a keresztény erkölcs szerinti életvitel gyakorlása, a haza szeretete és védelme, a nemzet kulturális összetartozásának tudatosítása, a nemzeti identitás megerősítése, a test és a lélek harmóniáját egyaránt biztosító fegyverforgatás révén kapcsolódik be a lovagi tevékenységek sorába.
Nagy vonzerőt jelent számukra az élelmiszerek, felszerelések, könyvek és más szükségleti tárgyak gyűjtése és Kárpátaljára, Délvidékre, Erdélybe történő eljuttatása, szétosztásuk megszervezése.
A középiskolásokat és a náluk idősebbeket vonzza a nyaranta változó színhelyen - Székelyföldön, Délvidéken, Felvidéken, Őrvidéken, Visegrádon és másutt - megrendezett Nyári Egyetem. Ennek népszerű szemeszterein a részvevők ismeretségeket kötnek az elszakított területeken élő magyarokkal, megismerik az adott országrésznek a történelmi Magyarországon belül betöltött szerepét.
Valamennyi gyermek és ifjúsági korosztály számára nagy vonzerőt jelent a test és a lélek harmóniáját biztosító apródképzésben - Visegrádon és a nyári táborokban például a székelyföldi Borzonton, Nyíregyházán, a felvidéki Nyitracsehiben - való részvétel. Ezeken lehetőséget kapnak a késő-középkori fegyverek használatának és a hozzá kapcsolódó technikai és történelmi ismereteknek az elsajátítására. A legjobbak jutalmul rendre szerepelhetnek a Visegrádi Palotajátékok programjában.
Összegezve, a Szent György Lovagrend priorátusainak gazdag és szerteágazó tevékenysége, a példaként említetteken túl is számtalan lehetőséget kínál fiatalok számára ahhoz, hogy megismerkedjenek a lovagi élettel, és ha úgy érzik, hogy eljött az ideje, megfelelő próbák kiállását követően felvételt nyerjenek a Szent György Lovagrendbe.
Képek:
1. Bárdos István magiszter és Cseke László, a Szent György Lovagrend kancellárja.
2. Az itt taglalt kötet címlapja.
Szent György lovagjai Rozsnyón
A reformáció 500 éve, és jelentősége a magyar nemzeti fejlődésben – ez is téma lesz a magyar szellemi élet kiemelkedő, hagyományos eseményén: a Szent György Lovagrend XXIV. Nyári Egyetemén, Rozsnyón július 23. és július 29. között. Dr. lovag Bárdos István főszervezőnek, a Magisztrátus tagjának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. május 20.
- Magiszter úr, a rozsnyói nyári egyetem tárgyköre lesz Vászoly (Vazul) nyitrai herceg, Szent László király nagyapjának tragikus sorsa és halála az irodalmi alkotások tükrében. Maga Szent László, mint lovagkirály is előadás tárgya lesz. Budapesti értelmiségi kör az idén június 27-én immár a huszadik Szent László-vacsorát tartja, s erre az évre már az állam is fölfedezte az európai nagyságot: Szent László-évet hirdetett egy államtitkárság. Erdélyi magyarjaink pedig Szent László-út kialakítását tervezik. A XI. század vége és a XXI. század eleje is bonyolult kor históriánkban. Milyen támpontot adhat a lovagrend nyári egyeteme az uralkodó fölidézésével?
- Mielőtt Szent László uralkodásának kérdéskörére rátérnék, néhány mondat erejéig vissza kell utalnom I. (Szent) István és Vászoly konfliktusára.
Az államalapítás időszakának fontos dilemmája a latin vagy a bizánci (ortodox) kereszténység melletti elköteleződés. E problémakör másik vetülete, mely máig élő kérdés számunkra a nyugati vagy keleti elköteleződés kérdésköre.
I. (Szent) István a latin katolikus egyházhoz csatlakozva, a római Pápa mellett kötelezte el magát és országát.
Ennek jegyében másodlagossá váltak számára a királyi trónöröklés rendjét meghatározó ősi magyar hagyományok. Nevezetesen senioratus törvényét, mely szerint a trónra az idősebb egyenes ági férfi jogosult. Ez történt akkor, amikor a trón öröklésére jogosult Vászoly helyett, a nála fiatalabb fiát, Imre herceget tette meg trónörökösnek.
Imre herceg 1031-ben bekövetkezett halálát követően I. (Szent) István király megsértve a fiú ági leszármazás rendje szerinti ősi törvényt, örököséül ismét nem Vászolyt, hanem leányági első unokatestvérét, Orseolo Pétert tette trónja örökösévé.
Vászoly ekkor merényletet tervezett I. (Szent) István ellen. E tettének büntetése szabadságának és szeme világának is elvesztése lett.
A törvényes jogaiért harcoló, tragikus sorsú Vászoly emlékét Nyitra várának róla elnevezett tornya és szépirodalmi alkotások sora idézi.
Szent István halálát zavaros viszonyok követték az országban. Végül 1046-tól Taksony fejedelem fiának, Vászolynak a leszármazottai kerültek trónra és adták királyainkat, az Árpád-ház kihalásáig.
Ilyen előzmények, és ilyen feszültségekkel teli helyzetben lépett trónra 1077-ben Vászoly unokája, I. (Szent) László lovagkirály, aki vallásos lelkületét anyjától, vitézségét apjától I. Béla királytól örökölte.
Az I. (Szent) István király halált követő negyven éves zűrzavaros időszakot követően gondoskodott külső határainak megerősítéséről. E vonatkozásban kiemelkedő jelentőséget tulajdonított Erdélynek. E terület védelme során megakadályozta - az úzok, kunok és besenyők betörését a Dél-keleti végeken.
Megszervezte az ország közigazgatását, gondoskodott a belső rend megszilárdításáról, a magántulajdon védelméről és az ezt biztosító szigorú törvények megalkotásáról.
Kiemelten kezelte a hitélet és az ezt szolgáló intézmények újjászervezését, fejlesztését. Ennek érdekében birtokok adományozásával gazdagította a meglévő székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat. Gondoskodott a megkezdett templomépítések befejezéséről, új püspökségek, plébániák, kolostorok alapításáról.
Sógorának Zvojnnimír horvát királynak a halálát követően törvényes örökségként országához kapcsolta Horvátországot és Szlavóniát.
Nagylelkűségére, politikai bölcsességére és éleslátására utal annak felismerése, hogy törekvéseinek megvalósításához nélkülözhetetlen népének lelki békéje, saját soraiból való példaképek magasra emelése, a római katolikus egyházat képviselő püspökök tevékenységének elismertetése.
Ennek érdekében túllépett a nagyszülők viszályain és 1083-ban, a megbocsátás és az Árpád-ház belső békéjének megteremtése érdekében tett gesztusával gondoskodott I. István királynak és fiának, Imre hercegnek a szentté avatásáról. Tovább lépve, András és Benedek Zobor-hegyi remetéknek és Gellért püspöknek a szentek sorába emelésével, a zágrábi püspökség megalapításával megerősítette a római pápaság iránti elkötelezettségét.
Nem véletlen, hogy századok eltelte után a 19. századi nemzeti romantika korában, amikor megkezdődött a nevezetes 12. pontban megfogalmazott „unió Erdéllyel” követelés végrehajtására való felkészülés, a korábbinál is nagyobb fényt kapott személyisége. Az 1861-ben megalakult a Szent László Társulat, mely 1867. évi Esztergomban tartott közgyűlésén bizottságot küldött ki a csángók élethelyzetének felmérésére. 1938. június 27-én, Zadravetz István tábori püspök és mások kezdeményezésére megalakult a Szent László Emlékbizottság.
Észak-Erdély visszatértét követően Nagyváradon, 1942. május 3-10. között szentté avatásának 750. évfordulója tiszteletére rendezett Szent László emlékhéten idézték fel Erdély patrónusának emlékét.
Fél évszázaddal később, 1992 májusában, immár a rendszerváltozásokat követően a Nagyvárad alapításnak 900., a keresztény Európa védelmezője szentté avatásának 800. évfordulója alkalmából rendezett Varadinum ünnepségsorozat adott alkalmat Szent László király érdemeinek számbavételére. Ennek részeként került sor a Vártemplomban, Morvay László esztergomi születésű grafikus- és tűzzománc művész Nagyváradi Keresztút című stációsorozatának huszonnégy európai püspök és Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek jelenlétében történő megáldására.
Most, 25 évvel az 1992-es Varadinum ünnepségek után, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évében, a nemzetpolitikai államtitkárság a 2017. esztendőt Szent László-emlékévnek nyilvánította.
A Szent György Lovagrend Nyári Egyetemén visszatérően idéztük szent királyunk emlékét. 2016-ban a Gyimesbükkön rendezett XXIII. szemeszteren Szent László szellemében kiemelt figyelmet fordítottunk a csángó kultúra megismertetésére.
A Szent László év mindenkinek új erőt, új impulzusokat ad ahhoz, hogy Vászoly unokájának, Szent Lászlónak a nyomdokain haladva, meghatározzuk nemzetünk jövőjével kapcsolatos tennivalóinkat.
- Úgy verte meg az ellenséget, hogy utána ki tudjon vele egyezni a közös, nagyobb ellenséggel szemben. Ezt a csodálatos történelmi tettet Bocskai István hajtotta végre négy évszázada. Főhadiszállása Kassán volt. Születésének 460. és halálának 410. évfordulóján Balassa Zoltán, helytörténész, Eötvös József-sajtódíjas újságíró tart előadást. Az erdélyi és magyarországi fejedelem alakja hogyan lehet ma nemzetegyesítő?
- Szent László a maga korában zseniálisan, és nem utolsó sorban sikerrel oldotta meg a kor parancsa által rá rótt feladatait. Hasonló következetességgel vívta meg Erdély és a Királyi Magyarország egyesítése érdekében harcát Bocskai István, úgy bő négy és fél évszázaddal később.
Bocskai, II. Miksa császár (magyar királyként I. Miksa) bécsi és prágai királyi udvarának apródjaként, majd ugyanott ifjú nemesi testőrként sajátította el a nagypolitika technikáit. 1576-ban hazatért Erdélybe, ahol csakhamar Báthori Zsigmond befolyásos tanácsadója lett. A törökökkel kötendő béke, vagy a Habsburgokkal szövetségben, ellenük indított háború dolgában folyó vitában Bocskai a béke vagy „törökpárti” urakkal szemben fellépő "németes" vagy "háborús" párt egyik vezéralakjaként, a háborús párt, törökök elleni keresztény fellépés, egyben Erdély és a Királyi Magyarország egyesítése mellett kötelezte el magát. E cél elérése érdekében nem riadt vissza attól, hogy a fejedelmet rábeszélje a békepárt vezetőinek elfogatására és 1594-ben, Kolozsvár főterén történő lefejeztetésére.
A fejedelem megbízásából ő vezeti, azt a küldöttséget, amely elérte, hogy 1595 januárjában aláírták török elleni közös fellépést, az Erdélyi Fejedelemség függetlenségének elismerését és más fontos kérdéseket rendező szerződést.
Kivételes hadvezéri tehetsége bizonyságaként, egyesíti a székely, valamint a moldvai és a havasalföldi román vajdák seregeit és Gyurgyevónál megfutamítja Szinán pasa hadát.
A győzelmet követően világossá vált számára, hogy a magyarság érdekeivel ellentétes eredménnyel járna, ha a Habsburgok égisze alatt kerülne sor az országegyesítésre.
Újjászervezett seregével megvédi ugyan Váradot, de nyilvánvalóvá válik számára, hogy az ország egyesítése érdekében időlegesen fegyverszünetet kell kötnie a törökökkel.
Ennek érdekében kapcsolatba lépett a szultán udvarába menekült erdélyi emigránsokkal. Bethlen Gábor ekkor Habsburg ellenes felkelés szervezésére, a Habsburg-zsoldosok Erdélyből való kiűzésére biztatta Bocskait, aki vállalta ezt és a mozgalom élére állva, a hajdúk megnyerésével szabadságharccá nemesítette azt.
A reformáció évében meg kell emlékeznünk arról, hogy kitűnő politikusként és kálvinistaként, nem csak a protestánsoknak biztosított vallásszabadságot, hanem az őket egyébként üldöző katolikus felekezet képviselőinek és papjainak is. Nem foglalkozott azzal, hogy ki melyik felekezethez tartozik; mindenkit szívesen látott, aki beállt a nemzeti mozgalom zászlaja alá.
A Királyi Magyarország és Erdély nemeseinek valamint a székelyeknek a csatlakozása lehetővé tette számára Belgiojosó kassai kapitány tízezer főt számláló seregének legyőzését.
Ezt követően részleges országgyűlést hívott össze, amelyen kiáltványban hozta nyilvánosságra a célját, a magyar nemzet életének, vallásának, szabadságának és javainak megóvását. A Királyi Magyarország és Erdély független álammá szervezését. A rendek a kitűzött céllal egyetértve megszavazták az ennek eléréséhez szükséges hadiadó kivetését.
A siker láttán a szultán katonai támogatást ígért a Habsburgok elleni harchoz. Ezt Bocskai elfogadta, de az Erdély fejedelmévé történő kinevezését és a kapcsolódó hatalmi jelképeket visszautasította. Igen bölcsen, nem kívánt a szultán vazallusává válni.
Az időközben a székelyek segítségével legyőzi az Erdélyben garázdálkodó Habsburg sereget. Visszaadta a székelyeknek kiváltságaikat, akik válaszul 1605. február 21-én, Erdély fejedelmévé választották. 1605. április 20.-án a Királyi Magyarország nagyurainak közakaratából Magyarország fejedelme lesz. Végül, 1605 tavaszán a Dunántúl is csatlakozott Bocskai szabadságharcához.
Ez év november 11-én, Rákos mezején Bocskai Erdély és a Magyar királyság uraként találkozott Lala Mehmed török nagyvezírrel, aki az egyesült Magyarország királyának nevezve őt, fejére helyezte a szultán által küldött ékkövekkel kirakott, zárt aranykoronát. Bocskai ezt azonnal leemelte és kijelentette, hogy azt nem felségjeleknek, hanem csupán a szultán ajándékának tekinti. Mint mondta Magyarországnak van törvényes királya és ezt a tényt ő akkor is tiszteletben tartja, ha jelen esetben ellenséges közöttük a viszony. Ugyanakkor azt kívánta, hogy a Magyar királyság és Erdély fejedelmeként, a szultán képviselőivel együttesen kössenek békét Rudolf császárral.
Ennek szellemében került sor a törökök, a magyarok és a Habsburgok közös akaratából 1606-ban aláírt bécsi, majd néhány hónappal később novemberben a 15 éves háborút lezáró zsitvatoroki béke megkötésére.
Bocskai máig érvényes alapokon nyugvó politikusi és hadvezéri géniusza győzelemre vezette őt. Elérte célját. Nem sokáig élvezhette céltudatos munkájának eredményét, az ország egyesítését, mert 1606. december 29-én – pár nappal 50. életéve betöltése előtt –, hosszas betegeskedés után, sikereinek színhelyén, Kassán meghalt.
- Benyovszky Móric kalandos életét Dr. Szádeczky Kardoss Irma jogtörténész idézi föl. Benyovszkyt egy szomszédos nép igyekszik ellopni tőlünk, és saját nem létező, hazug „történetébe” illeszteni. Miért fontos, a szivárgó hazugságoktól éppen egy nyári egyetemmel is megtisztítsuk a Kárpát-medence szellemi életét?
- A kérdés megválaszolása kapcsán érdemes a szikár tényekből kiindulnunk. Apja Benyovszky Sámuel, lovassági tábornok a császári hadseregnél, édesanyja báró Révay Róza.
Benyói és urbanói gróf Benyovszky Móric (teljes nevén: Benyovszky Máté Móric Mihály Ferenc (Szerafin) Ágost született Verbón, (Magyar Királyság) 1741. más források szerint 1746. szeptember 20.– †Agoncy, (Madagaszkár), 1786. május 23. magyar, lengyel főnemes, híres utazó, felfedező, kalandor, emlékíró, osztrák, lengyel, francia csapatok tisztje, Madagaszkár királya. Az első lengyel felkelést jelképező Bar Államszövetség alapítóinak egyike, ezzel összefüggésben orosz hadifogolyként Kamcsatka lakója. Ezt azért kell megjegyeznünk, mert valójában innen indul utazói, felfedezői életútja. Nevét élethelyzetének megfelelően lengyel, magyar, francia, angol, német és latin átiratban használta.
A Nyári Egyetem történelemszemléletétől távol áll az, hogy a 19. század nemzet felfogását visszavetítsük az ezt megelőző korokra. Mi ehhez tartjuk magunkat, mert ez felel meg a tudományos gondolkodás logikájának.
Az alábbi példa szerint azonban nem mindenki gondolkodik így.
A szlovák gyakorlatot jól példázza az 1970-es években, a Csehszlovák Televízió (Pozsony) és a Magyar Televízió (Budapest) koprodukciós filmje, a Jozef Adamovič rendezésében készül, Vivat Beňovský, melynek magyar szinkronjában a főhős, kérdésre válaszolva azt mondja: „magyar vagyok”. Ugyanez a szlovák nyelvű változatban úgy szól, hogy „szlovák vagyok”.
Fontos, hogy hallgatóink hiteles információk birtokában megfelelő választ tudjanak adni partnerüknek, ha ilyen jelenséggel találkoznak. Tudjanak érvelni amellett, hogy helyénvaló, ha Benyovszkyt Magyarország mellett Lengyelország is nemzeti hősként tartja számon. Megmosolyogtató, hevesebb vérmérsékletűek számára dühítő, ha Szlovákia saját nemzeti hősévé avatja csak azért, mert szülőhelye most ennek az országnak a területén található.
Szent László nyomában a Felföldön
A Lőcsei járáshoz tartozó Szepesmindszent a XII. század végén keletkezett, az első falu a tatárjárás során elpusztult, majd németeket telepítettek ide. Szepesmindszent templomát – ahogy a település neve is utal rá – Mindenszentek tiszteletére szentelték fel. Szent Lászlót ábrázoló freskói a 15. század elején készülhettek. Görföl Jenőnek, a Csemadok országos titkárának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. május 10.
- Titkár úr, a szepesmindszenti, a vörösalmai, a necpáli Szent László freskó már régóta ismert. Az idén, amikor egy budapesti értelmiségi kör már a huszadik Szent László-vacsorát tartja június 27-én, a király neve napján, sőt az állam is fölzárkózott a civilek mögé: Szent László-évet hirdettek, miért fontos, hogy újra felfedeztük a felföldi Szent László-értékeket, és és becsempésszük őket, a többi hasonló, a Felföldön rejlő nemzeti értékkel együtt ismét a magyar köztudatba?
- Számunkra, felvidéki magyarok számára elsősorban azért, mert minden emlék, érték, ami itt található, s meglétét tudatosítjuk, erősíti kötődésünket a magyarsághoz. Mai szóhasználattal: identitás erősítő hatása van. A Csemadoknak pedig a programjában szerepel a magyarnak született emberek magyarságának megőrzése, ennek elősegítése (természetesen az iskolákkal, az egyházakkal és a többi civil szervezettel együtt). A felnövekvő nemzedékekben erősíteni kell a nyelvhez, kultúrához, történelemhez való kötődést, a magyarsághoz tartozás érzését. A politikai értelemben vett mai Felvidéken rengeteg olyan szakrális emlék található, amelyek a térség történelmi együvé tartozását, a magyar kultúra itteni évszázados jelenlétét bizonyítják. Ezt a fiatalabb korosztályoknak hozzáférhetővé kell tenni, hiszen a feledés lemondáshoz vezet. A Szent László-év, illetve Szent László kapcsán az itt élő magyaroknak tudatosítaniuk kell, hogy az a tisztelet, amelynek kézzelfogható jelei az itteni templomokban freskók, oltárképek, szobrok formájában jelen van, a történelem olyan szereplőjének alakját örökítette át a jelenbe (az Árpád-háziak további kiemelkedő jeleseivel – Szent Istvánnal, Szent Imrével, Szent Erzsébettel és Margittal együtt), akit a térség történelmében, alakításában betöltött szerepe miatt ez a tisztelet a jövőben is megillet.
- Szent László alakját a képzőművészet mellett a zeneművészet is fölidézi: gyönyörű gregoriánokat alkottak Róla a középkori magyar mesterek. Önök mit tesznek azért, hogy a Szent László-freskókat fölkereső magyar országjáróknak zenei élménnyel is emlékezetessé tegyék a királyunkkal való személyes találkozást?
- Bevallom, e téren még vannak adósságaink, bár 1989 óta egyre gyakoribbá váltak a templomi hangversenyek a Csemadok szervezésében. Főként adventi, karácsonyi koncerteket szerveznek a csemadokosok az egyházakkal közösen, de a különböző emléknapok – például a Kodály Napok, a Szenczi Molnár Albert Napok – sem képzelhetők el ilyen hangversenyek nélkül. Rengeteget tesz e téren a magyar pedagógusok Vass Lajos Kórusa, melynek repertoárján számos egyházi mű szerepel. Ezek azután beszivárognak a Csemadok és más szervezetek által működtetett gyermek- és felnőtt énekkarok műsorába is, hiszen a Vass Lajos Kórus tagjai lakóhelyükön javarészt kórusvezetők. A Csemadok idei országos rendezvényei közül templomi hangversenyek lesznek a Kodály Napok alatt májusban Galántán és környékén, a Szenczi Molnár Albert Napok alatt októberben Szencen és környékén, a Szent István Napok alatt augusztusban Deákiban. Intézés alatt van a Szent László-év alkalmából egy hangverseny szervezése a pozsonyi Prímás-palota Szent László kápolnájában. Erre június 27-én kerülne sor, a hazai magyar kórusmozgalom élvonalába tartozó galántai Kodály Zoltán Daloskör szereplésével. Két gyönyörű, ékszerdobozszerű Árpád-kori templomunkban, a Pozsony melletti Gútoron és a Nyitra közeli Darázsiban is is tervezünk hangversenyt a Szent király tiszteletére. Természetesen Felvidék-szerte további templomi hangversenyek is megvalósulhatnak, amelyekről ebben a pillanatban még nincs tudomásunk. Viszont e sorok írása közben merült fel bennem, hogy a Csemadok szórványprogramjába kiválóan illeszkednének az Árpád-kori templomokban rendezett hangversenyek, ahol a környéken teljesen szlovák környezetben élő magyarokon kívül akár egy-egy autóbusznyi csallóközi vagy gömöri magyar is megjelenhetne.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Hogyan érik el, hogy - a Szent László-vacsorához hasonló - hagyományos rendezvények tartsák elevenen szent királyunk emlékét a magyar fiatalok körében is?
- Talán messzebbről kezdeném, és nem csak Szent Lászlóra szorítkoznék. 1994-ben a Honismereti Szövetség Emese álma címmel a honfoglalás millecentenáriumára készülve vetélkedőt hirdetett, amelybe a felvidéki középiskolák is bekapcsolódtak. Itteni szervezőként természetesen a Csemadok vette kezébe a szervezési feladatokat. Partnereink voltak ebben a magyar középiskolák történelemtanárai, a somorjai Bibliotheca Hungarica gyűjtemény, a Történelemtanárok Társasága, a Pro Patria Honismereti Szövetség. A vetélkedőt Emese álma címmel három éven át hirdette és szervezte a magyarországi Honismereti Szövetség. Mi, felvidéki szervezők a verseny sikerén felbuzdulva nem fejeztük be a versenyt 1996-ban, hanem a magyar történelem további évszázadainak eseményeivel folytatva, Múltidéző címmel - nyugodtan mondhatjuk - a mai napig szervezzük. Közben a nyári iskolai szünidőben történelmi-honismereti táborokat rendeztünk, ezeken a következő évi versenyre készülhettek fel a diákok. A Szent László-évben természetesen a lovagkirály élete és műve a téma. A csapatok felkészülését azzal is segítjük, hogy 1000 példányban segédanyagot adtunk ki, amelyet nem csak a versenyzőkhöz, de minden középiskolába és felső tagozattal is rendelkező alap (általános) iskolába is eljuttattunk. Azzal a nem titkolt céllal, hogy az alapiskolák történelmet oktató tanárai ennek segítségével akár helyi versenyeket szervezzenek, de legalább a történelem tanítása során vegyék elő a kiadványt, amely a neten is elérhető a www.csemadok-hu.eu oldalon a Csillagok közt fényességes csillag címszó alatt. A Csemadok tavalyi közgyűlésén ismételten állást foglalt a fiataloknak a szövetség munkájába történő bekapcsolása, a kulturális tevékenységbe való bevonása mellett. A Szent László-év felvidéki eseményei (hiszen a Csemadok mellett számtalan más közösség – egyházak, iskolák, civil társulások is bekapcsolódnak az emlékév eseményeibe) ennek a célnak elérését is segíthetik.
DAC-győzelem - ünneplés a magyar Himnusszal
DAC – Slovan: A győztes meccs utáni magyar himnusz 7100 magyar torokból.
Forrás: korkep.sk
Rieger Tibor szobra Királyfiakarcsán
Már idén augusztusban, az államalapító Szent István király ünnepén szeretnék felállítani a Magyarok Nagyasszonyának szobrát a felvidéki Királyfiakarcsán, ahol e célból hirdettek közadakozást a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepségen. A felföldi település rendezvényén jelen volt Prokopp Mária művészettörténész professzor. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. január 25.
- Professzor asszony, Rieger Tibor M. S. mester-díjas szobrászművész alkotása a földgolyón állva ábrázolja a Szent Koronát kezében tartó Magyarok Nagyasszonyát - az első ilyen témájú alkotás lesz, amely a Felvidéken közterületen kap helyet az állam történetében. Miért fontos, hogy mi magyarok művészeti szempontból is tekintsük fölemelendőnek a Magyarok Nagyasszonyának örök tartományait?
- Rieger Tibor szobra a Magyarok Nagyasszonyát az Őhozzá képest kicsiny földgolyón ábrázolja, ami azt sugározza, hogy akinek István királyunk felajánlotta az országát,a teljes Kárpát-medencét! Ő az egész földkerekségnél HATALMASABB! Nála nincs lehetetlen!S ezt megtapasztaltuk 1000 éves történelmünk során! A vérzivatarok nem tudták megsemmisíteni nemzetünket! A Magyarok Nagyasszonya Rieger Tibor alkotásán fiatal, közvetlen, örök szépség, aki megbízatását felelősséggel vállalja. Ünnepélyesen, mindkét kezével tartja a párnára helyezett Szentkoronát, hogy bemutassa az ő Mindenható Fiának. Az állandóságot, a méltóságot hangsúlyozza a ruha súlyos függőleges redőzete is, amely a görög archaikus isten-szobrokat idézi. E szobor nemzetünk új, 21. századi felfogása az ősi Boldogasszony Anyánkról!
- A fő szervező Erdős Péter, a közadakozást meghirdető királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás elnöke kifejezte: a helyi közösség a szobor bronz változatát szeretné felavatni, ám az ahhoz szükséges pénzt, mintegy 6 millió forintot eddig nem tudták előteremteni. Miért közös magyar ügy ez nemcsak a Lajtától a Berecki-havasokig, hanem akár Tokiótól Santa Barbaráig is?
- A szobor széleskörű közadakozásból történő bronzba öntése erősíteni fogja a Világ minden tájáról a Magyarság összetartozását. Bebizonyosodott ez már 2013-ban, amikor a Bethlen Gábor Alapítvány felhívására hihetetlen gyorsasággal összegyűlt, s felállt Kolozsvárott Bethlen Gábor fejedelem szobra!
- A Petőfi Baráti Társulás azt akarja, hogy augusztus 20-án megtörténjen ez a falu életében nem mindennapi esemény. Ha belegondolunk: két évezredet ölel át ez a szándék. Mária mintegy kétezer éve hordta méhének gyümölcsét, Jézust. Szent István - akire augusztus 20-án emlékezünk - mintegy ezer éve ajánlotta fel a Magyarok Nagyasszonyának az országot. Petőfi hozzávetőleg 170-180 éve alkotta csodálatos verseit, S Rieger Tibor családját bő hét évtizede üldözték el szülőföldjükről - fegyverrel - a szlovákok. Miért fölemelő, ha ez a történéssor a magyar nemzeti ünnepen egy pontban fénylik föl?
- Óriási jelentőségű esemény lesz a csallóközi Királyfiakarcsán augusztus 20-án: Szent István királyunk bölcsességét idézzük fel, aki az akkor már 1000 éves kereszténység szikláján álló, a földkerekségen diadalmaskodott Istenszülő gondjára bízta az országát, akit a magyarság az ősi Boldogasszony tiszteletével zárt a szívébe. Nemzetünk öntudatát, hazaszeretetét a 19. században megacélozta Petőfi Sándor költészete, - amelyet a Csallóközben ma is ápol a Petőfi Baráti Társulás.- S Rieger Tibor szobor-ajándéka azt is sugározza, hogy hazaszeretetünket nem tudták megingatni a 20. század kegyetlenségei sem. A szoborállítás megtestesíti és megerősíti az összmagyarság 1000 éves keresztény hitét és hazaszeretetét.
A Bethlen Gábor Alapítvány számlájának adatai:
BGA Magyarok nagyasszonya szoboralap
IBAN: HU82 1170 2072 5602 0000 0000
OTP Bank Nyrt.Budapesti régió, 1027 Bp Margit krt 8-10
Balassa: Kassa
Balassa Zoltán kötetét mutatták be a kassai Csemadok-központban december 13-án, kedden 16 órakor.
Mátyás király újólag a magyar Somorján
Szobrot állítottak Mátyás királynak a felvidéki Somorján abból az alkalomból, hogy 550 éve látogatott a városba a magyar uralkodó. A városháza előtt felállított szobor művelődési műsorral kísért ünnepélyes leleplezésén több százan vettek részt, köztük a felvidéki magyarság politikai érdekképviseletének vezetői. A Mathias rex feliratú kőtalapzaton elhelyezett bronz mellszobrot Lebó Ferenc győri szobrászművész készítette. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. december 6.
- Művész úr, a nem is annyira távoli múltban Somorján is rombolás zajlott, amikor városfejlesztés címén eltüntették az emlékezés helyeit. Miért fontos egy-egy helyi közösségnek - benne a fiataloknak -, hogy egy bronz alak fél évezreddel korábbi dicsőséget idézzen fel, indítson el gondolatsort, keltsen jó érzéseket?
- A szobrok olyan dolgot mondanak el, amit más műfajok nem képesek, nem tudnak. A szobrok huszonnégy órás szolgálatban vannak, mondanivalójuk több rétegű, mindig szólhatnak hozzánk, ha figyelünk rájuk. A köztérre helyezett szobor felelősség is, képet mutatunk magunkról, a korról, üzenünk vele a jövő nemzedékeknek.
A gondolat, az eszme, amit üzenünk velük, maradandóbb mint az érc, a bronz.
- Ön miért választotta azt a lehetőséget, hogy ne - mint Janus Pannonius írta - "a hős sereg élén csatázó" hadvezért formálja meg, hanem az intelligens, jó szándékú magyar fiatalembert?
- Egy 550 évvel ezelőtti eseményre emlékezünk, de a jelennek és a jövőnek üzenünk vele. A jövő pedig a fiatalságé, akiből még bármi, bárki lehet, aki előtt ott van az élet, ahol megvalósíthatja elképzeléseit, céljait, - és ott vagyunk mi, akik lelkünkben örökké fiatalok maradunk, s az tart fiatalon,… az tart életben, hogy kötelességünk van a földön. Őseink megőrizték nekünk ezt a földet, ezt a kultúrát, nekünk ehhez hozzátéve, hozzáépítve kell továbbadnunk azt. A kultúránkat, nyelvünket, énekeinket, meséinket, mondáinkat, hitünket kell átplántálnunk a következő nemzedékekbe, mert ha ez él, akkor nem veszhetünk el,… ebből a parázsból mindig fel tudunk lobbanni, ebből a magból mindig új életre tudunk kelni.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Ehhez a fölfedezéshez kell-e annyi bátorság, amennyi Somorján kellett ahhoz, hogy miután a
város polgármestere leleplezte a mellszobrot, az ünnepségen a magyar és a székely himnusz eléneklésével érjen véget?
- Ne mástól várjuk, hogy megoldja a problémáinkat, magunknak kell tenni érte, magunknak kell kiállnunk magunkért. Félnünk sem szabad, mert akkor örökké rettegésben élhetünk,… nincs hová hátrálnunk. Felemelő volt amikor a hivatalos rész lezárta után együtt, mindenki énekelhette a Himnuszt. Nem volt ez másként éppen 20 évvel ez előtt az udvardi Kitelepítettek és meghurcoltak emlékművének avatásánál sem. Én, aki az udvardi kitelepítettek unokája, fia vagyok, - s megmaradok mindig udvardinak, - különösen érzem ennek a jelentőségét.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Párkányi képzőművészek
A Párkányi Képzőművészkörről írt kötetet Lábik János. E művet mutatják be a Duna parti város Barta Gyula Galériájában, a Fő út 6-ban november 24-én 17 órakor. A kötet szerkesztője Ruda Gábor, a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület elnöke, az egyik tanulmány írója. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. november 23.
- Elnök úr, a Csemadok párkányi szervezetével közösen adta ki a könyvet a Muravidék Baráti Kör. Mi serkent késztetést ahhoz, hogy nemzeti erők államhatáron átnyúlva helyi, de egész országnak szóló összegzést készítsenek a tehetséggel, konokul létrehozott képzőművészeti értékeknek?
- A 70-es évek elején elkezdett, a környező országokban tett utazások során szembesültünk először a különböző magyar közösségek hátrányos helyzetével. Ez a nemkívánatos helyzet az 1989. évvel kezdődő politikai és gazdasági változások során nemzeti-nemzetiségi szempontból lényegesen nem javult, sőt, egyes vélemények szerint rosszabbodott. Így 1997-ben idejét láttuk egy olyan egyesület megalakításának, amely célul tűzte ki a Kárpát-medencei (nem csak magyar) nemzetiségek kultúrájával való foglalkozást. A baráti kör tagjainak tevékenységi területe indokolta, hogy elsősorban kortárs művészeti kiállítások rendezésével, leginkább nemzetiségi oktatásügyi konferenciák szervezését és konferenciakötetek megjelentetését magába foglaló tudományos kutatómunkával, továbbá – valamilyen módon szintén a nemzetiségekhez kötődő – szépirodalmi művek kiadásával segítsük céljaink megvalósulását. Művészetet és irodalmat összegző fórumként a Muravidék kulturális folyóiratot 2001-től, a negyedéves Esztergom és Vidéke Társadalmi és Kulturális Folyóiratot (EVID) 2013-tól adjuk ki. A művészeti (és irodalmi) tevékenységhez kapcsolódik az egyfajta tehetségfejlesztést is jelentő nyári művészeti és irodalmi alkotótáborok szervezése gyerekek részére 2000-től, amelyek már hosszú évek óta Pilisszentléleken, de emellett 2014-től horvátországi helyszínnel is megvalósulnak. Ugyanebben az évben indult be erdélyi és magyarországi felnőtt művésztelepek szervezése is. Szintén a művészeti tevékenységhez tartozik a kiállításkatalógusok, valamint művészeti könyvek és albumok megjelentetése. Ilyen művészeti könyv, Lábik János: A Párkányi Képzőművészkör – 25 éves tevékenysége és utóélete is, amely 2015-ben jelent meg a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) és – társkiadóként – a Csemadok Párkányi Alapszervezete gondozásában. Hosszú évek óta állok szoros baráti kapcsolatban Lábik János párkányi festőművésszel, aki természetesen tagja a ma már több mint 200 fős MBKKE-nek, és rendszeresen részt vesz annak kiállításain. A Párkányi Képzőművészkör kötetének megjelentetése mint EVID-kiadónak szakmai szempontból is az MBKKE feladata kellett hogy legyen. A könyvben dr. Bárdos István művelődéstörténész tanulmánya dolgozza fel a 80-as évek elején a Párkányi Kultúrház szakköreként megalakult, majd időközben polgári társulásként bejegyzett, végül 2007-ben jogutód nélkül megszűnt Képzőművészkör történetét. Negyedik szerzőként Kalita Gábor, a Pozsonyi Magyar Galéria művészeti vezetője adott rövid, visszatekintő írást.
- Hogyan érhető el, hogy a párkányi Barta Gyula Galéria államhatártól független magyar szellemi, művészeti csúccsá emelkedjen, s rang legyen itt művekkel megjelenni erdélyi, burgenlandi vagy akár flandriai, netán kaliforniai magyar alkotóknak is?
- Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a Barta Gyula Városi Galéria nem magyar nemzetiségi intézmény, mint ahogy a Párkányi Képzőművészkör sem csak szlovákiai magyar tagokból állt, hanem voltak köztiszteletben álló szlovák tagjai is. Hasonlóak vonatkoznak az MBKKE-re is, mint ahogy arról a fentiekben már szó volt. Mivel azonban Párkány és környéke (jelenleg még szerencsére) megmaradt többségben magyar nemzetiségűnek, a Képzőművészkör tagságát is nagyrészt szlovákiai magyarok alkották, hozzájárulva az egyetemes magyar és a szlovákiai magyar kultúra megőrzéséhez és fejlesztéséhez. De a Képzőművészkör egyben jelentős része volt a soknemzetiségű Szlovákia
kultúrájának is. (Ezért is értelmetlen az elvakult többségi nacionalizmus nemzetiségellenes hozzáállása.) Lábik János elnök és segítőtársai éleslátásának köszönhetően a magyar–magyar és szlovákiaiak mellett elsősorban ausztriai, csehországi és olaszországi kapcsolatok épültek ki, de az 1993-ban megnyílt Galéria gyűjteményét a tagságon kívül más országokból meghívott kiállító művészek alkotásai is gyarapították. A jelenleg mintegy 160 műalkotást számláló gyűjteményből 52 művész egy-egy munkája látható a november 24-én nyíló kiállításon. Lábik János kötetét bemutatja és a kiállítást megnyitja Bárdos István.
- Fedezd föl saját kultúrád! – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Miképpen ébreszthető kedv az eddiginél is több magyar értelmiségiben ahhoz, hogy a magyar művészek által – keservesen – alkotott remekművekről összegzést készítsenek, s ezeket az értékeket szívós szervezőmunkával fiatalok elé állítsák?
- A „saját kultúrá”-ra visszautalva hangsúlyoznunk kell, hogy Szlovákia és (magától értetődően) ugyanúgy Magyarország SAJÁT kultúrájához tartozik a nemzetiségek kultúrája is, így mindenkinek kötelessége (lenne) a nemzetiségek (egyébként törvényileg védett) kultúrájának tiszteletben tartása. A többségében magyar tagságú MBKKE értelemszerűen főként a Magyarországon kívüli magyar közösségek kultúrája irányában fejti ki tevékenységét, és elsősorban a legveszélyeztetettebb helyzetnek kitett muravidéki magyarok felé fordulva, nem megfeledkezve azonban a magyarországi nemzetiségekről sem. Valahogy ezt az elvet kellene megértetni minél több magyar (és szomszédos országbeli többségi) értelmiségivel (és nem értelmiségivel), mert mások hibáját csak akkor van értelme számon kérni, ha mi nem követjük el ugyanazokat a hibákat. Az MBKKE csaknem két évtizede működő nemzetközi kiállítási és irodalmi programjai is azt mutatják, hogy nagyon is van lehetőség az együttműködésre, ha nem kirekesztő szándékú a hozzáállás, és a nem magyar partnerek is megértik, hogy meg kell adni a megfelelő tiszteletet az egyetemes magyar kultúrának. Mert senki sem lesz attól szegényebb, ha például egy szlovén művész szerepel az MBKKE kiállításain és katalógusaiban, vagy egy szlovák író műve megjelenik magyar nyelven az MBKKE gondozásában. Akár önálló kötetként, akár a Muravidék vagy az EVID folyóiratban.
Felföldi táncosok Szent Lászlót idézték
Magyarországnak édes oltalma, szent királyok közt drágalátos gyöngy, csillagok között fényességes csillag – így nevezte az ének Szent Lászlót a király eltávozása után évszázadokkal is. A szeretett uralkodó rockoperában fénylik fel ma Újpesten, mai hívei előtt. Urunk, László, Téged áldunk címmel október 22-én az Újpest Színház a Nagyszínpadon mutatja be az új alkotást: Szűts István és Virág László művét. A rockoperát a Felvidéki Rock Színház adja elő. A kezdés: 19 óra. Virág László költőnek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. október 22.
- Mester, hogyan ad ihletést egy legendás Árpád-házi király a XXI. század poétájának?
- Köszönöm a bizalmat és a gratulációt. A mester megszólítás megtisztelő, de inkább tanítványnak tartom magamat. Úgy érzem és gondolom, hogy Szent László által képviselt értékek tovább élnek napjainkban is. A késztetés vagy ihlet én sem tudom, hogy honnan jön. Életem java részét a Határőrségnél töltöttem el különböző beosztásokban, és a Határőrség védőszentje László királyunk.
- Szent László körül művek vibrálnak: a történelmi regényektől a verseken át a népdalokig. A rockoperát mi módon dúsítják ezek az értékek?
- Szent László életéről keveset tudunk, remélem, hogy a vibrálás továbbra is fennmarad, és ezek a sűrítmények erősítik az általa képviselt értékeket és egymást.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A rockopera közönségét miként avatja be az előadás a magyar művelődés ősi titokzatosságába?
- A titok egyszerre ösztönöz és sejtelmessé teszi életünket, hajtóerő és inspiráció lehet. Én magam is sokat tanultam a mű alkotása közben. Remélem, hogy szerzőtársammal, Szűts Istvánnal együtt olyan művet sikerült alkotni, amely megszólítja a közönséget, és ők is felfedezésre indulnak.
Vándorlás újra négy évszázad után
Móser Zoltán Szepsi Csombor Márton Szalai Attila
A napokban a Széchenyi Társaság Díjával - jubileumi alkalommal - kitüntetett Kairosz Kiadó az idén bocsátotta az olvasók rendelkezésre Szalai Attila és Móser Zoltán Polonica varietas - Szepsi Csombor Márton nyomában 400 év múltán című, kétnyelvű albumát, melynek lengyel fordítója a Balassi-kard díjas Teresa Worowska. „Hosszabb ideje érleltünk magunkban egy tervet, hogy mintegy 400 évvel a magyar utazó után érdemes volna bejárni ugyanazt az ösvényt, s képeken és írásban rögzítve bemutatni, miként festenek ma a Szepsi Csombor által meglátogatott helyszínek” - írják Elöljáró beszédükben a szerzők. Szalai Attila újságírónak, diplomatának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. szeptember 30.
- Szerkesztő úr, Szepsi Csombor Márton Europica varietas című könyve először Kassán jelent meg 1620-ban. Nemzeti történelmünk fejlődésének kivételesen fontos periódusában, 1616 májusától 1618 augusztusáig „egy Európa megismerésére vágyó magyar ifjú vándorol «egy inggel és egy imádságos könyvvel» végig a legfényesebb Európán..." Miért fontos ezt fölidéznünk négy évszázaddal később?
- Akad néhány oka. A küszöbön áll a 2017-es év, amikor a reformáció 500. évfordulójára emlékezünk majd, s utazónk palástos kálvinista lelkész volt. És persze azért is, mert négy évszázaddal korábban Európa valóban egységes volt, napjainkban pedig inkább csak a neve – Unió – tükrözi ezt, valójában egyre kevésbé az. Európa egységes volt a kereszténységben, a keresztény értékrend általánosan uralkodó volt, még akkor is, ha hitviták, sőt nem egyszer vallásháborúk, reformáció és ellenreformáció küzdöttek éppen egymással. Érdemes felidéznünk, mi maradt meg, mi maradt fenn abból az Európából, amelynek Márton uram idején még szerves része voltunk, noha az ország kétharmadát az oszmán félhold uralta. Ugyanakkor Lengyelország, amellyel több, mint ötszáz kilométer hosszan közös határunk volt – nota bene, földrészünk ezer év alatt legkevésbé változó és legbékésebb határa – nálunknál nagyobb sikerrel állt ellen ugyanannak a hódítónak. Sőt, éppen ez idő tájt foglalták el III. (Waza) Zsigmond király hadai Moszkvát, amelyet Żółkiewski hetman két esztendeig az uralma alatt is tartott, s kis híján a lengyel király fiát ültette a cári trónra. A későbbiekben senkinek sem sikerült ezt megismételnie, sem Napóleonnak, sem Hitlernek. Pár évtizeddel korábban pedig Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király hódoltatta meg Rettenetes Ivánt. Valóban izgalmas történelmi időszak volt, sok minden évszázadokra eldőlt akkor. Hősünk teljes vándorlását nem követhettük le, de lengyelországi ösvényei, mint cseppben a tengert, tükrözik az egészet. Ezért is választottuk ennek a feldolgozását. Valamint azért, mert Szepsi Csombor Lengyelországról, de különösen Danckáról kivételesen sokat jegyzett fel, s mint ahogyan egész útján, itt is igen érzékenyen reagált a magyar vonatkozásokra. Nos, mi is ezt tettük. Az Úr 2013. évének őszén, a következő esztendő tavaszán úgy hozta a sors, hogy előszólíthattuk álmából nagytiszteletű Márton uram szellemét, hogy vele társalogva látogassuk meg ismét mindazon helyeket Lengyelországban, ahol a maga idejében megfordult, s hosszabb-rövidebb feljegyzésekben rögzítette, amit arra érdemesnek tartott. Kíváncsi természetét magunkévá téve hagytuk elkalandozni elménket, s tehetségünk szerint igyekeztünk követni olyan szálakat is, amelyekről őkelme, ha tudott is, nem mondta, vagy pedig nem tudhatott, mivel az azokon futó események későbbi időkben következtek be a megjárt helyszíneken vagy azokhoz kapcsolódóan. Sok bogarászás következett, aminek eredménye döbbenetes lett: elképesztő, hogy lépten-nyomon, akár a legkevésbé feltűnő lengyel településeken is fellelhettük az ezeréves szerves együttélés nyomait, rejtőző hungarikumokat. S nem egyszer egyenesen egzotikus érdekességeket – kiderül, nem kell a világ másik végére kalandoznunk, elegendő, ha szomszédolunk egy jóízűt.
- A 16. század végén, 17. század elején egyre több olyan térkép, ábrázolás jelent meg, mely a korabeli Európát nőalakként mutatta be. Egy 1587-ben „Európa allegóriája” címmel kiadott metszet nőalakját nagyították ki. A fején lévő korona a spanyol területeket, felsőteste a Francia Királyságot jelentette, szíve a Német-Római Birodalomban dobogott, két keze a két félsziget: Itália és Dánia területét fogta össze, szoknyája szegélye pedig a török kézen lévő Konstantinápolyt foglalta magába. Könyvük hogyan fejezi ki, hogy az Európai Unió alapgondolata már akkor is, sőt jóval korábban is létezett, hatott, históriát formált?
- Mindenekelőtt érdemes összevetni a négy évszázaddal ez előtti Európát a mostanival. Ma egyesült Európáról beszélünk, azzal büszkélkedve, hogy sikerült megteremtenünk a határok légneműsítését, vízum nélkül utazhatunk, lényegében az egész kontinensen. Nos, semmi új a nap alatt! A 17. század elején Szepsi Csombor Mártonnak se vízumra, se útlevélre nem volt szüksége, szabadon mozoghatott Kassától Lengyelországon át Danckáig (Gdańskig), bejárhatta a Németalföldet, Angliát, Franciaországot, Németországot, Csehországot, és senki nem kért tőle semmilyen okmányt. Még ma sem értük el ezt a fejlettséget újra: minimálisan
személyi igazolvány még mindig kell, bankkártya, jogosítvány, stb. Apropó, fizetőeszköz: egész útja alatt mindenütt ismert és elfogadott volt az otthonról magával vitt pénze, kivéve egy kis városkát Franciaországban. És még sok egyebet is elősorolhatnánk. A vándorló diák, aki tanulni akart, ingyenesen megtehette Európa számos egyetemén, az egyetlen probléma, amit meg kellett oldania, hogy valamiképpen eljusson oda. Márton uram is nyolc hónapot töltött Danckában, az ottani református főiskolán, kortárs meghatározással akadémiai gimnáziumban, ahol tanulhatott, szállást és étkezést biztosítottak a számára. hasonlóképpen fogadták Toronyában (Toruń), Elbingában (Elbląg), Braunsbergában (Braniewo), vagy németföldi egyetemeken. Az Erasmus elődje tehát alkalmasint jobban működött. De más dolgok is. A fiatal magyar lelkész kisebb könyvgyűjteményre tett szert Danckában, melyet nem akart magával cipelni az egész földrészen, ezért a csomagot leküldte Krakkóba, amelyet hazafelé útján érinteni tervezett. A pakk megérkezett, és Márton uram szépen fel is vette, amikor onnan már visszaindult Kassára. Nem volt a mai értelemben szervezett posta, se telefon, se internet – Európa tudósai mégis heteken belül képesek voltak egymással leveleket váltani, tudtak egymásról, számon tartották egymás eredményeit. Számos tekintetben tehát, s ami hihetetlenül fontos, szellemi és lelki tekintetben egységesebb volt Európa, mint manapság. Bőséggel volna miről példát venni!
- Móser Zoltán fényképművészete gyakran többet mond el, mint egy egész könyv. Felvételei könyvek a könyvben. Ma, a mozgókép korszakában, a világhálós fotók kavalkádjában miért fontos egy papírkönyvben huszadik századi jellegzetességű fényképekkel is bemutatni kontinensünk velünk szorosan kapcsolódó tájait?
- A toll minden embere megerősítheti, amit mondok: a kézzel írás a leginkább felelősségteljes, és a legtöbbet mondja el a szerzőről. Ott van előttem a szűz papír, amire a sorokat vetem. Természetes igyekezet, hogy minél pontosabban, minél véglegesebben rakjam össze magamban a mondandómat, hogy minél kevesebbet kelljen áthúzni, satírozni, javítgatni. Hasonló volt a helyzet az írógéppel. Mindez arra késztette a tollat forgató, a billentyűket ütögető embert, hogy maximálisan precíz legyen. A fehér papír kihívása determinálta a gondolatformálásunkat. A számítógép, az írásszerkesztő programok megjelenése fellazított bennünket, hiszen minden bármikor módosítható, és nyoma sincs a beavatkozásnak. Ugye, milyen kényelmes? Elmentjük a szöveget, és kész, hátradőlhetünk. Aztán egyszer csak lefagy a gép, valamiért sérül vagy elvész a fájl, oda az egész munkánk. A teleírt papírral ez nem történhetik meg. Hasonló a helyzet a fényképezéssel. Móser Zoltán azt vallja, s igaza van, hogy a celluloid szalag, ha megfelelően tárolják, szinte a végtelenségig megőrzi, ami „ráíratott”. A digitális technika ügyes dolog, de a révén rögzített képeket egy elektronikai hiba egyszer s mindenkorra eltüntetheti. Nem is beszélve arról, hogy egy-két évtized múltán a fájlok szétmágneseződnek, s az eredmény ugyanaz. Vagy pedig a rohamosan fejlődő technika akár pár év után holmi „házirend-beli tiltással” olvashatatlanná teszi a régi módszerekkel rögzített fájlokat. Próbálja csak valaki ma megnyitni a valaha Word 2.0-ban írt munkáit! Kisebb vagyont kell kifizetnie a konvertáló programért.
Nos, Móser Zoltán következetesen filmre dolgozik, s ezen nem is áll szándékában változtatni. De nem csak a tartósság végett teszi. A filmtekercs kockáinak száma adott, a fotóművész ezért takarékoskodik az anyaggal. Mielőtt elkattintja a gépét, épp úgy végiggondolja, mit is akar rögzíteni, mint a fehér papír fölött a tollát forgató író. Manapság már mindenki fotózhat, amennyi jólesik, a kamera az okos telefonok alapfelszereltségéhez tartozik. A fotóművész azonban nem csak néz, hanem lát is. Zoli pedig nem csak olyan dolgokat lát meg, amelyeket más nem, de masináival – Nagy Gáspárral szólva – „az öldöklő idő ellenében dolgozik, s halad egyre följebb”. Képeiben a múlt beszél a jelennel, vagy magával a múlttal, a másodperc tört része kérdez, az évszázadok válaszolnak. Saját szavaival: „egy kép miként készül, azt senki se kérdezze meg, mert tényleg varázslaton, véletlenen és akaraton múlik. De ha ez a három összejön, azt valakinek mindig meg kell köszönni.” És neki bőséggel van mit, Lengyelország esetében is. Bizonyítják ezt Láttam Varsót, Balassi Bálint hirtelen élete (a katonaköltő élete jelentős részét lengyel földön töltötte), valamint Félbehagyott vallomás, Lengyelország esőben, fényben című albumai. Felvételei tulajdonképpen fotótechnikával készült festmények, amelyek előtt épp úgy el lehet merengeni, mint az ecsettel alkotottak előtt. Képeinek egymás mellé szerkesztése, méretezése pedig még tovább gondolt üzenetek, melyek képernyőn nem igazán élvezhetők. A megélésükhöz papír kell, passepartout, keret. Ahogyan egy nyomtatott könyv is egészen másképp szól hozzánk, mint egy képernyőn villódzó szöveg. A Gutenberg-galaxisnak közel sem lett vége, s Fukuyama jóslata sem igazolódott be a történelem végéről. Szepsi Csombor Márton lengyelországi útja is messze van attól, hogy pusztán történelmi emlékké váljon. Érdemes elindulni a nyomában, szerénytelenül állítom, hogy a lengyel és magyar közös história élő pillanataival fog találkozni, aki útikönyvként a mi albumunkra hagyatkozik. És az olvasó, a fényképeken elmerengő számára kiderül: Lengyelország egy kicsit a miénk is.
Kettős mércés, másodszándékú jogvédők
"A Szlovákiában élő magyarság ugyanis nem alárendeltje sem a többségben levő szlovákságnak, sem az államnak, hiszen századok óta él a szülőföldjén, ahol nyelvi jogai megkérdőjelezhetetlenek" - írta cikkében Őry Péter, a felföldi Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának elnöke. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. augusztus 25.
- Elnök úr, az Európai Unió Alapjogi Chartája 2000. december 7-ei ünnepélyes kihirdetése óta a 21. cikkelyben, amely A megkülönböztetés tilalma címet viseli, kimondja: "(1) Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a (...) nyelv (...) alapján történő megkülönböztetés." Mi állhat a mögött, hogy az egyébként hisztérikusan harsány jogvédő szervezetek, amelyek más esetekben az Alapjogi Chartát üptre-puffra emlegetik, a felvidéki, erdélyi, délvidéki, burgenlandi magyarság védelmében soha nem nyitják ki ezt a jogtárat?
- Köztudott, hogy a harsány jogvédő szervezetek nagy része külföldről támogatott „civil” előretolt helyőrsége az önmagát nem a pozitív értelemben vett nemzetiként meghatározó ideológiának, ezért nem is célja a magyarságtudat erősítése és a magyarok jogainak védelme. Így nem várhatjuk el tőlük, hogy felemeljék szavukat a nemzetrészek jogainak védelmében. A sok példa közül kiemelkedik újabban az egyik magyarországi neves Bizottság esete, amely a brüsszeli kötelező menekült-kvótáról szóló népszavazás ellen kampányol. Honlapjukon szó szerint erre buzdítanak: „Utasítsa el a kényszernépszavazást: menjen el, és adjon le érvénytelen szavazatot!” Látható, hogy ebben a kardinális kérdésben sem a magyar érdekeket védi, hanem az idegenekét. Jelzésértékű, hogy a szlovák állampolgárságukat elvesztett szlovákiai magyarok ügyét például a Lomnici Zoltán nevével fémjelzett Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) vállalta fel és érte el, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a napokban elhunyt Tamás Ilonka néni (104) jogfosztottságának ügyével. Hol voltak ezalatt a híres emberi jogvédő szervezetek… De említhetnénk például néhány groteszkbe fulladt álcivil akciót: talán még emlékszünk az egyik hírhedt állatvédő alapítvány dicstelen harcba szállására a libák védelmében (amiről utóbb kiderült, hogy az osztrák libamáj-forgalmazók érdekei mentén volt nagyon „állatvédő”). Kevésbé nevezhető groteszknek az amerikai tőzsdés által pénzelt szervezet elvi kiállása, a migráns hordák bezúdulásának támogatásával az európai őslakossággal szemben. Ezek a „civilek” inkorrekt politikai játszmák részesei, nem valószínű, hogy az Alapjogi Chartát a határon túli magyarság jogainak védelmében fogják lapozgatni valaha is.
- Az Ön cikke egy német tulajdonú üzlethálózat kirekesztő nyelvi gyakorlatát taglalja. Kik lehetnek azok, akik a német üzletembereket is képesek bizonyos fokig megfélemlíteni, és arra bírni, hogy megsértsék az Európai Unió Alapjogi Chartáját?
- A külföldi üzlethálózatoknak általában hazai (szlovák) képviselete, „menezsmentje” van, amely ezekben a hálózatokban is igyekszik átültetni a gyakorlatba a „na Slovensku po slovensky” (Szlovákiában szlovákul) évszázados gyakorlatát. Itt nem a német, francia, angol vagy netán kínai befektetőkkel van a gond (ezeknek sok esetben fogalmuk sincs a problémáról, hiszen
őket elsősorban az üzleti érdekek hajtják), és nem velük kell hadakozni, hanem a szlovák vezetői réteggel. Kormányszinten is tapasztalható az Alapjogi Charta megsértése, így nem csoda, ha a társadalom más szegmenseiben is gyakorlattá válik a kisebbségi és a nyelvi jogok degradálása. Mint a cikkben is kiemeltem, a felelősség az önkormányzatokat, polgármestereket illeti, akik szerződést kötnek ezekkel az üzlethálózatokkal. A szerződő feleknek tiszteletben kell tartaniuk a kisebbségi nyelvi jogokat, és a szerződésbe foglalt kétnyelvűség gyakorlati megvalósítását – a szerződés betartását – minden esetben követelni kell. Ez a mi felelősségünk is, nem dughatjuk a fejünket a homokba, hiszen egy-egy polgármesternek, képviselő-testületnek nem csak a választások előtt kell szépeket igérgetnie, hanem napi szinten és minden téren képviselnie kell a felvidéki magyarság érdekeit.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Még jócskán a kommunista korszakban egy liptószentmártoni magyar asszony megdöbbenten hallotta Budapeten, hogy szülővárosának ez az igaz neve, s nem „Martin”, amiként ő maga is négy évtizede nevezte. Létezik-e olyan nyilvánosság, amelyből a felföldi magyar fiatalok megtudhatják, hogy Pázmány Péter egyetemet alapított a térségben, Balassi európai rangú költészetet ragyogtatott fel, építészeink csodás katedrálisokat emeltek a Dunától, az Ipolytól északra?
- Pázmány Péter, Balassi Bálint életműve a felvidéki magyar fiatalok számára már az alapiskolában (gimnáziumokban, egyetemen) elérhető. Bár a mindenkori hatalom mindent megtesz azért, hogy a magyar iskolákban – főleg alapfokon – egyoldalú legyen a történelemoktatás (ezért kötelező például a szlovákból lefordított történelemkönyvek használata a magyar iskolákban), a magyar iskolák talpraesett pedagógusainak köszönhetően a magyar diákok történelmi ismeretei általában felülmúlják a többségi nemzet diákjainak tudásszintjét. Ez a kérdés azonban rendszerszintű megoldást kíván: legyenek magyar (és nem magyarra fordított) tankönyvek, és a magyar történelem oktatása nagyobb teret kapjon. Erre (is) kínál többek közt megoldást a Magyar Közösség Pártja által kidolgozott és társadalmi vitára bocsátott „A megmaradásunk, gyarapodásunk és felzárkózásunk koncepciója”, amely a teljes önkormányzatiság modelljét kínálja közösségünk számára.
MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Több kisebbségi adást követel a szlovákiai közmédiában a Magyar Közösség Pártja. Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Prága/Pozsony, 2016. augusztus 25., csütörtök (MTI) - Több nemzeti kisebbségi adást követel a szlovák közmédiában a parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártja (MKP).
Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke a TASR közszolgálati hírügynökség szerint csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovákiai közszolgálati médiában kevesebb a kisebbségi műsor, mint amennyire a nemzeti kisebbségeknek a 2011-es népszámlálási adatok alapján a számarányuknak megfelelően joguk lenne. Az MKPezért törvénymódosítást kezdeményez és az ügyben a kulturális tárcához fordul.
Őry Péter példaként a szlovák köztelevízió magyar nyelvű műsorát említette.
"Jelenleg ez 56 perc hetente, de a magyar lakosság számának százalékaránya alapján akár négy óra is lehetne naponta" - mondta az MKP Országos Tanácsának elnöke. Őry leszögezte, hogy az MKP törvénymódosító javaslata a Szlovákiában élő többi nemzeti kisebbség igényeit is figyelembe veszi.
Rimaszombat: Tamás Ilonka búcsúztatása
Tamás Aladárné Ilonka búcsúztatása a rimaszombati temetőben 2016. augusztus 25-én. A 104 éves korában augusztus 22-én meghalt tanítónő élete végéig küzdött azért, hogy a 2011-ben felvett magyar állampolgársága miatt ne veszítse el szlovák állampolgárságát. Elöl középen Kovácsné Tímár Ildikó, a rimaszombati református gyülekezet lelkésze.
MTI Fotó: Vajda János
A csehszlovák túlbuzgóság német áldozata
Egy, a csehszlovák-osztrák határon emelt egykori vasfüggönyön átszökni próbáló és ott megölt keletnémet diáknak állít emléket, de jelképesen az ország kommunista rendszerének minden áldozatára is emlékeztet az az emléktábla, amelyet Pozsonyligetfaluban, a tragédia helyszínének közelében lepleztek le különböző szervezetek képviselői augusztus 9-én.
A frissen érettségizett, 18 éves keletnémet diák, Hartmut Tautz 1986. augusztus 8-án este, az osztrák Kittsee irányában próbált átszökni a vasfüggönyön keresztül, amikor a csehszlovák határőrök kutyái - már a senki földjén - félholtra marcangolták. A súlyosan sérültet a határőrök csak a kihallgatás után szállították kórházba, ahol meghalt. Hartmut Tautz az egyike a volt csehszlovák kommunista rendszer több százra becsült olyan áldozatának, akiket így vagy hasonló módon öltek meg tiltott határátlépés során.
A megemlékezésen Hartmut Tautz édesanyjának levelét is felolvasták. "Szolgáljon ez az emléktábla emlékeztetőül azokra a rendszerekre, amelyek figyelmen kívül hagyják saját népük akaratát" - üzente levelében a három évtizede megölt fiú édesanyja.
MTI , Kép: sojdrova.cz
Turul-ünnep: Kárpátalja, köszöntünk
Nagyon fontos a nemzetiségi béke megőrzése Kárpátalján, amely a hazánk, és mi mindent megteszünk azért, hogy a helyzet továbbra is stabil maradjon - jelentette ki Brenzovics László - képünkön! -, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője a Tiszaújlakon tartott Turul-ünnepségen.
A Rákóczi-szabadságharc első győztes ütközetének emlékére Tiszaújlak határában emelt turulmadaras emlékműnél rendezett. A minden korábbinál erősebb rendőri biztosítás mellett megtartott rendezvényen hosszú évek óta először ünnepelt közösen a megemlékezést szervező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Ünnepi beszédében Brenzovics László II. Rákóczi Ferencet és az általa vezetett szabadságharcot méltatva a többi között emlékeztetett arra, hogy akkor egymás mellett küzdöttek a szabadságért magyarok, ruszinok és más nemzetiségűek. Rámutatott, Ukrajna soknemzetiségű ország, lakosságának több mint húsz százaléka nem ukrán. Az ukrán válság nem oldható meg a kisebbségek jogainak biztosítása nélkül - emelte ki. Egyszer és mindenkorra tudomásul kell venni, hogy nem lehet elnyomással szabadságot teremteni, nem lehet egy másik nép jogait semmibe venni, mert így az ország soha nem lehet stabil - mondta.
A politikus bírálta az ukrán hatóságok elnéző magatartását az ukrán szélsőjobboldali szervezetek idei március 13-i ungvári fáklyás felvonulásának résztvevői iránt, akik a Petőfi-szobor mellett elhaladva azt skandálták, hogy késhegyre a magyarokkal.
"Minket nem lehet megfélemlíteni, mert ez a szülőföldünk, s nem fogunk soha lemondani jogainkról, bárki próbáljon is minket ebbe az irányba terelni" - fogalmazott.
Brenzovics László méltatta a KMKSZ és az UMDSZ összefogása révén elért tavaly őszi választási sikereket, amelyeknek köszönhetően megerősödött a kárpátaljai magyarság érdekképviselete a különböző szintű önkormányzatokban. Úgy vélte, ez a siker akkor teljesedhet majd ki igazán, a kárpátaljai magyarság akkor bontakozhat ki újra, ha Ukrajnában helyreáll a rend, és stabilitás lesz.
A politikus köszönetet mondott Magyarországnak és kormányának a kárpátaljai magyarságnak nyújtott segítségért. Bejelentette, hogy a jövő héten Kárpátalján elkezdődik a magyar kormány által finanszírozott gazdaságfejlesztési támogatási program megvalósítása.
"Remény van arra, hogy ennek hatására beindul egy olyan gazdasági pezsgés, amelynek köszönhetően a kárpátaljai
magyarok jelentős részének emelkedik majd az életszínvonala" - mondta Brenzovics László.
Ünnepi köszöntőjében Zubánics László, az UMDSZ elnöke egyebek mellett hangsúlyozta: a Rákóczi-szabadságharc szellemisége ott van minden kárpátaljai magyar településen, ami számos legendában, emlékhelyben, a szabadságküzdelem emlékének ápolásában testesül meg. Úgy vélte, ez az örökség kapaszkodót jelent a kárpátaljai magyarság megmaradáshoz. A megmaradást azonban csak a kárpátaljai magyarok összefogása révén lehet elérni - mutatott rá.
Kozma Péter kormánybiztos, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatal vezetője beszédében vázolta II. Rákóczi Ferenc életútját és az általa irányított szabadságharc tanulságait. Hangsúlyozta, hogy Rákóczinak "iránytűnek" kell lennie a mai nemzedékek számára. A nagyságos fejedelem egyben példát mutat arra is, hogyan kell kitartanunk a közösségünk mellett - mondta.
A Turul-ünnepség a közeli Tiszapéterfalván az idén ötödik alkalommal megrendezett KurucFeszt szórakoztató programjaival folytatódik. A közönség előtt fellép Ferenczi György és a Rackajam, Both Miklós és együttese, Pál István Szalonna és bandája, továbbá a helyi Kokas Banda és kárpátaljai hagyományőrző együttesek. A fellépők mellett kézműves sátrak, ízek és szolgáltatások utcája, borkóstoló, civil szervezetek bemutatkozó sátrai és vállalkozók utcája, kuruc kori játékok, lovaglás, íjászat és a helyi vidámpark attrakciói várják az oda látogatókat.
Zoboralji apródok a Visegrádi Palotajátékokon
A minden év július második hétvégéjén megrendezett Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok legújabb résztvevője a Szent György Lovagrend Zoboralji Apródi Tagozata volt. Az alig néhány hónapja alakult csoportnak ez volt az első nagy fellépése, melyre rekord idő alatt gyakorolták be a mozdulatokat, bizonyítva ezzel a feladatra való rátermettségüket. A zöld-fehér egyenruhákban díszelgő alakulat jelenleg 13 taggal büszkélkedik, és legifjabb apródja mindössze hároméves, így ezzel a díszmenetben felvonuló összes hagyományőrző csapat legfiatalabbja is egyben.
Forrás: www.szentgyorgylovagrend.eu
Nyelvünk és kultúránk őrzi meg a nemzetrészt
Menyhárt Józsefet választották a Magyar Közösség Pártja (MKP) új elnökének a felvidéki magyar párt tisztújító kongresszusán, Érsekújváron. A párt dunaszerdahelyi járási elnökét - akire egyedüli jelöltként szavazhatott a csaknem kétszáz kongresszusi küldött - 180 igen szavazattal választották meg. Menyhárt Józsefnek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. június 22.
- Elnök úr, az MKP friss csapatot állított össze, ám továbbra is etnikai alapú párt marad, miközben nyitni fognak a többi kisebbség irányába is. Keresnek-e kapcsolatot a Kárpát-medencén túl hasonló kihívásra választ kereső erőkkel: a katalánokkal, a baszkokkal, a dél-tiroli németekkel.
- Az MKP III. Országos Kongresszusa szakavatott, hozzáértő szakmai alelnököket állított az MKP elnöksége élére. Az öt alelnökből ketten régebbi alelnökök, hárman pedig újak. Így ötvöződhet a tapasztalat az új lendülettel. Ez volt az elképzelésünk már a tisztújítás előkészítése során is, és a küldöttek meg is valósították ezt a szándékunkat. Az új országos elnökség tagjai készek a csapatmunkára, tennivalónk pedig bőven lesz. Alapirányunk az etnikai politizálás, beleértve a nyitást más etnikumok, közösségek felé is.
Miután a Magyar Közösség Pártja tagja a FUEN-nek, az európai őshonos nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok ernyőszervezetének, intézményes keretek között tartjuk fenn a kapcsolatot az Európában élő őshonos nemzeti kisebbségek szervezeteivel.
Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke személyes kapcsolatot is fenntart Dél-Tirol kormányzatával, a katalánok képviselőivel pedig európai parlamenti keretek között, az úgynevezett kisebbségi intergroupban. Ezeket a kapcsolatokat a továbbiakban is szeretném kihasználni, lehetőség szerint kiszélesíteni azokat.
- Önök megőrzik a pártpolitika folytonosságát, ugyanakkor nyitottabb kommunikációra készülnek és tágabb nyitást, magyar-magyar párbeszédet terveznek, utóbbit nem csupán pártok közötti szinten. A magyar-magyar párbeszédbe be óhajtják-e vonni az erdélyi, a délvidéki és a burgenlandi magyar kisebbséget is?
- Pártszinten ezek a párbeszédek már a MÁÉRT és a KMKF-en belül évek óta eredményesen folynak. Arra törekszem majd, hogy kulturális és civil szervezetekkel is bővüljön az együttműködés. Ehhez a már meglévő "kapcsolati tőkémet" is felhasználom, és ez érvényes az MKP több más vezetőségi tagjára is. Kisebbségi oktatásunk javítása, anyanyelvünk megerősödése, Dél-Szlovákia gazdasági fellendülése, az egészségügyi és szociális kérdések folyamatos rendezése - mind, mind gyakorlati lépéseket kíván. Fontos, hogy az MKP a tárcaközi egyeztetésekbe minél gyakrabban konkrét javaslatokkal kapcsolódjon be, hiszen erre törvény adta lehetőségünk van. A magyar-magyar párbeszéd tekintetében nemcsak a politikai térfélre kell szorítkoznunk, hanem a civil társadalmi szervezetekkel és a kulturális élet képviselőivel együtt valósíthatjuk azt meg. Nyitni kell a közösen vállalt érdekérvényesítés felé - mindezt viszont nem csupán a pártok közötti kommunikációra kell leszűkíteni. A Magyar Közösség Pártja nemcsak regionális pártként akar megjelenni. Fontos, hogy jelen legyen a politikai történések színhelyén, hiszen ismét parlamenti párttá szeretne válni, de fontos a régiók megtartása is. Ebben kulcsszerepe lesz regionális struktúráknak.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Milyen lépéseket tesznek azért, hogy a felföldi magyarokkal mélyebben megismertessék a Dunától, az Ipolytól északra gyökerező magyar művelődés, művészet értékeit?
- Megmaradásunk és gyarapodásunk több összetevőn múlik. Létfontosságú ezek között az oktatás, a nyelvhasználat, a kultúra, a hagyományok ápolása és az identitás megőrzése. Az asszimiláció megállítása leginkább ezeken az összetevőkön múlik. Az MKP részéről olyan stratégia következetes megvalósítására van szükség, amely több szinten - országos és helyi szinten egyaránt - mozgósítaná a párt struktúráit. A magyarlakta MKP-s vezetésű önkormányzatok között az együttműködés összehangolt formáit kell kialakítani, ami a jó megoldások átvételét, a tapasztalatok cseréjét jelenti.
Kép: MTI Fotó: Bodnár Boglárka
A művelődési erőtér nemzetmegtartó
A magyar alapítású városban, Érsekújváron tartott tisztújító közgyűlést a felföldi Magyar Közösség Pártja. Az MKP Országos Tanácsának elnökévé Őry Pétert választották. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. június 15.
- Elnök úr, a Kárpát-medence magyar politikai vezetőségei közül Önöknél történt az eddigi legnagyobb nemzedékváltás: a rendszerváltók után következő generáció is a még fiatalabbaknak adta át irányítói csúcsot. A felelősség súlya vagy a megújulás lehetőségének vonzása a nagyobb?
- Nehéz egyértelmű megfogalmazásban választ adni, hiszen nyilvánvalóan a közösségért és a Magyar Közösség Pártjáért érzett felelősség nagy terhet jelent. Azt gondolom, hogy „vonzónak” a közös tenni akarást kell kiemelni, hiszen látva azokat a negatív folyamatokat, melyek közösségünket érintik, egyértelművé vált: össze kell fognunk megmaradásunk érdekében. Más kérdésként kell kezelnünk, hogy az MKP Kongresszusa egy egészséges generációváltást hajtott végre, ezzel is bizonyítva a felelősségvállalását a felvidéki magyarság jövője iránt. Természetesen a nemzedékváltásban az idősebb, nagy tapasztalatokkal rendelkező neves elődök meglátásaira, ha úgy tetszik a „tudásuk átadására” is számítunk. Jómagam is osztom azt a véleményt, hogy a tapasztalt korosztály megbecsülése alapértékünk kell hogy legye. Az érem másik oldala viszont annak a feladatnak a megoldása, mely a jövőbe tekint, és pont ezért tartom nagyon felelős magatartásnak a kongresszusi döntéseket.
- A politizálás a pártszervezeteken kívül: a civil világban is zajlik. Önök miként kívánják nemzeti erőközpontokká fejleszteni a Dunától, az Ipolytól északra elterülő magyar területeken, és az északabbra eső szórvány területeken tevékenykedő civil közösségeket?
- A politikai párt elsődleges feladata nem a civil szervezetek munkájának meghatározása, de ennek ellenére azt kell mondjam, a civil szféra szerves része egy társadalom életének. Az MKP az elmúlt években is nyitott volt a civil kezdeményezések irányába, szívesen segítettük
ezeket, sőt a választások során egy nagyon nyitott listával álltunk elő, hiszen számos pártonkívüli, civil aktivista kapott előkelő helyet a választási listánkon. Más kérdés, hogy szeretnénk egy intézményesített magyar-magyar párbeszédet indítványozni a
közösségen belül, melybe szerves beágyazást kapnának az országos jelentőségű civil szerveződések. Jómagam fontosnak tartom, hogy az elkövetkező 1-2 év során kidolgozzuk a természetes központjaink és vonzáskörzeteik fejlesztésének tervét, hiszen az államigazgatási egységek határai merőben eltérnek a magyarság „központjaitól”. Csak példaként, a dunaszerdahelyi járásban négy természetes központ létezik, Dunaszerdahely, Somorja, Nagymegyer és Bős. Ezen belül lehet „apróra” bontott fejlesztési központokat és célirányokat meghatároznunk.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A XVI. századi európai költőóriás életének jelentős része a Felföldön: Zólyomban, Liptóújváron, Kékkőn, Érsekújváron, Pozsonyban és a többi helyen zajlott, élete Párkány térségében ért véget, Hibbén van eltemetve. Hogyan fejleszthető az a kulturális erő, amely Balassi költészetében kínálja magát?
- A kulturális erő szerves része a nemzeti megmaradásunkat szolgáló törekvéseinknek. Figyelembe véve a negatív folyamatokat, elgondolkodtató a jelmondat olyan jellegű kiegészítése, hogy bízz a nyelvedben, bízz önmagadban, és fordulj bizalommal a közösség többi tagjához, hiszen erő a többi sorstársunkkal együtt tudunk lenni. Azt tartom, ezen a gondolati síkon kell elindulnunk a kultúránk fejlesztésében és közösségünk megtartásában.
MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Aki nemet mondott a szlovák nácizmusra
Mírov, 2016. június 11.(MTI) - Esterházy Jánosra, a felvidéki magyarság két világháború közötti, illetve második világháború alatti vezető politikusára emlékeztek szombaton a morvaországi Olmützben és Mírovban csehországi, szlovákiai és a magyarországi magyarok.
Az idén immár 19. alkalommal megtartott emlékünnepséget a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ), valamint a helyi önkormányzati szervek közösen rendezték.
Az ünnepség Olmützben (Olomouc) kezdődött, ahol a Szent Vencel-katedrálisban szentmisét mutattak be Esterházy János tiszteletére; ezt Durco Zoltán vikárius, a Nyitrai Egyházmegye magyar hívek lelki gondozásáért felelős püspöki helynöke celebrálta.
Durco Zoltán prédikációjában Esterházy János életét felidézve azt mondta, hogy "keresztútja börtönből börtönbe tartott", de ennek ellenére képes volt "a szeretetre összpontosítani", amellyel "mindig a közösséget, nemzetét, hitét szolgálta", amiben példa lehet a ma embere számára is.
A mírovi egykori rabtemetőben megtartott megemlékezésen a csehországi és a szlovákiai magyar szervezetek, a prágai magyar nagykövetség, valamint a magyarországi magyarok képviselői koszorúkat és virágokat helyeztek el Esterházy jelképes síremlékénél. Szintén koszorúztak a síremléknél az Esterházy család tagjai, a csehországi lengyel kisebbség képviselői, valamint Mírov polgármestere is.
A mírovi megemlékezésre az idén is többtucatnyi Nyitra vidéki magyar érkezett. Esterházy Nyitraújlakon született.
Esterházy János a két világháború közötti időszakban, majd a második világháború idején küzdött a szlovákiai magyarok megmaradásáért és jogaiért. A második világháborúban, az akkori fasiszta szlovák állam törvényhozásában - a szlovák parlament egyetlen képviselőjeként - nem szavazta meg a zsidók deportálását elrendelő törvénytervezetet.
Toporci őrzők a Görgei-strázsán vigyáznak
A Csemadok szepsi alapszervezete emlékünnepséget rendez Görgői és toporczi Görgei Artúr halálának 100. évfordulója alkalmából a késmárki járás Toporc falujának községházán május 21-én. Szülőfalujában idézik föl az 1848-49-es szabadságharc honvéd tábornokát, hadügyminiszterét, hadvezérét. Előadást tart Köteles László szervező is. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. május 20.
- Miért elemi érdek a történelmi értékek fényben tartása a Felföldön?
Városunk, Szepsi városa a tatárjárás elöl elmenekült és 1242-ben a Szepességből hazatérő lakosokról kapta a nevét. Önmagamat történelmi szülőföldünk szerelmesének tartom. A gyökereit vesztő XXI. században, hogy fiataljainkat megtarthassuk szülőföldünkön, rá kell ébreszteni őket az értékeinkre, melyekkel a történelmi Felvidék joggal büszkélkedhet. Közöttük a magyar és közös történelmünk sok kiemelkedő egyénisége - az egyik közülük az eddig méltatlanul elfeledett Görgei Artúr honvédtábornok. Az idén élve az elhalálozásának kerek: 100. évfordulója adta lehetőséggel, szülőfalujában szeretnénk tisztelegni emléke előtt, de a toporci Görgey család és a szintén Toporcon született Irányi Dániel és Reisz Keresztély érdemei előtt is.
- Miért fontos, hogy a felföldi magyar fiatalok is emlékezetükben tartsák a tudósból lett kiváló magyar generális alakját?
- Sajátos a történelem hozadéka. Nekem a politikailag nagyon aktív dédapám után, már mint genetikailag is Kossuth párti közéleti embernek felelőségem elérni, hogy múltunkat ne csak egy szempontból lássuk, s csak fehéren vagy feketén. Görgei Artúr életpályája – akár mint vegyész, de mint hadvezér – olyan példamutatás, melyre manapság is szükség lenne. Ezeket az érdemeket a szülőfalujának mai szlovák vezetői is tisztelik, így velük szeretnénk olyan együttműködést kialakítani, hogy méltó emléket, akár emléktáblát tudjunk közösen állítani. Egyben elérni, hogy ha fiataljaink amikor ezt a történelmi vidéket róják, ne csak a sízést, a hegymászást lássák örömforrásnak – noha ez is fontos –, hanem egy délutáni megemlékezéssel Toporcon, a közeli történelmi Késmárkon, Podolínbanban, Ólublón is keressenek és találjanak fölemelő élményt!
- Toporcon hogyan szerveződik közösség Görgei Artúr emlékének fölfényezésére, a tetteiről szóló adatok gyűjtésére, rendezésére, miként történik mindennek apáról fiúra hagyományozása?
- Honismereti és értékőrző rendezvényeink középiskolás Mozgó Egyetem és a Honismereti Kerékpártúra kereteiben igyekszünk ezeket a szellemi és tárgyi értékeket megtartani és visszahozni a köztudatba. Ehhez az igyekezethez igyekszünk megnyerni a helyi lakosságot, vezetőiket és társadalmi szervezeteket is. Toporcon sikerült elindítani a Görgey-kastély rendbe hozásának munkálatait. Megismerése céljából találkozókat, iskolai és honismereti látogatásokat szervezünk ide. Az emlékek megmaradásának egyik legnagyobb letéteményese, a férfi ágon utolsó Görgey Albertnek unokája, Medveczky Kornélia Pozsonyból, aki mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatja ezt az igyekezetet. Társulásunknak eddig sikerült Szepességben megmenteni a Branyiszkói-emlékművet, az iglói csata emléktábláját és több honvédsírt.
Fenyeget a kétfélnyelvűség a külhonban
Magyarországon a nyelvstratégiát (is) civil szervezetek alkotják meg, s léptetik gyakorlatba - erre alkalmas állami szerv híján. Közép-Európai nyelvstratégiai fórumot szervezett a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, együttműködő társ volt az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport. A találkozó apropója: 20 éves a magyar nyelvstratégia, 15 éves a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, 10 éves a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda. A tanácskozáson figyelemkeltő előadást tartott Pusztay János professzor. A nyitrai egyetemi tanárnak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. május 18.
- Professzor úr, az Oroszországban élő finnugor népeket az sodorta a nyelvvesztéshez közeli állapotba, hogy Moszkva évtizedeken át "fölemelni" óhajtotta e népeket az orosz nyelvhez, orosz kultúrához. A Kárpát-medencében is tapasztalni hasonló leereszkedést a Trianonban elszakított magyar területeken az utódállamok részéről. Miközben történelmünket arcátlanul lopják. Kikísérletezhetők-e olyan lélektani módszerek, amelyek révén az elszakított magyar nemzetrészeket e fondorlatok nem lesznek képesek összetörni?
- A tágabb értelmezésű Kárpát-medencében nemzetállam-építés folyik, s a többnemzetiségű államok az esetek többségében törekszenek – különböző eszközökkel – az egységes, egynyelvű, egykultúrájú állam megvalósítására. Ez egyértelművé teszi a többség helyzetét, annak egyedülálló voltát, egyszersmind egy sor, problémának beállított feladattól mentesíti a politikát. Nagy (lélekszámú) államok – mint pl. Franciaország vagy Oroszország – szolgálhat mintául e törekvésekhez és az ilyen nemzetpolitikához. A folyamatot – különböző eszközökkel megvalósított, de szinte mindig erőszakos – asszimilálásnak nevezhetjük, amelyet, sajnos, felerősít a – lélektani hadviselés, a tudatos félretájékoztatás kiváltotta – asszimilálódás is, amivel a kisebbségben élő csoport veszít a többség javára. A folyamat ellenszere a disszimilációs stratégia (lásd erre vonatkozóan Pomozi Péter programját), amelynek révén a többség is, a kisebbség is nyer, még ha a többség ezt egyelőre nem is fogja fel. A közgazdaságtanból kölcsönzött kifejezéssel élve: a win-win politika szerencsés megvalósulásáról lehetne szó. A disszimilációs politika érvényesüléséhez mindenek előtt felvilágosító tevékenységre van szükség, amelynek során hangsúlyozni kell a kétnyelvűség, kétkultúrájúság egyéni és társadalmi szintű előnyeit. A felvilágosító tevékenységet az egyre gyakoribbá váló vegyes házasságban élők körében lehet kezdeni, ahogy azt Temesvárt sikeresen teszik, nyelvi-kulturális kurzusokat tartva a nem magyar anyanyelvű házasfélnek a kisebbségi nyelvről és kultúráról. A hatás lemérhető a magyar iskolába való beíratott gyermekek létszámának emelkedésén.
A fentiektől nem függetlenül a nemzetiségnek is van feladata: feltétlenül élnie kell a – kényszerű – kétnyelvűség kínálta előnyökkel, mindenekelőtt magas szinten kell tudni az anyanyelvet és az államnyelvet – elkerülendő a két nyelv nem megfelelő színvonalú ismeretéből keletkező kétfélnyelvűséget. A kétfélnyelvűség halmozottan hátrányos helyzetet okoz, mind mentálisan, mind a karrierépítés szempontjából. Az anyaország fontos szerepet játszhat a fent említett folyamatokban, ha nemzetépítési látványpékség helyett értelmes programokat támogat, ha nem akarja mindenáron itthonról megmondani, mire van szüksége a külhoni magyarságnak, és ha távol tudja tartani az aktuális pártpolitikát a nemzeti ügytől, mivel még nem jutottunk el arra a szintre, hogy pártpolitikai véleménykülönbözőség ellenére bizonyos – szakmai és emberi – kérdésekben egyetértésre juthassunk.
- Érdemes-e tudatosítani a Felföldön, Erdélyben, a Délvidéken és Burgenlandban is - itt nyolcezer őshonos magyar él, ám az Önök konferenciája is megfeledkezett róluk -, hogy ezek a nemzetrészek is a magyar nyelv műhelyei: nemcsak megőrizni kell a kapott nyelvet, vagy Belső-Magyarországról átvenni az impulzusokat, hanem helyi értékekkel gazdagítani is lehet - kell - a közös, és a jövőben is egységes magyar nyelvet?
- Szakmai vita van arról, hogy a magyar nyelv egy- vagy többközpontú-e. Közhelyszámba megy, hogy a nyelvek kölcsönhatásban fejlődnek, bár a kölcsönhatás mértéke nem azonos, főként a többség-kisebbség viszonyában. A többségi nyelv – természetesen – mindig erősebben hat a kisebbségire, mint fordítva. A különböző országokba szakadt magyarság nyelve más-más többségi nyelv hatása alatt fejlődik Burgenlandban, Felvidéken s a többi. A többségi nyelv hatásának mértéke függ a kisebbség számbeli nagyságától, attól, hogy tömbben vagy szórványban él, függ a nyelvi öntudattól - ez utóbbiban az anyaország nem mindig mutat jó példát; mint ahogy vannak neoliberális nyelvpolitikai nézetek, amelyek az anyanyelvet nem tekintik kiemelkedő státuszúnak. Az anyaországi nyelvhasználat lehetne a minta, de ehhez az anyaországnak gazdasági-politikai-kulturális tekintetben is mintául kell szolgálnia, követendőnek kell lennie, amire a kisebbségben élő nemzetrészek feltekinthetnek. A helyi értékek elsősorban kulturálisan jelenthetnek gazdagodást, nyelvi szempontból inkább a többi magyar nyelvváltozattól való eltávolodást eredményezhetik, bár ennek mértéke – egyelőre – nem akadályozza az egymásértést.
Kép: http://chartaxxi.eu/
katedra.sk
Így tehát egységes magyar nyelvről egyre kevésbé lehet beszélni, mint ahogy az anyaországon belül is vannak nyelvjárási különbségek. Ez utóbbiakat a köznyelv felé való elmozdulás, az általános műveltségi színvonal csökkenése miatt bekövetkező leegyszerűsödő nyelvhasználat is egyre inkább eltörölni látszik. Fenyeget a félnyelvűség veszélye, ami által a tudás, a nyelvhasználat és ezzel együtt a gondolkodás színvonala mentén ketté fog hasadni a társadalom: félnyelvűekre és az elitre. a határon túli magyarság esetében – amennyiben az államnyelvet nem sajátítják el nagyon magas színvonalon, ugyanakkor romlik magyar anyanyelvük színvonala is –, a kétfélnyelvűség állapota következik be, s ez előbb-utóbb – ahogy erre fentebb már utaltam – halmozottan hátrányos helyzetet fog eredményezni.
Ezzel együtt is erősíteni kell a külföldre szakadt magyarságban, hogy nyelvük és kultúrájuk érték, hogy nyelvüket nem kell mindig az anyaországi köznyelvi állapottal összevetniük, s az eltéréseket nyelvi fogyatékosságként értelmezniük. E téren van tennivalójuk az anyaország szakembereinek is, hogy ne minősítsék negatívan a határon túli magyarság nyelvváltozatát.
- A szaknyelv (terminológia) mennyiben befolyásolja a kölcsönös anyanyelvű megértést, illetve a nyelv fejlődését - a finnugor párhuzammal és a magyar-magyar terminológiai programtervezettel?
- Az anyanyelvű terminológia az egységes magyar nyelvben főként német hatásra alakult ki tükörfordítások révén. A több országra szakadt magyar nyelv esetében azonban egyre inkább a többségi nyelv szolgál mintául, így ugyanannak a jelenségnek, fogalomnak különböző magyar nyelvű megnevezései lehetnek, tudniillik szlovákból, ukránból, románból, szerbből, horvátból vagy szlovénból fordítva. Ez gátolja a magyar nyelvű szakmai kommunikációt és elősegíti az angol nyelvű kommunikációra való áttérést. Ez ellen – első lépésként – magyar-magyar összehasonlító terminológiai szótárakra van szükség, hogy legalább értsük egymást, még ha különböző magyar nyelvű terminológiát használunk is. Ezzel kerülhetjük el azt a jelenséget, amelyet G.B. Shaw az angol nyelv kapcsán írt, hogy tudniillik Angliát és az Egyesült Államokat a közös nyelv választja el egymástól.
A terminológiának a nyelvek megmaradása szempontjából is kiemelkedő szerepe van, ugyanis a szakszókincs megléte a biztosítéka annak, hogy a nyelvet az élet minden területén használni lehessen, s ezzel a nyelv elkerülje a korlátozott használhatóságú, úgynevezett konyhanyelvi státuszt, ami a nyelv gyors feladásához vezet. Ezt az állapotot tapasztaljuk az oroszországi finnugor nyelvek esetében. Éppen ezért kezdeményeztem néhány évvel ezelőtt a Terminologia scholaris programot, amelynek keretében az öt legnagyobb lélekszámú oroszországi finnugor nyelvű közösség - erza, komi, mari, moksa, udmurt) nyelvén kidolgozták tíz iskolai tantárgy anyanyelvű terminológiáját (az eredmény 50 terminológiai kisszótár nem egészen egy esztendő alatt -, megteremtve a teljes körű anyanyelvű oktatás szakmai feltételét. Az iskola azért játszik fontos szerepet a veszélyeztetett nyelvek esetében, mert valamennyi tantárgy anyanyelvű oktatásával megalapozzák az anyanyelv használatának lehetőségét a tudományos, politikai, társadalmi életben is, egyszersmind emelkedik a nyelv presztízse, s csökken feladásának veszélye. A világ nyelveinek zömét a feladás - s így gyakorlatilag a kihalás - veszélyezteti, ennek elkerülésére jó minta lehet a Terminologia scholaris program – feltéve természetesen, hogy folytatásaként megjelennek a tantárgyak anyanyelven írt tankönyvei, újra bevezetik a teljes körű anyanyelvű képzést s az ehhez nélkülözhetetlen pedagógusképzést. Ez politikai akarat kérdése, de erre az egységes nemzetállam kialakítására törekvő többség a legritkább esetben hajlandó. Ezzel viszont veszélyeztetik a világ nyelvi-kulturális sokszínűségét, melynek elvesztése – a biodiverzitás csökkenésével együtt – beláthatatlan következményekkel jár.
Latin versjussunk: eleven örökség
Janus Pannonius-i fonalat vett föl a felföldi Csehy Zoltán irodalmár, igaz, jellemzően nem írja, hanem fordítja a latin verseket. Fontosnak tartja, hogy időnként esszékkel jelenjen meg a győri Műhely című folyóiratban. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. május 9.
- Miért lényeges, hogy a magyar irodalmon belül legyen jellegzetesen felföldi magyar irodalom?
- Ez egyáltalán nem lényeges: ugyanakkor minden várost, térséget az irodalom is azzá tesz, ami. Vagyis: az irodalom alapvetően befolyásolja egy-egy régió, város s a többi mítoszát, vonzerejét. Ebben az értelemben Krúdy alighanem többet tett a „felföldi” irodalomért, mint három helyi írószervezet.
- Irodalmunk latin örökségéből Janus Pannoniusnak még erotikus verseit is kevesen ismerjük. Mi a teendő?
- Nehéz kérdés: a mai kor nem igazán fogékony az intellektuális erőfeszítéseket igénylő tudós költészet iránt. Janus Pannonius elsőrangú humanista volt, akinek életműve mögött ott az antik irodalom és örökség teljes rácsozata. Egy-egy verssora olyan örvényszerűen nyílik meg, hogy például máris Vergilius szövegében találjuk magunkat. Ugyanakkor, mivel fordításban olvassák, a legmodernebb régi magyar költőnk lett, hiszen kortárs nyelven, kortárs módra szól. A latin oktatása Magyarországon, sajnos, leszálló ágba került: apanyelvünkről azonban ne mondhatunk le! Mert épp a latin műveltség teszi otthonossá Európát és a világ jelentős részét. Kísérletek történetek Janus Pannonius villoni áthangolására is: ezek poétikailag érdekes dolgok, de a lényeghez nincs közük. Mindenesetre Janus Pannonius szerencsésen rétegzett életművet hagyott ránk: olvasható felületi szórakozásként, olvasható intertextuális szövegtűzijátékként, érzékeny tudós költészetként. Viszont a máig populáris romantikus költő eszményétől távol áll. És vágánsnak sem mondható végképp: ahhoz túl okos, és kifinomultabban szellemes. Nem lehet és nem érdemes kispórolni belőle a „tudományt”.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A Pozsony-Győr tengely hogyan pöröghet föl annyira, hogy a csallóközi magyar művelődési, művészeti élet a sok évszázados magyar előzmények fényében még elevenebb legyen?
- Csak tőlünk függ! A győri Műhely például mindent megtesz ennek érdekében, és mi is mindig szívesen látjuk őket az egyetemen. Ha mindenki teszi a dolgát, ha színvonalasan dolgozik és kedvvel időz olyan emberek társaságában, akik hasonlóan gondolkodnak, önkéntelenül és természetesen válnak elevenné és élénkké a kapcsolatok, hiszen ez máris megteremti az egymásra figyelés, sőt egymásrautaltság auráját.
VI. Szent György-napi Vigadalom Nyitracsehin
Az ősi ünnep – Szent György napja – a tavasz megünneplése, melyhez számos szokás és hiedelem kapcsolódik. Az állattenyésztők ettől a naptól számították a tavaszt, hajtották ki jószágaikat a legelőre, fogadták fel pásztoraikat. Ennek a napnak azonban természetfeletti, gonoszt elhárító erőt tulajdonítottak. A Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusa hatodik alkalommal is megrendezte az ehhez kapcsolódó ünnepi eseményt. A vasárnapi szentmise után a helyiek nagy örömére hangos szóval kidobolták az utcán: „Közhírré tétetik és az egész falu lakossága előtt kijelentetik, hogy 2016. Szelek havának 24. napján, azaz a mai napon három órától a nyitracsehi templom melletti pázsiton megtartatik a Szent György-napi vigadalom. Minden érdeklődő igyekezzen, mert nem marad hely! Adjunk hálát a Jóistennek, hogy szeles időt adott nekünk a mai napon, mert ez a szél az összes felhőt elfújta, így eső már biztosan nem lesz!”
Néhány perccel három óra előtt a Nyitracsehi Jurta Látványtár kapujában, mit sem törődve a szeszélyes időjárással, Csámpai László vezetésével izgatottan sorakoztak az első felvonulásukra készülődő zoboralji apródok. Az áprilisi szélbe élesen hasított bele a Hollóének Hungarica Régizene Együttes középkori dudáinak hívogató hangja, mikor megindultak a faluszéli füvészkerthez. Mögöttük a Szent György Lovagrend zászlaja alatt büszkén lépkedtek az apródok zöld-fehér ruhában, kezükben íjjal, vagy fából készült karddal és Anjou-címeres pajzzsal. A község utcáin először vonult át ez az ünnepélyes középkori hangulatot idéző menet, mely kivívta az érdeklődők elismerését.
A festői képet nyújtó füvészkert szabadtéri színpadán lovag Dr. Csámpai Ottó felvidéki nagyprior nyitotta meg a VI. Szent György-napi Vigadalmat, és elmondta, miért is fontos az 1326-ban alapított rend hagyományainak továbbéltetése. Maga a lovagrend annak a sárkányölő Szent Györgynek a nevét viseli, akit a Kárpát-medence valamennyi etnikuma a mai napig is nagy tiszteletben tart. A lovagrend a gonosz elleni harc és a kereszténység védelmezőinek szimbólumává vált. Márpedig a gonosz itt áskálódik mindennapjainkban, befészkeli magát életünkbe. A gonosz elleni küzdelem életünk szerves része kell, hogy legyen.Lovag Cseke László fennhangon köszöntötte a nézősereget, és fejezte ki örömét az előtte sorakozó Szent György Lovagrend zoboralji apródai felé, miszerint a lovagképzésnek igenis van értelme még a XXI. században is. De már ő szavait megelőzte a hír, hogy egy nappal hamarabb, szombaton,
Cseke László, a Szent György Lovagrend kancellárja
Apródok
Vigalom
Visegrádon ünnepélyes keretek között a Rend tiszteletbeli tagjává fogadták Prof. Dr. Popély Gyula felvidéki történészt és lovaggá ütötték Bíró Szabolcs székírót, aki ezekben a napokban fejezte be nagyszabású történelmi regényének, az Anjouk-nak a harmadik kötetét. A Hollóének Hungarica régizene együttes Zoboralja himnuszával köszöntötte az embereket. Az énekkel, mely égre rótta dallamát, és a szavak a háttérben álló büszke hegy felé süvítettek: A tiszta hangok a hamisakkal végleg helyet cserélnek…
Néhány pillanat múlva már harci dob pergett és testközelből lehettünk tanúi egy középkori csatajelenetnek a Rend katonai hagyományőrző csoportjának köszönhetően. A komoly felkészülést igénylő veszélyes bemutatót végigizgulva a nézők már a szélfújásról is megfeledkeztek. Kardra kard, buzogány a pajzsra szikrázva csattant. Nem mindennapi élmény! A fegyverek zörgése és csatakiáltások közepette az ember azt hinné, hogy vérre megy a harc. Minden kétséget kizárva, nagyon profi szinten harcolnak. De a lovasok sem hiányozhattak. Lovag Vermes István lovasíjász törzse a középkori könnyűlovas alakulat harci bemutatójával szemléltette, miszerint ló és lovas tökéletes összhangot tud alkotni minden körülmény között. Szőrén ülték meg a szívós lovakat, melyek patája megrengette a földet. Szalmabábuk estek szilaj kardcsapások áldozatául és törte lándzsa a deszkapalánkot. Széllökés ide, vagy oda, mit sem számít – az öt másodperc alatt leadott három lövés mindegyike pontosan eltalálja még a mozgó célpontot is.
A csatazaj elcsitult és újra a zenéé lett a főszerep. A Nagycétényi citerazenekar szívet melengető szatmári csokorral köszöntötte a nézősereget, a fennállásának 20 éves évfordulóját ünneplő nagykéri Mórinca Néptáncegyüttes pedig felejthetetlen moldvai csángó táncelőadással tette színesebbé a napot. A Hollóének Hungarica tagjai ezután is fáradhatatlanul zenéltek, miközben a mindenre gondoló szervezők forró gulyást osztottak a közönségnek és fellépőknek egyaránt. A vigadalomnak is megadva módját koccintottak és daloltak az emberek. A jókedv a hideg ellenére sem lankadt, és a bolondos áprilisi idő annyiban is hozzásegített a rendezvényhez, hogy a zászlók büszkén lobogtak a szélben és hirdették: In veritate iustus sum hiuc fraternali societati, vagyis: Valósággal igaz vagyok a testvéri társasággal szemben! Köszönet illeti a lelkes közönséget, aki a szeles, borús idő ellenére is szép számban gyűlt össze, és nem utolsó sorban köszönet a fellépőknek, akik vették a fáradtságot, hogy a környező falvakból, de Dunaszerdahelyről, Gútáról, Visegrádról, sőt még Debrecenből is eljöjjenek közénk.
Csámpai László
Márai, Kassa mitológiai alakja
Márai Sándor születésének 116. évfordulója alkalmából a Nemzeti Kisebbségek Klubja és a Márai Sándor Emlékszoba, Kassa Város Nemzeti Kisebbségek Bizottsága, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium, a Rovás Polgári Társulás és a Kassai Polgári Klub április 11-én, ünnepi megemlékezést tartott a kassai Márai-szobornál a róla elnevezett téren. Balassa Zoltán Eötvös József-sajtódíjas kassai újságírónak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. április 8.
- Szerkesző Úr, az európai szellemiségű, ám élete nagy részét a tengerentúlon leélő Márai Sándor emléke miért erősíti meg lékekben kassai magyarjainkat?
- Érdekes módon nem is az az érdekes, hogy Márai hol élt. De rögtön ki kell javítanom magamat. Persze fontos, hol élt az életrajzi adatok összeállításánál, de hogy egy helytálló, gondolatébresztő vagy éppen vitára termékenyítő megállapítását Budapesten, Possilipóban vagy San Diegoban fogalmazta meg, nem lényeges. Hazudni, vagy őszintének lenni bárhol a világon lehet. Ám ő Kassán született és ez a város jelentette számára azt az igazodási pontot, melyhez mindig visszatért. Mitológiát csinált egy városból, ami nem várt szellemi fegyvert ad a magyarok kezébe és védelmet is nyújt. És fontos, hogy a szlovákok is most már egyre több művével ismerkedhetnek meg. A kassai szlovákok körében is igény van rá, mert ahogy egyikük mondta, jó kassai szeretne lenni, ezért el kívánja olvasni műveit. Ez pedig erősíti a lokálpatriotizmust és az itteni magyarok megértését, de önbizalmát is. Óriási, felbecsülhetetlen kincset kaptunk érdemtelenül a Végzettől. Márai itt volt korábban is – elsősorban műveiben persze -, de most a nemzetközi hírnév olyan erőteret biztosít, mely rá és gondolataira irányítja a figyelmet. Vannak káros, lehangoló divatok. Márai egy a kevesek közül, melyet csakis üdvözölhetünk.
Nekem szerencsén volt. Családon belül valahogy észrevétlenül és ma már kinyomozhatatlanul bennem élt, hogy Márai Sándor jelentős és fontos író. Ezzel persze aligha dicsekedhetem, hiszen nem én döntöttem arról, hogy milyen családba szülessek. De szüleim jó érzékkel a nemes, fennkölt és időtálló értékekre hívták föl a figyelmet. Így a kassai antikváriumban lassan-lassan összevásároltam a világháború előtti műveit. A kassaiak feledték írójukat és megszabadultak a könyveitől. Magyarországon meg nem lehetett hozzájutni. Valamikor a múlt század 70-es éveiben kezdtem olvasni sorait. Elkövettem még azt az „illetlenséget” is, hogy a Magyar Rádiónak levelet írtam valamikor a 80-as években, hogy a Költészet Napján nemcsak József Attila született, hanem Márai is, aki költőnek sem volt utolsó. Becsületére legyen mondva a szerkesztőnek, mert azt válaszolta, ennek politikai okai vannak!
A Gondviselés rendelte így annak ellenére, hogy az író sokat viaskodott Istennel és a krisztusi tanokat teljes mélységükben nem tudta elfogadni. Sajnos, nem értette meg azok lényegét. Erről főleg naplói vallanak drámai módon. A felemás polgári neveltetés ellenére mégis sok mindent megőrzött és tovább adott a követendő példákból. Vagy éppen a város levegője és történelme hatott rá ilyen szerencsés módon?
- A kassai magyarok számára Márai a zsinórmérték, az igazodási pont a városépítő mester, a rendet szerető ember, az isteni és emberi harmónia. Ma azonban a mértéket veszítő világ lezüllik. Hogyan segítenek az értékőrzésben Márai velünk jelen lévő könyvei?
Kép: Balassa Zoltán
A szobor az M. S. mester-díjas Gáspár Péter alkotása
- Ez egy jó kérdés és minden kornak választ kell adnia rá. A kassaiaknak is. Bár úgy lenne, hogy a kassai magyarok számára Márai zsinórmérték lenne! Sőt, a szlovákok számára is. A történelem nem ismer nyugalmi állapotokat. Ha van is ilyen, az percekig tart, de azután jön a következő kihívás, feladat, munka.
Márai szuggesztiója egy mitikus várost idéz meg. Mégis az általa megfogalmazott zsinórmértéket érdemes sok esetben alkalmaznunk. Egy hétköznapi gesztus, tárgy, faragott kő tolla nyomán gondolatot ébreszt és a némi nosztalgia mellett programot is ad. A templomépítő mesterekről mondta, de a feladat, amire serkent hátborzongatóan gyönyörű: „Az emberit faragták kőbe, s művükből évezredeken át mégis az isteni sugárzik.” Csak ilyet érdemes alkotni!
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Márai eleven emlékezete miképpen segít a forradalom idei, hatvanadik évfordulóján tudatosítani, hogy a kassai születésű világhíresség nélkül nem teljes 1956 emlékezete, és 1956 nélkül nem teljes Máraié sem.
- Márai írta a legszebb, legmegrázóbb 56-os verset. Pedig nem is lehetett otthon, hogy közvetlenül megélje azokat a felemelő pillanatokat, napokat. Így tehát e vers nélkül a forradalom és szabadságharc üzenete nem lehet teljes. Sokkal szegényebb lenne. Ezen a versen keresztül tudunk azonosulni vele. És Kassán mindig akad valaki, aki méltó módon tudja elszavalni. Érdekes adalék ehhez, hogy a házat, amelyben későbbi elesége, Matzner Lola lakott szüleivel, Maléter-palotának hívják, mert egykor Maléter Pál 56-os honvédelmi miniszter édesapjáé volt. Ezt lehet a véletlen számlájára írni, vagy éppen jelentéktelen apróságnak tekinteni, mégis súlya van. Ez is ennek az eseménynek kitörölhetetlen tárgyiasult kassai emléke.
Az 1956-os felkelés a kortársak számára kitörölhetetlen magasztos emléket, igazodási pontot, a maszk nélküli igazság pillanatát jelentette. A felemelkedését. Ekkor lepleződött le teljes valóságában a szovjet rendszer embertelensége. Munkások, egyetemisták, értelmiségiek, akik sokfajta negatívummal voltak megverve, mégis a történelem színpadára léptek és meg tudták mutatni, hogy mindennek ellenére az emberiség jobbik énjét képviselik. Ezt érezték ki a felkelésből világszerte, ez befolyásolta sokak gondolkodását, eszmélését, igazodását. Ez volt a második nagy leleplező történelmi tett. Az 1953-as berlini felkelés, vagy a csehszlovák 1968 minden pozitívuma ellenére nem volt annyira radikális szakítás a kommunizmus eszméivel. Ez az esemény leplezte le. A vereség és nyugati cserbenhagyás ellenére, jó lett magyarnak lenni, mert Magyarország – az ő szavaival élve – a népek Krisztusa lett!
A magyar 1956 feltette a koronát a lengyel 56-ra és világraszóló, történelmi igazodási pont lett. Közben tükröt állított az álszent nyugati demokráciáknak is. Sajnos, nem sokat tanultak belőle, amint 1968 is megmutatta. 1989 óta még jobban romlott a helyzet.
Viszont Márai Sándor is súlyos örökséget hagyott ránk, mellyel mindenkinek magának kell megbirkóznia. Világunk lelkiismerete próbált lenni anélkül, hogy a krisztusi tanokat teljes mélységükben el tudta volna fogadni. Pedig hivatkozott a kereszténységre, Istenre, de nem tudott vele mit kezdeni. Pedig a Történelem Ura teljes odaadást kíván tőlünk ahhoz, hogy sikeresen megvívjunk a mindenkori kihívásokkal. Túl nagy ár lenne!? Márai mégis eszméléseinkben, tépelődéseinkben értékes segítséget nyújthat! Van mit tanulni tőle.
Gömörország fővárosában idézik Széchenyit
A Felföldi Magyar Pedagógusok Szövetségének Rimaszombati Térségi Pedagógiai Központja, a Tompa Mihály Református Gimnázium, az SZMPSZ Rimaszombati Területi Választmánya a Széchenyi-év kapcsán a politikus, gondolkodó születésének 225. évfordulója tiszteletére tanári konferenciát szervez Rimaszombatban, a Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében március 31-én. A tanácskozáson előadást tart „Németh László: Széchenyi című drámájának elemzése” címmel Dr. Cs. Varga István
irodalomtörténész, az ELTE habilitált
professzora. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
- Tanár Úr, Széchenyi a kiművelt emberfők országának szerette volna látni hazánkat, évszázaddal később Németh László ezzel rokon minőségeszményt álmodott nemzetünknek. Gondolataik mozgósíthatnak-e bennünket a XXI. században is?
– Mindketten az etikumra építhető minőségeszmény képviselői: kultúra- és nemzetépítő gondolkodók. Széchenyi a tett embere és géniusza: maradandó művekbe tudta megörökíteni eszméit. Mindkettőjükre érvényes Széchenyi öndefiníciója: „Én nem a tagadás, hanem a teremtés embere vagyok”. Nem keseregték, hanem teremtették a magyarságot. Széchenyi a szabadságharc leverését, a Haynau-rémuralmat, a Bach-rendszert, míg Németh László Trianont, a II. világháborút, 1956-os forradalom letiprását, az emelkedő nemzet álmának szertefoszlását – személyes sorsként, egyéni tragédiaként élték át. Kora szellemi áramlatait nemcsak felhasználta, hanem eredeti felismerések alapján saját eszmét is teremtett. Ami a legtöbb eszmealkotónak nem adatik meg, Széchenyi részt is vehetett eszméinek kipróbálásában. A tapasztalatok alapján igazított eszméin, így bizonyíthatta tételei életrevalóságát. Fontosnak tudta a tudás gyakorlati hasznosíthatóságát: „Ne tegyünk semmi haszontalant, semmi olyat, ami nem visz előre.” Fáradságos munkája mellett tevékenyen részt vett a politikai életben, az országgyűléseken. 1848. március 15-én, történelmünk egyik legszebb napján Széchenyi is pályafutásának csúcsára jutott. Elismerte, hogy a kossuthi politika célirányos. Vívódásai ellenére határozottan csatlakozott a kibontakozó forradalmi mozgalomhoz. Széchenyi fő művének az életét, a magyar nemzet javát szolgáló cselekedeteit tekintjük. Irodalmi munkásága, a naplói is: írói alkotások. Költői tehetség, olyan költő, aki versek helyett hidat, intézményeket hozott létre: példaértékű életművet teremtett. 1858. november 6-án Széchenyi Döblingből azzal a kéréssel küldött levelet az Akadémia igazgatójának, hogy azt a dec. 20-i ülésen olvassák föl. Kosáry Domokos Üzenet haza című fejezetben ismerteti a levél körülményeit a Széchényi döblingi éveiről szóló könyvében. Az Akadémia működését 1858 elején a kormány azzal a feltétellel hagyta jóvá. Hogy az alapszabályokból hagyják el „a tudományok magyar nyelven való működésére vonatkozó pontot”. Deák folyamodványát az Akadémia feltétel nélküli működés engedélyezésére figyelmen kívül hagyta. Ekkor szánta el magát megszólalásra Széchenyi. Tasner Antallal egyeztetve, levelének hangnemét tompítva, felszólította az Akadémiát, ha végrehajtja a kívánt változtatást, akkor megvonja a támogatását az intézménytől. Nyíltan kifejezi politikai véleményét: „A legcifrább szavaknak sincs hitele ott, hol tények bizonyítanak ellenkezőt. Hogy kormányunk mostani rendszere a magyar nemzetiség igényeivel és érdekeivel szemközt áll, ezt a legvakabb is észreveheti. Nemzetiségünk nekünk magyaroknak pedig becsesb, mint a föld bármely kincse, sőt életünk.” (Széchenyi István válogatott művei. II. Szerk. Spira György. Bp., 1991. 875.) Németh László (Nagybánya, 1901. április 18. – Bp., 1975. március 3.) esszé-, regény- és drámaíró, műfordító, a magyar népi írói mozgalom eszmeteremtő és mintaadó személyisége; munkásságának legteljesebb összegező értékelését az író Herder-díjának indoklása tartalmazza: „…az orvos és a tanár mély emberi meglátásai és egy magyar ember történelmi tapasztalatai művészien sokrétegű, de nyelvileg áttekinthető elbeszélőstílusán keresztül sokatmondó kifejezésre talált és tartós hatást ért el. A rövid esszétől az epikus-monumentális regényig költői műveinek problematikája mindig az emberi természet örökérvényű alapkérdéseivel birkózik, de bár a problematika generációkat és nemzeti múltat ível át, mégis történeti hűséggel rögzíti a történelmi változásokat és a históriai értékeket. Ezáltal Németh oly példaszerűen részt vett népe művelésének pedagógiai feladatában, hogy ezzel az egész világ népei és irodalma számára példát adott.” (Vizkelety András fordítása.) Németh az etikum és minőségeszmény jegyében fogant életműve kivételes egység és teljesség, műfajai: egy egyetemes kifejezőkészség különféle megnyilvánulásai. Legfőbb példaadója Ady: tőle örökölte a magyarság tragikus sorsérzését: a szembesülés etikai imperatívuszát. A magyar irodalom „templomépítő” géniuszának életművében a főhajó az esszéírás, a főoltár: „A minőség forradalma”; a regények és a drámák képezik a mellékhajókat.
- A Németh László-i minőség forradalma még a forrásba jövetel előtt elpárolgott, a Kert-Magyarország látomását pedig lesarlózta egy világháború, majd a diktatúra. Kis magyar műhelyek mit menthetnek át e gondolatkincsekből?
– Németh László és a népi írók munkásságában már a múlt század harmincas éveiben szellemi téren népi íróink lelkében és a valóságban is kezd kibontakozni a Kert-Magyarország álma, amelyet Somogyi Imre Kert-Magyarország felé című könyve nevesített. Sajnos, aztán a világháború kataklizmáját követően, békeidőben is a „Kert-Magyarország” koncepciója helyett „Panel-Magyarországot” építettünk békeidőben is, annak az ateista, materialista és marxista tévtannak a jegyében, hogy a mennyiség majd átcsap minőségbe. Esszéírói csúcsteljesítménye:
A minőség forradalma (1940-43). Európai horizonton összegezi és bírálja a korszak eszmevilágát, irányzatait, tudatosítja a nemzeti hagyományrendszer jelentőségét. Egyaránt elvetette a fasizmust, a fajelméletet, a kapitalizmust és a kommunizmust. A humánumot féltette tőlük: a kommunizmustól a szabadságjogokat, a kapitalizmustól a szociális igazságosságot. A kettő között egy „harmadik út” lehetőségét kereste. Méltó értékelést adott a valóságvállaló Móricz Zsigmondról (1943), akinek adjutánsául szegődött, az etikum, a humánum és a minőség jegyében értelmezte Az értelmiség hivatását (1944). A Kisebbségben (1939. március-április) című munkája a második világháború előérzetében, vívódások és töprengések közepette született kiáltvány és program. A nemzeti önvédelem szándéka, egy új „Bach-korszak” veszélylátó képzelete hozta létre e vitairatot. Szerzője, történész- és írókortársaihoz hasonlóan, a múltat értelmezi. Azt kutatja: utat tévesztett-e a magyarság valamikor? Kialakítja és mitologizálja, a röpirat elején még a „mélymagyar” ellentétpárja a „felszínes”, majd pedig egy szerencsétlen ellentétpárban használja a „mélymagyar és hígmagyar” tipológiát. A „hígmagyarok” az asszimilált idegenek, akik a 19. század elejétől egyre fontosabb szerephez jutnak a magyar politikában és kultúrában, miközben a nemzetalkotó magyarság kisebbségbe szorul. „A szellem »zajtalan katasztrófáját« ugyanis abban látta, hogy az idegen szellemiségű kapitalizálódás hatására Magyarországon éppen a kultúraalkotó nemzeti értékek szorultak kisebbségbe”(Kulcsár Szabó Ernő). Kultúrakritikai tipológiáját a történelem tragikus fénytörésbe állította. A vitairat élesen megosztotta a „népi” és az „urbánus” tábort, az eszmeileg differenciált magyar progressziót. A „kisebbségben” metaforát XX. századi tragikus történelmünk azóta is súlyos, ma már európai és világméret kihívásokkal és tanulságokkal telíti. Az 1943-as szárszói konferencián tartott beszédében a magyarság lehetőségeit, az értelmiség erkölcsi felelősségét elemezte. Nemzeti „reformtervet” vázolt fel. A hatalom várományosait figyelmeztette: a jövő politikai berendezkedését és intézményeinek rendszerét a magyar társadalom hagyományaira és érdekeire kell majd építeniük. A konferencia előadói főképpen a „harmadik oldal” elméletét vitatták, de az értelmiséggé váló néptömegek funkcióváltásáról is erőteljesen polemizáltak vele. Németh látnoki módon szögezte le: az értelmiség nem „másodrendű munkásosztály”, hanem elsőrendű termelőerő. Küldetéstudatát így összegezte: „Ma az értelmiség a Noé bárkája (...) benne menti magát a jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése – egy megtisztult értelmiségi kultúrában.”
1945 után a oktatásügy nemzetnevelő jelentőségét hangsúlyozta: A tanügy rendezése (1945). Hódmezővásárhelyen az „Óraadók királyságát” teremtette meg, tanítva tanult, műveltségét megújító „tapasztalat- és álomátadást” végzett. A pedagógus hite éltette: az ember többre tanítható meg és jobbá nevelhető… A magyar sorskérdések kardinális emberi és nemzeti létkérdések. Németh Széchenyi drámájában Lonovics érsek veti fel a nagy dilemmát: „ Elég szomorú, hogy köztünk, magyarok közt, ennyi a Babarczy. A vad csernagorác elvérzik, s ki nem adná a társát, nálunk pedig egy tiszt és nemesember egy Széchenyi István bizalmának lopja be magát tolvajául. Én nem Világos miatt esek kétségbe a magyarságon, hanem a Babarczyak nagy száma miatt...” Széchenyi válasza: „Fordítsa meg a dolgot. Amelyik népnek ilyen a történelme, ott a Babarczyaknak el kell szaporodniuk. A tanulság minálunk mindig ez volt. Rákócziaknak, Hajnócziaknak, Széchenyieknek: Rodostó, vérpad, bolondház. A Babarczyaknak létra a magasba…”
- Ön Rimaszombatban gimnáziumi diákokkal idézi föl a nemes szellemi értékeket. Civil mozgalmak miket tehetnek azért, hogy Széchenyi és Németh László víziói a mai tizenéveseket is hatásuk alá vonják?
– Rimaszombat Gömörország fővárosa, Tompa Mihály, Blaha Lujza, Ferenczy István, Győry Dezső „szülevárosa”… 1945 után a felvidéki magyarságot egységesen háborús bűnösnek minősítették, a fasizmus vádjával bélyegezték meg. Hiába tiltakozott Fábry Zoltán A vádlott megszólal c. röpiratában, ez az írása csak 1968-ban jelenhetett meg. Irodalmi folyóirat 1958-ban létesülhetett, az Irodalmi Szemle. Az eddig terjedő időszakban értékálló alkotások egyedül Stószon születtek Fábry Zoltán tollából. Csak a hatvanas évek hoztak kibontakozást mind a lírában, mind a prózában. 1958-ban 8 fiatal költő mutatkozott be A fiatal szlovákiai magyar költők antológiája című könyvben. A nyolcak közül Cselényi Árpád és Tőzsér Árpád emelkedett ki. Hozzájuk zárkózott föl Gál Sándor. E táj magyar népe, a szórványosodó néptöredék értékeit foggal-körömmel menti, védelmezi, azzal a tudattal, hogy ők is részesei az egyetemes magyarságnak, őrzői szellemi kincseinek. Gál Sándor a Ratkó Józsefhez írt homok című versében, sűrített metonímiák hordozzák a Felvidék történelmi és irodalmi emlék- és zarándokhelyeit, mindazt, ami szervesen beletartozik nemzetünk szellemiségébe, történelmébe, irodalmába: „dobóruszka oltármélye, barsi szülőszobája / hibbe balassi-csúcsa / a kassai dóm kőkriptája / s feltörik a valóság vastitka / sztregovától szklabonyán át / komáromig felfénylenek a tájak/ szenc szép hívespatak-íze / stósz fenyőmagánya..” Azt sugallja ez a vers, hogy a magyar örökség fontos helyeit-neveit nem engedheti feledésbe merülni az anyaországi oktatás sem, pedig ifjúságunk igen keveset, szinte már semmit sem tud róluk. Jáki Sándor Teodóz bencés vándorapostol a „Fölnézünk a Felvidékre” című, remek tanulmányban tett hitet a felvidéki magyar örökségről. Hiszem, hogy az egyetemes magyar értékeinkből – mindenféle ellenszéllel szemben is – a civil szervezetek sok mindent át tudnak menteni, ha a reménytelenség, megalkuvás és önfeladás helyett Széchenyi és Németh László eszményeit követik és újítják meg. Természetesen a legtöbbet az oktatás, a tanítás, tanulás révén tehetnek az örökség megőrzéséért. Ferenc pápa korjellemzőnek látja, joggal észrevételezi: jelenkorunkban a kultúra leselejtezése folyik... Széchenyi a „kiművelt emberfők sokaságában”, Németh László az áhított „Minőség forradalmában” látja a magyarság anyagi, szellemi és lelki fejlődésének, felemelkedésének zálogát. Ma is Széchenyi szellemében hiszem és vallom: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” Széchenyi István a műveltségben, a tudásban jelölte meg az európai, vagyis a latin keresztény civilizáció fő hajtóerejét, Németh László pedig az „emelkedő nemzet” álmát. Széchenyi és Németh László eszményeit újító és követő Ifjúság- és műveltségpárti társadalomról álmodtam egész életemben. Legalul mindig az egészségügy volt, alatta már csak az oktatásügy található, annak alján pedig a könyvtárügy. Ebben a Mammon-hitű világban óriási vigasz, hogy az emberi, szellemi-lelki csodák mégis a legtisztább világban, a kórtermekben, a tantermekben és a könyvtárak csendjében születnek. Benda, Babits, Németh László nyomán óriási az írástudók felelőssége a tanulóifjúság iránt. Németh Lászlónak különösen az fájt, hogy az utókor Széchenyi eszméit rendre megvalósította, de szellemét kiirtotta magából. Széchenyi kritikájából is tanulnunk kell, az összefogás eredményt hoz, a viszályok, különösen a párviszályok pedig szétforgácsolják a maradék erőket is… Németh Széchenyi-drámája Arany János Széchenyi emlékezete (1860) című ódájának a szellemiségét idézi. Az emberi méltóság, a keresztény szellemi-lelki értéktudat nyilvánul meg Széchenyi-definíciójában, a drámaíró legszebb nyelvezetű remekművében: „Minden fej Isten kápolnája. De a Széchenyié: székesegyház.” Arany pedig eszmei és esztétikai szempontból máig érvényesen, az utókornak, nekünk is katartikus erővel fogalmazza meg koronázó gondolatait: „...Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, ami benne földi, / Egy éltető eszmévé finomul, / Mely fennmarad, s nőttön nő tiszta fénye, / Amint időben térben távozik. / Melyhez tekint fel az utód erénye; / Óhajt, remél, hisz és imádkozik. / Te sem haltál meg népem nagy halottja! / Nem mindenestül rejt a cenki sír; / (…) Mi fölkelünk: a fájdalom vigasztal: / Egy nemzet gyásza nem csak leverő: / Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, / Van élni abban hit, jog, és erő!”
Balassit ünnepelték Nyitracsehin - immár hagyományosan
Esős, szeles időjárás volt február 14-én, de ennek ellenére is megtelt a nyitracsehi Jurta Látványtár, mely már negyedik éve ad otthont az irodalom- és borkedvelő vendégeknek a XI. Balassi Fesztivál részeként.
A házigazda Dr. Csámpai Ottó Balassi Bálint kalandos élettörténetének elmesélésével nyitotta meg az idei összejövetelt. Balassi, aki hazafi, hívő keresztény, szerelmes, nyugtalan vitéz, vagy éppen borkedvelő ember, énjét mutatja verseiben.
Balassi Bálint jómaga is borkedvelő emberként volt ismert, innen jött az ötlet, hogy az irodalmi munkásságának bemutatását egy baráti légkörű borkóstolóval lehetne összekötni. Hiszen végvári katonai szolgálat után többek között Nyitráról is írogatott leveleket. Feltételezhetjük, hogy 1588-ban, amikor a közeli Újvárban szolgált, gyakran megfordulhatott Nyitra vidékén és megízlelte a térség zamatos borait.
Minden résztvevő bemutathatta borát, azzal a feltétellel, hogy elszavalt egy Balassi-verset – bár voltak kivételek is: Csámpai László Orgoványi Anikó költeményét, a „Magyar bor Himnuszát" szavalta el, amely 2010-ben első díjat nyert a „Szőlészet és borászat a képzőművészetben és irodalomban" című országos pályázaton. Ez a borhimnusz festői életképekkel párosítja a magyar borvidékek és borok jellemzőit.
Az előző Bálint-napi borkóstolóknak rendszeres vendége volt Kátai Zoltán énekmondó, aki azonban most nem tudott jelen lenni. De az első Balassi-vers, bár felvételről, de mégis az ő előadásában hangzott el: Ehhez már csökönyösen ragaszkodtak a résztvevők, hiszen Balassi Bálint „Harmincharmadik" éneke, „kiben bűne bocsánatáért könyörgött akkor, hogy házasodni szándékozott ..." a térség egyik kedvenc éneke lett.
A résztvevő borászok családtagjai, fiatalok és idősebbek, egyénileg, vagy csoportosan szavalva idézték fel Balassi korát a közönségnek.
A korabeli nyelvezet Balassira jellemző nyelvezet színessége a mai ember számára nehézkes szövegnek tűnhet egy szavalat céljára, de a lelkes fellépők egytől egyig megbirkóztak a feladattal, hogy emlékezetessé tegyék ezeket a ritka pillanatokat. Balassi bemutatásához kapcsolódott a hagyományosan megrendezett esemény elmúlt évekbeli legemlékezetesebb pillanatainak és neves előadóinak a felidézése hangulatos képes vetítés segítségével.
Az ízes borok kóstolgatása közben a helyi énekkórus tagjai is dalra fakadtak, úgy csendesen, ahogy a böjti időben még megengedett, míg a gyerekek az íjászat fortélyaival ismerkedhettek meg a jurtánál.
A zoboralji régióban egyedinek számító rendezvény remek lehetőséget nyújt az érdeklődők számára elődeink kultúrájának, életmódjának megismerésére. A bemutatott borok készítőinek és az előadóknak a szervezők díszes kivitelezésű oklevéllel és ajándékkal kedveskedtek, ezzel is ösztönözve őket a további részvételre.
Megnyugtató, hogy az eddigi rendezvények következtében Nyitra vidéke is magáévá tudhatja Balassi Bálintot, aki átérezte a magyarság és kereszténység sorsát és karddal és tollal haláláig védte a hazáját.
Továbbá mindinkább tudatosul a tény, hogy a nyitracsehi JURTA Látványtár rendezvényei nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az egy közösségben élő emberek párbeszédet folytassanak, megosszák gondolataikat, megvitassák gondjaikat ahelyett, hogy elzárkózva, szürkeségben tengetnék mindennapjaikat. Mert közösséget csak úgy alkothatunk, ha ismerjük közös céljainkat, vannak közös érdekeink és hasonlóak az értékeink, ha meg tudjuk osztani örömeinket, gondjainkat.
Csámpai László, Felvidék.ma
A Kárpátalja őrzi a magyarsághoz tartozást
Az 1920-ban Trianonban hozott cinikus nyugat-európai döntés károkozását hazánk sokféle erőfeszítéssel igyekszik ellensúlyozni. Állami kezdeményezés a Petőfi Sándor Program, amelyet 2015. március 15-én hirdetett meg a magyar kormány. A program során ötven magyar fiatalt küldtünk ki örök magyar tartományokba. Az egyik ösztöndíjas Gelei Botond. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. január 13.
- Mennyire érzi át, hogy a magyar nemzet ma együttcselekvő lelkeket kíván meg, így az Ön erőfeszítése csapatmunka része?
- Érzelmi világom folyton cselekvőmunkává változik át. Amennyiben gondolataim tudatához nem párosul izommunka, érzelmi világom értéktelenné válik. Ezt tudva, a közösségi munkát átéltem és örököltem alsóháromszéki származásomból eredően. Székely nép, a közbirtokosság és a kaláka népe. Vallom, vagy együtt üdvözülünk, vagy külön-külön elpusztulunk.
- Ön a művelődési fölelevenedést szervezőmunkával segíti a térségben. Mit tapasztal: az amúgy is sodró folyamatokra rásegítenie kell-e, vagy ilyen folyamatok nem lévén: kezdeményezően kell föllépnie?Folytatás:
- A magyar kultúrközösség szórványhelyzetben is él. Örömmel tapasztaltam, hogy a Trianoni szétfaricskálás következtében a Keleti szláv népeknek kiárusított kárpátaljai
szórvány magyarság, a magyar nemzettest kötődéséhez, úgy, mint a magyar: nemzetlélekhez, nemzettörténelemhez, közösségtudathoz, nemzeti öntudathoz, nemzetegészséghez, a hit neveléséhez, a végletekig ragaszkodik. Ezekben munkálkodva, van, ahol primátust kell vállalni, van, ahol társként, igás munkásként kell beállni valamelyik sorba, de van olyan is, hogy szemünket segítségünkre szólítva lelkünket csodálkozásra küldjük a szépben.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Noha ez civil mozgalom, Ön pedig állami szervezésben egy másik poéta nevével teljesít feladatokat, mennyire érzi, hogy a magyar kultúra ereje életkedvet ad ottani magyarjainknak?
- Anélkül, hogy ezzel a meghatározással újat mondanék, meg kell ismételnem az élet nagy igazságát, az ember nem élhet egyedül, sötét barlangba vetett denevér gyanánt, vagy sivatagnak kiszáradt tikkadtszájú madaraként. Az életben minden lépésünkhöz egymásra vagyunk utalva, s ennek a kommunikációnak köszönhetően, ha tetszik, ha nem, kultúra keletkezik. Összefogott magyar erők cselekedeteiből magyar kultúra keletkezik. Cselekvőközösség-kultúra-boldogulás az élet alapkategóriái.
Kísértet a Vatikánban: Trianon szelleme
A Nagyszombati Főegyházmegye tulajdonában álló szántóföld a szlovákiai Kolozsnéma határában 2015. december 18-án. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát levélben kérte a Vatikánt, hogy vonja vissza a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja döntését, amely a Magyar Bencés Kongregáció révkomáromi rendházát megszüntette és a hozzá tartozó földtulajdonokkal együtt a Nagyszombati Főegyházmegyének adta.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Csallóköz, Somorja, magyar református templom
A Csallóköz legrégebbi egyházi épülete, a somorjai református templom 2015. december 6-án. A templom a magyar kormány anyagi hozzájárulásával megvalósított külső felújítása alkalmából tartottak a felvidéki településen hálaadó istentiszteletet. MTI Fotó: Bartos Gyula / Emmi
Faművek üzennek a Matyóföldről a Felföldnek
Faművesség mint matyó örökség címmel nyílt kiállítás Párkányban október derekán. A tárlat a magyar kultúra államhatáron felülemelkedő egységét hirdeti. A magyar művészet kedvelői egy Pro Urbe-díjas faműves alkotásait tekinthetik meg az igényes intézményben. A Párkányi Városi Múzeum Vámház köz 2. alatti épületében nyíló tárlaton Réz Gyula muzeológus mondott megnyitót. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2015. november 7.
- A Matyóföld a Dunától keletre fekszik: Mezőkövesd, Szentistván, Tard alkotja ezt az értékkört. Párkány utcái a történelmi ország nyugati felében, a Dunától északra futnak. Miért fontos, hogy a magyar tájak egymásra találjanak?
- A tősgyökeres mezőkövesdi, matyóföldi Kiss Mátyás népi iparművész, fafaragó – akinek színvonalas kiállítása jelenleg a Párkányi Városi Múzeumban tekinthető meg – több éven keresztül kutatta itthon és az elszakított országrészekben
a még fellelhető népművészeti eredetű fadíszeket, famintákat. Kutatómunkája során számos hasonló motívumokat talált az egyes tájegységek között. A kiegyezéstől az 1920-as évekig a virágkorát élte a honi faiparművészet.
- A faművesség miképpen képes XXI. századi alkalmazott művészetté válni, megőrizve az ősi értékeket, ám segíteni az embert, a családokat abban, hogy a mai kor kihívásaira találják meg az előrevivő választ?
- A magyar faművesség ősi értékeit többé, kevésbé napjainkig megőrizte. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (1922) című ötkötetes kiadványa nyomán - a trianoni békediktátum után - a kötetsorozat évtizedeken át a magyar népművészet egyetlen kézikönyvének a szerepét töltötte be. Az elmúlt negyedszázadban feltámadt, megújult nemzeti kultúránk képes művészi rangot kivívni magának a XXI. században is.- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata.
- Hogyan segíthetők a mai nemzedékek abban, hogy a faművekben meglássák a magyar kultúra fénylő kincseit?
- A mai nemzedékek figyelmét, a magyar fafaragó népművészet értékeire a történelmi hagyományok ápolásával, műemlék jellegű tájházak részletes bemutatásával (tetőzet, oromfal, kerítés, kapu, tornác stb.) nemzeti kultúránk, a Kárpát medence értékeit bemutató kiállítások rendezésével lehet kellőképpen felkelteni.
Migránsözön: ők olvasztanak be minket?
„Akik ma Európába menekülnek – vagy csak érkeznek és érkezni fognak – nem őshonosok, valószínűleg nem olvadnak majd be, mert nem ilyen céllal jönnek: saját közsséget alapítanak. Csak nehogy egy napon arra ébredjünk, hogy akiket a pénzközpontú, konform európai politikus integrálni akart, az olvaszt be minket!” – írta publicisztikájában Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja önkormányzati és közigazgatási alelnöke. A felföldi magyar értelmiséginek tett fel kérdéseket a Présház Hírportál.
2015. október 4.
- A szélsőségesen naiv politikuskör hetek óta arról beszél, hogy a migránsválság egyik alapkérdése a beözönlő tömegek integrációja, azaz az emberek beolvasztása, asszimilációja. Olyan migránstömeg esetében, amelynek nyolcvan-kilencven százaléka katonakorú, és kisportolt férfi, ennek a beolvasztásnak mekkora az esélye?
- Napjaink európai közbeszédének központi témája a menekültválság. A vezető politikusok hetek, hónapok óta arról beszélnek, hogy a migránsválság egyik alapkérdése a beözönlő tömegek integrációjának a megoldása. Azaz az emberek beolvasztása. Más szóval élve: a más nyelvű, más vallású és eltérő történelmi hagyományokkal bíró népek asszimilálása. A felszín alá nézve azonnal újabb kérdések merülnek fel. Vajon mennyire van összhangban a meghirdetett „nemzetek Európája” és „multikultularizmus” eszméjével az a megfogalmazott cél, hogy a közel-keleti, ázsiai és afrikai tömegeket integrálnunk (azaz beolvasztanunk) kell? A vezető európai politikusoknak el kellene gondolkodniuk azon, hogy így a saját maguk által létrehozott elvekkel ellentétes, új célokat fogalmaznak meg. Más kérdés, hogy a valóság teljesen eltérő! Ahogy minket, határon túli magyarokat — akik ugyebár őshonos kisebbség vagyunk –, úgy a kolóniáikról származó lakosaikat sem lehet integrálni, asszimilálni: beolvasztani. Ez egyrészt nem is lehet célja egy demokratikus társadalomnak, hiszen ezzel bevallottan is egy-egy közösséget átváltozásra, önmaga identitásának feladására kényszeríti. Ezek a közösségek természetesen kialakítják védekező reflexüket az effajta "elnyomással" szemben. Teszik ezt könnyedén, hiszen vallási, közösségi normáik, szokásaik a miénkétől eltérően nagyon erősek. Példaként említhetjük a németországi törököket, a belgiumi kurdokat, akik csak az elmúlt pár évtizedben érkeztek, és nem voltak hajlandóak asszimilálódni. Mindenhol működik ugyanis a közösségek önvédelmi reflexe. Ahol az adott kisebbség nem őshonos, ott pár év vagy évtized alatt egy sajátos közösségi rendszert alakít ki. Nem olvad be, nem integrálódik – például a németországi török -, mert az ember, egy-egy népcsoport több, mint a zsebébe kerülő fizetés. Van, amit nem lehet megvenni, mert nem áru. Folytatás a főoldalról - Őry Péter:A "fősodrású" média a migránsokat síró gyermekek és asszonyok, durva rendőri fellépés áldozataiként jeleníti meg. A másik oldal üvöltő, támadó hordát láttat. Az igazság valahol a kettő között van. Ugyanakkor az idén Európába érkező migránsok hetven-nyolcvan százaléka életerős fiatalember. Ezek az emberek ahelyett, hogy a szülőföldjükön harcolnának a hazájukért, a mi hazánkat nézték ki maguknak, ahol új otthont teremthetnek. Az egymillió érkező családegyesítésével többszörösére nő majd a számuk, és semmi sem állja útját annak, hogy kialakuljanak a "paralel" társadalmak. Ez - ha csak az elvakult, félrevezetett politikusok nem ébrednek fel - teljesen szétzilálhatja a szabadságjogaira oly büszke Európát.
- A német politikusok, köztük az állítólag „másik realitásba” került Merkel, miért nem veszik észre, hogy a kolóniáikról származó lakosaikat sem tudták integrálni, asszimilálni, beolvasztani, gondoljunk például a németországi törökökre, a belgiumi kurdokra, akik csak az elmúlt pár évtizedben érkeztek?
- Európa vezető politikusai nem tudják vagy nem hajlandóan felismerni, mi történik valójában. Mintha az egykori gyarmatosítók mai leszármazottainak lelkiismeret-furdalását tapasztalnánk. Ezek a politikusok azt hiszik, hogy generációkon keresztül vezekelni kell az ősök bűneiért (akik ezeket a népeket kirabolták, megfosztották nemzeti kincseiktől, és elzárták őket a fejlődés lehetőségétől). Ez valahol jogos felvetés, ám a megoldást nem ezeknek a népeknek a behívása jelenti, hanem az, hogy a szülőföldjükön, otthon történő boldogulásukat segítsük. Egy triviális példa: a globális felmelegedés emberek millióit fogja megfosztani az ivóvíztől és az élelmiszertől. Vajon mi a megoldás? Az, hogy felkerekednek, és oda vándorolnak, ahol még sokáig lesz elegendő víz és élelmiszer, esetleg még ösztönözzük is őket erre, vagy az, hogy odavisszük nekik?Őszintén: nem értem, hová tűnt Európa jelentős részének az önvédelmi reflexe? Talán csak ott maradt meg, ahol naponta találkoznak (találkozunk) azzal a küzdelemmel, mely a saját identitás és közösség megőrzéséért zajlik. Akik ma Európába menekülnek – vagy csak „érkeznek” és érkezni fognak – nem őshonosak, és valószínűleg nem olvadnak majd be, mert nem ilyen céllal jönnek, hanem saját közösségeket alapítanak. Ennek napi szinten tapasztaljuk a következményeit a Benelux-országokban, Franciaországban, Németországban. A szekularizálódott Európában, amelyet a parttalan liberalizmus lassan de biztosan megfosztott vallási, társadalmi és kulturális alapjaitól, nem lesz képes szembeszállni az erős, párhuzamosan kialakuló idegen közösségekkel.
Emlékszünk még a lángoló Párizsra? A svédországi késelésre? A Marseilles-i mészárlásra? Ne csodálkozzunk, ha egy napon arra ébredünk, hogy akiket a „világtalan”, gazdaság- és pénzközpontú, konform európai politikus integrálni akart, az olvaszt be minket! Ki mint vet, úgy arat – tartja a népi bölcsesség. Európa már vetett néhány téveszmét, lehet, most a legújabbnak aratjuk a „termését”.
Az Európai Unió tehetetlenségét mutatja, hogy az elmúlt évtizedekben az őshonos kisebbségek helyzetét sem tudta (vagy nem akarta) tisztességesen megoldani. Mi, határon túli magyarok az elmúlt 25 évben megtanulhattuk a leckét: ne számítsunk arra, hogy az EU hatékonyan segíti az őshonos kisebbségeket. A közelmúlt történelme is mutatja, hogy néhány politikus beolvasztásba vetett hite – zsákutca, hiszen a Habsburg-birodalom vagy a volt Jugoszlávia, Csehszlovákia nemzetei sem „integrálódtak” valamilyen meghatározhatatlan össznemzetiségi gyurmává. Sőt, vannak olyanA szélsőségesen naiv politikuskor hetek óta arról beszél, hogy a migránsválság egyik alapkérdése a beözönlő tömegek integrációja, azaz az emberek beolvasztása, asszimilációja. Olyan migránstömeg esetében, amelynek nyolcvan-kilencven százaléka katonakorú, és kisportolt férfi, ennek a beolvasztásnak mekkora az esélye?
Napjaink európai közbeszédének központi témája a menekültválság. A vezető politikusok hetek, hónapok óta arról beszélnek, hogy a migránsválság egyik alapkérdése a beözönlő tömegek integrációjának a megoldása. Azaz az emberek beolvasztása. Más szóval élve: a más nyelvű, más vallású és eltérő történelmi hagyományokkal bíró népek asszimilálása.
A felszín alá nézve azonnal újabb kérdések merülnek fel. Vajon mennyire van összhangban a meghirdetett „nemzetek Európája” és „multikultularizmus” eszméjével az a megfogalmazott cél, hogy a közel-keleti, ázsiai és afrikai tömegeket integrálnunk (azaz beolvasztanunk) kell? A vezető európai politikusoknak el kéne gondolkodniuk azon, hogy így a saját maguk által létrehozott elvekkel ellentétes, új célokat fogalmaznak meg.
Más kérdés, hogy a valóság teljesen eltérő! Ahogy minket, határon túli magyarokat — akik ugyebár őshonos kisebbség vagyunk –, úgy a kolóniáikról származó lakosaikat sem lehet integrálni, asszimilálni – beolvasztani. Ez egyrészt nem is lehet célja egy demokratikus társadalomnak, hiszen ezzel bevallottan is egy-egy közösséget átváltozásra, önmaga identitásának feladására kényszeríti. Ezek a közösségek természetesen kialakítják védekező reflexüket az effajta "elnyomással" szemben. Teszik ezt könnyedén, hiszen vallási, közösségi normáik, szokásaik a miénkétől eltérően nagyon erősek. Példaként említhetjük a németországi törököket, a belgiumi kurdokat, akik csak az elmúlt pár évtizedben érkeztek, és nem voltak hajlandóak asszimilálódni. Mindenhol működik ugyanis a közösségek önvédelmi reflexe. Ahol az adott kisebbség nem őshonos, ott pár év vagy évtized alatt egy sajátos közösségi rendszert alakít ki. Nem olvad be, nem integrálódik (pl. németországi török), mert az ember, egy-egy népcsoport több, mint a zsebébe kerülő fizetés. Van, amit nem lehet megvenni, mert nem áru.
A "fősodrású" média a migránsokat síró gyermekek és asszonyok, durva rendőri fellépés képeiben jeleníti meg. A másik oldal üvöltő, támadó hordát láttat. Az igazság valahol a kettő között van. Ugyanakkor az idén Európába érkező migránsok hetven-nyolcvan százaléka életerős fiatalember. Ezek az emberek ahelyett, hogy a szülőföldjükön harcolnának a hazájukért, a mi hazánkat nézték ki maguknak, ahol új otthont teremthetnek. Az egymillió érkező családegyesítésével többszörösére nő majd a számuk, és semmi sem állja útját annak, hogy kialakuljanak a "paralel" társadalmak. Ez - ha csak az elvakult, félrevezetett politikusok nem ébrednek fel - teljesen szétzilálhatja a szabadságjogaira oly büszke Európát.
- A német politikusok, köztük az állítólag „másik realitásba” került Merkel, miért nem veszik észre, hogy a kolóniáikról származó lakosaikat sem tudták integrálni, asszimilálni, beolvasztani, gondoljunk például a németországi törökökre, a belgiumi kurdokra, akik csak az elmúlt pár évtizedben érkeztek.
- Európa vezető politikusai nem tudják vagy nem hajlandóan felismerni, mi történik valójában. Mintha az egykori gyarmatosítók mai leszármazottainak lelkiismeret furdalását tapasztalnánk. Ezek a politikusok azt hiszik, hogy generációkon keresztül vezekelni kell az ősök bűneiért (akik ezeket a népeket kirabolták, megfosztották nemzeti kincseiktől, és elzárták őket a fejlődés lehetőségétől). Ez valahol jogos felvetés, ám a megoldást nem ezeknek a népeknek a behívása jelenti, hanem az, hogy a szülőföldjükön, otthon történő boldogulásukat segítsük. Egy triviális példa: a globális felmelegedés emberek millióit fogja megfosztani az ivóvíztől és az élelmiszertől. Vajon mi a megoldás? Az, hogy felkerekednek, és oda vándorolnak, ahol még sokáig lesz elegendő víz és élelmiszer, esetleg még ösztönözzük is őket erre, vagy az, hogy odavisszük nekik? Ez valahol jogos felvetés, ám a megoldást nem ezeknek a népeknek a behívása jelenti, hanem az, hogy a szülőföldjükön, otthon történő boldogulásukat segítsük. Egy triviális példa: a globális felmelegedés emberek millióit fogja megfosztani az ivóvíztől és az élelmiszertől. Vajon mi a megoldás? Az, hogy felkerekednek, és oda vándorolnak, ahol még sokáig lesz elegendő víz és élelmiszer, esetleg még ösztönözzük is őket erre, vagy az, hogy odavisszük nekik?
- A német politikusok, köztük az állítólag „másik realitásba” került Merkel, miért nem veszik észre, hogy a kolóniáikról származó lakosaikat sem tudták integrálni, asszimilálni, beolvasztani, gondoljunk például a németországi törökökre, a belgiumi kurdokra, akik csak az elmúlt pár évtizedben érkeztek.
- Európa vezető politikusai nem tudják vagy nem hajlandóan felismerni, mi történik valójában. Mintha az egykori gyarmatosítók mai leszármazottainak lelkiismeret furdalását tapasztalnánk. Ezek a politikusok azt hiszik, hogy generációkon keresztül vezekelni kell az ősök bűneiért (akik ezeket a népeket kirabolták, megfosztották nemzeti kincseiktől, és elzárták őket a fejlődés lehetőségétől). Ez valahol jogos felvetés, ám a megoldást nem ezeknek a népeknek a behívása jelenti, hanem az, hogy a szülőföldjükön, otthon történő boldogulásukat segítsük. Egy triviális példa: a globális felmelegedés emberek millióit fogja megfosztani az ivóvíztől és az élelmiszertől. Vajon mi a megoldás? Az, hogy felkerekednek, és oda vándorolnak, ahol még sokáig lesz elegendő víz és élelmiszer, esetleg még ösztönözzük is őket erre, vagy az, hogy odavisszük nekik?
Őszintén: nem értem, hová tűnt Európa jelentős részének az önvédelmi reflexe? Talán csak ott maradt meg, ahol naponta találkoznak (találkozunk) azzal a küzdelemmel, mely a saját identitás és közösség megőrzéséért zajlik. Akik ma Európába menekülnek – vagy csak „érkeznek” és érkezni fognak – nem őshonosak, és valószínűleg nem olvadnak majd be, mert nem ilyen céllal jönnek, hanem saját közösségeket alapítanak. Ennek napi szinten tapasztaljuk a következményeit a Benelux-országokban, Franciaországban, Németországban. A szekularizálódott Európában, amelyet a parttalan liberalizmus lassan de biztosan megfosztott vallási, társadalmi és kulturális alapjaitól, nem lesz képes szembeszállni az erős, párhuzamosan kialakuló idegen közösségekkel. Emlékszünk még a lángoló Párizsra? A svédországi késelésre? A Marseilles-i mészárlásra? Ne csodálkozzunk, ha egy napon arra ébredünk, hogy akiket a „világtalan”, gazdaság- és pénzközpontú, konform európai politikus integrálni akart, az olvaszt be minket! Ki mint vet, úgy arat – tartja a népi bölcsesség. Európa már vetett néhány téveszmét, lehet, most a legújabbnak aratjuk a „termését”.
Az Európai Unió tehetetlenségét mutatja, hogy az elmúlt évtizedekben az őshonos kisebbségek helyzetét sem tudta (vagy nem akarta) tisztességesen megoldani. Mi, határon túli magyarok az elmúlt 25 évben megtanulhattuk a leckét: ne számítsunk arra, hogy az EU hatékonyan segíti az őshonos kisebbségeket. A közelmúlt történelme is mutatja, hogy néhány politikus beolvasztásba vetett hite – zsákutca, hiszen a Habsburg-birodalom vagy a volt Jugoszlávia, Csehszlovákia nemzetei sem „integrálódtak” valamilyen meghatározhatatlan össznemzetiségi gyurmává. Sőt, vannak olyanok őshonos, ma még kisebbségnek nevezett nemzetek, amelyek egyre hangosabban hirdetik: ki kell tolatnunk ebből az integrálódási zsákutcából (katalánok, skótok, feröeriek stb.). Miért gondolják egyes politikusok, hogy ha az őshonos kisebbségek, akik hasonló gyökerekkel, vallással, kultúrával rendelkeznek, nem akarnak beolvadni, a bevándorolt idegenek ezt önként és dalolva megteszik?
- Mi magyarok miket tehetünk már ettől a pillanattól kezdve avégből, hogy a Trianon után eddig magyarnak megmaradt területeken – beleértve a burgenlandi nyolcezres magyar tömeget is – ne kapjon újabb lökést a nyelvvesztés, hanem álljon meg, és forduljon vissza a beolvasztási folyamat?
- A határon túli, így a felvidéki magyarság elmúlt évtizedeire is jellemző alaptézise lett a megmaradásért vívott küzdelem. Nem szoktunk már ezen meglepődni, hiszen egy-egy országban a kisebbségi lét velejárója lett – szinte természetes reflexként – a társadalmi vagy közösségi önvédelem. Természetessé vált, hogy — mint az orvostudomány a penicillin feltalálása utáni időszakában — mi is nap mint nap újabb és újabb kihívásokra keressük a hatékony gyógyírt. Természetes, hogy többféle úton is elindulhatunk a „gyógyszer” keresésében. Lehetnek más és más elképzelések, ami viszont – remélem – minden politikust, véleményformálót, illetve magyar polgárt vezérel, az nem más, mint egy közös cél: közösségünk megtartása és fejlesztése nyelvében, vallásában, történelmi hagyományaiban, oktatási, kulturális és egyéb intézményeiben. Identitásában és annak eszközeiben.
Mi, az anyaországon kívül élő magyarok csak egyet tehetünk: kiépítjük (vagy tovább visszük) önvédelmi reflexeinket, azoknak közös - ha úgy tetszik - intézményi keretet adunk. Nem támogatjuk politikai képviseletünk szétforgácsolódását, hanem összezárunk, és közös erőt mutatunk fel. Ami természetesen nem jelenti a kulturális és régiónkénti sokszínűségünk feladását. Csak így leszünk képesek meggátolni az asszimilációnk további terjedését. Bármily furcsán hangzik: a beérkező idegenektől akár tanulhatunk is. Közösségi összetartást, az önfeladás elutasítását.
Nemzeti megerősödés - helyi művészettel
A Párkányi Képzőművészkör 25 éve címmel nyilt kiállítás szeptember 5-én a Párkányi Városi Múzeumban, a Vámház köz 2-ben. Rendező a Csemadok Párkányi Szervezete és a Muravidéki Baráti kör. A tárlat alcíme: Kulturális kapcsolatok határon innen és túl. Juhász Gyula, a Párkányi Városi Múzeum vezetője válaszolt a Présház Hírportál kérdéseire.
- A Párkányi Képzőművész Kör az eltelt 25 évben mennyire tudta a felföldi magyar nemzetrészben emelni a magyar teljesítmények iránti büszkeséget?
- Annyira, amennyire ez a felemás negyed évszázad lehetőséget adott a képzőművészet erejével való nemzeti öntudat-szilárdításra.
- A szeptember 5-én nyíló kiállítás amellett, hogy Bárdos István, a Szent György Lovagrend Esztergomban élő tagja nyitja meg, hogyan kapcsolja össze a felföldi és a belső-magyarországi nemzetrészeket?
- Minden idegszálával: tablóival, plakátjaival, recenzióival, egyéb dokumentumaival, melyek azelmúlt 25 év művészi és emberi összefonódásainak korhű lenyomatai.
- A párkányi művészeti műhelyek miképpen tudják elérni, hogy az európai Balassi-folyamat hullámai a Dunától északra minél nagyobb sodrással pezsdítsék föl a szellemi életet?
- Az ideáti művészeti műhelyek szerepe az európai Balassi-folyamatban hatványozottan felértékelődik, mert ahogy azt a három évtizedet megélt párkányi Balassi Klub példája is mutatja, az értékfeltárás, a kölcsönös megismerés és együttgondolkodás a legjobb út az egyén önvállalásához, nemzeti közösségünk életképességének a megerősítéséhez.
Duray Miklós immár hét évtized élményanyaggal, tapasztalattal
"Hogyha mindazt szemlélem, ami körülvesz, és amit átéltem eddig, abból ugyan nem sok okom adódna a derűlátásra - viszont én hittel telített ember vagyok. Életem eddigi szakaszai, amelyek néhány évtizedben mérhetők, azért mindig arra szolgáltak például, hogy elhiggyem azt önmagamnak is, hogy az érték tud győzni az értéktelen fölött" - vallotta Duray Miklós egy évtizeddel ezelőtt. Az e napokban hetvenedik születésnapját ünneplő felföldi magyar közíró válaszolt a Présház Hírportál kérdéseire.
- A sors úgy hozta, hogy hatvanadik születésnapja alkalmából is készíthettem Önnel interjút, akkor egy közrádióban. Akkor úgy fogalmazott: "meg vagyok róla győződve, hogy a szeretet és a nemzet győz a gyűlölet és a szétesés fölött." Ezt a meggyőződést az eltelt tíz év mennyire erősítette meg?
- Nem igazolta, de a meggyőződésemet nem rendítette meg. Az élet rendje arról szól, hogy a szemét előbb-utóbb a
szeméttelepre kerül, akkor is, ha előtte ékességnek véltük vagy nem észleltük, hogy büdös.
- A közelmúltbeli martosi táborban - ahol Önt is köszöntötték - elhangzott, hogy a felföldi magyar nemzetrész az azonosulás az agresszorral magatartást követi. Vannak-e módszerek, vannak-e eszközök arra, hogy a nemzetrészt kiszabadítsuk ebből a veszélyes alázatosságból?
- Ennek számtalan eszköze van. Az egyik, hogy a nemzetpolitikát ne tévesszük össze egy gyenge népszínművel, és ha a hajó süllyed, ne gondoljuk, hogy a vízbedobott úszógumi elegendő a mentésre. A magyar nemzetrészek közül a felvidéki kapta az elmúlt száz évben a legtöbb sebet, övön aluli ütést. Nem csak az idegenektől, a sajátjaitól is.
- Az európai Balassi-folyamat a Felföldön annyiból is érdekes, hogy névadója itt született, hamvai itt nyugszanak. Két éve Ön is részt vett e folyamat sodrának erősítésében. Hogyan használhatja föl a Dunától, az Ipolytól északra élő nemzetrész ezt a különleges értéket önmaga megerősítésére?
- Balassi/Balassa mindnyájunké. Az egész nemzeté. Lehet kapaszkodni tájjellegű értékekbe, amelyek a szülőföldtudatot erősítik. Ha megkérdezhetnénk Balassit, biztosan Losonczi Annáról beszélne és Kékkő váráról, de a végek dicséretében a magyar hazáért küzdőket méltatta. A haza azonban nem táj, hanem öt-, sőt hatdimenziós élmény. Balassi számára is ez volt. Ha ez nem nyilvánvaló Pozsonyban és Kassán, Beregszászon és Hódmezővásárhelyen, Kaposváron és Csíkszeredában, akkor a nemzettel van nagy baj.
Rieger Tibor szobrát avatták a csallóközi Királyfiakarcsán
Kép: magyar-varak.hu
2015. augusztus 22-én szombaton, a Kárpát-medence és a világ magyarságának Szent István királyunkat megidéző ünnepség-sorozatához kapcsolódva a Csallóközben, Királyfiakarcsán - a Cserkészliget pompás oázisában, ragyogó napsütésben a Petőfi Társulás rendezésében-, bemutatkozott Rieger Tibor, a nagyhírű szobrászművészünk legújabb alkotása, a Magyarok Nagyasszonya életnagyságú, egészalakos, csodálatos szobra. A művész, aki gyermekkorát Királyfiakarcsán töltötte e szoborral kívánja kifejezni háláját, szeretetét a község iránt. Rieger Tibor szobrászművészt, aki két nappal azelőtt, aug. 20-án részesült a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje Érdemrend kitüntetésben, Szerencsésné Magdolna , az ünnepség főszervezője, a Petőfi Társulás örökös tagja mutatta be.
Ezután Prokopp Mária művészettörténész, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem professzor emeritusza méltatta a szobor művészi jelentőségét. A szobor a Magyarok Nagyasszonyát mint a földgömbön álló, az egész Világ királynéját jeleníti meg, akire mint leghatalmasabbra, méltán bízta rá Szent István király az országát, miután 41 évi uralkodása után, senkit sem talált a földön, aki méltóképpen folytathatná az életművét. S a Világ királynéja elfogadta a magyarok országát, ezt jelzi, hogy a szobron ünnepélyesen, a kezében tartja a díszpárnára helyezett Szentkoronánkat.
Az Istenanya szépséges, örök fiatal! Időtlen, az Örök Életből elénk álló Jelenés!Honnan volt a rendkívül reális államalapító királyunknak ilyen nagy hite az Istenanyában? A magyar őseitől! Akik rendületlenül hittek a Babba-Mariába és őt követően az Istenanya szeretetében és hatalmában. Szent István király ezt a nagy hitet hagyta ránk legfőbb örökségül. S mi, 1000 év után tanúsítjuk, hogy csodálatosan megvédett bennünket az Istenanya, a Magyarok Nagyasszonya az embert próbáló viharokban s ma is itt vagyunk a nemzeti lobogónk alatt, az ősi földön! Erről szól az egész világon minden déli 12 órakor felcsendülő harangszó, amelyet III. Kallixtusz pápa rendelt el 1456-ban a sokszoros túlerővel szemben harcot vállaló magyar seregek győzelméért, és a diadal után Hálaadásul! A Magyarság tehát a Hit nemzete, amely nem ismer lehetetlent, amely hegyeket mozgat! Erről szól, ezt sugározza a csallóközi gyökerű Rieger Tibor pompásan, nagy művészi kifejezőerővel megjelenített Boldogasszony-szobra ebben a napfényes, a frissen zöldellő, virágos ligetben. S bizton reméljük, hogy mielőbb, tartós anyagban, bronzba öntve elfoglalhatja végleges helyét Királyfiakarcsa főterén, a Szent István király szobrával szemben.
P. M.
Interjú a szobrásszal:
A Kárpátaljának nélkülözhetetlen az összmagyar védelem
„Nehéz olyan feleségekkel, anyákkal beszélni, akik azt kérik, hozd haza a férjem, a fiam” – mondta el Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke Tusnádfürdőn, a XXV. Tusványos találkozó nemzetpolitikai kerekasztalán. Kijev 350 magyart hívott be Ukrajna hadseregébe Kárpátaljáról egy területvédelmi egységbe, ott táboroznak Ungvár mellett, szegényes az ellátásuk. A magyar politikusnak fogalmazott meg kérdéseket a Présház Hírportál.
- Elnök úr, tapasztalatai szerint mennyire értette meg a világ magyarsága, hogy a kárpátaljai magyar nemzetrész 1920 óta eleven reményét most nem „csak” a budapesti magyar kormány kell, hogy erősítse, hanem összmagyar kötelezettségről van szó?
- A Kárpátaljáról az ukrán hadseregbe behívott magyarok száma pontosan nem ismert. Azonban információink szerint aligha haladja meg a százat. Valóban létrejött egy területvédelmi egység a múlt évben, de abban csupán néhány magyar volt, a frontra vezényelték őket, azóta már leszereltek. A kelet-ukrajnai konfliktus során öt magyar nemzetiségű katona esett el. A kárpátaljai magyarság érzi és tapasztalja a magyar állam, a magyar nemzet együttérzését. A szolidaritás konkrét támogatás-ban is megnyilvánul.
Ezen támogatása nélkül a kárpátaljai magyarság mint közösség aligha tudna jelenlegi formájában fennmaradni.
- A kelet-ukrajnai helyzetben van egy ukrán-orosz ellentét, és elképzelhető, hogy ezt arra használják majd fel, hogy mindenfajta nemeti kérdést lesöpörjenek az asztalról, és minden, jogaiért kiálló kisebbséget szeperatistáknak bélyegezzenek meg” – vetette fel Ön a Tusványos-konferencián. Mennyire érzi fontosnak, hogy ezt a csapdahelyzetet Brüsszel is átlássa, és jelen van-e a brüsszeli központban az a szellemi képesség, amely ennek a bonyolult helyzetnek a megértését, felfogását lehetővé tes
- Brüsszelnek a békés rendezés érdekében cselekvő európai országoknak és az USÁ-nak tudósítania kell, hogy Ukrajna lakosságának több mint 20 %-át nem ukránok teszik ki. Ukrajna stabilitásának megteremtéséhez és fenntartásához szükség van a nemzetiségek jogainak a legszélesebb körű biztosítására is. Sajnálatos, hogy igazában nincsenek európai standardok a nemzetiségi jogok területén, és több európai ország abban érdekelt, hogy ne is legyenek. Az EU Ukrajna vonatkozásában nem fordít a kérdésre kellő figyelmet, és ez ellen tennünk kell.
- A Kárpátalján az őshonos magyar kisebbség anyanyelvhasználatát is ellehetetleníteni igyekszik Kijev. A magyar közösségen belül mennyire erősítheti a magyar nyelv szeretetét, ha erre a térségre is átcsapnak az európai Balassi-folyamat hullámai?
- Minden olyan mozgalom, amely nyelvünk, kultúránk ápolására, terjesztésére irányul támogatandó, annak megőrzése kulcsfontosságú dolog a kárpátaljai magyarság számára. A Balassi-folyamat ezek közül való, fontos szerepet játszik a magyar költészet érdekeinek megőrzésében, terjesztésében. Büszkék vagyunk arra, hogy a Balassi-kardot Kárpátalja szülötte, Vári Fábián László, a kiváló költő is megkapta.
Szórványmentéskor néha a frontsebész fejével gondolkodjunk?
Közösségek megmentésé-ért néha a frontsebész fe-jével kell gondolkoznunk? Hetzmann Róbert, a 2014-ben alakult Magyar Patrió-ták Közössége nevű egye-sület elnöke az idén nyá-ron határon túli magyar területek kutatásával foglalkozik. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
- Ferenc pápa Bolívia fővárosában úgy fogalmazott, hogy földkerekségünkön napjainkban ideológiai gyarmatosítás zajlik. Erre érzett-e rá már korábban a Magyar Patrióták Közössé-ge, s kezdett tevékeny-kedni honvédelmi céllal a kultúra arcvonalán?
- Valóban ideológiai gyarmatosítás folyik, méghozzá kifinomult eszközökkel. Azok, akik ebben a folyamatban érdekeltek, behálózzák mindennapjainkat: ott vannak a közéletben, az iskolákban, az egyetemeken, a civil szférában, sőt a média legnagyobb része is hozzájuk tartozik. Ez utóbbi "fegyvertény" nemcsak hatékonyságot jelent számukra, hanem azt is, hogy már egy ideje ők határozzák meg a közlési kereteket. Hatalmas tragédia, hogy ugyanazok a magyar szavak mást jelentenek egy hagyományos értékrendű körben, mint egy neoliberális újságban. Vegyük példának a család fogalmát. Miközben a Teremtés világos útmutatást ad számunkra, egyes lobbyszervezetek és véleménydiktátorok most éppen a feje tetejére kívánják állítani a világot azzal, hogy a házasság és a gyermek-örökbefogadás intézményét ki kívánják terjeszteni a hagyományos családmodellel összeegyeztethetetlen együttélési formákra. Eljött az ideje, hogy feleszméljünk. Nem is titkoljuk, hogy egyesületünket jelentős részben ezért hoztuk létre. Folyamatosan rá kell mutatni a valódi értékekre, hiszen a globalizációnak nevezett folyamat a nemzeti kultúrák és a természetes közösségek felszámolására törekszik.
- Abaújszina - alig pár kilométerre a Felföldre Trianonban húzott államhatártól - „szórványosodik”. Civil szervezetükben kristályosodik-e a stratégia arra, hogy ez a folyamat ne „csak” megálljon, hanem ellenkező irányba forduljon?
- Az elsődleges teendő mindig a megismerés. Amíg nincs diagnózis, addig nem lehet a beavatkozáson gondolkodni. A legnagyobb hibának azt tartjuk, hogy máig nincs tisztességesen feldolgozva a Kárpát-medencei magyarság XX. századi története. Abaújszina számára például hatalmas törést jelentett a kitelepítés, amely során száműzték szülőföldjéről a helyi intelligenciát: a tanítókat, módosabb gazdákat, vagyis a "kovászembereket." A helyi viszonyok különbözősége miatt a megoldás receptjét nem is lehet általánosságban megfogalmazni: ami érvényes a felvidéki Abaújszinára, az lehet, hogy nem érvényes a szerémségi Maradékra. Utóbbi esetben egyébként úgy tűnik, hogy sikerült megtalálni a megoldást egy szórványközpont létesítésének gondolatában. A két legfontosabb tényező azonban mindenütt a templom és az iskola. Mindezek hihetetlenül költséges dolgok, ami az anyaország nagyobb felelősségvállalását teszi szükségessé. A szórványmentést a frontsebészethez tudom hasonlítani: bár senkiről sem szeretnénk lemondani, el kell dönteni, hol lehet még segíteni, illetve hol késő már. Fontos, hogy a segítség ne vesszen kárba. Jó lenne ugyanakkor, ha ebből nemcsak az állam, hanem a társadalom közvetlenül is kivenné a részét. Például Kárpátalján az iskolákban és óvodákban nagy szükség van most írószerekre, színezőkre. Nem hiszem, hogy ebben ne tudna néhány jóérzésű magyarországi család segíteni.
A legfontosabb a szervezettség. Azonban minden kevés, ha a helyiekben nincs kezdeményező készség és kellő elszántság.
- A Magyar Patrióták Közössége miként akarja szélesebb sodrásúvá tenni az európai Balassi-folyamatot?
- Az európai Balassi-folyamatot nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Jó lenne, ha Európa-szerte felerősödnének az értékőrző hangok. Sajnos, a második világháború borzalmai a Nyugaton szinte mindenütt stigmatizálták a hagyományos értékrend politikai képviseletét biztosító jobboldali erőket, ami a tradícióellenes baloldal példátlan előretöréséhez vezetett. Ma már jól látszik, hogy ez minden vívmánya ellenére történelmi zsákutca volt: amellett, hogy a mai európai "elit" a civilizációs jelentőségű kihívásokkal nem tud szembenézni, számos problémát kitermelt. Ezek közé tartozik a hagyományos családmodell szétesése, a fogyasztói társadalom túlburjánzása, végső soron pedig a legújabb kori népvándorlás kitörése is. Ma már őszintén ki kell mondanunk - anélkül, hogy ezzel más kultúrákat lebecsülnénk vagy megbántanánk -, hogy az európai civilizáció - és ezáltal a fehér ember civilizációja - komoly veszélybe került. Ismét Hunyadiakra és Kapisztránokra van szüksége az Öreg Kontinensnek ahhoz, hogy megőrizze önmagát. A jelenlegi "européerségnek" azonban köze sincs a valódi európaisághoz. Érdemes megnézni az Európai Unió hitvallását, amelyben mindennek mondja magát, csak éppen kereszténynek nem. Európának vissza kell térnie civilizációs talapzatához. Egyesületünk a maga részéről ezen is dolgozik, bízva a hasonló, patrióta szellemiségű kezdeményezések eredményességében.
A morva és a székely azonosság is Európa értéke
Morvaország fővárosától, Brünntől – magyar nevén Morvaberény – félórai utazásnyira él a 2009-ben megalakult kulturális és érdekvédő civil szervezet, a Brünni Magyar Polgári Egyesület többes állampolgárságú elnöke, Lelovics Pál. A felvidéki vágsellyei járásból származik. Több mint két évtizedet egy cseh és szlovák államigazgatási szervnél dolgozott, jelenleg, egyéb tevékenységei közt, „szabadúszó” cseh-magyar igazságügyi, hiteles tolmácsként és fordítóként is tevékenykedik.
- Miért fontos a Kárpát-medencén túli térségben is megőrizni a magyar azonosságot?
- Nemrég egy nagyon kedves dunaszerdahelyi ismerős hölgy felhívta figyelmem egy tudósításra, amely a Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesületének a komáromi Limes galériában június 19-én ünnepélyesen megnyitott képzőművészeti kiállításon készült, és amely kiállítás itt július 12-ig látogatható. Mi, mint egy olyan civil egyesület, kiknek csaknem összes tagja felvidéki származású magyar, nagy figyelemmel érdeklődünk a szülőföldünk, valamint a Kárpát-medencei magyarság kultúrája és érdekvédelme iránt. Többek közt ezért is igyekszünk ezen felvidéki képzőművészeti esemény jó hírét, a lehetőségeinkhez mérten, ország és Kárpát-medence szerte terjeszteni. Mi is azt valljuk, amit 1932-ben Tomáš Baťa, a zlíni világhírű cipőgyáros, ki „birodalmának” felépítését egy kis suszterműhelyben kezdte és melyet néhány évtizeden belül, Zlín városában lévő központtal, egy 46 000 alkalmazottat foglalkoztató nagyüzemmé fejlesztett. Ő figyelmeztetett arra, hogy a nemzeteket elsőként a lezüllesztéssel támadjék ellenségei. A történelem folyamán megfigyelhető, ha egy nemzetet ellensége gazdaságilag tönkre akarta tenni, először mindig a kultúráját, anyanyelvének használatát és önbecsülését torpedózta meg. A többi már megy magától, csak az idő kérdésévé válik. Ezért nemcsak itt Brünnben, hanem Morvaország más városaiban, községeiben is egyesületünk, tagságán és szimpatizánsain keresztül, igyekszik a kutúra és a hiteles tájékoztatás eszközeivel kivédeni, a tudatlanságból vagy a Szlovákiából átszivárgó szlovák nacionalista gyanús körökből kiinduló, hamis információkon alapuló, a (felvidéki) magyarság ellen irányuló megnyilvánulásokat.
- Az Európai Unió Alapjogi Chartája keményen védelmezi az anyanyelv használatának jogát. Morvaországban hat-e a Charta?
- A minap nyilatkozatban felezte ki sajnálatát Brünn polgármestere, Petr Vokřál úr, afelett, hogy a II. világháború befejezése után Morvaország fővárosából kitelepítették a németeket. (Az 1930-as népszámlálási adok alapján, Brünn 257 ezer lakosából 52 ezer vallotta magát német nemzetiségűnek.) A 20-25 ezer főből álló brünni halálmenet, mely a városból 1945 május 30-án indult Ausztria felé, ahová mintegy 15 ezren érkeztek meg. Néhány ezren különböző táborokban maradtak, de csaknem 1700 személy útközben életét vesztette. Több „elemző” azt véli, hogy Brünn városának a polgármestere által tolmácsolt nemes gesztusa tulajdonképpen nem bocsánatkérés volt, csak a sajnálat kinyilvánítása a történtekért. De vajon egy gyermeknek, ki a simogatást várja, nem mindegy, hogy őt jobb vagy bal kézzel simogatják meg? A lényeg a jóindulatú, empatikus simogatáson van, nem a „tudományos” magyarázkodáson.
Ezzel a hírrel kapcsolatban, egy józan paraszti ésszel gondolkodó átlagpolgárnak nem teljesen világos az, hogy nemrég, mikor felvetődött a halálbüntetés visszaállításáról szóló magyarországi konzultáció lehetősége, az európai balliberális politikusok (most is) rögtön felemelték szavukat Magyarország „nem demokratikus” politikája ellen. Viszont ugyanezek a „demokraták” nagyon szűkösen és kitérően nyilatkoznak a második világháború utáni, nemzetiségi alapon történő, civil lakosság kitelepítéseiről, jogfosztottságáról, tömeggyilkosságokról. De ne menjünk ennyire messzire, ezektől a demokráciát „oktató” hölgyek és urak szájából nem hallani azt sem, hogy elítélnék Malina Hedvig „önkéntes” elköltözését a szülőföldjéről, a felvidéki Pered község eredeti nevének kormányszintű elutasítását sem, annak ellenére, hogy ezt az eredet név visszaállítását népszavazáson a község lakossága megszavazta, vagy az alkotmányellenes gyanús szlovák állampolgárság elvesztését lehetővé tevő szlovákiai állampolgársági törvényt. Egyesületünk ezek ellen az intézkedések ellen is, mint civil szervezet, felemeli figyelmeztető szavát.
- Híre szaladt, hogy morva barátaink hangsúlyozzák nemzeti - kisebbségi azonosságukat. Hogyan illeik ez a földrész közepén az Európai Unióba?
- Pár hete a Cseh Köztársaság területén kettős államünnep volt. Július 5-én Cirill és Metód szláv hittérítők napját, július 6-án pedig Husz János teológus, reformátor máglyahalálának 600. évfordulójára
emlékezett az ország. Az ünnepi alkalomból a morvaországi városok és községek túlnyomó többségének _ mintegy – 1100 település – polgármesteri hivatalára kitűzték a morva nemzetközösség zászlaját. Ez a tény itt, sem az államhatalom, sem a nem morva nemzetiségű személyek részéről nem váltott ki semmilyen negatív, elítélő magatartást. Viszont az ehhez hasonló nemzeti közösség zászlajának szabad használata Európa más országában nem mindig ilyen megértő, kulturált, felvilágosult fogadtatással jár. Itt elsősorban a székely zászló használatát kísérő romániai hisztériára gondolok. Mikor cseh és morva nemzetiségű barátaimnak, ismerőseimnek erről beszélek, csaknem mindnyájan „svejkes” mosollyal nyugtázzák ezt az EU tagországából származó hírt. Bizonyos dolgok „civilizált” megértéséhez az egyén vagy társadalom kellő érettsége, kulturáltsága és jóindulata szükségeltetik. Egy kiskorú gyermektől sem várhatjuk el, hogy teljes egészében megértse pl. egy történelmi esemény társadalmi összefüggéseit, különösen akkor, ha bizalmatlanságából, rosszindulatából fakadóan ennek megértési lehetőségét is elutasítja.
- Hogyan erősíthetik magyarországi civil szervezetek a morvaországi magyar identitást?
- Elsősorban korrekt, nem kirekesztő viszonyulásával az összes cseh- és morvaországi (külhoni) szervezet irányában. Ne csupán egy „kiváltságos” szervezetet legyen támogatva és kapjon meghívót a különböző rendezvényeikre, fórumokra. A történelemből ismeretes, hogy a frissítés nélküli „egypártrendszer” egy idő után mindig a szervezet elkorcsosodásához, hanyatlásához vezet. Szükséges, hogy a lényeges kérdések megbeszélésébe minél több résztvevő legyen bevonva, ami által a cél elérésében is érdekelt lesz. Nagyon jó alkalom erre a különböző kulturális és egyéb rendezvények, mit pl. most júliusi Martfeszt, vagy az 1997 óta minden év februárjában a budai Gellért szállóban a Balassi Kard Művészeti Alapítvány által megrendezett Balassi-emlékkard átadásával kapcsolatos rendezvények sorozata, amely megmozgatja, felrázza a lustálkodásra, érdektelenségre hajlamos szundikáló polgárokat. Szerintünk a civil szervezeteknek a társadalmunkban ez az elsődleges küldetésük. Hisszük, hogy egy láng egy másik láng fellobbanását eredményezheti. Vagy ahogy a klasszikus mondja: „A szavak megindítanak, a példák magukkal ragadnak.”
Rokonszenvet kelt magyarságunk, ha intelligensen vállaljuk
A csehországi Řežben él Palágyi István György, a község Prágától 20 kilométerre északra terül el, a Moldva jobb partján. A falu közelében áll az első csehországi körtemplom. Emellett a községben található a Nukleáris Kutató Intézet, a magkutatás csehországi központja.
- Több csehországi magyar szervezetben tevékenykedem, de talán legközelebb a Görgey Artúr Társaság áll hozzám, amelynek alapító elnöke vagyok. A GAT 2005-ben alakult, élén néhány vezetőségi tag áll, akik a koszorúzásokkal vagy a szemináriumokkal kapcsolatos szervezési ügyeket intézik. Gazdaságilag függetlenek vagyunk, és tevékenységünket adományokból fedezzük. Ezek lehetnek egyéni és közületi származásúak, például a Rákóczi Alapítványtól érkezhetnek. 2012-ben többéves igyekezet után sikerült Görgey Artúr prágai egyetemi tanulmányai alatti lakóházának falán emléktáblát elhelyezni. Tevékenységünk célja ápolni Görgey Artúr emlékét, koszorúzásokkal, és szemináriumokkal megemlékezni névadónk, és más magyar származású, Csehországhoz valamiféleképen kötődő természettudós vagy mérnök munkásságáról. A Cseh és Morvaországi Magyarok Szövetségében (CSMMSZ) több éven keresztül vezetőségi tagja, majd 1997-98 között a Szövetség országos elnöke, és 2002-ig az országos tanácsának tagja voltam. Mint elnök és országos tanácstag, a csehor-szági Parlament Petíciós Bizott-ságának a nemzetiségi albizott-ságában tevékenykedtem. Úgy-szintén a Kulturális Miniszté-rium nemzetiségi tanácsában működtem. 2002-ig a Prágai Tükör című folyóirat szerkesztőbizottságának voltam a tagja. 2002-töl az Együttélés Politikai Mozgalom országos tanácsában és végrehajtó bizottságában, valamint a Magyar Nemzeti Tagozat alelnöki és elnöki funkciójában tevékenykedtem. 1997-töl a prágai Rákóczi Alapítvány kuratóriumának alelnökén működök. Jelenleg a Prágai Magyar Református Missziói Gyülekezet presbitere vagyok. Mint nukleáris kémikus, a Nukleáris Kutató Intézetből nyugdíjba vonulásom után is aktív külső munkatársa vagyok a Cseh Műszaki Egyetem Nukleáris Kémiai Tanszékének. A Magyar Tudományos
Akadémia köztestületének külső tagjaként, valamint a Journal of Radioanalytical and Nuclear Chemistry szakmai folyóirat szerkesztőbizottságának a tagjakén tevékenykedem.
- Miért fontos az óhazától sok kilométerre is megőrizni a magyar identitást?
- Mi, csehországi magyarok zömében a Felvidékről származunk. Életünk folyamán különböző okokból, országon belüli migráció - munka, tanulás, katonai szolgálat, házasság - kerültünk ide, és keveredtünk a többségi nemzettel. Sokan beleolvadtak a többségbe. Viszont sokunknak belső késztetésből, és érzelmileg fontos a származásunk számontartása és identitásunk megőrzése. Ezért minden lehetséges módon, beleértve a magyar állampolgárságot is, tarjuk magyarságunkat, és ebben nem akadályoz az sem, hogy kevert házasságban élünk, sőt, ha türelmesen elmagyarázzuk a családban is, hogy magyar mivoltunk szerves része egyéniségünknek, még szimpátiát is ki tudunk váltani a gyakran berögződött közhiedelmekkel, vagy rosszmájúan terjesztett ellenséges megnyilvánulásokkal szemben. Személyesen meggyőződésem, hogy
anyát, hazát és magyarságot nem lehet változtatni, csak megtagadni és elárulni.
- A magyar művészet, a magyar kulturális élmény mennyiben segíti a magyar érzés megerősödését?
- Sok nagy gondolkodó szerint a művészet és a tudomány között sok a közös vonás. A kérdésre a válaszom határozott igen. Azonban engem épp úgy feldob, ámulatba ejt és fellelkesít egy-egy múltbani avagy mai magyar találmány vagy felfedezés, mint egy magyar művészi alkotás vagy teljesítmény, amely a magyar elmét, találékonyságot és eredményt hirdeti. Igaz, a magyar zene, népköltészet, irodalom, szépművészet annyira egyedülálló, és felülmúlhatatlan, hogy ez teszi a magyart és mélyíti el a magyar érzést.
- Az Ön civil szervezetében tevékenykednek-e fiatalok: harmincévesnél ifjabbak?
- Nem vagyunk tömegszervezet. Kevesen vagyunk, közöttünk csak elvétve van harmincévesnél fiatalabb. Azért épp a fiatalokra való hatást tartom a legfontosabbnak. Hogy megismerjék nagyjainkat, és büszkék lehessenek rájuk. A globalizáció nem nekünk dolgozik. Türelmesen, nem erőszakosan, hanem spontán kell magyarsággal beoltani őket. Hogy ne csak az idegen legyen számukra vonzó. Hogy sok minden innét Közép-Európából származik, itt van az ősforrás.
- Mi ad okot a derűvárásra?
- A reformátusok azt hirdetik, hogy hit, remény és szeretet. Én még hozzátenném, hogy akarat, eltökéltség és bizalom. Mi a Kárpát-medencében már több mint ezer éve megvetettük lábunkat, ellenséges környezetben. Nagy lehetőségeket szalasztottunk el. II. András korában annyian voltunk, mint az angolok. A világ tele van a Magna Chartával, mi csak hét évet késtünk az Aranybullával. Hová lettünk, nemcsak a saját hibánkból? Kell, hogy a hibáinkat is hasznunkra fordítsuk. Mert nincs az a kár, amiből valami haszon ne lenne. Ez érvényes ránk, csehországi magyarokra is. Itt is vannak fiatalok, és ezek(é) a jövő.
Balassi költészete megtartó erő
A Felföld teljes egészében a Szent Korona örök tartománya, így – középkori, de hatályos kifejezéssel – a Szent Korona tagja minden ott született ember. Csámpai Ottó szociológus, a Nagyszombati Egyetem docense, a Szent György Lovagrend tagja válaszolt a Présház.Eu hírportál kérdéseire.
- A felföldi magyarság politikai megszervezése csak felemásan sikerült. Kristályosodik-e a stratégia, amellyel a kulturális, művészeti önszerveződés felgyorsul, és hatásosabb lesz?
- Rengeteg tartaléka van a felvidéki magyarságnak, még akkor is, ha az elmúlt két évtizedben, számbelileg visszaesett. Tény az, hogy az elmúlt húsz év politizálása, amely rátelepedett a kultúrára és művészetre is, nem hozta meg a várt eredményeket. Mi több, épp a politizálásunk síkján forgácsolódtak szét a közösségek, minek következményeképp az emberek érthetetlenül szemlélik a
körülöttük zajló eseményeket. Ugyanakkor a belecsöppentünk a pénz (vagy a pénztelenség) világába, amely tovább individualizálta a felvidéki magyar társadalmat. Szerencsére épp mostanra lépett színtérre az az új korosztály, amely nem élte át az elmúlt évtizedek ferdeségeit. Talán majd ő fogja tömören megfogalmazni azt a stratégiát, amelyet az elmúlt esztendők során az „illetékesek” meddő vitákban, vaskos olvashatatlan kötetekben, politikai színvallásokban, de mindig csak szemérmes általánosságokban közelítettek meg.
- A belső-magyarországi civil társadalom miképpen adhat az eddiginél nagyobb segítséget, pezsdítést a felföldi magyarság önbizalmának növeléséhez, megerősödéséhez, gyarapodásához?
- Az elcsatolt területek magyarsága, beleértve a felvidékit is, eddig is figyelemmel kísérte az anyanemzeten belüli fejleményeket. Sajnos, az utolsó évek eseményeit inkább borúlátóan szemléljük. Az ott élő magyarság nemcsak politikailag, de társadalmilag, gazdaságilag, mi több kulturálisan is megosztott. Olyannyira, hogy ezek az ellentmondások már nem a további fejlődés forrásai, hanem az (ön)pusztításnak az előjele. Magyarországra csak akkor tudunk felnézni, ha az valóban a közép-európai térség mozgatórugójává válik. Egyszerűbben fogalmazva, a belső-magyarországi társadalom csak akkor lesz ösztönző az elszakított nemzeti közösségekre, ha a már-már elcsépelt jelmondata – „Magyarország jobban teljesít”, valóra válik.
- Ön már évekkel ezelőtt bekapcsolta baráti körét az európai Balassi-folyamatba. A magyar költőóriás Zólyomban született, Liptóújváron, Érsekújváron sok időt töltött, Hibbén van eltemetve. Költészete miképp szolgálhatja felvillanyozóbban felföldi magyarjaink lelki megacélosodását?
- Nemcsak Balassi költészete, hanem egész élete egyfajta mintaként szolgálhat a felföldi magyarság számára. Én örülök annak, hogy bár szerényen, de hozzájárultunk költészetének