Elhunyt Kő Pál M. S. mester-díjas művész

Életének 80. évében elhunyt Kő Pál M. S. mester-díjas szobrász. A művész néhány nappal 79. születésnapja után, virradatkor halt meg családja körében.

Kő Pál egyszerre volt a szobrászművészetben újító és több ezer éves kézműves hagyományok virtuóz folytatója - méltatta a művészt az MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Művészeti Akadémia. A szobrászművész a 80-as évektől tudatosan kereste azokat a feladatokat, amelyekben újraállíthatta az országvigyázó képmásokat. Szondi György drégelypalánki kőszarkofágja - fekvő páncélosvitéz-portréval a tetején - 16-17. századi magyar síremlékeket idéz. A jórészt eltűnt középkori magyar szobrászat szellemében faragta meg Géza fejedelem és István király veszprémi kő domborművét és a vatikáni magyar kápolnában a három, Magyarországon is működött szent kőreliefjét.
    Királyszobrai közül kiemelkedik Károly Róbert gyöngyösi oszlopszobra és III. Béla közöttünk járó, méltóságos bronzalakja Baján. Egyik legismertebb műve az I. kerületi Szent György téren található kolduskapu.
    Kő Pál szobrászművész, egyetemi tanár Perespusztán született 1941. június 2-án. Édesanyja után Pataki Lajosnak anyakönyvezték, de az iskolába már édesapja vezetéknevével, Maczky Levente Lajosként iratkozott be. A Kő Pál nevet 1961-ben vette fel.
    A Magyar Képzőművészeti Főiskolát 1968-ban végezte el, mestere Somogyi József volt. 1955-ben a jászszentandrási katolikus templomba stációképeket készített. 1978 óta tanított a Képzőművészeti Főiskolán (2000 óta Magyar Képzőművészeti Egyetem), 1991-től egyetemi tanár volt, majd 1992-1996 között rektorhelyettes. 2009 óta volt az egyetem professor emeritusa.

Kő Pál

MTI/Komka Péter, 2012-ben

Kő Pál M. S. mester-díjas szobrászművész, mellette Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke - archív

Míves kisplasztikákkal indult szobrászatának az a gazdag vonulata, amelynek legfőbb jellemzője egyfajta ízes, érzékeny, néha groteszkbe hajló, kézműves szürrealizmus. Figurái a falusi gyerekkorból hozott különös meséit idézik. Már korai szobrain jókedvű, pop-artos ötletek csillantak meg: Krisztus-arcú, hársfa Utcaseprőjére piros csíkos mellényt festett, diófa Kossuthját sujtásos filcmentébe öltöztette, tollas posztókalappal szépen faragott fején, így lett belőle kicsit groteszk, népmesebeli "Kossuth apánk" - idézik fel a közleményben.    Sajátos, kézműves szürrealizmusát 1976-ban átemelte első nagyobb köztéri munkájába: a mohácsi Történelmi Emlékhely hatalmas, festett, fém- és csontberakásokkal díszített fa sírjeleibe, amelyek a mai napig egyedülállónak számítanak a magyar emlékműszobrászatban.    Magyarország és a Kárpát-medence számos városában volt kiállítása, műveit bemutatták Amszterdamban és Dortmundban is, 2001-ben pedig Párizsban életmű-kiállítása nyílt.  

MTI

​

A legrangosabb képzőművészeti elismerést, az M. S. mester-díjat 2007-ben vette át.

ANGYALOK MONACÓBAN

Szubjektív beszámoló egy filmfesztiválról
 

Pozsgai Zsolt

17. alkalommal rendezték meg február végén Monte Carlo-ban az ANGEL FILM AWARDS – MONACO INTERNATIONAL FILM FESTIVAL – t, ennyi idő már elég ahhoz, hogy a fesztiválnak legyenek szakmai barátai, pártfogói, visszatérő vendégei – vagyis egy olyan baráti közösség, amely később konkrét együttműködéseket, filmeket eredményezhet.
 

Monaco nem változik. Ki tudja mióta ugyanolyan. A tenger olyan kék, mint mindig, a tenger fölé magasodó várnegyed ugyanolyan álom-színnel veri vissza a napnak a vízről felkúszó fényeit. Az utcákon, aluljáróban döbbenetes rend és tisztaság, a miniállam fölé magasodó hegyek óvó ölelését ugyanúgy érezni. Ha a partról felnézel ezekre a félelmetes sziklákra, soha nem az jut eszedbe, hogy ezek majd egyszer elpusztítják a várost, ellenkezőleg. Szikla angyalok védik, óvják. A belső kerületekben csak a hercegség tulajdonában álló lakások, nagyon vigyáznak arra, ne jusson tulajdonhoz arrafelé más, csak aki itt állampolgár. Nincs sétálóutca, nincsenek műemlékek. 
 

Együtt egy műremek az egész.
 

Rosana Golden és Dean Bentley, a fesztiváligazgatók egész évben erre az eseményre készülnek. Két filmfesztivál van errefelé egy évben, egy olyan, amely elsősorban a filmes cirkuszhoz tartozik. És ez a másik, az Angel Film Awards, melynek létrehozói nem akarják, hogy nagyobb méretű legyen a fesztivál, nem akarnak több filmet, nagyobb felhajtást. Rosana Golden úgy véli, az Angyalokat csak elzavarná a lárma. Saját bevallása szerint olyan filmeket válogatnak évről évre, amelyben egyfajta „angyali érintést” éreznek, amelyek az örök emberi értékek felmutatására helyezik a hangsúlyt a változó divat helyett. És ez a szándék nagyon sok jelentős filmes alkotót vonz ide a világ minden tájáról, akik nem a vörös szőnyegért jönnek, nem a legdrágább divattervezőktől rendelnek ruhát – szeretik a rendezvény belsőségességét, a harmóniát.
 

Ezért is jó ide visszatérni már másodszor. A legutóbbi fesztiválon a THE DEVOTED című filmünkkel nyertük meg a fesztivál fődíját, az Angel Award-ot, Lux Ádám és Szabó Máté barátommal lehettünk itt, ismerkedhettünk a filmekkel, az alkotókkal. Vagy éppen a boltban vásárolt szalámiból, kész kajákból teríthettünk meg magunknak a yachtkikötőben, és élvezhettük a kelet-európaiságnak ezt a megszokott hangulatát.
 

A fesztivál helyszíne a Novotel Hotel, amelynek tágas vetítőterme van, és természetesen minden meghívott alkotó a szállodában lakik, együtt reggelizünk, együtt tervezünk sétákat a délelőttökre, amikor még nem kezdődnek a vetítések, és az esti partikra is együtt sétálunk le a kaszinó melletti sétányon arra a szórakozóhelyre, amely minden éjjel csak a mienk.
 

Idén a DEAD WIND című forgatókönyvemet válogatták be a legjobbak közé, ezért is lehetek itt. Tavalyról már tudom, érdemes a megnyitó előtt több órával a moziterem előcsarnokába sietni plakátokkal felszerelkezve, az ottani technikai személyzettel helyezzük el a plakátjainkat, minél korábban érsz oda, annál jobb helyre teheted. Itt már akár régi ismerősökkel is lehet ölelkezni, de utána futás átöltözni, mert a megnyitó már szmokingos történet.
 

A zsűri elnöke James Tumminia, sokfilmes rendező-producer Los Angelesből, aztán egy skót színésznő, egy dél-koreai fiatal rendezőnő, egy kanadai producernő, és egy olasz filmkritikusnő. Feltűnik a női többség a zsűriben.

A megnyitó előtt hagyomány a gyülekezés az előcsarnokban. A mindenki bemutatkozik mindenkinek, a végeláthatatlan fotózás-sorozat. Egymásról szól ez a felvezető, nem a női ruhákról, vagy a csillogásról. Emberi, egyszerű, szép.
 

Ahogy a megnyitó is, ahol Antonella Salvucci olasz színésznő a házigazda, és ő tölti be ezt a  tisztséget az egész fesztivál alatt. Páran férfiak összenézünk, amikor a színpadra lép.
 

És ott a két rendkívül boldog igazgató, Rosana és Dean, akik minden fesztiválmegnyitót egy álom beteljesülésének tartanak.
 

A nyitófilm amerikai mű világbemutatója. Az idős rendező és producernő Claudia C. Adams egész életében oda sietett kamerával a világban, ahol baj van. És ez a törékeny, alacsony kis asszony elképesztő erővel készíti a filmet, jelen esetben a pakisztáni áradásról, amely milliók életét lehetetlenítette el, döbbenetes képsorok. LIKE NO OTHER. Dokumentumfilm kategória. Aztán „short” filmek, „feature” filmek váltogatják egymást.  A japán filmesek idén a díszvendégek, több japán film van a programban, és ráadásul a filmeket elkísérték az alkotók is nagyobb számban. Hiroyuki Yokoyama érdekes rövidfilmje után egy kis egzotikum Oroszországból. Az első filmes, amúgy képzőművész Ravshaniya alkotása, valódi mai, keleti történet, mintha egy Kusturica filmet látnánk, az egyszerű orosz ember életének abszurdítása. Komédia, tragikum, absztrakciók váltogatják egymást, váratlan vágási megoldások, az egész egy igazi orosz őrület. A fiatal rendezőnő csendes, visszahúzódó alkat, láthatóan belül éli meg a filmet vagy a képzőművészetet. A Neten megnézve festményeit érteni meg igazán a filmet, annak képi világát. Izgalmas találkozás. Címe „AND THE WALTZ GROWS LOUDER”. Érdemes rákeresni.

Aztán egy finn nagyjátékfilm, már érezni, ez a film esélyes lesz több díjra is. Tuukka Temonen a rendező-producer, igazi profi munka egy ma is köztünk élő finn  paraolimpikon hölgyről, aki lovaglásban a legjobb évek óta. Fiatal korában egy baleset után deréktól lefelé megbénult. De folytatta a lovas karrierjét. „ONE HALF OF ME”. Erről a küzdelemről szól a film, de nem dokumentumszerűen, hanem igazi filmes dramaturgiával. A vetítés után a főszereplőnő, finn színésznő, aki egyébként szintén versenyszerűen lovagol elmeséli, hogy a casting során kiválasztották őt, de a rendező akkor még nem igazán bízott benne. Majd lassan megbékélt vele, a forgatás végén pedig feleségül vette. Kiváló alakítás Olga Temonen-től. Jó lenne tartani budapesti bemutatót, már szervezem.
 

Vacsoraszünet és áltöltözések után folytatódik a program. Kevin James O’Neill rövidfilmje dachaui történet, hatásos, rendkívül okos film. Aztán ismét egy világpremier, a japán Shokyo Oda filmje, a THE REAL EXORCIST. Egy fiatal lány, aki bisztróban dolgozik, éli mindennapi életét különös tehetséggel van megáldva, ezoterikus képességekkel, ezt kezdik el használni azok, akik valamilyen bajba kerülnek. A kislány mindent megold, de aztán egy rátámadó emberi érzéssel, a féltékenységgel nem tud megküzdeni. Szép, érdekes film, tele meglepetésekkel, és remek alakításokkal.
 

Késő éjjel, már éjfél felé jár, amikor a film véget ér, és az alkotók elsétálnak a langyos tengerillatú levegőben az éjszakai fogadás helyszínére. Ahol aztán tánc, beszélgetések hajnalig. Érdekes, ahogy a japán színésznők originális nemzeti viseletben a Boney M-re vadul táncolnak. Itt kicsit mindenki megbolondul. Az ingyenes italválaszték pazar, a tálak is. Jólesik hajnal felé egyedül felsétálni a hotelbe az alvó Monte Carlo utcáin.
 

Másnap délelőtt séta a napfényes tereken, a pálmafák alatt, 12-től indulnak újra a filmek. Francia, amerikai rövidfilmek után egy újdonság: még soha nem volt animációs film, most először látni ilyet, egy amerikai jazz-zenész a zenére épülő alkotása, egészen érdekes film. Aztán újabb japán nagyjátékfilm, ezúttal nem annyira köt le, mint az előző.
 

Érdekes látni – és ezt más filmfesztiválokon, ahol zsűritag voltam, szintén lehetett tapasztalni - hogy az utóbbi időben a jóléti társadalmakban, elsősorban Japánban és az Egyesült Államokban elfogytak a valódi, hiteles, újszerű témák. Mindenük van, technikájuk, szoftverük – de az alkotó kreatívitás hiányzik. Még csak nem is iparszerű – fantáziátlan. A rövidfilmekben, a nagyjátékfilmekben ugyanezt hiányolom. Este például egy hosszú japán film a borkóstoló estekről. Japánban már bevett szokás, hogy a barátok összejönnek esténként bort kóstolni. És közben beszélgetnek. Jellemző módon minden esetben valamilyen régi évjáratú európai bort bontanak fel, annak örülnek. Spanyol, francia, magyar/!/ méregdrága borok. És e köré épített film.

Teljességgel érdektelen. De a technika adott, az látszik. Pénzzel nem spóroltak. Ahogy az amerikai rövidfilmben sem, legalább hetvenen vannak kiírva a stáblistán a tizenkét perces film végén, de szerintem egy másodéves filmrendező hallgató a budapesti egyetemen jobbat készít ennél.
 

Szerencsére a második napon van egy felvillanyozó film, öt huszonéves dán fiatal rövid játékfilmje, a MYKORRHIZA”, író-rendező Mads Ostergaard Holm .Erdőben játszódó misztikus-költői történet. Végre valami újat akarás, valami fantázia, a képi világ újra fogalmazásának az igénye. Remek kis film, a teljes alkotógárda itt van, ebben a négy napban velük vagyok legtöbbet, szeretem ezt a fiatalos hitet, ambíciót. Ők pedig a Wikipedia oldalam alapján valami magyar mesternek hisznek, remekül elvagyunk egymással. Az újabb éjszakai diszkó őrjöngés alatt is mi kint állunk, messzebb a zajtól, és hosszan beszélgetünk. Lassan körénk gyűlnek mások, akik szintén nem a táncra, vagy a terített asztalra kíváncsiak, és kora reggelig megy az alkotói beszélgetés, a barátkozás, a jóérzés. Másnap délelőtt már együtt ülünk mind a kikötőben, élvezzük a napsütést, a tengert, és egymás társaságát. Az orosz fiatal rendezőnő is mindig velünk van, és bár tud angolul, nem beszél, mosolyog, dohányzik, hallgat bennünket, láthatóan jól érzi magát.
 

Az utolsó nap is tartogat katartikus élményt. John-L Voth amerikai indián rendező /a fotókon sem lehet őt összekeverni mással/ dokumentumfilmje a mai, amerikai indiánok valódi /elkeserítő/ helyzetéről egy tájegységben. A film címe „7th GENERATION”. Az ősi indiai értékek tudatos pusztítása, az eltűnőben levő értékek fájdalma egy valódi indián alkotó szemével. Megrázó alkotás.
 

Aztán este a díjkiosztó, szmoking, szolid estélyik, fotózkodás, fotózkodás és fotózkodás. Rosana Golden és Dean Bentley fesztiváligazgatók túláradó szeretete mindenki felé. Olyan jól érezzük magunkat egymással, a fesztiválon részt vevő alkotók, hogy erőszakkal kell beterelni bennünket a díjátadóra, ami itt már nem is igazán fontos.
 

A zsűri bőkezűen osztja a díjakat, a legjobb film az ezoterikus képességekkel megáldott kislányról szóló japán alkotás. De van fődíj is, azt teljesen megérdemelten a finn film kapja. A díjak közül kiemelkedik a legjobb női főszereplő díja, melyet a valóban rendkívül tehetséges kamasz japán színészlány – Yoshiko Sengen - kap. Nem akarja elhinni, sírógörcsöt kap szegényke. Japán szokás szerint a producer venné át ilyenkor helyette a díjat – de mi többiek fellázadunk, és követeljük, hogy a lánynak adják át. Jó a hangulat, a japán producer mosolyogva meghátrál, és úgy van, ahogy akartuk.
 

Nagyon megörülök, amikor a nevemet hallom, a forgatókönyvem kapja a kategória díjat, mint legjobb forgatókönyv. Készültem rövid beszéddel, gyakoroltam már fent a szobámban, gondoltam, legfeljebb nem mondom el. De elhangzik.
 

Aztán a közös séta az elképesztő hangulatú város utcáin a gálavacsora helyszínére. Már azt kérjük eleve a szervezőktől, halkítsák le a zenét, a fene akar itt diszkózni, inkább egymással beszélnénk. És így is van.

Mindenki örömmel gratulál mindenkinek. Elkezdődnek a tervezgetések, közös munkákról. Ötletek pattognak a levegőben. A japán kislány magához tér némi pezsgő hatására. Névjegyek cseréje, remek hangulat, remek emberek.
 

Már pirkadni kezd, amikor megszököm a helyről, és egyedül felsétálok a hotelbe. Tavalyról ismerem a hetedik emeleten a panoráma teraszt, ahonnan látni a várost és a tengert. A szobámban behűtve egy üveg rosé pezsgő, azt kiviszem oda, jólesik ilyenkor egy pohárral, vagy többel. És jólesik mellé némi cigaretta is. És így, oldott szmokingban füstöt eregetve, pezsgőt kortyolgatva nézem az ébredő tengert és a várost. Hallom, a többiek is jönnek az utcán, hangosak, nevetnek, de ezért itt nem szól senki.

​

Béke van.

​

Az utolsók között vagyok, akik még vizsgálatok, karantén nélkül haza tudok jönni. Tengerentúli új barátaim még napokig rostokoltak repülőtereken, szállodákban.
 

Mikor tavaly december itt voltunk barátaimmal, 15-16 fok volt decemberben, napsütés. Most februárban is. És a járvány is hagyta még, hogy a fesztivál lezajlódjon, a monacói Angyalok tették a dolgukat, mint mindig.

​

A járvány ellenére jönnek az emailek a közös tervekről az új barátokkal, folytatódik tovább bennünk a fesztivál.

Jövőre hívnak zsűrielnöknek. Biztos vagyok benne, hogy ugyanaz a béke fogad majd, mint az idén.
 

Ezek a monacói Angyalok nem hagyják magukat.

A díjátadó 

A város elit negyede

A japán győztesek

A dán barátok

Mary Sewel új-zélandi forgatókönyvíróval

Rosana Golden fesztiváligazgató társaságában

Elhunyt John Ridland

Súlyos betegségben 86 éves korában elhunyt John Ridland, Balassi Bálint-emlékkarddal kitüntetett amerikai műfordító - tudatta a sajtóval a Balassi Kard Művészeti Alapítvány.

A Kaliforniai Egyetem professzor emeritusa számos magyar remekművet ültetett át angol nyelvre, először hősies, hosszan,  egyedül elvégzett munkával lefordította a János vitézt, amely a legjelentősebb műfordítói teljesítménye. Később, Czipott Péter társfordítójával sok szerzőt fordítottak, köztük Márai Sándor több alkotását, Radnóti Miklós versremekeit, és egy Kosztolányi-gyűjteményt, amely még várja a kiadóját. A Balassi-kard szervezőjének fölkérésére a XVI. századi európai költőóriás három versét költötték át angolra, a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat ezután, 2010-ben kapta meg.
 

Jelentős munkát végzett mint poéta, számos kötetet kiadva 1961 és 2017 között. Magyar fordításban megjelent egy válogatás „Ballada Brahms névjegyére” címmel, 2004-ben. Ezek a versek először magyarul láttak napvilágot, csak utána az eredeti angolban, „Poems Selected for Hungarians” alcímmel. Mint műfordító más nyelvekből is fordított, utóbbi években a középangolból az ismeretlen „Gawain költő” műveit.
 

A Los Angelesben született, San Diegóban élő Czipott Péter Balassi-érmes műfordító közlése szerint „az utolsó közös műfordítási együttműködésünk trianoni versek voltak, egy antológia számára, amely éppen most ment a nyomdába.  Decemberben fejeztük be. Saját műfordítói munkájában az Odüsszeia tízedik fejezetét érte el, és vágyott visszatérni magyar költészethez is, Babitsot szándékoltunk fordítani, betegsége azonban erősebbnek bizonyult.”
 

John Ridland nagyra becsülte a magyar kultúrát, az ausztráliai magyarokkal is kapcsolatban volt, és magyar elismerésként a Cleveland-i Árpád Társaság aranyérmét is átvehette.

Big Title

ELEGANT TITLE

John Ridland a Balassi-karddal - lettrepress.com

Párizsból jött levél: Mély szomorúsággal veszünk részt a  Balassi-kard  alapítvány barátainak gyászában

Jean-Luc és Madeleine Moreau

Versek virradása

"Ismersz-e nála nagyobb urat, / mint az éjszakai bűntudat? / Szemtől szembe tör rád, vagy orvul, / ajkad harapva fogad csorbul" – íjra Visszavonásig című versében Döbrentei Kornél. A költemény a Hosszú versek virradása című, a közelmúltban a Püski Kiadó által a könyvpiacra helyezett kötetben jelent meg. A költőnek tett föl kérdéseket – ötödik évfolyamának első számában – a Présház.

20120. január 1.

(Némi magyarázat a felvezetőben idézett verssorokhoz. Kívánt, akart, lehet, hogy már életidőben elébb, de már 70 év felett mindenképpen, látván az ország vergődéseit, erős vagy éppen lanyhuló fölemelkedési hajlamát az értelmiség egy lelkiismeretesebb részében mindig jelentkezik egy meghatározhatatlan bűntudatérzés. Vagy nagyon is körülírható belső elégedetlenség; vajon mindent megtettem, ami tehetségemből engedte, ezért a maroknyi földért? Jobb sorsra érdemes népéért? Jól szolgáltam ezt a több mint ezeréves hazát vagy csupán elég jól? Ez esetben a kérdés nagy hiányérzeteket, önemésztés folyamatokat hozhat felszínre. Nem a lídérces éjszakák, hanem az eltévelyedett, deviáns korszakok éje ez. Manipuláltan világol az ember meghágta Hold is, amely után mindig költők és farkasok üvöltöttek. D. K.)

- Mester, "Hernyótalpak őrlik csontjaink, / nincs segítség, ami van, csak szóbeli, / bámészkodik a Nagyvilág megint, / határaink a sírunk szélei" – fogalmazza meg Ön Lazio-dal című művében. IV. Bélát pénzügyi zsarolás érte a Lajtán túlról, amikor az Isten a rabló mongol nyilát zúgatta felettünk. Hunyadi is, majd fia, Mátyás is hiába kért segítséget, amikor egyetlen közös európai hadjárattal torkon ragadhattuk volna az oszmánt. Ám jött XI. Ince pápa, aki – miközben európai szélsőségesekkel volt kénytelen tusakodni – megszervezte a fegyveres koalíciót, és felszabadította hazánkat. Mai íróinknak, költőinknek vannak-e feladataik avégből, hogy ezt a csodálatos embert, akit „Magyarország megmentőjeként" is emlegettek egykor, visszaemeljék a nemzet emlékezetébe?

- Történelmi feladatokat elodázni nem lehet. Hosszútávon, mint az elkapart seb, elgennyednek. Kikerülhetetlenek, fölbukkannak számos hol jól, hol rosszul megítélt analógiákban és a mindennapokban, mint a kenyér. De ez komiszkenyér. Végül is kényszerítő erővel bírnak, akár a vulkánok. Nemzeti sorskérdéseket nem szabad szőnyeg alá söpörni. Főként vörös szőnyeg alá nem. Szerintem az idegenszívűséggel tüntető honi írástudók és a velük cinkos, megvezetett Nyugat zsoldos tollforgatói inkább lépdelnek az ünnepélyes vörös szőnyegen, minthogy valósághűen foglalkozzanak – mert nem az áll érdekükben – az általuk feledésre vagy hamisításra ítélt nemzeti problémákkal, amelyek pedig vannak! Visszanézve „vérzivataros” évszázadainkra, és néhány ritka, áldásos évtizedünkre, röviden összefoglalható a jellemző, mindmáig érvényes tanulság. Nevezetesen, a magyarság szabadságmozgalmaiban, harcaiban, fejfelemelési kísérleteiben mindig megcsalatva, elárvultan és elárultan – gyakorta saját véreitől – magára hagyatott. Tusázott a kereszténységért, Európáért – cselekszi ezt ma is, mert valóban „kizökkent az idő”, és mintha visszafelé folyna. Tengerész meghatározással élve: limány.

          Költőink, íróink, művészeink elsőrendű feladata kellene hogy legyen, mint volt kilencszáz évre visszamenőleg, minden olyan, az időben naggyá nőtt személyiséget, köztük például XI. Ince pápát, egykor Magyarország megmentőjeként emlegették, és a politika-történelem során szándékosan a nemzeti amnéziába taszítottak, ám meghatározó erkölcsi nagyságok felmutatása. A 907-es győztes Pozsonyi csata – a kommunisták soha nem tanították –, és az oroszok által vérbefojtott 1956-os forradalom és szabadságharc – a kommunisták ezt meg hamisan tanították – jelentőségének hangsúlyos köztudatba emelése, hősei emlékének őrzése, ápolása. Ha névsorolvasást tartanánk, több tucat Aranycsapat kitelne, telhetne belőlük. Megannyi világklasszis, morális kapaszkodókkal szolgálna mindenik, és hozzánk szóló tartalommal. Árpád fejedelemék az akkori EU-t gyűrték le, frivolan fogalmazva: nem csak hat-háromra. Évszázados előnyt biztosítottak a később a Nagyboldogasszony irgalmába ajánlott ország számára. Tény, a kettős mérce módszere – tudjuk, kik alkalmazzák – mindmáig tökéletesen, kipróbáltan érvényesül. A két hatalmi tömb erősen hajazik egymásra, amely gondolatok Ludovicus német-római császár zászlóiról lobogtak föl: „márpedig minden magyarikat kiirtsátok”. Akkor még volt merszünk, önérzetünk visszaütni. Mostani kérdés. maradt-é erőnk eltűrni ezt a több, mint ezeréves folyamatot? Miért és meddig. Vagy akár csak az utóbbi száz esztendő keserveit. Állítólag megbűnhődtük már a múltat s a jövendőt. Mert ez a mostani EU egyre nyíltabban, gátlástalanabbul támasztja fel a nagy- és a kisantant által szorgalmazott, máig kártékony trianoni békediktátum szellemét. Mint ahogyan a benesi dekrétumokat a magyarság kollektív bűnösségéről is jóváhagyták. Milyen időszámítás ez? Állítólag Kr. után – ha ez a rövidítés számít még e földrészen – a XXI-dik század hajnalán vegetálunk, talpig nehéz homályban.

- "Bevált a hatalom-titok nem avuló receptje, / az Oszd meg és uralkodj nemzeti nagy kelepce" – fogalmaz Bámésznépnek megtérül a panoráma? című poémájában. Mit tehet a nemzet a nagy kelepce ellen, amikor irodalmi élete is megosztott volt már a nyelvújítás korában is?

- Az írástudók felelősége hatalmas teher, hiszen egy hosszú évtizedek óta agyongyalázott népbe kell újra lelket önteni, a magyarság csökött identitás-tudatát regeneráló tevékenységbe fogni. Még akkor is, ha a hatalom nemigen hallgat a nemzeti érzelmű értelmiség meglátásaira vagy inkább figyel az udvarába befészkelődő rossz tanácsadókra. Amíg ez tartósan így marad nem lehet sikeres nemzetépítésbe fogni, a túlélésre edzőtáborozni a Kárpát-medencében. Nem szabad az egymás elleni kijátszás, a Káin-ábeles gyilkos társasjátékot a végtelenségig űzni. Más népek sem voltak jobbak, magam nem hiszek a „Turáni átok” sorsszerűségében. Mégis, jelenlétét egyre meredekebb lejtési fokon, naponként tapasztalhatja az ország. Lásd a pénzünkön élősködő, úgynevezett ellenzékiek EU-ban kifejlett nemzetáruló szerepét. Azzal ámítják részben az ország népét, részben önmagukat, hogy ők nem a haza, hanem a kétharmados többséggel megválasztott kormányt akarják lejáratni. Nemtelen magyarázkodás ez. Mindenki tudja, amiként ’19-ben, ’45 után, tekintsd a hírhedett ávós bosszút, jóvátételeket, nem kormányokon, a magyar népen verték le, amiként ’56 után is. Ezek a galádkodó politikai selyemfiúk zömében olyan nemzetek képviselői előtt pocskondiázzák hazánkat, akik ha hírből ismerik, mi volt a „felszabadulás”, a malenkij robot, a Gulag, Recsk az asszonyok megerőszakolása, a koholt perek, a non stop akasztások, az ateizmus államvallásra emelése, a teljes jogfosztottság, a totális diktatúra, mindemellett a szemérmetlen történelemhamisítás. A kommunizmus kísértete hatékonyan járja be Európát. A tanácsköztársaság szelleme, frazeológiája ismét jelen van, mivel el sem távozott. Kiknek a bűne, hogy tetszhalott állapotából feltámadhatott? A kérdés valóban költői. „Mint a Fő utca, egyenes a válasz” (Novotni Vilmos, költő). A magyarság megmentőinek emlékét, többek közt, a már említett Ince pápát, Szent Istvánt, Lászlót, a Zrínyieket, Balassiakat, Hunyadiakat, Rákócziakat, az Aradi vértanúkat, a ’45 utániakat, az ’56-osokat, a „ rendszerváltás mártírjait – mert vannak! – kultuszának ápolásával be kell építeni a nemzeti öntudat megújításának folyamatába. A törekvést gondozni erkölcsi parancs. De nem a néhai, meghasonlott író kutyatartási rendszabályai szerint. (Hogyan gondozd a magyarodat.) Tény, hosszú pórázon ugatni már-már több, mint a szabadság illúziója. Ebben az esetben mi a szabadság? Hogy nem jár felelősségvállalással sem genetikai, sem etikai szempontból. Ennek az alávaló értelmezésnek és viselkedési formának mindmáig legelrettentőbb példáját az egykori, ám napjainkban is látensen létező Szadesz adja. Ők azok, akik a demokráciát trójai falóvá gyalulták, úgy bújnak meg benne, hogy nyíltan ügetnek is rajta, azon ügyeskednek, hogy bezabáljanak minden zabot. Ha ennek a folyamatnak nem vetünk véget, elpusztul a magyarság. A megmaradás érdekében megmutatta ez a nép, fényesen, például 1956-ban, hogy képes, néha a legképtelenebb történelmi helyzetekben, egységgé válni. Gondoljunk bele, a kommunista propagandának oly csúnyán felült Fényes szelek nemzedékéből, 10 év sem telt belé, és Pesti srácok lettek. A reményre ez a legfőbb garancia. Mi magunk. A Nyugat ezt, mint annyi minden mást, nem szavatolja. Jó szokása, hogy cserben hagy. Az első világháború óta különös gonddal ügyelt arra, hogy a vegetálás szintjére szorítsa vissza a felívelni vágyó magyarságot…  A végcél, némi túlzással, ha nem is a teljes megsemmisítés, de az ellehetetlenítés. Élettér helyett, legyünk mások számára depo-ország, piactér. Csak Agóra ne!

- „Bazilikába tért haza a vándor, / A Puskás Öcsi mellé Kocsis Sándor...” - rögzíti a tényt Felhőfejes című alkotásában. Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos... – kezdődik az Aranycsapat névsora. Egy másik, száz évvel korábbi Aranycsapatunk: Török, Lázár, Kiss, Lahner, Aulich... Kell-e és miért a XXI. században is magyar Aranycsapat, hogy a lelkünkbe több erő költözzön?

- Szívünknek, fülünknek, lelkünknek becses a Nándorfehérvári győzelmet hirdető harangszó. Erőt adó, lelkiismeret-ébresztő. Valami olyasmit riadóztat, amely már Európának nincs. Akkor sem volt. Mert hol maradtak a fegyverek, a nemzetközi keresztény támogatás pénzügyi, katonai feltételei? És azóta is… A Rákosiék által betiltott déli harangszót, a nemzeti büszkeség e jelképét 1956-ban megint csak vérrel kellett visszavívni. Mint, ahogy előtte még, majd ilyen áron megtartani a magyar Hymnuszt Kölcsey szövegével, Erkel zenéjével. Amikor Rákosi pajtás előhozakodott az új himnusz ötletével – Illyés írta volna a verset, Kodály a zenét – Kodály állítólag csak annyit mondott: Nézze Rákosi elvtárs, nekünk jó a régi. Bevált. Egy önbecsüléséből kiforgatott nép, amelytől elvették erkölcsi kapaszkodóit, el a Csodaszarvasát, Turul madarát, el Csaba királyfit, az Árpádok Zászlait, az államalapítás ünnepét aratóünnepnek, az új kenyér ünnepének nyilvánították, el a Szent Koronát, el a Szent Jobbot. A nép, az Isten adta nép, mely tudta akkor, hogy nem egyetlen aranykincse az urán, bár azt is elrabolták. De az Aranycsapatot nem vehették el tőle, a sportba mentette át egészséges életösztönét. Ezeknek a győzelmeknek köszönhette, hogy elénekelhesse   hivatalosan a Himnuszt. Az Aradi Aranycsapatnak nem szurkolhatott, a kokárdát nem tűzhette ki, 1988-ig még kardlapoztak érte. Igen, a XXI. században is kell egy nem devalválódó magyar Aranycsapat. Szerintem meg is van, csak azt nem tudom, akadna egy olyan bátor szövetségi kapitány, aki felismerné tehetségüket, csatasorba merné állítani őket.

Klímahisztéria tombol tengeren innen és túl

Tombol a klímahisztéria a tengerentúlon. Két amerikai tudós összekülönbözött: egyikük azt írta a másikról, hogy „az IPCC vezető éghajlatkutatója inkább az állami tollhoz (State Pen-hez) tartozik, nem pedig a Penn State Egyetemhez.” A megfricskázott tudós 2011-ben beperelte a másikat rágalmazásért. Eltelt nyolc év, és 2019. augusztusában a Brit Columbia bírósága elutasította a keresetet, mert a felperes tudós 8 év alatt nem nyújtotta be „bizonyítékait.” A szélsőséges tudós a nyilvánosságban ellentámadást indított: „Az elutasítás a bíróság mérlegelési jogának állítólagos gyakorlására vonatkozott, csupán a késedelem miatt utasította el a keresetet” – írta. Héjjas István egyetemi tanárnak tett föl kérdéseket a Présház.

2019. szeptember 4.

- Professzor úr, itt, Közép Európában milyen következtetést vonhatunk le abból, hogy a tengerentúlon a klímahisztéria képviselői a legvadabb hazugságoktól sem riadnak vissza, ha rögeszméjüket nem tudják tudományos igénnyel bizonyítani?

- Az EU-ban a klímahisztéria képviselői ma már kezdik túlszárnyalni a tengerentúlikat, különösen mióta az USA felmondta a klímaegyezményt. A „projekt” mégis Amerikában kezdett igazán felfutni, miután 2015-ben Obama elnök megbízásából vizsgálatot végeztek, hogy a természettudósok közül hányan tulajdonítják a klímaváltozást az emberi tevékenységnek. Több mint 10 ezer kérdőívet küldtek szét, de csak alig 3 ezer válasz érkezett vissza, és ez sem hozta meg a kívánt eredményt. Ezután kiválogatták a válaszadók közül azt a 79 tudóst, akik a publikációik túlnyomó részében elsősorban ezzel foglalkoztak, és közülük 76 adott a kérdésre pozitív választ. Ezt azután úgy publikálták, hogy a tudósok 97%-a támogatja a hivatalos klímaelméletet. Jogosan tehetjük fel a kérdést, miért avatkozik bele a politika ilyen magas szinten „tudományos” kérdésekbe, milyen szerepe lehet ennek a globális hatalmi játszmákban. Európában pedig már odáig fajult a helyzet, hogy a hivatalos klímaelmélet tagadását egyes politikusok a holokauszttagadáshoz hasonló bűncselekmények tekintik, és börtönbüntetést javasolnak.

- A klímahisztéria világhálózata ilyen esetben miért nem próbálja legalább a becsületesség látszatát fenntartani, miért tehet úgy, mintha a botrányos hazudozás meg sem történt volna?

- A hatalom gyakorlásának évezredek óta bevált módszerei közé tartozik, hogy egyszerre keltenek az emberekben félelmet és bűntudatot. Ez történik jelen esetben is, amikor a melegedés borzalmas következményivel riogatnak, miközben ráolvassák az emberekre a bűnüket, hogy mindezért ők a felelősek. Ami pedig a botrányos hazudozást illeti, a tudományos érvek – a téma bonyolultsága, valamint az emberek többségének természettudományos tájékozatlansága miatt – itt nem segítenek. Fel lehetne azonban hívni a figyelmet arra, hogy az elmúlt évezredekben számos alkalommal fordult elő a jelenleginél nagyobb melegedés, például Kr. e. 500 körül több mint 2 fokkal volt melegebb, mint most. A történelmi tapasztalat is azt mutatja, hogy az emberiség akkor élt jólétben, amikor melegebb volt, mint most, a hidegebb időszakokban viszont – például a középkori kis jégkorszakban – éhínség és járványok tizedelték Európa lakosságát. Sok millió évre visszatekintve is azt találjuk, hogy az élőlény fajok tömeges kihalása a jégkorszakok idején következett be, a melegebb időszakokban viszont számos új faj jelent meg. Magyarország számára pedig a „beígért” melegedés azt jelentheti, hogy az éghajlati övek északi irányú eltolódása miatt hazánk éghajlata egyre inkább mediterrán jellegűvé válhat, aminek inkább az előnyeit kellene hasznosítani, pánikkeltés helyett.

- Minthogy a klímahisztréria állításaira semmilyen bizonyíték nincs, a nagyhangú, korrupcióellenes világszervezetek miért nem lépnek fel a hazudozásra felbérelt, és valószínűleg jól megfizetett – korrumpált – áltudósok ellen?

- Ez egy nagyon jó kérdés. Az ún. korrupcióellenes szervezetek teljesen kisajátították a klímaügyet a politikai céljaik elérése érdekében. Ezek a szervezetek szinte kivétel nélkül ún. „bal-liberális” irányzatúak. Ez a gyakorta használt megnevezés azonban megtévesztő. Ma már ugyanis nem létezik sem hagyományos értelemben vett baloldaliság, sem hagyományos értelemben vett liberalizmus. Ez utóbbi klasszikus felfogását Voltaire fejezte ki ezzel a mondásával: „Az Ön egyetlen szavával sem értek egyet, de mindent megteszek azért, hogy a véleményét szabadon kifejthesse.” Ezzel szemben a mai modern neoliberalizmus jelmondata így hangozhatna: „Az Ön véleménye ellenkezik a politikai korrektség követelményével, ezért nyilvánvaló, hogy Ön fasiszta, rasszista, homofób, genderofób, iszlamofób, antiszemita, stb. (nem kívánt törlendő).” Nincs tehát szó semmiféle bal-liberalizmusról, helyette inkább neoliberális globalizmust kellene mondani, amelynek a végső célja az egész emberiség irányítása egy szuper-demokratikus világkormány irányítása alatt. Ha pedig a klímalufi esetleg kipukkad, jöhet helyette genderlufi, vagy bármely egyéb olyan totális ideológia, amely helyettesíthetné a megszüntetésre ítélt vallásokat.

- Németországban a nem létező klímafenyegetést tartja a legnagyobb kockázatnak a lakosság kétharmada, a valós veszélyt, a terrormigrációt csak a társadalom egyharmada látja a legnagyobb rizikónak. Ha a média hazugságai ennyire félre tudnak vezetni egy nagy országot, akkor a tudomány mit ajánl a társadalom szellemi önvédelméhez?

- Egyetlen lehetőség az általános természettudományos műveltség javítása lenne. Ez azonban nem jövedelmező cél, sokkal gyümölcsözőbb a közvélemény félretájékoztatása. Nem csoda, hogy ma már alig találkozunk természettudományos ismeretterjesztéssel a tv-ben vagy a könyvpiacon. Az emberek többségének tájékozatlanságára jellemző példa egy tréfacsináló amerikai középiskolás diák akciója még a 90-es évekből, aki sikeres aláírásgyűjtést rendezett a rendkívül veszélyes dihidrogén-monoxid betíltása érdekében, mígnem egy idősebb műveltebb úr fel nem hívta a figyelmet arra, hogy dihidrogén-monoxid = H2O vagyis víz. 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Hazánkban a valódi civil szerveztek – köztük a Balassi Kard Művészeti Alapítvány – hogyan eleveníthetik fel a szellemi honvédelem hagyományait, hogy elérjék: ne lehessen a családok elől a valós információkat elhallgatni, ne lehessen az igazi tudósokat alkotmányos szólásszabadságukban korlátozni, ne érvényesülhessen újra az országban az egykori SZDSZ-es szellemi terror?

- Örülni kell, hogy vannak még ilyen civil szervezetek. Balassi Bálint költészete, vitézsége, személyes élete olyan alapvető erkölcsi értékeket hordoz, mint a hazaszeret és a szülőföld megvédése. Ezek az értékek ma már a neoliberális globalizmus nézőpontjából nemkívánatos zavaró tényezők. Pár évvel ezelőtt hallgattam egy rádióinterjút egy neoliberális irodalomtörténésszel. Amikor szóba került Balassi neve, az illető azt mondta, hogy Balassi rasszista volt, hiszen a költeményeiből látszik, hogy alighanem utálta a törököket. (1. Balassi nem írt ilyen verset, a neoliberális „irodalomtörténész" tehát nem olvasta Balassit. 2. Balassi nem utálta a törököket, török verseket is fordított magyarra – a szerk.) A neoliberális globalizmus alapvető törekvése a nemzeti történelem és identitás, valamint a tradicionális szellemi, erkölcsi, vallási, kulturális értékek felszámolása. Érdemes idézni Jacob Burckhardt megállapítását, amely szerint: „A barbárok barbársága abban áll, hogy nincs történelmük.” Csak remélni lehet, hogy a világ talán mégsem ebbe az irányba tart. Vagy ha igen, esetleg még sikerülhet kiszállni a süllyedő hajóból. 

Kép: youtube.com

​

​

Magyar edzők ideje

„Betelt a pohár a kispesti szurkolóknál, a Budapest Honvéd edzőjének menesztését követelik. Az újabb, most a DVSC-től elszenvedett vereség után nagy rá az esély, hogy a klub megválik Giuseppe Sanninótól, akinek a vezetése mellett négy vereséggel kezdte a csapat a bajnokságot” – írja a sajtó.

2018. augusztus 26.

​

Úgy tűnik: nemcsak a Honvédnál telt be a pohár.

Általában a külföldről szerződtetett edzők tevékenységéről egyre egyértelműbb a vélemény: teljesítményük a nullához közelít, sikerességük pedig egyértelműen nulla. A hatalmas fölvett pénz ellenére.

Eljött a magyar edzők ideje.

Sannino esetében a kezdés remek volt, egy román csapat ellen két döntetlent értek el, csak a FIFA ostoba döntése fosztotta meg őket a továbbjutástól. A honi futballközvélemény leendő sikercsapatként tekintett a Honvédra.

Bonyolulttá teszi a helyzetet, hogy pont a Vasutas elleni vereség lett a végzet.

A Vasutasnak magyar edzője van, ám hosszú ideje képtelen kiemelkedni a középszerűségből, gyönyörű stadionjuk üresen kong a mérkőzések alatt. Legutóbb olasz csapattól egy négyest kaptak a Nagyerdőben, nos, ezért nem volt érdemes a nemzetközi indulás jogát kiküzdeni a magyar bajnokságban.

A Dózsa edzőjének is mennie kell.

Nebojša Vignjević hatalmas pénzért, külföldről drágán összevásárolt játékosokkal egy unalmas középcsapatot tart fenn évek óta – ez nagyon rossz befektetés a hazai futballkeretből.

Leszerepelt a Videoton is.

A minden bajnoki idényben más névvel induló csapat egyben következetes: a nemzetközi mérkőzésekre való alkalmatlanságban. Noha tavalyi El-futásukat nagy sikerként igyekeznek emlegetni, valójában vérszegény produkció volt. Idei arcra esésük pedig a teljes magyar futball szégyene.

Marko Nikolićnak is mennie kell.

Külön kategória a DVTK edzője, Fernando Fernández Escribano. A diósgyőri stadion nemzetközi mérkőzéseket követelne, ettől azonban nagyon távol áll a folyamatosan az NB II felé kacsingató együttes. Nem tudni, hogy a tréner mennyiben ludas abban, hogy rendkívül tehetségtelen játékosok állnak rendelkezésére. Ezzel a kerettel a legjobb magyar edzők is megbuknának.

Úgy tűnik, meg kell köszönni Szerhij Rebrov munkáját is.

A rokonszenves edző nagy tettet hajtott végre azzal, hogy az összevásárolt bolgár bajnokot kettős győzelemmel búcsúztatta a BL-selejtezőből. Később is elért egy nagy bravúrt: a Dinamo Zágráb elleni döntetlent. Innentől azonban akadoznak a kerekek a gépezetben.

Alapkoncepciója bukott meg.

Minden posztra két játékost vásárolt, nagyrészt külföldről, ám – ezt maga Rebrov mondta – játékosai nem tudják elviselni, hogy kevés játéklehetőséget kapnak. Ráadásul „nem lelkesek” – mondta ezt az a Rebrov, aki a lelkes – és gólképes – Bödének kitette a szűrét. Helyette egy gólképtelen csatárt erőltet. Noha elődjénél, Thomas Dollnál sokkal jobb, mennie kell.

Értelmetlen a magyar NB I. működtetése.

Idegen középszerű edzők, idegen középszerű – vagy az alatti – játékosok üres stadionok előtt erőlködnek hatalmas pénzért. Semmi hozama nincs ennek a senkit sem érdeklő mutatványos cirkusznak.

Marco Rossi ezen a szinten felül van.

Ő tulajdonképpen magyar edzőnek számít. Valamikor „idegen” edzőként bajnokságra vezetett olyan magyar csapatot, amely ki volt rekesztve – akkor még – a stadionépítésből: a legkevésbé támogatott kulb volt. Rossi remélhetőleg kiemelkedően sikeres magyar szövetségi vezetőként köszön le majd valamikor a kapitányi hídról, és kiemelkedően sikeres magyar klubedzőként folytatja majd pályafutását.

Ma az NB 1-ben nem nevelődnek játékosok a válogatott számára.

A középszerű idegen játékosok teljesítményét magyar fiatalok is képesek lennének nyújtani, közülük pár tehetség kiemelkedhetne. A rutinszerzéstől ma a magyar fiatalok el vannak zárva, a sikerélményből ki vannak rekesztve.

A magyar edzők alacsonyabb osztályokba vannak száműzve.

Az idegen trénerektől – a zseb pénzzel való megtömésén kívül – semmit nem lehet tanulni, az általuk összevásárolt idegen játékosok sem tudják a stadionokba vonzani a közönséget, ugyanezek a drága játékosok a nemzetközi meccseken elgyámoltalanodnak.

Magyar edzőkkel, magyar játékosokkal kell folytatni a kísérletezést.

Újra kell szántani a magyar futball pályáját.

Kép: m4sport.hu

Viharos királyi élet

A Holló háborúja - ez a címe az egyik kötetnek, amely a Hunyadiakról szóló sorozatban jelent meg. A könyvek szerzője Bán Mór író. Neki tett föl  kérdéseket a Présház.
2019. július 30.

- Mester, Hunyadi Jánosnak mennyire volt nélkülözhetetlen a kiemelkedő katonai tudás megszerzéséhez az Itáliában zsoldos vezérként végigharcolt időszak?

- Hunyadi János azon kevesek közé tartozott, akik a kor legmagasabb szintű katonai tudásával rendelkeztek. Idehaza kénytelen volt már gyermekkorától elsajátítani a török elleni harc készségeit, fortélyait, Zsigmond király udvarába kerülve a lovagi harcmodor alapvető fogásaival ismerkedett meg. A kifinomult itáliai harcmodor bizonnyal fontos, ha nem is a legfontosabb elemekkel bővítette ezt a gyarapodó tudást.

Sokkal fontosabbnak tűnik a cseh huszita lázadóktól elsajátított módszerek összessége, és a tőlük átvett eszköztár, például a harci szekerek alkalmazása, melyeket maga is szívesen használt nagy, törökellenes hadjárataiban. Hunyadi ösztönös zsenialitással emelt át saját alkalmazásába minden fortélyt, minden hasznosítható fogást, ami a török ellen bármilyen módon bevethető volt.
 

- Mátyás király uralkodói pszichéjének kialakulását hogyan segítette, hogy édesapja már gyerekkorában bevonta őt nemzetközi tárgyalások német-magyar tolmácsaként?
 

- Viszonylag keveset tudunk Mátyás és édesapja napi kapcsolatáról. Mátyás gyermekkorának éveiben Hunyadi János kormányzóként ideje java részét politikai feladatai ellátásával és a hadjáratok szervezésével és vezetésével (pl. a török elleni rigómezei hadjárat, vagy 1449-ben a husziták elleni északi hadjárat) töltötte, de közvetett bizonyítékok arra utalnak, hogy Mátyás nagyon is tisztában volt atyja politikai, katonai erőfeszítéseivel, és pontosan látta annak korlátait is. Minden kudarc, amely Hunyadi pályafutását elkísérte, később erősen hatott Mátyás döntéseire, aki tudatosan igyekezett elkerülni saját uralkodói működésében ezeket. Bizonyos, hogy Mátyás nagyon fiatalon több tárgyaláson részt vett, megfigyelhette apja és a Hunyadi párt vezetőinek gondolkodását, azt, kivel hogyan próbálnak szót érteni. Vitéz János váradi püspök, aki Mátyás nevelésére hatalmas befolyást gyakorolt, Hunyadi kancellárjaként valamennyi diplomáciai okirat, levél kiállításában közreműködött – nyilvánvaló tehát, hogy Mátyás szinte az anyatejjel szívta magába a magyar állam vezetésének hétköznapi nehézségeit, örömeit. Íróként azt mondom, bárcsak több emlékünk maradt volna arról, hogyan látta a tizenéves Mátyás az édesapját, milyen volt a viszonyuk. Azt azonban tudjuk, hogy nagy valószínűséggel Hunyadi János gondolataiban nem merült fel reálisan annak gondolata, hogy egy napon Mátyás királyi méltóságba emelkedhet. Örököse és pályájának folytatója inkább László lett volna – akit úgy is neveltek, hogy egy napon átvehesse a hatalmas Hunyadi-örökséget.

- Miért nincs benne a köztudatban, hogy Mátyás király ellen több puccsot is megkíséreltek: miközben ő dél-keleten az oszmán ellen harcolt, itthon megpróbáltak más királyt állítani helyette?

- Alapvetően kevés részletet ismer a magyar társadalom Mátyás életének valódi fordulataiból. Megkerülhetetlenül meg kell említenünk azt az éles ellentmondást, amely Mátyás történelmi, népi emlékezete és a korabeli alattvalók érzései, gondolatai között tapasztalható. Mátyás nimbusza, igazságos, szeretett királyi „képe” később alakult ki; saját korában az alattvalói szinte gyűlölettel emlegették a hatalmas adóterhek miatt. S valóban: Szilágyi Mihály, a saját nagybátyja lázadt fel ellene elsőként. Később Vitéz János, aki akkor már esztergomi érseki címet viselt, az unokaöccsével, Janus Pannoniussal együtt lázadt fel ellene, s helyébe a lengyel királyt látták volna szívesen a magyar trónuson. Az erdélyi nemesség is fellázadt Mátyás uralma ellen, ezek a tények csakugyan kevéssé ismertek. Mátyást egyre inkább zsarnoknak tartották, s nem értették, miért nem a török elleni háborúkra fordítja erőit, miért észak és nyugat felé törekszik hódítani hadjárataival. Persze később, II. Ulászló uralkodásának évei alatt, s még inkább Mohács után már jó szívvel emlékeztek a kemény kezű, de Magyarországot tűzzel-vassal védelmező, gyarapító királyunkra. Ezt már Janus Pannonius is érzékletesen idézi krónikájában, felemlegetve, hogy Mátyás után sír a honban mindenki, paraszt, polgár, s nemes egyaránt; mondván, inkább fizetnének több adót, csak jönne vissza Mátyás király az élők sorába, és védelmezze meg őket a töröktől, s minden veszedelemtől. Egyébként Mátyás király nem csak a magyar, de a szlovén néplélekben is hasonló, szeretetteli képben élt tovább.
 

- Mi állhat a mögött, hogy Mátyással egy időben az itáliai városállamok elitje teljes családokat irtott ki hatalmi okból, Mátyás az ellene puccsot szervező figurákat életben – sőt bántatlanul – hagyta?

- Ez izgalmas kérdés, de a válasz talán ott rejlik, hogy tudjuk: éppen azok lázadtak fel ellene, akik a legjobban szerették. A nagybátyja, a nevelője. Az erdélyi nemesség, ahonnan kiemelkedett. Mátyás velük szemben nem akart kíméletlen retorziót alkalmazni, egyénként is önmagára mértékletes, könyörületes uralkodóként tekintett.

- Nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára – nagy dicsőség. Ám egyidejűleg dél-keleti magyar területek kerültek oláh kézre. Fontos-e ma leltárt húzni?

- Nem kerültek dél-keleti magyar területek oláh kézre, egy talpalatnyi magyar terület sem került oláh kézbe. A magyar befolyás viszont erősen gyengült Moldvában és Havasalföldön, e két vazallus oláh tartományban, és ennek kétségkívül a nyugat elleni hadjáratok voltak a fő kiváltó okai: Mátyás nem

tudott megfelelő erőt összpontosítani ezen területekre. Az is igaz, hogy mind Moldva, mind Havasalföld egyszerre volt már jó ideje magyar és török vazallus is. Éppen az tudta érvényesíteni fölöttük az akaratát, aki jelentősebb fegyveres erővel képes volt jelen lenni. Mátyás nem tudta megtartani a Duna-deltában még édesapja által megszállt Kilia erődjét sem, holott ez az erőd ellenőrizni volt képes a teljes dunai hajóforgalmat, s Magyarország védelme szempontjából ennek hatalmas jelentősége volt. Utólag úgy látjuk, Mátyás későbbre tervezte a török elleni nagy hadjárat megindítását, ehhez előbb megfelelő erővel rendelkező birodalmat próbált összekovácsolni a megszállt területekkel, tartományokkal kibővített Magyar Királyságból.

- Mátyást Bécsben vagy megmérgezték, vagy felnyársalták – mindenképp megölték. Mennyire hibáztatható ezért titkosszolgálata és testőrsége?

- Nem szeretnék vitatkozni, de semmiféle bizonyíték nem szól amellett, hogy Mátyást megölték volna 1490-ben. Mivel teteme nincsen már meg, a korszerű orvosi, tudományos eszközökkel sem lehetséges utólag bizonyítani, vagy cáfolni egy ilyen állítást. Természetesen nem zárható ki az „idegenkezűség”, de nem is bizonyítható. Felnyársalás biztosan nem történt, emlékeim szerint ez csak egy mesében szerepel Mátyással kapcsolatban. Különösen Beatrix királynőnek nem volt érdeke megmérgezni a férjét, hiszen – ahogy a tények később bizonyították is – befolyása, hatalma jószerivel csak addig volt, míg Mátyás élt. Erre sokan felhívták a figyelmét még a király életében, ahogy arra is, hogy a magyar urak nem fognak eltűrni asszonyuralmat. Az más kérdés, hogy volt-e annyi becsvágy Beatrixban, hogy hitelt adjon ezeknek a véleményeknek, jó tanácsoknak, vagy sem. Minden feljegyzés arra utal, hogy Mátyás súlyos beteg volt élete utolsó másfél esztendejében. Bonfini feljegyzései csalhatatlan jeleit adják nagyon komoly betegségeknek, ezen részletes leírások alapján Korányi Frigyes belgyógyász professzor 1889-ben valószínűsítette, hogy köszvény gyötörte, s végül gutaütés végzett vele. De mint említettem: biztosat nehéz lenne félezer év távlatából állítani. Néhány éve Garamvölgyi László egész kötetet írt a mérgezési elméletre alapozva, de az ebben felsorolt érvek gyermetegek és nagyon gyenge lábakon állnak.
 

- A ma hősként emlegetett Kinizsi Pál Mátyás halála után azonnal Corvin Jánosra támadott. Miért volt ennyire vibráló a Mátyást körülvevő holdudvar?
 

- Mátyás hű emberei a király halála után gyengekezű uralkodóra vágytak. Mátyás ugyanis csakugyan szinte zsarnokként, erős kézzel irányította birodalmát – messze kortársai előtt járt, többet, messzebbre látott. Hű emberei sem mindig értették tetteinek mozgatórugóit – a történelem azonban szerintem teljes mértékben Mátyás igazát mutatja. A király halála után egyetértés mutatkozott abban, hogy a főurak szeretnének szabadabban élni, élvezni vagyonukat, hiszen Mátyás szakadatlan háborúi alatt erre kevesebb lehetőségük mutatkozott. A történelem ismeretében azonban tudjuk: megkezdődött az ország szétzüllesztése, védelmi képességének lenullázása. Ez az út pedig egyenesen Mohácshoz vezetett – egészen pontosan Nándorfehérvárhoz. Ugyanis a magyar királyság véleményem szerint nem Mohácsnál bukott el, hanem öt esztendővel korábban, 1521-ben, amikor a török elfoglalta az ország kapuját jelentő Nándorfehérvár erődjét. Onnantól az ország szinte védelmezhetetlenné vált, már csak a végső döfés maradt hátra.
 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A XVI. századi európai költőóriás a magyar uralkodók közül egyedül Mátyást királyt említi írásaiban: komédiája előszavában jó emlékét idézi. Mi tartotta elevenen a király emlékezetét egy évszázad múlva, sőt azóta is?
 

- Megható szembesülni azzal, hogy az utókor milyen korán ráébredt arra, hogy ez az eltökélt, erős akaratú királyunk mennyit tett a nemzet védelméért. Óriási a kontraszt: Mátyás erős és büszke birodalma harmincegynéhány év alatt a káosz sötétjébe zuhant a gyengekezű királyok és a széthúzás következtében. Minden igazszívű magyar ember a mátyási eszményképben látja utoljára megnyilvánulni, megvalósulni a magyar nagyhatalom büszkeségre okot adó erejét, legnemesebb tulajdonságait. A nép emlékezete az egekbe magasztalta a saját korában sokat szidott királyt, s olyan tulajdonságokkal is felruházta, melyekkel talán nem is rendelkezett. Mi, az utódok sajnos tudjuk, hogy a magyarság fénykorának utolsó, tündöklő évei Hunyadi János és Mátyás király regnálásának esztendei. Regényeim erről a csodálatos évszázadról szólnak, s úgy hiszem, ez a korszak számos tapasztalattal gazdagította a nemzetet. Érdemes ezeket a tapasztalatokat megfontolni.

A Máglyatűz fénye

„Furcsa dolgok történnek a Kárpát-medencében és környékén, a virtuális és a való világban egyaránt. Felizzik a történelem” - írja Máglyatűz című sikerkönyvében Demkó Attila. A regényt, amely A háború peremén alcímet viseli, a Reakció Kiadó dobta piacra 2018-ban. Az írónak tett föl kérdéseket a Présház.
2019. június 17.

- Demkó úr, Máglyatűz című könyvével egy mögöttes térre lobogtat fényt. A láthatóvá váló anyag létfontosságú a magyar etnikumnak a következő években, évtizedekben. A visszajelzések mennyire élénk érzékelésről és mekkora tényleges megértésről szólnak?

​

- A Máglyatűz célja – nem a szlogenek szintjén – a valós hatalmi folyamatok bemutatása volt, mert Magyarországon számos illuzió és tévhit van a környező világról, akár Oroszországról, akár Romániáról, akár Szlovákiáról. A visszajelzések vegyesek. Van, aki ténylegesen megértette a mögöttes tartalmat és célt, van, aki csak a kémregényt, a thrillert, az akciót látja, és van, aki olyan szándékot lát bele, ami nincs benne. Egyszerre volt cél a tények, a rideg valóság megismertetése. A magyarság egy veszélyes környezetben él, de ebből nagyon keveset lát az átlagember. Nem volt cél viszont konfliktus provokálása, gerjesztése. Amint az elmúlt hetek eseményei az Úzvölgyében bemutatták, ahhoz nem kell egy könyv. A gyúanyag ott van Erdélyben, és bármikor fellángolhat, ez tény és ez elsősorban Románia felelőssége. 

- Művéből kiviláglik, hogy Ön is nélkülözhetetlennek tartja a székely autonómia kivívását. Egy autonómiát nem „csak” bátor harccal kivívni, hanem majd okosan és szívósan működtetni is kell. Könyvében, a Máglyatűzben hogyan sugallja ezt?

- A székely és természetesen a partiumi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai autonómia a magyar megmaradás egyetlen valódi garanciája. Azaz az tudna lenni, mert nagyon távol vagyunk ettől még a Délvidéken is, ahol a legjobb a helyzet.  Egyelőre sajnos semmi sem mutat arra, hogy például Románia és a románság rádöbbenne, hogy ez hosszú távon román érdek. Vagy Európa rádöbbenne arra, hogy a térség nem lehet addig igazán stabil, amíg a magyar kérdést nem rendezték. Az autonómia kiharcolását és fenntartását illetően az alapelv, hogy a valóságból és nem vágyakból kell kiindulni. Vannak etnikai és gazdasági realitások, az elmúlt száz évben Erdély és a Partium nagyon átalakult, nem a magyarság javára, a románságba pedig rendkívül nehezen leküzdhető reflexeket táplált évtizedek heves magyarellenes propagandája.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Könyvében, a Máglyatűzben számos rejtett magyar értékre villant fényt. Ez a regény hogyan segíti az értékfeltáró, értékfelismerő, értékgyarapító közösségek kikristályosodását?

​

- Azt gondolom, hogy a Máglyatűz rámutat arra, hogy a magyar kultúra mekkora szelete van Erdélyben vagy a Felvidéken. Ami a mai Magyarországon maradt, az egy töredék, különösen az építészetben. Ezért viszem el az olvasót kevésbé ismert helyszínekre, például a Veres-bástyához. Oda minden magyar történelmet szerető embernek el kellene mennie, mert megfoghatóan lüktet ott a magyar múlt. Kétszer voltam, sajnos nem kellett a tömegtől tartani és várakozni. De persze vannak jóval ismertebb helyszínek is, Kolozsvár vagy Pozsony, ahova azért sokkal többen jutnak el. De tegye fel mindenki magában a kérdést, hol volt előbb és többször, Bécsben vagy Pozsonyban? Trianon századik évfordulóján fedezzük fel történelmünket, erre is próbáltam motiválni az olvasót.

Kép: youtube.com

A XXIII. Balassi-kard

Észt műfordító ajánlott macedón irodalmárt a legrangosabb magyar irodalmi díjra, ezért egy bátor megfogalmazás szerint a magyar irodalom világbirodalom - mondta Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke, az irodalmi díj alapítója a Gellért Szállóban a Balassi Bálint-emlékkard átadási ceremóniáján.

2019. február 13.

​

Nagy Gábor József Attila-díjas költő - képünkön! - és Paszkál Gilevszki macedón költő, műfordító vette át idén a Balassi Bálint-emlékkardot, amelyet szerdán adtak át a budapesti Gellért Szállóban.​

    A 16. századi magyar költőnek emléket állító elismerés a magyar irodalmi életben évtizedek óta széles körben elismert költőket, valamint a magyar irodalmat és benne Balassi költészetét fordító európai szellemiségű külföldieket jutalmazza.
    Papp Endre irodalomtörténész, a Hitel folyóirat főszerkesztője laudációjában úgy fogalmazott: Nagy Gábor munkásságán elsősorban Ady Endre és József Attila hagyott nyomot, de a költő "átengedi szellemén a magyar lírai hagyomány megannyi áramlatát, átszínezik verseinek szövetét a mesterek" Csokonaitól Vörösmarty Mihályig, Tamási Árontól Radnóti Miklósig, de Kányádi Sándor, Csoóri Sándor vagy Márai Sándor motívumkincsei fellelhetők benne.     A költő az elismerés átvételekor kiemelte: minden magyar költő számára különleges megtiszteltetés a Balassi Bálintról elnevezett díjat átvenni. "Balassi az első nagy magyar költő, a versformák és a magyar nyelv különleges művésze" - emelte ki.  Nagy Gábor költő, irodalomtörténész, a Hitel folyóirat rovatvezető szerkesztője 1972-ben született Körmenden. Több mint 10 önálló kötete jelent meg. Irodalomtörténészként tanulmányokat publikált többek között több Balassi-kardos költő munkásságáról is. 
    Sander Liivak Balassi-kardos észt műfordítófelidézte a másik díjazott, Paszkál Gilevszki életét és munkásságát. Kiemelte: Paszkál Gilevszki termékeny író és műfordító, csaknem 200 könyve jelent meg, ezek közül 55 magyarból, mintegy 50 görögből és 50 franciából fordított kötet. Elmondta, hogy különösen jelentős mint versfordító, az általa macedónra átültetett költők között van mások mellett Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Nagy László, Weöres Sándor és Juhász Ferenc is.
    A Szkopjéban élő Paszkál Gilevszki 1939-ben a görögországi Szetoma faluban született, 1948-ban, a görög polgárháború miatt érkezett Magyarországra másik csaknem 4 ezer macedón, görög gyerekkel együtt. Íróként, költőként és műfordítóként dolgozik, a magyar irodalom tolmácsolója Macedóniában, Balassi 

Bálinttól több mint tíz költeményt ültetett át anyanyelvére. 
    A művész megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést és úgy fogalmazott: mindazok, akik eddig megkapták ezt a szimbolikus kardot, azok védeni fogják a magyar szellemi határokat, a magyar kultúrát, a magyar nyelvet és a magyar jövőt.
    A két költőt a Herendi Porcelánmanufaktúra egy-egy Balassi-szoborral is jutalmazta, a Balassi-emlékérmet pedig Lőte Attila színművésznek adták át.

MTI, balassi.eu

Kép: MTI/Balogh Zoltán

Baby boom kell

Példamutató hivatástudatuk, önzetlenségük miatt kaptak kitüntetést azok a védőnők, akik sokat tettek nemcsak a kismamákért és a már megszületett babákért, hanem rendszeresen foglalkoztak olyan párokkal is, akiknél nem volt fogamzás és szerettek volna kisbabát. A meddőség megelőzéséért és a jövő nemzedék egészségéért létrehozott “Babacsalogató” alapítvány sajtótájékoztatójára és kimagasló munkát végzett védőnők 2018 évre szóló kitüntetéseinek átadására került sor Budapesten az Aranytíz kultúrházban. Ősapay György professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az alapítvány kuratóriumának elnöke a nyugati világ népszaporulati tendenciáiról is beszélt. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2019. január 15.

- Professzor úr, hazánkban növekvő, de mégis tragikusan alacsony a reprodukciós számarány. Jelenleg egy nőre (párra) 1,25 gyermek születése jut hazánkban a minimum 2,1 helyett, ami a lakosság számának megmaradásának feltétele lenne. A Kádár-rendszerben az úgynevezett OTP-gyerekek segítettek a gondon, kevesebbet kellett fizetni a lakásért a gyermekek számának arányában. A jelenlegi kormány is pénzügyi, gazdasági támogatást ad: 100 milliárd forintot irányzott elő családtámogatásra. Ennek a pénznek az elosztását mennyire látja megfelelőnek?

​

- A 2030-ig terjedő Orbán-program azt a csodát célozza, hogy a népszaporulatunk elérje az 1.25-ről a 2.1-es népszaporulati számarányt. Sajnos ezalatt az idő alatt a szülőképes női korosztály közel félmillóval csökkenni fog. A családtámogatásra előirányzott 100 milliárd forint nagy szám, de sok irányba kell osztani. Egyrészt a minél korábbi gyermekvállalást (25-28 évesek) kell ösztönözni, az lehetővé teszi, hogy második és harmadik gyereket időben tudjanak vállalni a fiatalok - az otthonteremtést kell segíteni. A gyerekvállalást segíti a diákhitel csökkentése, elengedése, a gyed extra, ami a 2. és 3. gyerek esetén aktuális. Ugyanígy a lakáshitel engedmények is a 2. és 3. gyerek vállalását segítik. A bölcsödei helyek számának közel megduplázása az aktív nőknek nyújt majd nagy segítséget.  

- Nagy nehézséget jelentenek világszerte a környezeti ártalmak, a késői gyermekvállalás, a nem egészséges életmód, a stressz, mely tényezők mind a nehezen kialakuló fogamzáshoz, a meddőség kialakulásához vezetnek. Ezek kezelésére mennyire elegendő a megfelelő egészségügyi oktatás, az egészségtudatos életmódra nevelés, a babát tervező és a meddő párok célirányos felvilágosítása?

- A környezeti ártalmak kivédése sokrétű feladatot jelent. Nehézsége, hogy a pénzvilággal szemben kellene erőteljes állásfoglalás. Gondolok itt a műanyagiparra, a mezőgadaságban alkalmazott szerekre, hormonkészítményekre és még sok másra. Az egészségtudatos életmódra nevelést jelentősen fokozni kellene az iskolákban 6-18 éves korig. A meddőség nagy probléma hazánkban is, mintegy kétszázezer pár van folyamatosan, akik fogamzási problémával küzdenek. Célirányos felvilágosítás (életmód, dietetikus és pszichológus közreműködése) kellene, mielőtt a lombikbaba megoldáshoz folyamodnak.

A Ratkó gyerekeknek a szelektálás nélküli lakástámogatása és a GYES sokat jelentett a 70-es években a népszaporulat növekedésében. 

A kormány a középosztályt támogatja elsősorban, ami jó tendencia, viszont további eredményt érhetne el az ország az alsó-középosztály régióiban, ahol eleve jobb a népszaporulat. További eredmény jelenthet az ország bizonyos nem-közáposztály rétegének a támogatása is. 

​

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Mennyire segítene, ha a magyar családok magyar művelődési környezetben élnének - beleértve a televízióműsorokat -, a magyar kultúrát közvetítenék számukra a védőnők, az orvosok és pszichológusok, kiegészítve egyházak, tanárok munkájával?

​

- Nem véletlen, hogy Franciaországban erős nacializmus alakult ki. Ha a média és a környezet még erősebben hangsúlyozná, hogy milyen értéke van annak, ami magyar (élelmiszerek, kultúra, geográfiánk), más megfontolással gondolna a felnövevkvő korosztály a haza fontosságára, a hazai népszaporulat fontosságára. Így befogadóbbá tud válni a kormányzat népszaporulati céljaiban való részvételre.

Kép: wikipedia.org

110 éve született a nemzeti energetika atyja

Karácsony havában, 1908. december 22-én született Lévai András gépészmérnök, műegyetemi professzor, akadémikus, mérnökgenerációk tanítója és nevelője, a magyar villamosenergia-rendszer második világháború utáni újjászervezésének és fejlesztésének vezéralakja. Az Energiapolitika 2000 Társulat honlapján az olvasható, hogy Lévai professzor szellemi örökösének tartják magukat. Járosi Mártont, a társulat elnökét, Lévai tanítványt kérdeztük.

Ki volt ő és mi az örökség?

Professzorunk Erdély szülötte volt, aki hitte, hogy a Gondviselés nélkül már nem létezne ez az ország. Halála előtt két évvel, virágba borult kertjére tekintve, a következőket mondta közeli tanítványainak: „a földi megsemmisülés felé haladva tisztán látom, hogy addig van magyar jövő, amíg vannak, akik áldozatok árán, ellen-állás esetén is képviselik az erkölcs és az igazság szellemét. Csak így lehet a tehetséget a nemzet, a közösség javára fordítani, a nép jólétét szolgálni. Aki így végzi munkáját, az hagy olyan nyomot, amely az örökkévalóság felé mutatja az utat. Erdély jó példáját adja annak, hogyan kell küzdeni reménytelen helyzetekben. Most is megújulásra van szükség, az segíthet. Soha ne adjátok fel!” Ez a hit és a szolgálat volt életének meghatározó vezérlő eleme. Ezt igyekezett tanítványainak is átadni. Egész életét a magyar nemzeti energetika szolgálatába állította. Egyik utolsó írásában vallotta: ”Hosszú szakmai pályafutásom alatt magam is mindig a nemzet szolgálatát és az ország érdekeit tartottam elsődlegesnek és a legfontosabbnak.”

Hogyan érvényesítette ezt a szellemiséget a gyakorlati mérnöki munkában?

Műveinek hosszú a sora: a hazai erőművek, a villamos energia- és távhő rendszerek tervezése és szervezése, egyetemi oktatásszervezés, előadások, jegyzetek és könyvek, a tanreaktor, tudományos tanulmányok, az atomenergetika meghonosítása. Mindezekben meghatározó volt a nemzetgazdasági, röviden szólva a nemzeti, műszaki-gazdasági szemlélete, ezt nevezzük „Lévai-iskolának”. Ennek lényege a legkisebb költség elvének következetes alkalmazása, amelynek eredményeként az energetika közszolgáltatás a fogyasztóknak, vagyis a közösségnek, a legolcsóbb energiaszolgáltatást nyújtja.

Ez éppen az ellenkezője annak, ami az energetikai rabló privatizációban és azt követően az energetikai szolgáltatások liberalizálásában történt. Hogyan lehetséges ez?

Erre a kérdésre Lévai professzor úr a szerkesztő úrnak már 22 éve válaszolt, a vele készített interjúban. A Magyar Nemzet 1996. december 28-i számában megjelent interjúban ezt olvashatjuk: „Az eddig egységes energia-rendszer… jól működött. Az egységet most szétdarabolták a külföldi partnerek között. Az áramtermelés és a fogyasztás mindenkori optimuma nem lesz úgy elérhető, mint az egységes rendszerben volt. az áram és a távhő emiatt is drágább lesz. Ha kiszorulunk a saját energiapiacunkról, s nem leszünk az erőműépítés szereplői, nemcsak az ellátás biztonsága kerül veszélybe, hanem kimúlás fenyegeti a korábban világszínvonalú magyar erőművi gépgyártó ipart is.” Ezért határozottan ellenezte a villamosenergia-ipar privatizációját, haláláig segítette a privatizáció ellen fellépő tanítványait. Egyik utolsó írásában ez áll: „azokkal a volt tanítványaimmal értek egyet, akik a ténylegesen végrehajtott, kiárusítást eredményező privatizációt elhibázottnak tartják.” Élete alkonyán is a magyar energetika sorskérdései foglalkoztatták. Gyengülő és fáradó testén is átsugárzó szellemi erővel figyelmeztetett, hogy „A hazai energetika az 1990-es évek második felében rossz irányba fordult.” Igazi közéleti felelősséggel követte az eseményeket, és ha tehette megszólalt, haláláig igyekezett a hazai energetikát jobb irányba fordítani. Vallotta, hogy a szakmai mérnöki tudásnak és a közszolgáltatásoknak is a közösséget kell szolgálni. „A közjó szolgálata a legfőbb törvény!”, az energetikában is — summázta a Lévai-iskola politikai üzenetét.

A szakmai tudományos tevékenység összeegyeztethető a politizálással?

Egész életében igyekezett távol tartania magát a napi politikától, szakmai tekintélye biztosította számára, hogy a múlt század ötvenes, hatvanas éveiben is elismert, meghatározó személyisége lehetett az energetika építésének. Ezt az is segítette, hogy az akkori központosító politikai ideológiával egybeesett az együttműködő villamosenergia-rendszer műszaki-gazdasági szervezési elve. Így vált a nemzeti közösségi összetartozás egyik fizikai megtestesítője; létrehozása, építése és működtetése az irányításával felnövő magyar energetikus nemzedék szocializációjának, identitásának részévé. Ezt alapozta, erősítette a Lévai iskola. Ebből táplálkozott később a privatizáció elleni fellépés, a ragaszkodás a közösségi fizikai/szellemi tulajdonunkhoz. az 1990-es évek második felében. Ekkor is példát mutatott. Erkölcsi kötelességének tartotta szembeszállni a privatizációs politika megvalósítóival és kiszolgálóival. Közelről ismertük megegyezésre, az ellentétek elsimítására, kiegyenlítésére törekvő személyiségét; élete végén azonban egy új oldaláról is megmutatkozott. Igazi értelmiségiként, közössége érdekeinek védelmében mindvégig hű marad nemzetéhez. Még „politizálást” is vállalt a nemzet nyilvánossága elé való kiállásával. A liberalizációs irányzat sajnos átmenetileg felülkerekedett a közösségi szemléleten egész Európában és hazánkban is. 2010 után azonban sikerült visszatérnünk az energetikában is a közösségi, nemzeti érdek elsődlegességéhez. Örülne, ha látná, hogy 2010-től a kormány újból nemzeti érdekű energiapolitikát folytat. Fontos, hogy ezt a visszaszerzett tulajdont és szellemiséget a magyar (energia)politikában megszilárdítsuk, megőrizzük.

Van-e üzenete Lévai professzor életművének a mai energiapolitikában?

A Lévai iskola szerint az ellátás biztonság érdekében a hazai villanyszükséglet biztosításához szükséges beépített kapacitásnak, megfelelő tartalékkal, nemzeti tulajdonban/rendelkezésben kell lennie. Vagyis villanyimportra nem szabad tartósan berendezkedni. Sajnos a megújulós energiatermelés értékelésénél nem érvényesül az az alapelv sem, amely szerint a különböző erőmű típusokat a folyamatosan működtethető (alap)erőművek teljesítményéhez viszonyítva kell értékelni.

Már 1955-ben felvetette a hazai atomerőmű építés szükségességét. „Nem titok, hogy hazánk kifejezetten energiaszegény ország és az új energiaforrás hasznosítása létkérdés.” Ezért hozta létre a hazai erőművi atomenergetikát. De nemcsak a villany miatt. Ennél sokkal messzebbre látott. Az atomenergetikára szerinte azért is szükség van„” hogy a nagy múltú és kiváló kvalitásokkal rendelkező magyar műszaki értelmiséget … bekapcsolhassuk az atomkultúra műszaki területére, egy olyan területre, amely a következő évtizedekben világszerte viszonylag legalább olyan fontosságra fog szert tenni, mint amilyen fontosságra tett szert a gőzgép feltalálása révén az energetikai gépgyártás a múlt évszázadban.”

Említette, hogy a hit és a szolgálat volt Professzor úr életének meghatározó vezérlő eleme.

Valóban, szakmai munkájának is vezérlő elve volt keresztény életvitele. „Minden időben áldjad az Istent és kérd őt, hogy útadat igazgassa”, olvasható a „Minden munkámat és keresztemet a Te dicsőségedre” címet viselő 1962. január 3-i naplóbejegyzésében. Közös felelősségünk, hogy ez a szellemisége tovább éljen a nemzet tudatában. Szükségünk van rá. Ezért szerkesztettem a centenáriumi megemlékezésre 2008-ban „A Lévai örökség és a magyar energetika” címet viselő kötetet, ami honlapunkon

olvasható. A mi felelősségünk, hogy megőrizzük és tovább vigyük a lángot, Lévai professzor szellemi örökségét, energetikai iskolát alapító, nemzetet szolgáló lelkületét. Akkor elmondhatjuk majd mi is, amit 92. születésnapján mondott: „Amit tudtam, megtettem a magyar energetikáért.”

Okos városok

Magyarok a nagyvilágban – exportképes hazai fejlesztések az okos város területén címmel tartott előadást a Smart City Fórumon Monszpart Zsolt, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke. Neki tett föl kérdéseket a Présház.

2018. december 13.

​

- Alelnök úr, nem mi irányítjuk a szelet, de át tudjuk állítani a vitorlákat – így jellemezhető az innovációs fókuszú gondolkodás. Ez a tengerészeti fortély hogyan okosíthat kint a szárazföldön egy-egy várost?

​

- Az innovációs fókuszú gondolkodás lényege, hogy nyitott vagyok a változtatásra, akkor is, amikor éppen úgy tűnik, hogy jól mennek a dolgok. Az okos város attól lesz élhetőbb és szerethetőbb, hogy már ma előkészítek olyan változtatásokat, fejlesztéseket, amelyek gyümölcsei később érnek be. Számtalan területet említhetek példaként: környezetterhelés csökkentése, közlekedésszervezés stresszmentesítése, mármint az utast kevesebb stressz érje a közlekedés alatt, a lakossági ügyintézés papírmentesítése és egyszerűsítése, a vállalkozói tevékenységek feltételrendszerének „vállalkozóbarátabbá” alakítása, víz-, szennyvíz -, és hulladékkezelési okos megoldások, intelligens közvilágítás, barátságos közterületek, s a többi.

- Az Ericsson 1600 fejlesztővel Magyarországon alakít 5 G-s alkalmazásokat, valamint több 4 G-s alkalmazás, amely a smart city programokat támogatja, szintén Budapesten készült. De ugyanígy megemlíthetők a Nokia, a GE, Microsoft, SAP, IBM valamint a Siemens fejlesztési eredményei, amelyek okos város fejlesztések részeit támogatják. Mindez hogyan teheti okosabbá Gyöngyöst, Sárospatakot, Barcsot, Tatát, Siófokot, Szombathelyt, Zircet?

​

- Valamennyi város attól lesz még kedvesebb, élhetőbb, ha ott a lakosság, a vendégek és a helyi vállalkozók jól érzik magukat. Ezer apró fejlesztéssel lehet a napi élet akadályait, nehézségeit kényelmesebben kezelhetővé tenni. Gondoljunk a mobiltelefonos alkalmazások közül például a parkolásra, az útvonaltervező segítségekre, vagy a mobil bankolásra. Ugyanígy egyre több feladatot tudunk a távolból, mobil telefonról, vagy laptopról elvégezni, például egy „okos” ház garázskapu nyitását, vagy fűtésvezérlését lehet a gyakorlati példák közül nevesíteni. A mesterséges intelligenciát felhasználó megoldások egyre nagyobb teret kapnak életünkben és teszik azt kényelmesebbé. Ez tetten érhető a nagyobb városok forgalom irányításában, közlekedés szervezésében is.

​

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Mit meríthetnek a magyar tudáskincsből azok a helyek, ahol a hagyományos hálózatok és szolgáltatások sokkal hatékonyabban működnek a digitális és telekom technológiák használata következtében a lakosság és az üzleti szféra hasznát szolgálva?

- A magyar műszaki értelmiség kreativitása hagyományosan nemzetközileg is igen versenyképes és jó hírnévnek örvend. Sok olyan magyar cég dolgozik szolgáltatást eladva külföldre, amely adott piaci szegmensben példaértékű és kivételes műszaki tudást testesít meg. Külön büszkék lehetünk a nemzetközi cégek hazai kutató-fejlesztő műhelyeire, ahol szintén a világ számos helyén működő megoldások fejlesztői és üzemeltetői dolgoznak. Tekintettel arra, hogy világtendencia a városok növekedése és a városban lakók arányának emelkedése, közös érdek a városi környezetben, élet-feltételrendszerben a komfortérzet fejlesztése. Ebben számos területen látunk működő, jó megoldásokat, alkalmazáspéldákat, amelyek a magyar mérnökök kezei közül kerültek ki.

Pörögnek a filmmilliárdok

„A marxistáknak épp ez a céljuk: bűntudatot kelteni a mai magyar nézőben a Monarchia bűneiért. Pedig az már eldőlt: nem a Monarchia, nem Magyarország és végképp nem Budapest felelős az első világháború kitöréséért” – írja elemzésében Deák-Sárosi László filmesztéta, költő. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. november 21.

- Deák-Sárosi úr, Ön cikkében azt állítja, hogy egy „magyar- és keresztényellenes propagandának minősülő filmterv” megvalósítására a magyar etnikumú adófizetők pénzéből sok milliárd forintot költenek. De hát – konkrét nevek és intézménynevek említésének gondos elkerülésével, tehát elvben – kinek és miért lenne érdeke a magyar etnikum tagjaiban bűntudatot kelteni?

- Kiknek áll érdekében a magyarokban bűntudatot kelteni? Ezt egészen pontosan leírtam a cikkben: például a két francia társ-forgatókönyvírónak, akik – mármint a franciák – az első világháborúban az ellenség táborát erősítették, ahogy többnyire ma is, csak más eszközökkel. Most gazdaságilag és kulturálisan gyarmatosítanak. Érdekükben áll a hazai internacionalistáknak és globalistáknak, akik külföldi babérokra törnek, nem törődve azzal, hogy azt az országot és közösséget kellene képviselniük, amelyben élnek. Én nem kerültem el a felelősök megnevezését. Felelősek ezért az alkotók, illetve a film finanszírozását a magyar adófizetők pénzéből biztosító szakemberek. Őket kell számon kérni a hatályos Filmtörvény alapján.

- A „felirat az Osztrák–Magyar Monarchiát említi, amely ’uralkodik’ más népek felett. Tehát a Monarchia felelősségét állítja a világháború kitörése vonatkozásában, és ezt egy történelmileg nem hiteles történettel illusztrálja” – veti fel ön. De hát a kommunizmus miatt 140 millió – és nem 100 millió, ahogy Kommunizmus fekete könyve régen, s már akkor is tévesen állította – ember halt meg, a haláltáborokban bővelkedő Szovjetunióval azonban senki nem foglalkozik, ugyanakkor az Osztrák-Magyar Monarchiával, amely Lajthát, Bartókot, Kodályt és rengeteg más kiválóságot adott a világnak, ma is lejárató propagandában részesítik. Mi bújhat meg e disszonancia mögött?

- A nemzetközi gazdasági erőknek az áll érdekükben, hogy leverjék a nemzetállamok állampolgárainak egészséges öntudatát, és az embereket birkák gyanánt terelgessék. Ezek a gazdasági erők olyan filmeket és rendezőket támogatnak, aki segítenek nekik ezen célok elérésében. Az alkotók közül mindig akadnak olyanok, akik családi kulturális és egyéb hátterük alapján minden közösségi szerveződésben „fasiszta” veszélyt látnak, és jó pénzért általánosítják is félelmeiket az egész társadalomra. Hozzátenném: ok és alap nélkül.

​

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Mint Ön rögzíti: „Nyilván nem arról írnak filmet, hogy a Ferenc Ferdinándra halálos lövéseket leadó Gavrilo Princip különítményét épp a franciák pénzelték és bujtották fel.” A magyar fiatalokat miképpen lehet a valós történelem fölfedezéséhez segíteni, hogy immúnisak legyenek a drágán előállított, tehát kiemelten manipulatív propagandafilmek romboló, butító hatásától?

- A filmes manipuláció trükkjeiről számos elemzésem jelent meg, csak ezek kevés emberhez jutottak el. Fontos lenne erősíteni az oktatást, ahol lehet adni védőoltást lehet adni a manipuláció ellen. Mindenre azonban nem lehet felkészíteni az embereket, mert akik az orrunknál fogva vezetnek minket, azok professzionálisak: két lépéssel a kritikusok és három lépéssel az egyszerű nézők előtt járnak. Elég feldolgozni a múlt magyarellenes propagandáit, tehát azért is tenni kellene, hogy a jövőben ne ilyen filmek készüljenek és főleg ne a magyarok pénzén.

Kép: Czirják Pál

A lelki hajlék az első

Beer Miklós váci megyés püspök szerint érthető a kormány szándéka, hogy legyenek tiszták a közterek, ne legyenek ott a hajléktalanok, de nem oldja meg a problémát a kriminalizálás, elzárás. A főpapnak tett föl kérdéseket a Présház.

2018. november 1.

- Püspök úr, jobban kellene-e tisztáznunk önmagunkban és egymás között is azt, hogy mi, magyarok európai uniós polgárok vagyunk? Ahogyan 2006. október 23-án a gyurcsányi politika nem tisztázta, hogy európai uniós polgárokra küld viperás hatóságiakat, európai uniós polgárok közé lövet fejmagasságban gumitölténnyel, éppúgy mintha a mai politikai vezetőség sem lenne tisztában azzal, hogy hajléktalan nemzettársaink európai uniós polgárok. Miért?

- A hajléktalanok ügye ismét naprendre került a kormány legutóbbi radikális intézkedése folytán. Jó dolog, hogy most egyáltalán ez beszédtéma. Szeretném remélni, hogy ez a téma nem fog elhalni. Annak ellenére sem, hogy jártunkban-keltünkben ezután nem fogunk a hajléktalanokba botlani az utcán, aluljáróban, köztereken. Talán ezt a döbbenetes élményt hivatott pótolni a „Hajléktalan Jézus” szobra néhány európai városban, ahogy a közelmúltban nálunk is „körbejárt” néhány helyen. Ezt tartom a legfontosabbnak, hogy ne kerüljük el a témát. Őszintén beszéljünk róla baráti körben, templomban, munkahelyen, családban. Nem véletlen, hogy Ferenc pápa következetesen felhív arra, hogy „merjünk kimenni /kilesni/ a perifériára”. A keresztény gondoldásunk alapján senkit nem „írhatunk le”. Valamilyen módon – éppen az „európai, emberi polgárjogon” – közünk van hozzájuk. Maradjon állandó téma közöttünk, vagyis együtt keressük a megoldást.

​

- 2015-ben a költségvetésből több mint 80 milliárd forint jutott hirtelen a migránsinvázió kezelésére. Számosak szerint a hajléktalanok 10-20 milliárd forintból garzonlakáshoz juttathatók lennének. A gond természete nyilvánvalóan nem "csak" lakásszükséglet, de minden megoldáshoz alap az infrastruktúra létrehozása. Ennek fölismeréséhez hogyan segíthet hozzá a lelkiség?

- Az a hasonlat jut eszembe, hogy amikor valahol csőtörés van, hiába tömjük el rongyokkal, kövekkel, homokkal - hanem a „törés helyét ” kell feltárni, meggyógyítani. Ez a törvényszerű összefüggés igaz a betegségre, a migrációra, emberi konfliktusokra, hajléktalanokra egyaránt. Ezt hívjuk prevenciónak Persze az a helyzet, hogy mindig „fázis-késésben” vagyunk. Csak a végkifejletnél vesszük észre, vagy vesszük komolyan a problémát. Ezért egyszerre kell mindig gyorsan „tüzet oltani” és egyszerre kell azonnal /mert már 24. órában vagyunk/ hozzákezdeni a hosszú-távú megoldáshoz.

​

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A társadalom hajléktalan része és a politikai elit közötti megértést hogyan segíthetné, könnyíthetné a magyar kultúra?

- Azért tartom fontosan az őszinte párbeszédet minden érintett közösség: egyház, állam, civil szervezetek /vagyis minden uniós állampolgár/ között, hogy legyen egyáltalán koncepciónk, stratégiánk a megoldáshoz. Egyházaink oldalán is sürgető feladatnak látom, hogy”nézzünk körül, hogy milyen lehetőségünk van”. Jézus is azt mondta a kenyérszaporítás előtt a tanítványoknak, hogy „nézzetek körül!” Öt kenyér és két hal mégiscsak akadt. Az üres plébániáink, a falvaink üres házai,/a régen üresen álló nyaralókról nem is beszélve/ ott vannak, csak a jogi és lélektani korlátokat kellene egy kicsit feszegetni. Én is álmodozom arról, hogy kis garzonlakásokat /házakat/ építeni, ahol a rászoruló egyedül is lehet, de ahol van lehetősége a kapcsolatépítésre és főképpen valamiféle értelmes tevékenységre, ami alapfeltétel az önbecsüléshez való visszatéréshez.

Persze tisztában vagyok azzal is, hogy a hajléktalan létállapot a végső stádiumban már csak nagyon profi szakellátással, szociális munkás-hálózattal, nagyon nagy időráfordítással és végtelen nagy empátiakészséggel kezelhető. A hajléktalantól már csak nagyon kevés együttműködés várható el. Nem képes rá. Valaki bölcsen így fogalmazott: már akarni sem képes. Ez a diagnózis lényege.

Amit viszont mindenki megtehet/ne/, hogy lakókörnyezetésben, családjában, ismeretségi körében vegye észre a hajléktalanság felé sodródás jeleit. Legalább adjon jelzést. Én valahogy ebben látom a kulturális felelősségünket. A magára maradt embert hívjuk el magunk közé, szánjunk rá időt, hogy meghallgassuk. A kultúrát sajnos egyre gyakrabban negatív jelenségek megjelölésére használjuk szóösszetételekben /a leselejtezés, az eldobás, a lecserélés s a többi/. Olyan jó lenne, ha újra megtanulnánk a párbeszéd-, az együttgondolkodás-, az önkéntesség-, a közösségépítés kultúráját.

Van egy rögeszmém. Az állam csak arra vállalkozhat /többre nem képes a dolog természete szerint/, hogy a műszer /vagyis a társadalmi együttélés érzékeny műszerének/ „durva beállítását” elvégezze – a „finom-beállítás”, vagyis a konkrét személyekre lebontott megoldás az mindig egyedi, személyes kapcsolatot igényel. Ezt kell tanulnunk templomban, iskolában, egyesületekben, családi körben, kulturális rendezvényeken. Ez a feladat, és nem is kevés.

Kép: wikipedia.org

A futball varázsa

Vass István Zoltán vehette át a Groupama Arénában a Szepesi-díjat, az elismerést negyedszer ítélte oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány. A sportújságírónak, rádióriporternek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. október 13.

​

- Szerkesztő úr, a Szepesi György-díjat a magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett sportújságíró veheti át. Ön négy évtized alatt több mint 1500 futballmeccsről tudósított. Mi az a legfőbb gondolat, amely az 1500 meccsen kikristályosodott Önben, s amelyet most közkinccsé téve valamennyire segítheti, emelheti, jobbíthatja sok millió ember szerelmét, a magyar labdarúgást?

​

- Az, hogy a labdarúgásban minden és mindennek az ellenkezője igaz. Nincs abszolút, egyedül üdvözítő megoldási mód, bármennyire is szeretnénk.

​

- Furcsa szakma a sportújságíróké, mert munkájuk kapcsán mindig ki vannak szolgáltatva a sportolóknak. Hiszen mit ér a legkitűnőbben megkomponált sportműsor, a legfrappánsabb közvetítés, a legigényesebben megírt cikk, ha nem áll mögötte a sportolók teljesítménye. A magyar sportolók mögött óriási teljesítmények, kiemelkedő olimpiai sikerek állnak. Ám ezen belül a magyar futball meglehetősen mélyre csúszott. Sejthető-e az az ok, amely ezt a különleges, zavaró, sőt fájdalmas disszonanciát kialakította? 

​

- Pályafutásom alatt módom volt beszélni a hazai labdarúgás legkiválóbb szakembereivel, s erre a kérdésre soha, senkitől nem kaptam egyértelmű választ. Talán mert nincs is! Olyan ez, mint a gyógyszerek hatásmechanizmusa: nincs két egyforma ember, nincs két egyforma szervezet, azaz minden eset egyedi. Ha a válaszban azt hallom, hogy „egyfelől, másfelől”, már tudom, ismét csak a túlbonyolított elemzés következik, amitől nem leszek okosabb.

A jó futball a nagy nemzetek kiváltsága – mondják. De akkor hogyan jutott a négymilliós Horvátország világbajnoki döntőig? Vagy a hazánkkal szinte minden mutatóban egyező Portugália Európa bajnoki címig?

A gazdag országok mindig is előnyben voltak – így a másik szentencia. Akkor például Norvégia, vagy Svédország miért nem dominál évtizedek óta? A gazdasági stabilitás lenne a magyarázat? A sokat és méltatlanul szidott Horthy rendszer alatt a magyar gazdaság virágzott, s 1938-ban világbajnoki döntőt játszottunk az olaszokkal. A Rákosi korszakban országos volt a szegénység, de 1954-ben döntőt vívtunk a nyugatnémet válogatottal. Két merőben ellentétes vélemény, azonnali cáfolattal. Akkor pedig?  

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A magyar sportnyelv jelentősen meggazdagodott a XX. század elején, ma mégis azt tapasztaljuk, hogy a partjelzőt "assistant"-nak, a gólpasszt "assist"-nak, az ökölvívásban a felcsert "cutman"-nek, a főellenőrt "supervisor"-nak, a majdnem meghonosodott fallabdát "squash"-nak – és így tovább – nevezik a közvetítésekben. Szinte visszasírjuk azt az időt, amikor a szögletet kornernak, a partdobást taccsnak, a hátvédet bekknek, a középhátvédet centerhalfnak - s a többi - is neveztük. Miért érdemes bátorítani sportiportereinket arra, hogy bátran fedezzék föl a magyar sportnyelv kincseit - sőt gazdagítsák azt új magyar elemekkel?

​

- A jelenség egybevág azzal a riasztó ténnyel, hogy amerikanizálódott az ország a rendszerváltás után. Az utcán a feliratok: Beauty shop, Mini Market, Bowling hall, s így tovább. Ez szinte taszítja a kommentátorokat is az idegen kifejezésekhez. Így hallhattam egy közvetítésben: „Ők a prezidentek, akik biztosan élvezik a presszinget, amit talán remek assziszttal fejez be majd a center.” A felsorolásból egyértelműen kiderül: valamennyi említett szónak van magyar megfelelője! Nem más ez, mint egyszerű affektáció, idegenmajmolás. A média hangolja a nyelvi ízlést. De mit szóljunk akkor, ha még neves politikusok, rendszeres médiaszeplők is ilyeneket mondnak: „az a klub, aki nem alkalmaz megfelelő edzőt, megnézheti magát.” Amíg ezen nem változtatunk, mi is megnézhetjük magunkat.

MTI Fotó: Soós Lajos

Színház az egész világ

„…minden nemzetnek kell legyen saját Nemzeti Színháza, amelynek az a feladata, hogy erősítse, tudatosítsa az emberekben a saját irodalmi hagyományait és a tágas világ legjobb, legnemesebb, legmodernebb színházi irányzatait a lehető legmagasabb művészi fokon” – írta Maszk nélkül című, Egy színész jegyzetei a közönségnek alcímű kötetében Lőte Attila Jászai Mari-díjas színművész. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. szeptember 9.

​

- Művész úr, „Minden ország olyan, amilyen minőségű, lelkületű emberek élnek benne” – írja kötetében Ön. Az adott ország színművészete mit tehet azért, hogy a nemzet tagjai nemes lelkűek legyenek?

​

- Főleg azt teheti, hogy példát mutat. Jó lenne. ha egyre kevésbé érvényesülne a jövőben a latin közmondás: „Míg szerencsés vagy, sok barátod van, ha jönnel a felhők, egyedül lesze.” Jó lenne, ha egyre inkább érvényesülnének T. Williams sorai: „Azt mondják, sok fajta ember él ezen a földön, de csak kétféle van: akit megvásárolnak, és aki vásárol. Nem…, van még egy harmadikféle is. Olyan emberekre, olyan tehetséges személyiségekre van szükség – minél nagyobb mennyiségben -, akiknek tudása, megalapozottsága, igazságérzete, HITELESSÉGE és megvásárolhatatlansága semmi módon nem kérdőjelezhető meg. Ugyanakkor azt hiszem, az ember individuum, az ego túlzott, megrögzött megnyilvánulása – ha nem párosul megfelelő értelemmel, intelligenciával -, ugyanolyan veszélyt jelent, mint a gyógyíthatatlan betegségek, vagy a természeti katasztrófák. A színész különös „állatfajta”, minden emberi érzelemre és tulajdonságra erősebben reagál, intenzívebben, szélsőségesebben él, idegrendszere gyorsabban használódik el. Hajlama ellen, hogy tűzön-vízen át megmutassa önmagát, hogy kivívja az emberek szeretetét – hogy megfejtse a belső és külső emberi törvények és viselkedési formák, a pszichológiai igazságok mibenlétét -, ez ellen nincs orvosság. Különösen pedig, miután reflektorfényben él, közszereplőnek számít, fontos felelőssége van a tekintetben, hogy önmagát, génjeinek esetleges túlburjánzását, illetve összeveszését megzabolázza, és civil életében közvetlen, egyszerű, őszinte magatartást tanúsítson. A cél nem lehet más, mint az igazságos értékrend és erkölcsiség fenntartása az Élet és a Művészet minden területén. Minden túlhangsúlyozott szándékosság egy másik ember részéről, akár az életben, akár a színpadról érkezik, lehangolja, lelohasztja az embert. Bármit melldöngetően bizonygatni ízlésem ellen van. A gyökerek, a neveltetés, a környezet, a magatartás, a stílus együttesen meghatározói egy ember, egy állampolgár szellemi, eszmei, ezáltal politikai irányultságának. Nekem gyermekkoromtól kezdve mindig voltak példaképeim. Azt hiszem, mindig kell valaki, akinek hisznek, akiben megbíznak az emberek.

​

-  „…ezen a pályán, mint az élet más területein is, mindenki mindenkinek ellenfele is, itt harcolni is kell a helyezésekért, a sikerért. Harc nélküli sikereim voltak és azt hittem, hogy ez mindig így is lesz majd. Bár negatív, diszkriminációs előjelek azért adódtak az elején is” – rögzíti kötetében. Miből merített erőt a harcok megvívásához?

​

- Nem vagyok, nem voltam én soha nagy harcos, nagy varázsló, nem vívtam én harcot csak magammal, velem csak történtek a dolgok, én csak néhányszor, nyolcszor-tízszer voltam a kritika, akollégák, a közönség szerint a legjobb vagy az egyik legjobb szereplő színházi vagy televíziós darabban. Nem hasonlítom magam Shakespeare – Prospero méretű alakhoz, most valószínűleg életem utolsó periódusát, ráadás idejét taposom. Valahol olvastam egy Chesterton-idézetet: „A népeknek, amelyek emlékeznek, jogaik vannak.” Nem állítom, hogy nekem bármiféle jogom lenne bármihez is csak azért, mert emlékezem.  Pedig nagyon sokszor gondolok vissza az életemre, azokra az eseményekre, amelyeket átéltem, amelyeket végigszenvedtem. Ez mondjuk minden ilyen korú emberre érvényes lehet, nem különösen érdekes dolog. Itt csak, mint mindenben, a mérték a kérés. Mert bevallom, hogy már évtizedek óta, szinte minden kora hajnalban úgy és arra ébredek fel – rendszerint négy-öt órai alvás után –, hogy jönnek az emlékek csőstül, az emlékezés tövisei szúrnak belém, vájkálnak bennem kegyetlenül, marnak, harapnak, rúgnak. Mert úgy érzem, hogy valahogy nem vagyok a helyemen hivatásomban. Valami tenni akaró tehetetlenség van bennem, valószínűleg az elszállt idő az oka. Mégis azt szűröm le mindebből, hogy megszületünk, nem tudjuk mikor, nem tudjuk hová, és ettől kezdve megszületik a sorsunk is. Tudjuk-e alakítani magunk ezt a sorsot, mi döntünk-e lépéseinkben? Nem tudom. Talán csak azt hiszem, hogy ettől kezdve génjeink és atavisztikus tulajdonságaink átveszik életünk irányítását, mozgásba hozzák sorsunkat. Hálás vagyok sorsomnak, hogy az elmúlt évtizedekben nagyszerű kollégákkal játszhattam együtt, és nagyon sok olyan rendező személyiséggel találkozhattam, akik saját életpályájuk gyakorlásakor használták képességeimet. Köszönöm Istennek, hogy megajándékozott az általam nagyon szeretett ÉLETTEL,

köszönöm, hogy a világ legárnyaltabb, legkifejezőbb nyelvén, magyar nyelven lehetek magyar színész, hatvanöt évi gyakorlat után is. És főleg köszönöm, hogy megkímélt az életük vége felé szokásos kiürüléstől, csömörtől, a minden-minden rossz érzéstől, a „bezzeg az én időmben” féle ostoba szindrómától.

​

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj, a Balassi Bálint-emlékkard átadási ceremóniáján Ön állandó vendig, és gyakran szaval is, nagy sikerrel. Több mint százhúsz színházi szerepe, több mint húsz játszóhelye után miért érzi fontosnak a XVI. századi európai költőóriás Bálint napi ünnepén a Gellért szálló gobelintermében adódó alkalmat?

​

- Jó néhány esztendővel ezelőtt Molnár Páltól, a Balassi Bálint-emlékkard egyesülés alapító elnökétől kaptam meghívást, ezen ünnepségen való fellépésre, versmondásra. Természetesen örömmel vállaltam a feladatot, és azóta rendszeresen minden évben részt veszek a megemlékező ünnepségen, akár minden fellépő színész, akár mint egyszerű közönség. Ez alatt az idő alatt nagyszerű embereket, személyiségeket ismerhettem meg, például néhai  Makovecz Imrét, Kiss-Rigó László püspök urat és természetesen Molnár Pált. A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj – melynek jelmondata: Ismerd meg saját kultúrád – ugyanolyan feladatot vállal fel és teljesít egyszerre mobilitáson és nobilitáson alapuló igen magas színvonalon, mint bármely ország Nemzeti Színháza a maga területén. 

Kép: MTI Fotó

Svájci magyar mérnöki pálya

A jövő nemzedékeire három terméket hagy Salamon Ferenc. A magyar mérnökember a Du Pont de Nemours  alkalmazottjaként fejlesztette ki a a Teflon® tömítő szalagot, a Gore-Tex® membránt és a Crofon® fiber-optic-ot. Ez a termék forradalmasította a telekommunikációt és a sebészetet. Milliók életét javítja minden nap.  A legtöbb operációt evvel végzik a sebészek. A svájci Thônex faluban élő 86 éves magyar mérnöknek tett föl  kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. szeptember 10.

- Mérnök úr, Önnek szilárd meggyőződése, hogy itthoni tanulmányainak és nevelésének az eredménye mindaz, amit elért. Ön az ötvenes évek elején végezte a Műszaki Egyetemet. A szovjet diktatúrában hogyan állhatott össze az a nagyszerű tanári kar, amely seregnyi kiváló mérnököt oktatott a világnak?

- Szerintem vannak tények és vélemények. Igyekszem ezeket szétválasztani. Akár mást hallgatok, olvasok, vagy én beszélek, írok. Az tény, hogy az oktatóink a BME-n 1950-től 1954-ig kiválóak voltak. Nem véletlenül van a szobra Pattantyús és Muttnyánszki professzoroknak a BME parkjában. Ezek a professzorok, meg Heller, Gillemot, Czigány, Gruber, mind már a középiskolában olyan oktatást és nevelést kaptak, ami meghatározta tetteiket. Mind rendkívül képzett volt. Nem „szakbarbár”, hanem kultúrember. Rendkívül erkölcsös, hívő, meggyőződésből. Egy példa: a BME pártvezetősége elment Pattantyùs professzorhoz a Tanszéki irodájába. A prof. háta mögött a falon függött egy feszület. El akarták távolítani. Patyi mondta, semmi probléma, de csak vele együtt. Ott hagyták mind a kettőt. Ezek a profok mind a maximumukat adták, hogy mi is olyanok igyekezzünk lenni, mint ők: erkölcsösek, megbízhatók, tudásvágyók, nem szakbarbárok, hanem kulturált szakemberek. Én abban az időben a Szamuely utca 47. III. emelet 15-ben laktam. A Patyi pont az alattunk lévő lakásban lakott. Én gyakran hajnalban mentem haza. De Ő mindig az ablaknál, villanynál dolgozott. Hihetetlen munkabírás, termelékenység, nevelni akarás áradt belőle. Nekem szponzorom volt. Ezek az oktatóink mind példát mutattak, nem csak szóval, hanem cselekedeteikkel: úgy bánj a másikkal, ahogy szeretnéd, hogy a másik bánjon veled.

- Ön a nyugati világban ért el sikereket, s mindenhol büszkén vállalta magyarságát. A magyar észjárás hogyan  segítette a műszaki alkotásban?

- A bencés nevelés akkor is, ha 1948-ban államosították és Fazekas Mihály lett az iskolánk neve, a mai napig mély nyomot hagyott bennem. Megbízhatóság, állandó tovább tanulás, változás, fejlődés a jó irányba és erkölcs. Én 24 éves voltam amikor elhagytam Magyarországot. Minden kezdet nehéz. Ilyeneket mondtak nekem: a Balkánról jött. Nem is néz ki úgy, mint egy magyar, mert nem cigány. Piszkos idegen. Alkalmazkodni kell. Nem szóval, cselekedettel. A korrekt viselkedés, a helyi nyelv elsajátítása, a helybéli szokások elfogadása, nem kritizálása, elengedhetetlen, hogy elfogadják a „piszkos idegen menekültet”, és lassan úgy nézzenek rà, mint valakire. Sőt még több. Az én egyetlen örökségem a szüleimtől a példa, amit ők mutattak: hogyan kell viselkedni méltóságteljesen rendkívül jó módban és a legnagyobb nyomorban, nincstelenségben, egy koncentrációs táborban belül, nem kívül! Különbség.

Mindenhol, ahol csak dolgoztam, Svájc, Hollandia, az USA, a munkatársak villámgyorsan észrevették, hogy ez „tud”. Mint a NIKE-szlogen: Just Do It. Ne mond, csináld. Ez garantálta a sikert. A Du Pont-nál is volt szponzorom. Kis túlzással mondva, hagytak szinte mindent csinálni, ami csak eszembe jutott. Minden lehetőséget megadtak, az ötletek megvalósításához. Az elvárás a siker, az eredmény volt. Persze nem napi 8 órát dolgoztam, és nem heti öt napot. Nem véletlen, hogy elődeim, volt kollegáim, a Du Pont-nál találták fel többek között ezeket a termékeket: Cellophan, Neopren®, Nylon, Kevlar®, Mylar®, Tyvek®, Nomex®, Teflon®,  etc., és többen kaptak Nobel-díjat. Az otthoni nevelésem és oktatásom nélkül soha nem sikerült volna megvalósítani amit elértem. Ezt köszönhetem elsősorban bencés tanáraimnak és BME-professzoraimnak. Nem csak a tudást, hanem a nevelést amit adtak.

Véleményem és rendíthetetlen hitem, hogy van egy Teremtő. Egy nálunk sokkal magasabb szellem, aki minden itt lévő láthatót és láthatatlant teremtett. Minket is. Nekem ez nagyon egyszerű. Látjuk, tapasztaljuk, ami itt van: levegő, víz, az összes elem, s a többi. Azt is tudjuk, hogy minden, ami itt van, azt nem mi, emberek tettük ide. Mi csak használjuk. Jól vagy rosszul.

Hogy aztán ezt a szellemet, Teremtőt az emberek hol minek hívják, az lényegtelen. Az én életembe sokszor belenyúlt. Nem győzök Neki mindennap többször hálát adni.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A magyar fiataloknak miért fontos megismerni azokat a hatalmas műszaki, szellemi teljesítményeket, amelyeket a Nyugaton élő magyarok  alkottak a világnak?

- Véleményem, hogy minden, amit valaki produkál, azt hallotta, olvasta, látta, tanulta. Ha meg nem, akkor mint újdonság jön ki a fejéből. Ebben az esetben valaki beletette. Mindegy, hogy Newton, Descart, Pascal, Mozart, Teller, Neumann, Szilárd, Kodály, Vörösmarty, vagy Einstein. Én is a Teremtőnek köszönöm naponta többször, amit a fejembe tett.

A mai generációnak hasznos tudatosítania, a tudás hatalom. Érdemes tanulni. Nem csak egy témában, hanem több irányba. Meggyőződésem az oktatás ma otthon, a közép és a felsőfokon is kiváló. A feltételek ma otthon nem összehasonlíthatók 1956-tal. Szerintem az otthoni oktatással és az otthoni munkalehetőségekkel minden adva van, hogy aki tud, az otthon valósítsa meg álmai egy részét. Jó, ha látja, hogy az otthoni oktatással és neveléssel, mit lehet elérni akárhol a világban. Erre van elegendő jó példa. 1956-ban ez nekem sajnos nem adatott meg otthon. Én évtizedek óta naponta impregnálom az agyamat az „Úti tàrs” és a Biblia olvasásával. Ez nekem működik. Mint a számítógépeknél, amit beteszünk, az jön ki. Jó, vagy szemét.

Mostani kutatások mutatják, milyen sebességgel avul el a különböző időkben szerzett és különböző témájú tudásunk. Ebből látni, hogy aki nem akar lemaradni, annak megállás nélkül folytatnia kell a tanulást. Csak egy példa: Nem is olyan régen a KODAK dominálta a fényképezést, filmezést az egész világon. Egy alkalmazottja feltalálta a digitális fényképezést. A főnökei elutasították. Ma, pár év alatt, a KODAK szinte eltűnt. De van erre még sok más példa. Lásd Nokia. Saját tapasztalatom szerint, érdemes erkölcsös életet élni. Tanulni és igyekezni úgy bánni minden embertársunkkal, mint ahogy szeretnénk, hogy ők bánjanak velünk.

​

Trója az övezetben

Ha Görögország nem kap újabb hitelt, nem tudna nyugdíjat fizetni - mondta Regős Gábor közgazdász, a Századvég Alapítvány elemzője a köztelevízióban. Neki tett föl kérdéseket a Présház.

2018. augusztus 15.

​

- Regős úr, az euróövezeti állandó mentőalap (ESM) a napokban folyósította a harmadik görög mentőcsomag utolsó, 15 milliárd eurós részletét. Mint tudjuk, Görögország úgy vált EU-taggá, hogy nem felelt meg az elemi követelményeknek. Miért érdemes még ma is – miután már elévültek az esetleges korrupciós esetek – tisztázni az akkori körülményeket, és néven nevezni a felelősöket?

​

- 2001-ben Görögország úgy vált az eurózóna tagjává, hogy statisztikai adatait meghamisította. Az esetből természetesen le kell, illetve le kellett vonni a megfelelő következtetéseket úgy a múltra, mint a jövőre nézve. A statisztika ugyanis nem játék. A jó minőségű és nemzetközileg is összehasonlítható adatok előállítása a statisztikai hivatalok feladata. A hivatalok megbízhatósága egyaránt fontos egy-egy ország befektetői, lakossága, illetve a gazdasági döntéshozatal szempontjából. A görög eset tanulsága az, hogy a statisztikai adatok előállítására oda kell figyelni. Az Eurostat éppen ezért most már ellenőrzi az egyes tagállamok fontosabb (például a GDP) adatait, hogy a görög eset ne fordulhasson elő újra.

Az éremnek azonban van egy másik oldala is. Jelentős károkat okozhat az, ha valaki (például politikai motivációból) egy-egy ország Statisztikai Hivatala ellen hangol, a nyilvánosságra hozott adatokat alaptalanul kétségbe vonja – tekintettel azok nemzetközi módszertanára és ellenőrzöttségére

- A görög gazdaság helyzete már nem annyira veszélyes, amíg a világgazdaság működik, lesz helyreállás, és némi növekedés. Miért fontos a félmilliárd európai uniós polgárnak megtudni, hogy Görögország segélyezése a kontinens adófizetőinek pontosan mennyibe került, és mitől vont el pénzforrásokat?

- Ez egy kicsit leegyszerűsítése a tényeknek. A „mitől vont el pénzforrásokat” feltételezi, hogy ha nem kapta volna meg Görögország a segélyt, akkor ezt másra el lehetett volna költeni. Ez azonban nem így van, hiszen ebben az esetben vélhetően államcsőd következett volna be, tehát a német bankok, a német adófizetők akkor  is fizettek volna, csak másképp: akkor nem jutottak volna hozzá állampapírjaikhoz. Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy nem a német adófizetőket kell sajnálni, sokkal inkább arról van szó, hogy egy ilyen esemény tovagyűrűző hatásokat indíthatott volna el, amely egy újabb válságot idézhetett volna elő.

Természetesen az átláthatóság ebben az esetben is fontos azonban, ez minden költségvetéssel és nagyobb kiadással szemben elvárás.

​

- A török líra mélyrepülésének oka a devizahitelek magas aránya, az alacsony devizatartalék, és a magas folyó fizetésimérleg-hiány. Azaz a mélyrepülés már-már zuhanás. A hatalmas ország vergődése milyen lehetőségeket nyit a magyar gazdaság expanziója előtt?

- Fontos először kiemelni azt is, hogy a válságnak nem csak gazdasági, de politikai okai is vannak. A vergődés egyaránt jelent veszélyeket és lehetőségeket. Veszélyt jelenthet egy esetleges összeomlás tovagyűrűző hatása, míg a lehetőségek között a turizmust (esetleg kevesebb Törökországba, de több Magyarországra látogató turistát), és az exportot (gyengébb valutaárfolyam és stabil gazdasági környezet) lehet kiemelni.

Kép: szazadveg.hu

Népességcsere terrorral

"Az amerikai és európai vezetőségek az újranépesítés mellett döntöttek. Ebben a tempóban e század vége előtt a nyugati országok felében a népesség átcserélődik a Harmadik Világból érkezőkre" - olvasható abban a cikkben, amelyet egy nemzetközi hírportálról átvéve  Kelemen András pszichiáter, polgári politikus fordított le angolról magyarra, és helyezett el a Gondolában. Kelemen Andrásnak tett föl kérdéseket a Présház.

2018. július 16.

- Doktor úr, az újranépesítés a pénzügyi oligarchia családjának életét is ellehetetleníti: gyermekeik, unokáik már egy bűnözéssel teli társadalomban, élősködőkkel lerombolt gazdasági környezetben tengetik majd napjaikat. A mai oligarchia milyen illúziók rabja: mitől remélik, hogy ők, illetve családtagjaik megússzák az általuk megszervezett pusztítás következményeit?

- Nem kell különösebben kiváló értelmi képesség ahhoz, hogy belássuk a feltett kérdés igazát. Az ember nehezen fogja fel, hogy miért jó egyeseknek, ami az egésznek rossz. Ám épp azért éreztem fontosnak ismertetni Tyler Durden írását a Zero Hedge-ben, mert rávilágít egy számunkra idegen, mégis uralkodó helyzetben levő felfogásra.

A neoliberális kapitalizmus kimondva is alapértékké tette a mindenek fölötti fékezhetetlen szerzést. Ezért kívánja lebontani mindazt, ami az egyén mohóságának útjában áll. Ezért veti el a korlátozó szabályokat és a közösség akaratát megjelenítő államot is. (Ismerős érvelés – hallhattuk a rendszerváltoztató években elégszer – , hogy az állam rossz tulajdonos. Magyarul: - Adjátok ide nekünk – akik tudjuk ,merjük , tesszük –  mindazt, ami nála van!)

Ezért kellett 2009-ben közvagyont védő civil mozgalmat indítanunk. Tarthattunk attól, hogy az olyan folyamatok, mint amilyen volt a cukorgyártásunk kiárusítása , vagy a Lipótmező és a Postapalota eladása (és hadd ne soroljam tovább), szóval ebben a folyamatban sorra kerülhetnek még a minisztériumok épületei (lásd az új kormányzati központ gyurcsányi tervét a Nyugati pályaudvar mögött), termőföld-vagyonunk, s ha így megy, akár a Szent Korona is „értékesíthető”. Azt pedig a, bőrünkön tapasztalhattuk, hogy az állam eladósítása után devizaadósságba lökték a vállalkozásokat, sőt még az egyszerű családok sokaságát is.

Ha pedig a hatalmi struktúra – mondjuk úgy – „szerző” kezekben van, akkor az egyéni mohóságot a világot átfogó hálózat ereje megsokszorozza. Kiszállni sem könnyű belőle; azt, aki szembefordul, letapossák. Legyalázzák, kiszorítják, félreállítják, s akár meg is ölik. Gondoljunk csak olyan máig fel nem tárható esetekre, mint Alfred Herrhausen meggyilkolása, aki a Deutsche Bank elnöke volt; vagy akár Olaszország ötszörös miniszterelnökére: Aldo Moro-ra; sőt az amerikai elnök J.F. Kennedy is eszünkbe juthat. Hogy napjainkban is hogyan tesznek tönkre tiltakozókat, arra jó példa a muszlimveszélyt Németország elé táró Thilo Sarrazin esete; s folytathatom a sort a nemrég idő előtt elhunyt Udo Ulfkotte személyével, aki botrányt kavart azzal, hogy kimondta: a fősodorbeli médiában is megvásárolt újságírók alakítják a híreket.

A válaszom tehát a feltett a kérdésre az, hogy az oligarchia – dél-amerikai mintára – védett lakóparkokba húzódik vissza az általa okozott társadalmi felfordulás elől. A többi nem érdekli…

- "A népességfogyást is megtervezték" - mondja a legutóbbi Szent László-vacsorán egy korábbi hírszerző főtiszt. Hazánkban 1900-ban kezdett csökkenni a születések száma, és az 1970-es években lett több az elhalálozások száma, mint a születéseké. Egyesek egy különleges rasszizmust sejtenek a folyamat mögött. Ennek kimondása azonban nem lenne politikailag korrekt. Hogyan léphetjük át a PC határait?

- Különleges rasszizmus­­? Véleményem szerint, aki a fehér emberfajtát gyűlöli, ugyanolyan rasszista, mint aki a feketét. S a rasszista oda jut, hogy az alacsonyabb rendűnek tartott másik csoporttól megvonja a létezés jogát is. A gondolatficam ott rejlik, hogy az embercsoportok közti versengés általában nem biológián alapul, hanem érdekütközésen.

Ami a születés-korlátozást illeti: a családon kívüli munkavállalásra szorított kétkeresős családmodell a legkiválóbb fogamzásgátló.

Ehhez vegyük az európai nemzetek bevándorlással való fellazításának eszközét, amely támogatói szerint elősegítheti az Európai Egyesült Államok kialakítását. Csak utalnék itt arra, hogy ez a gondolat már a múlt század huszas éveiben megfogalmazódott a szabadkőműves Richard Coudenhove-Kalergi Páneurópa mozgalmában. A világtőke célja ma  a nép tömeggé züllesztése. Nem valami rosszindulatból, hanem mert a tőkének csak munkaerő és fogyasztó kell. S a lehető legkevésbé kíván hozzájárulni az új munkaerő – régi szóval: a gyermekek – felneveléséhez, képzéséhez. S különösen a modern média bevetésével a tömeg egyszerűbben irányítható, mint az egyén. Ha pedig így van, akkor a Disznófejű Nagyúr nyugodtan ülhet az aranyon….

A PC határait feszegető kérdésre pedig az a válaszom, hogy a hazug „politikai korrektséget” már megtörte Trump is, Orbán is. És nap mint nap lelepleződik a hazugságtenger főleg akkor, ha mindennapos tapasztalatok leplezik le; ahogy történik ez a tömeges erőszakos bevándorlás esetében.

Mi pedig úgy tudunk megszabadulni tőle, hogy igyekszünk őszinték lenni. A PC baja ugyanis az, hogy hazug.

​

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Hogyan erősíthetjük a magyar társadalom szellemi immunitását, miközben a világgazdaság motorja a világ iparosodott része; a világgazdaság jelenleg a Nyugatot és Kelet-Ázsiát jelenti; a világ többi része ezek függvénye, az oligarchák táplálják tehát a migrációval, amely a fehér keresztény ember kiirtását hozza magával?

- A kérdés lényege a hogyan. Az első lépés az, amit a Balassa-folyamat jelmondata kimond. A feladat talán küzdelmes, de nagyon szép és az élmény örömét nyújtja. Ez a mi hihetetlenül gazdag kultúránk ápolása.

Megtanulom, megőrzöm, továbbadom.

Ennyi. Ha ehhez az eddigieknél eredményesebben tudjuk bevonni a hírközlés forradalmával előállott lehetőségeket, akkor társadalmunk újabb rétegeit tudhatjuk elérni. A kultúrát a világhatalom egyértelműen és elsöprő erővel az igénytelenedés, tömegesedés, a propaganda-befogadás előmozdítására használja. A szórakoztatás eltömegesedése nem a tudásszintet emeli és erkölcsi érettséget segíti; a saját népi és történetileg kialakult kultúránk ismerete, gyakorlása, élvezete pedig szebbé teheti, sőt teszi is életünket. 

Kép: elte.hu

A Szent László-herma titkai

Athleta Patrieae - Szent László király emlékezete címmel tartotta közelmúltbeli estjét a Hitel folyóirat Budán. Az egyik előadó dr. Lukácsi Zoltán katolikus pap, a Győri Hittudományi Akadémia rektora volt. Neki tett föl kérdéseket a Présház.

2018. június 26.

- Rektor úr, Önök a közelmúltban nagy jelentőségű kutatást végeztek: kinyitották a magyar történelem egyik legtitokzatosabb tanú-tárgyát, a Szent László-hermát. Melyek voltak a legmegdöbbentőbb fölfedezések?

- Kevesen tudják, hogy a Szent László-herma egy belső, pántos ereklyetartót foglal magában, és ez őrzi Szent László királyunk koponyaereklyéjét. Ezt a belső ereklyetartót százötven éve nem bontották ki, így nem nagyon voltak hitelt érdemlő értesüléseink arról, hogy milyen állapotú és mekkora a koponya. Célunk az volt, hogy a modern természettudományok, az antropológia és az orvostudomány eszközeivel vizsgáljuk meg nemzeti kincsünket, amely a Szent Korona és a Szent Jobb mellett kiemelkedő értékünk. Nagy örömünkre a koponyát nagyon jó állapotban találtuk, teljes, és – két ereklyekivételtől eltekintve – ép állapotú felső koponyát, állkapocs nélkül. Már a vizsgálat elején világossá vált, hogy a koponya hypemasculin, azaz erőteljes férfias vonásokkal rendelkezik, az izomtapadások roppant erőteljes fizikai tulajdonságokra engedtek következtetni. A koponya csak rövid ideig lehetett földben, utána hamarosan speciális körülmények között tartották, ennek tudható be jó megtartottsága. Megállapítható, hogy egy 50 és 60 éves kora között elhunyt, erős testalkatú férfi koponyájáról van szó, aki valószínűleg előrehaladott érelmeszesedésben szenvedett. A koponya három fogat is tartalmazott, amelyek közül egyet a DNS-vizsgálathoz használtunk fel. Az öreglyuk mellett jól látható annak a csontdarabnak a hiánya, amelyet ma a nagyváradi ereklyetartóban őriznek. A pántos ereklyetartó által szabadon hagyott négy cikkelyben a koponya valósággal kifényesedett a hívek érintésétől, valamint a nagyváradi bírósági eljárások során a koponyára tett eskütevő kezektől. A koponya alján vékony vájat és zöld oxidációs elszíneződés utal a legelső ereklyetartóra, amely valamilyen fém csíkon tarthatta a koponyát. A vizsgálatok során minden tényező megerősítette, hogy a koponya valóban Szent Lászlóé.

- Mint a Hitel-esten előadásában Ön mondta: a koponya alapján Szent László inkább súlylökő atlétának felelt meg, s nem - amit a herma sugall - magasugrónak. A DNS-vizsgálat mennyire bizonyította, hogy valóban: egy több mint 900 éve elhunyt férfiú földi maradványa a díszes ezüst tartóból kiemelt koponya?

​

- A magas homlokú, légiesen magas uralkodót formázó herma valószínűleg idealizált király-ábrázolás. A koponya hátrafutóbb homlokot mutat, mint a herma. Szent László valóban atlétikus, hatalmas termetű, robosztus férfi lehetett, aki a maga korában – amikor jóval kisebb volt az átlagmagasság – valóban kiemelkedhetett kortársai közül. A vizsgálatok alátámasztották a koponya feltételezett korát. A DNS-vizsgálat csak részleges sikerrel járt, úgynevezett mitokondriális DNS kinyerése volt lehetséges. A későbbi kutatások, az Árpád-házi királyok és rokonaik további DNS-vizsgálatai segíthetnek majd bennünket, hogy még tisztábban lássuk a rokonsági fokokat.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Ön jelezte, hogy sok győri ember sem tudja, hogy városa milyen értéket őriz. Miért fontosak a Szent László alakját elevenen tartó hagyományok, mint amilyen például a 21. évéhez érkezett, nagyrészt budapesti értelmiségiek által gyakorolt Szent László-vacsora?

- Fontos, hogy a múlt értékeit ne csak őrizgessük, hanem tegyük jelenvalóvá az életünkben. Mi a magunk részéről vizsgálatainkkal azokat az értelmiségi vagy fiatal rétegeket is igyekeztünk megszólítani, akik a hagyományos vallásosság iránti érzékkel már nem rendelkeznek. Minden olyan kezdeményezés, amely Szent Lászlót, vagy bármilyen nemzeti kincsünket hétköznapjaink és ünnepeink részévé teszi, üdvözlendő. Dicséretes minden olyan ötlet, szerveződés, program, amely megerősíti, hogy Szent László nemcsak történelmünk egy távoli alakja, hanem most is elven példakép, támasz, erőforrás. Ő 900 év elteltével is urunk, királyunk.

Kép: hitvallas.hu, magyarkurir.hu

M. S. mester-díj 

Európai képzőművészeti elismerés

Alapította 2001-ben Mihály Gábor szobrászművész és Molnár Pál újságíró. Átadatik a kisboldogasszony napi ünnepkörben a magyarok fővárosában. A díj egy bronzszobor, amelyet M. S. mester 1506-ban festett, Mária látogatása Erzsébetnél című műve alapján Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotott.

2015. Győrfi Lajos szobrászművész

Kép: diakszogalanta.qwqw.hu

2014. Kádári Tibor festőművész

 Kép: vportre.hu 

2013. Szentkirályi Miklós restaurátor

Kép: mult-kor.hu

2012. Krisztiáni Sándor szobrász posztumusz

Kép: szobor-lap.hu

2011. Matl Péter szobrász

Kép: fotoklub.hu

2010. Kőnig Róbert festőművész

Kép: lovaselet.hu

2009. Gáspár Péter szobrászművész

Kép: minden-ami-magyar.hu

2008. Tenk László festőművész

Kép: tenklaszlo.hu

Feledy Balázs laudálása

​

„Az emberek úgy tesznek, mintha értenék a művészetemet, pedig azt nem érteni, hanem egyszerűen csak szeretni kell” – vallotta Claude Monet.

Elnök urak, professzor urak, mester művészek, kedves hölgyeim és uraim.

Ma éppen egy olyan kiválóság veszi át az, immár a tizenhatodik alkalommal odaítélt M. S. mester-díjat, aki elsősorban talán a műalkotások értésére és megértetésére törekszik. Feledi Balázs doktor azonban művészeti íróként tevékenykedik, és ez a szakmai megnevezés már talán sugallja, hogy az általa bemutatott alkotásokat - a titkok fölfedésével együtt - megszerettetni is akarja a közönséggel.

Erre utal többek között az is, hogy több mint ezer kiállítást nyitott meg 1978 óta.

Ez bizony azt jelenti, hogy két-három hetente nyit meg egy bemutatót valahol a Kárpát-medencében. Minden bizonnyal így lehet, hiszen ma, ezen a napon délután, immár M. S. mester-díjas művészeti íróként is megnyit egy tárlatot: a kispesti Nagy Balogh János Kiállító Teremben a Helikon Egyesület 23 képzőművészének bemutatójához fűz értelmező és megszerettető eszmefuttatást.

Több mint négy évtizede tevékenykedik a képzőművészet, az iparművészet és a fotóművészet világában. Főiskolai főtitkárként, szakosztály-igazgatóként, galériaigazgatóként, egyesületi elnökként is szervezte a művészeti életet, még világkiállítás kulturális igazgatójaként is kifejtette tevékenységét, noha az expó 1996-ban – többféle okból – nem jött létre.

Ma is – és a következő évtizedekben is – kurátor, kuratóriumi elnök, folyóirat-szerkesztőbizottsági tag számos testületben.

A fontos eddigi kurátori megbízatásai között jegyezhetjük, hogy Somogyi József  szobrászművész centenáriumi emlékkiállítását tavaly a Pesti Vigadóban az M. S. mester-díjas Kő Pállal és Karmó Zoltánnal közösen gondozta. Az idén ugyanott Gerzson Pál festőművész emlékkiállítását hozta tető alá.

Legalább húsz kötetet írt, illetve társszerzőként jegyzett. A címek közt csemegézve rálelünk a művészeti író jellegzetes képzettársításaira. „Könnyfüggönyön át”. Ez Rényi Katalin életművéről szól 2009-ből. A lebontott romantika  Zórád Ernő munkásságáról. Palotai Kincsőr – a pesti külvárosok alkotóira villant fényt. Transzcendens térképek – ez a kötet a Kárpitművészek Egyesületét mutatja be. Áttűnések – Finta Edit pályájáról.  A szépség szolgálatában – Rácz Edit bemutatása. A Szkíta Aranyszarvas-díjas, több mint 100 évig élt Morel Mihály filmes vágó kötetéhez előszót írt Feledy Balázs, vélhetően azért, mert Morel a képzőművészetben is alkotott; szobrát láthatjuk köztéren is, illetve 2004-ben tárlata nyílt a Vigadóban. 

A művészeti író sajátos műfaja a katalógus-előszó. Feledy Balázs – nehéz összeszámolni – mintegy száz esetben próbálta ki magát ebben a műfajban.  Az M. S. mester-díjas Tenk László Tíz gobelin című katalógusát ő vezette be. Nem csak festőművészek, szobrászok összefoglalóihoz írt gondolatébresztést, hanem textilművészről, Balogh Editről, a kecskeméti zománcművészekről, a Dunakanyar fotóklubjáról, Fördős László ötvösművészről, Szávoszt Katalin keramikusművészről is írt taglalatot.

Nemcsak írt, szerkesztett is. Zarándoklat a borhoz (Dionüszosztól az Eucharisztiáig) címmel Zelnik József könyvét gondozta. Vivát VARGA! (Varga Imre 90 éves) - ehhez természetesen előszót is írt, és a szerkesztőtárs: Mendelényi Zoárdné Tünde volt. És még Feledy Balázs sokszínű tevékenységben is kuriózum, hogy Magyarország Alaptörvényének Díszkiadásában a szerkesztőbizottság tagja volt.

A folyóiratbeli esszék, a heti- és napilapokba írt cikkek hosszan lennének sorolhatók. Csak a címekből válogatok:  Az ihlető aggodalom, A magány apoteózisa, Megkövült könnyek birodalma,  A rajzolás mindenhatósága, Az üveg poétája. És íme egy újabb műfaj: „Egy kis rés. A magyar könyvillusztrációról, különös figyelemmel Lipták György munkásságára”.

Jómagam Feledy Balázst több mint két évtizede ismerem, jó emlékeim társulnak hozzá, hiszen a legtöbbször a képzőművészet kisebb vagy nagyobb ünnepein találkoztunk, izgalmas beszélgetésekben vettünk részt. Fölfigyeltem rá, hogy szakszerű elemzéseit mindig szellemességgel dúsítja, gyakran humorral is fűszerezi. Ha kell, az irodalomból vett nemesfémmel ötvözi a képzőművészet tartalmait: „Van kies szőlőm, van arany kalásszal / Biztató földem: szeretett Szabadság / Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől /  Kérjek-e többet?” – kérdezi Berzsenyi szavaival egy festőművészről szóló esszé hangütéseként.

A művészeti ágak közötti kitekintést Feledi Balázs bevallottan fontosnak tartja. Miként a Hitel legutóbbi számában rögzíti: „az elmúlt évtizedek magyar művészetében számtalan olyan példáról tudunk, amikor egy-egy alkotó a saját művészeti ágában elért magas minőségű teljesítménye mellett folyamatosan intenzív kitekintésével, tág horizontú érdeklődésével nem csak éltető, de összegzéseket, öngeneráló folyamatokat indított be.”

És éppen az írásban elemzett Gerzson Pált idézve erősít rá a gondolatra: Mint a festőművész, Gerzson vallotta: „Engem nemcsak a festészet inspirál, a kortárs magyar zene és irodalom is. Nem egy közös munkát készítettem író és költő barátaimmal.” A költő barátok között ott van az idén 90 éves Tornai József Balassi-kardos poéta is. Feledy Balázs e jeles kortárstól is idéz, írván: „a vonal felel a színnek, a szín a formának, a súlyosabb, erőteljesebb tér a könnyedebbnek, véletlenszerűbbnek. A táj saját  törvényű kompozícióvá lényegül, a kompozíció sehol nem létező tájjá, olyanná, amelyben csak a festő sugallatai érvényesek.”

Egy művészeti írónak állandó lehet a kísértés, hogy emelkedjen filozófiai magaslatokba. Feledy Balázs vélhetően sok mindennek tud ellenállni, de a kísértésnek – legalábbis ennek a fajta kísértésnek –nem. A közelmúltban Szűcs Zsuzsanna keramikus kiállítási anyagának elemzésekor ragadtatta magát bölcselkedésre, írván: „a nagy elszakadások korát éljük. A társadalom elszakad az embertől, a közösség elszakad az egyéntől, az indusztriális civilizáció elszakad a természettől, a tudomány elszakad a művészettől. Noha természetesen a nagy áthatások korát is éljük, melyben óriási a szerepe a mindent – szó szerint – behálózó digitális világnak. Olyan világban élünk, amikor az intim szféra eltűnőben van, a személyesség háttérbe szorul a mindent eluraló nyilvánosság káoszában.  Nos, ekkor, ekkor felfokozódik, felfokozódhat a művészet szerepe.”

Megnyugtató érzés, hogy Feledy Balázs személyében van köztünk valaki, aki ennek a tengernyi fontos tudásnak a birtokában van, és a kortárs képzőművészet kincstárából derűsen hozza elő a friss értékeket most és a jövőben is.

Amikor az új évezred első esztendejében, 2001-ben Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész barátommal az M. S. mester-díjat elindítottuk – és talán érdemes ide beszúrnom: Patay László kitüntetésével meglehetősen magasra tettük a mércét: nyugodjon békében a jeles freskófestő -, nos akkor több követelményt is magunk elé képzeltük a leendő díjazottak előzetes értékeléséhez. Az egyik kívánalmat valószínűleg Picasso fogalmazta meg a legjobban, s noha ő elsősorban képzőművészekre gondolhatott, szavai a művészeti íróknak is célt jelölhetnek. És Feledy Balázs megfelel ennek a Picasso-i igénynek. Így hangzik az ibériai mester intelme: „Tanuld meg a szabályokat, mint egy profi, hogy aztán úgy szeghesd meg őket, mint egy művész.”

Molnár Pál

társ-alapító

a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke

Feledy Balázs művészeti író, művészettörténész (j) átveszi az M. S. mester-díjat Molnár Páltól, az elismerés társalapítójától, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnökétől a Magyar Nemzeti Galériában 2017. november 8-án.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

FeledyBalázs művészeti író, művészettörténész (j), miután átvette az M. S. mester-díjat a Magyar Nemzeti Galériában 2017. november 8-án. Mellette Mihály Gábor szobrászművész, a bronz kisplasztika készítője, az elismerés társalapítója.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ötösével - Matl

Ötösével - Po pjaty. Ezzel a címmel nyitott kiállítást, mely december 2-áig tekinthető meg a budapesti Duna Palotában Matl Péter M. S. mester-díjas szobrászművész. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. november 25.

- Mester, Munkácson kifejtett művészeti tevékenységét miért villanyozza fel, ha időnként a magyarok fővárosában, Budapesten is nyithat tárlatot?

- A Budapesti kiállításaim mindig egy megmérettetés számomra, mintegy kívülről látom magamat.

- Ön a Vereckei-hágón felállított Honfoglalás-emlékművel vált egycsapásra híressé Budapesten is, és valószínűleg Kijevben is. Azóta már Ópusztaszeren is kifejezhette, hogy a nemzeti mítoszok fontos ihletőerőt adnak művészetéhez. Mennyire tölti fel erővel kárpátaljai magyarjainkat az ott csírázó nemzeti képzőművészet?

- A Vereckei emlékművem kétségtelenül szimbólummá vált,éli önálló életét, könyvkiadók, pártok, egyesületek logóként használják, Brüsszelben a Kárpátaljai követség plakátján főhelyen volt. Az Ukrán Magyarellenes sajtó is gyakran félremagyarázásokkal gyalázza, mutogatja és mindenféle hülye kommentárokat fűz hozzá, nem tehetek róla hogy ők nem kértek fel egy nemzeti szimbólum megvalósítására. A népművészet, gyökerek, jelek, népmesék mindig érdekeltek, de amikor tudatosan építettem fel a formavilágomat elhatároztam hogy a Magyar és Magyar kultúrkörhöz kapcsolódó népek művészetére alapozom. Úgy érzem nem tévedtem, mert ez a lehető legerősebb szál a mi kollektív tudatunkhoz. Sajnos Kárpátalja Magyar művészetére nem nagyon jellemző ez a tudatos keresés,  ez  inkább az Ukrán művészetre jellemző. Bár mindenki járja a maga útját.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Miért fontos tudni a magyar fiataloknak, hogy miként Ópusztaszeren a Feszty-körkép is, az Ön szobra is a Kárpátalján kapta az égi fényt, Ungvár, Munkács, Nagyszőlős, Beregszász, Huszt térsége a jövőben is jelentős alkotásokkal színezi a nemzeti művelődést?

- Gondolom nem kell ismertetnem a mai kor liberális "szabadságát", Minden művész saját példamutatásával neveli a közösséget, próbálok kiáltani a pusztába de a hangom túl halk, elnyomja a cirkuszi mutatványosok kiabálása. Kétségtelenül minden Magyar felelősséggel tartozik minden Magyarért, a fiatalság oktatása is valamennyire a művészekre tartozik, kevesen vagyunk Kárpátalján, és arányosan kevesebb a művész is, ha vannak is elszívja őket az anyaország. Szobrásztáborok szervezésével megpróbálok itthon egy új értékrendet felállítani, ezek a művek reményeim szerint egész Kárpátalját behálózzák majd.

Rieger

Tibor

laudációja

Matl Péter

műveiről

Mi sem lenne természetesebb, mint fiatal kollégám Matl Péter szobrász kitűnő képességeit elemezzem. Gazdag  , magától értetődő formaalakítását, szimbólumteremtő képességét, az anyaggal való bánásmódban az anyag tiszteletét. De mégis itt valami hiányérzetem  támadt. Mi az ami mindezt megelőzi, mi az ami ennél is fontosabb?  Ez pedig a magyar sors és ezen belül is a legkegyetlenebb, a kárpátaljai sors, ahol a háború végén minden 18 és 50 év közötti magyar férfit módszeresen ki akartak irtani és ez nagyrészt sikerült. Matl Péter ebből a világból jött és ezt a sorsot vállalja, mely egyben keresztényi sors: "Népek Krisztusa Magyarország", ahol az ember számára az örök példa a Golgotai Áldozat. 
Az őrült trianoni diktátum után egy lehetőség még mindig van: felépíteni egy gyönyörű, szép szellemi Magyarországot, melyet nem tudnak elvenni tőlünk, mely nem függ fizikai határoktól. Ezt azonban csak hittel lehet. Matl Péter ehhez a szellemi Magyarországhoz tette le a maga építőkövét és ennek a szellemi Magyarországnak feladata, ami mindig is volt, védeni a keresztény értékeket, ami ma aktuálisabb, mint valaha.
Matl Péter egy rendkívül tehetséges szobrász, de nehogy azt higgyük, hogy a tehetségek csak úgy véletlenül születnek. Azt ki kell érdemelni. Tekintsük ezt egy nép szenvedéséből született ajándéknak, mert az igazán nagy művek a szenvedésből születnek. Életélvező jólétből, szórakozásból legfeljebb világhírű sztárok születhetnek, melyek csillognak, mint az üveggyöngyök, de igazi értéket aligha jelentenek.
  Diavetítések hiányában e gazdag életművet végigtekinteni most nincs mód, de mindenki által ismert főbb műveire kitérnék. Bár aki, teheti nézzen utána a mester kevésbé ismert, templomokban található plasztikáinak. Ezek a művek üdítő látványok a mára sokszor elfáradt és olykor kiüresedett egyházművészeti alkotások között. A művek közt gyakran megjelenik a család fontossága és miközben magabiztosan és élvezettel alakítja szoborrá a fát, követ, bronzot és ha nem ezt teszi akkor szenvedélyesen fest képeket. Hála bőséges alkotó kedvének, szobrai eljutottak a világ számos helyére.
  Matl Péternek megadatott, hogy a Kárpát medence három szent helyére is készíthetett emlékművet. Ilyen az Ópusztaszeri Nemzeti Összetartozás Emlékműve, ahol is egy mészkő oszlopon, mely ősi magyar díszítő motívumokkal ékesített, rajta a fenséges Turul, karmai között a "védő kard" Sajnos az utóbbi években született turul szobrok nagy része méltatlanul dilettáns. Ezért is örülök ennek a szobornak, mert ez végre jó és ilyen módon válik méltó emlékművé.
   Másik szent helyünk a vereckei szoros, ahol honfoglaló őseink döntő része hazaérkezett és ahol Péter megalkotta azt az emlékművet, amely mára nemzeti szimbólumunkká vált, amit persze az elvakult szélsőségesek nem értenek. Pedig, ahogyan Matl Péter fogalmazott: "Én békét terveztem bele a Vereckei Emlékműbe". Hiszen szöveg sincs rajta, mert ez mindenkié. Az emlékmű békésen illeszkedik bele a gyönyörű tájba. Számos asszociációra ad lehetőséget. A fenyő forma a tájban, nyitott kapu Galícia és Kárpátalja felé, mely egyaránt a barátság felkínálása. A hét emelkedő kőtömb a hét vezér szimbóluma. Alatta a kereszttel megjelölt gránit tömb, mint oltárkő. Ne felejtsük, hogy mindkét oldalon keresztények élnek, ami ugyan realitás, csak éppen még nem realizálták. A lépcsősen emelkedő kőtömbök akár Jákob lajtorjáját is eszünkbe hozhatják, ami további asszociációkat indíthat el.
  Ez a csodálatosan tájba illő absztrakt formákból létrehozott mű mégis beszédes és valamennyien szívünkbe zárhatjuk. Matl Péter tehetségét dicséri, hogy egy ilyen elvont, nonfiguratív alkotás mellett képes volt megalkotni egy teljesen reális, figuratív, lírai hangulatú szobrot is az ugyancsak számunkra szent helyen, a munkácsi várban. Zrínyi Ilona és fia, az ifjú Rákóczi Ferenc szobráról van szó. Egy öntudatos, gyönyörű nagyasszony és a serdülő, elhivatottságára ráébredő fenséges ifjú. Anya és fia megrendítően szép együttléte, melyet csak fokoz történelmünk ismerete és elborzaszt a tudat, hogy ezen a helyen néhány évtizede még traktorokat javítottak, beszennyezve a szent földet. Adjon nekünk reménységet, hogy hála Matl Péter szép szobrának újra ünnepélyes áhítattal léphetünk a munkácsi várba és lelkünkben bontsuk ki a zászlót: "CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE"

Rieger Tibor
M. S. mester-díjas szobrászművész

A mester

Több mint fél évezredes titok megfejtéséhez talált nyomra egy neves magyar művészettörténész. Mojzer Miklós, a Szépművészeti Múzeum volt főigazgatója M. S. mester azonosításában ért el különleges kutatási eredményeket. Erről az M. S. mester-díj átadásai utáni szakmai beszélgetésben, a Képzőművészeti Egyetem Epres-kertjében mondott részleteket a tudós.

Fél évszázadon át foglalkozott M. S. mester munkásságának elemzésével Mojzer Miklós művészettörténész. A kiváló tudós, a Szépművészeti Múzeum korábbi főigazgatója az M. S. mester-díj idei átadása után beszélt most készülő könyvéről.

A rejtélyes középkori festőről eddig annyit tudtunk, hogy a selmecbányai vártemplom számára készített nyolc táblaképet, ezek egyikén az 1506-os évszám olvasható. A török támadás miatt a vártemplomot még a XVI. század első felében átalakították, így a nyolc táblakép vándorútra kelt. Közülük ma hétről tudunk, ezek a XIX. században kerültek elő. Négy M. S. mester-kép az Esztergomi Keresztény Múzeumban csodálható meg, egy – a leghíresebb – kép a Nemzeti Galériában függ, ennek címe Vizitáció; a kép egy részlete alapján készült az M. S. mester-díj. Egy kép pedig egy franciaországi múzeumban van: ez a festmény tartalmazza M. S. mester feltételezett önarcképét. Egy kép egy felvidéki templomot díszít.

A csodálatos festmények alkotójáról évszázadok óta csak feltételezések keringenek. Mojzer Miklós a fél évszázados kutatás eredményeként nyomokra bukkant. Megállapításai szerint M. S. mester a közép-európai térség szülötte volt, egy ismert műhelyben tanult, és egy híres magyar főúr megrendelésére alkotta táblaképeit. A kutató az M. S. jelzés feloldását is közölte az érdeklődőkkel, ennek szélesebb körű nyilvánosságra hozása azonban annak a könyvnek a feladata, amelyet Mojzer Miklós most ír. A kötet háromötöde van készen – jelezte a kutató.

A tudós érzékeltette azt is, hogy koncepciójának szélesebb körű elfogadása várhatólag hosszabb időt vesz igénybe, jelenleg ugyanis más tudományos prekoncepciók alapján dolgoznak például a német vagy a lengyel művészettörténészek. 

Művész nyeregben

Ma Hatvan a magyar képzőművészet fővárosa – állapíthatta meg „Az jó hamar lovakról” című tárlat megnyitójának közönsége.

A Heves megyei városban Balassi Bálintra emlékezve nyitották meg a XXI. századi lóábrázolást összegző kiállítást. A megnyitón adták át az európai szellemiségű képzőművészeti elismerést, az M. S. mester-díjat.

Balassi Hatvanban 430 év után. Az európai költőóriás mint lovas kapitány vezérelt vásárütést 1580-ban az akkor török megszállás alatt szandzsákságként élő Hatvanban. Erre az évfordulóra emlékezve rendezték meg a magyar képzőművészek „Az jó hamar lovakról” című tárlatot a Hatvani Múzeumban, s ezen az örök képzőművészeti téma: a lóábrázolás XXI. századi kísérleteit állították közönség elé. Ünnepi volt az alkalom attól is, hogy tizedszer adták át az M. S. mester-díjat, amellyel az európai és a magyar nemzeti jelleg képzőművészeti ötvözését ismerik el.

A „vitézi képzőművészet” alkotást megújító, képzeletet serkentő jellegére világított rá megnyitójában Molnár Pál újságíró, az M. S. mester-díj kuratóriumának tagja. H. Szilasi Ágota múzeumigazgató azt emelte ki, hogy egy-egy térség szellemi életét pezsdítheti fel, ha országos rendezvényt nagy múltú vidéki városban hoznak tető alá. Szinyei András alpolgármester kifejezte, hogy Hatvannak fontos a Balassi-hagyomány, s ezt most föleleveníti a magyar képzőművészet elitjének kiállítása.

Kő Pál M. S. mester-díjas szobrászművész a kiállított anyagot értékelte. Tíz képzőművész ötven alkotása: szobrok, kisplasztikák, festmények, grafikák érzékeltetik, hogy a ló a jövőben is fontos témája lesz az ecset, a ceruza, a véső mestereinek. A tudás, az ötletesség, az eredetiség egyaránt jellemzi Tóth Béla, Nagy Gábor, Gyurcsek Ferenc szobrász, König Róbert festő alkotásait.

A tárgynak: magának a lónak a kiváló ismerete is jellemzi az alkotásokat – mutatott rá Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész, az M. S. mester-díj kuratóriumának tagja, az M. S. mester-díjat megtestesítő bronz kisplasztika alkotója. Ő jelentette be, hogy a kuratórium döntése értelmében az idén König Róbert festőművész veheti át az európai szellemiségű elismerést.

König Róbert a tízedik M. S. mester-díjat átvéve kifejezte, hogy nagyra értékeli a képzőművészeti díj szellemiségét. Elengedhetetlennek látja az európai nagyságok követését, a műalkotásokkal kereset szépséget, a művészi tudás és alkotóerő tiszteletét a XXI. században is.

Az M. S. mester-díjat eddig Patay László freskófestő, Rieger Tibor szobrász, Kiss Tibor festő, Nagy Benedek szobrász, Kárpáti Tamás festő, Varga Dezső restaurátor, Kő Pál szobrász, Tenk László festő és Gáspár Péter szobrász vehette át. A hatvani Az jó hamar lovakról című kiállítás december derekáig tekinthető meg.

König Róbert 1951-ben Székesfehérváron született. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán mestere volt Raszler Károly, Rozanits Tibor. A Kisgrafika Barátok Köre, a Dürer Társaság és a VUDAK tagja. 1975 óta a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafikai tanszakának tanára. 1993-ban a Hágai Királyi Akadémia vendégtanára volt. Rajzzal, fametszettel, linómetszettel, rézkarccal és kőrajzzal foglalkozik. 1999-ben Baden-Württemberg Kulturális és művészeti nagydíját kapja. 2000-ben Nagy Gáspár Balassi-kardos költővel, Kárpáti Pál műfordítóval kiadják a Hullámzó vizeken kereszt című grafikai albumot.

2000-ig fél évtizedes munkával szekkósorozatot fest a Szenttamás, Imre-major ősparkjában álló Almásy Kastélyban. A Szent György-terem, a tanácskozóterem, a folyosó, a lépcsőház viseli keze munkáját. A kastélykápolna monumentális képeit a millennium tiszteletére fejezte be. Szabadtéri óriásgrafikáját 2000-ben avatják Dégen a Festetich Kastély parkjában.

2003-ban egyéni kiállítása nyílt a Stuttgarti Magyar Intézetben, Reutlingenben a Gutekunst Galériában és Wolfsburgban.
2003 őszén kiállítást rendez a budai Szent Mihály kápolnában. (Vincze Galéria). Erre az alkalomra jelenik meg Hyppocrene című albuma.

(artportal.hu).

A díjazottak

2001. Patay László† freskófestő  

2002. Rieger Tibor  szobrászművész 

2003. Kiss Tibor festőművész 

​

2004. Nagy Benedek szobrászművész  

2005. Kárpáti Tamás festőművész  

2006. Varga Dezső restaurátor 

2007. Kő Pál szobrászművész 

Kép: umvp.eu

Kép: puszta.com

Kép: pataylaszlo.hu

Kép: aranyliliom.lapunk.hu

Kép: alon.hu

Kép: keresztenymuzeum.hu

Mécseseket gyújtanak Rieger Tibor szobrászművész Koronázási palást című domborműve avatóján a budai Várban, a Mária Magdolna-romtemplomnál 2017. április 17-én.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Kép: szoborkereso.hu

Présház. Eu -  európai dimenzió