Lovagkeresztes jogász
Több évtizedes ügyvédi tevékenysége, valamint a Független Jogász Fórum létrejöttében vállalt szerepe elismeréseként dr. Sipos Árpád ügyvéd, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Felügyelő Bizottságának volt elnöke részére a MAGYAR ÉRDEMREND Lovagkeresztje kitüntetést adta az államelnök. Az elismert jogászt kérdezte a Présház.
- Ügyvéd úr, három évtizeddel ezelőtt a jog lendítette előre a rendszerváltoztatást. Ugyanakkor az igazságszolgáltatásban mind a mai napig hajmeresztő fejlemények vannak, nagyrészt a kommunista gyökérzet miatt. Mitévők legyünk?
- Túlzásnak tartom a hajmeresztő jelzőt. Kétségtelenül születtek olyan döntések, olyan ítéletek, melyekkel a média által befolyásolt közvélemény nem értett egyet, mást várt a polgárok egyik része, más kimenetelt gondolt a másik oldal. A baloldali gondolkodású emberek a balliberális média által sugallt eredményt várják mindenkor, míg a konzervatív-jobboldaliaknak más döntés, végkifejlet felel meg. A demokráciában éppen az a szép, hogy a vélemények különbözhetnek, és azok nyilvánosságot kaphatnak. A jelenlegi politikai vezetés meglehetősen nagy felhatalmazást kapott a legutóbbi választásokon, ennélfogva döntései akarva-akaratlanul nagyon is legitimnek tekintendők. Természetesen e magasságban is adódhat tévedés, melyre a figyelmet az ellenzék hivatott felhívni, kiknek megnyilvánulásait a kormányzat mindenkor meghallgatja, és ha alaposnak találják azt, nyilvánvalóan elfogadják a felhozott érveket, ellenkező esetben természetesen azokkal nem foglalkoznak Nem értek egyet a „kommunista gyökérzet” jelzővel sem. Akár hiszik akár nem az igazságszolgáltatásban úgymond „igazi” kommunista álláspontom szerint nincs döntési helyzetben. Az természetesen előfordul, hogy az akként szocializálódott emberek próbálnak azon elvárásaiknak megfelelő döntést elérni. A legfontosabb, hogy az igazságszolgáltatásban eljárók igenis önálló gondolkodású emberek, akik csak a törvényeknek vannak alávetve és lelkiismeretükre hallgatva döntenek. Természetesen előfordul, hogy az ügy eldöntése, bár a törvényeknek megfelel, ugyanakkor az emberi – érzelemi, lelkiismereti – különbözőségek folytán másokat irritál. A több fokú igazságszolgáltatás végül is álláspontom szerint elfogadható döntéseket produkál.
- Az állami vagyonkezelés a Horn-Kuncze garnitúra idején hatalmas veszteségekkel zajlott. Utólag miért érdemes tisztázni az akkori személyes és politikai felelősséget?
- A Horn-Kuncze korszak 1994-1998 között zajlott. Akkor a vagyongazdálkodás szabályozása, gyakorlata meglehetősen kiforratlan volt. A kiskapukat keresők, volt, hogy sikerrel jártak. Én 1995 júniusa óta, az ÁPV RT megalakulásával kerültem a Felügyelő Bizottságba a Kisgazdapárt delegáltjaként. Árgus szemekkel kellett figyelnem a történéseket. Nem volt egyszerű a munkám, mert mind a Torgyán emberét látták bennem, ezért aztán minden lehetséges módon igyekeztek elrejteni előlem a lépéseiket, ami kisebb nagyobb sikerrel meg is történt, azonban az ún. Tocsik-ügy nyilvánosságra került, majd ez az ÁPV RT vezetőségének cseréjét eredményezte, ezt követően még inkább fokozott ellenőrzést végeztünk. A kiemelkedően nyilvánosan, a médiában közvetített-Tocsik ügyön túlmenően, veszteségek nem tűntek fel. Személyes és politikai felelősséget lehet keresni, de felesleges, mert ma már egyébként sem bizonyítható semmi sem, amúgy komolyabb veszteséget eredményező lépésről én nem tudok.1998 júniusban lettem az FB elnöke, és 2002 decemberig tartott mandátumom ideje alatt visszaélés, lopás-csalás nem történt.
- Ön a balatoni borközéletben is tevékenykedik. A valódi, tehát nem külföldről felbérelt civil szervezetek, a hazafias egyesületek, alapítványok – köztük a Balassi Kard Művészeti Alapítvány – hogyan vonhatók be a magyar borkultúra nemesítésbe?
- A nagyon magas szintű borkultúra, különösen a Balaton-felvidéki borászat különösen közel áll hozzám Évtizedek óta sok időt töltök Balatonfüreden, ahol a Balatonvin Borlovagrend Egyesület működik, itt zászlóvivő vagyok. Magyarországon 44 borrend van, egyike a Balatonvin. A borrendek gyakorta egymást meghívva rendezvényeket tartanak, ahol a helyi városvezetőkkel, gazdasági vezetőkkel együtt ünnepeljük a bort, átbeszélve a borászat akkor adott problémáit. Ilyenkor jelen vannak a helyi civil szervezetek, a helyi alapítványok és esetlegesen a baráti ismeretség oda vonzotta országos és külföldi, leginkább határon túli magyar borászok is. Most, hogy a Présház megtisztelt megkérdezésemmel, van esélye annak, hogy a balatonfüredi rendezvényünkre meghívást kapjon a Balassi Kard Művészeti Alapítvány is, ahol örömmel meghallgatjuk, mit kíván hozzátenni a magyar borkultúra „nemesítéséhez”.
Hagyomány a szívben
Kép: youtube.com
Az örökség tiszteletéről írt könyvet Rostás Farkas György író, költő, újságíró. Az irodalmárnak tett föl kérdéseket a Présház.
2019. október 2.
- Mester, a XXI. században miért különösen fontos, hogy jelenünk köznapi értékévé tegyük az örökséget, a hagyományt, a múlt értékeit?
- Örökség, hagyomány, múlt - valóban kulcsszavak az én életemben, munkásságomban. A cigányok, de szerintem minden ember számára fontos az örökség. Az eleink ránk hagyták a féltve őrzött kincseiket. Ebben éltek évszázadok óta. Nem volt mit adniuk, csak abból adhattak, adhatnak az emberek, amilyük van.
Sokszor feledésbe merül a múlt, mert új világrend születik, de hála az Istennek van, amit nem lehet elfelejteni és tovább kell örökíteni. A gyermekeinkben, unokáinkban, utódainkban élünk tovább.
Gyakran tapasztalom, hogy az emberek nem őszinték, nem figyelnek egymásra, kérdeznek, de meg sem várják a választ. Elmennek egymás mellett, még csak nem is köszönnek... Nagyon aggaszt, hogy nem tudom, milyen örökséget hagyunk magunk után.
Ma az emberek a plázákban élnek, mindig új dolgokra, élményekre vágynak. A régi családi dolgokat, emlékeket sutba vetik. Én minden családi emlékre gondosan vigyázok, ahogyan a gyermekkor emlékeit, színhelyeit: a pusztákat és a tanyavilágot is a szívemben őrzöm.
Két dolgot tehetek: leírom, amit tudok és imádkozom.
- Hogyan tudjuk elérni, hogy a régi kincs új közösségeket alkosson?
- Hagyomány: A szó maga is kifejezi, amit a szívében és a lelkében őriz, hordoz az ember. Életmentő, hogy a szépséges szép hagyomány megmaradjon és tovább éljen az utókorban is, még nagyon-nagyon sokáig. Sok példát tudnék most felsorolni, de csak egyet mondok a sok közül.
Tegnap érkeztem meg vidéki körutazásomról. Otthon jártam a szülőfalumban, Újkígyóson. D. Domokos István belgyógyász-endokrinológus testvérbarátommal, hajdani osztálytársammal meglátogattuk neves néprajzkutató falusfelünket, Harangozó Imrét. Az otthona valóságos múzeum. Nem győztünk betelni a csodákkal. Ez a mi örökségünk.
Az újkígyósi öregek emlékezetében még mindig él. 1814-ben Weinkheim József Antal betelepítette ide a békési pusztákra Szeged környékéről a dohánykertész családokat, akik létrehozták ezt az örökséget. Nem tehetjük meg, hogy nem vigyázunk rá, nekünk is őriznünk kell. Az egész település olyan, mint egy ékszerdoboz... egy valóságos mesetár.
A mai életviszonyaink között már kiment a divatból, hogy az öregek mesélnek a gyerekeknek, az unokáknak, pedig a történelmet csak így őrizhetjük meg... csak így válhat valóságos, személyes élménnyé, épülhet be a lelkünkbe, formálhat közösséget... Én is ezt teszem szóban és írásban...
- Miből tudhatjuk, hogy a mai feszült korban is megy a könyvek által a világ elébb?
- Furcsa kérdés. Megy lassan, csak mendegél, mint a búvópatak... Már csak könyvek őrzik a letűnt korokat, a régvolt emberek gondolatait, érzéseit. A világ kereke nem áll meg... annak menni kell a saját útján, ahogyan eddig is történt évmilliárdok óta. Az ember életképes fajta, nem adja olcsón a bőrét. Ha már minden percért megszenvedett, arra vigyáz, mert nem tehet mást. Ha ezt időnként el is feledné, az élet újból és újból megtanítja arra, hogy vissza kell térni, vissza kell tekinteni. A mai kor gyermekeinek - a látszat szerint - más jelenti a kikapcsolódást, a felüdülést, mint valaha nekünk jelentette... de én úgy gondolom az írott szó nyomán a képzelet ma is újraformálja – teremti a világot. Ezért teremt a mese, a könyv közösséget. Csak így lehet teljes a kép, ha összeölelkeznek az emberi sorsok és egymásba is kapaszkodnak.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A mai, az internet által kinyitott világban hogyan ismerik fel egyre többen az Ibér félszigettől a Baltikumig, Ciprustól Izlandig, hogy Európának önmagából kell ihletet merítenie jövőjének alakításához?
- Isten kegyelméből volt szerencsém eljutni más kontinensekre is. Megismerhettem más népek, nemzetek kultúráját, örökségüket. De én is mindenhová elvittem az én szülőfalum történeteit, meséit, „kincseit”...
Megcsodáltam a berberek kultúráját, életmódját. Testvérként fogadtak és elvittek a sivatagba is. Nagy élmény volt látni, ahogyan élnek, mintha a mesék világába kerültem volna.
Nagy hatással voltak rám a dravidák mai napig megőrzött hagyományai, hiedelemvilága is...
Ezt jelenti számomra a testvériség – a kölcsönös tisztelet a távoli kultúrák embereivel...
De a hajszálgyökerek ide kötnek, e kontinensre, e hazába... Itt nevelték fel őseim álmaikat, ebben a földben nyugosznak. Honnan is meríthetnék erőt, ihletet máshonnan.
„Lenn az Alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadult sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom...”
A Moly.net nemzetközi sikere
Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és -kiválasztó, négyfordulós verseny döntőjét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét − melyre a világ 40 országából érkeztek középiskolai fiatalok − az idén szeptember 13. és 18. között Szófiában rendezték meg. Az idei döntőn 40 országból, 100 program került a döntőbe, ahol Zsigó Miklós (Krúdy Gyula Gimnázium Nyíregyháza végzett diákja) „Moly.net” című alkotása részesült a különdíjban, melynek eredményeként – többek között – egy hollandiai szakmai utazáson vehet részt. Őt kérdezte a Présház:
2019. szeptember 20.
- Zsigó úr, miből gondola, hogy a Moly.net-re szükség van a mai világban?
- Egy egészséges, bőséges termést nevelő gyümölcsfát akár tönkre is tehet 10-15 kártevő, mindössze pár nap alatt. Ezt az óriási kártételt csak a szüret idején veszi észre a gazda, mikor az első osztályú (piacra szánt) gyümölcsről kiderül, hogy kukacos, pondrós vagy megdöbbenve veszi tudomásul, hogy idő előtt lehullt a termés a fáról. Ha a növényvédelem nem tudatos, és kimunkált, akkor 50–75 %-os kár is keletkezhet a termésben.
- Elsősorban kiknek az életét teszi tartalmasabbá a Moly.net?
- Két gazdát különböztetünk meg. Aki szerelemből gazdálkodik, és mindent tud a fákról, illetve a nagyipari gazdákat. Az én rendszerem nagyipari gazdáknak lenne tökéletes, hisz sokkal precízebb lenne a permetezés, mint eddig volt.
- Önnek mi adta az ötletet a Moly.net megalkotásához?
- Ez nagyon mókás történet. Mi Nyíregyháza mellett Nyírszőlősön élünk, és hatalmas kertünk van, de összesen csak kettő darab almafánk van. Tavaly nyáron mindkét almafa megfertőződött, és ekkor kezdtem el jobban beleásni magam ebbe az egész agrár tudományba.
- Kikkel kellett együtműködnie, hogy a sikeres innovációt kialakítsa?
- Felkerestem egy gazdát, aki segített pontosan megérteni, hogyan is működnek ezek a rovarok. Azóta is tartom vele a kapcsolatot, és mindig egyeztetünk bármi van a projekttel. Édesapámmal, aki a mentorom, és bármikor bármiben mellettem áll. Illetve több fejlesztő barátom is segített olyan dolgok elsajátításában, melyekre eddig nem volt lehetőségem.
- Hogyan fejleszti tovább a Moly.net-et?
- Ez az elkövetkezendő időszak zenéje. Szeretnék tovább menni vele, és ehhez csapatot keresek, minden irányból. Ha tényleg vállalkozást szeretnék indítani, nem vagyok elég egyedül. Nagy kapcsolatépítésre lesz szükségem, és szőni a kapcsolati hálókat.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A Moly.net hogyan tükrözi a magyar kultúra nagyszerűségét?
- Szerintem a fejlesztésem tükrözi, hogy mi magyarok is ugyan úgy sikeresen tudunk szerepelni a hatalmas országok mellett, és megmutatja, hogy a kicsi vagy közepes nemzetek is sokat érnek.
- Hollandiában vár-e inspirációt további innovációk elindításához?
- Mindenféleképpen nagyon várom az egész utazást. Nagyon sok olyan dolgot tanulhatok, és láthatok, amit eddig nem, és biztosan nagyon jó tapasztalat lesz. Soha nem voltam még Hollandiában.
Kép: MISZ
A szent suhanc rejtélye
„Burjátiában sokan hiszik és vallják, hogy a nagy magyar költő élete utolsó hét évét a Bajkál tó mellékén töltötte” – írja Jus murmurandi Petőfi ügyében című esszéjében az Aracs márciusi számában Dalmay Árpád újságíró, kultúrpolitikus. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2019. március 27.
- 1989-ben, amikor fölmerült, hogy Petőfi Sándor orosz hadifogolyként esetleg Szibériába került, az akkori Magyar Tudományos Akadémia éppen tudományos magatartással ellentétesen reagált: a kíváncsiság és a higgadt tudományos vizsgálódás, tényfeltárási kísérletezés helyett dühödt tagadásban tört ki, hisztérikusan támadta, címkézte azokat az embereket, akik a tudományos igazságra voltak kíváncsiak Petőfi ügyében. Most, három évtizeddel később már tudhatjuk-e, hogy mi váltotta ki a szörnyű és zavarodott indulatokat a tudományos adminisztrációban, akadémiai bürokráciában?
— 1989-ben (1997-ig) én Beregszászon éltem, addig különösebben nem foglalkoztam a Petőfi-kérdéssel, elfogadtam a hivatalos álláspontot, hittem egykori tanáromnak, Váradi-Sternberg Jánosnak, az ungvári egyetem professzorának, aki hevesen cáfolta cikkeiben, hogy Petőfi Szibériába került volna. Nem tudom pontosan, miért nem akar az MTA foglalkozni a kérdéssel, legfeljebb sejtéseim, feltevéseim vannak. Tudomásom szerint két dolgot állít: az egyik, hogy az oroszok 1849-ben nem vittek hadifoglyokat, a másik, hogy Barguzinban női csontvázat találtak. Csakhogy Kéri Edit jóvoltából ismertté vált az osztrák minisztertanács bécsi Staatsarchivban őrzött 1849. május 14-i ülésének jegyzőkönyve, amely rögzíti Bach igazságügy-miniszter javaslatát, hogy a magyar hadifoglyokat külföldre, messzi országba deportálják, ahonnan nem tudnak hazatérni. A javaslatot Schwarzenberg miniszterelnök pontosította: vigyék őket Észak-Ázsiába, Szibériába, Kamcsatkára. A jegyzőkönyvet Ferenc József május 19-én aláírta. Nincs okunk feltételezni, hogy ez csupán "írott malaszt" maradt, hisz Oroszországnak szüksége volt embertömegekre szibériai munkához. Ami a "női" csontvázat illeti: Petőfi törékeny, nőies alkatú volt, viszont a csontvázon dr. Kiszely István antropológus tudományos jelentésében 25 olyan jellegzetességet sorolt fel, amely egyértelműen Petőfire utal: a híres előreálló bal felső szemfogon kívül az alsó állkapocs két végén található kidudorodásokat, ami nőknél nem fordul elő! Egyszerűen az az érzésem, hogy az MTA "elvből" nem akar foglalkozni a kérdéssel, pedig DNS-vizsgálattal könnyen bizonyítani vagy cáfolni lehetne a földi maradványok hovatartozását. Pár grammnyi csontminta kellene Hrúz Máriától vagy a meglevő Petőfi-hajtincs egy szála is elegendő volna. Lehet, hogy naivitás a részemről, de az MTA magatartása számomra azt bizonyítja, hogy valóban Petőfi hamvait találták meg Szibériában!
- Az Ön Petőfiről szóló esszéje most nemzethatáron belüli, ám államhatáron túli folyóiratban, a délvidéki magyarság szellemi műhelyében, az Európa-érmes Bata János által szerkesztett Aracsban jelenhetett meg. Mi bújhat meg a mögött, hogy adófizetői pénzekből működtetett budapesti folyóiratokban továbbra is elhárítják a Petőfiről, a magyar géniusznak esetleg Szibériában leélt utolsó hét évéről szóló, tudományos igénnyel megírt cikkeket?
— Esszémet az általam lefordított szibériai versek ihlették, mivel sok párhuzamot találtam bennük ismert és kevésbé ismert Petőfi-versekkel. Számomra ez is meggyőző bizonyíték. Döbbenetes, hogy a szibériai versek mennyire hasonlítanak sok tekintetben az itthon írt versekre. Például a Júliának című, Szibériában írt vers első négy sora szinte teljesen megegyezik Petőfi Erdélyben című, 1846-ban írt költeményének elejével. Itt-ott azért jelennek meg cikkek, elsősorban Borzák Tibor tollából a Szabad Földben. De könyvek is napvilágot láttak, például Alekszej Tyivanyenko szibériai történész kötete Petőfi szibériai életéről. Ez a könyv két évvel ezelőtt jelent meg a fordításomban, de a média elhallgatja, csak a nyíregyházi megyei lap írt róla az itteni könyvbemutatóval kapcsolatban. Könyvesboltban nem kapható, csak az MVSZ székházában. Viszont már több kiadást is megért, keresik az olvasók. Egyébként most Tyivanyenko újabb könyvét fordítom, ez a külföldi hadifoglyok XIX. századi szibériai deportálásáról szól. Korábban lefordítottam egy Leonyid Budunov nevű szibériai szerző karcsú könyvét Petőfi burját leszármazottairól, de ezt még nem adta ki az MVSZ. Szerintem a fővárosi lapokat befolyásolja az MTA álláspontja, ezért nem közlik a cikkeket. Köszönet és hála az Aracsnak, hogy áttörte a hallgatás (elhallgatás) falát!
- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Miért fontos, hogy a magyar fiatalok fölfedezzék azokat az orosz verseket, amelyeket valaki Szibériában írt, és amelyek fölötte igen hasonlítanak egyes Petőfi-versekre, s nem lehetetlen, hogy egy olyan magyar poéta írta őket, amely poétának tót édesanyja és rác édesapja volt, így nem zárható ki, hogy már kisgyerekként kapcsolatba került szláv nyelvvel, sőt gyerekként tót iskolába is járt?
— Véleményem szerint a „közhiedelemmel” ellentétben semmit nem vonna le Petőfi költészetének értékeiből, ha kiderülne, hogy a költő nem halt meg a segesvári ütközetben, hanem fogolyként még majdnem hét évet élt Szibériában, sőt verseket is írt. Barátosi Lénárt Lajos helytörténész és néprajzkutató naplójában leírja, hogy a múlt század elején 180 eredeti Petőfi-kéziratot hozott haza Szibériából és adott át a Honvédelmi Minisztériumnak. A kéziratok 1919-ben állítólag eltűntek. Reméljük, hogy mégis előkerülnek egyszer ezek a versek, s akkor majd nem Nehéz Mihály néhai tanár és az én fordításomban kell megismernie az olvasónak Petőfi szibériai verseit. Természetesen nemcsak a magyar fiataloknak kell fölfedezniük ezeket a költeményeket és az állítólagos útinaplót, hanem a magyar irodalomtörténet is gazdagodhatna általa.
Petőfi apja nem rác, hanem felvidéki tót származású volt (bár kétségtelen, hogy a Petrovics név délszláv eredetű), de ő magyarnak vallotta magát, s a család is rég elmagyarosodott. Édesanyja valóban tót volt, Arany János szerint is furcsán ejtette ki a magyar szavakat. Ebből logikusan következik, hogy Petőfi tudhatott a nyelven. Nem tudom, nem hiszem, hogy járt volna tót iskolába. Olvastam valahol, hogy a selmecbányai líceumban „letótozták”, s emiatt ő nagyon kikelt magából. A szlovák alapján az orosz nyelv sem jelenthetett különösebb nehézséget számára, hisz nyelvzseni volt, rövid idő alatt megtanult franciául (Bemmel így beszélt és levelezett), na meg németül is kiválóan tudott. Orosz irodalomtörténészek megállapították, hogy a Petőfinek tulajdonított szibériai versek világirodalmi színvonalúak ugyan, de látszik, hogy írójuk nem orosz anyanyelvű, mert néhol vét az orosz hangsúlyozás szabályai ellen. Ez is árulkodik valamiről.
Kép: youtube.com
Az Aracs szellemi bátorsága
„Barangol és zúg, zúg az őszi szél, / Csörögnek a fák száraz lombjai…” Petőfi írta ezt a verset 1846-ban Erdély címmel. „Zúg és süvölt az őszi szélvihar már,/ Zörög az ágakon sok halott levél…” Ezt a verset oroszul írta valaki az 1850-es évek végén. A hasonlóság feltűnő, mindamellett nem biztos, hogy Petőfi alkotta Barguzinban a költeményt. Dalmay Árpád, aki lefordította, mindenesetre nem zárja ki ezt a lehetőséget.
Az elemzés a márciusi Aracsban jelent meg Jus murmurandi Petőfi ügyében címmel. A délvidéki magyarság közéleti folyóirata – melynek főszerkesztője az Európa-érmes Bata János – folyamatosan helyet ad az összmagyarságot érintő elemzéseknek. Olyan cikkeknek, amelyek talán nem jelenhetnének meg belső-magyarországi – a magyar adófizetők által életben tartott – folyóiratokban, pedig közérdeklődésre tartanának számot, és a teljes magyarságot gazdagítanák ezekben az orgánumokban is.
Dalmay Árpád, a Nyíregyházán élő kultúrpolitikus, újságíró – a Szent György Lovagrend tagja – föleleveníti az épp harmincéves vitát: Morvai Ferenc vállalkozó 1989-ben több expedíciót is szervezett, melyeken Szibériában sírokat tártak fel, és egy adott csontvázat Petőfi földi maradványaiként azonosítottak, e csontvázat Magyarországra szállították, jelenlegi holléte titkos.
Akkor az akkori Magyar Tudományos Akadémia részéről hisztérikus reagálás történt, udvariatlan megjegyzésekkel, címkézésekkel fűszerezve. Az akkori hivatalos irodalomtörténészek azt fejezték ki, hogy dilettáns minden olyan feltételezés, mely szerint Petőfi Szibériában halt volna meg. Még egy neves tudós is „női csontváznak” minősítette a leletet, így próbálván nevetségessé tenni a Petőfi-expedíció önkénteseit. Ezt a lezáratlan vitát egészíti ki Dalmay Árpád mostani cikke, számos versfordítással gazdagítva.
„1867-ben a kiegyezés rendszerét a magyar politikai elit sikeresnek tekintette, pedig valójában ekkor sikerült tragédiához vezető kényszerpályára vonni az országot” – rögzíti Csorba Csaba történész Geopolitika és történelem című esszéjében. A Mezőcsáton élő tudós rávilágít, hogy „Géza fejedelem volt az, aki a keresztény európai civilizáció közösségébe bevezette a magyarságot…” A mondat azért bátor, mert az ünnepi beszédek augusztus 20-án görcsös erőlködéssel Szent Istvánnak tulajdonítják ezt a történelmi tettet, holott a döntést már Géza édesapja, Taksony vezér meghozta. „Szent István már Európa tiszteletnek örvendő keresztény királyainak egyike lett” – helyezi el az első magyar megkoronázott uralkodót méltó történelmi polcra a historikus.
„A második világháború is kudarcot hozott Magyarország számára, sőt azzal bélyegeztek meg bennünket, hogy Hitler utolsó csatlósa voltunk. Valójában az olaszok és a horvátok tovább harcoltak a nácik mellett, mint mi, s nem mi voltunk Közép-Európában az első csatlósok sem, hanem Csehország, Szlovákia és Románia is megelőzött bennünket a szovjet hadjáratban” – emeli ki Csorba Csaba azokat a tényeket, amelyeket mind a mai napig homályban hagy a hivatalos emlékezetpolitika.
„Illyés a trianoni békeszerződést a mohácsi katasztrófához hasonlította” – idézi a kétszeres Kossuth-díjas költő alakját Szabó Ferenc SJ jezsuita pap Magyar sors – magyar hitvallás itthon és a kisebbségben című, Illyés, Dsida, Reményik Trianonról – Kerkai Jenő SJ a magyar jövőről alcímű cikkében.
A neves egyházfi fölidézi, hogy Illyés Gyula 1977 karácsonyán és 1978 újévén kétrészes cikket írt a Magyar Nemzetben Válasz Herdernek és Adynak címmel. Eme írásokban a poéta nagyrészt az Erdélyben zajló, Ceausescu által vezényelt erőszakos románosítást bírálta. „Bukarestből dühös és vagdalkozó válaszok érkeztek, Illyés válaszcikke nem jelenhetett meg, és Szellem és erőszak című esszékötetének megjelenését is betiltották” – helyezi fénybe a jezsuita pap a Kádár-rendszer nemzetpolitikájának megfelelés-kényszeres korlátait.
„Nyelvemen izzó vasszeget / üssenek át / mikor nem téged emleget! / Hunyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, / népem, te szent, te kárhozat, te drága” – idézi a cikk Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című, mindmáig titokban tartott költeményét.
Reményik Sándor Végvári néven írta Íme, bizonyosság… című versét, melyben a kolozsvári temetőben szerzett élményét örökítette meg: „Ám ez bizonyosság – s mindhiába / Cserélt e bús város nevet, / Kiált a halál némasága: / Itt csak magyar temetkezett.”
A márciusi Aracs többek közt a Rákóczi-emlékévről, egy új, egyszerzős országtörténeti monográfiáról és Torontál vármegye 1848-as forradalmi szerepéről közöl elemzést – magas színvonalon, szellemi bátorsággal.
Európa érem 2018 - Bata János
Bata János horgosi – délvidéki – újságíró, az Aracs folyóirat főszerkesztője kapta XXI. Európa-érmet, a magyar polgári újságíródíjat. A medált Konrad Sutarski Magyarországon élő lengyel publicista, az Európa-érem tavalyi díjazottja nyújtotta át a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében. Bata Jánosnak tett föl kérdéseket a Présház.
2018. december 4.
- Főszerkesztő úr, mennyire fontos, hogy belső-magyarországi központtal éljen olyan európai szellemiségű újságíródíj, amely államhatárokat és nemzethatárokat átlépve ismer el bel-magyar, horvát, lengyel, német publicistákat, valamint zürichi, bécsi, beregszászi, horgosi „kül-magyarokat” mint európai alkotókat?
- Nagyon fontos, mert a belső-magyarországi támogatás nélkül semmilyen külhoni magyar intézmény, egyesület, de: egyén sem maradhat meg. Erős Magyarország nélkül nincs életképes határon túli, és ebbe beleértem a nyugati és a tengereken túli diaszpórát is, magyarság. Gondoljunk csak arra, az anyagi jólétben élő nyugat-európai, amerikai vagy ausztráliai magyarok sem maradhatnának meg magyarságukban a nélkül a magyarországi szellemi támogatás nélkül, amelyet az utóbbi időben, kormányzati háttérmunkával, főképp fiataloktól kapnak.
Az anyagi támogatás mellett legalább ennyire fontos az odafigyelés, az egymásra figyelés. Hiszem azt, nem csak nekem, délvidéki magyarnak esett nagyon jól, mi több: óriási megtiszteltetésként éltem, élem meg, hogy egy olyan rangos kitüntetésben részesültem, mint az Európa-érem, hanem ugyanilyen megtiszteltetésként élték meg az előttem kitüntetettek is a megbecsülést, az odafigyelést, legyenek ők bel- vagy kül-magyarok, horvátok, lengyelek, németek.
- Térségünkben - államhatárokon innen és túl - ügyködnek mára liberális eszméket valló, de lelkükben kommunistáknak megmaradt, magukat és egymást csúcsértelmiséginek beállító szerzetek, akik a titokzatos ismeretlenség homályából parancsokat osztogatva próbálják meg el- és megfojtani a demokráciát. Honnan meríthető lelkierő ezen extrémek semlegesítéséhez?
- Talán a fentebb említett egymásra figyelésből. Abból, hogy tudjuk: számíthatunk egymásra a családon belül és a közösségünkön, a közösségeinken belül. A családtól a nemzetközösségig, de azon túl is, hiszen az Európa-érem éppen azt bizonyítja: a tisztességes emberek számíthatnak egymás megbecsülésére, nemzeti hovatartozásuktól függetlenül. Mi magyarok bizton állíthatjuk: az ismeretlenség homályában megbúvó, minden emberi érték megsemmisítésére törekvő erőkkel szemben sokkal jobban föl vagyunk vértezve, mint a tőlünk nyugatabbra élők. Mindenekelőtt azért, mert belőlünk még nem veszett ki az életösztön, mi még mindig az élet oldalán állunk a halállal szemben. Talán azért van ez, mert annyiszor szerettek volna már elpusztítani, kiirtani bennünket, s a nyomorúságos XX. századi történetünk megedzett bennünket, míg a nyugatiak az anyagi jólétben elveszítették józan ítélőképességüket és az életösztönüket. Ha ez nem így lenne, akkor a nyugati karácsonyi vásárokat, amelyek, lehet már nem is karácsonyi, hanem téli, vagy év végi vásárok, nem betontömbök mögött és fegyveres erőkkel kellene megvédeni azoktól, akiknek ők, a nyugatiak, védelmet és segítséget adtak.
Kétféle ember van: tisztességes és tisztességtelen, jó és rossz. Ahogy a gonoszak megtalálják egymást, úgy kell megtalálniuk egymást a jóknak is. Ennek egyik szép példája az Európa-érem, amely összeköti mindazokat, akik még hisznek a szabad, demokratikus, egymást megbecsülő és értékelő világban. Minél nagyobb ez a tábor, annál gyöngébb amaz, a láthatatlan.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Az államhatáron túli, de nemzethatáron belüli folyóiratok miképpen tudják a mai magyar fiatalokkal fölfedeztetni a magyar kultúra nagyszerűségét?
- Úgy, hogy minőséget mutatnak föl és értéket teremtenek. Úgy, hogy megmutatják a fiataloknak, a mi kultúránk sem ér kevesebbet, mint bármely más kultúra. Nem több, de nem is kevesebb. Szép, értékes, egyedi, mint minden kultúra, amelyre büszke lehet mindenki, aki magáénak vallja, vagy megmártózik benne, ha nem is az övé.
Kép: Dormán László
Kós Károly Sztambulban
Kós Károly építész isztambuli tevékenységét, valamint a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet történetét bemutató kiállítás nyílt Budapest Főváros Levéltárában. Kenyeres Istvánnak, a levéltár főigazgatójának tett föl kérdéseket a Présház.
2018. november 22.
- Főigazgató úr, a különleges dizájnnal készült kiállítás, amelyet 2017-ben Isztambulban, majd Ankarában is bemutattak, első alkalommal látható Magyarországon. Elsősorban kikben ébreszthetnek fontos gondolatokat Kós Károly művei: az építészekben, a képzőművészekben, netán - mivel Kós kiváló író is volt - a tollforgatókban?
- Mielőtt válaszolnék a kérdésére, röviden szeretnék kitérni a kiállítás előzményeire. Budapest Főváros Levéltára a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeummal együttműködésben 2012-ben rendezte meg a Napkeletről jöttem, nagy palotás rakott városba kerültem, Kós Károly világa, 1912 című vándorkiállítást Anthony Gall (Szent István Egyetem, Ybl Miklós Építészettudományi Kar) és Fabó Beáta (Budapest Főváros Levéltára) kurátorok vezetésével létrejött nagyszabású tárlat 2012 novemberétől 2013 áprilisáig volt látható Budapest Főváros Levéltárában, majd ment tovább Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre, Bukarestbe, Csíkszeredára, Sztánára, Kolozsvárra. Hogy miért ez a két intézmény vállalta magára e feladatot, annak egyszerű oka van: Kós Károly építészi hagyatékának jelentős része, amelyre lehetett építeni a kiállítást, e két közgyűjteményben található.
A Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet közelgő centenáriuma adta az ötletet e kiállítás létrehozására. Az intézet rövid, másfél éves fennállásának egyik tevékeny szereplője volt Kós Károly, aki isztambuli tartózkodása alatt – a többi ösztöndíjas társához hasonlóan saját szakterületén – építészeti, építészettörténeti kutatásokat, megfigyeléseket folytatott, majd tapasztalatait a Sztambul könyvben foglalta össze. A mű a város első urbanisztikai leírása, azt a pillanatot kapja lencsevégre, amikor Konstantinápoly még az Oszmán Birodalom fővárosa. Az elmondottak alapján elmondható, hogy mindkét kiállítás középpontjában Kós Károly építészeti munkássága áll, amelyben azonban egész életfilozófiája, az ember és a természet közötti kapcsolat, a modernitás és hagyomány egymáshoz való viszonya is megfogalmazódik. Az a véleményem, hogy mindenki számára, akit ezek a kérdések foglalkoztatnak, gondolatébresztő lehet az interaktivitásra épített kiállítás anyaga.
- A több éves levéltári kutatáson alapuló installáció egy része Kós Károly isztambuli tevékenységébe enged bepillantást. Az Isztambulban járó magyar turisták elsősorban Szent László lányára, Piroskára, majd görög nevén Irénére, ottani királynéra lehettek büszkék. Kós építőművészete az Önök tárlata szerint mit tesz ehhez hozzá?
- A kiállítás előkészítése során derült ki, hogy a Kós Károly munkásságát jól ismerők számára is kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek az építész konstantinápolyi tartózkodásának és a Sztambul könyv létrejöttének körülményei. Bízunk benne, hogy a kiállítás megtekintése után nagyobb figyelem fordul majd e műre is, amely a múlt évben újból megjelent magyarul. Büszkék lehetünk arra a tényre, hogy a város első modern urbanisztikai leírása, amely a jövőre nézve fontos városfejlesztési irányelveket is ismertet – egy magyar szakember, Kós Károly tollából született. E szakmai szempontokon kívül azért is érdemes kézbe venni a könyvet, mert illusztrációinak is köszönhetően visszaad valamit a 20. század eleji oszmán főváros hangulatából.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A mai magyar érdeklődő fiataloknak miért fontos az Önök kiállításán megtudni, hogy Kós Károly tanulmányozta az általa Michelangelónál is nagyobbra becsült Szinán mester munkáit?
- Talán egy felfedező útra inspirálja őket, amely során mindkét nagy mester munkásságával közelebbről megismerkedhetnek, összehasonlíthatják a nyugati és keleti kultúrát, megtapasztalhatják azok hasonlóságait és különbségeit. Tanúi lehetnek annak, hogy egy olyan széles műveltségű ember, mint Kós, az általa összegyűjtött tudást, tapasztalatot hogyan használja fel egy hatalmas történeti múlttal rendelkező, a kultúrák olvasztótégelyének is tekintett fantasztikus város, mint Isztambul megismeréséhez és leírásához.
Kép: Sebestyén László
Hős kormánybiztosok
Jeszenák János-emlékülést és Az első népképviseleti országgyűlés mártírjai könyvsorozat harmadik kötetének bemutatóját tartották az Országgyűlés Delegációs termében október 10-én. A rendezvényen A kormánybiztosi intézmény alakulása a szabadságharcban, különös tekintettel Jeszenák 1849-es működésére címmel tartott előadást Prof. Dr. Hermann Róbert egyetemi tanár, doktori iskolavezető. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2018 október 16.
- Professzor úr, a 2010-es évek végén miért érdemes a magyar fiataloknak közelebbről megismerniük az első népképviseleti Országgyűlést és annak mártírjait?
- 1848-49 a modern értelemben vett polgári parlamentarizmus kezdete, egyben annak a jogkiterjesztő politikának a komoly sikere, amelynek révén a kiváltságosok felismerték, hogy be kell engedniük, be kell emelniük a népet az alkotmány sáncai közé, mert csak így teremthető meg a polgári magyar nemzet. Az pedig, hogy ennek az országgyűlésnek mártírjai is voltak, azt mutatta, hogy ezek a politikusok képesek voltak az életüket áldozni az elveikért.
- Ha majd engem felakasztanak, a kérésem csak az lesz, hogy Kossuthnak háttal akasszanak fel - fejezte ki óhaját jó adag malíciával még 1848 első felében Széchenyi István. Nos, a kormánybiztosi intézmény betöltői hasonló kockázatot vállaltak, mindet elítélték, néhányukat ki is végezték a szabadságharc leverése után. Miért volt kulcspozíció a kormánybiztosság 1849 telén, tavaszán és nyarán?
- A magyar közigazgatásra hihetetlen teher hárult 1848 őszlétől kezdve, és ezt a hagyományos megyei és városi igazgatási struktúra nem biztos, hogy képes lett volna elviselni és kezelni. A kormánybiztosi intézmény lehetővé tette az erőforrások koncentrálását, s helyben a gyors intézkedést.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Miért kell fölfedeznünk azt a Jeszenák Jánost, aki a dédapja volt Esterházy Jánosnak, aki dédapjához hasonlóan mártír sorsot vállalt: a fasiszta szlovák parlamentben egyedül ő nem szavazta meg a zsidók üldözését kimondó törvényt?
-Jeszenák János az 1825-27. évi országgyűléstől a főrendi ellenzék kiemelkedő tagja volt, 1848-49-ben Nyitra megye főispánjaként, majd Nyitra és Pozsony megye kormánybiztosaként játszott fontos szerepet a szlovák felkelés elfojtásában, a lipótvári erőd megszerzésében, majd Komárom biztosításában, s emellett az újoncállításban és a hadseregellátásban. Mindvégig kitartott egy olyan poszton, aminek a betöltése konkrét életveszéllyel járt. A fegyverletétel előtt menekülhetett volna, mégis itthon maradt, vállalta a sorsát, akárcsak kései utódja, Esterházy János.
Kép: honvedelem.hu
Nándorfehérvár hősei
Amiért a harang szól címmel a nándorfehérvári diadalra emlékeznek magyar polgárok július 22-én a budapesti Hősök terén. Janek György szervezőnek tett föl kérdéseket a Présház.
2018. július 13.
- Janek úr, noha Nándorfehérvár nem "csak" magyar diadal, hanem az európaiság győzelme is, ennek ellenére Hunyadi János fölidézése túlnyomórészt a civil Magyarország ügye, a mindenkori állam csak vonakodva üli meg az ünnepet. Az európaiság mai magyar megtestesítői miért lelkesednek mégis?
- Az AMIÉRT A HARANG SZÓL - NÁNDORFEHÉRVÁR 1456' , DR.SCHULEK ÁGOSTON KERÉKPÁROS ZARÁNDOKLAT című rendezvényt 10 évvel ezelőtt álmodtuk meg Foltán László olimpiai bajnok barátommal. Nem titkolt szándékunk a Mátyás pajzs Párizsból való hazahozatalának szorgalmazása. Nándorfehérvár nem "csak" magyar diadal, hanem az európaiság győzelme is : Mint tudjuk, a történelmet a történészek írják. Helyesebbnek tartom Európa kapujának megvédéséről beszélni, mint az európaiság szót használni. Az ország megvédése a külső - belső ellenségtől nem európaiság kérdése. (Nándorfehérvár megvédésével kapcsolatban találkoztam már "internacionalista összefogásra" utalással is. Ismereteim szerint minimális segítség érkezett a pápai felhívás ellenére.) Hunyadi János felidézése bizonyos körökben valóban érdektelen. Vonakodással elvétve találkozunk, mert tisztában vagyunk azzal, hogy kiket érdemes megszólítani, és kiket nem. Ritkán ér csalódás, de az érdektelenség bosszant. A mindenkori állam jó szándéka vitathatatlan: meglátásom szerint a legjobb szándékú rendelkezések középvezetői szinten akadnak el. Például: a legnagyobb állami ünnepeken sem zászlózzák fel a házakat, mert az "magyarkodás" (nem szeretem ezt a kifejezést), és az Magyarországon (is) megbélyegzésnek számít...
Nem csupán Hunyadi Jánosról kell beszélnünk, a jelenség ellen kell / kellene fellépni. „Az Országgyűlés 2011.07.04-én az 555. évforduló tiszteletére a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította július 22-ét. A javaslatot, amelyet fideszes és kereszténydemokrata politikusok nyújtottak be, ellenszavazat nélkül, a szocialista képviselők tartózkodása mellett fogadta el a Ház. A nándorfehérvári diadal emléknapjának megünnepléséről szóló előterjesztés elfogadásával a parlament felkérte a kormányt, hogy a történelmi esemény napját, július 22-ét nyilvánítsa kiemelkedő fontosságú rendezvény napjának. Felhívta a kabinetet és az önkormányzatokat, illetve felkérte a civil és kulturális szervezeteket, valamint a polgárokat, hogy minden évben, július 22-én közösen, méltó keretek között emlékezzenek meg az évfordulóról." Van mit tenni az egészséges magyarságtudat ápolásának ügyében, a népmeséktől kezdve, a sport közösségformáló erején át... a történelem oktatásról nem is beszélve... A tradicionális (európai?) értékrend, a hagyomány fogalma (a Hamvas Béla szerinti) alapvetően nem lelkesedés, hanem neveltetés kérdése.
A feladat: példamutatás, pozitív példaképek felmutatása, oktatás, hagyományok őrzése, a humán szellemiség feltámasztása (mert -e témában is gondok vannak), a jó nyerje el jutalmát, és a rossz a méltó büntetését (mint a mesében...) , a szeretet és a kölcsönös megbecsülés jegyében… Ez nem kis feladat, de nem lehetetlen, az eredményt nevezhetjük akár európaiságnak is, bár nekem tetszetősebb a "magyaros" szó használata.
- A nándorfehérvári erődöt az oszmánok által felbérelt francia tüzérek lőtték ágyúval. Nekünk, mai magyaroknak miért kell ezt a történelmi tényt is tisztán látnunk, és emlékezetünkben tartanunk?
- Valóban francia tüzérek ágyúzták Nándorfehérvárt? A török tüzérek (a topcsik ) magukkal hozták a Konstantinápoly falait leromboló legnagyobb ágyúikat is. Hunyadi János ezeket elfoglalva saját ágyúikkal lövette a megfutamodó Szultánt védő rumériai elit hadsereget is.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. "Néktök emléközöm, ha meghallgatjátok jó Hunyadi Jánosról,/ Nagy jámborságárúl, hív szolgálatjáról, erős viadaljáról, Az ő idejében két László királyról, Amurátes császárról, /Nándorfejírvárrúl, Jankula vajdának utólszor haláláról" - írta Nagybáncsai Mátyás 1560-ban. Miért fontos e régi értékeket is az emlékezet fényébe emelnünk?
- Közhely: A múlt ismerete és tisztelete nélkül nincs jövő.
Kép: wikimedia.org
Hároméves a Présház Hírportál
2015. június 16-án jegyezte be a Présház.Eu hírportált a Nemzeti Hírközlési és Médiahatóság. A világhálós újság betöltött szerepéről kérdezte korábbi interjúalanyait a főszerkesztő.
2018. június 16.
- Hogyan lehetne még hatásosabban kihasználni azt az előnyt, hogy három év alatt a mainstream sajtó része lett egy bevallottan európai értékrendet megjelenítő internetes újság?
- Galló Béla politológus, közíró: Fogas kérdés, nem hiszem, hogy kellő internetes szakmai háttér híján (ami nekem nincs) technikai, avagy marketing-tanácsokat tudnék adni. Tartalmilag azonban mindenképp növelném a hétköznapi – tehát nem csupán az értelmiségi – témák számát. Törekedni kell arra, hogy ez a fórum ne csupán az értelmiség, hanem az értelmes emberek "találkahelye" is legyen.
- Pósa Zoltán József Attila-díjas költő, író, Balassi-emlékérmes újságíró: Hála a Nemzeti Hírközlési és Médiahatóság nyitottságának, létezik a Présház.Eu, s máris hozzáteszem, mint afféle modern konzervatív lény: örülnék egy „print” változatnak is, bár tudom, hogy ezt nem olyan egyszerű megvalósítani, mint kimondani. Nyomban azzal kezdem, hogy alapjában véve nagyon kedvemre való a Présház szellemisége. Ám, mivel a konstruktív észrevételek hasznosabbak a parttalan dicséretnél, hangsúlyozom, azzal lehet a lap még hatásosabb, hogy ha lehet, még az eddigieknél is egyértelműen hangsúlyozza: számunkra az európaiság egyrészt a görög–római kultúra egyetemességét, az ép testben lakozó ép lélek harmóniáját, az arany középút (és nem a középszerűség) egyensúlyteremtő mágneses erejét jelenti. Másrészt, még ennél is fontosabb, hogy az antikvitás harmóniakultusza önmagában a világ romlását is reánk hozhatja (lásd a görög, majd a római birodalom bukását), ha nem az Ó- és az Újszövetség Isten-léptékű szeretetkultusza áll európai gondolkodásunk fókuszában. Hogyan foglalja össze Jézus, a Világ megváltója a Tízparancsolat lényegét két pontban. 1. Szeresd a te Uradat, Istenedet 2. Szeresd felebarátod, mint tenmagadat. A Présháznak továbbra is töretlenül kell képviselnie azt, hogy keressük az Isten-képmás hordozó, Krisztus-arcú embereszményt, amely egymás kölcsönös megbecsülésén és tiszteletén alapul. Harmadrészt, kulcsfontosságú annak hangsúlyozása, hogy az igazi európai kultúra nemzeti kultúrák ezerszínű kaleidoszkópjából áll össze, amelynek nem csak számunkra, hanem a világ számára is legfontosabb, legszebb trikolorja a piros-fehér-zöld árnyalat. Magyarán, a kereszténységet és az európaiság manapság olykor szinte egyedül képviselő magyarság és Magyarország 2010-től mostanáig munkálkodó kormányunk, s elhivatott miniszterelnökünk, Orbán Viktor szuverenitásért folytatott szabadságharcát kell egyértelműn támogatnunk. Mindezt, amit pozitívumokban elmondtam, eddig is hitelesen képviselte a Présház.Eu. Ám még világosabban kellene hangsúlyoznunk, mi az, amit semmiképpen sem képviselünk, magyarán: a negatívumokat is körül kell határolnunk. A mi Európánk nem az az Európa, amit az Unió jelenlegi brüsszelita, Soros-csicska centruma akar reánk erőltetni. Azaz, mi nem csak a nemzeti és a nemzetközi szocializmust, azaz: nácizmust és kommunizmust, hanem a gyökértelen baloldali liberál-sznobizmust is értékpusztítónak tartjuk. Számunkra az európai kultúra nem egy Európai Egyesült Államok rémálma, amely reánk erőltetné a kereszténységtől idegen iszlám életformát, hanem az, amit magyar és európai írók, költők, gondolkodók képviselnek. Csak mutatóba sorolnék írókat, költőket, muzsikusokat, filozófusokat, kiknél megmutatkozik magyarság és európaiság szintézise, illetve a valódi Európa szellemisége. Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János,, Tompa Mihály, Pósa Lajos, Radnóti Miklós, Ady Endre, Szabó Dezső, Kosztolányi Dezső, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Füst Milán, Juhász Ferenc, Rónay György, Mécs László, Puszta Sándor, Pilinszky János, Nagy László, Weöres Sándor, Németh László, Illyés Gyula; filozófusok: Nyíri Tamás, Hegedűs Lóránt; a nagy eszmetörténész-filozófusok: Hamvas Béla, Várkonyi Nándor, Szerb Antal, Halász Gábor, illetve Goethe, Schiller, Dante, Petrarca, Boccaccio, Benedetto Croce, Thomas Mann, Franz Kafka, Kant, Hegel, Heidegger, Shakespeare, James Joyce, Albert Camus, Julio Cortáza, és mások képviselnek. El kell utasítanunk a selymesen sumákoló politikai korrektség, a gender-ideológia, és – Pajor András atya, a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke kifejezését használva – a liberálsznobizmus agyonkoptatott közhelyeit. A Présház.Eu egyik hatalmas erénye, hogy igyekszik az EU-t a liberálszobizmusból visszavezérelni a valódi európai kultúrába. Elnézést a kemény fogalmazásért, de ma vallom Dörner Györggyel, a kiváló színművésszel együtt, hogy csak az őszinte szónak van értéke. „Legyen a te szavad igen, igen, Nem, nem. Am ezen felül való, az a Sátántól való.(Máté 5.37.)”
- Dr. Petrin László jogász: Először tisztázzuk azt, hogy mit is jelent főszabály szerint a mainstream sajtó megnevezés és mit is tekinthetünk európai értékrendnek. Ugyanis gyakran beszélünk ezekről a fogalmakról anélkül, hogy pontosan meghatároznánk azoknak tartalmát! A mainstream sajtó, vagy legmegközelítőbb fordításban fősodratú sajtó nem más, mint világszinten megszervezett és hatalmi ágazatként lassan a legelső helyet elfoglaló intézmény. A mainstream sajtó tipikus képviselői a csúsztatás, az elhallgatás eszközeivel manipulálnak, végtermékük valójában cenzúrázott propaganda. Részigazságoktól, hazugságoktól szennyezett tartalmakkal és a pszichológia rafinált eszközeinek a felhasználásával az emberek tudatát olyanra formálják, amilyenre a mindenkori uralkodó világelitnek szüksége van. A bennük megjelenő fizetett megmondó-emberek a véleményükkel teljes mértékben rátelepednek a közgondolkodásra. Így aztán nagy tömegek képesek egy idő után átvenni a háttérből sugalmazott gondolatokat. Az önálló véleménnyel nem rendelkező emberek pedig bármit magukévá tesznek, ha azt megfelelően tálalják nekik. Fontosnak tartom rögtön megjegyezni, hogy a Présház.Eu Hírportál a mainstream sajtó rendhagyó része, annak egy sajátos és értékelvű szellemi oázisa!
Óhatatlanul felmerül bennem a kérdés, a fősodratú sajtó mennyire közvetíti az európai civilizáció társadalomszervező értékrendjét, a tömegek világképének alakításában jelentőségéhez mérten szerepet kap-e? Számomra vitathatatlan, hogy a klasszikus európai értékrend elemei a görög politikai gondolkodásban, a római jogi gondolkodásban, a keresztény hitben és azon fölépülő moralitásban, a reneszánszban, a reformációban, a humanizmusban és a szuverén nemzetállamok létezésében gyökeredznek. Mindez az értékrend Európa több ezer éves történelme során folyamatosan és szerves egységként kialakult értékrend, amely az európai társadalmak védelmező és beborító szövetét alkotja. Európa ettől Európa és csak addig marad Európa, ameddig társadalomszervező értékrendje uralkodó marad.
Azonban az utóbbi években ez az európai értékrend mind kívülről, mind belülről globális támadás alatt áll! Több milliónyi muszlim vallású ázsiai és afrikai érkezett és készül még érkezni Európába. A hatalmas számban beözönlő idegen kultúrájú népesség magával hozza otthoni problémáit, és emellett igyekszik elnyomni az európai értékrendet, felfordulást, anarchiát, sőt szellemi sötétséget borítva Európára. Elvakultság, vallási bigottság, az élet iránti tiszteletnek hiánya, agresszió, más vallásúak megtámadása és meggyalázása, az eltérő kultúrák durva elutasítása, a munka – magántulajdon – szabadságjogok vallásfanatizmussal szembeni háttérbe szorulása, továbbá az erőszak mindenek fölé helyezése, mindaz csokorba szedve, amit a bevándorlók képviselnek. Európa népei fenyegetett helyzetben vannak.
Belülről pedig az unióban eluralkodó modern liberalizmus szellemi vandalizmusa rombolja az európai értékrendet. Egyrészt a mainstream sajtóban hamis képet alakítanak ki a bevándorlásról, az ellenvéleményt, a valódi helyzetet a maga valóságában nem közlik. Szellemi értelemben is tágra nyitották Európai kapuit a bevándorlók előtt. Másrészt Európában a modern liberalizmus ideológiai expanziója értékrend zavarokhoz vezetett. Ennek nyomán a fősodratú sajtón keresztül a brüsszeli birodalmiság, a nyílt társadalom, a kevert népesség igenlése, a nemzetállamok megszüntetése, továbbá a kereszténytelenítés mint új univerzálisnak hazudott hamis európai liberális értékrend egy végtelen és kifogyhatatlan áradatként zúdul az emberek nyakába, akiknek egy idő után már teljesen elképzelhetetlen lesz az, hogy az európai polgár másként gondolkodjon.
Ebben az értékrend-zavaros Európában rendkívül fontos a jól informáltság, ez pedig nem lehetséges megbízható, hiteles és értékelvű források nélkül. Ezért bír rendkívüli jelentőséggel az a tény, hogy a mainstream sajtó atipikus része lett a Présház.Eu Hírportál! Így lehetősége kínálkozik a csordaszellem megtörésére és megakadályozhatja azt, hogy számos ember a manipulált információk hatására önön tudati börtöne rabjává váljon. A Présház.Eu Hírportál által közvetített értékrendet igenlő ember szöges ellentétben áll a háttérhatalom ideális embertípusával. Ő a fősodratú sajtót irányító elit számára már elveszett bárány. Szerencsére!
- Miként ültethető át a gyakorlati közéleti cselekvésbe az a körülmény, hogy a Présház Csíkszeredától Chicagóig, a Dunajectől a Tengermellékig széles merítéssel gyűjti egybe a magyar értelmiség gondolatait?
- Galló Béla: Kötetet kellene kiadni az elmúlt három év válogatott terméséből, a megfelelő média-hátteret (tv, internet, rádió) biztosítva ehhez.
- Pósa Zoltán: A 2010 óta immár harmadízben újra választott Orbán-kormány, valamint a FIDESZ-KDNP kormányszövetség hazai és európai parlamenti frakciója a Présház tevékenységének is köszönhetően kap gazdag szellemi muníciót ahhoz a küzdelemhez, amellyel az őshonos kisebbségek jogaiért küzd olykor reménytelenül. A Kárpát medence magyarságát - Németh László kifejezését használva szellemi hazát, Illyés Gyulára is utalva: a hazát a magasban összetartja a Szent Korona, amely töretlenül képviseli a NEMZET összetartozását. 1945 óta az Orbán kabinet(ek) valósították meg először (s nem csak szavakban) a keresztény Magyarország eszményét, s azt, hogy az anyaország miniszterelnöke tizenöt-húsz millió magyar miniszterelnöke akar lenni. Teszi ezt elképesztő negatív hátszéllel, a hazai baloldali, liberális, ál-zöld, álradikális pártok és külföldről pénzelt ál-civilek, kocsmapolitizáló áltüntetők aknamunkája, illetve a brüsszelita, sorosbarát EU-vitézek nyomásgyakorlása közepette. Ebben az újkori szabadságharcban hatalmas szellemi hátteret jelent egy olyan internetes lap, amelyben állandóan megszólalhatnak a keresztény-nemzeti szellemiségű magyar kultúra munkásai, művészei, politikusa, közéleti személyiségei. Ismétlem, azért is tartanám én fontosnak, hogy még jobb lenne, ha nyomtatásban is megjelenhetnének folyamatosan, még ha kis példányszámban is a Présház.Eu eddigi számai .
- Dr. Petrin László: Sajnos a tömegek jelentős részében fel sem merül, hogyha valóban informálódni akar, akkor maga kezdjen el kutatni és érdeklődni. Ugyanis a legtöbb embernek nincsen sem módja, sem ideje arra, hogy széles körben tájékozódjék. Mivel a Présház meglátásom szerint a magyar értelmiség gondolatainak gyűjtő- és gyújtópontja, ezért a szó jó értelmében vett alternatív médiumként alkalmas arra, hogy bemutassa a jelenkor eseményeinek hátterében rejlő igazságot magyar gondolkodók interpretálásában. A Présház az úgynevezett „széles merítéssel” megteremtette a magyar polgári- nyilvánosság diskurzus színterévé válásának lehetőségét. Különös jelentőséggel bír ez abban a tekintetben, ha a média morális közéleti szerepére gondolunk, hiszen a Présház függetleníteni tudja magát a világelit felügyeletétől és az igazság általa jóváhagyott verziójától.
Ezért én a Présház által biztosítandó társadalmi nyilvánosságot egy olyan diskurzusmezőnek képzelem el, ahol Csíkszeredától Chicagóig, a Dunajectől a Tengermellékig nemcsak a magyar értelmiség gondolatainak egybegyűjtése történik, hanem az esetlegesen eltérő polgári- nemzeti látásmódok és értékpreferenciák ütköztetése és egyeztetése is megjelenhet. Ezek a nyilvános diskurzusok hatásos eszköznek bizonyulhatnak abban, hogy az álláspontok egyeztetése és esetleges korrekciója megteremtik a termékeny gondolatcsere lehetőségét és szépségét.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Ez a régebbi szlogen 2015 óta új értelmet kapott. Az etnikumok mesterséges összekeverésének idejében hogyan ragyogtatható fel mégis az európai nemzetek hazafias költészetének értéke?
- Galló Béla: Az a gondolat, hogy az európaiság a nemzeti kultúrák összességéből kialakuló - és a sokféleségből következően még valami plusz vonzással is rendelkező - esszencia a Présház egyik fontos értéke, ha ebből a színes egységből bármit elveszünk, vagy szervetlenül odacsapunk hozzá valamit, akkor az európaiság maga kerül veszélybe. Az etnikumokat nem lehet politikai parancsszóra összekeverni, az európai kultúrához szervesülés nagyon időigényes folyamat, még akkor is, ha erre a szervesülést igénylő szereplők részéről őszinte igény mutatkozik. Ha pedig nincs ilyen, akkor csak a párhuzamos társadalmak ténye jön létre, aminek vajmi kevés köze van az európaisághoz. A nemzeti kultúrák védelme, és szerves nyitottsága ma Európa egyik alapproblémája. A Présház, ha jól értem, ezt képviseli.
- Pósa Zoltán: Valóban, a 2010. óta munkálkodó, tetteiben is nemzeti kormány, s a 2013-tól folyamatosan megújuló Nemzeti Hírközlési és Médiahatóság követi a Balassi Bálinthoz, a magyar és az európai költészet töretlen fényű csillagához kapcsolt mondatot. FEDEZD FÖL A SAJÁT KULTÚRÁDAT. Mivel a lap kérdései logikusan fölépített vezérfonalat adnak a válaszolónak, akár folytathatnám is a gondolatmenetemet. Az a brüsszelita EU-vezetés és az a hazai úgynevezett ellenzéki szivárvány-katyvasz, amely a magyar kisebbségek jogaival nem törődik, mi több, emlékezve Kovács László, Gyurcsány Ferenc és mások szavaira, kifejezetten ellenségnek tekinti a határon túli magyarokat, Európát veszélyezteti azzal, hogy bevándorlónak álcázott új honfoglalókat, hódítókat akar Európára rászabadítani. Ahelyett, hogy emberhez méltó életet teremtenének Afrikában, Európába hoznák rabszolgának azokat a szerencsétlen embereket és a soraik közé keveredett bajkeverőket, terroristákat, akik persze hódítóhoz méltón helyből lázadnak, s ahelyett, hogy a nyugat-európai munkaerő-problémát akarnák megoldani, segélyből élnének. Integráció helyett reánk erőltetnék a saját hitüket, ideológiájukat, s nem is titkolják, hogy fokozatosan a keresztény Európa felszámolására törekszenek. A párhuzamos társadalmak, az etnikumkeveredések már most megbuktak. Ezzel szembefordulva kell nekünk, magyaroknak, a Visegrádi Négyeknek, remélhetően most már az olaszoknak és az ingadozó osztrákoknak együtt és külön-külön fölfedeznünk a saját kultúránkat, amely kimeríthetetlen kincsesbánya. Valóban súlyos veszélyek fenyegetik az nemzeti kultúrákat, a határaikon kívül élő magyarokat és a többi kisebbségbe szorult etnikumot. Szomorúan látjuk, hogy a kárpátaljai és a felvidéki diszkriminatív nyelvtörvények, a székely lobogó letiltása és a nyelvhasználat korlátozása immár a hazai nemzetáruló „ellenzék”, a brüsszeliták magyarmarásán kívül újra föléledni látszanak, a bennünket övező országokban pedig a magyarellenes támadások, éppen akkor, amikor mindennél fontosabb lenne az összefogás. A Présház viszont hirdeti, hogy Erdély, Bácska, Kárpátalja, Felvidék és Alpokalja, Csallóköz, Muravidék, Partium, a regáti, a csehországi, a nyugati szórványmagyarság egységet alkot ma is. És ennek egyik hatalmas záloga a nyelvében élő magyar nemzet hatalmas irodalma, az eddig felsoroltak mellett a határon túli nagy magyar írók, gondolkodók megszólaltatása többek között Szilágyi István, Sütő András, Mács József, és mások szellemében. Vannak, akik elavult szót mantrázva, gagyogva minősítenék alá a hazafias költészetet, miközben a liberál-sznobizmus közhelyei ürültek ki véglegesen. Mégis, csak azért is, összegezve: az apokaliptikus jóslatok tétlenséget, henyeséget, szibaritizmust igazoló mantrázása helyett szorgalmasan érdemes munkálkodnunk a haza üdvén, ahogy ezt a Présház és kiváló szerkesztője, Molnár Pál is teszi. Nem hiába, bár a kutya ugat, a karaván halad. Éled, újjáéled a legújabb irodalmi művekben is a nemzeti szellemiség. Csak mutatóba sorolva, Jókai Anna, Csoóri Sándor, Oláh János, Csontos János, Utassy József – illetve Mezey Katalin, Buda Ferenc, Ágh István, Kiss Benedek, Szőcs Géza, Döbrentei Kornél, L. Simon László, Temesi Ferenc, Gáspár Ferenc, Kelemen Erzsébet és mások verseiben, prózáiban töretlenül fénylik. S a fő kérdésre is válaszolva: a Présház.Eu-ban megszólaltatott gondolkodók mérhetetlenül intenzív erkölcsi és szakmai muníciót adnak a kormánynak a nemzeti szuverenitásért és az új megszállás ellen vívott harcban.
- Dr. Petrrin László: Az etnikumok mesterséges összekeverésének ördögi terve készen áll már régen. Soros György nyílt társadalomnak nevezett torz ideológiája Richard von Coudenhove-Kalergi először 1925-ben publikált elméletéből táplálkozik (Praktischer Idealismus, Paneuropa Verlag, Wien–Leipzig, 1925). A teória szerint a nagy háború kirobbanásának eredendő oka az európai nemzetállamok egymással szembeni ellentéte. Annak érdekében, hogy erre többé ne kerülhessen sor, Európa nemzeti államait fel kell számolni, a határokat meg kell szüntetni. Továbbá arab, észak-afrikai és ázsiai néptömegek betelepítésével mélyreható népkeveredést kell előidézni, aminek eredménye lesz egy új embertípus. A hagyományos patrióta gondolkodás megszűnne, és helyébe az európai gondolkodástól idegen kozmopolita szemlélet lépne. Engedelmes, irányítható, nemzeti identitás nélküli, csak a szükségletei kielégítésével törődő fogyasztói társadalom jönne létre. Ez az ideológia kovácsolja szándékegységbe Sorost, a jogvédő aktivista álarca mögé bújó zsoldosait és a kalandor hódítókat ajnározó európai balliberális csúcspolitikusokat.
Viszont mi magyarok azt valljuk, mert a történelem is erre tanít bennünket, hogy az elmúlt évezred megtartó és szabadságot biztosító szellemi fundamentumai mindig keresztényiek és nemzetiek voltak. Ebben az értékelvűségben áll nemzetünk méltósága. Ezért bír felbecsülhetetlen jelentőséggel nemzeti identitásunk megvédése, többek között édes anyanyelvünk és kultúránk védelme, a kereszténység nemzetmegtartó erejének megőrzése. Több mint ezeréves művelődésünkből, művészetünkből erőt meríthetünk a mai vészterhes időkben. Nemzetünk jövője nemzeti identitásunk megőrzésén múlik.
Hiszen az európai Balassi-folyamat is nem más, mint saját kultúránk örömteli és bátor vállalása. A múlt és a jelen történelmi eseményeinek figyelmeztető egybeesése: Balassi az oszmán hódítás elleni háborúban halt hősi halált egyik kezében tollal, a másikban karddal. Védett és értéket teremtett. Nemcsak a magyar hazát, hanem Európát is védte, nemcsak magyar, hanem európai szintű irodalmi értéket teremtett. Úgy tudott európai lenni, hogy közben hűséges gyermeke volt hazájának katonaként is és költőként is. Emberi és költői nagysága ma is érték és mérték. Ma olyan időket élünk, hogy a kultúra előrevivőinek értékfeltáró és értékteremtő tevékenységükkel a szellemi honvédelemet is szolgálniuk kell.
Galló Béla
hirado.hu
Pósa Zoltán
youtube.com
Dr. Petrin László
Molnár Pál
főszerkesztő
Róth Tamás felvétele
Az Akadémiáról
„...társaságunk csak úgy jár el valódi szerepében, s hivatásának csak úgy felel meg magasb szellemileg, ha a magyarnak nyelvkincse körül annál anyaibb gonddal virraszt, és annak becsét, méltóságát emelni annál inkább buzog, minél kétesb jövendő borul nemzeti önállásunkra, s minél nagyobb s nagyobb süllyedési veszélyekbe bonyolódik a hon.”
Gróf Széchenyi István
Növekvő újszegénységben
"Átvisz a viskóból márványpalotába /Megélhetési bűnözés" - írja a Hitel májusi számában megjelent Nyílik a béranyaság című versében Tari István, a Délvidék Balassi-kardos költője. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2018. május 22.
- Mester, jelzős szerkezetei: szélfútta lelkiismeret, vézna szegénység, ötletelő nyafogás, elsinkófált újjászületés azt érzékeltetik: költészete nem egy konkrét politikai hatalom ellen, hanem annál is nagyobb erejű globális folyamattal szemben lázad. Ebből a szempontból új korszakba lépett-e az irodalom?
- Már a hatvanas évek végén magyarul is olvashattuk azokat a szövegeket, melyek a világot globális faluként írták le és a Marshal McLuhan-i egyidejűség élménye, az egységesülés folyamatának lehetőségei, nem csak a gazdagokat tették gazdagabbakká, hanem a szegényeket még jobban elszegényítették. Ebben a folyamatosan növekvő újszegénységben, kiszolgáltatottságban koszolódik el végzetesen a környezetünk, válik napról napra egyre élhetetlenebbé a világunk; azok a sajátosságaink vesznek ki, tűnnek el nyomtalanul, melyeknek sokfélesége létünket, fennmaradásunkat biztosítja. Hogy ezzel az új helyzettel, ezekkel az új kihívásokkal mit tud kezdeni az ember, az irodalom? Nem tudom... Csak azt tapasztaltam – a Délvidéken, nem is olyan rég, ez elég közelről látható, érzékelhető volt! –, hogy az emberek a legnehezebb időkben, amikor az égből kapták nyakukba a tüzet, összeverődtek, egymásba kapaszkodtak, énekeltek, imádkoztak, verseket mondtak: a költészetbe kapaszkodtak.
- Az égi magaslat, a tavaszi megújulás derűje - Csillagos áradozás, Rügyfakadásos láz - hogyan ad sugallatot a befogadónak ahhoz, hogy korunkban is emberhez méltó gondja legyen?
- Közösségként is meg kell újulnunk, fel kell fiatalodnunk. A háborúk csak az ágyban nyerhetők meg, és nem a harctéren, ahol csupán a hullabűz diadalmaskodhat – írtam a kilencvenes évek elején. A hagyományos családi értékek fontosságát nem árt most sem hangsúlyoznom, pláne, ha arra gondolok, hogy felénk is az erős családi kötelékek biztosították, biztosítják az igazi megpróbáltatások túlélését, átvészelését.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A délvidéki magyar költészet hogyan fokozza tántoríthatatlanná a térség fiataljainak nemzethez tartozását?
- A délvidéki magyarság, kultúrájával együtt, igen válságos helyzetben van: mostanában naponta 12 fiatal magyar hagyja el a szülőföldjét. Sokszor elmondtam már, hogy a Kárpát-medencében otthonos nemzetünk rettenetesen elöregedett, hogy legtöbb gondunk, nyomorúságunk ebből az elöregedettségünkből adódik. A hatvanas években azért lehetett néhány érdekes – bár a folyamatosságot akkor is megszakító! – pillanata a kultúránknak, mert a délvidéki magyarság, szívós életerejével, kitartó munkálkodásával pótolni tudta a (második világháború végén felszabaduló rablással járó) magyarirtás vérveszteségét. A délvidéki magyar értelmiség tervszerű elűzése, alantas napi politikai célokra való felhasználása, hogy ne mondjam: betájolása, rafinált módszerekkel történő felszámolása, ellehetetlenítése – az elmúlt száz évben – folyamatos volt. Ennek a levét isszuk ma is. Ezért válik kérdésessé a továbbiakban magyar közösségünk fennmaradása...
Horvát Nándor felvétele
Horgosi helyzet
Migránsok egy elhagyatott birtokon a szerb-magyar határ közelében, Horgos határában 2018. április 15-én. Megközelítőleg 50 pakisztáni és afganisztáni migráns férfi talált menedéket a birtok omladozó épületeiben úton az Európai Unió felé.
MTI Fotó: Molnár Edvárd
Igen, így igaz, itt vannak Horgoson. Emiatt is nagy disznóság volt még a választások előtt az a liberális tudósítás a kerítés mellől, hogy a magyar katonák talán a csehekkel együtt gyakorlatoznak, miközben „menekült” meg egy sem. Nincsenek a kerítés túlsó oldalán, mert ott áll a kerítés, viszont ezen a felén mintegy 30-40 migráns állandó jelleggel itt tartózkodik. Bejárnak a faluba is, meg kijárnak hozzájuk az „emberi jogi” aktivisták, akik soha nem törődtek a helybeliek emberi jogaival…
Épp a napokban is eszembe jutott, ki fog és mikor kárpótolni bennünket az 1999-es NATO bombázások miatt? Bennünket, akik az egész dél-szláv háborúnak az elszenvedői voltunk. Egyébként akkor Horgost is találat érte, az autópályára fölvezető hidat lőtték meg a NATO gépek, de arra nagyon ügyeltek, hogy még véletlenül se érhesse találat a falut, a falu felől indították a rakétát. Épp a fogamat mostam, amikor elhúzott a fejünk fölött, majd kisvártatva minden beleremegett a robbanásba. A szerb katonák ott voltak a mobil radarjaikkal, meg bent a házak között. A helyi nagy kapacitású hűtőházból ammóniákkal teli tartálykocsikat húztak ki a nyílt vasúti pályára, amit bármikor fölrobbanthatott volna a szerb hadsereg.
Zsuzsi lányunk 13 éves volt, Ágnes 7, Jani 3. A két kicsi mellettem feküdt az ágyban. Én az oldalamon feküdtem, hogy ha találat érne bennünket, testemmel próbáljam védeni őket. Zsuzsinak is próbáltuk a lehető legbiztonságosabb helyet megtalálni a szobában…
Bata János
az Aracs főszerkesztője
Bata János
Melléd ülnék
Melléd ülnék, szegény, árva Gyóni Géza,
ha többre nem is, csak egy éjszakára,
hogy egy korty bor, meg egy falat kenyér mellett
feledjük a pártoskodókat, a vitézkedőket!
Tarisznyámban összekotornám a maradék morzsát,
szalonna bőrét és egy fél fej vöröshagymát.
Ha többre nem is, csak egy éjszakára…
Melléd ülnék, szegény, árva Gyóni Géza,
hogy elmondjam neked: már nem csak a tető a roskatag,
hanem alapjaiban rendült meg a haza,
és mégis vannak, kik a szálkát keresik,
pedig a gerendák reccsenése az égig hallik!
Csak egy éjszakára felednénk az árulást!
A nyitva felejtett ajtón szél rohangál…
Melléd ülnék, szegény, árva Gyóni Géza,
hogy veled osszam meg az utolsó lyukas garast,
mert az uzsorások miatt nekünk csak ennyi maradt, –
egy éjszakára csak, erre az egyre talán ez is elég,
a többi úgyis mindegy már, hisz légörvényben forgunk,
mint falevél, fölöttünk elborult a csillagos ég,
alattunk a föld mocsaras, bűzlő ingoványba vész…
Melléd ülnék, szegény, árva Gyóni Géza,
mert együtt talán könnyebb lenne elűzni
a hitetleneket és az üzérkedőket,
elűzni őket, csak egy éjszakára, el a hazából,
őket, kiknek Mammon az egyetlen istene,
mert ellopnak tőlünk mindent: a földet, a vizet, a lelkeket!
Tomboló förgeteg, söpörd ki a hitetlen üzérkedőket!
Melléd ülnék, szegény, árva Gyóni Géza,
mert ketten könnyebben győznénk
a csahos nyelvvel hazaszeretők fölött,
kik elhazudják a sintérgödörbe lőtt,
összedrótozott hullák megcsonkított, meggyalázott áldozatát.
Sírva kiáltanám: Istenem, ne többet!
Egyetlen éjszakára, csak egyetlen éjszakára könnyítsd meg szenvedésüket!
Ülnék melléd, szegény, árva Gyóni Géza,
hátha egy éjszakára feledném a jajkiáltásokat,
a fölperzselt földet, a megégett embereket,
a fölgyújtott szárkúpok fölött keringő füst-lelkeket.
Ködbe vész a föld, az aknagránát szaggatta mezők…
Csak egyetlen éjszakára élnék át ők,
a csahos nyelvvel hazaszeretők, ezt a tömérdek kínt!
Melléd ülnék, szegény, árva Gyóni Géza,
ha többre nem is, csak egy éjszakára,
hogy egy korty bor, meg egy falat kenyér mellett
feledjük a szenvedéseket.
Tarisznyámban összekotornám a maradék morzsát,
szalonna bőrét és egy fél fej vöröshagymát.
Ha többre nem is, csak egy éjszakára…
Védősáv a magyar szórvány
"A szórványt védeni kell. Ez feladat és nem teher. Feladat, mert a szórvány védősáv: az etnikai határon élők védik a tömböt" - mondta a Széchenyi Társaság soproni konferenciáján Bodó Barna politológus, író, szerkesztő, a Sapientia Tudományegyetem Kolozsvári Karán az Európa Tanulmányok Tanszék egyetemi docense, a Sapientia EMTE tiszteletbeli professzora. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2018. március 6.
- Professzor úr, Krassó-Szörény megye magyar szórványainak az elmúlt évtizedekben történt felszámolódása csak a nyelvhatárt vitte 40-50 kilométerrel odébb. Ma Belső-Magyarországon mégis harsányan hirdeti magát az a szélsőséges politika, amely 2004. december 5-én tragédiát okozott a magyar nemzetnek. Hogyan védekezhet a magyar társadalom a további "szellemi" pusztítás ellen?
- A nyelvhatár feljebb húzódása 40-50 km-el nagyon komoly kérdés. Ez azt jelenti, hogy ebben a Temesvártól délre fekvő sávban ma már nincsenek olyan helyi magyar közösségek, amelyek számára a magyar nyelvben és kultúrában való megmaradásuk biztosított. Temesvártól délre nincsenek magyar iskolák (Végvár az egyedüli kivétel), a még itt élő magyarok, ha gyermekeik számára magyar oktatást szeretnének biztosítani, akkor be kell hozzák a gyermeket Temesvárra.
2004. december 5-vel kapcsolatosan beszélhetünk tragédiáról, amennyiben akkor vezető politikusok a határ táloldalán élő nemzettársakat veszélyként jelenítették meg, akik elorozhatják a magyarországi polgárok álláslehetőségeit. Ez a szociális sovinizmus nagyon elítélendő, aki ilyet mond, azzal én nem tudom vállalni a nemzeti közösséget, együvé tartozást. Az ilyen politikai viselkedés közvetett módon hat a szórványosodásra, hiszen a támogatásra szoruló kicsiny közösségekben növeli az elárvultság, kiszolgáltatottság érzését. Ezért kemény szóval azt is mondhatjuk, aki 2004. december 5-én a határon túliak ellen érvelt, az leginkább a szórványt támadta. Az ilyen politikusok ellen csak az anyaország politikai elitje védekezhet, mi, határon túli magyarok, elitek vagy közösségszervezők nem rendelkezünk olyan eszközökkel, amelyek az ilyen megszólalókat képes volna elhallgattatni.
- A szórvány olyan társadalmi tapasztalatot hordoz, amely a nemzet számára hasznos, a szórvány belülről látja a másik etnikumot. Ennek ellenére a burgenlandi nyolcezer magyart 1990 óta kirekesztik a Máértből és más egyeztetésekből. Hogyan érhető el fordulat?
- A szórvánnyal kapcsolatos jellemző reakciók: sajnálat, szegények támogatásra szorulnak, hátrányos helyzetűek, az asszimiláció számukra közvetlen veszély. De lehetséges egy pozitív olvasat is, hiszen a szórványban élő egy másik kultúrát is jól, belülről ismer, képes közvetíteni kultúrák és népcsoportok között. Ami az ausztriai magyarságot illeti, ott meglátásom szerint a helyzetet az bonyolítja, hogy az 56-os menekültek és az azóta politikai okokból Ausztriát választó magyarok lélekszáma jóval meghaladja az őshonos, burgenlandi magyarokét. Ugyanakkor utóbbiak mind kevésbé ragaszkodnak nyelvükhöz és kultúrájukhoz, a 2011-es Mozaik kutatás alapján állítható ez. Bonyolult képlet. Ebből kifolyólag az Ausztriában élő magyarok helyzete olyan kérdés, amelyet Erdélyből elég nehéz objektíven megítélni.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata Belső-magyarországi civil szervezetek miképpen tudják bekapcsolni a szórványokat a magyar szellemi vérkeringésbe?
- A nemzetépítés intézményi keretei mellett építeni kell a nemzetet úgy is, hogy a nemzetrészek között minél élőbb és sokrétűbb legyen a kapcsolat. Ennek ma már igen jó esélyei vannak, több program szolgálja ezt. Hadd beszéljek egy erdélyi példáról. A kolozsvári székhelyű Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége egy közösségi térképbe kívánja összegyűjteni mindazt, ami egy megye, ezen belül egy település magyarságát illetően fontos és értékes információ. A civilterkep.ro honlap abban különbözik az eddigi kapcsolatépítést szolgáló honlapoktól, adatbázisoktól, hogy nem egy területet mutat be, hanem egy helyi közösséget. Például Szilágysomlyó városról megtudjuk a történelmét, a demográfiai folyamatokat, az oktatás helyzetét, a helyi kulturális kínálatot, a helyi egyházakat, a jeles személyiségeket, el egészen a civil szféráig és a vendégfogadási lehetőségekig. Persze, ez is fejleszthető, de a lényeg, hogy ha bárki magyarként, éljen Magyarországon, a Felvidéken, Kárpátalján, bárhol, kapcsolatot keres, akkor fel tudja mérni, milyen helyi potenciállal, milyen lehetőségekkel számolhat.
Kép: sapientia.ro
Délvidéki erőgyűjtés
Jankovics Róbert eddigi ügyvezető elnök, parlamenti képviselő lett a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) új elnöke, a drávaszögi Újbezdánban megtartott tisztújító közgyűlésen egyhangúlag támogatták megválasztását. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2018. január 1.
- Elnök úr, gratulálva megválasztásához az kelt érdeklődést, hogyan éri el, hogy ne csak megtartsák az elért szintet a kulturális autonómiában, hanem fejlesszék is, és így ez a nemzedék legyen az, amely előrébb tudja ezt mozdítani?
- Sem én, sem a HMDK eddigi és a jövőbeli vezetői sem a „merjünk kicsik lenni“ koncepcióban gondolkodunk. Igy a 2016-as parlamenti kampányban is azt ígértem, hogy közösségemmel előrébbre fogjuk vinni a horvátországi magyarság egészét. Itt elsősorban a horvátországi magyar oktatási rendszer fejlesztésére, valamint a magyar kultúra megőrzésével foglalkozó szervezetek infrastruktúrájának fejlesztésére gondoltam, de ehhez csatlakozott a Magyar Kormány nagyszerű és nagyméretű gazdaságfejlesztési támogatása.
Az oktatás terén 2018-ban zágrábi állami forrásból megépül az eszéki Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ diákkollégiuma, befejeződik a Laskói magyar tannyelvű iskola sportcsarnokának építése, és már 2017-ben elkezdtük a magyar iskolákba járó diákok szüleinek megsegítését – ingyen magyar könyvek és étkezés nyújtásával. De ehhez csatlakozik majd további magyar óvodák felújítása és megépítése is.
A kultúra terén már 2017-ben jelentős előrelépést tapasztalhattunk, egyaránt a horvát és a magyar költségvetési forrásokból. Augusztusban a szlavóniai Dályhegyen avattuk a szlavóniai magyarság zálogaként működő Magyar Kultúrotthont, amely teljes egészében a Magyar Kormány támogatásával valósult meg, az ősz folyamán Magyarok Otthonát avattuk a drávaszögi Pélmonostoron és Laskón, valamint befejeztük a szlavóniai Szentlászlón az ottani kultúrotthon felújítását. Mindemellett, több mint tíz egyesületünk székháza van felújítás alatt, és 2017-ről még azt is konstatálhatjuk, hogy ebben az évben kapta a horvátországi magyarság történelme során a legnagyobb anyagi támogatást a magyar egyesületek működésére.
Különösen büszkék vagyunk arra, hogy horvát és magyar forrásból 7 református és 2 katolikus templom felújítását támogathattuk 2017-ben, ebben is legfontosabb talán az, hogy a Magyar Kormány támogatásából befejeztük a szlavóniai Szentlászlón a horvát Honvédő háborúban lerombolt református templom helyreállítását. Mindezek több, mint bátorító jelek az elkövetkező időszakra nézve.
- A Szent László-országok – Lengyelország, Magyarország és Horvátország – most Európa védelmét kapták történelmi küldetésül. Ön a Szábor tagjaként hogyan tudja ezt a missziót fényben tartani?
- Elsősorban azzal hogy folyamatosan dolgozom, tevékenykedem a két kormány közötti viszony javításán. Azaz, a viszony visszajuttatásán arra a szintre, amelyen az a horvát baloldali Milanovic-Kormány előtt volt, egészen 2015-ig.
2017-ben minden szintű találkozó volt a két ország vezetői között, miniszterelnöki, köztársasági elnöki és házelnöki is. E mellett a horvát-magyar parlamentek közötti baráti tagozat társelnökeként – négy év után – az idén decemberben tartottuk soros ülésünket a magyar országgyűlés kollégáinkkal, és itt május 3-át határoztuk meg a horvát és a magyar nép barátsága napjaként.
E mellett, öt év után, 2017 februárjában összeült végre a magyarországi horvátok és a horvátországi magyarok védelmére 1995-ben létre hozott kisebbségi vegyes bizottság, amely több mint 40 ajánlást fogalmazott meg a két nemzeti kisebbség megvédésére. Ezeket mindkét kormány saját kötelességeként fogadta el, és ez a folyamat 2018-ban is folytatódik.
Egy szó mint száz – a két nemzeti kisebbség egy rendkívül fontos kapoccsá, híddá vált a két ország kapcsolataiban, amire nagyon büszkék vagyunk. És amin tovább fogunk dolgozni.
A két ország között kapcsolat megerősítése vezethet oda, hogy az amúgy jobboldali horvát kormány is aktívabb szerepet vállaljon a közép-európai uniós kezdeményezésekben…
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. 2013-ban a bécsi Stephansdomban horvátok, magyarok és osztrákok vettek rész, összesen 900-an a Balassi-misén. Miként érhető el, hogy a Szent László által Zágrábban felépíttetett Szent István katedrálisban is sorra kerüljön egy - akár kétnyelvű - Balassi-mise a következő évek valamelyikében?
- Szerintem, ez egyáltalán nem megoldhatatlan ügy. Konkretizálni javaslom a dátumokat és az eseményeket, és a zágrábi magyar külképviselettel karöltve majdnem biztosan segíteni tudunk ennek a rendkívül nemes célnak a megvalósításában. Amúgy a zágrábi magyarság szervezésében, havi egy alkalommal már nagyon régóta van magyar nyelvű szentmise a Szent Márk templomban, Zágráb központjában.
Plakát a XIV. Balassi-fesztiválhoz
Pályázat
A sok ezredéves régiségben gyökerező magyar közműveltség rajongóinak, az európai életérzés iránt vonzódó fiataloknak élménykínáló alkalma a Bálint napi Balassi-fesztivál. Az európai Balassi-folyamat kiindulópontja – a http://www.balassi.eu - pályázási lehetőséget nyit tehetséges plakáttervezőknek a XIV. Bálint napi Balassi-fesztiválhoz - az európai életérzés ünnepéhez - kapcsolódó plakát megtervezésére.
A fesztivál alcíme ez alkalommal: Balassi és a fegyverek.
”Az éles szablákban örvendeznek méltán, mert ők fejeket szednek" – adja meg a Bálint nap vitézlő hangulatát a költő.
A tőrök, a kopják, a szablyák poétájának felidézéséért a 2018. február 13-án és 14-én – kedden és szerdán - sorra kerülő zenés irodalmi esteken, az európai életérzés ünnepén azokat a Balassi-verseket célszerű megjeleníteni, amelyekben Balassi a fegyverek iránti szeretetét vallja meg mondanivalójának ábrázolásához.
A XIV. Bálint napi Balassi-fesztiválhoz – az európai életérzés ünnepéhez – kapcsolódó rendezvény megszervezésével a páylázó a költő műveiből a fegyverekre utaló versrészleteket állítja az irodalombarátok érdeklődésének fénykörébe. Ehhez kell a világhálón megjeleníthető, nem túl nagy helyet foglaló plakátot tervezniük a művészeknek. Fölfényezhetik az érzést: "Téged hadnagyomnak örömmel kiáltsalak, / Vérrel festett szablyát, kit adsz ollyanoknak, kik zászlód alatt járnak...."
A pályaműnek tartalmaznia kell a következő szöveget:
Balassi és a fegyverek
A XIV. Bálint napi Balassi-fesztivál
Európa, 2018. február 13-14.
A XXII.. Balassi Bálint-emlékkard átadása
www. balassi .eu
Emellett föl kell tüntetni a következő városneveket:
Buda, Pest, Eger, Gödöllő, Székelyudvarhely, Sopron, Esztergom, Gyöngyös, Badacsonytomaj, Füle, Pórszombat, Szeged, Párkány, Kőszeg, Keszthely, Tata, Galyatető, Révkomárom, Liptóújvár, Kismarton, Győr
A pályaművet 2018. január 15-éig kell a balassikard@yahoo. com címre eljuttatni. A legjobbnak talált plakátot a www.balassi.euhonlap bemutatja a világhálón: az lesz a fesztivál hivatalos plakátja. Az alkotóval interjút készít a Présház Hírportál: www.preshaz.eu. Emellett a művész és családtagjai a díj alapítójától, Molnár Páltól, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnökétől elektromos meghívóleveket kapnak a Bálint napi Balassi-fesztivál központi rendezvényére, a Balassi Bálint-emlékkard XXII. alkalommal történő átadására.
Figyelem, fontos kitétel. Ez a pályázat nem jár pénzmozgással. Az utazás és a Budapesten tartózkodás költségeit maga a pályázó viseli, ehhez támogatást nem kap; a rendezvényen – amelyen ez a pályázat nem kerül szóba – a közönség soraiban foglal helyet. A kardátadás után találkozhat kiemelkedő magyar irodalmárokkal, zeneművészekkel, alkotó értelmiségiekkel.
Az te nagy nevedben én is most, Istenem, kötöttem fel szablyámot, / Sok jó szerencséket várok csak tetőled, s vitézlő sok szép jókot…
Forrás:
A Délvidék javasolt népszavazási voksa: Nem
A migránsválságról, Szerbia európai uniós integrációjáról, a magyar nemzetpolitika céljairól, valamint a szülőföldön való boldogulás lehetőségeiről tartottak előadást szombaton Óbecsén a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Ifjúsági Fóruma és a Fidelitas háromnapos nemzetpolitikai szemináriumán. A migráció következményei Európára című asztali beszélgetésen Fremond Árpád, a VMSZ alelnöke elmondta, hogy pártja lakossági fórumokon hívja fel a figyelmet a migráció kulturális következményeire. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. szeptember 27.
- Alelnök úr, a VMSZ határozott álláspontot képvisel, miszerint nemmel kell szavazni a kvótanépszavazáson. Akik
Belső-Magyarországon ennek ellenkezőjét sulykolják,
azok egy része immár bizonyítottan külföldről kap
júdáspénzt. Hogyan lehet védekezni az idegenek
által idegen érdekek szerint korrumpált politikusok,
sajtóemberek ellen?
- Valóban, a Vajdasági Magyar Szövetség határozott álláspontot képvisel a migráció kérdéskörében, s a kezdetektől fogva ugyanazon állásponton voltunk, mint a magyar kormány. Szerbiában elsőként beszéltünk a problémáról a képviselőházban, több mint egy évvel ezelőtt, s akkor nagyon sok támadás ért bennünket a sajtó, s egyes politikusok részéről is. Ettől függetlenül mára igazolódott, hogy igazunk van, s szükséges van közös stratégiára az ügy kezelése érdekében. Szerbiában a kormány álláspontja megváltozott a kérdés kezelését illetően, s reméljük a jövőben történnek határozott lépések a határ védelmének érdekében. Magyarország kész segíteni ebben, s mi délvidéki magyarok ennek nagyon örülünk, mert ez bennünket is erősít. Egyes délvidéki magyar közéleti szereplők és sajtóemberek folyamatosan támadnak bennünket s a magyar kormányt is, illetve vannak, akik nem kívánnak véleményt mondani az ügyben, viszont folyamatosan támadnak minket. Minket, akik hangosan kimondják azt, amit gondolunk. Védekezni a támadások ellen csakis munkával, érvekkel és határozott kiállással lehet, úgy vélem, ebben a kérdésben minden józanul gondolkodó ember egyetért, hisz ami
most történik, az gyakorlatilag egy népvándorlás, amelynek nem tudjuk, milyen következményei lesznek. Úgy vélem, hogy hiábavaló egyesek kampánya, amely a nemzeti kormány ellen és annak lejáratására irányul migránsügyben, a polgárok tudatában vannak annak, hogy milyen negatíve következményi lehetnek annak, ha ellenőrizetlenül jönnek milliók Európába, s remélem ennek hangot is fognak adni október 2-án.
- A VMSZ a válság kezdete óta hirdeti, hogy a
rászorulóknak segíteni kell, de a szerbiai
állampolgárok biztonsága nem válhat
másodrangúvá. Kik alakítják a háttérből úgy
a körülményeket, hogy a honos
állampolgárokkal szemben, az ő kárukra,
a migránsok javára kettős mérce érvényesüljön?
- Kezdetektől fogva azt mondtuk, hogy segíteni kell azoknak, akik háborús övezetből érkeznek, azonban ha valaki tudja, hogy hogyan néznek ki a menekültek, s milyen az, amikor valaki háborús övezetből érkezik, akkor mi vajdaságiak azt tudjuk. Ezek az életerős emberek viszont, akik jönnek, nos kérem szépen, nem úgy néznek ki, mint akik háborús övezetből érkeztek volna. Az aki tabletet, mobilt szorongat, az, aki több ezer eurót vesz fel bankokban, az, aki Törökországban már biztonságban tudhatja magát, nos az kérem biztosan nem nevezhető háborús menekültnek. Segíteni kell, segítségre szükség van, ahol a probléma felmerül, a kérdés az, hogy valakinek miért kell több ezer kilométert utaznia, ahhoz hogy biztonságban tudja, magát, mikor valójában néhány száz kilométerre a saját lakhelyétől már biztonságban van. A Vajdasági Magyar Szövetség álláspontja szerint a Szerbiában élő állampolgárok biztonsága kell, hogy az elsődleges legyen, ez a legfontosabb. A közvélemény, úgy tűnik, ugyanezen a véleményen van, azt kell, hogy mondjam, hogy mindazok, akik a menekülteket helyezik előtérbe, véleményükkel kezdenek teljesen egyedül maradni. A szerb kormánynak is változott a hozzáállása a kérdés kezeléséhez, jó néhány incidens is történt már az országban, ettől kezdve mindenki érzi, hogy a migránsokat ellenőrizetlenül nem szabad beengedni. Remélem, a referendumon sikeres lesz, s attól a pillanattól kezdve Magyarország Kormánya több szövetségesre talál.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai
Balassi-folyamat jelmondata. A VMSZ hogyan tudja
a magyar kultúra fejlesztésével, sajátos délvidéki
magyar irodalom, magyar képzőművészet, magyar
zene és magyar filmművészet felvillanyozásával
közelebb hozni a kis térségek autonómiáját,
valamint a települések magyarságának revitalizálását?
- A Vajdasági Magyar Szövetség számára mindennél fontosabb az itthon maradás feltételeinek megteremetése. Azt, hogy ki hol képzeli el a jövőjét, s kit hová sodor az élet, ezt előre sohasem tudhatjuk, viszont, nekünk, politikusoknak, akik a délvidéki magyarságért próbálunk meg tenni, elsősorban azért kell dolgoznunk, hogy megteremtsük, az itthon maradás feltételeit. Ezért kiemelten fontosnak tartjuk a kis közösségek támogatását, mind kulturális, mind gazdasági, mind oktatási területen. Az Orbán-kormány hathatós támogatása nélkül ez lehetetlen lenne, azonban a feltételeit a támogatásoknak itthon kellett megteremteni. Ebben volt óriási szerepe a Vajdasági Magyar Szövetségnek, hogy különböző programokkal és stratégiákkal, valamint akciótervekkel tegyen a közösség megmaradása érdekében. Semmi másra nincs szükség, mint a közösség összegfogására, s ha ez megvan, abban az esetben a politikai és szakmai hátteret kell megalapozni, s a közösség meg tud maradni. A Délvidéken tapasztalható egy erős közösségi összefogás, ez lehet megmaradásunk záloga, s mi a VMSZ-ben mindent megteszünk a jövőben is, hogy összefogjuk a magyar közösséget.
A Szent György Lovagrend a délvidékiek segítője
A Szent György Lovagrend Szabadkai Priorátusa jelentős mennyiségű ruhanemű adománít közvetített a szabadkai Caritas számára. Az adomány létrehozatalát immár több évtizedes gyűjtés előzte meg, segítve a délvidéki szegényeket. Lovag vitéz Dr. Bogner Istvánnak, nyugalmazott egyetemi tanárnak, a Szabadkai Priorátus priorjának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. augusztus 22.
- Prior úr, a történet kezdete egészen az 1944-es Tito partizánjai által elkövetett vérengzésekig vezet vissza. Akkor ugyanis kivégezték az Ön édesapját, néhai vitéz Dr. Bogner József volt országgyűlési képviselőt Szabadkán, az egyik nagybátyját Bajmokon, a néhai Stirli Ferenc órás-ékszerészt, és Törökopolyán a harmadik nagybátyját, Néhai Bogner János gazdálkodót, akinek a lányát, most már megboldogult, Bogner Magdalénát 18 éves korában 5 éves kényszermunkára az oroszok elhurcolták. Ezek a szörnyű emlékek mennyire adnak erőt Önnek a segítés szervezéséhez?
- Amikor az unokanővérem szabadult, már nem tért vissza Délvidékre, hanem Németországba ment, ott ment férjhez egy szintén Oroszországban 10 évet raboskodó fiatalemberhez. Akkor megfogadták, hogy ők soha többe nem jönnek Délvidékre, de az ott maradt szegényeket segítik. Ezt a fogadalmat valójában még Oroszországban az unokanővéremet ért bányaszerencsétlenség előzte meg. Akkor ő a bányában szénnel betemetve a tiszteletreméltó Bogner Mária Margit vizitációs nővérhez, közös nagynénénkhez, fohászkodott (Mária Margit nővér – akinek a boldoggá avatása a végső stádiumban van – az édesapám édes testvére). Fogadalmához hű maradt, és amikor több évtized múltán ismét létrejött a családi kapcsolat minden látogatásunkkor zsúfolásig megtelt kocsival (volt, amikor megrakott utánfutóval) jöttünk haza és vittük az adományokat a rászorulóknak, így a szabadkai árvaháznak, Bácskossuthfalvára az „Otthon” nevű intézménynek, ahol a szellemileg fogyatékos gyermekekről és felnőttekről gondoskodnak. Ebben a munkában veszek részt magam is.
- Kikkel működik együtt a szervezéskor?
- Az adományokat Kubrkow Wenzel és a felesége, az unokanővérem, Magdola az ő ismeretségi körükben gyűjtötték
össze Münchenben. Ők már, Magda és Wenzel, nincsenek közöttünk, a jó Isten magához szólította őket, de a kapcsolatok megmaradtak, és ha meglátogatjuk a müncheni régi ismerősöket, avagy az ingolstadtiakat (ugyanis haláluk előtt Münchenből Ingolstadtba egy idősek otthonába költöztek), akkor mindig tele kocsival jövünk haza. Magda és Wenzel átadták nemes fogadalmukat ismerőseiknek, rokonaiknak, akik ezt őszinte szívvel folytatják is!
Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Tevékenységükhöz hogyan ad erőt a magyar művelődés szellemi kincstára?
Amióta megtudták, hogy ezt az adományközvetítést most már a Szt. György Lovagrend nevében teszem, még nagyobb lendülettel folytatódik a gyűjtés. Így került sor arra, hogy a megboldogult Wenzel Kubrikow unokahúga, Elinora Schnur asszony egy kisbusznyi (14 nagy doboz) adományt hozott.
Rizikók Horgoson - aggódást keltenek az invázorok
Hatalmas károkat okoznak az invázorok Horgoson, a magyar határ közelében lévő gyümölcsösökben – panaszkodnak a gazdák. Leszedik az őszibarackot, az almát, és megrongálják a fákat. A félérett kukoricát is elviszik megsütni, a krumplit is felszedik. Sőt: samponnal mosakodnak a halastóban. A károsult termelők tehetetlenek. Bata Jánosnak, Horgoson élő újságírónak, az Aracs folyóirat főszerkesztőjének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. augusztus 11.
- Főszerkesztő úr, az egyik termelő arról beszélt, hogy az invázorok még tavasszal egy egész sor meggyfáját kitörték és eltüzelték: a 72-ből negyvenet. A szerb rendőrség miért nem lép föl a köztörvényes bűnözés ellen?
- Erre a kérdésre nem csak Ön, de mi, helybeliek is keressük a választ. Mivel sem a rendőrséggel, sem a Belügyminisztérium semmilyen tisztségviselőjével nem állok kapcsolatban, így csak a sajtóban megjelenő hírek, tudósítások, meg a horgosiak és jómagam személyes tapasztalatai alapján próbálok választ adni. A legelső, logikusnak tűnő válasz: azért nem lépnek föl a köztörvényes bűnözés és bűnözők ellen, mert erre nem kaptak parancsot. Ennek is több oka lehet. Szerbia, az uniós csatlakozás előtt meglehetősen kényes helyzetben van, meg akar, s bizonyára meg is kell felelnie az Unió elvárásainak. Ezen elvárások egyike az, mint az mára már csak a legelvakultabb aktivisták és a valóságot szándékosan elferdítők számára nem nyilvánvaló, hogy a migránsokat menekültekként kezeljék. A másik oka a rendőrség passzivitásának lehetne az is, miszerint mi, kisebbségi magyarok nem vagyunk olyan fontosak a hatalomnak, hogy értünk a kisujját is megmozdítsa – és most enyhén fogalmaztam. Ennek viszont ellent mond az a tény, hogy a migránsok ellepték Belgrád központjában a parkokat, onnan sem zavarják el őket, mi több: a hetek, hónapok óta ott tanyázó, köztörvényes bűnözők, hiszen érvényes úti és egyéb okmányok nélkül érkeztek meg a szerb fővárosba, büszkén kijelenthetik, ők onnan bizony el nem mennek, mert ők ott akarnak lenni! A politikum és a hatalom észjárása sokszor nehezen követhető. Jól emlékszünk azokra az időkre, amikor mind a milosevicsi szerb, mind a gyurcsányi magyar kormány vízágyúkkal, gumilövedékekkel támadt a saját állampolgáraira. Szerbiában, de az Unió nyugati, északi felében is, az őslakosok kerültek kisebbségbe. Egyelőre nem számbelileg, hanem jogilag. Mi, délvidéki magyarok ide s tova már egy évszázada, ezt már megszokhattuk, mondhatnó: komoly rutinnal rendelkezünk ezen a téren, de a szerbeknek, franciáknak, hollandoknak, vallonoknak és flamandoknak, osztrákoknak, németeknek ez egy olyan tapasztalat, amivel most kell szembesülniük. A sok más új tapasztalat mellett, hogy fegyveres katonák és rendőrök tömegesen jelen vannak a városaikban, hogy nincs egy biztos hely, ahol nyugalomban, biztonságban lehetnének, hogy a robbantások, a késelések mindennapossá váltak, ez, a kisebbségi lét is egy új tapasztalat a jóléti társadalmak lakosainak. A szerb rendőrség tétlenségét az általános, uniós teszetoszaság és gyámoltalanság viszonylatában kell néznünk.
Akkor, amikor az Iszlám Állam azon harcosai, akikről az uniós rendőrség tudván tudja, megjárták a harctereket, és ott a harci cselekmények aktív részvevői voltak, magyarán: embereket gyilkoltak, és ezek a harcosok, a háborúból hazatérvén, békésen szürcsölgethetik kávéjukat a párizsi, vagy a berlini kávéházak teraszain, újabb bevetésre várva, nos, ebben a viszonylatban az, hogy a szerb rendőrség tétlenül szemléli egy délvidéki magyar asszony negyven meggyfájának kitörését, akár apróságnak is tekinthető.
- Most az őszibarack érik. A termelő évente 2,5 tonna gyümölcsöt szokott eladni, de most úgy néz ki, hogy még a családnak sem tud hazavinni, mert az invázorok ellopják a termést. Van, aki kutyákkal akar védekezni a köztörvényes bűnözők ellen, de megkötözött kutyákkal. Miért nem meri szabadon engedni a kutyákat, hogy azok segítsenek fenntartani a törvényes rendet?
- Ennek is több oka lehet. Az egyik az, hogy a hetven fölötti őstermelő kapta a kutyák egy részét, tehát nem ő nevelte, tanította azokat. A kutyák, ha szabadon lennének, bizonyára elkóborolnának, hiszen itt, faluhelyen csak keveseknek van idomított, terület őrzésére kiképzett kutyája. A másik ok a félelem, hogy ha netalán tán a kutyák megmarnának egy migránst, abból neki származna baja. Ez a félelem nem alaptalan, hiszen tavaly nyáron, amikor naponta ezrével jöttek az idegenek, és vonultak át a falun, letarolva mindent, ami az útjukba esett, egy öreg nénike, nyolcvan év fölött, kis híján nagy bajba jutott. Az ő háza is a magyar határra vezető út mellett található, annak a sorompónak a közvetlen közelében, ahonnan az előző évben, a kerítés megépítése előtt, a vasúti sínek mentén mentek át Magyarországra a migránsok. A néni háza előtt, meg a többi ház előtt is, százával tanyáztak: ettek, ittak, ürítettek, hangoskodtak, szemeteltek. A néni, amikor csak tehette, azaz, ha egy kis szünet volt a szüntelen áradatban, mert faluhelyen így szokás, föltakarított utánuk, összeszedte a szemetüket, a mocskukat, amit maguk után hagytak. Minden bizonnyal a ház tövében eldobált élelemre, vagy ki tudja, miért, hangyák jelentek meg a járda és a néni háza közötti résekben. A néni, mert faluhelyen ez is így szokás, hangyaporral szórta le a hangyákat, amit egy migráns, vagy több, meglátott, és azonnal jelentette a közelben posztoló rendőrnek, hogy őket az öregasszony meg akarta mérgezni! A fiatal, vidékről ideirányított rendőr azonnal letámadta az öregasszonyt, akinek az volt a szerencséje, hogy az egyik, horgosi rendőr is éppen akkor a közelben tartózkodott. A nagy ribillióra odament, a síró öregasszonyt alig tudta megnyugtatni, az idióta munkatársát meg meggyőzni arról, hogy a nyolcvan egynéhány éves öregasszony nem „potenciális gyilkos”, hanem csak a hangyáktól akart megszabadulni, ha már a kétlábú betolakodóktól nem sikerült neki. A harmadik indok a mi végtelen türelmünk és jóindulatunk, amivel másoknak nem akarunk kárt okozni, még akkor sem, ha azok a mások a mi életterünket veszélyeztetik.
- Szerbia úgy igyekszik megszabadulni a területére zúdult invázoroktól, hogy tovább engedi azokat más, szomszédos országokba. Mi késztethetné arra Belgrádot, hogy keleti, délkeleti határait védje - akár kerítéssel, akár élő erővel, akár más, semlegesítő módszerekkel - az invázorok ellen?
- Az, ha az Unió világosan állást foglalna a terrormigránsok inváziója ellen, az, ha az Unió csúcsvezetősége kimondaná: ezeknek az embereknek a zöme azért jön, hogy letarolja, kifossza, leigázza Európát. Addig, amíg erre nem kerül sor, márpedig úgy tűnik, erre sokáig nem kerül sor, Szerbia (is) megpróbálja a legtöbbet kihozni ebből a helyzetből: a migránsok sok pénzt elköltenek Szerbiában – az megint egy külön történet lehetne, honnan a migránsoknak a sok pénz –, az úgynevezett segélyszervezetek is sok pénzt hagynak Szerbiában, és az emberek pusmognak a hirtelenjében meggazdagodott rendőrökről, akik a városban lakást és Audit vettek maguknak. Sokan jól járnak velük, sokan kihasználják ezt a helyzetet, csak, ahogyan az lenni szokott, a kisemberek járnak rosszul. Azok, akik nap, mint nap kénytelenek szembesülni az idegenek agresszivitásával, hanyagságával, nemtörődömségével. Kinek jutott eszébe, hogy kárpótoljon minket a NATO 1999-es bombázásai során elszenvedett károkért, fizikai és lelki sérülésekért, minket, akik elszenvedői voltunk a többszörös agressziónak, ami a délvidéki magyarságot, beleértve Horvátország magyarságát is, érte. Vagy a kilencvenes évekért, úgy összességében, a délszláv háborúkért, amihez nekünk, itteni magyaroknak semmi közünk sem volt. Ezeket a migránsokat sem mi hívtuk, nem is akarunk tőlük semmit, mégis, a szemét, a mocsok és a rombolás itt van, itt marad nálunk.
Magyarkanizsán (is) Dzsudzsákéknak szurkoltunk
Vajdasági szurkolók kivetítőn nézik a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja harmadik fordulójában játszott Magyarország - Portugália mérkőzést Magyarkanizsán 2016. június 22-én. A találkozó 3-3-as döntetlennel ért véget. MTI Fotó: Molnár Edvárd
Magyar gyermekek magyar iskolába mentése
A Délvidéken nagy szükség van a magyar családok segítésére, mert a jelenlegi államhatalom - miként a korábbi is - a magyar iskolák megszüntetésén buzgólkodik, sajnos, sikerrel. Sorra zárja be a magyar iskolákat, a gyermekek "hiányára" hivatkozva. A Szent György Lovagrend Délvidéki Nagypriorátusa összegyűjti a magyar gyerekeket a környékbeli falvakból, és egy központi iskolába viszi őket, így mégis megoldják a magyar gyerekek oktatását magyar nyelven. Vitéz lovag Mátyus András németországi nagypriornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
- Nagyprior Úr, Szerbia az Európai Unióba készül. A magyar iskolák bezárása nem az európai értékrendnek megfelelő lépéssorozat. Mennyire tud erről az állami kísérletről a brüsszeli bürokrácia, s mit kell tennünk, hogy az EU irányító apparátusa szembesüljön a tényekkel?
- Nem valószínű, hogy a brüsszeli bürokrácia erről sokat tudna, vagy egyáltalán tud-e róla. Hisz Szerbia ezt biztosan nem hangoztatja, ha említést is tesz az iskolák bezárásáról, azt „észszerűsítésnek” nevezi, de biztos nem mondja azt, hogy a magyar iskolákat zárja be! Ezt a problémát Magyarországnak és más EU-tagállamoknak kell felvetnie a megfelelő fórumokon.
- Önök civil erőfeszítéssel segítik, hogy a magyar gyerekek élhessenek az anyanyelven történő oktatás alapvető emberi jogával. Az Európai Alapjogi Charta gyakorlatba ültetésével busásan támogatott jogvédő szervezetek foglalkoznak. Ők miért rekesztik ki a jogérvényesítési lehetőségek megszerzéséből a magyar gyerekeket?
- Rendünk, és nem csak a mi priorátusunk is igyekezik támogatni és segíteni a magyar gyerekeket, hogy magyarul tanulhassanak, ezt Magyarország is intézményesen megteszi, pl. Délvidékem működnek a CMH-irodák [= Concordina minoritatis hungaricae], ahol támogatják azokat a tanulókat, akik magyar tannyelvű tagozatokra járnak Délvidéken. A kérdés, hogy az Európa Alapjogi Charta miért rekeszti ki jogérvényesítési lehetőségeiből a magyar gyermekeket, talán őket kellene megkérdezni. Lehet, hogy nincsenek megfelelően tájékoztatva, avagy – ez is emberi tulajdonság: könnyebben hisszük el másokról a rosszat, mint a jót. Ha ehhez a szervezethez olyan „jóindulatú” bejelentések érkeznek, hogy ott nincs is olyan nagy baj, hisz már vannak támogatóik, akkor talán ezért nem foglalkoznak velük.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A Délvidéken tevékenykedő magyar civil szervezetek mit tesznek azért, hogy az iskolai oktatás mellett a magyar gyerekek szeme rányíljon a magyar kultúra, a magyar művészet kincsesbányájára?
- Nem tudnám felsorolni az összes magyar civil szervezeteket, amelyek valamilyen formában, de a magyarságtudatot, a magyar kulturális értékeket és a hagyományokat ápolják, vannak szervezetek, kultúregyesületek, ahol a kultúra van előtérben tánc, zene irodalom), ott van a Fiatal házasok csoportja (magyar fiatal házasok), Fiatalok imacsoportja, cserkészcsapatok, mindezek közvetve, vagy közvetlenül kihatnak arra, hogy a gyermekek szeme a kitáruljon magyar kultúra kincsestára felé. Rendünkben ép a Szabadkai Priorárusból három várományosunk van: egy evangélikus püspökhelyettes, két többgyermekes édesapa, mérnök emberek, akik már foglalkoznak a magyar gyermekekkel az iskolai oktatáson kívül, így is kerültek Rendünk látókörébe). Van két nagy keresztény értelmiségi szervezet, a Keresztény Értelmiségi Kör és a legrégibb a Vajdasági (Délvidéki) Pax Romana, amely szellemiségében nem azonos a Magyar Pax Romana-val, a VPR elnöke egyben a Magyar Nemzeti Tanács tagja és az alelnöke pedig, a szabadkai prior. A VPR rendezvényein rendszeresen megjelennek a fiatalok, a magyar gyerekek (középiskolások és egyetemisták – ők szolgáltatják a magyar kulturális műsort). A VPR-rel kapcsolatban még megjegyezendő, hogy a magyar és a keresztény értékrend ápolása keretében a rendezvényeire meghívja a közélet magyar képviselőit is, akik politikailag egymással szemben állnak, de ezeken a rendezvényeken jól megvannak egymással.
Ifjú számtanrajongóink az EU-parlamentben
Legutóbb Szabadkán rendezték meg a XXIV. Államközi Magyar Matematikaversenyt, ennek szervezői a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanárai voltak. A verseny megrendezését 1992 óta minden évben egy magyar középiskola vállalja a Kárpát-medence valamely térségéből: minden második évben határon túli magyarlakta területről, a köztes évben pedig az anyaországból. A legjobbak és tanáraik egy meghívásnak eleget téve két napos brüsszeli kiránduláson vehettek részt. Őket Deli Andor európai parlamenti képviselő hívta meg. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
- Képviselő Úr, a rangos államközi megmérettetés három erőforrásból táplálkozik: az anyanyelv, valamint a matematika szeretetéből, továbbá a találkozókon születő barátságokból. Ön mint európai parlamenti képviselő miért tartja fontosnak ezen erőforrások felbuzogtatását?
- Hosszasan lehetne elemezni az anyanyelv és a matematika fontosságát, de most, ha megengedi arra a már tudományos szinten is alátámasztott aspektusra fokuszálnék, mely szerint a matematikai tudás elsajátítása lényegében csakis anyanyelvünkön megvalósítható igazán. A fogalmi rendszerek elsajátítása, illetve a számtani fogalmak közötti összefüggések teljes megértése legkönnyebben anyanyelven valósítható meg. Vajdasági származásúként teljes mértékben át tudom érezni az anyanyelvű oktatás fontosságát, illetve azt, hogy a határon túli magyar közösségeink számára az anyanyelven való ismeretszerzés nem csak a magyar irodalom és kultúra megismerését szolgálja, hanem a természettudományokban, így matematikában is rendkívül fontos.
Mi magyarok mindig is jók voltunk a természettudományokban. Az Államközi Magyar Matematikaverseny pedig, többek között, azt a célt szolgálja, hogy ez az állítás a jövőben is igaz maradhasson és kiszélesíthető legyen az egész Kárpát-medencére, hiszen matematikusok, fizikusok, informatikusok nélkül elképzelhetetlen egy modern, fejlődő társadalom határon innen és túlon is.
- Az EU-val kapcsolatos prezentáció, melyen Ön is találkozott a magyar diákokkal, nyújthat-e olyan ismereteket, amelyeket fölhasználva és tovább adva karakteresebb magyar érdekérvényesítést segítenek elő a jövő Uniójában?
- Úgy vélem, hogy szükség van az Európai Unió intézményeinek megismerésére, hiszen ezekben az intézményekben sok olyan döntést hoznak, amelyek közvetve, sőt egyre inkább közvetlenül befolyásolják mindennapjainkat. Ahhoz, hogy az érdekérvényesítési hatékonyságunkat növelni tudjuk, ismernünk kell az adott intézményt, annak működését. A fiatalok számára pedig ez különösen fontos és hasznos lehet a további szakmai pályájuk során is.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Minthogy az Államközi Magyar Matematikaverseny lehetőséget ad az egységes magyar matematikai nyelv kialakítására, hogyan tudatosul diákjainkban, hogy a szaknyelvek is a magyar kultúra fényes kincsei?
- Erre a kérdésre valószínűleg a verseny résztvevői tudnának csak igazán hiteles választ adni, de talán annyit én is elmondhatok, hogy a versenyzőket elkísérő felkészítő matematikatanárok egyöntetű véleménye az volt, hogy a szaknyelv elengedhetetlen része a munkájuknak és a minőségi felkészítésnek. Ez különösen igaz a határon túli iskolákban, ahol a tankönyvek szakterminológiai minősége gyakran hagy kívánnivalót maga után, mivel legtöbb esetben magyarra csak lefordított, nem magyar nyelven íródott tankönyvekről van szó. Ennek tudatában pedig még fokozottabban kell, hogy értékeljük annak a szakmai hálónak a jelentőségét, amelyet a magyar matematikus közösség számára az Államközi Magyar Matematikaversenyek az elmúlt huszonöt év alatt kiépített.
Petőfi-hatás Zombor térségében
A Zombori Dunatáj Egyesülésnél fejti ki fő tevékenységét Szabó Sándor, a magyar állam által kidolgozott, a Trianonban elszakított területek magyarságának művelődési fölemelését célzó Petőfi Program ösztöndíjasa. Pályázati ügyekben segíti a civil aktivistákat úgy, hogy együttműködik az aktuális pályázatokkal kapcsolatban azokkal az intézményekkel, szervezetekkel, amelyek
igénylik segítségét. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. február 2.
- Az elmúlt időszakban templomok, illetve parókiák felújítására írtak pályázati beadványokat. Mennyire nagy erő ma a kereszténység az elszakított területek magyar családjainak?
- A kereszténység mindig is nagy erő az elszakított területek magyarságának. Vígasz s remény egyaránt, amely végígkíséri mindennapjaikon az embereket. Ha csak a statisztikát nézzük, jól tükrözi számunkra, hogy a Vajdaságban élő magyarok katolikus vagy református felekezetűek, vallásos emberek. A kereszténység összetartó erő, mely közösségformáló ert ia kifejt. Elmondhatom, hogy Nyugat-Bácskában sincs másként,
s talán az egyház a legerősebb összetartó erő a magyarság számára. Sajnálatos módon vannak olyan területek, települések, ahol a magyar nyelvet gyengébben vagy alig beszélik az emberek. Ennek ellenére a hétvégi miséken, istentiszteletekn való megjelenés igen is fontos, ahol jobb esetben magyarul is zajlanak a szertartások. Ittlétem néhány hónapja alatt azt tapasztaltam, hogy az emberek számára fontos a közösség, a szertartásokon való részvétel. Az ünnepi műsorok és programok többsége is a templomokban zajik, ahol jelentős tömeg gyűl össze, ezt az ember egy anyaországi településen nem, vagy csak igen ritkán tapasztalja. Bátran mondhatom, hogy igenis, fontos az egyházak identitásmegtartó ereje a szórványban.
- Ön kulturális és hagyományőrző programok szervezésébe kapcsolódik be folyamatosan Nyugat- Bácska területén a szervezőmunkával. Ezen programok tartalmát kik találják ki, mekkora tömeget képesek megmozdítani?
- Elmondhatom, hogy itt, a Nyugat-Bácskában nagyon erősek a kulturális szálak. Az embrek ragaszkodnak hagyományaikhoz, azoknak kellő képen tiszteletet adva. Szinte minden faluban, városban működnek különböző kulturális hagyományőrző körök, illetve szervezetek. Ezeknek a szervezeteknek mára már jól bevált nagy hagyományokkal rendelkező programjaik vannak, ahol én csupán segíteni tudok a szervezésben, esteleg javaslatokat tenni egy-egy program kibővítésére vagy épp ellenkezőleg. Magának a programok megtervezésének a menete is egy rég beágyazódott forma alapján működik, amelybe igyekszem valami újat csempészni. Ami viszont ténylegesen foglalkoztat az a fiatalok megmozgatása, megszólítása. Igyekszek olyan foglalkozásokat szervezni, amelyeken szívesebben vesznek részt, veszik ki részüket és saját hasznukra is válhat később. A rendezvények látogatottsága attól is függ természetesen, hogy mekkora
volumenű az adott program, de a legkisseb eseményre is szép számban gyűlnek össze a helybéli emberek.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Ön rendhagyó történelem órákkal járja a vidéket, ezeken bemutatja a többi elszakított területen élő magyarok múltbéli és jelenlegi helyzetét. Ébreszt-e új kezdeményezéseket a magyar kultúra kincsesbányájába való bepillantás a civil aktivistákban?
- Kárpátaljai révén szomorú tapasztalatom az, hogy sajnos majd minden elszakított területen a fiataloknak igen csekély a tudástára a többi régióban élő sorstársaikról. Ez nagyon elkeserítő szerintem nem csak számomra, hiszen az elferdített történelemtudat miatt így nem is tudnak kötődni annyira hozzájuk. Ezt a hiányosságot próbálom mindenhol egy kicsit leküzdeni, s jó látni azt, hogy nagy érdeklődéssel figyelnek arra, amit elmondok és ezáltal "sajátjukká" tudják tenni mindazokat a problémákat, amelyekkel sorstársaik is szembesülnek nap mint nap. Igyekszem úgy összeállítani ezeket a beszélgetéseket, hogy mindenhonnan pozitív dolgokat kapjanak, így ezen tapasztalatokkal és információkkal saját jövőjüket is könnyebben tudják elképzelni szülőföldjükön, hiszen nemzetünk megőrzése szempontjából egyik legfontosabb a megmaradás. Ahhoz viszont, hogy új kezdeményezések ébredjenek a fiatalokban, ahhoz nem elég ez a pár hónap, de hiszem, hogy a Petőfi Sándor Programnak köszönhetően meglesz az eredménye mindannyiunk tevékenységének. Jómagam is azon vagyok, hogy olyan dolgokat mutassak be, amelyek követendő példaként szolgálhatnak az itt élő fiatalok számára, s bátran tudjanak új kezdeményezéseket tenni.
A templom s az iskola megtartó erőt ad
Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát - írta a költő. Most a tudós is megerősíti az erdélyi poéta vészjelző szavait. "A legnagyobb segítség nem is csak az anyagi támogatás, hanem a lelki. A látogatás, a kapcsolattartás. Hogy ne érezzék magukat teljesen elfeledettnek" - utal a szórványokra Szanyi Miklós, az MTA Világgazdasági Intézet igazgatója. Az intézetigazgatónak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. január 28.
- Igazgató Úr, Hogyan lehet megelőzni, hogy a szórvány magyarság 150 év alatt eltűnjön?
- A szórvány magyarság eltűnése a jelenlegi folyamatok továbbélése esetén nem igényel további 150 évet. Az asszimiláció ijesztő méretű. Nekem főleg a Délvidékről vannak információim. A Dél-Bánátban lévő magyar településeken az 50 évvel ezelőtti közel 100 %-os létszámarány sok helyen ma már inkább az 50 %-ot közelíti, de a lakosság ráadásul az átlagosnál sokkal inkább elöregedett (a fiatalok elmenekültek a háború miatt), alig van gyermek. Nagy társadalmi összefogással lehet csak 2-3 központban fenntartani a magyar nyelvű oktatást, annyira kevés az iskoláskorú. Nagybecskereken van még középfokú oktatás is, de az is csak azért lehet, mert az egész térség magyar fiataljait sikerült oda összevonni a Szalézi Rend által (magyar állami támogatással) felépített és működtetett kollégiumokba. Ha ez a két kollégium nem létesült volna, lehet, hogy a Dél-Bánátban már nem lenne magyar nyelvű középfokú oktatás. De a gyermekhiányon ez sem nagyon változtat sajnos. Másik konkrét példa Pancsova/Hertelendyfalváról. Itt a református egyházközség óvodát épít. A cél ebben az esetben is az, hogy a környéken még fellelhető apróságokat vonzó, az államinál jobb színvonalú és főleg magyar nyelvű intézménybe tudják vonzani.
Sajnos, önerőből nagyon lassan halad az építkezés! Nehogy, mire elkészülne az új óvoda, már ne maradjon senki, akit be lehetne íratni… A kisebb településeken a helyzet még inkább kritikus. Vannak olyan falvak, ahol a kevés fiatal már azért asszimilálódik, mert minden magyar rokona egymásnak, és kénytelenek a szomszédos szerb, román, szlovák falvakból asszonyt hozni a házhoz, vagy oda mennek férjhez. Vannak még néhányan, akik próbálnak tenni valamit. Ilyen például Hertelendyfalva református lelkésze, aki az óvoda építését kezdeményezte és nagy buzgalommal pásztorolja nyája maradékát. Az ilyesféle kezdeményezéseket lenne jó támogatni, ez talán segítene valamelyest. A legnagyobb segítség nem is csak az anyagi támogatás, hanem a lelki. A látogatás, a kapcsolattartás. Hogy ne érezzék magukat teljesen elfeledettnek.
- Miképpen lehet a magyar államhatárokon belüli szórványosodást visszafordítani? Rajkán már több szlovák állampolgár él, mint magyar.
- Ez a kérdés talán még nehezebb, mint az első. A népességfogyás sok magyar kistérség égető problémája. A baj az, hogy elméleti és gyakorlati szakemberek egyaránt tanácstalanok a jó megoldások lehetőségeit illetően. Teljesen egyértelmű, hogy átfogó megoldást csak az jelenthet, ha nemzeti szinten sikerülne a lakosság fogyását visszafordítani. Ha minden évben csökken a magyarság létszáma 20-30 ezer fővel (a befelé irányuló migráció ellenére!), könnyen belátható, hogy a munkalehetőségeket alig kínáló, szegényes infrastruktúrával rendelkező települések lesznek elsősorban azok, ahol ez a deficit jelentkezik. Nem létezik annyi pénz, amennyinek az elköltésével egy néhány százfős falu, vagy szélárnyékban fekvő kistérség sok évtizedes múltra visszatekintő elmaradottságát annyira csökkenthetnénk, hogy ne legyen aránytalanul nagy a népesség fogyása. Sokan, sokat írtak már a falusi életforma lassú haldoklásáról, „az elsodort faluról”. 80-100 éve tart már a folyamat. Valahogy úgy kezdődhetett sok helyen, mint az Ormánságban. A gazdálkodó családokban elkezdődött az egykézés, hogy a megélhetés alapja, a föld ne osztódjon, hogy az elért jólétet, életszínvonalat meg lehessen tartani. Később, amikor a gazdasági jólét, a jövedelem termelés fő forrása már nem a mezőgazdaság, hanem más tevékenységek lettek, a megmaradt, szűkülő létszámú falusi közösségek végleg szétestek.
Úgy tűnik sajnos, hogy „Kertmagyarország” egykori elképzelése hosszú távon valóban csak egy illúzió maradt, ábránd, álom. Ami pedig az egykézést illeti, ez a szokás sajnos továbbra is fennmaradt, csak a jólét más formáinak a megszerzése, megőrzése vált ennek tárgyává. A kihalt, elvándorolt magyarság elhagyott ingatlanait pedig más nációk szerezték meg, vagy végleg eltűntek a föld színéről.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Miképpen lehet a magyar kultúra kincseit eljuttatni a szórványosodó térségekbe, de akár a tömbös térségekbe is, amikor a közvetítő eszközök ellenérdekelt erők kezében vannak?
A szórványokkal való kapcsolattartás, a személyes jelenlét, anyagi és lelki támogatás a legtöbb, amit tehetünk. Erdély ebből a szempontból mindig kiemelkedett, főleg a Székelyföld, mert a „belföldi” turizmus fontos célpontjává vált. Divatos lett, főleg az 1990-es években. Sajnos, az ott lakók szerint ez az érdeklődés mára megcsappant, részben azért is, mert a látogatókat vonzó látványosságok nem gyarapodtak, főként pedig azért mert a vendégfogadáshoz szükséges létesítmények nem korszerűsödtek. Aki egyszer traktorral felment a Hargitára, az lehet, hogy másodszor már nem vállalkozik erre, hacsak nem akar veseköveitől ilyen módszerrel megszabadulni. De a kevésbé látványos helyek, mint például a már említett Délvidék már korábban is alig került a figyelem középpontjába. Magyarországi eseményekre onnan érkező honfitársainknak keserűen kellett megtapasztalniuk, hogy az átlagos magyar állampolgárnak sejtelme sincs arról, hogy az Al-Dunánál még mindig élnek magyarok. Az elmúlt 5-10 évben azért szerveződik déli irányba is a magyar turizmus, hiszen ha természeti látványosságok tekintetében nem is annyira, de történelmi és kulturális emlékek vonatkozásában nagyon gazdag ez a vidék is! Kevesen tudják talán, hogy az 1910-es években Szabadka volt a második legnépesebb magyar város, az ennek megfelelő kulturális intézményrendszerrel. A magyar kultúra, a sport, politikai élet sok nagy alakja élt a mai Vajdaság területén. A gazdasági pezsgés a századfordulón sok pompás építészeti remekművet hozott itt létre (a magyar szecesszió szerelmesei figyelmébe!). Egyszóval, van miért ide látogatni, nem csak Erdély hegyei vagy a Felvidék várai jelenthetnek vonzerőt. A szórványokban élő magyarság sajnos nem elég erős ahhoz, hogy ezekre a lehetőségekre a figyelmet felhívja, vagy, hogy a vendégfogadáshoz szükséges létesítményeket létrehozza. A szórvány látogatása továbbra is főleg egyéni, vagy néhány elkötelezett magyarországi utazásszervező közreműködése révén lehetséges.
A Muravidék bekapcsolható a kincskeresésbe
Szlovénia és Magyarország kapcsolatában "több lehetőség fekszik a lábunk előtt, mint gondolnánk" - hangzott el Ljubljanában a közös kormányülésen. A szlovéniai magyarság napjainkban az egyik legerősebb magyar nemzeti közösség - mondták az Érdekérvényesítés a Muravidéken című tanácskozáson Budapesten. Göncz László történésznek, kisebbségkutatónak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2016. január 23.
- Képviselő Úr, Ön a ljubljanai parlament tagjaként elmondta: a kisebbségvédelem színvonala az európai szintet mindenképpen meghaladja, de hibát követnének el, ha itt megállnának. Ezt a magas színvonalú kisebbségvédelmet ugyanis a gyakorlatban nem tudják megvalósítani, a számonkérés, az ellenőrzés mechanizmusai nincsenek beépítve, nem működnek. Mi az első gyakorlati teendő?
- A budapesti találkozón arra utaltam, hogy a szlovéniai nemzeti kisebbségvédelem formális-jogi színvonala magas, a jelenlegi európai átlagszintet jóval meghaladja. A gyakorlati megvalósítás azonban lényegesen a törvényekben rögzített rendelkezések után kaptat. Főképpen az ún. kétnyelvű ügykezelés tekintetében tapasztalunk komoly nehézségeket; vagyis arra való tekintettel, hogy a szlovén alkotmány 11. cikkelye meghatározza, hogy Szlovéniában az olasz és a magyar közösség által lakott
területeken az említett két közösség nyelve, a szlovén mellett, hivatalos nyelvnek számít, a közhivatalokban és a nyelvhasználat más területein a de facto messze van a de jure-től. És a kétnyelvű oktatási modell sem hozta a hozzá fűzött reményeket, mert a törvény szerint két egyenrangú tanítási nyelv közül a valóságban a magyar jelentősen visszaszorul a szlovénnal szemben. Ezekre vonatkozik állításomnak az a része, hogy a következetlenségek egyik oka abban kereshető, hogy a rendszerben nincsenek (mert nem voltak beépítve, előrelátva) hatékony ellenőrzési mechanizmusok. Nem arról van szó, hogy mi, tehát a magyar közösség - mennyiségi vagy más okból - nem tudnánk megvalósítani a biztosított jogainkat, hanem a felvetett probléma úgy értelmezhető, hogy a magas szintű jogi státus ellenére, már a kezdetektől az illetékes állami és önkormányzati tényezők részéről hiányozott a joggyakorlás teljes körű megvalósításának akarata, szándéka. Ezen az utóbbi hónapokban a Kormány, erőteljes követelésünk révén, javítani kíván. Ennek érdekében konkrét intézkedési teendőket előrelátott, aprólékosan kidolgozott programot fogadott el, amelynek keretében a törvények megvalósításának a számonkérése, ellenőrzése is több formában szerepel.
- A közeljövőben tárgyalandó nemzetiségi törvényben milyen új paragrafusokat kell elhelyezni?
- Nagyon fontos törekvésünk, és ezt is a jelenlegi kormánykoalíció felkarolta, hogy a következő hónapokban elfogadásra kerüljön az úgynevezett általános nemzetiségi törvény, amely egyrészt „összefoglalja” a mintegy nyolcvan különböző törvényben található, az őshonos nemzeti kisebbségek jogait szabályozó rendelkezéseket, másrészt pedig a különböző rendelkezések be nem tartása miatt, a rendszerben hatékony ellenőrzési-számonkérési mechanizmusokat lesz hivatott beiktatni. Azt fontosnak tartom még megjegyezni, hogy a muravidéki magyarság kis lélekszáma is komoly gondot jelent, főkképpen az elmúlt, immár száz kisebségben eltöltött esztendő nemzettudat-gyengüléseit szem előtt tartva, ami az ideálisnak tekinthető jogi-szervezeti kisebbségvédelmi keret ellenére komoly gondot jelent, és csakis erőteljes, pozitív diszkriminációra épülő támogatási rendszer esetén képes nemzeti közösség bizonyos fokú értékteremtésre a kultúra, irodalom
tudomány s a többi téren. Másrészt azt is ki kell hangsúlyozni, mert a tágabb földrajzi térségben precedens értéket képezhet, hogy a szlovéniai modell keretében az úgynevezett nemzetiségi jogok - nyelvi, kulturális, oktatási s a többi - területhez kötöttek, tehát az mellett, hogy kollektív és egyéni tekintetben biztosítottak, megvalósításuk – formálisan – a térségen belül valamennyi állampolgárra érvényes – tehát nem csak a magyarokra, illetve a tengermelléken az olaszokra.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Az alsólendvai Makovecz-palota, amely egy kaput jelképez, miként lehet magyar szellemi központ akár a zalai, vasi magyar fiatalok számára is?
- A magyar közösség kulturális élete rendkívül gazdag, ami egyrészt annak köszönhető, hogy abban nyilvánul meg a nemzeti-nyelvi magmaradás akarata, másrészt a kulturális tevékenységet immár évtizedek során jelentős mértékben támogatja a szlovén állami költségvetés. Ugyanez vonatkozik a nemzetiségi médiára, valamint az oktatásra is. Ennek (is) köszönhetően rendkívül szerteágazó kulturális tevékenység bontakozott ki, amely a műkedvelés terén mintegy hatvan szekcióban nyilvánul meg (népdalkörök, néptánccsoportok, citerazenekarok, versmondók, hagyományőrző hímző-szakkörök s a többi), a színjátszás felülmúlja az amatőr színvonalat, az irodalom és a képzőművészet pedig egyenrangú „szereplőként” tagolódik be a nyugat-dunántúli magyar, valamint a kelet-szlovéniai kulturális közegben (az utóbbi főképpen a vizuális művészetek terén). Emellett a tudományművelés is fontos helyet foglal el, főképpen a humán szférában, és hasonló mondható el a könyvkiadásról is (az elmúlt négy évtizedben a Muravidéken mintegy kétszáz magyar nyelvű kiadvány látott napvilágot, a periodikus folyóiratok és a hetilap mellett). A magyar kultúra egyik bemutatkozási helye a lendvai Művelődési Központ, amelyet Makovecz Imre nagyszerű tervei alapján építettek (2004-ben volt átadva rendeltetésének). Azt azonban fontos tudatosítani, a felszínes információkkal ellentétben, hogy az építkezés mintegy kétharmadát a szlovén állami költségvetés fedezte, a különbözetet pedig a helyi önkormányzat, valamint 7-8 %-ban a magyar állam. Az épület a lendvai önkormányzat tulajdonában van, azonban kisugárzása regionális jellegű (szereplők és látogatók Varasdtól Muraszombatig és Vas megyétől Nagykanizsáig rendszeresen „élnek vele”) . Hogy a központ megépült, az azonban főképpen annak volt köszönhető, hogy a területen őshonos magyar nemzeti közösség élt… Az említett központon kívül, a magyar kultúra másik fellegvára a lendvai Bánffy Központ, valamint a lendvai vár keretében működő Galéria-múzeum, a könyvtárak és a magyar települések meghatározó művelődési házai, tájházai.
Filmművészetünk sajátos színe a Délvidéken
Több kisjátékfilmmel és néhány dokumentum-filmmel ünneplik kilenc napon át a délvidéki magyar mozgókép napját. A filmeket október 12. és 21. között Szabadkán, Magyarkani-zsán, Zentán, Zomborban és Újvidéken mutatják be. Csubriló Zoltán Újrakezdés című dokumentumfilmje azt az helyzetet mutatja be, amikor valaki családostul vagy egyedül elindul az ismeretlenbe kivándorlóként egy jobb élet reményében. A fiatal magyar filmművésznek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2015. október 15.
- Művész Úr, a valóság filmkockákon való felmutatása hogyan segítheti elő, hogy maga az ábrázolás egyben gyógyítást, javulást is hozzon, a rossz folyamatokban fordulatot érjen el?
- A film ténylegesen egy valós helyzetképet mutat be egy család történetén keresztül, ami egyben egy olyan üzenetet fogalmaz meg ami sajnos mindenki problémájává vált, válhat a Délvidéken és Szerbiában egyaránt. A probléma attól sokkal nagyobb mint gondolnánk, de nem hiszem hogy bármilyen gyógyír lenne a rossz folyamatokra annak megállítására. De talán mégis. Elgondolkodtató. Mit is csinálnak rosszul? A cél a figyelemfelkeltés. Fordulatot pedig úgy tudna elérni ha a kisebb városokra is egy kis figyelmet fordítanának, mert véleményem szerint inkább ezekben a kis közösségekben csapódik le ezen jellegű dolog.A nagyvárosokban ezek a gondok nem jelentkeznek. Más az életszínvonal. Magasabbak a fizetések is ugyanazért a munkáért. Ezáltal talán egy kicsit élhetőbb is. Gyermekeinket fel kell nevelni valahogy. Sokan ezért döntenek úgy, hogy más országban próbálják meg előteremteni a létszükségletre és a kiiskoláztatásra a pénzt. Habár ragaszkodnak a gyökerekhez és hacsak lehet mindenkinek inkább azt az üzenetet küldik, hogy „otthon maradni addig ameddig egy kis kapaszkodó van!”. Igazából ez egy kétrészes dokumentumfilm és az első rész nyitva hagyja a kérdést, hogy mi lesz később.
- Miért fontos, hogy a magyar filmművészeten belül a délvidéki film a nagy egészbe beletartozó, mégis egyéni szín legyen?
- Mivel a délvidéki magyar dokumentumfilm kisebbségi részről fakad, fontos hogy hírt adjon a világnak és egy aktuális helyzetképet mutasson be. Minden egyes filmalkotás egy egyéni szín szerintem. Habár ma már ritka filmünnepek azok amikor elkészül egy magyar délvidéki filmalkotás. Főleg, hogy ezen jellegű alkotások semmilyen prioritást nem élveznek a pályázatokon. Ami nagyon figyelemreméltó és példaértékű, hogy a Magyar Művészeti Akadémia megérezte ezen problémát és támogat kisebb produkciókat, rövidebb filmalkotásokat.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Ön filmalkotásaival miképpen éri el, hogy ennek a folyamatnak a hullámverése a délvidéki magyar falvakra is átcsapjon?
- Főleg szociográfiai és néprajzi dokumentumfilmeket készítek, mert azok őrzik hitelesen egy kor lenyomatát. Korképet írnak le, hátrahagyva valamit a jövőre. De ezekre vigyázni kell és őrizni őket.
A magyar rendőrökre rádobták a gyerekeket a migránsok
Már Európa nyugati felében is fölismerték a felelősen gondolkodó
politikusok, hogy szó sincs "bevándorlásról" térségünkben: a migránsözönlés nagyrészt előzetesen átgondolt, előkészített, alaposan megszervezett, és a változásokra reagáló, világos célú akció. Bata János író, újságíró, az Aracs folyóirat főszerkesztője Horgoson él. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
- Milyen mozzanatok adják a migránsözönlés agresszív jeleit?
- Az agresszivitás fokmérője bizonyára mindenkinél más. Más az agresszivitás kezdeményezőjénél és annak elszenvedőjénél is. A valósághoz hozzátartozik az is, hogy a migránsokat érte bántalmazás a helyi lakosság részéről. Ennek elkövetői főképp cigány fiatalok voltak, akik, hónapokkal ezelőtt, amikor a migránsok még kisebb, öt-hat fős csoportokban érkeztek, késekkel, botokkal megtámadták és kirabolták őket. Elvették a pénzüket és a státuszszimbólumnak számító okostelefonjukat. Több olyan helybeli cigány ember van, aki ezek miatt a támadások miatt börtönbe került. És azt is el kell mondanunk, nemcsak bizonyos támadók voltak, hanem jómódú, magyar emberek is, akik a bizonyos alakokkal
összeszövetkezve, kisebb-nagyobb sikerrel próbálták kirabolni a jövevényeket.
Ezek a támadások a migránsok számának növekedésével megszűntek.
A találékony, az úton levőket eddig kirablók gyorsan váltottak: már ők voltak azok, akik az idegeneket a magyar országhatárra vezették, irányították. Ez a „talibánozás” és „pakisztánozás”, ahogy ők nevezik, sokkal inkább jövedelmezőnek bizonyult, mint a rablás: Horgos még mindig tele van idegen, újvidéki, belgrádi, becskereki, kikindai bejegyzésű, kétes eredetű autókkal és nagymotorokkal, amikben és amiken ezek a három-négy osztályt végzett, az írástudatlanság küszöbét alig átlépő fiatalok, ez alapján – bizonyára vezetői engedély nélkül, száguldoznak. A szóbeszéd szerint a „legügyesebbek” ötven-hatvan ezer eurót is összetalibánoztak
- Horgos térségében mit tapasztalni: a migránsok menekültként viselkednek, vagy agresszív magatartást tanúsítanak?
- Fél nappal a horgosi határátkelőt ért támadás után értelmetlennek tűnhet maga a kérdés, és a válasz is. Csakhogy a valóság elferdítése, a hazugság igazságként bemutatása tovább folytatódik. Röviddel a magyar országhatár ostroma után jártam a lezárt határátkelőnél, akkor, amikor a fölgyújtott szemét és autógumik még füstölögtek, a levegőben még ott volt a könnygáz szaga, és a horgosi tűzoltók meg a magyarkanizsai egészségügyi központ orvosai és ápolói ellátták a sebesülteket.
Ők mondták: a támadó migránsokgyerekeket (!) dobáltak, nem lökték őket, nem élő pajzsként tartották maguk előtt a gyerekeket, hanem dobálták őket a magyar rendőrökre! A kilencvenes évek délszláv háborúi elől tőlünk, a Délvidékről is sokan elmenekültek a kényszersorozások elől. Voltak olyanok, akik ebből kovácsoltak maguknak Magyarországon tőkét, ők voltak az „elüldözött vajdasági magyar értelmiségiek”, akik csupán ezért, mert ezt akkor Magyarországon elhitték nekik, gyorsan szép karriert futottak be a Duna Televíziónál, a Kossuth Rádiónál, a legkülönfélébb lapoknál, folyóiratoknál. Most nem ők az érdekesek számunkra, még akkor sem, ha a nyugati és a honi liberális sajtó azt akarja elhitetni velünk, a most százezrével megjelenő migránsok között nagyon sok a jól képzett
szakember, az „értelmiségi”,
hanem azok az egyszerű, kétkezi munkásfiatalok, akik valóban az életüket mentve és kockáztatva szöktek át a zöld határon Magyarországra. Ezek a fiatal emberek ott álldogáltak a szegedi Kárász utca végében, a szökőkútnál, csöndesen beszélgetve, hangjukban, szemükben, tartásukban a bizonytalansággal, a kétségbeeséssel és a félelemmel. Valami csodában reménykedve, hogy minél előbb haza mehetnek, ha meg nem, talán csak kapnak valahol szállást, munkát, talán nem fogják őket kiutasítani. Ott álldogáltak, körben, zsebbe dugott kézzel. Napjaink migráns tömegei magabiztosak,tekintetükben a félelem, a kétségbeesés legkisebb jele nélkül.
Az életerős, fiatal, zömében kisportolt testalkatú fiatal férfiak vidáman vonultak, vonulnak az úttest közepén, a sínek mentén, a helybélieknek olykor integetve, a nőket vágyakozással vegyített, szikrázó tekintettel megbámulva. És az utóbbi időben a helybéli lakosoknak már be-beszólva.Még soha senkit nem hallottam arról nyilatkozni, ki és mikor fogja kárpótolni azokat a horgosi, királyhalmi, magyarkanizsai és martonosi termelőket, akiknek a termőföldjén, gyümölcsösében a vonuló migránsok tönkretették a termést. És nem csak a termést, magát a termőföldet is: azok a földterületek, amelyek a határsávban találhatók, tele vannak szeméttel és emberi ürülékkel. Nem találni napszámost, aki az ilyen
földekből fölszedje a krumplit. És azokkal az emberekkel sem foglalkozik senki, akik hónapokon keresztül kénytelenek voltak elszenvedni a házuk előtt tömegesen táborozó bevándorlókat. Vajon elképzelhető-e valamelyik svájci kisvárosban, hogy a város központjában, a parkban, a házak előtt heverésznek, ülnek és ürítenek idegenek – hónapokon keresztül. Hol vannak azoknak a horgosiaknak és magyarkanizsaiaknak az alapvető emberi jogai, akik a saját otthonukban nem lelhettek nyugalmat? Melyik svájci, vagy luxemburgi ház ablakába teregethetnék ki idegenek a ruhájukat száradni, rakhatnák föl a kerítésre cipőjüket szellőzni? És vajon Németország valamelyik vidéki kisvárosában bezörgethetnének-e éjszakánként azért, hogy a lemerülő telefonjaikat feltölthessék? Mikor fognak erről is beszélni az emberi jogok olyannyira éber őrei?
- Mutatkoznak-e jelei annak, hogy a migránsoknak meglepően sok pénzük van?
- Igen, ennek számos jele mutatkozik: vannak, akik taxival tették meg az utat Belgrádtól Horgosig, Magyarkanizsáig, Szabadkáig. Az alatt az idő alatt, amíg a vidékünkön tartózkodtak, a nagy többségük számolatlanul szórta a pénzt. A tudósításokban sokat beszéltek a legmodernebb telefonjaikat állandóan használókról. Nos, az igazán nagy pénz talán nem is maga a telefon – de nem tudom, nálunk hányan engedhetnének meg maguknak ilyen telefonokat – , hanem maga a telefonhasználat.
Azért a horgosi határsávban dobálták el útiokmányaikat, mert azokra addig szükségük volt, ugyanis a Western Unino-on keresztül névre szóló pénzutalást kaptak. Szemtanúk állítják: a magyarkanizsai postán több ezer eurót vettek föl személyenként a migránsok. Általában egy csoportvezető volt az, aki ezt a pénzt fölvette, és saját belátása szerint osztotta azt szét a hozzá tartozó húsz-harminc ember között. Sokan voltak olyanok is, akik addig, amíg nem indultak tovább, kisebb helyi hotelekben töltötték napjaikat Magyarkanizsán. A migránsok többségére a jól öltözöttség inkább volt jellemző, mint a kopott, elnyűtt ruházat, és arra is vannak tanúk, hogy azelőtt dobálták el, vagy koszolták össze ezeket a márkás ruhákat és cipőket, mielőtt indultak volna a magyar határrra.
- Észlelhető-e, hogy a migránsok meglepően jól szervezettek, bizonyos tekintetben fegyelmezettek, és vélhetően "magasabb helyről" kapnak eligazításokat?
- Ez a szervezettség és fegyelmezettség szemmel látható volt. Ezek az emberek valamilyen jelre egyszerre csak fölülkerekedtek és elindultak, és ugyanígy álltak meg, és táboroztak le. Maga a vonulás is szervezettségre utal. Különösen ott volt ez jól látható, ahol csak fiatal férfiak meneteltek – mert ők valóban meneteltek, fegyelmezetten katonásan. Ha csak arra gondolunk, ha mi lennénk az ő helyükben és megpróbálnánk az ő szülőföldjükön egyik helyről a másikra eljutni, vajon az hogyan sikerülne nekünk? Tudnánk-e olyan jól tájékozódni, tudnánk-e, kihez, mihez fordulhatunk segítségért, úgy, hogy a helyi nyelvről fogalmunk sincs, de még az angolt se igazán ismerjük.
A konzumkultúra ellen védelmet adhat a Balassi-folyamat
Augusztus 20-án Magyar Mozgalom alakult a délvidéki Palics Vigadójában. Az alapítók kijelentették, hogy pártok feletti, össznemzeti, ideológiai szempontból eklektikus vajdasági magyar civil szervezetet álmodtak meg. Korhecz Tamás jogász professzort, az MM ügyvivő testületének tagját kérdezte a Présház Hírportál.
- Az Önök szervezete miként éri el, hogy a Délvidéken az asszimiláció tévútjára lépett magyarok visszaforduljanak, és a magyar családok gyarapodjanak?
- Az asszimiláció ügyében ma talán jobb a helyzet mint az elmúlt negyven esztendőben bármikor. Ennek több oka van, egyrészt a a vajdasági magyar politikai önszerveződésünk bizonyos eredményei vezettek el ide, másrészt térségünkben Magyarország presztizse nőtt, Szerbiáé (a szerb nemzeté is) csökkent az elmúlt tíz-húsz évben. A magyar állampolgárság megszerzésének lehetősége is csökkentette az asszimilációs nyomást (az elvándorlást pedig megkönnyítette...) Míg az asszimiláció ügyében pozitiv jelek vannak, demográfiai helyzetünk lesújtó.
- Az MM milyen impulzusokat ad ahhoz, hogy a délvidéki magyarok a hagyományőrzés mellett új magyar szellemi, művészeti, műszaki értékeket, alkotásokat hozzanak létre a térségben?
- Kulturális életünkre is rátelepedett a pártszemlélet. Az elmúlt években gyakran osztották alkotóinkat politikailag megfelelő és poitikailag nemkívánatos művészekre, mindenféle transzparens kritérium nélkül. A félelemnek és kirekesztésnek ez a légköre nem kedvez az alkotó munkának, célunk a vajdasági magyar közéletben megteremteni a normalitást. Ha ez sikerül, megerősödhet az alkotó munka. A Magyar Mozgalom alapítói között sok a művész, az alkotó ember, hiszek benne, ha a támogatási rendszerből eltűnik az egyszemélyes pártalapú döntéshozatal, az az értékteremtésre is jól fog hatni. A természetes szaporulat sohasem volt alapcsonyabb a történelemben, ennek köszönhetően minden évben 2-3 ezer magyar emberrel több hal meg, mint születik a vidékünkön!Azaz évente körülbelül egy százalékkal csökken a magyar népesség, az elöregedésről nem is szólva. Ennek a folyamatnak kulturális, gazdasági és értékrendi okai vannak. Mivel a politikai vezetőink a fülük botját sem mozgatják az ügyben, mi megpróbálunk ezen változtatni. Sajnos az új összetételű nemzeti tanács elnökének az első dolga az volt, hogy a 2013-ban elfogadott demográfiai akcióterv végrehajtását felfüggesztette. Azon leszünk, hogy ezen változtassunk.
- Szervezetük hogyan segíti elő, hogy az európai Balassi-folyamat hullámverése minél tömegesebben frissítse föl a helyi művelődési, művészeti életet?
- A saját kulturális örökségünk, és értékeink felfedezése és közkincsé tétele számunkra is fontos. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi tömeges Nyugatra özönlésnek nem pusztán gazdasági okai vannak. A globálisan terjedő silány konzumkultúra kiszorítja a valós kultúrális értékeket, az emberek többsége nincs tisztában azzal, mit hagy el, minek fordít hátat a “jobb élet”, értsd magasabb bérek reményében. Ezen egyrészt az oktatási rendszeren keresztül tudunk változtatni - felvilágosodással, másrészt mindezt a közbeszéd részévé kell tenni, azokon a csatornákon, amelyeken ez eljut a fiatalokhoz. A hozzánk csatlakozó művészek máris élen járnak ebben a tekintetben, a kArc Irodalmi kávéház, valamint a SzabWay pontosan ilyen értékteremtéssel és ilyen értékek népszerűsítésével is foglalkozik.
Belgrádban a magyar üvegpalota kultúránk fényét villantja
Megünnepelték a belgrádiak a Collegium Hungaricum ottani megnyitásának első évfordulóját. A szerb főváros művészeti élete különleges értékkel gazdagodott a magyar szín megjelenésével. Dezső János, az intézmény igazgatója válaszolt a Présház.Eu európai művészeti hírportál kérdéseire.
- Az eltelt évben a szerb főváros társadalmának kultúra iránt érdeklődő része mennyire ismerte föl, hogy a Collegium Hungaricummal európai értékforrás nyílt meg Belgrádban?
- Úgy tapasztalom, sokan felismerték és egyre többen látják, hogy Szerbia fővárosa, ez a számunkra kissé kaotikus, de hangulatos balkáni metropolisz európai, dinamikus, de a hagyományokra építő, ízeiben,értékrendjében jellegzetesen magyar kulturális központtal gazdagodott. A belgrádi Collegium Hungaricumnak már az épülete is modern, európai színfolt Belgrád szívében. Ezt a hatemeletes, egykor romos banképületet ugyanis Magyarország látványos üvegpalotává varázsolta, amelyben kiválóan felszerelt rendezvényterem, olvasóterem és művészek, tudományos kutatók és diákok részére kialakított apartmanok kaptak helyet. A Belgrádban működő kulturális intézetek közül a miénk a legfiatalabb és egybehangzó vélemények szerint az egyik legjobb adottságú, legkorszerűbb intézmény. Külső-belső megjelenése és programjai is egyben azt mutatják, hogy nemcsak a nagy, nyugati országok képviselhetik az európai civilizációt, egy kultúra színvonala és nagysága nem a négyzetkilométerek számán múlik. Kultúránk belgrádi végvára egyébként a Mihály szerb fejedelemről elnevezett sétálóutca közvetlen közelében, a nándorfehérvári ütközet színhelyétől , a belgrádi vártól párszáz méterre található. A belgrádi Collegium Hungaricumot 2014. július 1-jén nyitotta meg ünnepélyes keretek között Orbán Viktor miniszterelnök és Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök. A szerb sajtó képviselőinek én akkor talán egy kicsit szerénytelenül azt mondtam, hogy mi, magyarok a kulturális eseményekkel telitett Belgrádban és egész Szerbiában úgymond komoly játékosok leszünk, a többi kulturális intézetet, pl. a németet, a franciát, a britet és a spanyolt a szó legpozitívabb értelmében véve versenytársainknak tekintjük, akikkel ezzel együtt persze együttműködésre is törekszünk.
Most, születésnapunk alkalmából, egy év elmúltával nagy megkönnyebbüléssel mondhatom el, hogy az akkori célkitűzésemet – kiváló munkatársaimnak is köszönhetően - sikerült megvalósítanunk. Ezt telt ház előtt zajló tárlatmegnyitók, klasszikus zenei és dzsesszkoncertek, vetítések, tanácskozások tucatjai bizonyították, arról nem is beszélve, hogy az ország legjelentősebb zenei fesztiváljain is művészeink világszínvonalú produkcióikkal nagy feltűnést keltettek. Április végén pl. Szerbiában először lépett fel a budapesti Recirquel Újcirkusz Társulat. A vendégszereplés, amelynek társszervezője a belgrádi Collegium Hungaricum volt, az Újvidéki Zenei Vigasságok fesztiválon kirobbanó sikert aratott. Belgrádban, a Todo Mundo világzenei fesztiválon a Muzsikás együttes lépett fel közreműködésünkkel. A legendás magyar zenekart a belgrádi fesztivál fő attrakciójaként reklámoztak, és kiváló volt a fogadtatása. A belgrádi Rex Kulturális Központban megrendezett, Ringring nevű kísérleti-zenei fesztivál fővendége és legnagyobb sztárja viszont már a budapesti Grencsó Kollektíva volt, amit nemcsak a publikum zajos ünneplése, hanem a kritika is visszaigazolt.
Belgrádban történelmileg ingoványos talajon kell a magyar kultúra színeit napfényre tárni. Miért szép mégis ez a kihívás?
- Való igaz: a két nép a történelem során nemegyszer a csatatér ellenkező oldalán állt. Kapcsolataink történelmi traumáktól terhesek. Nos, éppen a nehéz, olykor talán lehetetlennek tűnő feladatok megoldása az, ami intellektuálisan megihleti a az embert,számomra ezek jelentik az igazi kihívást. Újabban szerencsére erősen javulni kezdtek a két ország kapcsolatai, a magyar kulturális diplomácia pedig igyekszik kamatoztatni azt, hogy idelenn délen kedvezőbb szelek dagasztják a vitorláinkat. Volt idő, s ezt saját tapasztalatból is mondom, amikor az ember Szerbiában nyilvános helyen óvatosságból halkabban beszélt, ha magyarul szólalt meg, ma azonban rendkívül népszerűvé vált a magyar nyelv, sokan igyekeznek elsajátítani, ami jelentős mértékben a magyar állampolgárság kiterjesztésének is köszönhető.
- A magyar kultúra intenzívebb jelenléte új perspektívákat nyit a magyar-szerb kapcsolatokban, és a szerb értelmiség körében erősíti Magyarország tekintélyét és megbecsültségét. Mivel a kulturális programok egy része a délvidéki magyarokhoz is eljut, és azok színvonalukkal a magyar közösség presztízsét is növelik, a vajdasági magyarság politikai és értelmiségi köreiben is örömmel és megbecsüléssel fogadták a CH Belgrád tevékenységét. Magyarország kulturális jelenlétének felerősödéséről újságcikkek és televíziós riportok kimagaslóan nagy száma tanúskodik.
- A belgrádi Collegium Hungaricum mennyire segíti elő, hogy szerb és magyar értelmiségiek, művészek, újságírók személyes kapcsolatokat létesíthessenek, s ezekből - kis szeren-csével - barátságok alakuljanak ki?
- Ezen dolgozunk, hiszen fontos céljaink egyike. Ha a kedves olvasó felkeresi facebook – oldalunkat (https://www.facebook.com/collegiumhungaricumbelgrad), ott nemcsak rendezvényeinkről talál részletesebb beszámolót, de az azokon készült fotókat is megtekintheti. A fotók ezekről az alakuló kapcsolatokról, szerb és magyar értelmiségiek, művészek, közemberek ismerkedéséről, gyakran egy-két pohár magyar bor mellett lefolytatott spontán beszélgetésekről is tanúskodnak.
El kell mondanom, hogy a belgrádi Collegium Hungaricum alapvetően a többségi szerbek felé közvetíti az egyetemes magyar kultúra értékeit, ám emellett fontosnak tartjuk a Belgrádban és környékén élő magyar diaszpóra bevonását is a programokba. Ezért indítottunk el tavaly ősszel egy magyar kulturális klubot. Működésében ugyan nehézséget jelent a belgrádi magyarok nyelvi-kulturális asszimiláltságának magas foka, de bízom benne,hogy hosszú távon e téren sem kell majd kudarcot vallanunk. Én ugyanis úgy gondolom, hogy a kultúra lelki tápanyag és általában igen hatékony ragasztóanyag az emberek között.
Kép: wikipedia
