Demokrácia-lejtő

Karakter-öngyilkosságot követett el egy baloldali politikusnő: több mint egy percen át futott egy újságíró és egy operatőr elől a Belvárosban, majd egy italboltba menekült. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház.

2020. május 25.

- Professzor úr, a magyar politikai színtér, „hála” az ellenzék destruktív akcióinak, alantas, szánalmas, tragikomikus színjátékok kaotikus porondjává vált. Ennek a lejtőnek oka-e, hogy a demokrácia – mint Churchill többször, több megfogalmazásban is kifejezte – nagyon rossz rendszer. Ő hozzátette: de nincs nála jobb. Hogyan lehet e hazai demokrácia e lejtőjéről visszafordulni, és ezt a rossz rendszert legalább valamennyire megjavítani?

 

- A politika, a politikai intézményrendszer és a politikai élet szereplőinek a megítélése folyamatosan romlik már évtizedek óta, és bár ez gyenge vigasz, de nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon. Ezért aztán először a térben és időben általánosabb okokat lenne érdemes megvizsgálni, annál is inkább, mert Churchill híres mondásának paradoxona mégis csak válaszra kell, hogy késztessen minket. A politika nagyon leegyszerűsítve az a mód, ahogyan egy emberi közösség önmaga életének újrateremtését megszervezi. A szó eredete a több mint kétezer évvel ez előtti görög városállamokhoz nyúlik vissza, a polisz, a városállam életét megszervező és irányító rendszer volt a politika. Bár ezt a berendezkedést ma demokráciaként emlegetjük, de ennek nem sok köze volt, ahhoz, amit ma demokráciának nevezünk. A korszak nagy gondolkodói, főként Platón és Arisztotelész mégis úgy vélték, hogy a népuralom egy degeneratív és hamis berendezkedés, mert a nép nem tudja uralni önmagát. Hasonlóan lesújtó lehetett Madách Imre vélekedése is, mert Az ember tragédiájának athéni színében egy hazug, hamis, brutálisan kegyetlen és cinikus társadalmi valóságot látunk. A nagy gondolkodók idegenkedése a demokráciától nem volt véletlen és nem volt alaptalan sem. Úgy vélték a nép egész egyszerűen azért nem tudja magát uralni, mert ehhez elégtelenek a lelki, erkölcsi, szellemi feltételei. És mivel ezek elégtelenek, így előbb vagy utóbb (inkább előbb, mint utóbb) oligarchikus elfajulás megy végbe, amelyben a nép már csupán hivatkozási alap, és e diszkrét paraván mögött sötét és pusztító hatalmi struktúra veszi át a tényleges uralmi funkciókat. A közösség irányításának megszervezése és működtetése a legmagasabb szellemi hierarchikus szinten lévők feladata, vélték a korszak nagy gondolkodói, és nincs okunk ebben kételkedni ma sem. A politika mai lepusztult állapota tehát már egy igen-igen rég óta tartó történelmi lejtő eredménye, és egyelőre nem is nagyon látszik esélye annak, hogy erről a lejtőről visszaforduljunk, akár globálisan, akár lokálisan. Az okok nagyon messzire és mélyre vezetnek, így itt csak igen röviden és vázlatosan szólhatunk az okok lényegéről. A legmélyebb ok kézenfekvő módon a természet adta szellemi hierarchia (hierarchia = a szent uralma) több lépcsőben végbemenő történelmi szétzúzása. A „forradalmak” három történelmi hullámáról van szó, amelyek közül az elsőről már nincs történelmi emlékezetünk, ez az isten-király intézményének a lerombolása. Platón és Arisztotelész már csak e történelmi-ontológiai intézmény romjait észleli, és nincs (nem is lehet) elképzelésük arról, hogy miként lehetne azt helyreállítani. Madách Az ember tragédiája athéni színében hihetetlen filozófiai pontossággal mutatja meg, hogy a „nép uralmára” hivatkozva a meghatározó tőketulajdonosok alig leplezett diktatúrája zajlik, rend helyett valójában kegyetlen és embertelen anarchia, majd káosz uralkodik. Az ezt követő két évezred során ugyan jönnek reménykeltő szakrális lét-berendezkedési kísérletek, a kora kereszténység is ilyen, de ezek már többnyire meglehetősen instabil képződmények, a „feudális anarchiának” nevezett jelenség-halmaz valójában azt mutatja, hogy a szellemi hierarchia már bármikor szétrombolható, és helyére bármikor benyomulhat a legnagyobb tőketulajdonosok paktumára épülő destruktív diktatúra. A forradalmak második hulláma akkor jön el, amikor a világot meghatározó tőkestruktúrák a szakralitás többnyire már tehetetlen maradványait is túlságosan zavarónak érzik, és nyíltan át is veszik a társadalmi újrateremtési folyamatok irányítását. Az előbb Németalföldön, majd Angliában és végül a legvéresebb módon Franciaországban lezajló „polgári forradalomnak” nevezett tömeggyilkosság-sorozatok a szellemi hierarchia maradékát is megsemmisítik, ettől kezdve a szellemi méltóság és tekintély egyszerű prostitúcióvá fajul. Az „értelmiségnek” nevezett megfélemlített „kitartottak” alapvető feladata az, hogy minél meggyőzőbb magyarázó-ideológiát barkácsoljanak össze a nyílt diktatúrát gyakorló tőketulajdonosok „demokráciának” álcázott terrorja számára. És végül a XX. században eljön az utolsó „forradalmi hullám”, amely a napjainkra sima prostituáltként kitartott értelmiségi szerepet is feleslegesnek véli már. Eljön a tömegek lázadása, amelyet persze precízen megterveztek a világ nem létező urai. Ez az engedelmes munkaerő és fogyasztóerő állattá silányított nép „egyenlősítési apoteózisa” legvégső fázisa, amikor a „szellemi egyenlőség” a reality show állat-alatti lét-minőségének „szuterénje” szintjén stabilizálódik, és válik lassan „kötelezővé” mindenki számára. Bár a kérdésben lejtő szerepel, innen már nem is lejtő, hanem szabadesés zajlik, a politika ezzel végleg felszámolja önmagát, pontosabban felszámoltatják saját magát a politikával. Zajlik még egy hősies történelmi utóvédharc az elmúlt évtized során például a magyar kormányzó erők részéről, és itt-ott máshol is a világban, de amint azt a Parlament Elnökének megrendítően őszinte és nem túl derűlátó nyilatkozatai jelzik, ez inkább már csak rezignált kármentésként értelmezhető. Elméletileg is elég nehezen elképzelhető a lokálisan értelmezett „lejtőről való visszafordulás” a „gyakorlati” következményekről már nem is beszélve. Ez némi túlzással abban nyilvánul meg, hogy a kormány szinte minden szellemi kármentésre irányuló törekvése nyomán szinte az ENSZ Biztonsági Tanácsának szintjéig eszkalálódó globális konfliktus robban ki. Ezek a konfliktusok azért arra jók, hogy a globális beszéd-térben megjelenhet az a narratíva, amely egyébként aligha volna megismerhető azok számára, akik talán még mutatnak reflexív viszonyt a politika világának önfelszámolásához. Ahogy arról már más alkalommal is szólhattam is a Présházban, most sem tudok másként fogalmazni, a szellemi káosz felé haladó lepusztulási lejtőről úgy lehet visszafordulni, hogy a pusztító erőkkel még nagyobb építő és alkotó energiákat szegezünk szembe. Ez pedig mindenekelőtt mély hitet, szívós tanulással megszerzett és folyamatosan gyarapított tudást, elszántságot, és becsületes kitartást igényel.

 

- Egy nagy európai szervezet első számú vezetőjéről is készültek burlesque-filmbe illő videofelvételek: a politikus alkoholmámorban dülöngélt komoly rendezvényeken, majd önmagából bohócot csinálva szalutált, illetve megcsókolt kopasz fejeket. Mégis, az első videó után három évig csúcspozíciójában maradhatott, hatalmas fizetést – most gigantikus nyugdíjat – húzva, lejáratva a nagy európai szervezetet. A demokrácia ellehetetlenülését – vagy eleve életszerűtlenségét – mutatja-e, hogy ilyen helyzetben nincs testület, amely léphetne?

 

- Ezek és az ehhez hasonló esetek is azt a feltevésünket erősítik meg, hogy a demokratikus eljárásrend kizárólag arra szolgál, hogy hivatkozási alap lehessen ahhoz a hamis állításhoz, hogy ami fennáll, az valóságos demokrácia. Ami ugyanis ténylegesen fennáll, az egy olyan jól álcázott, ám annál keményebb diktatúra, amelyben a valóságos döntések egészen máshol, és máshogyan születnek, mint azt a jól megtervezett látványtechnika sugallja. Európa, mint szellemi értelemben vett „nagy kultúra” (Oswald Spengler szóhasználatával élve) csak addig létezett, amíg képes volt azokat a szellemi energia-mezőket fenntartani és gyarapítani, amit a kereszténység univerzális szakralitása jelentett. Amióta ezt előbb a reneszánsz, aztán a felvilágosodás eszmerendszereivel lerombolták, és helyére a nyugatias modernitás deszakrális civilizációja került, Európa szellemi entitásként nem létezik, csak fennáll. Persze ez óta is mindig van egy hamis ideológiai konstrukció, amely egyre hatalmasabb dimenziójú médiatámogatást kap, vannak könnyeztetően szép és patetikus teatralitással előadott „értékek”, de az egész mindössze a globális tőke-struktúrák lokális fogyasztásra szánt látványtechnikája. Európa ugyanolyan alávetett periféria, mint a világ bármely más térsége, ahol az uralmi struktúrák és technikai kiszolgálóik értelmileg és erkölcsileg a prostituáltak szintjére süllyesztett páriák. Igaz, jól kereső páriák, de a világ nem létező irányítói számára úgy látszik valóban fontos és értékes teljesítményt nyújtanak azzal, hogy hamis narratíváikkal alkalmatlanná teszik a beszéd-teret a lényeg elbeszélésére, és ez által egész Európát az átgondolt és összehangolt valóságos cselekvésre. Az említett személy arra is jó példa volt, hogy vele a tényleges irányítók azt is világossá tegyék, hogy nem tűrnek semmiféle kontrollt, a szó szoros értelemben azt csinálnak, amit akarnak, már-már provokatív módon, oktatófilmként mutatták meg azt, hogy mi is van a liberális demokrácia paravánja mögött. Mindezt a társadalompszichológia a „learned helplessness” fogalmával írja le. Ez az elnevezés arra utal, hogy ha egy személyt vagy egy emberi közösséget olyan gyakorisággal és kiszámíthatatlansággal aláznak meg, hogy egy idő után rezignáltan és mintegy apátiába süllyedve már olyankor sem tanúsít ellenállást, ha ezt minden kockázat és/vagy retorzió veszélye nélkül megtehetné. Európa népei már régóta élnek e destruktív tanulásra ösztönző nyomások alatt, és a legutóbbi időkig az ellenállás semmi jelét nem mutatták már. Az utóbbi néhány év során azonban vannak változások, amelyek legalább kissé megnehezíthetik majd a prostituált uralmi struktúrák dolgát, de egyelőre nincs még közös átfogó elbeszélési mód sem, a közös összehangolt cselekvésről már  is beszélve. Amit tehetünk az egyelőre annyi, hogy lelki, erkölcsi, szellemi értelemben ébresztgetjük Európa népeit. 

 

- Nevetséges állítás: az Ipoly hajózható folyó. Száz éve hangzott el Párizsban, de nem nevettek rajta, hanem véresen komoly döntést hoztak az akkori fake-news hatására, mely döntés nemzedékeken keresztül szenvedéseket – sőt esetenként halált – okoz, mind a mai napig embereknek, családoknak. A borzalmas döntést hozó politikusok dúsgazdagon élhették le életüket, nagy örökséget hagyva utódaikra. Mi a garancia arra, hogy a mai brüsszeli testületekben nem hoznak hasonlóan tragikus döntéseket?

 

- Apponyi Albert híres száz évvel ez előtt Párizsban elmondott „védő-beszéde” arra a feltevésre alapult, hogy amint nemrég Jeszenszky Géza is fogalmazott: „Európa a racionális vitákra” épül. Ha ez igaz lett volna 1920-ban, vagy mondjuk harminc éve, vagy éppen napjainkban, akkor aligha mehetett volna végbe az, ami végbement, végbe megy ma is, és ahogy ez kinéz, végbe fog menni a jövőben is. Mindkét itt említett személy a magyar történelmi osztályok végzetes illúzióira építette/építi elképzeléseit, arra, hogy Európa valóban az, aminek cinikus prostituált uralmi elitjei mondják. A kérdésére adott rövid válaszom tehát mindössze annyi, hogy semmi. Semmi nem garantálja azt, hogy Európa uralmi struktúrái ne hozhatnának bármikor olyan döntést, ami számunkra akár újabb történelmi tragédiához vezetne. Némi cinizmussal szólva legfeljebb a rendkívül nehézkes bürokratikus intézmények és eljárásmódok elképesztő belső tehetetlensége lehetne az, ami legalább is lassítaná egy ilyen tragédia beteljesedését. Mohács és Trianon is azért következhetett be, mert a magyar uralmi elitek alaptalan feltételezésekkel éltek Európa önazonosságát illetően. Nem észlelték, vagy ha észlelték is, nem voltak képesek helyesen értelmezni azokat a globális hatalmi rendszerben megmutatkozó tektonikus törésvonalakat, amelyekbe aztán sikeresen taszítottak bele a Szent Korona szakrális történelmi Magyarországát. Vagyis újra megrendítően mutatkozik meg Bibó István megfogalmazásának pontossága, az eltorzult magyar alkatról és zsákutcás magyar történelemről, amikor értelmi és erkölcsi lezüllésről beszél. Hiába kerülgetjük tehát, egy idő után a legkényesebb kérdéseket is fel kell tenni önmagunknak, ha valóban el akarunk kerülni egy esetleges harmadik nemzeti tragédiát. És e legkényesebb kérdések egyike az, hogy a magyar uralmi elitek vajon mindig birtokában voltak-e a tudásnak, a bátorságnak és a becsületes elszántságnak, kitartásnak, amely erények nélkül nincs megmaradás. Trianon nem dátum, hanem egy történelmi folyamat, egy olyan lejtő kritikus „letörése”, amelyen nagyjából a Hunyadiak óta van a magyar nemzet. Ahogy a Nyugat is nagyjából akkoriban került a deszakrális civilizáció lejtőjére, a jelek szerint mi sem tudunk e lejtőn megállni sem, nemhogy visszafordulni. Amit teszünk időnként, az az, hogy a legmélyebb gödrökből is csodával határos módon valahogy mégis kiemeljük magunkat, ékes bizonyítékaként annak, hogy a csoda az egyetlen valóság. De hogy e csodák történelmi energiája a XXI. század felfoghatatlan kihívásaira is képes lesz-e választ adni, azt nem tudjuk.

Puszt Tibor sikerfilmje

A Lajos Fábián megöletése című kisjátékfilm óriási sikert arattott, az alkotást a Magyar Filmakadémia pesti Király Klubjában mutatták be szakmai közönség előtt - írja a sajtó. Puszt Tibor Szkíta Aranyszarvas-díjas rendezőnek tett föl kérdéseket a Gondola.

- Mester, filmje Páskándi Géza novellája alapján készült. Eszerint a pártállam emberekre gyakorolt nyomását óhajtotta kifejezni. Ám a filmben megjelenik a zsebtelefon is. Hogyan alakítja át ez a mozzanat a film üzenetét, sugalmazását?

- A diktatúrák mindig a társadalomban beépített bűntudatra épülnek. Amikor megjelenik a zsebtelefon, érzékelteti, hogy új gondolatdiktatúrák kiépülését éljük át, eszerint most például ha nem mész el a pride-felvonulásra, akkor annak szervezői szerint nem vagy demokrata. A film egy figyelmeztetés: a demokrácia csak akkor él, ha bátrak vagyunk, és merjük vállalni hitünket.

- A hatósági bűntudatkeltés tragikomédiáját mutatják be a kiváló színészi produkciók, a felejthetetlen élményt adó Rátóti Zoltán, a hiteles alakmegformálással előálló Vass György, és az "örök ávós tisztet" megelevenítő Nagy Márk. A forgatás alatt mit tapasztalt, a színművészek mennyire élvezték a feladatot?

- A rövid ötnapos forgatás miatt, fegyelmezett és felkészült munkájuk nélkül nagyon nehéz lett volna elkészíteni ezt a filmet. Köszönettel tartozom nekik, mert tehetségük és remek alakításuk nélkül nehéz lett volna sikeresen leforgatni a történetet. Úgy éreztem, őket is megfogta Páskándi szelleme, és tehetségük hitelesítette a történetet. Ki kell emelnem Schwindl Endre operatőr remek munkáját, és köszönettel tartozom a stábnak is.

 - A film hátborzongatóan idézi fel a mindenkori hatósági csököttséget, az állampolgár fokozódó önmarcangolását, a „Mi mindent tudunk, ne titkoljanak el semmit” fenyegetés időtállóságát. Látva a nyugat-európai mai sajtócenzúrát, a véleménynyilvánítás szabadságának Berlin és Párizs által történő megsértését, a nyugat-európai gondolatrendőrség terrorját, elképzelhető-e, hogy a Lajos Fábián megöletése a Lajtán túl is bármikor lejátszódhat a valóságban?

- Ez már a létező valóság. Bűntudat az egykori gyarmatosításért, a kereszténységért, a létezésért, a normalitásért, mindenért. A múltat töröljük el, éljen és virágozzék a nyílt társadalom eszméje. Ott már kiépült az új diktatúra, mivel ilyen tapasztalatuk nincs, így észre se vették, mi történik velük. Önként és dalolva léptek egy orwelli világba. A mai diktatúrák furcsábbak és alattomosabbak, mint a régi, mert teljesen úgy épülnek fel, hogy folyamatosan a gondolataidat próbálják befolyásolni, úgy, mint a filmben a rendőr, de valóságban a hátteret az internet adja. Ő a világunk gondolat rendőrsége. Nekem folyamatosan Ray Bradbury regényéből készült Fahrenheit 451 című film jut eszembe. Az 1966-ban készült alkotás, ma szinte a valóság.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Ma miért kell fölfedeztetnünk fiataljainkkal a magyar művészet azon alkotásait, amelyek – mint Páskándi Géza művei – a pártállam évtizedeiben keletkeztek, és remekművekké lettek?

- Szerintem az kulturális hagyomány, amellyel fenntartjuk a múlt alkotásainak érvényességét, sokat segít nekünk a világ megértésében. Ez segít nekünk, hogy elkerüljük a csapdákat, hogy mindig megharcoljunk szabadságunkért. Minden jó és igaz alkotó gondolata megmutatja azt a tükröt a múltból, amely segít a jelenben: Jókaitól Páskándiig. És nekünk, a mában élőknek észre kell vennünk, mit üzen a múlt. Ez segít abban, hogy észrevegyük – mondjuk – az örökké lopakodó diktatúrát.

 

gondola.hu

Szarvas a Filmek Házában

Puszt Tibor Szkíta Aranyszarvas-díjas filmrendező és Ifjabb Tóth György rádióriporter a Filmek Házában.

Kép: Kurucz Sándor Szkíta Aranyszarvas-díjas operatőr

Leroggyant bástya - Nándorfehérvár elesett

„A Szent Korona és Boldogasszony Szűz Mária országában - Állásfoglalás a Magyar Nemzet hiteles történelmét, a magyar nemzeti öntudatot megerősítő történelmi játék- és dokumentumfilmek készítéséér” – ezzel a címmel nyújtottak be petíciót a széles nyilvánossághoz neves magyar filmesek, köztük Puszt Tibor Szkíta Aranyszarvas-díjas filmrendező. Neki tett föl kérdéseket a Présház.

2018. december 23.

 

- Mester, „Elég volt a Magyarság meggyalázásából! A Magyar Nemzet történelme, műveltsége, kultúrája népművészete, anyanyelve iránti elkötelezettség fölötte áll a mindenkori pártpolitikának” – írják Önök. Szűk ötven éve „utolsó csatlósnak” címkézték a magyar társadalmat. Csak szellemi azonosság van-e az utolsó csatlósozók és az utolsó bástyázók között?

 

- Furcsa helyzetbe vagyunk: még mindig azok ideológiák határozzák meg jelenünket, amelyeket 1945 és 1949 között lefektettek: Andics Erzsébet, Molnár Erik és Mód Aladár. Amikor  utolsó bástyát írnak, akkor az a szellem bent van a szerzők tudatában, nem tudják, hogy amit ismernek és olvasnak,  

azt áthatja a marxista megközelítés. Itt kapcsolódik be a szándék, az alkotók megközelítése: ők nem egy közösségi filmet, hanem „az egyén tragédiájának bemutatása a közösségben” történet készítenek. Nem hősökről szól a történet, hanem antihősökről. A bajt én ott érzem, hogy nem érzik át  Nándorfehérvár ikonikus jelentőségét: a keresztény mítoszát. Nem látják: vallásosság eltér az emberek lelkében, a keresztény kultúra követésétől, a keresztény mítoszok lelkünkben elfoglalt helyétől. Az mindegy, hogy az alkotók nem érzik a társadalmi elvárást, az rendben van, de a megbízottak, akik az államot képviselik, az állam kultúrpolitikáját alakítják, nem támogathatnak olyan filmet, amely az állam és nemzet polgáraiban ellenérzést vált ki.

 

- „...aki nem büszke arra, hogy magyar; aki nem büszke arra, hogy több ezer éves történetünkben, történelmünkben megmaradtunk; aki nem büszke arra a nyelvre, műveltségre, kultúrára és népművészetünkre, amely egyedülálló; az ne készítsen állami forrásból, az adófizető állampolgárok pénzéből HAMIS történelmi játékfilmet!" - fogalmaznak petíciójukban. A hatalmas pénz megszerzésén kívül mi lehet még a "készítők" célja?

 

- Először is az valóban hajtja mindig a filmeseket, hogy ki csinálja a legdrágább filmet. Ez mint egy hagyomány gyűrűzik át a kommunista filmgyártásból, mint  értékmérő. Másodszor úgy gondolom,  amikor egy ilyen filmet akar valaki készíteni, már a megírásakor rengeteg kutatást és tanulmányt kell készíteni. Nagy példák vannak erre, nem akarok mást megidézni, mint Gárdonyit, aki regénye megírásakor rengeteg kutatást végzett, vagy Várkonyit, akinek Nemeskürty tanár úr sok történészt (pl. László Gyula) biztosított a film elkészítéséhez. Ilyen a nemzeti szempontból fontos filmet nem lehet csak egy filmként megírni. Kell egy komoly regény, egy történelmi tanulmány. Ez egy hosszú folyamat, egy ilyent írni, de ha Nándorfehérvárról akarok filmet csinálni, kicsit könnyebb, ott van a Hunyadiak történetét író Bán Mór, aki rengeteg tényt felkutatott, vagy számítógépes grafikával készült változat szerzői. Akik már évek óta foglalkoztak történettel. A könyvet megismerve van benne egy kis filmes okosság.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. „Az utolsó bástya rekordösszegű, hétmilliárdra tervezett film minden elemében meghamisítja a magyar történelem e dicső fejezetét, és manipulatív eszközökkel rombolja a nemzeti öntudatot” - írják Önök. Az európai Balassi-folyamat civil mozgalom, az utolsó bástyáról készülő filmet – egyébként Nándorfehérvár nem az utolsó bástya volt – állami pénzből forgathatják. Baj-e, és ha igen, miért baj, ha a civil és az állami irány szögesen eltérő?

 

- Ez a film és szelleme a multikulturális trendnek felel meg. Én azt gondolom, nem mehet ennyire szembe a politikával és az emberekkel. A döntéshozók azt hiszik, hogy megkérdőjelezhetetlen felhatalmazást kaptak. Azt sem lehet átugrani, hogy ők is valamilyenek: valamilyen ízléssel, felfogással rendelkeznek. Az ott ülő emberek közelebb vannak a multikulturális világhoz, mint a nép-nemzeti gondolathoz. A Vajna által felállított struktúra a rendszerváltás óta a legjobb, de működésében az üzleti modellt alkalmazza. Ez azonban az állam által támogatott filmgyártás. Igazán nincs elvárás, hány és milyen  film készüljön. Alapproblémák vannak, amelyek ehhez a deformált működéshez vezetnek. Az ellenzék nem szokott arról beszélni, hogy hívei közül hányan rajzolnak keresztet a kenyér hasára, mielőtt megszegnénk, és hány hívüknek a legfontosabb a magyar himnusz, és a déli harangszó. Ez kéne figyelembe venni.

 Polgárháború után - megbékélés

A Femen szélsőséges feminista mozgalom aktivistái zavartak meg egy Franco-tábornokot dicsőítő felvonulást Madridban vasárnap. Extrém szöveget írt a nőjogi szervezet három provokátora mezítelen felsőtestére, így tiltakozva az ellen, hogy Spanyolországban törvényesen lehet a néhai diktátort éltető rendezvényt tartani. A rendőrség azonnal közbelépett. Korábban vörös színű békegalambot festett Franco-tábornok (1892-1975) sírjára egy szélsőbaloldali spanyol provokátor a Madrid melletti Elesettek Völgyének bazilikájában. Salamon Konrád történész professzornak tett föl kérdéseket a Présház.

2018. november

- Professzor úr, Franco tábornok kínált-e legalább utólagos példát ahhoz, hogy Magyarországon a 100 évvel ezelőtti polgárháborús megosztottságot hogyan lehetett volna meghaladni?

 

- Franco tábornok annyiban példa, hogy ő a 600 ezer áldozatot követelő, nagyon véres és kegyetlen spanyol polgárháború befejezése után egy évvel, 1940-ben a társadalmi megbékélést elősegítő intézkedést tett. Elrendelte az „Elesettek völgye” nevű emlékpark és emlékmű megépítését, amely a spanyol polgárháború minden áldozatának az emlékműve, ahová sok baloldali áldozatot is áttemettek, bár többeknek a családja tiltakozott ez ellen, s a baloldal ma is bírálja az emlékművet. Egy polgárháború után tehát nagyon nehéz a társadalmi megbékélés megteremtése, de ennek ellenére minél előbb hozzá kell fogni.

Magyarországon elsőként a Katolikus Püspöki Kar 1919. augusztus 22-ei pásztorlevele hívta fel a figyelmet arra, hogy a fehérterrort el kell kerülni, s ha ezt az ellenforradalmi politika megfogadta volna, nem alakul ki polgárháborús helyzet. Ráadásul a pásztorlevél csak a kommün időszakát bírálta, amit tehát nem mosott össze az előtte lévő köztársasággal. A megbékélés érdekében pedig azt hangsúlyozta, hogy be kell vezetni „a gyakorlati kereszténységet mint megértést s jogtiszteletet, mint jó viszonyt s összetartást a nemzet összes társadalmi osztályaiba, s tiszteljük meg egymást a felebaráti érzések s az emberi jogok, a társulás és szervezkedés szabadságának elismerésével.”

 

- Idehaza 1919-ben csaknem 600 embert pusztított el a vörös terror, majd fehér terror következett. Franco tábornok kínált-e mintát a keresztényi megbocsátásra, amelynek révén a fehérterror elkerülhető lett volna?

 

- A 600 áldozatot követelő vörösterror után a fehérterror elkerülésére a püspöki kar pásztorlevele egyértelmű javaslatot tett: „Álljon tőlünk távol minden bosszúvágy, megtorlás, - álljon ez távol egyesektől és osztályoktól. Itt nem győzött le, nem tepert le osztály osztályt, nem győzte le senki a munkásosztályt, hanem a gazdasági és társadalmi rend gonosztevőit törték le. Nem lehet tehát köztünk arról sem szó, hogy a középosztály most már megint uralkodhat a munkásosztály fölött; nem lehet szó reakcióról, sem elnyomásról. (…) Reakcióról tehát, mely elnyomást, véres viszonzást s üldözést jelent, - mely kínzókamrákért kínzókamrákkal, vörösterror helyett fehérterrorral fenyeget, köztünk még szó se essék. A proletárdiktatúra emberségből kivetkőzött gonosztevőinek dicsőségére köztünk senki sem áhítozhat!"

A pásztorlevélben megfogalmazottak politikailag is reálisak voltak, mert a proletárdiktatúra 1919. augusztus 1-jei bukása után az annak során tisztséget, fegyveres szolgálatot vállalók – egy-két elszigetelt, jelentéktelen kísérlettől eltekintve – semmiféle ellenállást nem tanúsítottak. A bosszúvágyat azonban nem sikerült megfékezni, s a fehérterrornak legkevesebb annyi áldozata lett, mint a vörösnek. Ez a polgárháborús helyzet fokozta gyűlöletté a bal- és jobboldal közti ellentétet, ami mind a mai napig tart, s napjainkra immár a magyar nemzet egészséges együttműködését veszélyezteti.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Ezúttal nem a magyar művelődésből, hanem egy másik európai nép kultúrájából mit fedezhetünk fel avégből, hogy idehaza a mai „vörös” gyűlölködést enyhítsük?

 

- Franco tábornok példáját legalább a magyar események 100. évfordulóján követni kellett volna. Például a vörösterror áldozatai emlékművének tervezett visszaállítása helyett a vörös- és fehérterror áldozatainak közös emlékművét kellene felállítani, amivel a nemzeti oldal csillapíthatná a hazánkban tapasztalható kölcsönös gyűlölködést, amely már szinte az emberek mindennapi életét is megkeseríti. Ugyanakkor a százéves évforduló alkalmat adhatott volna arra is, hogy a nemzeti oldal ne elégedjen meg az akkori eseményekre aggatott néhány lebecsülő jelzővel, hanem tudományos vitaüléseken, a tények alapján tisztázza az akkor történteket. S azt sem szabad feledni, hogy a nemzeti oldalnak épp az lenne a feladata, hogy a magyar történelem minden értékét feltárja, így az első világháborús vereség utáni kétségbeesett küzdelem sem lehet gúny és megvetés tárgya. Mert minél gazdagabb és sokrétűbb a nemzeti múlt, annál erősebb a nemzeti érzés. A nemzeti panteonban ugyanis nincs jobb-, illetve baloldal, még akkor sem, ha vannak, akik ezt nem ismerik fel.

Harmincéves a Hitel

Immár harmincéves a Hitel folyóirat. A jubileum alkalmából Papp Endre főszerkesztőnek tett föl kérdéseket a Présház.

2018. november 11.

 

- Főszerkesztő úr, a folyóirat indulása előtt Csoóri Sándor, később a legrangosabb magyar irodalmi díjjal, a Balassi Bálint-emlékkarddal kitüntetett költő, a folyóirat első főszerkesztője úgy fogalmazott, hogy a Hitelre mint szellemi műhelyre van szükség, azért, hogy a hazafias gondolkodású értelmiségiek is meg tudják fogalmazni, össze tudják csiszolni az ország fölemelését segítő gondolataikat. Most, immár a XXI. század második évtizedének vége felé közeledvén ez a műhelyjelleg hogyan viszi előre hazánk megerősítését?

 

– Bizonyos szempontból semennyire, hiszen felsőbb hivatalokban felettébb következetesen viszonyulnak a laphoz: észre sem veszik. Tizenkilenc éve vagyok szerkesztője a Hitelnek. Ez idő alatt nem akadt olyan kormányzati képviselő, aki érdeklődött volna a gondolataink iránt. Pontosabban egy esetre emlékszem, akkor is a hivatalos álláspontot védték meg „földügyben” azzal szemben, amit korábban megjelentettünk. Míg Csoóri Sándornak még voltak illúziói arról, hogy odafigyelnek arra, amit mond – keservesen csalódott is –, nekem már nincsenek. A szellemi életet leválasztották a politizálásról. Közügyeinkbe már csak azok szólhatnak bele, akiknek azt a hatalom megengedi. A humán értelmiségtől jobb híján azt várják, foglalkozzon esztétikai vagy saját „szakmai” kérdéseivel, s ne szóljon bele a „nagyok” dolgába. Legyünk azonban önkritikusak: szerzőink is ritkán döntik be a szerkesztőség ajtaját szellemi közösséget teremteni akaró, eredeti írásaikkal. Minőségi olvasóból sincs sajnos sok. Ez a helyzet látszólag tétnélkülivé teszi a magyarság sorsgondjairól való írói elmélkedést. Ám ami megmaradt: a kulturális alapozású, szabad gondolkodású, az egyének autonómiáján álló nemzetközösség megőrzését kívánó magatartás jelen van a mai Magyarországon is. Jelenleg ez már csak alternatíva, de akinek igénye van rá, csatlakozhat hozzánk. Relatíve kevesen vagyunk, de sokan vagyunk kevesen.
 

- A Hitel folyóirat több féle civil kitüntetést kapott. 2002-ben a szerkesztőség megkapta a legrangosabb magyar újságíró-díjat, az Európa-érmet, átvette Csoóri Sándor főszerkesztő. A díjátadó konferencián előadást tartott a XX. század legnagyobb magyar filozófusa, az Amerikában élő – azóta elhunyt – Molnár Tamás. Legutóbb Ön vette át a Bethlen Gábor díjat a pesti Vármegyeháza Dísztermében 2016. november 18-án. Milyen értékvállalásban erősítik meg Önöket a civil elismerések?

 

– Ne feledkezzünk meg a Magyar Örökség díjról sem, amit az 1935 és 1944 között Kolozsváron megjelent Hitellel együtt kaptunk! Miben erősít meg? Próbálom helyén kezelni a dolgot. Ezek az elismerések éppen azért fontosak, mert a civil világból érkeztek. Létezik az igény a műveltségben felismerhető és személyes azonossággá tehető magyar szellemiség iránt. A probléma ott van, hogy ez az igény nem járta át a társadalmat, amely jobbára közömbös, más része meg akar szabadulni nemzeti „kötöttségeitől”, s akadnak olyanok is, akik hasznot remélve a központi akaratnak kívánnak megfelelni. Abban mindenesetre megerősítenek az elismerések, hogy tudatosítsuk magunkban: a nemzeti retorika önmagában még csak külsőség, hatalmi eszköz. A magyarság – mint harminc éve sem – most sincs jó mentális és erkölcsi állapotban. Ne tévesszen meg minket a pillanatnyi anyagi gyarapodás! Mintha amnéziásak lennénk: elfelejtettük a konszolidált kádárizmus pocsolyameleg világát, az akkori elégedettség – hízik a disznó az ólban, mindig van munkahely, lehet sokat enni, ha befogom a számat, békén hagynak stb.– árát: a tudati-erkölcsi züllést. Mindig ez a visszatérő gond: a politika mindenekelőtt az anyagi vágyakat igyekszik kielégíteni, ha a lelkekről van szó, beéri az érdekében álló ígérő-fenyegető manipulációval.

 

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A Hitel névadója szerint a becsületet, az adott szó szentségét, a cselekedetek egyességét foglalja magában a hitel szó. Önök mennyire érzik érvényesnek – hatályosnak –, és hogyan állítják a mai olvasók érdeklődésének fénykörébe a legnagyobb magyar hídépítő, akadémialapító, folyamszabályozó – és más – gondolatait?

 

– Következetesen akarjuk képviselni Széchenyi István gondolatát: „ha valami felemelheti még a hazát ön boldogságára (…) az semmi egyéb nem lehet, mint Nemzetiség és Közértelmesség”. A nemzeti jelleg és a műveltség szoros összetartozását fogalmazta meg majd’ kétszáz éve, s szavai aktuálisabbak, mint valaha. A magyarságot a kultúrája, az abba kódolt emberi tartás mentheti meg attól, hogy eredeti tartalom nélküli elnevezéssé váljon csupán. Tudom, ez az elv sokak számára riasztó lehet: magyarnak lenni igényességet jelent önmagunkkal szemben? Bizony, a Hitel alapgondolata – hinni és hihetni egymásnak – ezt sugallja. Lássuk be, menthetetlenül anakronisztikusak vagyunk.

Kép: hitelfolyoirat.hu

A XIV. Bálint napi Balassi-fesztivál - pályázat

…víjjak kardra és kopjára, s a gonosz, ez legyen a jussom, már jóhíremtől megfusson.

 

Balassi hódolói

 

A sok ezredéves múltban gyökerező magyar közműveltség rajongóinak, az európai életérzés iránt vonzódó fiataloknak élménykínáló alkalma az európai életérzés ünnepe, a Bálint napi Balassi-fesztivál. Az európai Balassi-folyamat kiindulópontja – a www.balassi.eu – pályázási lehetőséget nyit önkormányzatoknak, művelődési intézményeknek, könyvtáraknak, civil közösségeknek, értékőrzőknek, énekkaroknak, az elithez tartozó vendéglátóhelyeknek a XIV. Bálint napi Balassi-fesztiválhoz – az európai életérzés ünnepéhez – kapcsolódó rendezvény megszervezésére. 2019-ben a fesztivál a Balassinak hódoló verseket emeli az irodalombarátok érdeklődésének fénykörébe ”Szép világom fejre fordul ki vitézül végen állott homlokáról vér lecsordult itthon bújdos balga vádlott" – adja meg a Bálint nap vitézlő hangulatát Ferenczes István Balassi-kardos székelyföldi poéta.
 

Az európai költőóriás felidézéséért a 2019. február 13-án és 14-én – szerdán és csütörtökön – sorra kerülő zenés irodalmi esteken, az európai életérzés ünnepén azokat a verseket célszerű megjeleníteni, amelyekben az utókor költészete felidézi a nagy elődöt: „…de az ég fegyveres sátra, nem búcsúsok lobogója, de villám-lobogós kopja, hitem nem a szenteltvízben, de kardomban adtad Isten” – ötvözi fájó élményeivel a szenvedélyt Tóth Bálint, a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjjal, a Balassi Bálint-emlékkarddal elsőként – 1997-ben – kitüntetett költő.

 

                     A pályázat különösen ajánlott az európai értékeket finomító, megújító szervezeteknek, a sok évezredes hagyományt hatásosan fejlesztő civil egyesületeknek, kórusoknak, valamint az igényes vendégváróknak: éttermeknek, fogadóknak. "Míg odakint ölnek, bent lovak prüszkölnek, élvezik ízét zabnak. Feszes inaikban, hatalmas tavasz van, istállók szétszakadnak. Pálinkám lenyelem, ott, hol a kegyelem, pejlovak megmaradnak" – kelt lovak idézésével is Bálint napi érzést Döbrentei Kornél.

Kiváltképp örömmel látja a kiíró a határon túli magyar közösségek pályázatát: Fegyvernektől Tündéresig, Őriszigettől Magyarfaluig. Ugyancsak bizakodással várja az Európa távolabbi részein lakó, és a tengerentúli magyar közösségek pályaművét Santandertől St. Andrews-ig, Los Angelestől Hamilton Cityig. Fölfényezhetik az érzést: „God in His mercy has granted these glorious days. Let us each with good heart give His holy name its proper praise, Let us drink, in good fellowship living henceforth and always” – költötte át angolra Balassi versét John Ridland és Czipott Péter.

A fesztiválrendezvényeknek egy közös mozzanatuk van: a 2019-ben, azaz a magyar gyökerű nemzetközi díj életében a huszonharmadik alkalommal Balassi Bálint-emlékkarddal kitüntetett magyar poéta és külföldi műfordító megnevezése a közönség előtt. Az európai életérzés ünnepének boros rendezvényein az első koccintás ezen irodalmárok egészségére történik. A kitüntetettek nevét a Balassi-kard alapítójától, Molnár Páltól, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnökétől E-levélben kapja meg valamennyi pályázó előzetesen. A rendezvény többi része szabadon alakítható a pályázók ötletei, elképzelései szerint. Felhasználhatják a poéták verssorait:  „Csillagok, virágok, kikeleti lányok, áprilisi fényes szél, hogy tündököl minden, suhog, csattog ingem, Isten, engem éltessél, éltess nyolcvan évig, hadd legyek vitéz itt: a szellemi végeknél!” – fohászkodott Utassy József.

A pályaművet 2018. december 29-éig kell a preshaztarsasag@gmail.com és a balassikard@yahoo.com címre eljuttatni. A legjobbnak talált három rendezvénytervet az európai Balassi-kultusz központja, a www.balassi.eu bemutatja a világhálón, az alkotókkal rövid interjút készít a Présház Hírportál – www.preshaz.eu –, emellett a szervezők és családtagjaik meghívólevelet kapnak a Bálint napi Balassi-fesztivál központi rendezvényére, a Balassi Bálint-emlékkard XXII. alkalommal történő átadására. "Ó, én édes hazám, csuda évek során perpatvarban, csatán űzött engem kétség, álnok rókanépség, ördög, bú, szegénység” – idézi az európai költőfejedelem hazaszeretetét a felföldi Kulcsár Ferenc.

Figyelem! Fontos kitétel: ez a pályázat –  minthogy a Balassi-kard európai hagyománya immár huszonharmadik éve számottevő állami támogatás nélkül fejlődik –
nem jár pénzmozgással. A jutalom egy különleges rendezvényen való részvétel, és az ottani kapcsolatteremtés lehetősége. Tehát az utazás és a Budapesten tartózkodás költségeit maguk a pályázók viselik. Ehhez támogatást nem kapnak. A rendezvényen ez a pályázat nem kerül szóba. A pályázók a közönség soraiban foglalnak helyet. A kardátadás után találkozhatnak kiemelkedő magyar költőkkel, zeneművészekkel, borászokkal, alkotó értelmiségiekkel.
 

Nagy Gáspár írta: „Zólyomnak szülötte világnak űzöttje bátran elédbe áll itt: lelkemet akartad szívemet facsartad testemet megrongáltad  legyen akaratod sorsom záróköve lelkem immár tenálad Legszebb dallamomban zúgásod ahol van te nyitottad meg számat Énekem legvégül veled is megbékül tizenhatodik század!”

A thai-box harcosa

Szencsaj (Saenchai), a több szervezetnél is világbajnoki címet szerzett thaibox-harcos a fővárosi Groupama Arénát nézte meg 2018. július 31-én. Czinke Gábor, a Thai Box Akadémia vezetőedzője kísérte el, a magyar mesternek tett föl kérdéseket a Présház.

2018. augusztus 11.

 

- Mester, a gyors lábmunkájáról, lábsöpréseiről és egyenes rúgásairól híres versenyző, Szencsaj miért sejt lehetőséget a magyar thaibox jövőjében? 

 

- Saenchai folyamatosan járja a „nagyvilágot” így sok lehetséges ország közül Magyarországra is ráesett a választás. Szereti a lelkes magyarokat, valamint jó a kapcsolatunk a csapatukkal. Mindenhol próbál segíteni, ahol csak lehet. Úgy gondolja, Magyarországnak már vannak így is ügyes versenyzői, de jelenlétével, még jobban tudja motiválni nem csak a versenyzőket, hanem a hobbistákat is, így több embert a sportra is.

 

- Az ázsiai sportember dedikált egy thaibox-kesztyűt, amelyet a Thai Box Akadémiával és a Yokkao Hungary-vel közösen jótékony célokra ajánlanak fel. Ez a különleges küzdősport mekkora segítőkészsléget ébreszt a magyar pénzvilágban? 

 

- Saenchai a muaythai sportág sztárja, ahogy Messi a focié. Így a jótékony célú segítségével mindenképpen motiváció egy sportfelszerelés értékesítésénél, mely jótékony célra megy. Így nem csak a tehetősebb küzdősportkedvelők között figyelemreméltó személy.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A magyar fiatalok miként fedezhetik fel a thai-box hazai tudáskincsét? 

 

- A magyar fiatalok küzdősportban jók. Mondhatjuk, hogy egy jól küzdő nép vagyunk, csak sajnos a thai box-ot is utolérte korunk újdonsága a számítógépen és okostelefonon keresztül. Így a fiatalok kevésbé nyitottak bármilyen sportra, picit ellustultak. Mindenképpen rengeteg gyakorlással tudunk fejlődni a sportban fizikálisan és mentálisan.. A muaythai gyakorlása során megismerhetjük Thaiföld kultúráját. Ne felejtsük el, hogy egy thaiföldi sportról beszélünk. Ahhoz, hogy ezt a sportot megértsük, meg kell értenünk a muay kultúrát is.

Kép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

A lélek önvédelme

„A korszellem valójában egy láthatatlanul kifeszülő és szabályozó véleményháló. Ma ez az internetes világhálóban tetten érhető félelmetes valóság. Ömlik az információ, elvesztek a kollektív viszonyítási támpontok, nincsenek többé kőbe vésett törvények a fejünkben, a sokszor hallott és hangos hangok uszályában bizonyos dolgokra akkor sem mondunk már nemet, ha a lelkünk mélyén máshogy érezzük, mert nem akarunk kilógni a sorból” – írja cikkében Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a pszichológiatudomány kandidátusa,professor emerita. Neki tett föl kérdéseket a Présház.

2018. július 15.

- Professzor asszony, a mai értékvilág csúcsára a kereszténység parancsolatai helyett a pénz és azok birtokosainak követelései kerültek. Aki más hiten, azaz világnézeten van, azt elsöpri a szellemi erőszak. Önnek mi ad erőt, hogy ennek a terrornak ellenálljon?

 

- Sokan vagyunk azonos hiten,  Ők az én láthatatlan vagy éppen általam jól ismert olyan megerősítőim, szövetségeseim, akikkel együtt  kiállunk az élettörvény mellett, elfogadjuk a tízparancsolatot, mint kereszténységünk morális talapzatát.  A mi életünkben   a szocializáció során  már sejtjeinkbe égett a tízparancsolat. Közülünk számosan már nem formálisan vallásosak, hanem „a maga módján vallásosak”, ahogyan ezt Kopp Mária „Magyar lelkiállapot” 2008-as szerkesztett kötetének egy tanulmányából ismertem meg magam is. A keresztény /vagy protestáns keresztyén/ vallásgyakorlatában egykor meggátolt, megfélemlített nagyszülők, a hitéletet nem gyakorló fiatalok már csak az eredendő spirituális szükségletet hordozzák magukban, azzal a sejtéssel, hogy „valamilyen szervező erőnek lennie kell” más valóságszinten is, ami által az Univerzum fenn és lenn analóg törvények által irányított rendben működik. Egy fiatal informatikus szerint:”kell lennie egy legelső és legfőbb rendszergazdának”. A Magasabb Intelligencia név is Istent jelöli. Carl Gustav Jung 120 évvel ezelőtt azt állította,, hogy „mindenkinek van egy istene, akiben/amiben hisz. Kinek az Úristen, kinek a pénz, kinek a gyomra, s.i.t.” Vigyázzunk, kit állítunk az életünk vezérlő csillagának helyére. Nekem ők is láthatatlan szövetségeseim, akik életben hagyják magukban a legfelső erő iránti hitet, gyakorta az Ő keresését. Az ember bio-pszicho-szociális és spirituális lény. Aki a legfelső dimenziót materializálja,   „forintosítja”, az magát az élettörvényt pusztítja, akár tud róla, akár nem.

 Nincs kétségem viszont, hogy a sok irányból pusztított és az önvédelmébe belefáradt emberi hitek gyengesége, a keresztény életvezetési hitrendszer tanításának-tanulásának hiánya a kereszténység nagyfokú belefáradását eredményezte, ezt látom magam körül sokfelé. Ezért is tartom fontosnak, hogy minden módon erősítsük a  keresztény tanítások beültetését az ifjú szívekbe, hiszen ezek Európa megtartó erői minden más, esetleg erőszakosan behatoló  hitéleti erővel szemben. Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz, mondotta Schumann az Unió alakulásakor. Vigyáznunk kell európaiságunkra, közös identitásunkra. Építsünk úgy templomokat, mint őseink, ahol a szentség oltalma védelmezi hitünket és életünket, ahol megszilárdíthatjuk összetartozásunkat és tovább adhatjuk az életet oltalmazó  törvényeket. Ezért is gyűjtöttem templomra, abban a korban, amikor a formális hívői képviselet csökkent. Hiszem, hogy nem lesz ez mindig így. Ha lesz elég spirituális erőnk,  akkor fennmaradunk. Ezt a hitet pedig nem engedhetjük el!!!

 

- Az élet védelme szolgálatában áll a nemek evolúciósan meghatározott különbözősége. Az emberi kultúrák történetében ezt az igazságpillért az életképes kultúrák soha nem vonták kétségbe. Az élettörvényt ma felülírta az emberi hatalom önkényes törvénykezése, az előálló etikai relativizmus mindent viszonylagossá tett. Elképzelhető-e, hogy az úgynevezett „politikailag korrekt” rögeszmét épp azért erőltették rá a közéletre, hogy az oligarchia önkényes törvénykezése ellen a társadalmak ne tudjanak védekezni, és hogyan védekezhetünk mégis?


- Kérdésének megválaszolása meghaladja a kompetenciámat.  A félreértelmezett esélyegyenlőségi  küzdelemben a common sense-zel szemben győzött az újkori istenelv. Istent játszik a kultúra, ha a genetikai parancsot, az evolúció törvényét is felül akarja írni. Ez már nem a vallással szembeni felülkerekedő álláspont, hanem az élet ellen dolgozó erő. Belátástalan, erőszakos, tudományellenes, hiszen  akármit mondanak, az  emberi élet továbbviteléhez a nemek különbözőségének adott  erőit nem írhatjuk felül. Azaz nem szülhet a férfi, és nem nemzhet a nő, bármiként dönt az elméjével, a teste nem képes ezt követni. A „ránk erőltetés” valójában egy hatalmas médiagépezet tudatos munkájával történik, az „agymosás” ijesztő mértékű. Néha azt hiszem, a józan észt is felülírják a realitásellenes és burkolt ügyességgel belopózott információk, s ha eleget halljuk, már magunk se tudjuk, hányadán áll a világ!!! Valóban az xy kávé az, ami boldogít?  Tényleg a

wellness program pihentet? Tényleg az instant dolgok, félkész fogyasztási cikkek hagynak elég időt a szabad élethez? Ezek kímélnek meg? Tényleg tudománytalan és „bugrisság”, ha valaki istenhívő?  Tudomány és vallás valóban összeférhetetlenek? Az ész, a tudomány fölülír minden más érvényességet? Tényleg van életképes multikultúra? Minden vallás életelvű, ezért nincs ok semmilyen hitrendszer képviselőitől tartózkodnunk?

A mélyvalósággal  nem találkozhatunk, elhallgatás takarja el, hogy a fogyasztói kultúra istenének üzeneteit szajkózzák a fülünkbe,  s ha a többség már manipulált, akkor a hatalom elérte célját. Miért nem szabad pontosan ismernünk a háttérerők rejtett szándékait? Mert ráébrednénk az egyetemes érvénytelenségre és másként élnénk.Nem tudhatom, milyen erők állnak a manipulációs folyamatok hátterében, csak az indíték világos: a pénz az isten, az ember nem számít, akkor sem, ha világégés következnék, mert az itt és most a fontos /hedonizmus/, be kell beszélni, hogy csak a jólét számít, nem a jól-lét. Utóbbi a boldogság, megelégedettség és összetartozáson alapuló együttműködés. Ma éket kell verni minden együttműködő erő közé,  nehogy megerősödjék. A rejtett központi parancsnak kell érvényesülnie.

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Mennyiben segítene, ha történelmünk csodálatos apaalakjait fölfedeztetnénk fiataljainkkal: Károly Róbertet, aki Nagy Lajost hozta a történelembe, Hunyadi Jánost, aki Mátyás királyt készítette föl, Balassa Jánost, aki két fiát is Nürnbergben taníttatta, s mindketten a haza védelmében estek el, vagy Lekcsei Sulyok Balázst, akinek három lánya közül az egyik Balassi Bálint, a másik Bocskai István édesanyja?

- Szükséges volna, hogy erősítsük a gyökereinket, de ez már magában kevés! A hazaszeretet lesilányulása is része az identitásvesztésre törekvő  rejtett erőrendszernek. Már azt se tudd, ki vagy, honnan jöttél, „kinek fia-borja” vagy, nincs történelmed, nem számít, csak a ma, hogy éld a világodat kedvedre. Az individualizáló, énes-önzésre rátanító erők éppen az együttműködési hajlandóságot szedik szét darabokra. Nincs családi erőrendszer, mert „nincs idő” a bensőséges együttlétekre, Nincs barátságápolás, mert pénzt kell szerezni.  Noha a boldogságkutatás azt kiáltja: legyen párod, családod, barátod, fontos kapcsolatrendszered, ettől függ, hogy egészséges maradsz-e és hosszú életet élhetsz-e.

A hazát szeretni annyi, mint oda gyökerezni, annak a világában eszmélni és felcseperedni, érzelmi csápokkal belenőni az otthon világába. Hazafelé tartasz? – kérdezzük egymástól. Tényleg? Mert akkor van hazád, ha otthonod van. Ott van az életed értelme, értéke, biztonsága. Csak az a fontos: kiért élsz, miért élsz? Aki erre tud válaszolni, az meg tudja adni az élete értelmét. Ha ezt az értelmet idegen erők rombolják szét, vagy felülírják manipulált örömforrások ígéretével, akkor csak csalódottság és frusztráció az eredmény. Aztán az értelmetlenség érzésből következő depresszió. Így élünk mi, nem csak Pannóniában, hanem lassacskán szerte a világon.

Egyetlen válaszom minden kérdésére a hitem. Isten,  életünk legfőbb „rendszergazdája” világosan kimondta, és végre súlyos árakon is meg kell értenünk: a szeretet a létezés gyökere és fenntartója. Ahol ez  lehet a fő erő   /szerelem, párkapcsolat, család, barátság, közösség, gyülekezet, stb./, ott jelen van az élet. Ez lehet az egyetlen reménységünk is a „halálkultúrával” szemben.

Migrációs sokk

A tömeges migráció sokként érte az európai társadalmakat, s Magyarországnak is komoly veszéllyel kellett szembe néznie. Harrach Péternek, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetőjének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál

2018. július 29.

 

- Frakcióvezető úr, legnagyobb vagyonunk a szuverenitás. A brüsszeli szélsőség azonban - mint a kormányfő fogalmazott - "elmoszkvásodik." A civil Magyarország mit tehet azért, hogy a közhatalmat megerősítse a magyarok biztonságának megvédésében?

 

- Egy ország akkor tudja szándékait a nemzetközi porondon érvényesíteni, ha kormánya erős legitimációval rendelkezik, közvéleménye pedig az adott kérdésben egységes. Ma Magyarországon a bevándorlás ügyében mindkettő adott. Az Európai Unióban nincs még egy kormány, amelyik demokratikus körülmények között harmadszor is kétharmados támogatással került hatalomra. A magyar lakosság túlnyomó többsége pedig elutasítja a tömeges bevándorlást. Mindkét esetben a „civilek” szándéka érvényesült. A civilek szervezetei – természetesen a valódi civilekre gondolok – a hazai és nemzetközi fórumokon hallatva hangjukat erősíteni tudják a kormány önvédelmi tevékenységét.

 

- A V4-ek együttműködése ellen szintén támadást indított a brüsszeli szélsőség. Egy kancellár az oszd meg és uralkodj fortéllyal is kísérletezett. Az Önök pártja mit tesz azért, hogy a V4-ek egysége fennmaradjon, sőt tovább erősödjön?

 

- Uniós küzdelmeinkben leghatékonyabb fegyverünk a V4-ek egysége. Ez az erő alkalmi partnerekkel kiegészítve képes arra, hogy megakadályozzon támadásokat, és keresztülvigyen kezdeményezéseket. Ezen túl a régió hosszú távú együttműködése is nemzeti érdek. A KDNP nemcsak támogatja a kormányzat V4-es törekvéseit, de a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes személyén keresztül közvetlenül befolyást gyakorol a szomszédságpolitikára és történelmi gyökerekkel rendelkező kapcsolataink ápolására.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi folyamat jelmondata. Önök milyen művelődési kezdeményezésekkel érik el, hogy a magyar emberek hazafisága erősödjön?

 

- A hazafias gondolkodás része a kultúrának. A kultúra szót ebben az esetben tágabb értelemben használtam. Önnek igaza van abban, hogy a szűkebb értelemben használt kultúra alkalmas befolyásolni az előbbit. A közgondolkodás alakítására leginkább közvetett lehetősége van a politikának. Ezt tesszük, amikor az oktatásban, a médiában, kulturális eseményeken igyekszünk megjeleníteni hazafias tartalmakat. Az értékhordozó civil és egyházi szervezetek támogatása is közvetett eszköz. Természetesen nem nélkülözhető a politikusok direkt hazafias megnyilatkozása sem.

Kép: MTI Fotó: Soós Lajos

Szkíta Aranyszarvas-díj - európai filmelismerés

Alapította 2002-ben Puszt Tibor filmrendező, Mihály Gábor szobrászművész és Molnár Pál újságíró. Átadása az adott év decemberében Budapesten. A díj azokat a magyar filmművészeket jutalmazza, akik több évtizedes munkásságukkal itthon és külföldön elismerést szereztek a magyar filmnek, és alkotásaikban a magyar és az európai szellemiség együtt van jelen. Az Aranyszarvas díj amely Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrász művész kisplasztikája kifejezi, hogy a magyar filmművészetben a divatáramlatok mellett a mélyebb emberi értékek is megmutatkoznak, s ezekre mind a közönség, mind a filmszakma, mind a hivatalosság figyelmét érdemes ráirányítani. A díj egyben megerősítést óhajt nyújtani azoknak a filmművészeknek, akik a múló divathullámok között sajátos és időtálló magyar filmnyelv kialakítására törekedtek. 

 

Kuratórium: Mihály Gábor, Molnár Pál és a kitüntetett művészek.

 

Laudáció Puszt Tiborról

Pálos László felvétele

Budapest, 2018. március 20., kedd (MTI) - Puszt Tibor filmrendező, producer kapja az idei Szkíta Aranyszarvas-díjat, amelyet kedden adnak át Budapesten - közölte Molnár Pál újságíró, a filmes elismerés egyik alapítója kedden az MTI-vel.

    Puszt Tibor játék- és dokumentumfilmek alkotója, producer és filmes fesztiválok, találkozók szervezője 1985-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd az 1988-ban első produkciós cégként megalakult Filmex Kft. ügyvezető igazgatója volt. 1989-ben producerként működött közre az első nem állami filmként gyártott hosszú dokumentumfilm, az apajpusztai környezetszennyezésről szóló, Magyar József által rendezett Lovas ünnep elkészítésében.
     A gólyák mindig visszatérnek címmel alkotta első játékfilmjét 1992-ben, amelyért több nemzetközi elismerésben is részesült. Számos dokumentumfilmet rendezett, köztük 1984-ben a Mesél a Filmgyár című munkát, valamint Filmsámán címmel Zolnay Pálról, Illúziók címmel Jancsó Miklósról, Elillanó évek címmel Csurka Istvánról, Isten igájában címmel Nyírő Józsefről, Virradat címmel Szabó Dezsőről, majd Mecénás címmel Mihály Gábor szobrászművészről is készített portrékat.
    A méltatás szerint díszlettervezőként is közreműködött számos filmben, producerként pedig fél tucat alkotást jegyzett, köztük Jancsó Miklós az Isten hátrafelé megy című 1992-es munkáját.
    Megszervezte a Moholy Filmfesztivált, a dokumentumfilm-verseny 1999-2006 között számos fiatal magyar filmesnek nyújtott bemutatkozási lehetőséget. Díjai között szerepel még a Mafilm-emlékplakett, amelyet 1981-ben vehetett át, az MTV-nívódíjat pedig 1985-ben kapta meg. 

„A szabadság illúziója egészen addig tart, amíg hasznot hoz. Attól a perctől kezdve, hogy túl költségessé válik az illúzió további fenntartása, lebontják a díszletet, elvonják a háttérfüggönyt és láthatóvá válik a színház csupasz téglafala” - vallotta Frank Zappa.

Alighanem az amerikai filmmogul által csupasz téglafalnak nevezett mélyvalóság az, amelyet Puszt Tibor alkotásai mindig is láttatni akartak, látni segítettek. Dokumentumfilmjei fénnyel mutatnak a téglafalra, még azt is láttatják, hogy egy-egy téglafal nem feltétlenül csúnya: benne lehet a mester szakértelme és szépérzéke is.

Puszt Tibor 67 éves filmművész játékfilmek rendezőjeként, dokumentumfilmek alkotójaként, producerként és filmes fesztiválok, találkozók szervezőjeként színesítette a magyar filmvilágot az utóbbi csaknem fél évszázadban. Együtt dolgozott olyan művészekkel, mint Temessy Hédi, Raksányi Gellért, Szabó Sándor, Kubik Anna, Jancsó Miklós, Sándor Pál, Makk Károly, Mészáros Márta, Fazekas Lajos.

A Színház és Filmművészeti Főiskola 1985-ban történő elvégzése után a művész elősegítette a filmes rendszerváltozást, többek közt azzal, hogy az 1988-ban első produkciós cégként megalakult a Filmex Kft. ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett. 1989-ben producerként vezette az első nem állami filmként gyártott hosszú dokumentumfilm létrehozását, az apajpusztai környezetszennyezést bemutató, Magyar József által rendezett Lovas ünnep megalkotását.

Itt, ha nem is rendezőként, de reflektorfénybe helyezte a díszletek mögötti nyers téglafalat. 
Rendezői pályája a rendszerváltozás után indult. 1992-ben A gólyák mindig visszatérnek címmel alkotta első játékfilmjét, óriási nemzetközi sikerrel. Az 1956 emlékéhez kapcsolódó mű egyetlen évben – 1994-ben – három trófeát is Magyarországra hozott: Berlinben Nomináció-díjat, Chicagóban Nagydíjat, Tuniszban Rendezői díjat vehetett át a művész.

A történet Fekete István művéből való, s felszínre hozza a családtagok egymáshoz fűződő, áldozatkész szeretetét, az 56-os forradalom reményt keltő, majd szomorúságba forduló valóságát, s felragyogtatja a mítoszokból is, tájszeretetből is taplálkozó hazaszeretetet.

1999-ben Imre filmje címmel alkotott mozit, majd 2001-ben egy fájdalmas erdélyi témát feldolgozó film, az Ibrinkó következett. Ez utóbbi alkotásban is a mese, a táj, az emberi érzések nemes ötvözete ad mintázatot az élet szép díszletei mögötti sajgó megalkuvásokról.

A Szkíta Aranyszarvas-díjjal jutalmazott Jeli Ferenccel közösen rendezték a Sínjárók című alkotást 2006-ban. Kisiklott sorsok nyomora és szépsége töltötte ki a filmkockákat, remek színészi teljesítményekkel. Egy mikrovilág mutatta be az univerzum kérlelhetetlenségét, vakvágányra taszító erejét.

És már 2010 után került vászonra – dvd-kazettára – a Bedobozolt kacatok: emberi sorsok féltett, feledett, egy-egy legendát életre keltő, vagy örökre feledésben hagyó limlomai.

A dokumentumfilmek lajstroma hosszabb: 1984-es évszám kapcsolódik a Mesél a Filmgyár című alkotáshoz, és több más között készült két filmes portré, Filmsámán címmel Zolnay Pálról, majdIllúziók címmel Jancsó Miklósról. Puszt Tibor a jelek szerint törekedett – törekszik! – arra, hogy mesterei ne csak mesterműveikkel hagyjanak nyomot az utókornak. Többé vagy kevésbé saját személyiségüket is fedjék fel, mutassák meg a későbbi nemzedékeknek emberi arcukat.

Jeles év a 2004-es, ekkor Kardtársak címmel egy irodalmi díj történetét e sorok jelen elmondójával együttműködve dolgozta fel. Nagy Gáspár briliáns költő is szerepel benne, később, 2008-ban e műért Balassi-emlékérmet vehetett át – ő az egyetlen Balassi-érmes filmrendező a glóbuszon.

A további portrék már ebben az évezredben készültek: Elillanó évek címmel Csurka Istvánról, Isten igájában címmel Nyírő Józsefről, Virradat címmel Szabó Dezsőről.

Hát igen: ezeknek az íróknak a filmen való megörökítéséhez jelentős civil kurázsi kellett akkor – és kellene ma is. Nyírő Józsefhez például épp akkor nyúlt, amikor talán a legvadabb volt a hisztériakeltés az erdélyi író ellen államhatáron túl, és államhatáron innen is. A Csurka Istvánról készült filmjéért sem remélhetett hivatalos díjat, és a Szabó Dezső-i életmű filmre viteléért sem feltétlenül hívnak megy egy-egy rendezőt a Lajtán túlra, vagy éppen Los Angeles híres, déli városrészébe.

Ezekkel az alkotásokkal Puszt Tibor egyfajta küldetést teljesített, többek közt ezért is törekedett művészi csúcsminőségre.

Noha civil kurázsit nem igényelt, de ugyancsak küldetéses film a Mecénás címmel Mihály Gábor szobrászművészről szóló alkotás. Ebben a műben Puszt olyan művészi magatartást ábrázol, amely nemes makacssággal őrzi, és fogában tartva viszi át a túlsó partra az értékeket. Az értékeket, amelyeket a valódi Európát megalkotó Michelangelo, Bosch, Dürer, vagy magyar részről Mátyás király, Balassi, Pázmány képviselt, s amelyeket furcsa fordulatként: a kufárok vertek ki a templomból.

Díszlettervezőként is alkotott Puszt Tibor számos filmben, 2006-ban például a Millennium szobrászáról, Zala Györgyről szóló film számára; ezt Gál Anasztázia rendezte. Itt megint egy olyan alakot elevenített meg a művészgárda, amely alakot látszólag lehetetlen elfelejteni, hiszen remekművei között koszorúznak államférfiak, fényképezkednek turisták, hömpölyögnek buszok, autók, mégis, a szobrász neve ismeretlen, személye körül a kultusz egy jelenleg egy másik államhoz tartozó városban, Lendván él, pislákol, Budapesten közöny borítja.

Fontos tudni Puszt Tibor eddigi életművéről, hogy producerként fél tucat filmet jegyzett, köztük egy Jancsó-filmet is, az Isten hátrafelé megy címűt a kilencvenes évek elején. Ebben a politikai abszurdban egészen különleges szereplő csapat toborzódott össze, és noha azt hihetnénk, hogy a túlzások néha elragadták az alkotókat, ha a mai választási kampány abszurditásait látjuk, újabb film megszervezésére bátoríthatnánk a producert.

Rendezvényei közül a Moholy Filmfesztivált kell mindenképp megemlíteni, ez a dokumentumfilm-verseny 1999-2006 között zajlott, számos fiatal magyar filmest juttatott közönséghez és szakmai elismeréshez. Én magam a Moholy Fesztivál idejében kerültem kapcsolatba Tiborral, és emlékezetes élményekhez jutottam a nekem is, értékelésre kiosztott filmek révén.

Lényeges különösen egy filmrendező esetében, hogy akikkel együtt alkotott, azoknak milyen alkalmat adott tehetségük felragyogtatására. Itt mindenképp fontos Temessy Hédi példáját elővennünk, hiszen egy kiemelkedő színésznő legjobb filmes teljesítményének jegyzi a filmtörténet azt a szerepet, amelyet Puszt Tibor filmjében, A gólyák mindig visszatérnek című alkotásban mutatott. Temessy Hédi nagyon jól érezte magát ebben a rendezői környezetben, és éppen az ő játéka is kellett ahhoz, hogy a film külföldről, nagydíjat, külön díjat is hazahozzon. Ennek a szerepnek is köszönhette, hogy noha a magyar filmgyártás akkoriban takarékon működött, Temessy Hédi e film után több főszerepet is kapott.

Puszt Tibor több műfajban gyakorolt filmművészete hozzásegít minket ahhoz, hogy kíváncsiság ébredjen bennünk a díszlet és a háttérfüggöny mögötti világra is, amely nem feltétlenül csúnya, vagy csak csúnya. Puszt filmjeiben a szépség mindig jelen van, bár szinte soha nem hollywoodi tündöklésben. Puszt nagyon is közép-európai, és talán ezért is juttatja eszembe Milos Forman egyik meglátását. Eszerint: „A szép dolgok bátorítanak, hogy versengjünk velük, de a legnagyobb ösztönző az, ami bosszantja az embert.”

 

2018. március 20.

Molnár Pál

Péterffy Andrásé az idei Aranyszarvas

Péterffy András filmrendező, operatőr, producer, egyetemi tanár kapta az idén az erkölcsileg legrangosabb magyar filmelismerést: a Szkíta Aranyszarvas-díjat. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. december 26.

- Mester, Önről a szakmai elit azt tartja, hogy nemcsak jeles filmalkotó, hanem egy másfajta filmiskola megalapítója, egy kiemelkedő tanár is, aki a Színház-és Filmművészeti Főiskolán folyó tanítás alternatíváját teremtette meg. Mekkora civil kurázsi kellett mindehhez a rendszerváltoztatási kísérlet előtt és után?

- Bátorság nem, de helyzetfelismerés és egy kis furfang kellett a „Kommunikáció” szak elindításához. Amikor  az ELTÉ-n akkreditáltatni akartam, a Bölcsészkar nem akart ujjat húzni a Filmművészeti Főiskolával és nem vállalta, a Természettudományi Karnak viszont már „átnevezetem” a szakot „Videókommunikáció és alkalmazott videó”  másoddiplomát adó képzésnek. Ott örültek, mert a kutató szakok észrevették, hogy a videó elterjedésével egy újfajta kommunikáció kezd létrejönni, és a mozgókép készítés iránt megnő az igény.

Szóval továbbképzés néven futott, diplomások jelentkezhettek, akiknek már volt valami filmes-videós előképzettségük. Komoly tanári kart kértem fel (Miklós Pál, Peternák Miklós, Brückner Huba, Kurucz Sándor, Szilágyi Erzsébet). Akkoriban a MOVI-ban tartottuk a szakmai órák egy részét, jó szakmai felkészítést kaptak a hallgatók, és az élet meg kínálta az érdekes helyzeteket. Az első hallgatók erős ellenzéki attitűddel szemlélték a késő Kádár-kort és a változás aktív részesei lettek.

- Bő évtizeddel ezelőtt részt vettem egy beszélgetésben, amelyben Hintsch György, Jeli Ferenc, Morell Mihály és Puszt Tibor azt egyeztette, miképpen lehet magyar filmnyelvet kialakítani és megőrizni a jövőnek. Miért fontos a film világában a magyar filmnyelv?

- Szőts István 1945-ben a Röpiratában remélte, hogy megteremtődik egy nemzeti filmstílus. Ez a hatvanas években meg is született és aztán visszaszorult, eltűnt… 

A mai magyar játékfilmgyártás nemzetközi patenteket, trendeket követ (bár kétségtelen, van minden évben valamilyen eredeti hangvételű mű). Viszont a mai magyar dokumentumfilm világképe, problémaérzékenysége, gazdagodó eszközrendszere mutat egy sajátos nemzeti  jelleget. Nem feltétlen stiláris, tematikai vagy anyagkezelési  kérdés ez  - inkább morális. Felelősségvállalás, lényeglátás, őszinteség, hiteles prezentáció. Ezeknek az erkölcsi mérföldköveknek mentén halad a magyar dokumentumfilm - kár, hogy ezek az alkotások nyilvánosságot nem vagy alig kapnak.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Milyen cselekvéshez kapnak szellemi impulzust azok a magyar fiatalok, akik a jövőben fölfedezik az 1978-ban forgatott Térmetszést, az egy évvel későbbi Iskolapéldát, a kommunizmus erodálódásakor alkotott Eszterláncot, majd immár az "új" rendszerben létrehozott Kincskereső iskolát, és az új évezredben vászonra vitt filmeket, a Brassói pályaudvart és A nevetlen falut?

- Fiatalkoromban gyakran kétségbe estem: a világ rossz irányba halad, a rend szétszakad, az emberek elidegenednek egymástól, hazug az egész világ (Térmetszés, Képek kettős keretben). Sok-sok film (és emberi kapcsolat fölépülése után)  ma azt vallom: a világ tényleg gyakorta tévutakra téved, sok a rosszindulat, a becstelenség, sőt a gonosz is itt ólálkodik, mégis van remény, érdemes a jóra törekedni (Psalmus Humanus). Panaszkodni kevés, az önsajnálat visszafog, a tehetetlenség bevallása kudarc. Marad tehát a hit: a reményteli megújulás emberi tartaléka, avagy isteni adománya (Iskolapélda).  Sokszor segített az irónia (Eszterlánc) és a komoly történelmi-emberi analízis (A vaddiófa árnyéka, A leghosszabb film). A legnyomorultabb helyzetben is keresem a kitörési pontokat és keresem a példás helyzeteket, a követésre méltó embereket, akikről igyekszem szeretetteljes, átélhető filmeket készíteni. Legutóbb  is egy ilyen bizakodó filmet adtam a nézőknek szülővárosom kedves szőlős gazdáiról  (Gyöngyöt az embernek).

Kép: MTI Fotó - Máthé Zoltán

Pontosat és váratlant mondani a lényegről...

Bácskai Lauró István filmrendező, forgatókönyvíró kapta a tavalyi - a magyar filmművészet erkölcsileg legrangosab elismeréseként 

emlegetett - Szkíta Aranyszarvas-díjat. A három alapító: Puszt Tibor filmrendező, Mihály Gábor szobrász és Molnár Pál újságíró közreműködésével létrejött pesti díjátadón elhangzott: a rendező Keleti Márton, Ranódy László, Gertler Viktor mellett szerzett gyakorlatot.

 

 

2016. január 21.

 

- Mester, miért fontos a magyar filmművészetnek, hogy civil - magánszemélyek által alapított és szervezett - művészeti díj is elismerje az alkotókat?

 

- A TÖRTÉNELMI MÉLTÁNYTALANSÁGOKAT ELTÜNTETNI LEHETETLEN, DE MÁR MEGPRÓBÁLNI, CSÖKKENTENI AZ ANOMÁLIÁT-NAGY DOLOG, ÉS MEGHÖKKENTŐEN BÁTOR KEZDEMÉNY.

 

- Az egyik legsikerültebb XX. századi magyar filmalkotás A tizedes meg a többiek. Ennek készítése közben Ön hogyan sejtette meg, hogy olyan mű keletkezik, amely fél évszázad múlva is élményt ad a hazai filmközönségnek?  

Bácskai Lauró István 2015

"Keleti Márton életművének legalább egyharmadában volt asszisztens, konzultáns" - idézi fel a pályakezdést a dramaturg. Bácskai Lauró István első nagyjátékfilmjében, a Hamis Izabellában, melynek forgatókönyvét Huszárik Zoltánnal együtt írta, "a mesterségbeli tudás teljes arzenálját felvonultatta és méltán aratott nagy közönségsikert" - mutatott rá Fakan Balázs. Emlékzetetett arra, hogy a televízióban nagy érdeklődés mellett sugározták a Megtörtént bűnügyek című sorozatát. Fakan Balázs szerint a maga műfajában egyedülálló a Csukás István regényéből készült Keménykalap és krumpliorr című, négyrészes sorozat, "amelyen már több nemzedék nőtt föl, és még mindig élvezik a gyerekek, de a felnőttek is a történetet, a színészek játékát, a fülbemászó, szellemes, megtanulható szövegeket".

Papp Ferenc 2007

Kép: filmkultura.hu

Hatodik alkalommal nyújtották át  a Szkíta Aranyszarvas-díjat – 2007. december 12-én – az  Uránia Filmszínházban. Pap Ferenc operatőr vehette át a híres bronz kisplasztikát. Az 58 éves művész  sok kiváló film alkotója volt.

 A Filmművészeti Főiskolán Illés György és Herskó János tanítványaként mélyült el a szakma egismerésében, majd együtt dolgozott olyan rendezőkkel, mint Sára Sándor, Mihályfy Sándor, Gyarmathy Lívia.A szerdai ünnepségen Bács Ferenc olvasta fel Dárday laudációját: a filmrendező elsősorban az operatőr Pap Ferenc művészi képességeit, alkotó személyiségét dicsérte. Puszt Tibor filmrendező, a Szkíta Aranyszarvas-díj kuratóriumának tagja elmondta: Pap Ferenc díjazásáról a legkiválóbb magyar operatőrök – köztük a korábbi díjazottak és az alapítók: Molnár Pál, Mihály Gábor – döntöttek.

 

2003. Jeli Ferenc

A Moholy-filmfesztivál díjkiosztó ünnepségén, a Tiszti Pavilonban Puszt Tibor filmrendező, mondott laudációt a filmelismeréssel kitüntetett pályatársról. Mint elmondta: Jeli Ferenc négy játékfilmet írt, kettőt rendezett, és megszámlálhatatlan filmben közreműködött különböző művészeti feladatok ellátásával. Dokumentumfilmjeinek száma is hatalmas.

 

Az idős rendező a közönség soraiban ülve tudta meg, hogy az idén ő kapja az Aranyszarvas-díjat, s boldogan köszönte meg az elismerést. Révkomárom Jókai Mozijában egyébként a fesztivál alkalmával kétszer is bemutatták Jeli Ferenc Szép halál volt című filmjét. A rendező jelenleg dokumentumfilmen dolgozik. Díjához a Bánk bán-film rendezője, Káel Csaba is gratulált a díjátadást követő fogadáson. Káel filmjét a fesztivál programpontjaként szintén bemutatták a Duna északi partján fekvő városban.

2010. Csurka István

Kép: wikipedia

2011. András Ferenc

NAVA

Kép: Dormán László

- NAGY MELLÉNNYEL AZT MONDANÁM, HOGY AZ EMBER HARMINCAS ÉVEIBEN NEM FILOZOFÁL- HELYILEG GONDOLKODIK. ÉN PÉLDÁUL ANNAK ÖRÜLTEM, HOGY 

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A magyar film hogyan tudja kinyitni az újabb és újabb nemzedékek lelkét a saját kultúra - régebbi és frissebb - értékeinek befogadására?

A Pesti Vigadóban Mihály Gábor szobrászművész, a díj társalapítója nyújtotta át a díjat a filmrendezőnek.

- HOGY HOGYAN KELL JÓ FILMET CSINÁLNI, ERRE RECEPTEM NINCS. VALAMI A LÉNYEGRŐL SZÓLÓ PONTOSAT ÉS VÁRATLANT KELL ÁLLÍTANI.

Péterffy András 2016

Hintsch György 2002

Hintsch György 1925-ben született Budapesten. Közgazdaságtudományi Egyetemre járt, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát. 1943-tól filmgyári gyakornok, majd 1948-tól asszisztens. Több tucat játékfilmben dolgozott Gertler Viktor, Várkonyi Zoltán, Makk Károly stb mellett. A forradalom leverését követően állásából elbocsátották, ekkor a Nemzeti Színházhoz került. Később visszakerült a filmszakmába és a Katonazenét (1961) forgató Marton Endre társrendezője lett. Rendezőként Jókai Mór Rab Ráby (1964) c. regényéből készítette első játékfilmjét, melyet a Németh László regények megfilmesítése követett. A magyar írók műveinek feldolgozása mellett több közönségsikert aratott vígjátékot, krimit is készített, mint A veréb is madár (1968), a Hét tonna dollár (1973), Naplemente délben (1979).

 

Az Aranyszarvas-díjat elsőként 2002-ben a kuratórium Hintsch Györgynek ítélte. A díjat Rév-Komáromban adták át a rendezőnek.

 

Kurucz Sándor 2009

Nyolcadik alkalommal adták át a Szkíta Aranyszarvas-díjat december 14-én, Budapesten, a Filmes Házban. A szakma erkölcsileg legrangosabb kitüntetését ebben az évben a felvidéki Lekéren született, Budapesten élő és alkotó Kurucz Sándor filmoperatőr vehette át. A kitüntetettet Duray Miklós közíró méltatta, a díjat Mihály GáborMunkácsy-díjas szobrászművész adta át. A díjátadó ünnepség házigazdája Molnár Pál, a kuratórium tagja volt. Az ünnepségen számos neves művésztársa is megjelent és köszöntötte Kurucz Sándort, köztükSára Sándor filmrendező is. Kurucz Sándor 1944-ben született, 1974-ben a budapesti Színház és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán végzett. 1966-tól megszűnéséig a Mafilm operatőreként dolgozott. Számtalan dokumentumfilmet, tévéfilmet és játékfilmet készített pályája során.

2014. Jelenczki István

MTI Fotó

2012. Fazekas Lajos

2004. Hildebrand István

A kitűnő operatőr az 1957-es Gerolsteini kaland című altótástól az 1980-as Psyché és Nárcisz című filmig sok remekmű társalotója volt. Ez utóbbi filmet az Aranszarvas-díjas Morell Mihály vágta, A veráb is madár című remeket pedig az Aranyszarvas-díjas Hintsh György renezte. A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán - és sorakoznak a jelentős filmek, amelyek nemzedékek gondolkodását nemesítették.

 

 

Péterffy András filmrendező, operatőr, producer, egyetemi tanár az idei Szkíta Aranyszarvas-díjjal, amelyet Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen vett át 2016. december 20-án.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Fakan Balázs 2006

A honi filmszakma erkölcsileg legrangosabb elismerésének tekintett Szkíta Aranyszarvas-díj odaítéléséről Péterffy András filmrendező a laudációban elmondta: Fakan a komédiától az operetten keresztül a legsúlyosabb társadalmi drámákban is dolgozott. Munkatársai évtizedeken át nagy bizalommal fordultak hozzá, elismerve szakmai nagyságát. Fakan Balázs a díj átvétele után derűsen közölte: sok évtizedes tevékenysége után most először kapott elismerést, ezt azonban - mivel hiteles és rokonszenves emberektől kapta - nagy örömmel fogadja el. Kifejezte: a filmalkotásban való tevékenységét soha nem érezte munkának.

Dárday István 2008

A Szkíta Aranyszarvas-díjat Budapesten a Filmek Házában. A honi film erkölcsileg legrangosabb elismerését az idén Dárday István filmrendező vehette át. A bronz kisplasztikát Morell Mihály nyújtotta át

Kép: port.hu

 A híres rendező nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Jutalomutazás, a Szemétdomb és a Tükröződések. A művész most is fáradhatatlanul dolgozik, több forgatókönyve is megfilmesítésre vár, és hamarosan elkészül a Búcsú a falutól? című alkotása – hívta fel a figyelmet a laudációt mondó Pörös Géza, a Duna Televízió alelnöke. A ceremóniát levezető Molnár Pál újságíró, a kuratórium tagja arra hívta föl a figyelmet, hogy Mihály Gábor Munkácsy-díjas alkotása, a Szkíta Aranyszarvas-díj mint kisplasztika is remekmű, méltó az európai szellemiségű magyar filmes kiválóságokhoz. Puszt Tibor filmrendező, a kuratórium tagja azt taglalta, hogy a rangos filmdíj kitüntetettjére az eddigi Aranyszarvas-díjasok tettek javaslatot, azaz a legjobbak alakítják a legjobbak körét. „Ezt a díjat különösen nagy örömmel vettem” – mondta boldogan Dárday István a Duna Televízió riporterének.

 

 

2005. Morell Mihály

2013. Vitézy László

NAVA

Molnár Pál Eötvös József-sajtódíjas újságíró, a díj társalapítója vezeti az átadási ceremóniát. 

Díjazók és díjazottak az átadási ceremónia után

Képek: Dormán László

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now