Vidék 

 

 

Trianon mögöttese

Csak az érti meg Trianont és tudja átélni a jelentőségét, aki ismeri történetét. Több mint 40 éven keresztül, a második világháború után, szinte szólni sem lehetett róla, ha igen, csak olyan megjegyzésekkel: mi vagyunk a hibásak Trianonért, mi vagyunk a bűnös nemzet, megérdemeltük, mert elnyomtuk a nemzetiségeket - írja Dobó Attila a most megjelent Trianoni békediktátum című könyvében. A szerzőnek, Dobó Attilának tett fel kérdéseket a Présház.

 

-  Dobó úr, nem békeszerződésről van szó, hanem, békediktátumról” – rögzíti Ön. Hogyan lehetne ezt a mai tizenéves magyarokkal megértetni?

 

- Nehezen. Miért? Mert a nagy számú Trianonról megjelent könyvek címe vagy Trianoni békeszerződés vagy Trianoni békediktátum, laikusnak nehéz ebben eligazodni, ha még a történészek sem eggyeznek meg a pontos definícióban.

Könyvemben megalapozom a trianoni békediktátum kifejezést. Miért diktátum? Mert édesapám jogász volt aki világosan megmondta, hogy egy szerződéshez két fél kell. Ezért írom könyvemben:

MERT tudatosítani kell azt is, hogy nem trianoni békeszerződésről van szó, hanem, békediktátumról. A trianoni döntés nem a felek közötti tárgyalások eredményét magában foglaló békeszerződés. A legyőzöttekel, így a magyarokkal sem tárgyalták meg a békeszö-veget, hanem diktálták. Ezt a brit külügyminiszter, Curzon a törökökkel kötött Lausanne-i békeszerződés (a törökök a Sèvres-i diktátumot 1920 augusztus 10-én nem ratifikálták, a szultán megbukott, Kemal pasa – 1934-től Atatürk – felszabadító harca eredményes volt és Lausanne-ban tárgyalásos békeszerődést kötöttek a nagyhatalmakkal) alkalmával 1923-ban meg is fogalmazta:

„A Lausanne-i szerződés más volt, mint a párizsi békekonferencia többi terméke, a Versailles-ban, Trianonban, St-Germainben, Neuillyben és Sèvres-ben aláírt békék.

»Ez idáig diktáltuk a békeszerződéseket – elmélkedett Curzon – Most tárgyalásokat folytatunk egyről, méghozzá olyan ellenféllel, akinek van tényleges serege, míg nekünk nincs; ki hallott még ilyen helyzetről.«”

Margaret MacMillan: Béketeremtők. Az 1919-es párizsi békekonferencia. Gabo Kiadó, Budapest, 2005, 544-545. o.

Meghatározása tehát egyértelmű.

- Kossuth megjövendölte: „S a Habsburg Birodalom továbbéltetése esetén elkerülhetetlen nagy háborúban »mi nem mint osztrák ellenségek [ellenesek], hanem mint osztrák bűnrészesek fogunk számba vétetni.” Ennek ellenére a Várak vidékét, ahogy Bécs elnevezte: Burgenlandot elcsatolták. Ezért és Kun Béla garnitúráját lehet okolni?

 

- Nyugat-Magyarország egy részét 1919. június 16-án követelik először hivatalosan az osztrákok, népszavazást akarva. A megokolás között ott szerepel a bolsevizmus veszélye is. De más, ilyen abszurd utalás is: „Budapest ellenben, ami ettől a vidéktől messze-távol van, és ott ezenkívül más nyelven beszélnek… 

A nagyhatalmak 1919 július 20-án elismerik az osztrákok jogát egy lecsökkentett területre, de népszavazást nem tartanak szükségesnek. Ausztria Burgenlandot azonban Dél-Tirol elvesztéséért kapta meg különösen Wilson amerikai elnök hathatós támogatásával. Ezt részletesen és alaposan megírta Botlik József: Nyugat-Magyarország sorsa 1918-1921. című könyvében. 

 

-  Csupán a román  megszállott területeken több mint  kétszázezer gyermek az utca porában  nevelődött a tanítóhiány folytán, mivel a magyar tanítók kiutasíttattak és pótolni őket nem bírják. Párizs, London, Washington cinizmusát, mely ezt okozta, hogyan lehet ma legalább a magyarokkal érzékeltetni, és valamennyire Nyugat-Európának is emlékezetébe idézni:

 

- Cinizmusukra és kétszínűségükre mutat, hogy valótlan állításokkal indokolták meg a feldarabolást: 

Az Antant, ahhoz hogy ne veszítse el a háborút, mindenkire, még a szövetségeseit elárulókra is rá volt szorulva (olaszokra és románokra) – és ebből kifolyólag nagy területeket ígért és adott át a kis szövetségeseknek, szerbeknek (1915. augusztus 16-án), románoknak (1916. augusztus 17-én) és a cseheknek (1918. június 29-én) Magyarországból. Magyarországot az Antant felosztotta már a háború alatt, szorult helyzetükben, mivel a központi hatalmak legyőzhetetlennek látszottak. De természetesen nem dicsekedtek el azzal, hogy miért, hanem ennek valódi okát azzal leplezték, hogy megvádoltak bennünket azzal, hogy a nemzetiségeket elnyomtuk és a világháború okozói voltunk. Ez semmi esetre sem felel meg a valóságnak, ez a – tények meghazudtolása.

Kétszínűségükre Apponyi Albert gróf kitűnő védőbeszédében már rámutatott, hisz az antant által hirdetett szavakra utal, amelyeket állandóan megszegtek:

„A legjobb akarattal iparkodunk keresni oly álláspontot, amely a kölcsönös megértést lehetővé teszi. És, Uraim! ezt az álláspontot már megtaláltuk. Ez a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje, amelyet a Szövetséges Hatalmak oly fennen hirdettek, továbbá a béke közös nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója biztosítékainak keresése.”

A „nagy eszme” bizony elsikkadt a mohóságban, nacionalizmusban és a jogtalan annexiókban.

Azt, hogy a feldarabolás oka a nemzetiség elnyomása volt még a legujabb munkákban is leírják:

„Gróf Apponyi beszédében rámutatott arra, hogy Magyarországot keményebben büntették meg mint a többi vesztes országot. Érvelése süket fülekre talált. 

A szövetségesek vezetői és fontos tanácsadói már régen meghozták az ítéletet, hogy a magyarok a magyarosítással büntetendőén elnyomták a nemzetiségeket.”

Robert Gerwarth: The Vanquished [A legyőzőttek]. Penguin Books, UK, 2017, 207. o.

Nyugat-Európát nem érdekli az egész. Azt, hogy mi érdekli őket megírja Faludi György a versében:

 

NAGY IMRE SZELLEMÉHEZ 

(Halála első évfordulóján)

 

Mért jöttél volna bujdosni nyugatra, 

hol a pénz beszél s az ember ugat ? 

Eladnak ezek mindent és mindenkit, 

az anyjukat is, meg önmagukat.

 

És ha hozzáfűzhetem zárószónak véleményemet: elegem van abból, hogy nemzetemet vádolják azzal, hogy hibás nemzetiségi politikánk okozta Trianont, figyeljük és írjuk meg a nagyhatalmak katonai és erkölcsi gyengeségét, ők biztosan nem írják meg. Ezekre a tényekre részletesen kitérek könyvemben.

Letölthető a http://mek.oszk.hu/19200/19273 linkről.

A szerző önmagáról

1947. március 29-én Magyarkanizsán születtem (Kanjiža, Jugoszlávia, ma Szerbia), apai ágon bácskai magyar-német, anyai ágon bánsági magyar-szlovák eredetű családi háttérrel. Az anyai nagyanyám nevelt fel magyar érzelmű embernek. Orvos vagyok, és nem történész. Kisebbségi, bácskai magyarként évtizedek óta gyűjtöttem és olvastam, jegyzeteltem a Trianonnal kapcsolatosan megjelent kiadványokat. Az eddig megjelent publikációk többségében a trianoni felosztásnak meghatározó tétele volt a nemzetiségek elnyomása, ami – a történelmi hűség figyelembe vételével – nem felel meg a valóságnak. A korabeli dokumentumokból kihámozhatók a valós okok és indokok. 

Győr is fölnézhet a legnagyobb magyarra

Győrben először avattak egészalakos Széchenyi-szobrot, a mű a legnagyobb magyar nevét viselő egyetemen áll - pontosabban ül, hiszen ülő helyzetben örökíti meg a Hitel, Világ, Stádium, Hunnia íróját. Lebó Ferenc szobrásznak tett föl kérdéseket a Gondola.

 

- Mester, a becsületrül, az adott szó szentségirül a cselekedetek egyességirül 189 éve remekművet író kiválóságot bronzban megörökíteni miért időszerű ma itt, Közép-Európában?

 

- Széchenyi István olyan szimbolikus személyiség, akinek emléket állítani nem csak most időszerű, de mindenkor az lesz, míg magyarok élnek a világon. Ő tiltakozott, mikor Kossuth politikai számításból a legnagyobb magyarnak nevezte, de ezt a címet sosem lehet elvitatni tőle. A győri egyetem büszke rá, hogy az  Ő nevét viselheti. Győr és az egyetem is, akárhogyan   nézzük, az aranykorát éli. Kialakult egy kiváló egyetem, és mögötte ott van egy jó, kiváló város.  Ez az egyetem  nem csak tudást ad, hanem  a frissen kikerülőknek biztos munkát, életpályát is biztosít.

 

- Épp Győrnél, a Napóleon elleni háborúban hajtott végre bravúros katonai hőstettet az akkor alig 18 éves főnemes. Vitézi erényeit miért érdemes emlékezetben tartanunk?

 

- Példaképekre mindig szükség  volt és szükség van. Nem  csak a harcmező, a mindennapi élet is hősöket kíván. Hősök azok is, akik tudásukkal előrébb viszik a nemzet ügyét, alkotásukkal hozzák vissza a  régi fényt, de azok is,  akik a mindennapi  munkájukkal  kenyeret adnak családoknak. Az áldozatos munkán kívül a helyzet teremti meg a hősöket,  az a szív, az a lélek,  amely mindig a helyén van.  És itt jön be a nevelés, a példaadás szerepe,  hogy ki mit hoz a családjából, milyen tudás és élményanyag az,  amely példaként  lebeg a szeme előtt élete folyamán. Nem csak az életet,  ezeket a példákat is tovább kell örökíteni minden  családban,  minden nemzedéknek.

 

- Ma egyetem viseli nevét az első magyar közgazdasági könyv írójának. Az a tudás, amelyet ő német, francia, angol, olasz nyelven összegyűjtött, miért lehet mai is lenyűgöző a magyar fiataloknak?

- A  szobrászat „lassú víz partot mos” műfaj. Egy  alkotás  különböző  jelentésrétegekből  áll,  melyek  úgy helyezkednek el mint  a  hagyma  rétegződése. A rétegek feltárása függ  életkortól, műveltségtől, beleérző  képességtől,  intuíciótól.

A  köztéri szobor 24  órás  szolgálatban  van,  más arcait  mutatja hajnali háromkor  és késő délután,  de minden percben és órában is.  Az,  hogy mit üzen,  mit mond el számunkra, az a  pillanatnyi  lelkiállapotunktól  is függ. Az  elfogadott szobornak mindig klasszikus alapokról kell indulnia, erre rakódhatnak rá  a plusz rétegek. A pillanatnyilag divatos, új rétegek 5-10 év múlva avulttá, érthetetlenné válhatnak, magukkal rántva az értékes rétegeket is. A szobor az avató  beszédek után magára marad,  mindent magának kell elmondania, - szerencsés esetben évszázadok,  évezredek múlva is  üzen, beszél az adott kor emberéhez. Figyelembe kell venni azt is, hogy ne legyen sérülékeny, „ meg tudja védeni magát”  -  de a körülötte mozgókban,  (de ma már arra is kell ügyelni, hogy a rajta mászkálókban, ) gyerekekben  se okozzon sérülést.

  • a szobor megszólalhat

  •  információt adhat

  • a szobor önálló téri forma, mely plaszticitásával, téri megjelenésével is élményt kell,  hogy adjon

  • környezetbe illesztés, a tükröződés kihasználása

  • az üvegfalon tükröződhet, ide vetítve megmozdulhat

  • fényjátékkal életre kelhet, különböző színekben

  • idézetek kivetíthetőek, vagy a burkolatban jelenhetnek meg

  • lámpa szimbolika, a tudás, a műveltség  fénye

  • a  HITEL, VILÁG, STÁDIUM és más művei  nem csak korának emberéhez szólnak

  • alkalmas fotózkodásra, szoborszelfire, egy élmény megőrzésére

  • kötődés kialakítása jelenlegi , régi és eljövendő  hallgatókkal

  • ez által az alkotás által  is „széchényissé” legyenek a jelen és jövő győri egyetemi polgárai

  • egyetemi jelképpé válhat.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Ezt a kifejezést: édes hazám, Balassi után Rákóczi, Széchenyi, József Attila és sok más magyar kiválóság leírta. Szobrában benne rejlik-e ez az üzenet?
 

- "Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud."

"People must study a great deal in order to realize just how little they know." Ezt  a Széchenyi idézet  véstük a kőpad ülőfelületére  magyarul és angolul,  hiszen az egyetemen nagyon  sok külföldi hallgató  is tanul. Széchenyi  művei alapjai sok  idézetgyűjteménynek, de nem csak idéznünk kellene  Őt, hanem  ezeket a gondolatait használni, s legfőképpen  ezek szerint élni. „Éltem minden pillanatit hazánk előmenetelére, gyarapodására s nemesb kifejlésére fogom őszintén s leheletem megszűntéig szentelni.”

„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma… Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat satöbbi teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja.

Jó néhány Széchenyi-ábrázolást megnéztem és ezeket igyekeztem egységbe gyúrni. Nem az arisztokratát, hanem polgárt, a haladó szellemű reformert szerettük volna ábrázolni. Arra törekedtünk, hogy egy olyan egyetemi jelképet alkossunk meg, amellyel az egyetem hallgatói vagy az ide érkező vendégek szívesen fotózkodnak. Nem egy magas talapzatra állított Széchenyit akartunk ábrázolni, hanem a köztünk élő embert, aki mellé letelepedhet bárki, mégis fölnézhet, feltekinthet rá.

Totalitárius diktatúrák napja

Pénteken volt a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja, amelynek keretében megkoszorúzták a Gulág több százezer áldozatának emlékművét Budapesten, az V. kerületi Honvéd téren. Sokak szerint a 2006. október 23-án Budapesten a hatóság által megvert európai uniós állampolgárok is totalitárius diktatúra áldozatai. Dr. Somogyi János nyugalmazott ügyvédnek tett föl kérdéseket a Présház.

2019. augusztus 23.

 

- Ügyvéd úr. Ön szerint az un. öszödi beszéd után már egy politikailag és gyakorlatilag is megbukott, de továbbra is hivatalban maradt, kormány haláltusájának és egy szélsőséges politikus személyes bosszújának áldozatai voltak az okt. 23-ai rendőrterrort elszenvedők. A hazugságkórban szenvedő politikus az ’56 forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját kívánta „emlékezetessé” tenni a magyarság számára azzal, hogy ezen a nemzeti ünnepen porig alázta a népet, az ünneplőkre ráeresztett rendőr kommandóval. Véleménye mennyire harmonizál Balsai István akkori fideszes képviselő, ma alkotmánybíró sokoldalas összefoglaló jelentésével?

 

- Nem tudom, nem olvastam a Balsai-féle jelentést, de úgy emlékszem a híradásokból, hogy  szerinte is a Btk. terrorcselekmény törvényi tényállását valósította meg Gy. F.  azzal, hogy a nemzeti ünnepen a békés ünneplőkkel szemben rendőrterrort vezényelt.

 

- A hazugságkórban szenvedő politikus elszámította magát az úgynevezett őszödi beszéddel, ami egyébként jól illett az ő extrém irányultságú extravaganciájához, de azt is tudta, hogy az utcai tüntetéseknek nem lesz semmilyen kézzelfogható eredménye, megmaradhat a hatalomban, mert az Alkotmány szerint a kormányváltáshoz, miniszterelnök cseréhez úgynevezett bizalmatlansági indítvány szükséges, amelyben meg kell jelölni a megválasztandó új miniszterelnököt is, de az Országgyűlésben MSZP-SZDSZ kormánytöbbség van, amely nem fogja megszavazni a szélsőséges elnök leváltását. A köztársasági elnök pedig nem fogja feloszlatni a parlamentet, nem ír ki új választást, mert ehhez nincsenek meg a jogszabályi feltételek. A radikális utcai tüntetők pedig hiába követelték az ellenzéki Fidesztől, hogy álljon az utcai tüntetések élére, Orbán Viktor nyilvánosan kijelentette, hogy a Fidesz ragaszkodik az alkotmányos szabályokhoz és majd a nép csinál forradalmat, ha akar. Aznap délelőtt a Parlamentben az európai úgynevezett „elit" – spanyol királyostul – megszavazta, hogy „Budapest a szabadság fővárosa". Pár óra múlva a szabadság fővárosában lovas rendőrök gázolták le a törvényesen demonstrálókat, viperával okoztak véres sérüléseket nyugdíjasoknak, illetve fejmagasságban kilőtt gumitöltényekkel okoztak maradandó sebesüléseket. Az európai „elit" miért nem vonta vissza a „szabadság fővárosa" címet?

- Miért vonnák vissza?! Már évek óta egész Európában Budapest a „Szabadság fővárosa”!

 

- A hazánkat „kurva országnak" nevező politikus 2006. szeptember-októberben provokálta a népet, minden hatalmában álló kormányzati eszközt (elsősorban az állami erőszakszerveket) bevetett annak érdekében, hogy a népellenes kormányzását leplezze és kaotikus társadalmi állapotokat kialakítva, a zavarosban halászva folytathassa a kérdéses lelke szerinti országlását. Ez a pártember úgy került hatalomra, hogy elődje, Medgyessy Péter 2004. augusztus 17-én a Népszabadságban bejelentette: „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel." A korrupciós ügyekkel teli garnitúra pár nap múlva megbuktatta a leleplezőt. Az akkori legfőbb ügyész miért nem tett lépéseket az akkori miniszterelnök által az írott sajtóban bejelentett, majd két nap múlva a köztelevízióban Friderikusz Sándor riporter kérdésére élő műsorban megerősített nyilvános vád ügyében?

 

- A magyar alkotmányos rend szerint a mindenkori legfőbb ügyész a mindenkori törvényes kormánytöbbség által kinevezett tisztség, vagyis az ügyészség a munkáját a Kormány alá rendelten végzi. Ennél fogva igazán nem volt várható, hogy a legfőbb ügyész a kormánykoalíciót képező egyik párt ellen bűnügyi eljárást kezdeményezzen.

 

- A 2006. október 23-au budapesti polgárverés ügyében vélhetően milyen álláspontot foglalt el a nemzetközi finánctőke (a háttérhatalom), a globalista pénzügyi, gazdasági világelit ?

 

- Már idestova 15 éve látjuk, hogy a globalista pénzügyi, gazdasági világelit semmilyen kivetnivalót nem talál Gyurcsány Ferenc politikai tevékenységében. Nyilvánvalóan azért nem, mert tökéletesen  megfelel a gyurcsányi politikai az világelit céljainak, lásd például az Európai Egyesült Államok ügyében való nézetazonosságot.

 

- Elképzelhető-e, hogy az Európai Unióban, amelynek „elitje" a vallást tagadja, mindenféle szakralitást gyűlöl, nos ennek a képződmények a szemében mégis létezzen egy "szent tehén"?

 

- Az Európai Unió még regnáló vezetői eszmei és erkölcsi világlátásában a demokrácia fogalma és gyakorlata nem játszik semmilyen szerepet. A cinikus gátlástalanság jellemzi az egész ténykedésüket. Lásd a Magyarország elleni eljárásaik során alkalmazott eszközeiket. például az illegális migráns tömegek elleni  határvédelemben az „európai megoldás kell” évek óta hangoztatását, miközben gyakorlatilag az illegális migrációt akarják csak legalizálni, vagy az EU-s testületi szavazások „sajátosságait”.

- A parlamenti vizsgálóbizottság utóbb nem fogalmazott úgy, hogy 2006. október 23. miatt jogilag bárki akár terrorcselekménnyel is vádolható lenne.  Ha ez azért alakult így, mert a polgárverést szervezők egyikének-másikának felelősségre vonása olyan politikai konfliktushelyzettel járna, amelynek kockázatát vállalni Magyarország nemzeti érdekében nem lenne érdemes, nem lenne célszerű, nem lenne kifizetendő, akkor az Európai Unióban mennyire beszélhetünk jogállamiságról?

 

- A jogász szakma egyik nagy kihívása (és érdekessége), hogy a jogi fogalmakat és jogi gyakorlatot többféleképpen lehet magyarázni, indokolni és ezek közül azt fogadják el az emberek, akinek a szavát hitelesebbnek tartják. A még regnáló EU-s vezetők véleményének, magyarázatainak egyre kevesebb hitele van egész Európában, de a májusban megválasztott EU-s képviselőkből álló, új összetételű EU Parlament személyi összetétele sem jogosít fel különösebb reményekre a jogállamiság valódi fogalmának érvényesítésére. Nagy a zavar az európai polgárok jelentős részének a fejében, hiszen a szovjet megszállás megélésének hiányában fogalmuk sincs arról, hogy mit is jelent a totális diktatúra, jogállamiság tényleges hiánya. (Ugyan már láthatnák, ha lenne eszük hozzá, hogy Európában hol hiányzik a sajtószabadság, véleménynyilvánítási szabadság, stb., vagyis a jogállamiság)!  

 Ősi ösvényeken

Tudományközi együtt gondolkodást  kíván felizzítani a magyar őstörténet kutatásában dr. Szabados György, a László Gyula Intézet igazgatója. Neki tett föl kérdéseket a Présház.

2018. november 13.

 

- Igazgató úr, László Gyula a termékeny bizonytalanságot tekintette a legjobb tudományos kutatói alapnak. Valamikor 30-40 évvel ezelőtt egyfajta terméketlen betonalapzaton csikordult meg a magyar őstörténet-kutatás. Miből sejthető, hogy immár a László Gyula-i idea felé közelítünk?

 

- Ha nagyképűen akarnék fogalmazni, akkor azt válaszolnám, hogy a László Gyula Intézet létrehozásából már sejthető, hogy a László Gyula-i idea felé közelítünk. De ez nemcsak nagyképűség lenne, hanem erős túlzás is. Hiszen a László Gyula-i hozzáállás jegyében eddig is lehetett publikálni, 1990 óta végképp nem lehet a politika kényszerítő erejére terelni a felelősséget. Minden kutató egyéni döntése, hogy milyen kompromisszumoknak enged. Ám az mégis biztató fejlemény, hogy létrejött a László Gyula Intézet. Egyrészt elégtételként szolgál egy nagy hatású, de jelentőségéhez mérten kevéssé elismert tudós emlékének, másrészt olyan szakmai testületté kívánunk fejlődni, amely lehetőséget nyit különböző tudományágak művelői számára az együttes gondolkodásra, méghozzá a merész, kreatív – ugyanakkor felelősségteljes gondolkodásra. A dogmatizmus és a dilettantizmus szélsőségeit kerülve hitelesen szolgálni a tudományt és a szélesebb közművelődést egyaránt: ha ebben sikeresek leszünk, akkor közelítünk igazán a László Gyula-i idea felé.

 

- Egyik legnagyszerűbb királyunk III. Béla, akinek arcát a Szent László-herma örökíti meg, csontjaival is szolgálja a nemzetet több mint nyolc évszázaddal földi pályájáról való távozása után. A kiváló uralkodó földi maradványai mit üzennek a még régebbi magyar múltról?

 

- Nem mellékes körülményként említendő: éppen László Gyula mondta ki 1965-ben azt, hogy a Szent László-herma voltaképpen III. Bélát ábrázolja! Ez nemcsak logikus következtetés (hiszen III. Béla avattatta szentté I. László királyt, így az 1192. évi felemeltetéskor csak ő lehetett az az élő király, akiről a herma eredetijének arcmása készült), hanem embertani szempontból is alátámasztható eredmény: a fejereklyetartó által megőrzött koponyáról, valamint III. Béla koponyájáról egyaránt készült arcrekonstrukció, és ezek közül III. Béla arc- és fejformája felel meg a herma férfiképmásának. (A megfelelés természetesen nem fényképminőségű, hanem alapvető szerkezeti vonások szintjén értendő.) III. Béla, a testben és lélekben egyaránt nagy ember valóban nemcsak 24 esztendei uralkodása során vált az akkori Magyarország javára, hanem csontvázának 170 évvel ezelőtti feltárásával a történeti, régészeti és természeti tudományokat (embertan, orvostudomány) is szolgálja. Utóbbira érdemes egy kicsit részletesebben is kitérni. A közelmúltban jelent meg az Árpád-háziak DNS-ét meghatározó szaktanulmány, magyar és német kutatók tollából, amely nagy érdeklődést váltott ki tudományon belül és kívül egyaránt. Ennek pontos bibliográfiai adatai: Olasz, Judit – Seidenberg, Verena – Hummel, Susanne – Szentirmay, Zoltán – Szabados, György – Melegh, Béla – Kásler, Miklós: DNA profiling of Hungarian King Béla III and other skeletal remains originating from the Royal Basilica of Székesfehérvár. Archaeological and Anthropological Sciences 10 (2018). 1–13. A tanulmány online-változata hozzáférhető itt: https://link.springer.com/article/10.1007%2Fs12520-018-0609-7 A vizsgálat alapjául, amint azt tudjuk, III. Béla (1172–1196) király 1848 decemberében, a székesfehérvári Szűz Mária Bazilika romjai között fellelt földi maradványai szolgáltak, összevetve más Árpád-házi csontmaradványokkal. A tudományos áttörést az jelentette, hogy sikerrel definiálták III. Béla király Y-kromoszómájának profilját, így lehetővé vált a dinasztia fiági vérvonalának nyomon követése. Ez alapján akár a székesfehérvári osszáriumban őrzött csontokról, akár máshonnan előkerült/előkerülő emberi maradványokról is esély nyílt megállapítani, hogy fiágon rokonai voltak-e a nagy uralkodónak. III. Béla – vagy ahogy unokája, IV. Béla emlékezett róla: "Nagy Béla király" – a további archeogenetikai kutatások "arkhimédészi pontja" lehet, és az apai felmenők nyomát az időben visszafelé követve az első magyar uralkodói dinasztián végzett archeogenetikai vizsgálatok hosszú távon, a populációgenetika szintjén is fontos eredményeket ígérnek. Kellő mennyiségű mintavétel kiértékeléséből, kellően mértéktartó óvatossággal levonandó következtetések révén az archeogenetika, ez az új tudományág sok újdonságot tehet hozzá a magyar etnogenezis megismeréséhez. Jelzem: mivel királyaink rendre idegenből hoztak maguknak feleséget, így őstörténeti relevanciája az Y-kromoszóma vizsgálatának lehet. De a mai genetikusoknak, és persze III. Bélának hála, ez az Y-kromoszóma rendelkezésünkre áll.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. "Sok vérben fertezvén arcul reá térvén űzőt sokszor megvernek" – írta a XVI. századi európai költőóriás. Azaz a poéta vitéztársai arccal ráfordultak az őket űző ellenségre, és megverték őket. Mint Árpád serege tette hét évszázaddal korábban. Az ilyenfajta ősi magatartásminták fölfedezése hogyan segíti, hogy minden nemzedék, így a mostani is, újraértelmezze a magyar őstörténetet?

 

- Úgy segíti, hogy ha a mostani nemzedék is tudatosítja magában: egyszerre joga és kötelessége eredetével – a lehetőségei határain belül – tisztában lenni; ha mer kellő nyitottsággal régi és új kérdéseket feltenni; hogyha birtokba meri venni mítoszát és történelmét, de nem gyárt álmítoszokat és áltörténelmet. A kérdésben felidézett ősi magatartásmintára álljon itt egy Balassinál néhány nemzedékkel idősebb bajor humanista szerző, Johannes Turmair (Aventinus) leírása a 907. évi, nagy magyar győzelmet hozó pozsonyi csatáról: „Miközben elsöprő rohammal ott teremnek, ugyanolyan hirtelen eltűnnek, először menekülést színlelnek, majd lovaikat megfordítva támadnak, de bármit is tegyenek, nyilaznak, és dárdát vetnek, jobbról, balról, szemből vagy éppen hátulról körbe száguldoznak, kifárasztják a mieinket, majd minden oldalról ránk rontanak, a megfáradt bajorokat letiporják, és legyilkolják…” Nem véletlen az egybeesés, a leírt jelenségek hasonlósága! Ezek taglalása helyett inkább arra szeretnék most rávilágítani, hogy a pozsonyi csata utóélete a XX-XXI. századi múlttudat jellemző esettanulmánya. 1945 és 1990 között nem illett a tényleges régi dicsőségekről emlékezni, hanem inkább 955, 1241, 1526 csatavesztéseit sulykolták a történeti köztudatba. 2007-ben, az 1100. évforduló végre elhozta a pozsonyi csata emlékezetének tudományos újjászületését, s innentől kezdve előbb-utóbb a magyar embereknek nem az USA függetlenségi napja, hanem a 907-es pozsonyi diadal jut eszébe július 4-éről. (A csata egyébiránt 5-én is folytatódott.) Ugyanakkor a hivatalos feledtetésre való reakció gyanánt egy másik irányba kilengő turbó-emlékezetet is elszenvedett a pozsonyi csata: újkori álmítosz szövődött köré, amelynek értelmében Árpád nagyfejedelem három fiával együtt elesett a győzelem kivívása közben, miközben sok ezer harcos kavargott egyik s másik oldalon. Mármost a pozsonyi csata attól még hatalmas, sorsdöntő jelentőségű győzelem volt, hogy nem tíz- meg százezres tömeghadseregek vívták, és nem áldozta életét a magyar uralkodóház színe-java! 907 nyarán valójában néhány ezer harcos fegyelmezett helytállása döntötte el azt, hogy Magyarországnak hosszú távon helye s létjogosultsága van a Kárpát-medencében.

Kép: szekesfehervar.hu; Molnár Artúr felvétele

A Várvidék vonzereje

Hazánk biztonságpolitikájának megformálásakor figyelemmel kell lenni arra, hogy térségünkben az etnikai összetételben vibráló feszültségek a stabilitás veszélyfaktorát jelentik. Kéri-Nagy Zsolt közgazdásznak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. augusztus 28.

 

- Kéri-Nagy úr, mi állhat amögött, hogy a nyolcezer burgenlandi törzsökös magyar az Antall-kormánytól kezdve mindmáig kiesett, kiesik a hivatalos politika látóköréből?

 

- Míg az Antall és a Horn-kormány idején a magyar kormányok elsősorban alapszerződések megkötésével igyekeztek biztosítani a kisebbségi jogokat, tehát a nemzetközi jog alapján a kisebbségi jogvédelem gyakorlatát folytatták, addig az első Orbán-kormány ezen túllépve a magyar kisebbséghez tartozó egyes személyeknek és csoportoknak a magyar államhoz fűződő intézményes, közjogi és politikai természetű kapcsolatát szabályozta a státusztörvénnyel (2001. évi LXII. tv), amely 92 %-os parlamenti támogatással a kulturális kedvezményeken túl szociális és gazdasági jellegű kedvezményeket is biztosított. A második Orbán-kormány által beterjesztett és 2010 májusában elfogadott egy jogszabályt lehetővé teszi a határokon kívüli magyarok számára, hogy egyszerűbben, magyarországi lakhely nélkül kapjanak magyar állampolgárságot. A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvényt módosító jogszabály értelmében a külhoni magyarok letelepedés nélkül kaphatnak állampolgárságot.

A rendszerváltoztatást követő kormányok kétoldalú kisebbségvédelmi és emberi jogi megállapodásainak sorából valóban kimaradt az ausztriai burgenlandi magyar kisebbséget érintő megállapodás. Kimaradt továbbá a Csehországban élő, többségében a csehszlovák időkben a szlovák részről odatelepített vagy települt kisebbség is, amelynek létszáma meghaladja a szlovéniai magyar kisebbség számát, és közelíti a kérdésben érintett burgenlandi létszámát.

- A Versailles-washingtoni békerendszer fabrikálóinak bődületes cinizmusa révén a mi társadalmunk nagy részét odalökték megszállóknak. Mi következett a terrorból?

- Az első világháborút lezáró békediktátum arányaiban Európában egyedülálló nemzetiségi átrendeződést hozott magával. A rendszerváltoztatásig a határainkon túlra került magyarság Ausztriát és részben Jugoszláviát leszámítva lényegesen nagyobb elnyomásban és rosszabb gazdasági körülmények között élt, mint az anyaországi magyarok. A kétoldalú szerződések megkötését elsősorban a szomszédos országok felbomlásai, teljes társadalmi átalakulásai által kialakult új helyzetre tekintettel kellett és lehetett végrehajtani.

Ez alól Ausztria kivételnek számított, mivel ott, különösen az 1955. május 15-i államszerződés aláírását követően a nyugat-európai normáknak teljes mértékben megfelelő kisebbségvédelmi intézményrendszer alakult ki. Ez elsősorban az 1976-os népcsoporttörvény, az 1977-es népcsoporttanács felállítási rendelet és az 1985-ös népcsoportok alapokmányának elfogadásával valósult meg. A rendszerváltoztatás időszakában tehát az ausztriai magyarság teljes körű kisebbségvédelemben, valamint a kisebbségi és kulturális jogaik tekintetében teljes körű védelmében részesült.

 

- 2013 decemberében a bécsi Stephansdomban, 2015 decemberében a kismartoni Ferences-templomban Balassi-misét tartottak, ennek végén a magyar Himnuszt énekelte el a tömeg, és minden a legnagyobb rendben volt. Néhány tíz kilométerrel odébb egy korábbi magyar koronázó templomban ha mindez megtörtént volna, a rendőrséget is kivezényelte volna az ottani államhatalom. Ebből mit vonjunk le? 

 

- A különösen 1955 után egyre sokszínűbbé váló Ausztriában a történelminek számító magyar kisebbség kezelése problémamentes és jelenleg szabadságukra vonatkozóan nem azonosítható veszély, vagy kockázat.

Ugyanakkor az 1945 utáni időszakban fokozatosan növekvő jóléti társadalom kiépülésével, Magyarország bezárkózásával és a vasfüggöny együttes hatásaira vélelmezhető, hogy az anyaországgal szembeni lelki kötődésük a többi szomszédos országhoz képest jelentősebben csökkent. Ezt jelzi többek között az, hogy a burgenlandi magyarság anyanyelv szerinti megoszlásában az 1920. évi magyarságnak 1981-re csupán 14 %-a vallotta magát magyar anyanyelvűnek, míg a horvát kisebbség esetében ez az arány 42 % volt. Burgenlandban a magyarság részaránya 1920 és 1981 között 8,4 %-ról 1,5 %-ra csökkent (82 %-os csökkenés), míg a horvátok 15,2 %-ról 7 %-ra (54 %-os csökkenés).  

Először léptünk európai közösségbe

 

Már Taksony fejedelem és Géza nagyfejedelem is felismerte, hogy a pogány és nomád életformát élő, a kalandozó hadjáratokat hosszú évtizedeken át vívó, és egy-két esetben elveszítő magyarság a 962-ben létrejött Német–Római Birodalom mellett csak úgy maradhat fenn és őrizheti meg önállóságát, ha csatlakozik a keresztény kultúrkörhöz, amely állam- és társadalomszervező erővel rendelkezett a középkorban. Dr. Anka Lászlónak, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársának tett föl kérdéseket a Présház.

2018. augusztus 26.

 

- Tanár úr, a nagyfejedelem a lassú víz partot mos megfontolt politikáját követve közeledett a kereszténységhez. Miért kell fényesebb betűkkel beemelnünk a nemzet emlékezetébe a 973 húsvétjára Quedlinburgba összehívott birodalmi gyűlést, amelyre Nagy Ottó császár invitálására dánok, lengyelek, csehek, magyarok érkeztek, bizánci és itáliai küldöttség jött, sőt még a hispániai arab kalifátus is prezentálta magát a mesés palotában. Hazánkat - Géza küldöttjeiként - 12 előkelőség képviselte, és jelképesen ez volt az első „európai uniós” tanácskozás."

 

- Ez a gyűlés valójában a korabeli német érdekszférában élő népek nagy találkozója volt, de mindenképpen meghatározta a német fölény reprezentálása és a közép-európai népek számára fontos volt, hogy elnyerjék a hegemón jóindulatát. Szempontunkból szimbolikusnak tekinthető a megjelenés, mert ott került sor az első békés kézszorításra a keresztény világ és a pogány magyarok között a kalandozások után. Vagyis a békés egymás mellett élés lehetőségének politikáját itt kezdte meg Géza, amit (eltekintve az 1031-es német támadástól) a Szent István halála utáni időkig békés korszak követett. Ez hetven év, mi addig két generációt erősödhettünk, gyarapodhattunk, míg a németek másfelé (pogány szláv törzsek ellen) fordultak seregeikkel. Utána pedig (átmeneti vereségek ellenére) 1051 és 1074 között I. András és I. Géza királyok sikerrel tudtak már szembeszállni az újabb német támadásokkal.

 

- László király legitimációs gondokkal küzdött, hiszen megkoronázott király raboskodott Visegrádon, Salamon. Ezért 1083. augusztus 20-án nagy pompával szentté avattatta a valószínűleg akkor jó emlékű Istvánt. Még könyves Kálmán is Istvánhoz nyúlt vissza, ezért íratta meg Hartvik püspökkel a Legendát. Ő utána azonban már Szent Lászlóban keresték a legitimitás erejét: III. Béla is, Károly Róbert is, Zsigmond is. Nekünk, az utókornak ezt hogyan kell tudomásul vennünk?

 

- A bizánci szocializációs háttérrel rendelkező III. Bélának kellett egy eredeti „római katolikus” uralkodói példakép, akivel kifejezhette Róma melletti elkötelezettségét. Ha végigtekintett Árpád-házi őseinek családfáján, a legjobb választás Szt. István után I. László király szenté avattatása volt. A középkori kereszténység tényleg társadalom- és kultúraformáló erővel bírt, a szentek voltak a kor „sztárjai.” Béla választása kiváló helyzetfelismerésből eredt, mikor saját legitimitása erősítésére használta fel a szentté avatást. Az államalapító király után László emléke volt a legtekintélyesebb.

László uralkodásával az 1040-es évektől az 1070-es évekig tartó trónviszályok kora is lezárult. A belharcok és trónkövetelők sorából emelkedett ki sikeresen Károlyi Róbert és Zsigmond is, ezért választották Szent László kultuszának ápolását, hogy országlásának pozitív emlékét aktualizálva saját uralkodásukat, eredményeiket az ő dicső múltjához mérjék alattvalóik.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A Habsburgok már feledték Szent Lászlót, és Szent István emlékét ragyogtatták fényben. Mária Terézia 1771-ben országos ünnepé nyilvánította augusztus 20-át, és bevezette legnagyobb kitüntetésként a Szent István Rendet, amelynek jelvényét megözvegyülve - egyedüli kitüntetésként - hétköznapokon is viselte. Később, a kommunizmusban is Szent István maradt a tűrt kategóriában, majd a rendszerváltozás után is az államalapítónak mondott, valójában államreformáló szent királyt övezte, övezi a dicsőség ragyogása. A mai nemzedéknek is miért nélkülözhetetlen a X. és a XI. század magyar históriájának újraértelmezése?

 

- Egyfelől a történészek és a régészek mindig új eredményekkel tudnak szolgálni, amelyek folyamatosan késztetik arra a pedagógiát, a közvéleményt, hogy a tudomány által teregetve újragondolja a múlt egyes fejezeteit. Másfelől a Géza fejedelemségével kezdődő és Szent László uralkodása közötti korszakban dőlt el, hogy a magyar államiság stabil, ellenállóképes és nem igázhatják le a magyarságot a németek úgy, mint számtalan pogány törzset ebben a korszakban a mai kelet-német területeken. Egyszerűen ekkor dőlt el, hogy a Kárpát-medencében 1918-ig a magyarság politikai értelemben hegemón helyzetben lehetett, noha számban többször is kisebbségben élt a nemzetiségiek között.

Kép: veritasintezet.hu

Magyarország megint "útban van"

Bogár László szerint a Szent Istvántól a Hunyadiakig terjedő tér-időben a Nyugat ugyan számos jelét adja annak, hogy a Szent Korona szakrális történelmi Magyarországa nagyon „útban van” számára, de minden olyan kísérlete, amely mindennek a felszámolására irányul, kudarcba fullad. Ám a nyugatias modernitás a szó szoros értelmében robbanásszerűen megváltoztatja az erőviszonyokat. A Nyugat a világ „felfedezésével”, vagyis a rajta kívül lévő civilizációk brutális kifosztásával addig értelmezhetetlen erőfölényre tesz szert. A közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház.

2018. július 26.

- Professzor úr, a XVI. században Szolnokot nyugati zsoldosok "védték" - az oszmán sereg elől elfutva üresen hagyták a várat. Balassi 1594 tavaszán Esztergomnál készült a csatára, a táborban a részeg nyugati zsoldosok mindennap "magyart öltek", a török sereg üzente a magyaroknak, menjenek el, a züllött nyugatiakat könnyen leölik. Az ilyen részletek miért maradnak ki a magyar történelemoktatásból?

 

- Általában szeretjük jó szándékú jámborsággal azt hinni, hogy az iskolában „történelmet tanulunk”, ám ez sajnos nem így van, egyszerűen nem lehet így. Amit tanítanak nekünk az először is nem történelem, hanem történetírás, vagyis valakik elmesélnek nekünk egy történetet múltbéli dolgokról, aminek aztán vagy van köze mindahhoz, ami a múltban ténylegesen lezajlott, vagy nincs. Tudomásul kell vennünk, hogy a történelemtudomány (már amennyiben bármilyen, az ember társadalmi létezésével kapcsolatos stúdiumot tudománynak lehet nevezni) is egyike az életünket behálózó és a világértelmezési logikánkat alapvetően meghatározó médiumoknak, amelyek, mint a nevük is mutatja, közvetítők csupán. amennyiben bármilyen, az ember társadalmi létezésével kapcsolatos stúdiumot tudománynak lehet nevezni) is egyike az életünket behálózó és a világértelmezési logikánkat alapvetően meghatározó médiumoknak, amelyek, mint a nevük is mutatja, közvetítők csupán. Az elbeszélési módját abban a viszonyítási rendszerben értelmezni ahonnan megszólal, ezt szokás forrás-kritikának nevezni. Oswald Spengler sokat idézett mondata, miszerint annyi világ van, ahány lény a világon, a történelemtudomány esetében mutatkozik meg a legteljesebb valójában. És akkor persze itt jön a legkényesebb kérdés, hogy kinek a kezében is van (volt, lesz…?) a tudás-meghatározó és értelmező hatalom Magyarországon, (meg persze bárhol máshol a világon) szóval, hogy ki írja a „meséket” ? Ki ellenőrzi a elmesélés feletti rendelkezés főhatalmát. A Nyugat szakrális kultúrából deszakrális civilizációba való átfordításának több százéves története során ez a láthatatlan szuperstruktúra a lét-értelmezés egész rendszerét totális ellenőrzése alá vonta. És ezt a ma is tartó pusztító folyamatot a szabadság kiteljesedéseként ünnepelteti meg a lét alatti létbe szorított anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi értelemben egyaránt kifosztott többséggel. Politikai rendszerek jönnek-mennek, csinált forradalmak és ellenforradalmak látványtechnikai tűzijátékai segítik jótékonyan elfedni a lényeget, vagyis, hogy a világ értelmezését és az erre a világértelmezésre épülő létberendezkedést meghatározó főhatalom nemcsak, hogy nem változik, de egyre elmélyültebben, professzionális virtuozitással gyakorolja ugyanazt a főhatalmát. Ez a nagy átfordítás (Polányi Károly kifejezésével élve, a „Great Transformation”) a XIV. századtól („trecento”) egészen a XVIII. századig tart, és a most általunk kinagyított korszak, a XVI. század ennek nagyjából éppen a közepe. A Szentkorona szakrális történelmi Magyarországának szétzúzása talán a legfőbb törekvés-nyalábja volt ennek a „nem létező világerőnek”, mert hazánk egyike volt azon, akkor már kevés számú lét-szerveződési egységnek, amely viszonylag hibátlanul őrizte az előző évszázadokból még életben lévő szakrális kultúrát, tehát „nagyon útjában” volt a deszakrális civilizációt létrehozni kívánó szuperstruktúra urainak. Sajnos a magyar elitek döntő többsége képtelen volt felismerni a tektonikai mélységű átalakulások lényegét. A Hunyadiak jelentik az utolsó szellemi felvillanást, a Bibó István által annyira hiányolt „lényeglátó realista” létkarakterének a megnyilvánulását. A három Hunyadi (János és két fia) „felszámolásával” szellemi értelemben elhárul az utolsó „akadály” is, a szakrális Magyarország szellemi védelem nélkül marad, és aztán már csak idő kérdése, hogy előbb lelki és erkölcsi értelemben, aztán fájdalmas látványossággal anyagi, fizikai értelemben is összeomoljon. Balassi Bálint, nagy elődjével, Tinódi Lantos Sebestyénnel együtt, (akinek halálakor Balassi kétéves kisgyerek lehetett, tehát szinte „váltják” egymást) egyszemélyes „vándor tévéként” működnek, a kor legfontosabb „média-személyiségei”, pontosabban ők maguk a média. A lehető legteljesebb mértékben és módon elismerve rendkívüli érzékenységüket, tehetségüket és becsületes állhatatos kitartásukat, helytállásukat, látnunk kell, hogy ők azért inkább a „túlfeszült lényeglátók” lét-karakterét jelenítik meg Bibó István szóhasználatával élve. Bár csak több mint száz évvel később mondatik majd ki a Tyukodi pajtás nótában, hogy „két pogány közt egy hazáért”, de e „satu-helyzet” lényegének pontos megértésével, és legfőképpen e lényeglátást követően a kivihető, (tehát realista!) teendők felvázolásával már adósak maradnak. És persze azt sem zárhatjuk ki, hogy sajnos ennek a tragikus történelmi feladványnak ott és akkor már nem volt, mert nem is lehetett megoldása.

 

- Mint Ön írja: "az Oszmán Birodalom „személyében” látszólag a Nyugat opponense, ám valójában a Nyugat szövetségese Magyarország felszámolásának törekvéseit illetően." Nándorfehérvárnál az oszmánok által felbérelt francia tüzérek ágyúzták a magyarok által védett várat. Miért lenne fontos, hogy a magyar fiatalok éppen jövőjük érdekében tudják a múltnak ezeket az agyonhallgatott tényeit?

 

- A francia ágyúöntők és tüzérek Nándorfehérvár ostromában betöltött dicstelen szerepe világosan jelzi, hogy I. Ferenc („legkatolikusabb”) francia király fesztelen természetességgel ápolhatott stratégiai szövetséget Nagy Szulejmánnal, aki egyébként leveleit rendszeresen úgy címezte, hogy Ferencnek, Franciaország nevű tartományom helytartójának. Mindez már csak azért sem zavarta Ferencet, mert pontosan tudta, hogy a magyarság akár saját pusztulása árán is meg fogja akadályozni, hogy Szulejmán közvetlenül is birtokba vegye Franciaország nevű tartományát. Folytatván az előző kérdésre adott válaszom logikai ívét, mire is kellett volna akkoriban választ találni? És persze, ami most talán ennél is fontosabb, mit és hogyan kellene minderről a mai fiatal nemzedékeknek megtanítani, úgy, hogy az valóban segítse őket a mai jelenség-világ alatt meghúzódó lényeg megértésében, ha már elfogadtuk azt, hogy a történelem az élet tanítómestere. The Great Transformation, írja műve címében Polányi Károly. Nos, e Nagy Átalakítás lényege az, hogy megváltozik az emberi létezés alapvető „célfüggvénye”, míg a szakrális kultúra célja egy emberen túli transzcendens lényeg, az üdvösség, az Isten szerint való élet, a deszakrális civilizáció lényege a fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyag-tömeg szakadatlan növelése akár a világ felszámolása árán is. És persze úgy, hogy ez minél több profitot hozzon a „növelőnek” szintén bármi áron. A „búcsúcédula” intézménye jelzi a legbrutálisabban ezt az átfordulást és az átfordulás lélegzetelállító gyorsaságát. Egyszerűen arról van szó, hogy innentől kezdve pénzért megvásárolható azon bűnök megbocsátása, amit részben éppen azért követnek el, mert szükség van a pénzre ahhoz, hogy aztán megvásárolhassák a bűnbocsánatot, és így tovább, és így tovább, vagyis máris előttünk áll, az, amit az elméleti fizika öngerjesztő örvénylésként ismer. Öngerjesztésről akkor beszélünk, amikor egy rendszer nem lecsillapítja az őt érő külső sokk-hatást, hanem éppen ellenkezőleg felerősíti azt, egészen önmaga végső felszámolásáig. Az sem mellékes, hogy e „globális megbocsátásipari művek” létrehozója és „nagyüzemi” elterjesztője a pápai trónusra ültetett Giovanni di Medici (X. Leo néven) a kufárok fejedelme. (Tegyük hozzá, Bakócz Tamás bíborossal szemben.) A Szentkorona szakrális történelmi Magyarországa ebben a helyzetben kétszeresen is útban volt. Egyrészt mert „veszélyesen” stabilak voltak a szellemi alapjai, és látványos ellenállása igen kellemetlen példával szolgálhatott volna más hasonló szembeszegülőknek is. Másrészt mert hazánk nemcsak lelki, erkölcsi, szellemi értelemben volt mérhetetlenül gazdag a Szent Istvántól Hunyadi Mátyásig tartó tér-idő során, hanem anyagi, fizikai értelemben is. Elég, ha arra gondolunk, hogy a Kárpát-medence adta Európa aranytermelésének közel kétharmadát. Már pedig a deszakrális civilizáció profit-mechanizmusai rohamos gyorsasággal növelték az aranynak, mint forgalmi, fizetési, és felhalmozási eszköznek a szerepét, és az iránta való igényt. Mivel a Kelet-tel való kereskedelem azt a kevés aranyat és ezüstöt is kiszívta Európából, ami itt volt, lévén e kereskedelem Európa számára végzetesen deficites, illetve az Oszmán birodalom terjeszkedése elzárta a szárazföldi utat, az arany iránti éhség általános hisztériába torkollott, és ez akár a kora-kapitalizmus „bevezetési” kísérletének látványos bukásához is vezethetett volna. Magyarország szétzúzása tehát elemi stratégiai érdeke volt az addigra már kellően „elkufárosodó Nyugat urainak. Az Oszmán birodalom ugyan látszólag a Nyugat valamiféle ontológia alternatívájaként tűnik fel, ám ez csak optikai csalódás. Legmélyebb szerveződési elvei valójában egy, a nyugatias modernitásénál is kegyetlenebb kora-kapitalizmus masinériáját rajzolják ki. Ha ehhez azt is hozzá tesszük, hogy az 1492-ben Spanyolországból elüldözött szefárd pénzhatalmi elitek jelentős része Németalföld mellett főként éppen az Oszmán birodalomban talál új otthonra, akkor igen izgalmas következtetésekre juthatunk. A szultánok pénzügyi és diplomáciai stratégiájának igazi formálói éppen ezek az erők voltak, így a két pogány közt egy hazáért fordulat tektonikai mélységei már sokkal érthetőbbé válhatnak számunkra. Egyrészt azért mert a két pogány valójában egy, és valóban pogány, hisz deszakrális. Másrészt pedig azért, mert ezt kétszáz éves késéssel ismerték fel a legjobbjaink is, ahogy Juhász Ferenc többször idézett Tékozló ország című eposzában írja időkbe látó szemetek nem volt, de kezetek, hogy a hazát sírba taszítsa, igen.  Ha nem akarunk újra ebben a helyzetbe kerülni, ki kell törnünk a hamis értelmezéseknek ebből a végzetes történelmi ketrecéből, aminek vannak biztató jelei.
 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi folyamat jelmondata. Mint írja: "Hazánk óriási erőfeszítésekkel ugyan a Habsburg Birodalom részeként formálisan megőrizheti integritását, de 1920-ban a fizikai valójában is végbemegy Magyarország felszámolása." Széchenyi idegösszeroppanásának egyik oka vélhetően az volt, hogy látta: a magyar földvagyont osztrák, belga francia pénzoligarchák szerzik meg, Erdélyben az ősiségi birtokok román kézbe csúsznak át. Bécs ahelyett, hogy fékezte volna, ráerősített erre a folyamatra. Ma mégis Habsburg Intézet működik adófizetői pénzből Magyarországon, és nem Árpád-ház Intézet vagy Anjou Intézet. Miért?

 

- Ahogy már többször említettem ez a láthatatlan értelmező-hatalom roppant tér-időkön átnyúló folytonosságot mutat, és mindig sok lépéssel előttünk jár. Az elmúlt évszázadok, lassan most már inkább évezredek azt látszanak igazolni, hogy a mindenkori politikai hatalom lejátszás-technikai felszíne alatt valójában „csiki-csuki” játékot játszik velünk. A Hunyadiakat követően is vannak igazi szellemóriásaink, akik a lényeglátó realista lét-karakterének biztató jeleit mutatják. Bocskai, Rákóczi és Széchenyi sorsa azonban azt jelzi (egymástól szinte pontosan 120 évnyi távolságra) hogy egyre szűkül e létkarakter történelmi mozgástere, és végül művük összeomlik. Önmagában nem az a baj, hogy létezik Habsburg intézet, hanem az, hogy ezeknek a történelmünket meghatározó összefüggéseknek változatlanul nincs „gazdája”. Azt láttuk a Veritas intézet létrehozásához kapcsolódó hatalmas szellemi örvénylésekből, hogy elkezdődött ennek a globális értelmező hatalomnak a korlátozása, de tudnunk kell, hogy az iszonyú ellenállás miatt roppant feladat áll előttünk.

Akadémikus álláspont

„A magyar alaptörvény X. cikk (1) bekezdése szerint 'Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát'. Mindenki azt kutat, amit akar, de – teszem én hozzá – a szükséges anyagi forrásokat valakinek: az államnak, a gazdaság szereplőinek, esetleg egy magánembernek biztosítani kell. Kutatási forrás nem jár alanyi jogon senkinek” – írja cikkében Náray-Szabó Gábor akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének elnöke. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. július 30.

 

- Professzor úr, mint Ön írja: „a finanszírozónak szíve joga, hogy a neki tetsző témákat kiemelten, a kevésbé tetszőket ímmel-ámmal, a nem tetszőket pedig egyáltalán ne finanszírozza. Ez így működik az egész világon, az USA-tól Németországon és Nagy-Britan­nián át Indiáig vagy Kínáig.” Egy rémhír szerint idehaza magyar adófizetői forrásokból Lenin-kötetet óhajtanak oroszról angolra fordítani. Adódhat-e, hogy a tudományos szabadság olyan határt lépne át, amelynek a túloldalát már nem lehet politikailag korrekt módon megnevezni?

  

- Az Alaptörvény szerint – amivel én is egyetértek – Lenin-kötetet lehet fordítani, sőt, Lukács György életművét is lehet tanulmányozni. A tudomány tényeken alapul, az ezekből levont következtetések lehetnek ugyan értékalapúak, de ez már nem tudomány, hanem ideológia. Nem tudomány, ha a Lenin műveinek tanulmányozása során gyűjtött adatokat egy ideológia alátámasztására használják.

 

- Az Ön cikkében a sajtó támadta ezt a mondatot: „Nálunk a bizalmatlan szabadságharcosok utcára mennek szabadon választott té­máik védelmében, mégis előszeretettel csüngenének a megvetett állam csecsein.” Véletlen-e, hogy eleven a párhuzam a gazdaság egyes szereplőivel, akik száműzik az államot a szabad piacról, ám cégük összeomlása után az államtól kérik a feltételekhez nem kötött támogatást, segélyt?

 

- A mondat az alibi kutatókat bírálja, akik - szerencsére nem sokan - tudományos teljesítmény felmutatása helyett lázonganak, például a Momentum tüntetésén. A szabad piaci hasonlat megáll. Egy példa a 2008-as pénzügyi krízis során megtámogatott amerikai nagybankok esete. Az állam súlyos dollármilliárdokkal segítette ki ezeket, mert túl nagyok voltak ahhoz, hogy csődbe menjenek. Az állami bevételekért a vezetőknek búsás bónuszok jutottak, amikből kacsalábon forgó palotákat építtettek.

 

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Fontos lenne-e a tudomány szereplőivel, köztük a Professzorok Batthyány Köréből épp most távozókkal fölfedeztetni Széchenyi Istvánnak az Akadémia körüli gondolatait: „...társaságunk csak úgy jár el valódi szerepében, s hivatásának csak úgy felel meg magasb szellemileg, ha a magyarnak nyelvkincse körül annál anyaibb gonddal virraszt, és annak becsét, méltóságát emelni annál inkább buzog, minél kétesb jövendő borul nemzeti önállásunkra, s minél nagyobb s nagyobb süllyedési veszélyekbe bonyolódik a hon”?

 

- Ebben a vonatkozásban a Magyar Tudományos Akadémia példát mutat, mert a magyar nyelv ápolását egy külön, ennek szentelt intézetben valósítja meg, magas színvonalon.

Kép: wikipedia.org

Ironizáljuk a PC-t

"Leszbosz szigete, ahol két és fél ezer éve Szapphó szerelmes verseit szavalták, most afgán, szír, pakisztáni, bangladesi, kurd, iraki, meg ki tudja, honnan jött menekültek bábeli zsivajától volt hangos" - írja Szerecsenmosdatás, Tanmese Aiszóposz nyomán című novellájában a májusi Hitelben Ircsik Vilmos író, műfordító. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. május 18.


- Mester, művében az afro-európai, afro-germán új szakkifejezés is megjelenik. A mai abszurd szóalkotás köznapivá kophat-e már a belátható jövőben?

 

- Szeretném remélni, hogy nem. A két szót természetesen én magam alkottam, egy közismert stilisztikai eszköz, a túlzás segítségével. Sok lelemény és fantázia nem kellett hozzá, hiszen az Egyesült Államokban a  feketéket, urambocsá! a négereket hivatalosan már régóta csak afro-amerikainak lehet nevezni, aminek gyakorlati létezéséről és  a vele járó képtelenségekről egy houstoni ismerősöm, volt gimnáziumi osztálytársam révén közvetlen tapasztalataim is vannak. Szóval, éppen ezért inkább csak szeretném remélni, hogy az általam kreált és valóban abszurd szóalkotás, ez a hazug eufemizmus   az óceán innenső partján nem fog elterjedni. A tények, a tendenciák ugyanis egészen mást mutatnak.  Az amerikai ragály köztudottan már Európára is átterjedt, és nálunk is felütötte a fejét, például a cigány szó feketelistára tételével, ami kész téboly. A boldogabb időkben a roma szót senki nem ismerte, most pedig már szinte kötelező a használata, amin maguk a  cigányok csodálkoznak a legjobban. Egyébként  buzgó európai  követői nem másolhatják le szolgai módon az európai példát, hiszen az öreg földrészre legfőképpen nem Afrikából jönnek a migránsok, hanem elsősorban Ázsiából. és az ő néven nevezésükkel nem kellene finnyáskodni, mert maguktól jönnek, nem úgy hurcolják ide őket, ahogy  egykor hurcolták az emberi méltóságukban megalázott négereket. Ez a névadási háború a migráns és a menekült között dúl, és a végkimenetele nagyon bizonytalan. Én egy groteszk, abszurd megoldást javasoltam, de más a valóság, és más az irodalom.         


- Mint írja: "egy fekete bőrű, szőke szempillájú, szőke bajuszú és szakállú" vendégmunkás, és egy "fehér bőrű, fekete hajú, fekete szempillájú és gyéren lengedező, fekete bajuszú, fekete szakállú háznagy" tevékenykedik egy hamburgi munkahelyen. Néven nevezhető-e az az erő, amely ezt a degeneráltságot képes Európára erőltetni?

 

- Ebben a jelenségben a liberálisokat szokták bűnbaknak kikiáltani, ami azonban némi árnyalásra szorul. A német liberálisok, az FDP például ebben a tekintetben sokkal normálisabbak, mint a zöldek vagy a szociáldemokraták.  A degeneráltság határai tehát nem az egyes pártok, politikai irányzatok között húzódnak, szószólóik között ott vannak a különböző polgári jogi szervezetek, az úgynevezett civilek, akiket mi is jól ismerünk, a feministák, a környezetvédők és sajnos az egyházak is. Én magam hívő katolikusként ez utóbbit viselem el a a legnehezebben. Ez a képmutató humanizmus nemcsak az emberi fajok néven nevezésének misztifikációjára terjed ki, hanem az élet szinte minden területére.  Elrettentő példaként érdemes felidézni a német nyelv ellen irányuló újabb és újabb merényleteiket. A németül tudók számára közismert a férfi szóval (Mann) alakilag szinte teljesen megegyező man általános alany, amelynek a magyarban az ember felel meg: Man weiß es nicht - az ember nem tudja. Nos, a német feministák már több ízben próbálkoztak egy nyelvi reform kierőszakolásával, nevezetesen azzal, hogy a man mellé vezessék be a nőnemű általános alanyt is, mégpedig egész egyszerűen a Frau(nő) kisbetűs írásával: frau. Ez nem vicc. Könnyen elképzelhetős, hogy az egyre inkább elhülyülő német társadalomban előbb-utóbb keresztül is tudják vinni az akaratukat.  Nem lévén benne nyelvtani nemek, a magyar nyelv ilyen szempontból immúnis, de így is bőven leselkednek rá veszélyek. Éppen a napokban a magyar parlament egyik újdonsült képviselője, elnézést, de ki kell mondani, egy elképesztően ostoba fehérnép, azt javasolta, hogy hagyjuk el az anya szót, és használjuk helyette a mindenkor megfelelő keresztnevet.  Nekem két javaslatom is lenne az ügyben. Az egyik a képviselőnőt illetné, de azt nem mondom ki. Az elhallgatás is stilisztikai eszköz. A másik pedig az, hogy az anya helyett vezessük vissza édes anyanyelvünkbe az édesanya megszólítást.          

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Már hazánkban sem merjük a néger szót használni, az Ön novellájában is a szerecsen szó ismétlődik, de leírja, hogy ez is szalonképtelen lett, s alkalmazkodva a PC bugyutaságához, már a szerencse helyett is mázlit mondanak. Hogyan érhetjük el, hogy ezen ne sírjunk, hanem nevessünk: s a nevetéssel gyakoroljuk az ellenállást?

 

- A novella helyszínét nem véletlenül helyeztem Németországba, ahol példátlan méreteket öltött a nemzeti önfeladás, a nemzeti kultúra megtagadása. Ezt nagyon fájlalom. Műfordítóként sok német és orosz írót, költőt szólaltattam meg magyarul, a Nagyvilág szerkesztőjeként számos tanulmányt írtam a témában, amelyek az ősszel jelentek meg Bűnök és bűnhődések című esszékötetemben. Ma már döbbenettel kell tapasztalnom, hogy a németekkel szemben a  putyini Oroszország mennyivel jobban ragaszkodik történelmi örökségéhez, nemzeti hagyományaihoz. Hiába, változnak az idők!  A nevetés és a humor pedig valóban nagy úr. Bizonyos esetekben sokkal katartikusabb hatást lehet vele elérni, mint a dagályos vagdalkozással,  a fogcsikorgató ellenszegüléssel vagy az emelkedett pátosszal.  Egyébként az ötletet először egy publicisztikában dolgoztam fel, a műfaji szabályoknak megfelelő hangnemben és persze rövidebb terjedelemben. De amikor elkészültem vele, nem nagyon tetszett, viszont egyre több nyelvi ötlet jutott eszembe, és így lett a publicisztikából novella, ékes bizonyítékául annak, hogy az irodalmi alkotás elsősorban, sőt sokak szerint kizárólag nyelvi teljesítmény.

Kép: Stúdió Bakos

Gyarapodó Nemzeti Értéktár

"Létrejöttek a nemzetrész értéktárak és bizottságok, és sorra jönnek létre a helyi értéktárak is. Immár van tisztán külhoni vonatkozású hungarikumunk is: Torockó épített öröksége" - jelentette be a Széchenyi István Társaság soproni tanácskozásán Szakáli István Loránd helyettes államtitkár. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. március 24.

 

- Helyettes államtitkár úr, a 70 hungarikum, a 161 kiemelkedő nemzeti érték és a több mint hétezer települési érték hogyan erősítheti meg a fiatal generációk nemzeti azonosságérzetét?

 

- Először is szögezzük le, hogy bár a hungarikum törvény elfogadásával és a hungarikum értékpiramis megalkotásával nagy hiányt pótoltunk, amivel tartoztunk elődeinknek és nemzetünknek, de az értékek összegyűjtése és számbavétele még önmagában kevés. Hogy úgy mondjam, az út elején járunk. Összegyűjtöttük az értékek jelentős részét – sokszor a feledés mélyéből – s az elkövetkezendő esztendőkben azt kell feladataink előterébe állítanunk, hogy ezeket szerves részévé tegyük ünnepeinknek és hétköznapjainknak. Miután az értékek jelentős része régi, azokat sok esetben új megvilágításba kell helyeznünk, a kor és a fiatal nemzedékek igényei szerint. Ez önmagában is nagy kihívás: szükség szerint oly módon átalakítani és új köntösbe helyezni a régit, hogy újszerűnek hasson, értelmezhető és izgalmas legyen. Ez a modern gasztronómia mottója is: az alapanyagok ugyanazok, a recept felújított, a végeredmény pedig friss és üde, ami úgy az idősebbeknek, mint a fiataloknak elfogadható és fogyasztható. Ha ez sikerül, úgy meg lehet nyerni a fiatalságot is a hagyomány és értékápolás ügyének. Hogy ezt esetenként hogyan tesszük, vagy teszi az a több ezer lelkes ember, aki Kárpát-medence szerte a nemzeti értékek ügyét képviseli, arra nincs egységes, kizárólagosan alkalmazható recept. Sokfélék vagyunk és sokfélék az értékeink is. Egyazon családban sem lehet minden gyermeket ugyanúgy nevelni, mert bár az alapelv azonos, a gyerekek sajátos természettel, karakterrel, érdeklődéssel és tehetséggel rendelkeznek, s ezek egyénre szabott figyelmet és törődést tesznek szükségessé.

Fontos, hogy a fiatalságot – már a legkisebb kortól kezdve – „beoltsuk” hagyománytisztelettel, de ugyanakkor arra is meg kell tanítanunk őket, hogy ne csupán azért kövessék szüleik, nagyszüleik értékeit, mert az kötelező, hanem azért, mert az nekik is jó, érdeküket szolgálja és gazdagítja őket.

Ez persze nem könnyű feladat egy olyan korban, ahol az okos telefonok, a facebook és a kereskedelmi tévék szökőárszerű intenzitással igyekeznek manipulálni az emberek tudatát és ennek a jelenségnek leginkább a fiatalok vannak kiszolgáltatva.                           Jóformán csak a globalizáció uniformizált álértékeivel, vagy ha finomabban akarok fogalmazni, kétes értékű példáival találkozni, és szomorú, hogy a magyarság hagyománya egyre inkább egy kis alternatív közösség életmodellje és táptalaja lesz.

Fontos, hogy a fiatalok – mert ők a jövő záloga – megismerjék az összegyűjtött értékeket, és büszkék legyenek azokra. Meg kell tanítani nekik, hogy az egyedi települési érték nem ciki, sőt, egyedisége okán unikum, akár egy tájszólás. Nem olyan régen, még lenézték Pesten a vidékről érkezett, s tájszólást beszélő embert. Ez elfogadhatatlan. Magyarország addig lesz, amíg a vidék magyar marad. Tájszólásában éppúgy, mint értékeiben. A főváros, mint általában a nagyvárosok mindenütt a világon multikulturális olvasztótégely. Ezért a magyar értékeket elsősorban vidéken kell életben tartani és felmérni, hogy ezek az értékek egyúttal az adott közösség legelemibb erőforrásai, amiből jövőt lehet építeni.

- Fontos, hogy a különleges helyi értékeket befogjuk a vendégjárás szekere elé, mert ezekkel lehetünk igazán sikeresek – hívta fel a figyelmet Ön Sopronban. Hogyan bátoríthatja az állam „fölülről” azon helyi közösségek létrejöttét és megerősödését, amelyek eme különleges helyi értékeket föllelik, azoknak nyilvánosságot szélesítenek, és a vendégjárás vonzerejévé teszik.

 

- A magyar vidék olyan akár egy nagy, kiterjedt rokonság. Az összekötő kapocs a közös múlt, a magyar nyelv, a közös nemzeti identitás, a közös ünnepi szokások, a generációkon átívelő hagyományok. Ám az azonosságon túl minden ember és család, az ország minden régiója, megyéje, települése egy kicsit különbözik a többitől. Másmilyenek. És ebben a különbözőségben nagy érték lakozik. Mernünk kell másmilyennek lenni és vágyni arra, hogy ezt a „milyenséget” másoknak is megmutassuk! Nem csak az európai politikában, de közösségi szinten éppúgy, mint egyénileg. Ha egy ember, vagy település ismeri saját értékeit és - jó esetben - büszke is arra, akkor azokat ápolni fogja, és azok érdemesek lesznek arra, hogy más is megismerje. A mai kor az uniformizálódás irányába halad, de a változatosságot, különlegességet mindenki szereti-keresi. Ha a magyar vidék képes hangsúlyozni egyedi karakterét, úgy kíváncsi látogatók keresik fel, és szerencsés esetben magukkal visznek belőle valamit, nem csak emléket, hanem egy olyan igényt is, mellyel oltóvesszőként mintegy be tudják oltani saját otthonukat, környezetüket is. Először jöjjön a csodálkozás, hogy valahol valami szép és jó, s utána a rácsodálkozás, hogy „de hisz ez nekünk is megvan, meglehetne odahaza, ha egy kicsit másképpen is”. Innen már csak egy gondos kertész feladata, hogy a régi gyümölcsfába beoltott vessző új gyümölcsöt teremjen. Azt az utazást tartom jónak és szerencsésnek, mely nem csak kikapcsol (a dolgos hétköznapokból) és szórakoztat, de inspirál is. Ez a vidékjáró vendégjárás lényege.

Kicsit faramucinak tartom, hogy az új keletű turisztikai trendek szerint messzi vidékekre utaznak a tehetős magyarok, mondván, hogy ott „csupa csoda” a vendéglátás és szeretet fogadja őket, amikor a magyarok emberemlékezet óta a szívélyes vendéglátásukról híresek, s méltán. Aki járt már például Erdélyben, annak ezt nem kell ecsetelni. A Kárpát-medence van olyan gazdag, hogy egy élet is kevés hozzá, hogy minden csodáját megismerjük. Lehet, hogy ma már nincs tengerünk és nincsenek hófödte csúcsaink, de van sok minden más, ami viszont máshol hiányzik. Véget kell vetni annak, hogy mindig csak a másban, más országban találjuk meg a tökéletességet, s érvényt kellene szerezni annak a – csaknem elfeledett mondásnak – hogy „mindenütt, jó, de legjobb otthon”. Mert el lehet utazni – és néha el is kell – de törekedni kell arra, hogy megismerjük hazánkat, a Kárpát-medencét. Soha nem szerettem azt a magatartást, amikor úgy illetünk valamit kritikával, hogy azt igazából nem is ismerjük és olyasmiért lelkesedünk, amit valójában szintén nem ismerünk.

 

- „Fedezd föl saját kultúrád” –hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. E civil mozgalom mögé hogyan zárkózhat fel az állam, hogy exponenciális hatásgyakorlás alakuljon ki.

 

- Az állam, a kormány, az önkormányzatok szerepe az értékek népszerűsítése kapcsán megkérdőjelezhetetlen. Az európai közösségek, népek, népcsoportok hagyományos kultúrája össztűz alatt ál. A hagyományos értékeket, a kultúrát, az ételeket, a viseleteket, az ünnepeket a globalizáció nagyon komoly kihívás elé állítja. A Földművelésügyi Minisztérium ezért is tartja fontosnak, hogy pályázatok és egyedi támogatások révén felkarolja és segítse az értékeket ápolni kívánó kezdeményezéseket, melyeket pusztán önerőből nem lehetne megvalósítani. Ha van érdeklődő, illetőleg az értékek áthagyományozása iránt elkötelezett egyén, civil szervezet, úgy azokat támogatni kell. Ez volt a „hungarikum törvény” megszületésének legfontosabb oka is. Ahogy Shakespeare mondotta volt: „az elesettet, gyámolatlant nem elég felkarolni, de támogatni is kell”. Egy öreg fát alá lehet dúcolni, de friss hajtásokat kell nevelni belőle, ez a fontosabb.

Vidéki gyökérzet, nemes urbánusság

Két Balassi-kardos költő: a 80 éves Ágh István és a 75 éves Kiss Benedek poézise volt a témája a Hitel folyóirat márciusi találkozójának. Léka Géza szerkesztőnek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. március 22.

 

- Szerkesztő úr, sokunk lelkében daliás költőkként élnek, lassan azonban "a nagy öregekké" érnek. Miért fontos a mai ifjabb nemzedékek érdeklődésébe ajánlani Ágh Istvánt és Kiss Benedeket - Bencét?

 

- Mindenekelőtt nem tehetünk úgy, mintha nem érzékelnénk pontosan: olyan idők köszöntöttek ránk, amelyben az irodalom – nagyon finoman és körültekintően fogalmazva – önnön sáncai mögé szorult vissza, és ma már csak egy igen szűk réteg szellemi fényűzését szolgálja. Nem mindennapi paradoxonja a helyzetnek, hogy ezzel egy időben a kortárs irodalom eltömegesítése is permanensen zajlik, hiszen soha nem látott mennyiségű mű kerül a piacra, ám képtelenség mindet számba venni, osztályozni, föltárni, kontrollálni. Az embernek néha az az érzése támad, mintha éppen ez lenne a cél. Csoóri Sándor hosszú évekkel ezelőtt jelezte, hogy a módszer hatása hatékonyabb a cenzúráénál is, hiszen ez az út garantáltan vezet el a totális társadalmi érdektelenséghez és ellehetetlenüléshez. Ágh István és Kiss Benedek kapcsán, s a kérdés súlyához mérten kénytelen vagyok a továbbra is velünk élő Tőkéczki Lászlót segítségül hívni. 2013-ban a Szerelmes földrajz című televíziós interjújában ekképpen fogalmaz. „Egy-egy változás igazából akkor győz, akkor jut uralomra, amikor azok a generációk, bármennyire kegyetlen is ez adott esetben, lényegében kifutnak, akik még a múltat képviselik. Bennem is ott működik a gyermekkoromtól megtanult, reflexként ható félelem és gátlás. Az egyetemen tanítva úgy látom, hogy az új generációk ettől függetlenek. Óriási pozitív változás ez, de egyúttal negatív is. Számukra sok minden nem létezik hagyományként, tapasztalatként, magától értetődő etikai, értékelvű dologként. Ezért lesz nehéz igazi rendszerváltást csinálni.”

- Mindkét poétánk vidéki gyökérzetű, ám sok évtizedes budapesti életükben nemes urbánusság is gazdagította műveiket. Mennyire új érték költészetünkben ez az árnyalat?

 

- A nagy örömünkre friss Kossuth-díjas Kiss Benedek esetében valamivel egyszerűbb a dolgom, mert az ő költészetében némileg könnyebben közlekedem, mint Ágh Istvánéban. Azt azért mondjuk el, hogy ennek az un. nemes árnyalatnak viszonylag nagy irodalma van, mert szinte nincs olyan társművészeti ág, amelyre ne hatott volna termékenyítően. Bence összegyűjtött verseiről szólva már megpróbáltam összefoglalni, mit gondolok erről, így most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy dióhéjban ismét megoszthatom. Kiss Benedek azt „az egykori kiskunsági életközösséget [képviseli], amely egy sok évszázados hagyományos kultúrára épülő komplett s máig érvényes világképpel és értékrenddel tarisznyálta s bocsátotta útjára annak idején. A versek közelében azonban az is kiderül, hogy ebbéli meghatározottságából a fél évszázados budapesti lét, s annak számtalan csábító és nem éppen kívánatos hatása ellenére Kiss Benedek gyakorlatilag kimozdíthatatlan maradt. Mindebben pedig nem is maga a tény az igazán izgalmas, hanem az, ami mögötte van. Mert igaz ugyan, hogy gazdaszemét összességében a régen beidegződött reflexek irányítják, ám az mégis csak példa nélküli, ahogyan annak érvényét – mint a dolgok és jelenségek megítélésének alapját – a legcsekélyebb indulat és veszteségtudat nélkül, szinte a Teremtővel való derűs egyetértésben ruházza át, terjeszti ki az értékrendjébe elvileg nem igen illeszkedő világvárosi környezetre, s az abból fakadó valamennyi élethelyzetre és körülményre.” Az Ágh Istvánt fölnevelő miliő hatása még ennyire sem szorul magyarázatra. Ezen a ponton, mondjuk a Cseh Tamás által a szélesebb nyilvánosság előtt is népszerűvé tett remekmívű Mákgubófejű kakas-huszárokat említeném, mint amely művészi egyszerűségénél fogva mélyebb a tenger vizénél is, idős korára pedig akkora históriás katedrálisokat épít versben és prózában egyaránt, hogy már a levegőjük belélegzése is jótékony hatással van az emberre.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Mindkét poéta Balassi-kardos, és habitusukban is ott lobog a vitézi tűz. Ez az érték hogyan szólíthatja meg a mai huszonéveseket?

 

- Eddigi tapasztalataim szerint a Balassi-kardos vitézi tűz csupán alig-alig habitus kérdése, annál inkább szól a máig leghatásosabb identitásképző erőről, amit, erősen leegyszerűsítve, nemzeti kultúraként emlegetünk. Az viszont bizonyos, hogy aki bármilyen okból ezen kívül reked, az megnézheti magát. Ágh Istvánt és Kiss Benedeket olvasva erre viszonylag hamar rá lehet jönni, még fiatalon is. Ha azonban egyet hátralépünk, azonnal nyilvánvalóvá válik, mekkora a tét. Tőkéczki László fenti gondolatát folytatva: „A mi fiataljaink nem találják maguktól értetődőnek a változásokat, mert nem tudják mihez viszonyítani. A mi mostani helyzetünk semmiképpen sem hasonlítható össze nemcsak anyagilag, hanem szellemi értelemben sem mindazzal, amit Nyugat-Európa megélt. Nemcsak a jóléti társadalom miatt, hanem egyszerűen azért, mert ott folyamatosan léteztek azok az irányzatok, felfogások, értékelvek, olyan lelki-szellemi tartalmak, amelyek ismerete nélkül nehéz megmagyarázni, hogy az előttünk járó generációk mit miért cselekedtek. Igaz, a nyugat-európai társadalmak is erősen bomlanak. […] De emberileg nélkülözhetetlen, hogy van távlat, van reménység, létezik a küldetés és a rendeltetés, amely nélkül könnyen elvész az egyén és a közösség is.”  

Kitántorgott Amerikába

másfél millió emberünk”

Bogár László szerint az 1867-es kiegyezéstől a trianoni tragédiáig tartó több mint fél évszázad, ez a békésnek, már-már idillikusnak bemutatott korszak rendkívül súlyos konfliktusok időszaka volt, a politikai összecsapások halálos áldozatainak számaránya fajlagosan sokkal magasabb volt, mint az ebből a szempontból negatívabb megítélés alá eső, két világháború közötti korszakban. A közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. március 20.
 

- Professzor úr, az úgynevezett "békeidőről" még a kommunizmus évtizedei alatt is meglehetősen rózsaszínű képet mázoltak. Kiknek az érdeke, hogy ez a fajta történelemhamisítás a jelenben is folytatódjon?

 

- A történés neve „kiegyezés” és ez kétségtelenül pozitív értéktartalmú kifejezés, mert ugyan kinek lehetne ellenvetése valami ellen, ami az egyetértésre és egyezségre épül. Ez ugyan igaz, de minden ilyen esetben fel kell tennünk azt az alapvető kérdést, hogy ki egyezett meg, miről és kivel. Ennek valóságos tartalmát nem nagyon ismerjük, mert ezt a kézenfekvő kérdést általában nem szokás feltenni. Van persze egy evidens (ám hibás) logika, amely arra hivatkozva nem teszi fel ezt a kérdést, hogy Magyarország egyezett ki a Habsburg császársággal. Formálisan ugyan ez akár igaz is lehetne, csak a szó szoros értelmében „semmit mondó” válasz, mert semmit sem mond arról, hogy „ki” is volt az 1867-es Magyarország, és „ki” is volt az 1867-es Habsburg birodalom. Már pedig ahhoz, hogy a „kiegyezés” fedőnevű egyezségről véleményt alkothassunk, ezt a kérdést kellene tisztázni, vagyis egy olyan „finom felbontású” képet alkotni az akkori Magyarországról és Habsburg birodalomról, ami segíthet az akkori helyzet „lemez-tektonikájának” a megértésében. Amely lemez-tektonika fél évszázadnyi látszólag fényes sikertörténet után a teljes pusztuláshoz, a Szentkorona Történelmi Magyarországának felszámolásához, a Habsburg birodalom összeomlásához vezetett. A „kiegyezés” hamisságainak és hazugságainak feltehetőleg döntő szerepe lehetett abban, hogy kártyavárként omlott össze a világ addig megszokott rendje. Ennek a nekünk, magyaroknak különösen tragikussá váló történetnek a valós feltárása még várat magára, noha számos kiváló elemzés tett már kísérletet a folyamat mélyszerkezetének a feltárására. A Habsburg birodalom az éppen megszülető Német (második) birodalommal és az Orosz birodalommal együtt Európa utolsó olyan konstrukcióját jelentette, amelyekben a már majdnem teljesen szétroncsolt szakralitás történelmi törmelékkupaca azért még nem semmisült meg teljesen, tehát bizonyos tradicionális strukturális fékek még léteztek a globális pénzhatalmi rendszer totális uralmának legalább némi korlátok közé szorítására. Az „első világháború” fedőnevű „projektje” végén ezért is ítélte halálra, és végezte is ki ez a pénzhatalmi rendszer mindhárom birodalmat, az Orosz birodalmat egészen különös kegyetlenséggel. (Valójában negyedikként az Oszmán török birodalmat is ide sorolhatnánk, de ez egy „másik” történet.) Itt még azonban 1867-ben járunk, és a globális pénzhatalmi rendszernek egyelőre még látványtechnikailag szüksége van ezeknek a birodalmaknak a fenntartására, noha szerepük egyre inkább csak az marad, hogy diszkrét „paravánként” elfedjék azokat a brutális társadalomszerkezeti változásokat, amelyek végső célja a zárt szakrális paraszti társadalom kegyetlen felszámolása. E felszámolási folyamatra azért volt szükség, mert ez a paraszti társadalom egyszerűen „útban van” a globális kapitalizmus hatalmi rendszere számára. És azért van útban, mert benne sem a föld, sem a tőke, sem a munkaerő „szabad áramlása” nem biztosított, már pedig ezek nélkül nem tud teljessé válni a globális hatalmi rendszer uralma. (Nota bene, az Európai Unió is büszkén hirdeti legfőbb vívmányaként azt, hogy megvalósította ezeket az áramlási „szabadságokat”)  A „kiegyezés” hamisságának, hazug voltának legmélyebb oka tehát egyszerűen az, hogy a „haladás” és a „modernizálás” irányába tett lépésként, társadalom-stratégiailag fontos pozitív tettként próbálja beállítani azt, ami valójában a történelmi arisztokrácia cinikus gátlástalan és főként rövidlátó behódolása volt a globális pénzhatalommal szemben. Vagyis saját, már csak rövid életű tündöklése érdekében szabad utat engedett a nemzet nagy részét kitevő parasztság felszámolásához. A magát „szocializmusnak” nevező brutális politikai kapitalizmus rendszere számára mindez azért volt „pozitív” történelmi példa, mert az ő feladata volt a történelmi „piszkos munka” legpusztítóbb záró szakaszának a levezérlése, a parasztság végső megsemmisítése. A másik fontos mozzanat, amely miatt a „kiegyezés” pozitív értéktartalmú volt a „szocializmus” számára, az, az, hogy a „kiegyezés” szellemi öröksége talán az előbb említett társadalmi-gazdasági újrateremtési folyamatoknál is pusztítóbb. A „haladás” és „modernizáció” nyitott utat ugyanis azoknak a „liberális” eszmeáramlatoknak, amelyek aztán ahhoz a totális szellemi degenerációhoz vezettek, amelynek pusztító következményei a huszadik század minden döntő fontosságú társadalmi drámájában meghatározó szerepet játszottak. Összegezve tehát a „kiegyezés” valójában egy történelmi időzített robbanó szerkezetet üzemelt be, és mivel a romboló következmények egyik „bomlás-terméke” éppen a magát szocializmusnak nevező rendszer volt, így érthető a pozitív megítélés. Ahogy a mai liberális-neoliberális világértelmezési logika pozitív kiegyezés-képe is.

 

- Két millióan vándoroltak ki; 1885-ben az Amerikába kivándoroltak száma a kétszázezret is meghaladta. Mindez a modern kori Magyarország egyik legnagyobb és legsúlyosabb drámája, a veszteség felbecsülhetetlen. Megbújt-e valamiféle tervezett magyarüldözési szándék a "kitántorgás" mögött?

 

- A paraszti társadalom tradicionális szerveződési formáinak brutális szétzúzása, a globális pénzhatalmi rendszer közvetlen rövidtávú profitérdekeinek történő alávetése értelemszerűen iszonyúan pusztító következményekkel járt. A „kiegyezés” uralmi aktorainak cinizmusát jelzi, hogy lényegében semmiféle kísérletet nem tettek e pusztító folyamatoknak legalább az enyhítésére, hacsak a szinte rendszeresnek mondható csendőrsortüzeket nem számítjuk ide. Ezek is azt jelezik, hogy a globális pénzhatalmi rendszer lokális érdekei gátlástalan képviseletének akár karhatalmi erő saját népükkel szembeni rendszeres alkalmazásával is, de minden körülmények között érvényt szereztek. A degenerálódó társadalomszerkezet és annak struktúra-dinamikája hasonlatos volt ahhoz, ami a huszadik század ismétlődő latin-amerikai tragédiáiból ismerős. És ahogy a „demográfiai feleslegnek” minősülő „latínók” milliói, úgy a XIX. XX. század fordulójának magyar paraszti társadalmának „demográfiai feleslegét” is a brit birodalomtól a világbirodalmi szerepet éppen átvevő Amerika „zsilipezte” le. A magyarság elleni szellemi háború valójában már a 907-es pozsonyi csata kiváltó okainál megnyilvánult. Már akkor világossá vált, hogy a magyarság tradicionális létértelmezési logikája és az erre épülő saját létberendezkedési formája nemcsak hogy idegen a „Nyugat” számára, de egyenesen felszámolandó, gyökerestől kiirtandó fenyegetés is. (Tegyük hozzá, a „Nyugat” éppen akkoriban és az azt követő évszázadokban kerül végleg, vagy legalább is mindmáig, annak a „globális pénzhatalmi” szuperstruktúrának az ellenőrzése alá, amelynek pontosan megnevezésére ma sem tanácsos kísérletet tenni. Azt hiszem, nem igényel különösebb magyarázatot az, hogy Szent Ferencnek 1203-ban már olyan látomása van, ahol a megfeszített Krisztus képmása életre kelt előtte, és háromszor így szólt hozzá: „Ferenc, Ferenc, menj és javítsd meg a házamat, mert látod, hogy romokba dől.” Ez a romba dőlt ház, a keresztény egyház „elkufárosodásának” finom jelzése volt.) Így az elmúlt ezeregyszáz év magyar elitjei folyamatosan valamiféle „kiegyezésre” kényszerültek. Csak míg kezdetben egy Szent István, Szent László vagy éppen a Hunyadiak, majd később Bocskai, Rákóczi vagy Széchenyi a tudás, bátorság és becsület erényeivel felvértezve próbálnak mindent megtenni azért, hogy a magyarság anyagi, fizikai és főként lelki, erkölcsi, szellemi integritása mindennek ellenére fennmaradhasson, egyre inkább többségbe kerülnek azok, akik cinikus gátlástalan kollaboránsokká válnak. Bibó István, aki a kiegyezés egyik legátfogóbb kritikusa volt, ebben a folyamatban véli felfedezni azt a szellemi polarizációt, ami a magyar eliteket egyre inkább patologikusan két részre szakítja. Az előbbieket, ez talán legtragikusabb módon Széchenyire igaz, „túlfeszült lényeglátóknak” nevezte el, az utóbbiakat pedig „hamis realistáknak”. A hamis realizmus egyik egészen szélsőséges megnyilvánulása volt térségünkben Vladislav Gomulka lengyel pártfőtitkár, aki amikor kiadta a több mint száz ember halálához vezető tűzparancsot a karhatalomnak 1970 Karácsonyán, mindezt azzal indokolta, hogy a „munkásosztály érdekeit mindenkivel szemben megvédjük, ha kell magával a munkásosztállyal szemben is”. Az egyre inkább magyarellenessé váló magyar elitek a kiegyezés rendszerének fél évszázados regnálása alatt gyakran hoztak a Gomulkáéhoz hasonlatos logikára épülő döntéseket. Ez az önpusztító folyamat igen mélyen beette már magát a magyarság önújrateremtési mintázataiba, így e patologikus mintázat alapvető megváltoztatása nélkül elkerülhetetlenül bekövetkezhet Mohács és Trianon után a harmadik, és egyben megsemmisítő erejű nemzeti tragédia. Az elmúlt közel egy évtized és az előttünk álló évek konfliktusai főként éppen arról szóltak/szólnak, hogy maradt-e még esély e hamis mintázatok megváltoztatására, az újabb tragédia elkerülésére.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A jelen és a jövő formálásához milyen szellemi impulzusokat adhat, ha a "békeidőről" a valóságot is, legalább a legfontosabb részleteiben elmondjuk a mai fiataloknak.

 

- Juhász Ferenc írja a Dózsa parasztháborúról szóló megrendítő erejű eposzának előhangjában, hogy „Időkbe látó szemetek nem volt, de kezetek, hogy a hazát sírba taszítsa, igen.” A saját kultúránk felfedezése az európai Balassi-folyamaton keresztül legfőképpen azt jelentené, hogy a fiatal nemzedékek megértsék és átérezzék annak a hihetetlen erejű és mélységű szellemi küzdelemnek a természetét, amit a megmaradásunkért, a saját létértelmezési logikánk és az erre épülő létberendezkedésünk jogáért folytatunk most már több mint ezer éve. És hogy külön tudják választani azokat, akiknek van, vagy legalább is volna „időkbe látó szeme” azoktól, akik hamis realistaként inkább a sírba taszítást segítik elő. Hogy megértsék, nem mindegy, hogy a kettő közül kinek szavaznak bizalmat. Hogy segítsék a „lényeglátó realista” lét-karakterének a megformálását. A ma zajló folyamatok arra utalnak, hogy lassan-lassan a Nyugat népei is felismerni vélik, hogy valahol végzetesen utat tévesztettek, és rájuk zárulni látszik ez az ezer éve felállított csapda. Lehet, hogy ez a felismerés már végzetesen későn jött, de hinnünk kellene abban, hogy még van kiút, és hogy e kiút megtalálásában a magyarságnak éppen azért lehet fontos, nélkülözhetetlen szerepe, mert ezer éve kitartóan próbálja megvédeni most talán egész Európa megmentését elősegíteni képes szellemi örökségét.

 

Nyelvstratégia híjával

A magyar nyelv napját ünnepeltük a közelmúltban. Az Országgyűlés 2011-ben fogadta el a magyar nyelv napjára vonatkozó határozatot, annak emlékére, hogy V. Ferdinánd magyar király 1844 novemberében szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá, államnyelvvé tevő törvényt. Balázs Géza nyelvész professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. november 28.

- Professzor úr, a nyelvújítás akkor zajlott le, amikor a magyar nyelv még nem volt hivatalos államnyelv. Ha Balassi verseit, Pázmány esszéit, Rákóczi imáit olvassuk, szinte nem is akarjuk ezt elhinni. Helyesen fogalmazunk-e, ha kimondjuk: a nyelvújítás mai módon megnevezve civil mozgalom volt?

- Remek hasonlat. A klasszikus magyar nyelvújítás - körülbelül 1772 és 1872 között - mindvégig civil mozgalom volt. De, amennyire gyorsan végig tudom gondolni, minden magyar nyelvújítás, Sylvester Jánostól napjainkig egyéni kezdeményezés és civil mozgalom volt.

- Mint a szakirodalom írja: Széchenyi István 1842. november 27-én az Akadémián a hangsúlyt a nyelvművelésre helyezte. Mivel Széchenyit a nemzetet fenyegető katasztrófa előérzete töltötte el, balsejtelmeiben egyedüli reménye: a nyelv megőrzése, és ezért ragaszkodik egyik legnagyobb művének, az Akadémiának nyelvművelő feladatához. A mára kialakult körülmények között miképpen tudják civil szervezetek Széchenyi eredeti szándékát életre kelteni és megvalósítani?

- Széchenyi többször is kifejtette, hogy az Akadémiát a magyar nyelv és tudomány fejlesztésére gondolta ki. A reformkorban valóban létkérdés volt a nyelvfejlesztés: ha akkor nem fog össze a magyarság ez ügyben, meglehet, hogy most nem is magyarul beszélnénk. A nyelvi kultúra fejlesztése szerintem kétszintű feladat: 1. jó ha van tudományosan megalapozott, államilag támogatott nyelvstratégia (ez most nincs), 2. ám döntő a társadalom akarata: műveltsége, beállítódása, cselekvési lehetőségei – s ez utóbbit teljes mértékben segíthetik a civil szervezetek. Ma ilyen civil szervezetek – Anyanyelvápolók Szövetsége, Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – támogatják a közösségi kezdeményeseket, alkalmat biztosítanak az eszmecserére, a magyar nyelvvel kapcsolatos közgondolkodás formálására, és persze az ünneplésre. Az ünnep – például a magyar nyelv napja - fontos: erősíti kötődésünket a – nyelvi - hagyományhoz, egymáshoz.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Miért érdemes a mai fiatalokkal fölfedeztetni kultúránk korábbi felragyogásának példáit: magyar tudományos szervezet létrehozásának gondolata már a XVIII. században felvetődött. Bél Mátyás 1735. évi tervezete, majd több más eredménytelen javaslat után Bessenyei György: Egy Magyar Társaság iránt való jámbor szándék című, Bécsben 1790-ben kiadott munkájában indítványozta egy tudományos társulat létrehozását?

- Csak közösségben lehetünk kiegyensúlyozottak, boldogok. A nyelvre vonatkoztatva ezt Panek Zoltántól jegyeztem fel: „anyanyelvünket csak együtt tudhatjuk jól”. Tudni kell, aki pedig nem tudja, annak jó lenne megtanítani: műveltség örömöt ad, az anyanyelvi műveltség is, mert gazdagítja a személyiséget, sőt sikeresebbé teheti az embert. Ráadásul a műveltség megszerzése többnyire nem pénzkérdés, viszont az eredménye már akár anyagi haszonnal is jár.

Se atom, se szén...

Most, hogy a Paks kettő végre zöld utat kapott, s a választásokhoz közeledünk, az „ellenző ellenzék” környezetvédő köntösben, az utóbbi időben teljes körű letámadást indított az atomerőmű ellen. Egymást érik a tudományosnak álcázott politikai kampány-konferenciák. Mozgósítják a volt funkcionárius „szakértőket”. Az osztrák határon aktivisták transzparensekkel kérik a szomszédok segítségét az atomerőmű kapacitás fenntartása ellen. Pedig az atomerőmű nem bocsát ki széndioxidot, ami ellen világméretű hadjárat folyik a klímakonferenciákon. Mindeközben teljes gőzzel folyik a megújuló energiatermelés népszerűsítése. Annak ellenére, hogy a bonni klímakonferencia kudarcosra sikerült. Erről az energetikát közelről érintő, „se szén, se atom” rögeszméről kérdeztük Járosi Mártont, az Energiapolitika 2000 Társulat elnökét.

2017. november 23.

 

- Elnök úr, a bonni klímakonferencián is megmutatkozó szellemi mélyrepülés mekkora kockázatot jelent Európa családjai számára?

 

- A párizsi klímaegyezmény hatályba lépése óta nem csökkent, de egyenesen nőtt a kibocsájtott szén-dioxid mennyisége. .A kéthetes, bonni COP23 klímakonferencia célja a párizsi klímaegyezmény gyakorlati végrehajtásának megbeszélése volt. Az USA egyezményből való kilépésével a párizsi lelkes politikai egység léket kapott, ami rányomta bélyegét a konferenciára.

Az új amerikai elnök nem hiszi, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenységek gyorsítanák fel, és úgy gondolja, hogy mivel a szén és a nukleáris energia a közeljövőben még igencsak meghatározza életünket, inkább ezzel kellene foglalkozni, mint holmi megújuló energiákkal. Ezért egyik első elnöki intézkedéseként visszalépett az egyezmény teljesítésétől. Ez azonban csak 2020-ban realizálható, ezért az USA kénytelen volt a konferencián részt venni.

Az Egyesült Államok két delegációval érkezett a konferenciára: az USA kormánya a fosszilis üzemanyagok és atomenergia klímaváltozást mérséklő programját népszerűsítette, mintegy indokolva a párizsi egyezményből való kilépését. A konferencia helyszínén ez ellen aktivisták tüntettek mondván, hogy ez a róka beengedése a tyúkólba. Úgy látszik, hogy mindenre találni aktivistákat. Itt is megmutatkozott, hogy a megosztás a globalista világpolitika fontos eszköze. A 14 államot képviselő másik amerikai delegáció, az Amerikai Klímaszövetség szerint az elnöki döntés ellenére tartani akarják a párizsi klímaegyezményben foglalt célokat.

A konferencián nem történt előrelépés, a kormányok csak arról állapodtak meg, hogy folytatják az egyeztetést. Az újabb délibáb a jövő évi lengyelországi konferencia. A most befejeződött bonni klímakonferencián új szénellenes szövetség is létre jött, mely 2018-ra, a lengyelországi klímakonferenciára már 50 tagot szeretne számlálni. Az ambiciózus csatlakozási feltétel: 2030 után nem lehet széntüzeléses erőművekkel energiát termelni. E célkitűzés irreális, a tervezett konferencia sikerét eleve beárnyékolja, hogy a lengyel villanyáram-termelésének legnagyobb részét kőszén- és lignittüzelésű erőművek fedezik.

 

- Hogyan alakul a világ energiaellátása a következő évtizedekben? Hogyan illeszkedik ehhez a magyar energiapolitika?

- A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a globális energiafogyasztás 2040-ig mintegy 30 százalékkal növekszik. A szén és az olajfogyasztás s ennek következtében a széndioxid kibocsátás is növekszik; annak ellenére, hogy a megújuló energiaforrások részaránya továbbra is gyorsan bővül. A „klímacélok” teljesítése érdekében a nukleáris energiatermelést a jelenlegi 10 százalék körüli értékről 15 százalékra kellene növelni a villanytermelésben. Vagyis az atomerőművek szerepe felértékelődik. A hazai energiapolitika, az ország teherbíró képességét figyelembe véve, illeszkedik ehhez a prognózishoz. A Nemzeti Energiastratégia szerint az atom-szén-megújulók hármasára kell építeni a hazai energetikát. Vagyis a szén (lignit) tüzelésű Mátrai Erőműre a hazai rendszernek is szüksége van, mégsem történik semmi. A Mátrai Erőmű jövőjét bizonytalanság és mély hallgatás övezi; félő, hogy olyanok tulajdonába kerül, akik nem akarják fejleszteni. A mátrai fejlesztést a párizsi politikai klímaegyezménnyel „hitelesített” „globális felmelegedés ipar” által gerjesztett klímahisztéria blokkolja évek óta.

 

- Hogyan tömi meg zsebét pénzzel a külföldről felbérelt propagandistáknak a felmelegedés ipar?

- A felmelegedés ipar a globalizmus terméke, a globalizmusban ugyanis minden áruvá, ipari termékké válik. Az emberek szükségleteit is termelik, megmondják nekik, hogy mire van szükségük. Áruvá válnak az eszmék, a „tudomány”, a politika, a konferenciák, a tájékoztatás. Egy hazai hírportál önmeghatározásában „megbízható, igazságkereső hírgyártást” említ, vagyis az eseményekről szóló híreket nem közvetítik, hanem gyártják. Nemrég jelent meg egy kis könyvecske a globális felmelegedés iparról. Elgondolkodtató olvasmány. Ennek az iparnak az ideológiai alapja az, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység, a káros anyagok, leginkább a széndioxid kibocsátása okozza, amiért az energiatermelő erőművek felelősek. A környezetvédelmet a szénmentes un. zöld energiatermelésre egyszerűsítve a megújuló energiaforrásokat indokolatlanul felértékelték, kivonták még a „piaci szabályozás” alól is. Megkezdődtek a nagyszabású konferenciázások, politikai testületi „demokratikus” határozathozatalok szakmai kérdésekben. Az első eredmény a karbon kvóta 1997. évi globális szintű bevezetése volt a kiotói egyezmény keretében. A kvóták részvényként működnek, beindul a kvótakereskedelem. A globális kibocsátás nem csökken, a kvóta alatt kibocsátó fejletlenebb (szegény) országok kvótáit a gazdagok veszik meg, akik termékeik árába beépítik. A szegényebbeket a kvóta korlátozza a fejlődésükben. A valódi cél nem a környezetvédelem, hanem a virtuális kvótakereskedelem, amellyel óriási haszonra lehet szert tenni. József Attila tőkésekről írott látnoki sorai jutnak eszembe „Ki felhőt elád az egen, s a földön telket vesz belőle”. Így lehet a jó szándék színlelésével látszatból pénzt csinálni. Nem zavarja ezt az ipari tevékenységet, hogy a széndioxidra alapozott globális felmelegedés elmélet tudományosan nem bizonyított. A politika is a globalitás befolyása alá kerül, politikai rendezvényeken demokratikusan döntenek tudományos kérdésekben.

A klímahisztéria másik fontos aspektusa az emberiségben való tudatos bűntudat-ébresztés, félelemkeltés, hogy aztán erre alapozva erőszakolhassák rá akaratukat az emberiségre. Vagyis valójában nem környezetvédelemről van szó, hanem emberellenes ideológiáról. A „sötétzöld” irányzatok mára odáig jutottak, hogy a széndioxid kibocsátást a népességszám csökkentésével lehet mérsékelni. Kiszámították, hogy egy ember évente mintegy hatvan tonna széndioxid kibocsátásáért felelős, ezért aztán ha valaki tenni akar a föld egészségéért, akkor nem szaporodik. A szaporodás mérséklésével lehet a legtöbbet tenni a fenntartható fejlődés, a klímaváltozás megállítása érdekében. Ezen az úton válik az úgynevezett környezetvédelem életellenessé. Ez már valóban a klímavédelem sátáni arca.

- Mi az emberi tevékenység tényleges hatása a világ jövőjére? Mi a reális energetikai jövőkép?

- Az emberiség hatalmas mértékben károsítja a természetet, szennyezi a környezetet, a talajt, a levegőt és az élővizeket, de ennek semmi köze a klímaváltozáshoz. A „klímavédelem” értelmetlen és hatástalan szélmalomharc a természet működése ellen, amelynek során, globális szinten a környezetterhelés nem csökken, inkább növekszik. A klímakonferenciák propagandájában a világot meghatározó globális gazdasági-politikai erők az éghajlatváltozást az emberi tevékenység következményének állították be. Ezzel sikerült szétteríteni, személytelenné, megfoghatatlanná tenni a tőke felelősségét az emberi társadalmat valóban fenyegető veszélyek kialakulásáért. Az emberi felelősségnek ez az értelmezése eltereli a figyelmet a valódi okokról. Miközben az emberiség nagy része egyre nagyobb nyomorban kénytelen élni, a nyugati ember olyan kényelmi szintet ért el, hogy az számára már testi és lelki károsodást okoz, de még több termékre és szolgáltatásra tart igényt. Az energia egyszerre eszköze mind a jónak, mind a rossznak: nemcsak az életminőség javításának, hanem – a pénz ösztönzésének hatására – a hamis szükségletek generálásának is. A természeti környezetre gyakorolt hatás a megtermelt és felhasznált energia mennyiségétől, és nem az energiaforrás fajtájától függ. A problémák oka az emberiség fogyasztásának megállíthatatlannak tűnő növekedése a véges Föld bolygón. A fogyasztási igény nő, ugyanakkor a rendelkezésre álló természeti erőforrások és az ember földi élettere végesek. Ezért a gazdasági növekedés – amennyiben növekvő energia- és anyagfelhasználással folytatódik – elkerülhetetlen katasztrófa felé halad: vagy az erőforrások kimerülése, vagy a földi természet tönkretétele miatt. Ebből következően az emberiség eddigi életmódja tartósan nem folytatható. Önkorlátozás nélkül nem menthető meg az emberiség. A fenntarthatóság tehát valóban létkérdéssé vált: hajlandók vagyunk-e az önkorlátozásra? Van-e esélye egy más értékrendű világ felépítésének? Alapvető kérdés, hogy a környezeti beavatkozások minimalizálása a kapitalista terjeszkedő, és a termelést/fogyasztást/profitot maximalizáló folyamatok közötti konfliktus feloldható-e.

A szén- és atomerőművek leállítása politikai indíttatású, középtávon az energiaellátás biztonsága csak a fosszilis energiatermelés fenntartásával lehetséges.Az emberiség számára szükséges energiát – ha nem csökkenti a fogyasztását - évezredes távlatban, a mai tudásunk szerint, csak az atomenergia tudja biztosítani. Az ehhez szükséges ”nyersanyag” rendelkezésre áll.

Kitüntették a Balassi-kard irodalmi díj alapítóját

A Bethlen Gábor Alapítvány június 9-én, péntek délután szervezte meg a „Trianon 97 – Teleki Pál” emlékező est című rendezvényét a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilikában, Budapesten, melynek során idén is kiosztották a Teleki Pál Érdemérmeket.

Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke az 1980-as évek közepén a Népszavában, az 1990-es évek elején a Magyar Televízióban, a kétezres évek elején pedig a Magyar Rádióban dolgozott főszerkesztőként, a Tinódi Lant és a Balassi Kard megalapítójaként, most, 2013-at követően pedig a preshaz.eu honlap üzemeltetőjeként és határon túli magyar rádióadások hírekkel való ellátójaként továbbra is megtalálta a helyét – fogalmazott Lezsák Sándor.

A kitüntetést összesen hatan kapták meg, köztük a Misztrál együttes. 

Forrás: felvidek.ma

Kép: Gecse Géza

Apostoli szárnyalás az élet titkai fölött

„Mi másról is szólhatna a művészet, mint az életről?! S ha az élettel foglalkozunk, elkerülhetetlen, hogy a két végtelenséggel találjuk szembe magunkat, amelyből az élet kiszakít magának egy darabot. Melyet ajándékba kaptunk” – vallja Vitéz Ferenc költő, irodalmár. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. május 18.

 

- Vitéz úr, van, aki a haláltól azért fél, mert elönti a rettenet, hogy nem tudja teljesíteni a feladatát, adósságot hagy magam után. Paul Valéry a halálos ágyán ezt mondta: „Megtettem, amit tudtam.” Balassi bocsánatot kért az Úristentől az ifjúkor undok förtelmességéért. Miért ne hihetnénk: a Teremő pont annyi időt ad nekünk, amennyiben küldetésünket teljesíthetjük?

- Balázs Géza nyelvészprofesszor honlapjának ez a mottója: "Az élet éppen elég hosszú." Ezzel egyet tudok érteni. 52. évesen már kifelé megyek belőle, tehát az "éppen elég hosszú" már egyre rövidebb. Akkor most rövid vagy hosszú? Eszembe jut erről egy vicc, hogy mikor érezzük hosszúnak az életet. S eszembe jut az is, hogy mikor és hogyan érezzük mélynek. Ehhez a magasság kell (mármint a mélységhez). Erich Fromm tett különbséget a a széles és a mély tudás között, s ebből kiderül, hogy a mély tudás mindig magas. Bizony, "'pokolra kell menni" a magassághoz - Jézus is megjárta a legmélyebb mélységeket, s ha Jézus-követők vagyunk, el kell fogadnunk, hogy bennünket már megváltottak..., csakhogy, amikor mélyen vagyunk, erről mindig megfeledkezünk. Mert a mélységben nem látjuk, csak hisszük a magasságot. A küldetésünk pedig magasan van. Mint a Haza. Mint a "haza a magasban". Végül mindig haza érünk. A tékozló fiú is haza megy. Ha a haláltól félek, akkor attól félek, hogy a küldetésemet (ami Ajándék) eltékozoltam. 

- Pál apostol Timóteushoz írott első leveléből a következő igét ajánlotta: „Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hivattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.” (1Tim 6, 12) Miért lehet a pokoljárás is része a hit szép harcának?

 

- Mélység és magasság ugyanaz.Fel kell ismernem, hogy nem ÉN tudok repülni, hanem HELYETTEM repülnek. Angyalok. Szabó Dezső az 1913-as Nyugat-beli protestantizmus-vitára reflektálva (nyolc évvel később, 1921-ben) ezt írta az egyéni szabadságról: „Az, hogy nekem emberi méltóságommal született jogom van, hogy repüljek, igen szépen hangzik. De ezzel a gyönyörű elvvel azért egy méternyit sem fogok tudni repülni, s ha egy harmadik emeletről érvényesíteni próbálom ezt a zengzetes jogomat, a nyakam szegem bele.” Én pedig igazán nem hiszek az egyéni szabadságban, de az elrendelésben igen. A kettő egyébként is kizárja egymást. A kettő csak ott találkozik, ha felismertem a küldetésemet, és döntök arról, hogy teljesítem-e. A "hitnek szép harca" erről szól. Nem hiszek abban, hogy tudok repülni, de szoktam azt álmodni, hogy repülök. Az álmodott álmaimat nem szeretném valóra váltani, mert akkor lezuhanok a harmadik emeletről. Viszont nem akarok lemondani az álmaimról. A "hitnek szép harca" az a harc, hogy tudok-e hinni a küldetésemben. A küldetésem nem prófétai, hanem emberi. A küldetésem az, hogy Emberré váljak. Az Emberré válás fontos állomása a bűnök fel- és beismerése. A szándék a javításra, a változásra. Az ember ott válik el az állattól, amikor törekszik a tudásra és a szépségre (csak ezek után tudja "megvalósítani" önmagát), majd ennek tükrében érti meg "a mindenséggel mérd magad" parancsát. S a mindenségben ugye benne van a pokol is. A mindenségben számos rokonszenvesebb hely van a pokolnál. A mindenségben benne van a semmi is. Na, én ezt a kettőt azért szeretném elkerülni. A poklokat kerülve, arra kell vigyáznom, hogy ne tévedjek el a semmiben.  

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A saját kultúra fölfedezése lehet-e, hogy ki-ki megtanul nem félni a Teremtő és a közte húzódó távolságtól, akár az irodalom eszközeivel, a cselekedetté váló szavakkal is?

 

- Az a baj, hogy csak "elméletben" vagyok tisztában magammal. Az ideák és a hétköznapok, az erkölcsi-kulturális szabályaim és a "reggel felkelek - este lefekszem" közötti 17-18 óra tevékenységei nem fedik egészen egymást. Jelen vannak a túlbecsülések és a megalkuvások, jelen vannak a bántások és a bántódások, a szeretetéhség mellett a szeretés-hiányok. Mindez az önzésre vezethető vissza, az önzés pedig az önismeret-hiányra. A delphoi jósda felirata volt a "gnóthi szeauton", az "ismerd meg önmagad" parancsa. A modern művészet jelmondata is ez - Gauguin emblematikus festménye a következő címet viselte: "Honnan jöttünk, hová megyünk, kik vagyunk?" A távolság igazán nem a Teremtő és közöttünk van, tehát nem ettől kell félni, hanem attól, hogy saját magunktól kerülünk távol. Abban reménykedem, hogy az írás révén egy kicsit mindig jobban megismerem önmagam. Persze: a jósda helyett az íróasztalhoz és a jegyzetfüzetemhez fordulok. S mindeközben, egy kicsit többet, illetve gyakrabban kellene olvasnom a Bibliát is, és másként kellene imádkoznom. Minden nap meg kellene köszönöm, hogy Élek - főleg, amikor felnézek a csillagokra, és rájövök, hogy a létezésem véletlenszerűsége ellen csak a létezésem ajándék-volta tud felszólalni. Azt hiszem, egy kicsit jobban meg kellene becsülnöm ezt az ajándékot. S akkor talán nem félnék a haláltól sem... Mert addig minden csak megalkuvás, ahogy Márai írta a Csutorában.   

Magyar mise a várvidéki Nagyboldogasszonyban

A Nagyboldogasszony napja alkalmából celebrált magyar nyelvű mise résztvevői a burgenlandi Boldogasszony bazilikájában 2016. augusztus 15-én. A misét Barsi Balázs ferences rendi szerzetes, a sümegi ferences templom és kolostor igazgatója celebrálta. Az istentiszteleten részt vett a Szent György Lovagrend soproni priorátusa.

MTI Fotó: Filep István

Történelmi borvidéket idéz a Ruszti Arany Borhét

Bacchus maga is nagyra értékelte volna! - vélik a helyiek a Ruszti Arany Borhét ünnepéről. Az idén a 48-dikat tartották a Fertő-tó partján. A város a királyi Magyarország része volt, ám zömmel németek lakták Trianon előtt is. Magyar nevét - Szil - már a XVI. században mi magyarok is Rusztra cseréltük. A mai ruszti bortermelők tudják, hogyan kell elegyíteni a magas borműveltséget a duhaj életörömmel. A ruszti belváros jó hangulattal - idézve az egykori királyi Magyarországot is - tökéletes, élményekben dús aláfestést ad a

Ruszti Arany Borhétnek, amely az idén július 27. és 31. között zajlott - pontosabban: pezsgett. A borbarátok mindent megtaláltak, mi szájnak ingere: a finoman gyümölcsös olaszrizlingtől a ruszti szalonborokon keresztül a kultusz borokig, mint a kékfrankos Mariental vagy Solitair. A bor része az életmódnak, és a Ruszti Arany Borhét egyszerű hozzáférést nyit a finom borokhoz. A borfesztivál a régi város kellős közepén! Gólyákkal is látványossá téve...

Balassi-mise az advent emelkedettségében

Képek: Szerencsés István, Királyfiakarcsa

A IX. Balassi-misét tartották december 20-án az őrvidéki Kismartonban. Egy magyar és egy horvát püspök megszentelte azt a két Balassi-kardot, amelyet a jövő évi Bálint napon Budán egy magyar költő és egy japán műfordító vehet át. A Balassi-misék mindegyikén a Misztrál együttes teljesített zenei szolgálatot, egy-egy helyi kórussal. Török Máténak, a Misztrál egyik alapító tagjának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2015. december 17.

 

- Istentisztelet ünnepel egy négy évszázaddal korábban megalkotott költői életművet. Miért kell a XXI. században az irodalmat szakralitással ötvözni?

 

- Az irodalom lényege a szakralitás, hiszen az alkotás maga a nyitott kapu által engedett szakrális tartalom

megjelenése a földi világban a költő, a művész, az előadó közreműködésével.

 

 

A Misztrál a bécsi Stephansdomban: 

- A Misztrál a kezdettől fogva, azaz immár a kilencedik éve alkotórésze a Balassi-misének. Hogyan színezi a mise élményét a verséneklés?

 

- Azért álltunk már a kezdetek kezdetén is a Balassi-mise ötlete mellé, mert nagyon izgalmas egy olyan katolikus szertartás, ahol a liturgikus dalok többsége Balassi Bálint költeményeinek szövegére énekelt dallam. Valójában nem a verséneklés színezi a misét, hanem a szakrális találkozás. Az irodalmi mű abban a korban megélt szakrális megjelenése a jelen szakrális terének lehetőségével. 

 

- Budapest, Esztergom, a bécsi Stephansdom, Gyula, Hódmezővásárhely - néhány állomás a Balassi-misék zarándokútján. Most másodszor az államhatáron túl, de történelmi magyar területen ünneplik a magyar költészet egyik értékét. Hogyan érinti ez az alkalom emelkedettségét?

 

- A Balassi-mise emelkedettségének leginkább az ad plusz tartalmat az idén, hogy advent idején valósul meg, a várakozás idejében, amikor a fény küszködik a sötétséggel. Ez a feszült, várakozó figyelem koszorúzza meg az idei alkalmat.

Kismartoni istentisztelet - költészet, szakralitás

December 20-án, vasárnap Kismartonban  került sor a ferencesek templomában a IX. Balassi-mise bemutatására. Kiss-Rigó László szegedi megyéspüspök Zsifkovics Agidius kismartoni megyéspüspökkel szentelték fel a két Balassi-kardot, és két Balassi-érmet is átadtak érdemes férfiaknak. Az érmek alkotójának, Rieger Tibor M. S. mester-díjas szobrászművésznek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.2015.december 13.

 

- Művész Úr, istentisztelet ünnepel egy négy évszázaddal korábban megalkotott költői életművet. Miért kell a XXI. században a művészeteket szakralitással ötvözni?


- Az igazi művek csak magányban születhetnek meg. Úgy értem ezt, hogy a mű fogantatásának pillanata a lélek szakrális csendjében égi ajándékként jön létre. A kivitelezésben persze már sokan részt vehetnek és még a csend sem feltétel. Ilyen módon tehát az igazi művészetben már eleve ott van a szakralitás, még akkor is, ha a mű profánnak tűnik és azáltal, hogy a mű keresztény humanitásból ered, bármely profán témát magába foglalhat azzal,hogy egy magasabb szellemi régióba emeli azt. Így nézve tehát az igazi művek a templomi környezetben, mintha oda akarnának visszatérni, ahol megszülettek, a szakralitásba. Ugyanúgy, ahogy az emberi lélek, ez a bennünk lévő isteni rész az Örökből jön és oda is tér vissza. Olyan ez mintha az emberi élet célja akarna megvalósulni: visszatérni Istenhez. 

- Az Ön által alkotott Balassi-emlékérmet a bécsi Staphansdomban vette át ausztriai horvát püspök, Budapesten zenészek, hagyományőrök, Gyulán kóruskarnagy... Miért fontos, hogy a magyar művészet egysége így is kifejezésre jusson?

 

- Sajnos a magyar művészet egységéről nem beszélhetünk. Soha nem volt még ekkora szellemi zűrzavar és katyvasz a művészetben. A torz liberalizmus szellemében semmi sem szent, nincs egy biztos pont, minden megkérdőjelezhető és ebben a szellemi közegben tobzódhatnak a démonikus erők. Azonban vannak még, akikben él a hit és az ő egységük megteremtése igen fontos, de ez sem egyszerű és nem könnyű, de ha ezt az egységet megpróbáljuk így is kifejezésre juttatni, annak lehet jelentősége.

 

- Kismartonban két egyházi személy vehette át Öntől a Balassi-emlékérmet. "Bocsásd meg, Úristen..." - fohászkodott a költő élete végén. Ön, aki a Szent Márton-díjat egy nyolc évszázados gótikus templomban vehette át, hogyan látja: az istentisztelet mennyire emeli fénybe a kitüntetést?

 

- Annyiban, amennyiben a kitüntetettek annak érezték, és abban biztos vagyok, hogy a mostani kitüntetettek számára az istentisztelet hitelesítette a kitüntetést a szó legnemesebb értelmében.

 

Rieger Tibor a bécsi Stephansdomban nyújtja át a Balassi-emlékérmet Agidius Zsifkovics kismartoni püspöknek 2013. január 25-én.

Kép: Duna Televízió

Rieger Tibor és Molnár Pál a kismartoni Ferences templomban 2015. december 20-án

Kép: ORF

Magyar emléktábla Almásy Lászlónak Borostyánkő várában

MTI Fotó: Éber András

Magyar nyelvű emléktáblát avattak Almásy László (1895-1951) születésének 120. évfordulója alkalmából szülőhelyén, a Várvidéken lévő borostyánkői várban hétfőn az Abu Ramla Szahara Expedíció tagjai.

    Az angol beteg című film főhősének, a legendás életű utazónak, felfedezőnek, repülős térképésznek a szülőhelyén eddig csak német nyelvű, kis méretű tábla állított emléket. 
     A magyar nyelvű emléktáblát a ma Ausztriához tartozó, az egykor az Almásy család tulajdonában lévő borostyánkői várban helyezték el és avatták fel az expedíció tagjai: Gebauer Szabolcs, Kersánszky Tamás és Kálazy András, akik több alkalommal járták be Almásy több útját az egyiptomi Kairótól a szudáni Kartúmig. (Az expedíció negyedik tagja, Xantus Áron a tájékoztatás szerint nem tudott jelen lenni az avatáson.) Az utak során nagyszámú fényképes dokumentációt és dokumentumfilmet készítettek az egykori Núbia emlékeiről és Almásy László által is meglátogatott helyszínekről - közölte az expedíció az MTI-vel. 
    

Almásy László Ede repülős felfedező 1932-ben tette első jelentős felfedezését,amikor megtalálta a Zarzura oázist. A helybeliek csak a keréknyomok láttán hitték el Almásynak, hogy a homoktengeren keresztül érte el Zarzurát, és mivel szinte jobban ismerte a sivatagot, mint maguk a beduinok, az Abu ramla, a Homok atyja nevet adták neki. Almásy a Líbiai-sivatag utolsó ismeretlen helyeit térképezte fel, miközben Sir Robert Clayton, Penderel repülő-alezredes és Patrick Clayton társaságában felfedezte a Gilf Kebír-fennsík északi fővölgyét.

 Almásy László a fennsík tanúhegyektől övezett völgyének homokkő sziklabarlangjaiban ősi állat- és emberábrázolásokra bukkant. A Képek völgyének nevezett barlangokban neolitikus strucc-, pálma- gazella-, zsiráfábrázolásokat vörössel festettek a falakra. Ekkor fedezte fel az úgynevezett Úszók barlangját. Az Ain Dua sziklabarlangjaiban körülbelül 800, fehérrel, vörössel, barnával és sárgával

színezett állatalakot és feketével ábrázolt emberformát találtak.Almásy László közreműködött az egyiptomi sportrepülés létrejöttében is és megalapította a kairói Aero Clubot. A háború előtti években az egyiptomi királyi család és a kairói térképészeti intézet számára teljesített megbízásokat. Emellett ő szelte át a sivatagot először autóval észak-déli irányba Kairóból Kartúmba, erről az utazásról szól Autóval Szudánba című könyve. Ebben az útleírásban tudósított először arról, hogy a Nílus egyik szigetén, Vádi Halfa közelében egy "magyar" nevű berber törzs él, amelynek tagjai állítólag II. Szolimán szultán serege által összefogdosott magyar hadifoglyok, majd katonák leszármazottai. A törzs magyarábnak nevezte magát.
    Az Abu Ramla Szahara Expedíció 2003 novemberében indult először útnak, hogy ellátogasson az UNESCO által az év nyarán a világörökség részévé nyilvánított, a mai Szudán területén található ókori fővárosba, Napatába, valamint a tőle 350 kilométerre fekvő Meroéba. Az expedíció 2004-ben és 2006-ban is visszatért Núbiába, hogy fényképek és filmfelvételek segítségével őrizze meg az ókori kultúrák emlékeit. Az expedíció által dokumentált ókori lelőhelyek jobbára elérhetetlenek voltak, és ma is nehezen megközelíthetők. A csapat tagjai számtalanszor tértek vissza azóta is Egyiptom földjére elmélyítve ismereteiket és hogy fényképes és mozgóképes dokumentációt készítsenek az egyiptomi civilizáció hátramaradt emlékeiről.

Határhatást enyhített egy vasúti ügylet

Megvásárolta a Fertővidéki Helyi Érdekű Vasút Zrt.-t (FHÉV Zrt.) a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.), az adásvétellel a soproni székhelyű vasúttársaság száz százalékos tulajdonú leányvállalataként működik tovább – közölte a GYSEV az MTI-vel.

    A FHÉV Zrt.-t az osztrák szövetségi állam és Burgenland tartomány közös tulajdonában lévő Neusiedler Seebahn (Nezsidér - Fertő-tavi Vasút)  GmbH-tól vásárolták meg. Az adásvétellel a Fertőszentmiklós és az ausztriai Pomogy közötti szakasz került a GYSEV tulajdonába. A 11 kilométeres szakasz üzemeltetését már korábban is a GYSEV végezte. Kövesdi Szilár, a soproni székhelyű vasúttársaság vezérigazgatója a szerződés megkötésekor elmondta: az adásvétellel eleget tesz a vállalat a magyar közlekedési kormányzat azon elvárásainak, amely szerint a hazai 

vasúti szakaszok magyar többségű gazdasági társaságok tulajdonába kerüljenek.

Hozzátette: jogilag egyszerűbbé és gazdaságosabbá válik a szakasz üzemeltetése. Rázó László, a GYSEV Zrt. sajtószóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a magyarországi szakaszt jelképes áron, egy euróért vásárolta meg a vasúttársaság.
    A vonalon évente 14-15 ezer ember utazik. A Celldömölkről induló, Eszterháza-Fertőszentmiklóson keresztül Pándorfalváig (Parndorfig) tartó 111 kilométer hosszú vasútvonalon 1897-ben indult meg a forgalom. A trianoni diktátum után a pálya 38 kilométeres szakasza Ausztriához került, de a vonal üzemeltetését és a személyszállítást a kezdetekről a GYSEV Zrt. végezte. A vonal villamosítása 2004-ben készült el.

 

Az ORF Burgenland kismartoni székházában kerül bemutatásra június 26-án az Őri Banda citerazenekar és a Népdalkör új CD-je. A lemezre kizárólag az Őrvidéken gyűjtött népdalok kerültek, a felvételek az ORF Burgenland támogatásával a kismartoni stúdióban készültek.

„Ez már a harmadik Burgenlandi Magyar Népzene CD lesz, amit kiadunk, de míg az előző két felvétel a Boglya együttes támogatásával készült, addig most ezt már saját erőből tudjuk megvalósítani, őrvidéki fiatal zenészekkel, kizárólag az Őri Bandával“, mondta el Somogyi Attila pedagógus, az Őri Banda vezetője:

Őri Banda és Népdalkör: Somogyi Attila várvidéki csapata

„Gál Károly gyűjtését akartuk feldolgozni, sőt régebbi gyűjtésekből is merítettünk, így Kertész Gyula gyűjtéséből is. A dalok magyar táncrendben kerülnek a CD-re, mivel szeretnénk, ha ezt az anyagot például a nálunk működő magyar néptánc csoportok is fel tudnák használni“ - tette hozzá Somogyi.

(Kép: ORF, és Kismarton címere)

 

Magyar kincsek a Várvidék ősi falvaiban

 A 16. században épült Szent László templom az őrvidéki Őriszigeten 2015. május 25-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Pós Jenő gazdálkodó szülőházának udvarán, az őrvidéki Felsőőrön 2015. május 25-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Ifjú tartományi politikusok képzése informatikai fortéllyal

Kép: klte.hu

Mobilalkalmazással fejlesztik a fiatalok politikai ismereteit a Várvidéken, a kezdeményezés az ausztriai tartomány által indított képzési program része.

Az alkalmazás a politikai berendezkedést és működést magyarázza, a kérdések helyes megválaszolásával virtuális politikai karriert is be lehet futni", és el lehet jutni akár a - jelképes - tartományi vezetői címért is. A kérdések között a Várvidék tartományra, Ausztriára és az Európai Unióra vonatkozók egyaránt vannak.
A mobilapplikációt Peter Filzmaier politológus, a bécsi Stratégiai Kutatóintézet (Institut für Strategieanalysen) vezetőjének szakmai irányításával fejlesztették ki. A szakértő elmondta: ma a politikai ismeretek egyre inkább az interneten és a közösségi média csatornáin keresztül terjednek - írja az MTI.
Filzmaier úgy vélte, nemcsak Ausztriában, hanem az egész német nyelvterületen is egyedülálló a most bemutatott kezdeményezés.
Az Android és iOS operációs rendszerre ingyenesen letölthető mobilalkalmazás célcsoportja a 14 év feletti korosztály. A programban egyelőre 362 kérdést kell megválaszolni, amelyeket egy újságírókból álló csapat állított össze. A politológus szerint továbbfejleszthető lenne az alkalmazás úgy is, hogy a felhasználók fogalmazzanak meg kérdéseket egymásnak.
A Demokratie-App elnevezésű mobilalkalmazás annak a tartományi programnak a része, amellyel a fiatalok politikai ismereteit fejlesztik. Ennek keretében március közepén - a bécsi kutatóintézettel és a várvidéki főiskolával közösen - ingyenes továbbképzést indítottak a Várvidéken.

Csörge: zenénket értékszigetként őrzik Őriszigeten

Csörge néven megalakult az első várvidékli magyar népzenei együttes. A zenekar, amely egyesületi népzeneoktatáson részt vevő diákokból áll, a várvidéki magyar népzenei hagyományok és dalkincs ápolását tűzte ki céljául. Az együttes különböző korú tagokból áll, akiket a magyar zene iránti szeretet köt össze.

Tíz lelkes amatőr, gyermek és felnőtt zenél minden pénteken az őriszigeti evangélikus gyülekezet termében. A zenekari tagokat, akik nagybőgőn, brácsán, tamburán vagy dudán játszanak, a vas megyei Boglya zenekar vezetői, Földesi János és felesége oktatja. Az őrvidéki zene különlegessége az egyedi dallam- és szövegvilágában rejlik, az együttes jelenleg a Gál Károly gyűjtése alapján rendelkezésre álló dalokat dolgozza fel.

Az együttes neve utal a csörögni szóra is és arra is utal, hogy a nyugat-dunántúli nyelvjárásban a csörge tepertőt jelent.

A tagok azt szeretnék, hogy olyan zenekarrá fejlődjön az együttes, amely autentikus magyar hangszereken és őrvidéki muzsikával tudja majd kísérni fellépésein az őriszigeti magyar néptáncegyüttest.

Az együttes szeretné bővíteni a taglétszámát és minél több alkalommal lépne fel közönség előtt. Ezért a várvidéki Őriszigeten rendezvényeket, és azok zárásaként koncertet adnak, amikor az érdeklődők többet megtudhatnak a zenekarról és akár csatlakozhatnak is hozzá.

Erősítheti a Csörgét, ha minél több belső-magyaországi rendezvényre meghívják őket, sőt a Felföld - benne a Káprátalja -, Erdély, a Délvidék is meghívásokkal él. Természetesen magán a Várvidéken is: Németújváron - itt a Batthyány-várban -, Kismartonban - itt az Esterházy-kastély Haydn-termében - fellépési lehetőséget kell kapniuk.

(Forrás: MTI, Vaol, Vajdaság Ma)

 

Felsőpulyán döntöttek a várvidéki magyarok

Április 25-én, szombat délután 15.00-kor tartotta meg tisztújító közgyűlését a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület Felsőpulyán. A gyűlést minden második évben tartják, hogy megbeszéljék a legfontosabb eseményeket és megválasszák az elnökséget. A közgyűlésen 40 egyesületi tag vett részt, két tag visszalépett az elnökségből több éves tagság után.

Kulman Sándor, az egyesület elnöke elmondta, hogy Karácsony Géza és Gálos Tibor - hosszú éve tagok - helyett Mohl Markus és Kovács Barbara kerültek be az elnökségbe. Karácsony Géza helyett Mohl Markus mint pénztárhelyettes valamint Gálos Tibor helyett Kovács Barbara.

Kép: Kulman Sándor elnök

„A tagok egyhangúlag megelégedettek az elnökség munkájával, dícsérték az egyesületen belül működő kórust és büszkék a tíz fős gyermekcsoportra. A kórus többször fellép Burgenlandban, burgenlandi magyar rendezvényeken a gyermekcsoport pedig versekkel, mondókákkal és énekekkel díszíti a közép-burgenlandi magyar kulturális életet“, hangsúlyozta Kulman. „Az egyesület a szokásos kirándulások mellett, az idén még két vagy három kirándulást szeretne betervezni: Székesfehérvárra és Keszthelyre, talán egy karácsonyi kirándulás is belefér“.

orf.at

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now