A Berecki-havasok

 

„Fény és öröklét a szolgálat"

Hatvanéves születésnapján köszöntötte a magyar irodalmi élet Ködöböcz Gábor irodalomtörténészt, az Eszterházy Károly Egyetem docensét. Neki tett föl kérdéseket a Présház

2019. augusztus 15.

 

- Tanár úr, Szépen magyarul, szépen emberül - írta Ön egyik esszékötetének címeként. Ez az igény miért hangsúlyos ma, amikor három évtizeddel a rendszerváltozás után még mindig a retró jelenti a kulturális élet jellegzetes színét, és Kölcsey. Kazinczy, Széchenyi hazájában celebek lepik el - mint legyek a húst - a nyilvánosságot?

- Minthogy magyar ajkú teremtménye vagyok a Fennvalónak, egyetlen esélyem, hogy magyarul legyek ember és emberül legyek magyar. S mindeközben ne csak magyarul, hanem magyarán is szóljak. A földrajzilag, élettérként adatott haza - „nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország" - mellett legalább olyan hangsúllyal esik latba a nyelvhaza – „anyanyelvből születtem én/ emberré az emel"- Kosztolányinál, Adynál, Márainál, Kányádinál megfogalmazódó szakrális élménye. Magam is vallom, hogy a magyarság legnagyobb alkotása a nyelve. Egyetemi hallgatóim körében is gyakran fölteszem a kérdést: vajon tudjuk-e azt, hogy milyen hatalmas kincs birtokában vagyunk azáltal, hogy magyar ajkú emberek vagyunk? S hogy Kányádival szólva "egyetlen batyunk botunk fegyverünk az anyanyelv".

- Megtartó párbeszéd címmel is kiadott esszékötetet. Miért és hogyan lehet megtartó erő a magyar szépirodalom - a középkori és a kortárs egyaránt - ma a Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig elterülő térségben?

- „Aki megért/ s megértet/ egy népet/ megéltet" - szól Kányádi Sándor Játszva magyarul című versének tűpontos hitvallása. A nem ritkán elfogult tudatlanságra épülő irodalmi kánonban és sajnálatosan szűkkeblű, mindent kidekázó irodalmi közéletben hatalmas áldás az efféle széles ölelésű, felelős írástudó. Kapaszkodót és vigaszt adó költői jelenléte nélkül sokkal szegényebb és színtelenebb lenne az életünk.

Nietzschével szólva „ki se bírnánk a betekintést a valóság tébolyába művészetünk nélkül". Azaz: esztétikai jelenségként csak - csak elviselhetők számunkra a lét rettenetei, puszta trivialitásukban viszont aligha. A Fától fáig és a Fekete-piros fentebb már segítségül hívott költőjét idézve: „építsd föl minden éjszaka/ építsd föl újra s újra/ amit lerombol benned a/ nappalok háborúja". Talán a Felemás őszi ének első strófája is jól példázza, hogy a költészet a mentális, lelki egészségünket védi, miközben a létet teljesebbé, a világot otthonosabbá, élhetőbbé és emberibbé teszi. A vers ugyan sohasem praktikus céllal születik, de mégis a létben való eligazodást, a szabadabb lélegzetvételt, a félelem nélküli életet segíti elő. Azzal is, hogy az adottságok és kötöttségek hatalmán túlmutatva a lehetőségek, a bennünk rejlő értékek, a lehetséges világok felé jelzi az utat. A költészet az ön- és létmegértéshez vihet közelebb azáltal, hogy látni, érezni, gondolkodni, egyszóval élni segít. Élni segít azzal is, ha a feszültségek, fájdalmak és rettenetek kibeszélésével, a lelki - szellemi járatok tisztításával a derűt, a harmóniát és a lelki békét munkálja bennünk. Végül is a költő lélekdonor, a költészet pedig lélekkikötő.

- A Tokaji Írótábor testületének tagjaként hogyan látja: ez az írói fórum miért lehet harsány politikaformáló korunkban is, miként ez négy évtizede jellemző volt?

- Azt ugyan nem tudom, hogy a magyar irodalom legnagyobb seregszemléjeként számon tartott Tokaji Írótábor napjainkban mennyire tekinthető „harsány politikaformáló" fórumnak, abban viszont bizonyos vagyok, hogy nemzeti-közösségi horizontban szemlélődő szellemi műhelyként, illetve az összmagyarság gondjaiban osztozó érzékeny szeizmográfként a mindenkori hatalom számára is megkerülhetetlen és mérvadó. Heroikus és megsüvegelendő teljesítménynek tartom, hogy az 1972 óta létező Tokaji Írótábor - a bízvást mostohának mondható körülmények dacára - független és szabad tudott maradni. Legfőbb erényét: a valóságérzékét és tisztánlátását ugyanis csak a függetlenség és a szabadság révén őrizhette meg. 

A soron következő 47. tanácskozás küszöbén nem lehet eléggé hangsúlyozni azt az emberfeletti erőfeszítést, melyet a több mint negyven éven át afféle univerzális titkárként működő Sáray László végzett. Bizton állítható, hogy az ő integratív és kvalitásos személyisége nélkül nem jutottunk volna idáig. Csak a legnagyobb elismerés hangján beszélhetünk arról a hallatlanul komplex, önzetlen szolgálatról, mellyel a Tokaji Írótábor autonómiáját és működését évtizedeken át biztosítani tudta.

A Tokaji Írótábor mindig eseményszámba menő, rendre nagy érdeklődés és komoly sajtóvisszhang mellett zajló tanácskozásai - az értékközpontú nemzettudat és a nemzet-központú értéktudat jegyében - erőt és bátorítást adhatnak mindazok számára, akik egy magasabb erkölcsi-szellemi minőséget képviselő országot szeretnének látni ebben a hazában.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Önök Eger-ben, ahol Balassi mintegy négy évig egriek, vitézek lovaskapitányaként szolgált, hogyan fedeztetik föl a tizenévesekkel a XVI. századi európai költőóriást

- „Emberségről példát, vitézségről formát" - üzeni Balassi a strázsán őrködő és tettre kész mai végváriaknak. Elhívott és elhivatott tanáremberként az a dolgunk, hogy éhet támasszunk és szomjat fakasszunk a szépre, jóra és igazra. Minden lehetséges eszközzel, leginkább persze személyes példamutatással a munka szeretetére, az erőfeszítés vállalására, az értéktudatos cselekvésre és a kisebb - nagyobb közösségért hozott értelmes áldozat fontosságára nevelni a ránk bízott diákokat. Elhitetvén azt, hogy amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni.

A 16. századi költőóriás testamentuma legfőképpen talán azzal a tanulsággal szolgál, hogy a létezési nívót mindenekelőtt az emberi minőség határozza meg. A nagy költő emléke előtt bravúros portréverssel (Balassi Bálint lázbeszéde) tisztelgő Nagy Lászlót idézve.„Pokolé a tábor, hol vitéznél több a ringyó". Megszívlelendő tanulság ez a mai tizen- és huszonéveseknek is, hiszen a vers Balassi szellemében azt is üzeni, hogy nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok leküzdésében.

A XXII. Szent László-vacsora

Szent László a családján belüli viszályokat a királyválasztások körül igyekezett lecsendesíteni, mindig a nemzet érdekét tekintve – fogalmazott dr. Cserháti László közgazdász, a Széchenyi Társaság alelnöke a XXII. Szent László-vacsorán László napjának estéjén a pesti Belvárosban.

Miért érzem fontosnak Szent László alakjának felidézését?
 

Egész gyermekkorom abban a Szent Lászlótól kapott példamutatásban telt el. Szüleim, keresztapám, dédanyám példaképként állították elém, remélve, hogy „a Naphegy rémét”, ahogy engem emlegettek, egy ilyen személyiség tulajdonságai majd magukkal ragadják és megbecsülöm magamat. Ahogy emlékszem a Róla hallott történetekre, négy dolgot emlegettek folyton, mint legfontosabbat.

Először is az együtt működésre való hajlamát, hiszen a családján belüli viszályokat a királyválasztások körül igyekezett lecsendesíteni, mindig a nemzet érdekét tekintve.

Másodjára ehhez az együttműködésre kész személyiségi adottsághoz jól illeszkedett a harci készség és képesség, amelynek sok jelét mutatta, amelynek révén választották a Szentföldre irányított sereg élére, amely feladatnak a halála vetett gátat.

Harmadrészt hangsúlyozták számomra az emberiességét, amelynek például a pozsonyi ostrom során az odabent már éhezőket ellátta élelemmel, vagy amikor a pártütő Salamont befogadta udvarába.

Negyedik, személyiségét kihangsúlyozó és a nemzetépítést célzó magatartás részéről, hogy az elfogott kunokat, nem koncoltatta fel, hanem letelepítette hazánkban.

Hát ezek miatt a személyiségi jegyek miatt tartom fontosnak, hogy a mai, igazi példaképekre szomjas világunkban idézzük magunk elé, akarjanak fiataljaink, politikusaink Hozzá hasonlítani.
 

A nemzet jelenéről és jövőjéről mit üzennek az idők jelei?
 

Szent László nemzetépítő életművéből kiindulva a töretlen nemzetépítés útján kell haladjunk. Szerintem azon az együttműködő, szövetségeseket kutató diplomáciai úton, amely utat már kilenc éve, úgy ítélem meg, sikeresen jár kormányunk., anélkül hogy a részletekbe merülnénk. Én ezt a töretlenséget, a függetlenséget, a lakosság érdekeit szolgáló, határozottan és világosan megfogalmazó magatartást tartom a legfontosabbnak , úgy a belföld, mind külföld felé, amihez párosul a gazdasági érdekszövetség kialakítása, a bajbajutott országok megsegítése.

Persze ezt a szövetséget kereső diplomáciai magatartást, kapcsolatépítést nehezíti a trianoni diktátum. Álláspontunk megértetése nehéz feladat, de vannak pozitív jelei a kialakult helyzet helyes kezelésére. Nem akarunk határrevíziót, de ugyanazt az önállóságot szeretnénk határainkon kívül rekedt honfitársainknak, mint amit itthon kapnak a román, szlovák s a többi nemzetiségek. A nemzetiségi ünnepek ötvözésével, kölcsönös meghívással lehetne erősíteni kapcsolatainkat.
 

Mit tervezek a nemzet megerősítése érdekében?
 

Egész életemet átszőtte a sport, ahogy Széchenyi életét is. Széchényi Ferenctől tanultak szerint /”Nagyobb gonddal ápold tested épségét is, hogy az méltó lakása legyen lelkednek s könnyebben cselekedhesd a jót”/ a hivatali állásom mellett saját költségemre létrehoztam 1983-ban egy magán sportiskolát mint korábban tornász és evezős versenyző olyan gyerekek számára, akik a versenysportból különböző okok miatt kimaradtak. Ez tartott egészen 2003-ig, miközben az evezős szövetség alelnöke is voltam 11 évig, 2003-ban egy koponyaműtét miatt a konkrét edzői munkát, így az ifjúság egészséges életmódra nevelését abba kellett hagynom. Ezalatt 270 tanítványom volt, akik megtanulták az együttműködést, és a sport örömét. Ebből a két évtizednyi edzői munkából számomra – a tanítványok szeretetén túl – egy szép feladat keletkezett, engem kértek fel az Edzők Etikai Kódexe megírására. Az 2007-ben megjelent, 2012-ben a Nemzetközi Fair Play Bizottság kiadta angolul, és a Lengyel Olimpiai Bizottság lengyel nyelven. 2018-ban újra ki kellett adni, magyar és angol kétnyelvű kötetben.

A hivatali elfoglaltság, az edzői munka mel1ett 1987-ben belépve a Széchenyi Társaságba az első perctől kezdve az ifjúság részére előadások, kiállítások, vízi Széchenyi emléktúrák megtartását vállaltam. Ez az elmúlt 30 évben párhuzamosan folyt a sportoktatással együtt, ma elmondhatjuk, hogy 136 előadással és kiállítással, 16 vízi túrával képviseltük Széchenyi páratlan életművét a Kárpát-medencében.

Én a Széchenyi életmű csodájának szolgálatával, elsősorban az ifjúság (de más korosztályoknak is igény szerint) felé közvetítésével, a Széchenyi Társaság tevékenységének fejlesztésével kívánom a magam részéről a nemzetépítést erősíteni, hiszen a Széchenyi életmű kitűnő példa a kitartó eredményes munkára, a töretlen hazaszeretetre.

 Történelmünk bajnoka

„Nagyobb gonddal ápold tested épségét is, hogy méltó lakása legyen lelkednek s könnyebben cselekedhesd a jót” – írta Széchényi Ferenc 1817. május 16-án levélben az éppen hosszabb elutazásra készülő 26 éves fiának, Istvánnak. Ezt az idézetet sok helyen közkinccsé teszi a Széchenyiről évtizedek óta Lévától Lendváig, a Székelyföldtől Szombathelyig tartott előadásaiban, s a tavaly megjelent „Hinni és hihetni egymásnak” című kötetben is közlésre ajánlotta dr. Cserháti László közgazdász, a Széchenyi Társaság alelnöke. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2019. március 31.

- Alelnök úr, a legnagyobb magyar így foglalta össze az európaiság lényegét a Hitelben: ”Mi a keresztény vallás és a józanabb filozófia által Európában, amelynek hossza széle oly csekély, inkább egy famíliabeliek vagyunk.” Ma, amikor a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, és hazánkban is verbális háború folyik ellene, hogyan hívhatjuk segítségül Széchenyi gondolatait?

 

- Szerkesztő úr a bizalom kézikönyvét, ahogy én a Hitelt elneveztem magamban, hozta fel kiindulásul kérdésfeltevésénél. Emlékeztetem magunkat arra, hogy 9 év múlva lesz éppen 1000 éves keresztény államalapítási évfordulónk, hiszen 1028-tól terjedt ki az egész Kárpát-medencére a Szent István által alapított keresztény államszerkezet. Mi itt, Európában, Magyarországon a csaknem ezer éves kereszténység évszázadai utolsó századában egy olyan erőszakos szellemi áramlatba kerültünk akaratunkon kívül, amelynek kártékony hatását még a rendszerváltás után három évtizeddel sem hevertük ki. Ez az erőszakos szellemi áramlat „a múltat végképp eltörölni” jelmondatot (az Internacionálé egy sorát) tűzte zászlójára, és ez a szocializmust „építő”, és így kelet-közép európai országokban is uralkodó jelmondat volt, amelynek gyakorlati végrehajtása országonként más és más járulékos „megoldásokkal”. Ezekkel persze nem kívánok most foglalkozni.

Megcsonkított hazánkban a hit parazsát nem tudták eltiporni, pedig négy évtizeden át, igaz később puhuló módszerekkel, de üldözték a hitet szolgáló személyeket, papokat, lelkészeket, egyszerű embereket megaláztak, meghurcoltak, börtönbe zártak, sokakat koncepciós perre „támaszkodva” kivégeztek. Nekem nagyon szerencsés volt az életem, mert szüleim, anyai nagyanyám és dédanyám mellett olyan lelki irányítóim voltak, mint Kerényi Lajos, Liska Zoltán. Liska Zoltánt azért távolították el a budai, I. kerületi, Krisztina-városi, budavári Mátyás templomi környezetből, mert csüngtek rajta a gyermekek, a Börzsönyben felépített faházában, tábori körülmények (sokszor szalmában aludtunk) között tanultunk erkölcsöt, magatartást, tartást, hitet játékos és igen szórakoztató, kirándulásokkal bőven teletűzdelt napokban. Az ilyen pedagógiai módszer a gyermeki lélekre óriási hatással van, ezt mutatja az is, hogy még ma is, sok évtizedes sportolói, edzői múlttal és több mint hat évtizeddel később, nap mint nap gondolok azokra a számomra legendás hetekre, nyarakra.

Tehát „a múltat végképp eltörölni” választott jelmondat sokáig élt, de szerencsénkre csak rombolt, sikerre nem jutott! Ahogy látni, a velünk egy szocialista táborban levő országokban sem. Hogy is jutott volna sikerre, hiszen például Lengyelországban a mai északi szlovák határtól Nedec váráig tartó mintegy harmincöt kilométeren, az út mentén a lakosság hitét kiáltóan tükröző, mindig friss virággal díszített vallási emlékhelyek, keresztek fogadják az arra fogékony turistát. Gondolja el, Szerkesztő úr, megszámoltuk, 18 ilyen emlékhelyben gyönyörködhettünk, vagyis két kilométerenként. Az ilyen nemzet hitében, lelkében erős, és ahogy látni, politikájában, gazdasági teljesítményében is.

A vallást illetően ez hazánkra ilyen fokon még nem mondható el érzésem szerint, a negyven évi romboló propaganda és a munkahelyi kellemetlenségek az ember életében sokat ártottak, figyelték egymást. Saját esküvőnk jut eszembe. A Mátyás-templomban tartottuk, oda tartoztunk, tartozunk ma is. A templomi esküvőre is meghívtuk munkahelyi kollégáimat, közöttük volt a párttitkár is. El is jött, és amikor hetekkel később a nászútról visszatérve elvittem neki azokat a templomban készült képeket, amelyeken ő is szerepelt, azonnali kérdése volt: ”Ki látta ezeket a képeket a munkahelyünkön?”. „Te, hát semleges magatartást tanúsítottál, nem gyóntál, nem áldoztál, miért ne vehetnél részt a csaknem ezer éve keresztény Magyarországon egy kollégád esküvőjén? Hiszen ez hagyomány is, és Neked, mint aki emberekkel foglalkozol, kötelességed is lehet elmenni, részt venni.” „Nahát, igazad van.”

Azok az évtizedek nemcsak a hitnek, de a család eszményének is hosszan ható kárt okoztak, bár nem tudták eltiporni, de „hamu került a parázsra”, (és a parázs felélesztésében sokáig kevesen működtek közre). Így jutottunk el oda, hogy a két ember életét összekötő polgári esküvőt is, nemcsak az egyházit, nagyon sokan feleslegesnek tartották, és bár javul a helyzet az elmúlt évtizedben, úgy érzem, de még mindig sokan a liberális együttélést választják. Ismét eszembe jut egy élményem: Tanítványaim a Cserháti SC-ben (ahol mindig derűs, jó, őszinte hangulat uralkodott) kérdezték tőlem: „Laci bácsi, minek az a papír, hiszen a nélkül is szerethetik egymást?” „ Persze, ezt a kutyák is tudják, ezért viselkednek úgy a játszótéren!”

Ezt követően egyre több tanítványom hívott esküvőjére, egyházira is.

Sajnos, a család – ami házassággal jön létre a mi felfogásunk szerint – ellen dolgoznak sokszor hazai reklámjaink is (nemcsak a szabadosság, ami a fejlettebbnek mondott nyugati társadalmakból árad vissza felénk), emlékszünk arra a reklámra, amelyben a feleség örömmel telve, rajongva kérdezi férjét: „látod ugye ezt a remek utazási reklámot? Utazzunk mi is!” „Jó, Te utazz északra, én délre!”, vagyis nem a család egységét hangsúlyozza.

A tudati rombolás helyrehozása sokkal hosszabb ideig tart. Szerkesztő úr kérdése a kereszténység üldöztetésével kapcsolatosan az előbb elmondottak felé terelt el engem, mert ezek összefüggenek egymással. Az üldöztetésből a verbális háborúvá „szelídült” hozzáállással szemben nincs más lehetőségünk, mint fellépni az erkölcs, az erkölcsös magatartás érdekében, hiszen a civilizáció alapja a Tízparancsolat. Ezt, amely a legismertebb és egyben legrövidebb meghatározása a közösség építő együttélésének, megkerülni nem lehet.

Kérdésére rátérve, hogy Széchenyit hogyan tudjuk segítségül hívni, meggyőződésünk: az Ő emberi lényének, magatartásának, életművének alapos ismeretében vinnünk kell a már évek óta megkezdett előadássorozatainkat, konferenciáinkat minden olyan közösségbe, ahova hívnak bennünket. Az elmúlt évtizedek mutatják, helyes az a gyakorlat, amely szerint az ifjúság részére tartott előadásokra koncentrálunk a felnőtt korosztály el nem hanyagolása mellett, akik részére konferenciákat szerveztünk, pl. tavaly Sopronban és jelenleg van egy újabb szervezés alatt szintén Sopronban, bevonva a határainkon túlra rekedt községeket is.

Előadásaink címei önmagukért beszélnek: pl. „Széchenyi üzenete a mának”, „Széchenyi a magánember”, „Széchenyi társadalmi alkotásai” (amely 17 fejezetben mutatja be azt a hatalmas és eredményes küzdelmet, ami hazánk fejlődését elindította, és amelynek alapján nevezte el Kossuth a legnagyobb magyarnak), „Széchenyi a testnevelés apostola”, „Széchenyi az egészségmegőrzés apostola üzenete a mának”. Ezek kitartó hitét, kitűnő szervező készségét mutatják be, amely szerint amellett, hogy gazdaság- és társadalomreformerként kimagasló, de mint sportember, sportalapító is.

Ezekkel az említett konferenciákkal, előadásokkal, emléktáblák, szobrok állításával, amelyek a nemzettudatot, a nemzeti identitást erősítik szerte a Kárpát-medencében, már több mint 200 helyszínen, városokban, falvakban, kis és nagyobb közösségekben, kis iskolásoktól kezdve felnőttekig álltunk ki Széchenyi alkotásai mellett. Gondolja el, Szerkesztő úr, hogy ezeknek az eseményeknek helyszínt adott a pozsonyi kaszinó, a pesti Vígadó, a brassói Szeretet Háza, a szombathelyi és győri egyetemek, a hétfalui, a makfalvai református templomok, a szabadkai Népkör, és sorolhatnám a több mint 200 helyszínt, ahogy ma itt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem előadójában az 1947-ben bezárt Sacre Coeur Sophianum katolikus leányiskola öregdiákjai jelenlétében is Széchenyi példaképül szolgálhat mindannyiunknak.

Tehát hogyan hívhatjuk segítségül Széchenyi gondolatait? Ezek az alkalmak mind lehetőséget adnak arra, hogy az Ő példáját állhatatosan vigyük szerte a Kárpát-medencében, példát mutatva életével, munkáságával, leemelve a piedesztálról, emberközelbe hozva azt az alkotó egyéniséget, aki a keresztény hitére támaszkodott mint szilárd alapra. Egyúttal mi, a Széchenyi Társaság is példát mutatunk azzal, hogy 30 éve járjuk ezt a nem kevés fáradtsággal, de annál több örömmel, nemzeti együttműködést gerjesztő élménnyel járó, a nemzetépítést szolgáló utat.

 

- Reményik Sándor Trianon után A döblingi tébolyda árnyai című versében a géniusz nagy tévedéseiről mereng: „Aki szerette, az vesztette el. Szerelmével gyilkolta meg honát!” Széchenyi szellemi bátorsága mennyire segít bennünket abban, hogy a gigászi gróf gigantikus hibáival is szembenézzünk?

        

- Nem kívánom a magam szájam íze szerint elemezni a trianoni diktátum életbe lépése után három hónappal íródott jajongóan fájdalmas, merő kérdésfeltevésből álló verset. Hogy lett volna jobb? Egy költőnek kérdeznie kell, ezt tartom. De nekünk a tényekből kialakult helyzettel kell szembenéznünk. Szerkesztő úr munkásságát, felfogását ismerve, tudom, nem azért említett gigantikus hibákat, mert úgy gondolja, vannak életének, életművének így minősíthető részei. Én, aki 30 éve élek nap mint nap az Ő életműve bűvkörében, válaszomban verselemzés nélkül mégis a versből indulok ki. A „Hogy kellett volna, hogy lett volna jobb?” dilemmájában a mi feladatunk, hogy a tényekre támaszkodva segítsük magunkat az eligazodásban. Én magam a Széchenyi féle erősödő, majd önállósuló haza felfogással szemben a Kossuth féle előbb önállósuló, majd később megerősödő gondolatvilág ütköztetése helyett a kettőt együtt tudom értékelni. Itt fontosnak tartom Széchenyit idézni Tasnerhez, titkárához 1848. március 17.-én írt levelét:

„Én nem tudok kételkedni nemzetünk legszebb kifejlődésén; s miután Batthyány és Kossuthnak hallatlan nagy szerepén csak örülni tudok… Mi engem illet, én Batthyányit és Kossuthot legőszintébben fogom szolgálni.” „….Az én politikám biztos volt, …de lassú. Kossuth egy kártyára tett mindent és legalább idáig annyit nyer a hazának, mint amennyit az én politikám tán 20 év alatt nem bírhatott volna előállítni!”

Ezt tartom én államférfiúi magatartásnak, az előző, az ellenzékkel való küzdelmekkel teli évek ismeretében mutatott fel olyan lelki erősséget, ami számára az együttműködést is lehetővé, kötelezővé tette. Szembe mert nézni korábbi önmagával.

Nem tudom megállni, hogy az említett, vagy inkább kérdezett szembenézéshez ne hozzam ide közénk Metternich 1845. május 1-jén írt levelét:

„Nagy része annak, ami közhasznú s gyakorlati eddig Magyarországon életbe lépett, többnyire Ön éleslátásának, tevékeny erélyének köszönhető és az is, mit királyi biztosi minőségében a Duna gőzhajózás érdekében létesített, a kormányra és az országra nézve egyaránt előnyös volt.”

Ha kellően ismerjük műveit, naplójából gondolatvilágát, az elérhető levelezését, Ő észrevétlenül megtanít bennünket arra, hogy fontos a fokozatosság, a tudás, a másoktól tanulás nem szégyen, ezért járt olyan szorgalmasan Angliába, hogy ott tanuljon és hazahozzon tudást.

Szerkesztő úr találó megfogalmazása: szellemi bátorság párosult Széchenyiben hazaszeretettel, amelyek egymást gerjesztik és ezt a páratlan életművet segítettek megalkotni.

 

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Az Önök Társasága a közelmúltban könyvet jelentetett meg fennállásuknak 30. évfordulója alkalmából „Hinni és hihetni egymásnak” címmel. E kötetben Ön elsősorban mint a sportembert, a sportághonosítót mutatja be Széchenyi Istvánt. Mai fiataljainknak miért kell fölfedezniük, hogy a grófnak mai sikersportágaink egy részét is köszönhetjük?

 

- Kedves Szerkesztő úr! Széchenyi szerint:

„A lakosok testi és lelki szebbítése, ím ez, és csak ez lehet a kormányok legfőbb feladata. Minden mellékes tekintet e fő cél által háttérbe szoríttatik”

Én, aki 60 éve sportoló, 41 éve sportvezető, és több mint három évtizede edző vagyok (akit az a megtisztelő felkérés ért, hogy mint gyakorló edző, írjam meg az edzők etikai kódexét), nagyon örülök, hogy jelen éveink szándéka és gyakorlata igyekszik megfelelni ennek az idézett Széchenyi felfogásnak.

Amikor létrehoztam az evezést és kenuzást oktató Cserháti SC-t az 1980-as évek elején elsősorban 6-tól 14 éves korú, a versenysportra különböző okok miatt kevésbé alkalmas gyermekek számára, láttam, hogy a gyermekek szomjasak a példaképekre. Voltak, amint ma is vannak híres, szem előtt levő emberek, de kevésbé ismertek olyanok, akik teljes emberként, vagyis szellemi- és egyúttal kimagasló fizikai-, sport-, művészi teljesítményt felmutatva nyújtanak követendő példát. Széchenyi szellemi hagyatéka mellett olyan hatással volt hazánk sportkultúrájára, hogy Őt méltán nevezhetjük a hazai testnevelés apostolának. Az Ő példája tökéletesen fedi az előbb említett teljes emberi minősítést az én felfogásomban, vagyis Ő olyan példakép, akit öröm gyermekek elé állítani. A Cserháti SC-ben tanítványaimat a következő jelmondattal buzdítottam: „ne csak a vállad, a fejed is legyen izmos”, és fordítva is: „ne csak a fejed, a vállad is legyen izmos”. Ezért nálunk a tréningek végén, a búcsúzás előtti sorakozónál mindenki felsorolhatta jeles osztályzatait, amelyekért külön C-vitaminos drazsé járt. Ez, valamint a többiek előtti felsorolása a jeles osztályzatoknak, ösztönözte őket a tanulásra, én pedig igyekeztem számontartani eredményeiket, rákérdezve érzékeltetni, nekem is számít az iskolai előrehaladásuk.

Széchenyinek 14 sportággal volt érintkezése, vagy ráhatása, ezek elemzése itt persze most nem tehető meg. Az evezés – amelynek én is 45 éven át hódoltam – kifejezetten az a sportág, amelynek hazai létrejötte Széchenyinek köszönhető. Amikor 1987-ben beléptem az akkor szerveződő Széchenyi Társaságba, közöltem, bár közgazdaságtudományi doktor fokozatot szereztem, mégsem a legnagyobb magyar életművének közgazdasági vonatkozásaival kívánok foglalkozni, hanem életének kevésbé ismert részét, sportéletét szeretném a nyilvánosság elé tárni, előadásokkal iskolás ifjúság részére (azóta az élet jelentősen átalakította ezt a vállalást). Széchenyi élete rendkívül fordulatos, izgalmas. A magam otthonról is hozott tapasztalata az, hogy egy gyermeket a szellemi teljesítmény nem mindig készteti követésre, de ha mint kalandos életű, sporttal is foglalkozó és egyúttal szellemi teljesítményt is felmutató a példakép, akkor már az ifjúság elméje szívesen nyílik rá a jó példára. Így a Cserháti SC-ben begyűjtött tapasztalataimból kiindulva kezdtem elvinni a legnagyobb magyarnak mint sportembernek „üzenetét” az iskolákba rendhagyó történelemórák keretében. Ez az „üzenet” természetesen át volt itatva életműve tényszerű teljesítményeivel, beágyazva mindabba, ami miatt mondhatjuk, hogy Ő a hazai testnevelés apostola. Vagyis életműve iránti érdeklődés felkeltésének eszközeként alapoztunk a sporttevékenységére.

Kép: Dormán László felvétele

Zürichi magyar filmsiker

„Ha ez a film érvényes, a humánum és az értékkeresés jellemzi, miért kellett két évig harcolni azért, hogy az utolsó pillanatban egy szinte már elkeseredett miniszteri döntés jegyében jöjjön létre? Negyvenkét milliót tudtak rá adni, egy ilyen jellegű történelmi filmre (…) Nagyon sok olyan kép kimaradt a filmből, vagy átalakult, amely látványosabb képi megoldást igényelt volna (…) Nem volt rá pénz.” Pozsgai Zsolt drámaíró, színházi és filmrendező Megszállottak című alkotása kapta a legjobb drámai alkotásnak járó díjat Zürichben, Európa egyik legjelentősebb online filmfesztiválján. A díjnyertes szerzőnek tett föl kérdéseket a Présház.

2018. december 27.

- Mester, a 75 perces történelmi dráma 65 ország 89 filmjével együtt versengett a díjakért a Switzerland International Film Festival (SIFF) nevű seregszemlén. Hogyan sikerült a múlt történetét mai feszültségűvé vibráltatni?

 

- Csak olyan témával foglalkozom, amely a mai korban is van érvényes. A történelem folyamatosan ismétli önmagát, ebből lehet tanulni. És egyben megnyugodni, hogy a korszak kihívásai megoldhatóak, fájdalmai orvosolhatóak. Nagyon sok hivatalos beszédben halljuk azt a fordulatot " aki nem ismeri nemzete múltját, az nem képes....". Ez már akkora közhely, hogy nagyon. De sajnos a közhelyeknek olykor kegyetlen igazságuk van. Kálvin korában a római egyház darabokban, az erkölcs romokban. Spanyolországon keresztül özönlenek az afrikai bevándorlók, Keletről a török közeledik. A nemzeti öntudat nem kívánatos tényező, soroljam még? Jönnie kell valakinek, aki rendet tesz. Természetesen nem egyedül. Csak azért, mert a reformáció 500 éves, nem írok-rendezek filmet. De itt megdöbbentő azonosságokra bukkantam a két történelmi korszak, az akkori és a mai között. Amúgy az alaptörténetet nem én találtam ki – Bencze Lóránt professzor ötlete volt, hogy hozzam össze valahogy Kálvint és Loyolai Ignácot. Azután ő lepődött meg legjobban, hogy sikerült. És a „mai feszültségű vibrálásról”: olyan nyelvezetet kell választani, amely mai is, de archaizál is. Ezt sokat gyakoroltam a történelmi drámáimban.

 

- A Megszállottak A reformáció emlékéve alkalmából készült a közmédia támogatásával. Az 500 évvel ezelőtt játszódó történet Kálvin és Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának találkozásáról szól. Az egyikük Genfben meglehetősen sok ember haláláért felelős. A másikuk katona volt, valószínűleg embereket ölt, ám súlyosan megsebesült. Utóbb mindkettő csodálatos vallási sikert ért el. E szellemek szikráztatása miért attraktív a mai világban?

 

- A közmédia valóban támogatta a filmet,  jelmezekkel és a kellékekkel, ami nagyon nagy segítség volt. Ám a film büdzséjét az EMMI biztosította a Reformáció Emlékbizottságon keresztül, az akkori miniszternek, Balog Zoltánnak köszönhető elsősorban, hogy létrejöhetett. Kálvin esetében még nem beszélhetünk genfi áldozatokról, ebben a  történetben az első genfi útját, a fiatal Kálvint mutatom be, aki majd évek múltán visszatér. És akkor kezdődik el az „igazi” kálvini korszak Genfben. Kálvin úgy látta, abban a korban „műteni kell”, nem elég a gyógyszeres kezelés. Rendkívüli szigorúsággal és igen, olykor kegyetlenséggel védte és terjesztette a hitét. Fiatal korában az ő mesterei máglyán égtek el, máshogy kell értékelni az áldozatokat, mint békeidőben. Háborúban is szörnyű, hogy emberek pusztultnak el, de a háborúnak ez az egyik lényege, ezért kell törekedni rá, hogy ne jelenjen meg sehol. De ha már ott van, nem sokat lehet tenni. Kálvin működését sokféle módon ítéli meg az utókor. De hogy Svájcban rend lett a fejekben, a szívekben, és hogy az ország ma is három hivatalos államnyelven működő mintaállam, azt nehéz vitatni. És ha megkérdezünk svájci történészeket, ők ezt egyértelműen Kálvinhoz kötik. De hangsúlyozom, a filmben az első korszakáról van szó. Loyolai Ignác pedig valóban bűnös életet élt, és egy egész életútját meghatározó látomás, a Krisztus-élmény után a keresztény vallás felé fordult, meg akarta önmagát váltani, és ez sikerült. Létrehozta a Jezsuita Rendet, amely a mai napig meghatározó tényező a katolikus egyház rendszerében. Kálvin tehát még előtte van a térítéssel járó áldozatainak, Ignác már az áldozatai után. Így érvényes is izgalmas lehet kettejük vitája. És egyben alkalmat ad arra, hogy felmutassuk: lehetséges emberi, felesleges öldöklések, háborúk nélküli párbeszéd ellenfelek, ellenségek között is. Hisz a legtöbb Jézus-i parancsolat is erről szól. A filmben is ez jelenik meg. Ezt emelte ki a zsűri, az értékelés az eddigi fesztiválokon is. A monacói fesztivál fődíjának neve: „Angel Peace Award” – Angyali Béke Díj. Erre törekedtem, és ha ez így sikerült, nagyon elégedett vagyok. Egyrészt elégedett vagyok, másrészt pedig van bennem bőven hiányérzet. Akármikor megnézem, marad bennem egy fájdalmas kérdőjel. Ha ez a film érvényes, a humánum és az értékkeresés jellemzi, miért kellett két évig harcolni azért, hogy az utolsó pillanatban egy szinte már elkeseredett miniszteri döntés jegyében jöjjön létre? Negyvenkét milliót tudtak rá adni, egy ilyen jellegű történelmi filmre. Olyan helyszíneken forgattunk, amelyek szinte paródiaszerűek. Mert nagyszerű középkori utcákat építettek fel a bikali élményparkban, de ez egy wellness szálló attrakciója. Nagyon sok olyan kép kimaradt a filmből, vagy átalakult, amely látványosabb képi megoldást igényelt volna. Az ócsai templom remek, de úgy kellett forgatnunk, hogy ne bukjunk le, pedig kétszázötven kilométerre keletre Magyarországon is meg van a megfelelő dóm. De oda nem tudtunk elmenni. Nem volt rá pénz. Ha csak fele annyit kapunk, amit egy hóbortos ötlettől vezérelve kap egy filmet még nem rendezett színésznő egy amerikai tucatvígjáték felvételére – sokkal többet tudtunk volna létrehozni. Tíz nap alatt forgattuk le ezt a filmet! Hány beállítás, hány gondolat maradt még benne, egyszerűen azért, mert sietni kellett, mert ki kellett jönni a szűkös keretből. Ilyenkor, ha erre gondolok, ökölbe szorul a kezem. És még így is, még ilyen „ügyesen elfedve a hiányosságokat” még így is három hónap alatt négy nemzetközi fesztivált nyertünk meg. De ha azt a genfi bordélyt (például) valóban fel tudjuk gyújtani, ahogy a forgatókönyvben van, és még sok más hasonló... Mindegy. Ami mindezt kárpótolja, az az elképesztő színészi munka és tehetség. Olyan emberektől, akiket ráadásul a „hivatalos magyar fim” nem enged kamera közelbe. Nagyon rosszul sáfárkodunk a tehetségeinkkel, és ez ijesztő. Nem csak a színészek esetében. Erre már párszor ráment az ország, rengeteg példa van rá a történelmünkből. Nem tanulunk belőle.

 

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A mai magyar fiatalokkal miért fontos fölfedeztetni azokat a tényeket, melyek szerint a Megszállottak nyerte korábban a legjobb játékfilmnek járó díjat Monacói Nemzetközi Filmfesztiválon, a Kolkatai Nemzetközi Művészfilm Fesztiválon, valamint a legjobb külföldi filmnek járó elismerést az Argentínában megrendezett keresztény filmek világfesztiválján (Jesus Cine Fest)?

 

- Nagyon sok olyan fiatal van, aki az örök értékek szerint szeretne élni, akiben a természet adta erkölcsiség, a nemzet iránti elkötelezettség dolgozik. És akármilyen vallású, a keresztény értékrend által megfogalmazott értékrendszerben akar létezni. A mindenkori kormányzat felelőssége, hogy ehhez megadja-e a lehetőséget, milyen példát mutat fel. Ez a film azoknak adhat erőt, akik úgy gondolják, a sokféle kulturális környezeti ártalom, kulturális környezetszennyezés ellenére is lehet eredményeket elérni. A film útja még nem ért véget. Ráadásul több olyan fesztivál előtt állunk, mint például a Jesus Cine Fest, ahol nem csupán a zsűri nézi meg a filmeket, hanem hetekig, hónapokig vetítik mozikban, nagyon sok ember előtt. Ez a film nem a zsűrihez akar eljutni, hanem azokhoz, akik megerősítést várnak a krisztusi értékekben, mint saját értékrendszerükben. Nekik hoztuk létre. Hozzájuk kell, hogy eljusson elsősorban. A díjak hozzásegíthetnek ahhoz, hogy a forgalmazók felfigyeljenek rá, és eljuttassák az emberekhez. Ezért fontosak ezek a fesztiválok.

A film itt megtekinthető:

A nyelvi szolgalelkűség ellen

A Budapesten üzemeltetett közbringarendszer nevének mozaikszava, a Bubi lett a tavalyi év szava a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) munkatársai és szakmai partnerei véleménye alapján - közölte Minya Károly nyelvész Széphalmon. Neki tett föl kérdéseket a Présház.

2018. június 25.

 

-Tanár úr, Ön a Nyíregyházi Egyetem főiskolai oktatójaként, szókincskutatóként az MTI-nek a döntést azzal indokolta, hogy a Bubi környezetbarát és közösségteremtő kerékpár-kölcsönző rendszer. Közkedveltté vált, könnyen megjegyezhető és polgárjogot nyert a magyar nyelvben. Mi állhat amögött, hogy újabban közkedvelt, polgárjogot nyert magyar szavak ellen visel hadat a média: többek között a partjelzőt "asszisztensnek", a gólpasszt "asszisztnak", a főellenőrt "supervisornak" mondják?

 

- El kell fogadnunk azt a tényt, hogy az idegen eredetű szavak minden nyelvbe bekerülnek, napjainkban főként az angol kifejezések. Kétségtelen, hogy számomra is bizonyos fokig rejtély, miért vesznek át bizonyos körök már jól bevált magyar szavak helyett új idegen szavakat. Feltételezésem szerint az idegen szót "elegánsabbnak", nagyobb presztízsűnek tartják. A sportnyelvben az 1930-as években zajlott le egy nagyszerű sportnyelvújítás, ennek fényében a sportriporterek véleményére nagyon kíváncsi lennék: ők mivel magyarázzák ezt a szócserét? Ugyanakkor a supervisor esetében a gazdasági szaknyelv nagyon elfogadottnak tekinti az angol szavakat, azonban a használóinak mindenképpen tekintettel kell lenniük arra, hogy szakmabeliek körében alkalmazzák, vagy a nagy nyilvánossághoz szólnak e kifejezéssel. Az utóbbi esetben semmiképpen nem ajánlom, mert a kommunikáció nem éri el a kívánt célt, azaz egyszerűen nem értik meg az emberek.

 

- Hogyan lehet nyelvi önvédelmet folytatni az ellen a folyamat ellen, amelyben televíziós műsorcímeket, illetve szórakoztató rendezvényeket angol szavakkal neveznek el hazánkban?

 

- Természetesen tudjuk, hogy napjainkban főként különböző tehetségkutatók, vetélkedők nemzetköziek, és a műsorral együtt a nevét is "meg kell venni". Ugyanakkor ha egy ízig-vérig magyar szerkesztésű műsorról van szó, az idegen név egyrészt némi sznobságot tükröz, másrészt a már korábban említett nagy nyilvánosság figyelembe nem vételét mutatja. A rendezvények esetében is ugyanez mondható el. Esetleg azzal magyarázzák a szervezők, hogy fiataloknak szánják, és alkalmazzák az angol (idegen) szavakat. Azonban ez is vérszegény indok, ha arra gondolunk, hogy a fiatalok miként állnak az idegennyelv-tudással, illetve arra, hogy bennragadt diplomák várják a gazdájukat a felsőoktatásban.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Hogyan adható sikerélmény fiataljainknak azzal, hogy bevonjuk őket a mai nyelvújításba: bátorítjuk őket arra, hogy a nyelvi szolgalelkűség helyett alkossanak új magyar szavakat az informatika árján beörvénylő angol nyelvi elemek helyett?

-Erre egy konkrét javaslattal tudok élni: a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda honlapjának (www.e-nyelv.hu) egyik aloldala a Szómagyarító (www.szomagyarito.hu). Eddig 12.256 magyarítás érkezett 5062 idegen szóra. Játék, de több mint játék, mivel néhány nagyon kreatív magyarítás kitűnő szinonima lehet, és egyúttal a könnyebb megértést szolgálhatja.

Kép: szon.hu

A kormányzó úr csapata

A Hazatérés temploma adott otthont június 17-én a történelmi megemlékezésnek, Horthy Miklós kormányzó felidézésének. A teltházas istentiszteleten a Horthy Miklós Társaság és a Magyar Tengerészek Egyesületének zászlaja után léptek be a presbitérium jeles tagjai, majd sorban mind a kiválóak közül is a legkiválóbbak - írta összefoglalójában a Horthy Miklós Társaság elnöke, Zetényi-Csukás Ferenc. Neki tett föl kérdéseket a Présház.

2018. június 24.

 

- Elnök úr, a kormányzó hatvanegy esztendeje elhunyt. Alakjának fölidézése miben erősítheti meg a mai nemzedékeket?


- A legnagyobb baj, hogy a mai nemzedék szinte semmit sem tud hazánk egykori kormányzójáról, vagy ha tud is valamit, azt is rosszul tudja. Számomra egyfajta alapvetés, hogy nem léteznek tabutémák a magyar történelemben. Nem lehet olyan korszak, nem lehet olyan történelmi személy, akiről nem beszélhetünk őszintén, a tények és források mentén. A magyarság históriája egyfajta tükör, amelybe, akár akarjuk, akár nem, de bele kell néznünk. Nem csupán az igazságtétel végett, hanem önvizsgálatunkért is, ez a kényszerűség. Az építő vitákra, a gondolatcserékre igenis szükség van, nem intézhetjük azzal a dolgot, hogy "Horthy kormányzó megosztó személyiség", majd úgy hagyjuk! Hiszem, hogy ki kell beszélnünk az elmúlott időt, feldolgozni, majd tovább lépni.

 

- Hogyan érik el Önök, hogy a kormányzó emlékét új, kortárs műalkotások - festmények, szobrok, versek, novellák, netán zeneművek - is elevenen tartsák?


- A kormányzói család újratemetése után, 1993-ban – éppen negyedszázada –alakult meg a Horthy Miklós Társaság mint társadalmi szervezet. Jelenleg a fővároson kívül 15 megyében működnek elnökségeink, a teljes tagi létszámunk meghaladja az 1200 főt. Talán nem is kell mondani, hogy minden állami vagy egyéb támogatás nélkül.
A tavalyi év végén „Mondj igent rá!” – címmel teltházas színpadi művet mutattunk be a Magyarok Házában, Zajti Ferenc rendezésében, de három Horthy Miklósról szóló könyv megjelenését is támogattuk az elmúlott esztendőben. A korszakról szóló festménykiállításunk rendkívül sikeres, amelyet „A Horthy-korszak arcképcsarnoka” címmel járja be a Kárpát-medence kiállítótermeit. Szoborállításainkról talán többet hall a közvélemény, de jelenleg fontosabbnak tartjuk a konszenzus megkeresését a jelenlegi kormánnyal és az Akadémia történészeivel Horthy-ügyben. Szóval, beszéljünk csak bátran Horthy kormányzóról!

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Társaságuk hogyan irányítja rá a figyelmet azokra a kulturális értékekre - I. világháborús szobrokra, írói mozgalmakra, filmművészeti sikerekre, a Ludovika Akadémián zajlott világszínvonalú oktatásra, a Levente Mozgalomban végzett hazafias nevelésre, Futball Világbajnokságon elért ezüstéremre, az Aranycsapat tagjainak nevelésére -, amelyek a Horthy-korszak értékei, és részben ma is jelen vannak?

 

- A múlt arra szolgál, hogy tanuljunk belőle. Valahogy így van, azzal a negyedszázaddal is, amelyet, Horthy-érának kereszteltek el, és így van ez magával a kormányzó személyével is. A történészek dolga az, hogy konszenzusra jussanak az egykori államférfiről és az objektív igazság kerekedjen felül a balról vagy jobbról jövő elfogultsággal bíró érzelmi alapon működő beidegződéseken. Felvetődhet a kérdés, hogy van-e igény a mai társadalomban, hogy reális képet ismerjen meg ebből az időszakból és Horthy személyiségéről. A válaszom: Igen! Megalapozott igen! 

A harapófogó öblében

„Árpád kezében Attila kivont kardja van, megfordított villám, földről vág az égbe, de hangtalan: a visszanyelt átok vésztjóslóbb, mint a dörgedelem, rettenetes az a csönd, melynek kelepce-verem alján egy oroszlán hallgat. A kard kihasítja a nehéz-vemhű égaljat” – írja Mária kertje: dacföld című versében Döbrentei Kornél. A költemény benne van a most megjelent: A harapófogó öblében – Válogatott versek 1967-2018 című, Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész által szerkesztett a Püski Kiadó által piacra dobott kötetben. A Balassi-kardos költőnek tett föl kérdéseket a Présház hírportál.

2018. június 21.

 

- Mester, „Minden gyümölcsnek le kell hullnia?” – kérdezi az Úrtól Mária kertje: dacföld című versében. Ám „A kérdés fönt reked…” Mekkora kockázat nekünk, magyaroknak magával az Úrral dacolni?

 

- A Himnuszban is benne van, hogy mi magyarok nem dacolunk az Úrral. Legalábbis úgy nem, mint más népek. Nem tartjuk magunkat kiválasztottnak, ám kivívtuk a jogot, hogy másként kezeljen minket, és nemcsak azért, mert Szent István ezt az országot a Szent Szűz oltalmába ajánlotta. Ilyen értelemben a nemzetünk egyedülálló a történelemben. Mint ahogy egyedülálló a Szent Korona létfölöttisége is. Ki gondolkozott el azon, hogy a hányatott sorsú Szent Korona miben különbözik a többi, evilági koronától? Ezt különösen azok nem értik meg, akik eleve idegennek tekintik, és tudatukban nem képesek felfogni ennek a misztériumnak a jelentőségét. Egyedülálló. Például attól, hogy a népet az uralkodóval egyenrangúvá emeli, s ezzel áldozatkészségét is növeli. Kifejezi, hogy a hatalom végső soron nem kisajátítható. A Szent Korona ilyen értelemben évszázadokkal megelőzte korát, és a demokrácia letéteményese.

- Rézmozsár című versében Ön acsargó, sakálfejû árnyat lát, „totemállatát sintérhadaknak, kik agyamba az álomig vájnak, akik bûzük hátán haladnak s elérik a lét rózsazugait, glóriamély acélhurokjaik eresztnek belém tigriskarmokat rabul ejteni a gondolat végsô távolát…” Maga a költészet hoz-e, és mennyire hoz felszabadulást sakálfejű árnyak, a totemes sintérhadak acélhurokjaitól?

 

- A költészet mindig lázadás. Mindenhol és minden korban. Olyan alkalom adódik, amikor nemcsak lehet, hanem kötelesség kormánypártinak lenni: akkor, amikor az adott kormány a nemzet érdekében cselekszik, a nemzet jövőjét alapozza, megmaradását védi. Fáj, amikor azt tapasztalom, hogy – gondoljunk csak az írástudók árulására – számosan a magyar adófizetők pénzéből támadják a nemzetet, és senki által meg nem választott grémium próbál döntéseket hozni Magyarország jövőjéről. Kilóg a lóláb! A hamis nemzetköziség rezsimjének utódai még a látszatra sem ügyelnek. Puszta hatalomvágyból „politizálnak”, néha olyan színvonalon, hogy sokunknak felfordul a gyomra. Rájuk egy hintalovat sem bíznék! És még ők akarnak lóversenyt rendezni?...

 

- Új kötete bő fél évszázad alkotásaiból válogat. A szellemi ív hogyan harmonizál a történelmi völgyek, sziklaormok váltakozásával?

 

- Felfénylik előttem Petőfi Sándor életműve, amely egyértelművé teszi: a költészet néha előkészítés. Még akkor is, ha a politikusok ezt nem értik meg. Néha a költészet a jelen nyomon követése, még akkor is, ha látszólag a múltba révedezik. A múltból is igyekszik felmutatni a jövő lehetőségeit.  Találó kép a szeizmográf. Idegrendszerünk megátalkodottan követi - már amikor sikerül neki – a hazai élet lüktetését. Minden áttétel, visszautalás érzékelteti a feladatokat, amelyeket a haza értelmiségének – a kockázatokkal együtt – vállalnia kell. Tehát a történelem mozgásához idomulva a költészet is – legalábbis szerencsés esetben – követi, sőt: nemegyszer megjósolja a kifejlett eredményt. Még akkor is, ha a politikusok egy hitvány része ezt nem képesek megfogadni. Történelmünkben sok példát találunk erre. Bebizonyosodott sokszor, hogy némely politikusok egyáltalán nem okosabbak a költőknél. Talán csak gőgösebbek. A hatalom elveszejti az eszüket. És a népüket. A költők zöme viszont megőrzi az eszét és népét!

Kép: sbs.com.au

Demokrácia-iskola

Nem értik a demokráciát, nem értik, hogy a parlamenti választás nem a politikai pártokról, hanem az emberekről, a választópolgárokról szól. Itt, Magyarországon, a magyarokról, a magyar emberekről... nem veszik észre, hogy a demokráciában arra lenne szükség, hogy a választópolgárok rájuk szavazzanak. Nem veszik észre, hiszen a választópolgár, a magyar ember, nem érdeklik őket, még csak nem is kíváncsiak rá" - írja a magyarországi törvényhozási ellenzékről cikkében Somogyi János nyugalmazott ügyvéd. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. június 4.

 

- Ügyvéd úr, az 1990-es évek elején sokaknak feltűnt, hogy egy SZDSZ nevű extrém garnitúra pártpropagandájának 100 százalékában csak az akkori Antall-kormány ellen gyűlölködött, azzal egyáltalán nem foglalkozott, hogy az adósságállománnyal mit kellene kezdeni, a gazdasági piacvesztést hogyan kellene ellensúlyozni, az meg a legkevésbé sem érdekelte őket, sőt, hogy miképpen kellene a demográfiai folyamatokban fordulatot elérni. Hazánk miért van megverve azzal, hogy a baloldali ellenzék csak és kizárólag a hatalom megszerzéséért erőlködik, az ország, a társadalom, a magyar ifjúság egyáltalán nem érdekli, sőt mindezeket zavaró tényezőnek tartja?

- Minden jel arra mutat, hogy az SZDSZ szelleme ma is jelen van a magyar közéletben és belátható időn belül jelen is lesz. Meg kell tanulnunk ezzel együtt élni.  Még a ’90-es években kérdezte tőlem az egyik SZDSZ-es országgyűlési képviselő - egykori barátom -, hogy szerintem mi lehet az oka annak, hogy a kormánypártok és az ellenzéki pártok egyaránt nem szeretik az SZDSZ-t? Gondoltam, hogy milyen választ vár tőlem, de én visszakérdeztem: Ferikém, és az SZDSZ kit szeret?  Ettől elállt a szava. A mai ellenzékre is ugyanaz a jellemző, mint a formálisan megszűnt SZDSZ-re. Ezért vesztik el a parlamenti választásokat, már harmadjára. Konkrétan arról van szó, hogy nem ismerik a magyar választópolgárokat, az embereket, de nem is kíváncsiak rájuk. Csak a maguk belterjes életével és Orbán Viktorral foglalkoznak. Miután nem ismerik a magyarokat, nem is szeretik, nem is tisztelik őket. Ebből következően nem is találják meg a választópolgárhoz való kapcsolódási pontokat. Felelőtlenül ígérgetni szoktak a kampányok idejében és az egyik legcsúnyább emberi tulajdonságra, az irigységre, apellálva gyűlöletet keltenek. Ez hoz is számukra valamit  a „konyhára”, de a magyar nép már kezdi kiismerni őket és nem dől be ezeknek az unásig ismételt szövegeknek. Lenézik a népet, „parasztozzák” a vidékieket, miközben fogalmuk sincs arról, hogy egy paraszt embernek mekkora felkészültsége van a növénytermesztésben, állattenyésztésben, gazdálkodásban elvégzendő feladatokhoz. Kezdik már lassan észrevenni, hogy valami „nem stimmel” náluk, hogy az MSZP vidéki szervezetei elolvadtak, hogy az LMP, vagy a Momentum elnökségébe már be lehet kerülni azzal, ha valaki gond nélkül megtalálja a térképen Bácsalmást, vagy Rácalmást, és nem keveri a kettőt össze, de alapvető lényegüket, látásmódjukat, gondolkodásukat nem tudják meghaladni és a választási sikereket továbbra is csak a hatalom-megszerzési technikák tökéletesítésétől remélik.

 

- "A választási kampányban, de már azt megelőzően is valamennyi ellenzéki pártvezető folyamatosan átkozódott, trágárul támadta a Fideszt, Orbán Viktort, fenyegetőzött, még a Fideszre szavazók felelősségre vonását is kilátásba helyezve választási győzelmük esetére. Lámpavasra húzás, felkoncolás, rabszíj, börtön lett beígérve mindenkinek, aki nem volt az 'Orbán rezsim' aktív ellenállója az elmúlt nyolc évben" - írja Ön. Hogyan lehet, hogy az a Horn Gyula, akit 1956 novemberében Budapesten kék pufajkában, hátán dobtáras géppisztollyal láttak, 1998 tavaszán - ahogy ő írta utóbb - "sportszerűen" gratulált a győztesnek, a fél évszázaddal később szocializált baloldali figurák azonban a frusztrációtól csőcselékké züllöttek, és még hetekkel a választás után is csürheként viselkednek?

 

- Horn Gyula régi, dörzsölt, tapasztalt politikus volt, aki értett a „nép nyelvén”. Például ha - már ’90 után - elment vidékre egy választási gyűlésre, a felszólalását azzal kezdte, hogy köszöntötte a jelenlévőket és elmondta mennyire örül, hogy ott lehet, majd bizalmasan „megsúgta”, hogy sokkal jobban érzi magát ebben a közegben, mint a magas politikusi körökben, a Parlamentben. És ezt őszintén mondta és el is hitték neki. Egyszer - még az első MSZP-SZDSZ kormány idején, amikor hetente úgynevezett KET-üléseken egyeztetett a két kormánypárt –  TGM mesélte, hogy egy SZDSZ-es kongresszuson a mellette ülő Horn unalmában arról beszélt neki, hogy egy-egy ilyen tanácskozás előtt már reggel összerándult a gyomra, amikor rágondolt, hogy rövidesen Pető Ivánnal kell tárgyalnia. Szóval Horn Gyula bokájáig sem érnek fel ennek a mai ellenzéknek a tehetségtelen lúzerei, akik még a demokrácia játékszabályainak az alapjait sem ismerik, vagy semmibe veszik azt a mérhetetlen gőgjükben, miközben még semmit sem tettek le a társadalom asztalára. Poénkodnak, „nagyarcoskodnak”, abban a hitben, hogy ezzel mekkora népszerűséget szereznek, de ez a parlamenti viselkedés csak annak a szűk belvárosi, liberális körben arat sikert, amelyik legfeljebb 4-5 képviselőt tud bejuttatni az Országgyűlésbe. A magyarok döntő többsége inkább úgy gondolja, hogy ilyen tiszteletlen viselkedésnek nincsen helye az ország házában és takarodjanak ki az általuk heccelt, az utcán hőbörgő csőcselékhez, akik azt sem tudják, hogy miért és kiket is köpködnek, gyaláznak.

 

- "Addig azonban, amíg parlamenti képviselőként elfogadják az országgyűlési képviselő-választás RÁJUK VONATKOZÓ eredményét, beülve a parlamenti padsorokba, élvezve az ezzel járó előnyöket, viselkedjenek tisztességesen, képviselőhöz, az ezeréves történelmi magyar múlthoz méltóan" - írja Ön. Döbbenetes módon nyolc évvel ezelőtt egy akkori szocialista képviselőtől a rádió Pagodájában hallottam, hogy a magyar történelem 1945-ben kezdődött, ami azelőtt történt, azzal nem kell foglalkozni. És ezt nem gyűlölködve mondta, hanem természetes stílusban. Ma ugyanezt a fajta elmebetegséget 20-30 évvel fiatalabb baloldaliaknál tapasztaljuk. Hogyan érhető el, hogy parlamenti képviselő-jelöltként csak az indulhasson el, aki előzőleg elmeorvosi vizsgálaton átesett?

 

- Érdekes felvetés ez az előzetes orvosi vizsgálat, de attól tartok, hogy ezek a személyiségzavaros figurák orvosilag még egészségesnek minősülnének. (Például a körúti robbantó is, aki két rendőrjárőr ellen követett el merényletet, maga sem tudja, hogy miért is.) Egy jogállami demokráciában nem lehet kizárni a szabad választásokból a mentális gondokkal küzdőket sem, de a választáson induló pártok felelősségét fel lehetne vetni, hogy a választási listájukon ne jutassanak be az Országgyűlésbe a társadalmi együttélés alapvető szabályit betartani nem tudó, vagy nem akaró unintelligens embereket. Ámbár a tapasztalat azt mutatja, hogy ez a visszatetsző viselkedés inkább árt, mint használ az adott párt presztízsének.

Hadd mondjak még valamit a Jobbikról. Azt hiszem, hogy a ennek a pártnak leáldozott a csillaga. Azt a feladatát nem tudja teljesíteni, hogy leváltsa a Fideszt a jobbközép, néppárti  helyzetéből, a radikális jobboldal szerepét pedig feladta, így légüres térben maradt. Megfeledkeztek arról, hogy a politizálás sikerének a titka a hitelesség. Az nyeri a választást, amelyik pártnak, vezetőnek az emberek elhiszik a szavát. Elhiszik a választók, hogy a párt, annak vezetője igazat mond. De ki hisz egy szélkakas politikusnak, aki az ellenkezőjét mondja annak, amit még alig néhány évvel ezelőtt mondott.

Okosváros kapuja

„Találmányommal fő célom a társadalom számára hasznosat alkotni” – vallja a fiatal ötletember. Most gyártót keres. Tassi Timián Áron a Miskolci Herman Ottó Gimnázium végzős diákja a Magyar Innovációs Szövetség 27. Innovációs versenyén első helyezést ért el Okoslámpa találmányával. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. június 8.

 

- Ön olyan lámpát tervezett és készített, amellyel nem csak a látható fényt, hanem hang információt is el lehet juttatni jól körül határolt területre. Az adó egy LED fényforrást tartalmaz, melyet hangfrekvenciával modulált fényt bocsát ki. Mi adta az ihletést ehhez a különleges találmányhoz?

 

- Az iskolámban van egy természettudományos labor, szerettem oda járni. Egyik napon fizikatanárommal a fénymodulációról beszélgettem, humanitárius szemszögből közelítettem meg a jelenséget. Találmányommal fő célom a társadalom számára hasznosat alkotni.

 

- Az Okoslámpa elsősorban a látássérültek élethelyzetét javítja. A polcvilágítás segítséget nyújthatna a nagy kihívásokkal küzdő embereknek, tájékoztatná őket az árról, összetevőkről és lejárati időről. Mikor és hogyan alakította ki a szabadalmi védettséget ehhez a szellemi értékhez?

- A verseny a Magyar Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala közreműködésével jött létre. A versenyen részt vehettünk szabadalomkutatáson, hogy ötletünk eredetiségét vizsgáljuk. A kiállításon megjelent pályamunkák kiállítási elsőbbséget kaptak. Mivel szeptemberben megyek a nemzetközi európai döntőre, ezért találmányom szabadalmi eljárása elkezdődött.

-  A jövőben a kiterjesztett valóság része lesz mindennapi életünknek, ha a vásárló egy ilyen holografikus szemüveget viselne, akkor egy szempillantásra jutna információhoz. Találmánya hogyan segíti hazánk újraiparosítását csúcstermékkel?

- Az Okoslámpát nemcsak vakok, hanem a társadalom többi tagja is használhatná. A lámpa felhasználása rendkívül sokrétű, szinte az élet bármely területén alkalmazni lehetne, legyen szó bevásárlásról, okosvárosokról. A világon a hagyományos izzótestek cseréje folyamatban van, a LED lámpák jelentik a jövőt. Miért ne szolgáltathatnánk információt? Jelenleg gyártót keresek, hogy ötletemet megvalósítsam. Úgy gondolom az országunknak szükséges van új, innovatív sikertermékekre, mint például az Okoslámpára.

Kép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Királycsináló hálózat

A 2002-es magyarországi választás előtt a Szocialista Pártban Németh Miklós és Kovács László közötti „konfliktus felcsigázta az urbánusokat…” „Tény, hogy harmadik jelöltet állítottak, a kívülről hozott, a párt belső ügyeitől eleve ódzkodó Medgyessy Pétert. Mindebben Apró Piroska és köre volt a királycsináló” – írja Mindig a haza – Szili Katalin pályaíve című új könyvében Galló Béla. A politológusnak, publicistának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál. 
2018. április 24.

- Szerkesztő úr, Ön írja könyvében, hogy Apró Piroska „Apró Antal kommunista politikus leánya, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök anyósa, 1994 júliusa és novembere között Horn Gyula miniszterelnök kabinetirodájának vezetője címzetes államtitkári rangban.” … ”...majd Horn megválik tőle.” 1994 novembere és 2002 tavasza között jelentős idő telt el. Hogyan maradhatott Apró Piroska királycsináló helyzetben?

 

- A későkádári – politikusi, technokrata és menedzser - nómenklatúra hatalma nem csak formális pozíciókat jelent, hanem informális hálózati kapcsolatokat is. Sőt elsősorban azt. A hálózat a társadalmi területek minden elemére kiterjed, a politika, a gazdaság, a kultúra és persze a média világára egyaránt. Olyan erős érdekérvényesítő potenciál ez, amelyhez képest szinte mellékes, hogy ki milyen formális pozícióba kerül, mert nem a konkrét személy a fontos, hanem a hálózat maga. Apró Piroska a rendszerváltozás után ettől a pár hónapos intermezzótól eltekintve sosem volt és máig sincs formális politikai, vagy államigazgatási pozícióban, mégis egyik legerősebb figurája ennek a hálózatnak. „Királycsináló helyzete” ily módon független attól, hogy Horn Gyula megvált tőle. Gyurcsány hatalomra kerülésében pedig egyértelműen igen aktív háttérszerepet játszott, ahogyan az Szili Katalin személyes elbeszéléséből is kiderül.       

 

- Könyvében Ön 2004 augusztusáról írja, hogy „Lendvai Ildikó, Kovács László, Kiss Péter akkor már tudták, hogy a háttérben létrejött a megállapodás az SZDSZ-szel, Medgyessyt mindenképp meneszteni kell.” Medgyessyt csak Szili Katalin biztatta maradásra. „De ott is csak azt hajtogatta, hogy nem csinálja tovább, és nem tágított. Nem tudta, de tette: végrehajtotta Apróék forgatókönyvét.” Nincs itt tévedés? Medgyessy 2004. augusztus 17-én a Népszabadságban bejelentette, hogy „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel”, két napra rá ezt a köztelevízió élő adásában megerősítette. Majd pár órával leváltása előtt a köztelevízió élő adásában „puccsistákról” tartott sajtótájékoztatót. Korábban megírt forgatókönyv ebben az eseménysorban nem sejlik. Miből gondolja, hogy volt ilyen?

 

- Miért volna ebben ellentmondás, illetve „tévedés”? Medgyessy és az SZDSZ kapcsolata kezdettől fogva rossz volt. Rögtön kormányra kerülését követően, máig homályos módon napvilágra került kémelhárítói múltja.  Kis János, az SZDSZ egyik fontos háttérembere ekkor jelentette ki, Medgyessyvel ezek után nem szabad közösködni. De a szabad demokraták ennek ellenére tovább kormányoztak vele. Párhuzamosan ezzel Medgyessy jóléti intézkedései viszont már az egész SZDSZ-t irritálni kezdték, miként az is, hogy párbeszédet kívánt folytatni a Fidesszel. A célkereszt így folyamatosan rajta volt, amit nyilván a kormányfő is érzékelt. Feszült viszonyuk következményei lehettek az említett Medgyessy-nyilatkozatok, miközben a háttérben a szabad demokraták már az eltávolításának lehetőségeit latolgatták – összhangban az MSZP vezetés SZDSZ-konform tagjaival. Szili nem tartozott ezek közé, őt arra használták, hogy biztassa csak maradásra Medgyessyt, mintha a szocialista pártvezetés is ezt akarná. Szili maga ismeri el a könyvben, hogy itt bizony csőbe húzták, Medgyessyvel együtt.                 

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A fiatal nemzedékeknek az Ön könyve mennyire adja át az a politikatörténeti tudást, amelynek megszerzése révén kevésbé válnak a jövőben mögöttes királycsinálók áldozatává?

 

- Jó volna, ha az ilyen védettség a könyveken múlna… Az emberek manipulálhatósága mára azonban szinte korlátlanná vált. A média a hírek, fél hírek és álhírek gyorsfogyasztására szocializálja őket, nem a felszín mögötti folyamatok időigényesebb átlátására. Reménykedjünk benne, hogy a tradíciók tiszteletére és fontosságának felismerésére ösztönzött fiatalok egyre inkább rálátnak e felületesség veszélyeire, egyre kevésbé hagyják magukat manipulálni. Hiszen tradíciók és kritikai szemlélet nélkül az ember csupán kiszolgáltatott tárgya lehet a történelemnek, nem pedig cselekvő alanya.  Olvasni, olvasni, olvasni, nemcsak nézni és bámulni. Ha ez most meglehetősen idejétmúltnak tűnik is, ez lesz a jövő útja.  

Kép: hirado.hu 

Vaskerék helyett gumikerék

A kötött pályás városi közlekedésre elköltött több tízmilliárd forintból sokkal nagyobb fejlesztést lehetett volna végrehajtani, ha a forrásokat elektromos buszokra költjük - hangzott el a Baross Gábor Társaság áprilisi ülésén. Az előadónak, Ercsényi Balázsnak, a Főmterv Zrt. irányító tervezőjének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. április 16.

 

- Tervező úr, a villamos sínek és váltók többszörös költséget emésztenek fel a buszok, főleg az elektromos buszok beszerzéséhez és forgalomba állításához képest. Az 1990 és 2010 közötti városvezetőség azonban vakvágányra vezette a fővárosi forgalmat. Miért hanyagolták el az elemi ismeretszerzést, tájékozódást, illetve az ebből adódó takarékos, hatékony döntéshozatalt?

 

- A probléma mélyebb gyökerű, nem feltétlenül politikai kurzusoktól függ. 40-50 éve igaz állítás volt, hogy a villamos nagyobb kapacitású, olcsóbb és környezetbarátabb az autóbuszos szolgáltatásnál. Ez „beégett” a döntéshozók, sőt a közlekedéstervezők fejébe. Az azóta eltelt évtizedek technikai fejlődése – különösen az utóbbi évtizedé – azonban ezt felülírta. Az elektromos buszok megjelenése, a modern forgalomirányítási rendszerek elterjedése, a védett buszsávok alkalmazása és a kötöttpályás infrastruktúra nagyon jelentős megdrágulása megfordította a versenyt a „gumikerék” és „vaskerék” között. Sajnos még oda sem jutottunk el, hogy egyáltalán fel lehessen tenni a kérdést, hogy mikor gazdaságos vagy gazdaságos-e egyáltalán egy új kötöttpályás vonal kiépítése vagy egy régi alapjaitól való átépítése. Egy életciklus-vizsgálat alkalmas lenne a kérdés megválaszolására. Számításaim szerint a ráckevei hév százmilliárdos felújítása helyett a Soroksári úti buszsávok felhasználásával sokkal olcsóbb és gyorsabb fonódó-zónázó elektromosbusz-hálózat kialakítása ötöd-akkora költségből megoldható lenne.

 

-„Száz vasutat, ezeret" - kérte Petőfi az 1840-es években. Azóta 180 év eltelt, s Petőfi versét amúgy sem ismerik a döntéshozók. Miért fontos a gondolkodásbeli váltóállítás most, a harmadik évezred második évtizedének végén?

 

- A vasút a maga korában forradalmi közlekedési megoldás volt. Ma is versenyképes lehet ott, ahol jelentős fizetőképes keresletet (>20 ezer fő/nap), közepes távolságra (>200 km) nagy sebességgel (>200 km/h) kívánunk eljuttatni. Ma Magyarország közepes méretéből, a lakosság alacsony mobilitási igényéből és fizetőképes keresletéből adódóan jellemzően még a fővonali fejlesztések és durván veszteségtermelők. A Budapest-Pécs vasútvonal korszerűsítése például két-háromszázmilliárdba kerülne, miközben a kihasználatlan M6-M60 autópályán akár már „holnaptól” járhatnának 10 percenként olyan modern, helyjegyes, légkondicionált expresszbuszok, amelyek a mai vasúti menetidőnél fél órával korábban érik el a céljukat. Mindez az adófizetőknek 2-3 milliárd forintjába kerülne csupán.

 

- Magyar termék: világszínvonal - hangzik a Made in Hungary-stratégia jelmondata. Mit tehet a magyar gazdaság azért, hogy hazánkban gyártsák a forgalmunk felpörgetéséhez, az ötévesterv-szökevény buszok cseréléséhez kellő elektromos buszokat?

 

-Az elektromos buszgyártás előtt nagy jövő áll. Sajnos a korábbi kormányok hagyták elveszni az ország buszgyártási potenciálját, miközben például a lengyelek szisztematikusan felépítették saját gyártókapacitásukat eleinte a hazai igények kielégítésére  - EU-s források felhasználásával -, később már exportra is. Az egyetlen reménykeltő fejlemény, hogy a legnagyobb kínai elektromos autóbuszgyár, a BYD Komáromban építette fel európai gyártóközpontját. A  keleti nyitás jegyében sokkal célszerűbb lenne az elektromos buszgyártásban kiszélesíteni az együttműködést, mint hihetetlen összegekért kínai hitelből fejleszteni a soha meg nem térülő, marginális jelentőségű kelebiai vasútvonalat.  

Kép: fomterv.hu

1000 napos a Présház Hírportál

2015 júniusában jegyezte be a Présház.Eu hírportált a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság. Orgánumunk ezernapos fennállásához érkezett. Ebből az apropóból tettünk fel kérdéseket három korábbi interjúalanyunknak.

2018. március

 

- Hírportálunk jelmondata: ”Présház.Eu – Európai dimenzió”. Hogyan gazdagítja gondolkodásunkat, ha a magyar folyamatokat – a demográfiai válságtól az adósságcsapdán át futballunk buktatóiig – európai dimenzióban szemléljük, majd gondoljuk végig?

 

Őry Péter, a felföldi Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának elnöke: Minden nemzet számára legfontosabb a saját szabadsága, boldogulása, érvényesülése. S természetesen Európa is csak úgy tud megmaradni és kiteljesedni, ha ezt felismeri, és nem törekszik a nemzetek összemosására.  A nemzeti létet semmiképp sem szabad alárendelni sem kontinentális, sem internacionalista-globalista elitek fondorlatos „honfoglaló” törekvéseinek. A demográfiai válság egész Európát sújtja, a kontinens lakossága öregedik. A reprodukcióra, sőt önmaga megvédésére is képtelennek tűnő európai Nyugat vezetőinek tehetetlensége és tanácstalansága az egész kontinenst sodorja veszélybe. Ebből kizárólag a nemzeti reprodukció megőrzésével, egy-egy ország népességcsökkenésének megállításával lehet kitörni. Nem olyan nehéz ezt felismerni, annál nehezebb tenni ez ügyben.

A népességcsökkenés mellett óriási gond az adósságcsapda is, amelyből minden eszközzel ki kell szabadulni, mert enélkül jobbágysorba kerülünk. A futball buktatói? Ez egy külön téma. Személy szerint azt vallom, hogy az egészséget megtartó „tömegsportnak” nagyobb a fontossága, viszont az „elitista” élsport ennek húzóereje lehet, hiszen vonzó példát mutat az ifjúságnak. Ezért fontos, hogy az élsport és az iskolai tornaóra kiegészítse egymást, és egészséges, talpraesett nemzedékek nőjenek fel. Ha ez meglesz, majd jönnek az eredmények például a futballban is, hiszen a magyar foci múltjából tudjuk (Aranycsapat), hogy a futball nem lehet csak és elsősorban pénz kérdése.

 

Novoszáth Péter közgazdász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense: Az elmúlt évtizedben az EU nagyon mély morális válságba került, az emberek elveszítették az unió jövőjébe vetett hitüket, mivel az EU újabban elzárkózik az egyes nemzetek, népcsoportok véleményének figyelembe vételétől a törvényalkotás területén is. És sokkal inkább az EU intézményeit egyre inkább hatalmukba kerítő lobbisták befolyása alá és fogságába került, akik közül George Soros csupán egy, habár kétségtelenül ma az egyik legbefolyásosabb. Így az EU tevékenysége ma már számos területen kifejezetten károsnak mondható.

 

Csernák Árpád író, színész, a Búvópatak főszerkesztője: Kérdésedben különös ellentmondások feszülnek. Úgy is mondhatnám: oximoronok rejtőznek. Ilyen címszavak jutnak eszembe: „Építő válság”,  „Gazdagító adósságcsapda”, „Erősítő buktatók”…  Oximoronok, ellentmondások, mégsem képtelenség: a tunyaságon, elkényelmesedésen, önfeladáson mindig segíthet a „Gondolkodom, tehát vagyok” descartesi tanítása. Felrázhatnak a bajok, ha szenvedélyesen keressük rá a megoldásokat. Igaz, a „cogito” mellett a „dubito” is hasznos lehet…

Persze ne feledkezzünk el a „pozitív” folyamatokról, jelenségekről sem, amelyek erőt adnak ehhez a szellemi küzdelemhez. Ne feledkezzünk el arról, hogy nagyon sok kimagasló ifjú tehetségünk van most is a tudomány, a művészetek és a sport terén, egyre több a házasság, a születő gyermek, és az Isten felé forduló ember.

 

- A kibertérben milyen tényleges építő szerepe lehet olyan szellemi műhelynek, amelynek európai ideálja Leonardo, Michelangelo, Bosch, vagy magyar részről Mátyás király, Balassi, az Aradi Tizenhárom, ugyanakkor az Európai Unió mai vezetőit az európaiság förtelmes árulói közé sorolja?

 

Őry Péter: Mi sem természetesebb, hogy a magyar folyamatokat, s ezen belül a magyar közgondolkodás pozitív alakítását segítő szellemi műhelyek – konkrétan a „Présház.Eu” – munkáját érdemes és szükséges európai kontextusba is helyezni. A pozitív töltetű tájékoztatás és a közízlés formálása óriási feladat, különösen napjaink kiberterében, ahol tonnaszám kavarog az „kommunikációs szemét”, a dezinformációk tömkelege. Az elveket elutasító vagy megkérdőjelező, világot átformálni igyekvő agymosás ellensúlyozása szempontjából felbecsülhetetlen szerepe van az igazi európai értékek és szellemi teljesítmények hangsúlyozásának, amelyek mércét és megtartó erőt kell hogy jelentsenek. Ebben ugyanúgy helye van a reneszánsz művészeti értékeknek, mint a reformkor, a szabadságharc szellemisége hangsúlyozásának, hiszen ezek alappillérei a sokat hangoztatott európaiságnak. Európai szellemiségünket s ezen belül magyar voltunkat ugyanakkor csak úgy tudjuk megvédeni, ha az értékek építő ereje mellett rámutatunk azokra a folyamatokra és személyekre, akik – sajnos, éppen az Európai Unió talaján – elárulói európaiságunknak és az európai nemzeteknek.

 

Novoszáth Péter: A híres európai gondolkodókat, államfőket, népben és nemzetben gondolkodókat, a nagy ötleteket és a nagy innovátorokat az európai intézmények bürokráciája váltotta fel. Holott az uniónak nagyobb szerepet kellene vállalnia polgárai védelmében. Ha az emberek behódolnak egy olyan ideológiának, amely azon alapul, hogy az embereket csak addig "használják", amíg hasznot termelnek, de ahogy fordul a kocka, és a "rendszer" már nem tartja őket jövedelmező befektetésnek, nélkülözhetőek lesznek, és lelkiismeret furdalás nélkül meg lehet tőlük szabadulni, illetve migránsokra lehet őket cserélni. Ilyen esetekkel nap mint nap találkozhatunk a halálos betegeknél, az időseknél, akikről már senki sem akar gondoskodni, és a gyermekeknél, akikkel az anyaméhben végeznek. Az egységesítésre törekvő globalizáció, a nemzetek fölött álló föderatív állam végső soron a népek rabszolgasorba taszításának egy formájává válik, ha nem küzdünk ez ellen.

 

Csernák Árpád: Megint a látszólagos ellentmondások.  „A szellemi műhelyek szerepe a kibertérben.” Ez, igenis, lehetséges. Én tizenhat éve vagyok a Búvópatak című folyóirat főszerkesztője, és kétségtelen: Leonardo, Michelangelo…, Balassi, Mátyás király és az Aradi Tizenhárom „ideáljaink” közé tartoznak, de lapunk nyomtatott változata mellett honlapunk is van, mert az a szellemiség, amelyről beszélsz – és amelyet mi is képviselünk – sokkal több emberhez juthat el így. Minden új dologtól először megijedünk, aggályoskodunk, amíg rá nem jövünk, hogy ezt az új dolgot eszközként is használhatjuk a jó szolgálatában. A késsel ölni is lehet, de életmentő műtéteknél is alkalmazható.

Ami pedig az Európai Unió mai vezetőit illeti: percemberkék; hamarosan eltűnnek a történelem süllyesztőjében. Kellemetlenkednek, sokszor bosszantó és fájdalmas látni és hallani őket, de hinnünk kell abban, hogy a jó mindig legyőzi a rosszat… Bocskai István, Bethlen Gábor után nekünk is erőt adhat a bibliában feltett kérdés: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róma 8, 31)

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Ez a régebbi szlogen új, fájdalmas időszerűséget kapott a migráció mesterséges felpörgetésével. Hogyan egészítheti ki térségünkben már középtávon a katonai erőket a szellemi honvédelem?

 

Őry Péter: Úgy gondolom, hogy saját kultúránkat nem is annyira felfedezni (hiszen nem ismeretlen, vagy a feledés homályába vesző értékekről van szó), hanem ápolni és terjeszteni kell. Szembe kell állítani a masszív, elnemzetietlenítő, egocentrikus, „mindent szabad és semmit sem kötelező”-féle közösségromboló nyomással. Az egyén „kiemelése” a társadalomból a társadalmat gyengíti, s ezzel az egyént is. Csapda ez a javából! A szellemi honvédelem legalább olyan fontos, mint a katonai önvédelem. Elég visszaemlékeznünk az 1848/49-es szabadságharc szellemiségére, amelynek kisugárzása legalább olyan meghatározó volt, mint a honvédelemnek szinte a semmiből történő megszervezése. A márciusi ifjak, a nemzet legjobbjainak buzdítása, példamutatása nélkül aligha lett volna elképzelhető, hogy szinte hónapok alatt felálljon a nemzet (és Európa) egyik csodájaként az a véderő, amelyet csak a Habsburg-monarchia és a cári Oroszország együttes ereje tudott térdre kényszeríteni. Tulajdonképpen árulással, hiszen a közös államalakulat egyik nemzetét próbálták eltaposni – ugyanannak a „társnemzet” a haderejével és egy külföldi hadsereg felhasználásával. Adott a történelmi párhuzam, hiszen Európa mai sorsa, jövője is arról szól, hogyan tudjuk – mind rendvédelmileg, mind szellemileg – megvédeni a külső és belső bomlasztók együttes romboló munkájával szemben.

 

Novoszáth Péter: A szellemi honvédelemre ma leginkább azért van szükség, hogy több elköteleződés legyen bennünk és közösen fogalmazzunk meg és valósítsunk meg hosszú távú terveket, valamint építsünk fel a mainál sokkal igazságosabb társadalmakat a ma élők és az eljövendő nemzedékek számára. Végül engedjék meg, hogy felidézzem Albert Schweitzer, alias Oganga, avagy Nagy Fehér Varázsló elzászi német teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész, tanár, orvos, Nobel-békedíjas hallhatatlan gondolatait: „A világ jelenlegi helyzetét illetően pesszimista vagyok. Nem tudom meggyőzni magam arról, hogy nem olyan rossz, mint amilyennek tűnik. Sőt tudatában vagyok annak, hogy egy újabb középkorhoz vezető útra léptünk. Teljes nagyságában látom magam előtt azt a szellemi és anyagi nyomort, amelynek a mai emberiség kiszolgáltatja magát azáltal, hogy lemond a gondolkodásról és a belőle sarjadó eszményekről. És mégis optimista maradok. Gyermekkorom óta őrzöm magamban az igazságba vetett hitet, és biztos vagyok benne, hogy nem veszhet el. Hiszem, hogy az igazságból született szellem erősebb, mint a körülmények hatalma. Véleményem szerint az emberiségnek nem lehet más sorsa, mint az, amit gondolkodásával maga kovácsol ki magának. Ezért hiszem, hogy nem kell végigjárnia az összeomláshoz vezető utat.”

 

Csernák Árpád: Az előbbi kérdésedre adott válaszomban – lényegében – már erre is feleltem, hiszen Bocskai István egyenesen a zászlajára íratta az imént említett bibliai idézetet, valóságos hadi helyzetben.

Az ember szellemi-lelki-testi (pneumato-pszicho-szomatikus) lény. Ideális (egészséges, normális) esetben mindhárom tényező egyenlő mértékben van jelen bennünk. Kis matematikai játékkal ráébredhetünk: bennünk rejtőzik a végtelenség lehetősége, hiszen mindegyik alkotóelem 33,33… százalékban lenne személyiségünk része, de a különböző tipológiákból azt is tudjuk, hogy ez nagyon ritka, szinte lehetetlen. Vagyis csak törekedhetünk a tökéletességre, de azt soha el nem érhetjük. Ezért zajlik örökös harc bennünk, és körülöttünk…, és – ma már ezt senki nem vonja kétségbe – a szellemi erő, a hittel teli szó, az írás is lehet „fegyver”, illetve eredménnyel lehet alkalmazni valóságos fegyverekkel szemben…

 

Őry Péter

MTI Fotó

Novoszáth Péter

Kép: Novoszáth

Csernák Árpád

Csernák Máté felvétele

Romokban a Nyugat kultúrája

„Bármik legyenek is a multikulturalizmus előnyei vagy hátrányai, a 2010-es évek végére kiderült, hogy nem működőképes. Sok helyen nem multikulturális, hanem párhuzamos társadalmak jöttek létre” – írja cikkében Csejtei Dezső filozófiatörténész, egyetemi tanár. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2018. január 24.

- Professzor úr, Merkel még 2010 októberében kijelentett, hogy a multikulti megbukott. Ugyanígy nyilatkozott akkortájt David Cameron, Nicolas Sarkozy és José María Aznar is. Akkor azonban, mintha valahonnan fenyegetést kaptak volna, elhallgattak, és egykori felismerésüknek azóta sem adtak hangot. Mi lehet az a mögöttes erő, amely lakatott tett a szájukra?

- Őszintén szólva nem tudom. Nem is akarok találgatni. Valóban furcsa, hogy egy bizonyos időszakban egyszerre többen is hangot adnak a multikulturalizmussal kapcsolatos kételyüknek, de ez a hang később nem marad domináns, hanem teljesen elnémul. Lehet, hogy az integráció jelszava szorította háttérbe ezt a korábbi „megoldást”. A kérdéssel kapcsolatban nem akarok megalapozatlan spekulációkba bocsátkozni.

- „Mibe, milyen kultúrába kellene a nagyszámú jövevénynek integrálódnia? Ivászat, szerencsejáték, bulik, pornográfia, drogok, dohányzás. Épp e területek rajzolják ki a jelenlegi nyugati civilizáció tömegdemokráciájának élvezeti térképét” – fogalmaz Ön cikkében. Kinyomozható-e, hogy kik és mi célból, milyen tudományosan megalapozott módszerekkel züllesztették le Európa jelentős részét?  

- Éppenséggel a jelenség okának a nyomába lehet eredni, de ezen a téren is a sötétben tapogatózok. Azt fel tudom tételezni, hogy mindez nem magától történt így, hanem valamilyen szándékosság is meghúzódik a háttérben. A következmények viszont egyértelműen katasztrofálisak és kérdés, hogy a folyamatot egyáltalán meg lehet-e fordítani. Egy dolog biztos: azt az embertömeget, amely a cikkben jelzett „élvezeti térkép” elemeinek hódol, sokkal könnyebb befolyásolni, közvetett és közvetlen módon irányítani, mint az autonóm módon gondolkodó és cselekvő embert.

- ”Egyre inkább szükség van arra, hogy az őshonos európaiak nem elhanyagolható számú tömegei is integrálódjanak újra hosszú évszázadok során kialakított, megformált saját kultúrájukba. Meg kellene kísérelniük visszanyerni azt, amit napjainkra jelentős hányadban már elveszítettek” – írja Ön. Szavai rímelnek a, még a migránsözönlés előtt vázlatolt európai Balassi-folyamat jelmondatára: „Fedezd föl saját kultúrád.” Hazánk hogyan segítheti a meglehetősen agymosott nyugat-európai társadalomrészek – tehát nem teljes társadalmak – művelődési fölébredését?

- Ha egyszerű és profán akarok lenni, akkor azt mondanám: sehogy. Úgy látom, hogy Közép-Európa és Magyarország túl gyenge, túl periférikus ahhoz, hogy a szétroncsolt nyugat-európai társadalomrészekben jelentős változást idézzen elő. Nemcsak az a probléma, hogy nem ismernek bennünket, hanem főként az, hogy – tisztelet a kivételnek – nem is igen kíváncsiak ránk. Az persze sokat segíthet, ha a kulturális alkotásaink legértékesebb darabjait lefordítjuk idegen nyelvekre, zenénket, népművészetünket próbáljuk népszerűsíteni, de az igazi dolog az érdeklődés felkeltése lenne e régió iránt. Ha viszont az érdeklődés felkeltése olyan formán megy, hogy Nyugatról főként „bulizni” jönnek hozzánk, merthogy a kinti árakhoz képest olcsóbb itteni romkocsmákban dorbézolni – tehát ugyanazért jönnek ide, amit otthon is megkaphatnak, csak drágábban –, akkor nem sok illúziónk lehet a jövőt illetően. Már az is óriási dolog, ha sikerül felkelteni a figyelmet a saját kultúránk iránt; de hogy ez még a nyugat-európai területekre is kisugározzon, jelen viszonyok között sajnos túlzott elvárásnak tartom.

Kép: u-szeged.hu

E-töltők a magyar vidékre...

Elindítja e-mobilitás szolgáltatását és a kapcsolódó országos elektromos töltőállomás-hálózat telepítését a NKM Nemzeti Közművek Zrt. Célkitűzésük, hogy a hazai e-mobilitás meghatározó szereplőjévé váljon országos töltőhálózatával. A társaság a publikusan kihelyezett töltőkön kívül meghatározó szerepet kíván betölteni az üzleti és az otthoni töltések piaci szegmensében is. Kóbor Györgynek, az NKM elnök-vezérigazgatójának tett fel kérdéseket a Présház Hírportál.

 

2017. november

 

- Elnök-vezérigazgató úr, Önök a települési önkormányzatokkal együttműködésben az év végéig jelentős számú e-töltőt szeretnének telepíteni, így hamarosan az egész országot lefedő hálózat jöhet létre. Elsősorban miként látják majd előnyeit a magyar családok?

 

- A Nemzeti Közművek otthonszolgáltatóként az országos, publikus töltéshálózatával igyekszik gondoskodni arról, hogy az ország átjárhatóságát biztosítva a magyar családok elektromos gépjárművekkel is bárhonnan hazaérjenek. Ezen felül a Nemzeti Közművek a társadalmi felelősségvállalás jegyében feladatának tekinti, hogy elérhetővé tegye a környezetbarát elektromos autózást azok számára is, akiknek nincs lehetőségük a saját garázsukban vagy munkahelyükön elektromos autó töltésére. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk a Dél-Alföldi régióban ennek az infrastruktúrának a kiépítésére, mivel jelenleg ebben a térségben szinte alig van lehetőség elektromos autók nyilvános töltésére.

 

- Bár Magyarországon főleg vállalatok vásárolnak elektromos autót, mégis a töltések 80-85 százaléka otthon vagy mélygarázsokban történik, 5 százaléka villámtöltőkkel az autópályákon és a gyorsforgalmi utakon, a többi közterületen. Miért óhajtják megváltoztatni ezt a bevált gyakorlatot?

 

- Nem óhajtunk és nem is tudnánk ezen a gyakorlaton változtatni, mi is úgy látjuk, hogy az elektromobilitás ügyfelek 80-90%-a az otthoni vagy a zárt, munkahelyi töltőpontokat fogja használni. Annak érdekében, hogy katalizáljuk a hazai elektromobilitás fejlődését, szükséges gondoskodni megfelelő publikus elektromos töltőhálózatról, mivel sokaknak nem áll rendelkezésre az otthoni töltés lehetősége.

 

- Magyar termék: világszínvonal - hangzik a Made in Hungary-stratégia jelmondata. Az Önök vállalata hogyan csatlakozik e folyamathoz az által, hogy kulcsrakész fejlesztések keretében töltőtelepítést, üzemeltetést, karbantartást és operátorként e-mobilitás szolgáltatást kínálnak üzletfeleik számára?

 

- Hazai munkaerő alkalmazásával és fejlesztésével kívánjuk a tevékenységünket végezni. Töltő portfóliónkban – megfelelő minőség esetén – komoly szerepet szánunk a hazai fejlesztésű és gyártású töltőknek.

Száz éve történelmi puccs

Az Auróra ágyújának lövésére elindult a roham... A kommunista mítosz évtizedeken át sok millió agyban képpé formálódott, filmmé pörgött. Száz éve történt a bolsevik puccs. Borzalmas következményekkel... Salamon Konrád történésznek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. november 7.

 

- Professzor úr, a Kerenszkij-kormány miért nem tudta semlegesíteni a szélsőség hatalomszerzési kísérletét?

 

- Egy társadalomban minél nagyobbak a belső ellentétek, annál könnyebb a szélsőséges irányzatoknak megerősödni. Az orosz birodalomban a társadalom döntő többségének elégedetlenségét a világháború megpróbáltatásai a robbanásig hevítették. Ezért 1917 márciusában Oroszországban tört ki elsőként a forradalom, s a polgári, a paraszti és szociáldemokrata pártok kezébe került a hatalom. Az Ideiglenes Kormány hozzálátott a polgári és demokratikus átalakulás megvalósításához, s bár szociálisan érzékeny volt, az ínséget és nyomort egyik napról a másikra nem tudta felszámolni. Ráadásul elkövette azt a hibát, hogy tovább erőltette Oroszország háborúban való részvételét, azzal a logikusnak látszó érvvel, hogy eddig is a nyugati demokráciák szövetségesei voltak az ósdi, közép-európai császárságokkal szemben, ezért most, hogy immár Oroszország is demokrácia, még inkább ki kell tartaniuk egykori szövetségeseik mellett. Az éhező tömeget azonban ez az érvelés nem érdekelte, s egyre inkább a bolsevikokra kezdtek hallgatni, akik a béke azonnali megkötését, valamint a gazdagok javainak felosztását ígérték. S ez a féktelen és felelőtlen propaganda a bolsevikok olyan megerősödéséhez vezetett, hogy nemcsak a hatalmat tudták átvenni, de még a polgárháborúban is győzedelmeskedtek.

 

- Az eleve ateista, "tudományos" világnézet diktatúrájához miért kellett a mítosz?

 

- A mítoszra minden társadalomnak szüksége van. S ha a régi korok történetére pillantunk, láthatjuk, hogy a legkezdetlegesebb társadalmaknak is volt valamiféle mitikus, szakrális alapja. Anélkül ugyanis nem lehet a társadalmakat működtetni, hogy ne lenne valamilyen, mindenki számára elfogadható és kötelező szellemi-lelki alapvetés. Gondoljunk csak arra, hogy a mai európai társadalmak igyekeznek a szakrális alapokat megsemmisíteni, s bár ezt sikeresen teszik, de ezzel együtt maguk is pusztulnak. A vallásos környezetből származó bolsevikok ösztönösen megérezték, hogy a tömegeknek kell a mitikus alap. Ne feledjük Voltaire bölcs mondását: "Ha nem lenne Isten, ki kellene találni."

 

- A legfőbb mitológiai alaknak, Uljanovnak teste - legalábbis állítólagos teste - ma is mauzóleumban tekinthető meg. Kitapintható-e ennek pszichológiai indoka?

 

- Lenin már életében is az "ateista mítosz" megtestesítője volt, s még inkább az lett halála után. A "cár atyuskát" vallásos hittel tisztelő orosz tömegnek hasonló "ateista atyuska" kellett, akinek bebalzsamozott teste az "ateista bálványimádás" csúcspontja lett. Ezzel együtt a bolsevikok átvették azt a pravoszláv gondolatot is, hogy a világot csak Oroszország mentheti meg, azaz a bolsevizmus, mint egyetlen igaz tanítás. Moszkva pedig mint a pravoszlávia "harmadik Rómája" a bolsevizmus idején is az orosz nemzeti büszkeség jelképe maradt.

Gadácsi János kommentárja: "A Téli Palota ostroma és az Auróra ágyulövése is mitosz, pontosabban hazugság. Az Eizenstein-film forgatása után a pedellus állítólag azt mondta, hogy a színészek nagyobb kárt okoztak az épületben, mint a forradalmárok."

Szetu nyelvrokonaink eposza

Észtország délkeleti csücskében és az észt–orosz határ túlsó oldalán él a mintegy 10–11 ezer lelket számláló szetu kisebbség, körülbelül fele-fele arányban a határ két oldalán. A szetuk nyelvük, kultúrájuk és főleg – ortodox – vallásuk révén különülnek el az észtek többségétől. Szetuföld területe 1500 km2 – ez volt Észtország legsűrűbben lakott, de része. Központi településük Petseri, a II. világháború után Oroszországhoz került. A város a Tartui béke értelmében Észtország része, de facto azonban Oroszország Pszkov megyéjének egyik járási székhelye. Szetu irodalmi kincseket fordított magyarra Pusztay János nyelvész professzor. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. október 31.

 

- Professzor úr, Ön a szetuk eposzát és két epikus énekét ültette át magyar nyelvre. Ezek alapján szótárt és nyelvtant is összeállított. A kiadványokat a Nap Kiadó jelentette meg a közelmúltban. Mi, a legnagyobb finnugor nép miért vagyunk felelősek az összes finnugor népért?

 

- Nem vagyunk felelősek, s az eposz valamint a két epikus ének fordítása, a szótár és a nyelvtan sem ilyen meggondolásból készült. Nem beszélve arról, hogy a szetukért a többségi észt nemzet „felelős”, ha már ezt a kifejezést használjuk.

Némiképp más a helyzet az oroszországi finnugor népek – jobban szeretem használni a valamivel nehézkesebb, de pontosabb kifejezést: finnugor nyelvű népek – esetében. A terminológiai pontosítás oka, hogy finnugor népek nincsenek, csak finnugor nyelvet beszélő népek vannak. Ez a különbségtétel talán abban is segít, hogy másként viszonyuljunk hozzájuk, és főként a magyar nyelv eredetének kérdéséhez. Tudniillik nem a népek rokonai egymásnak, hanem a nyelvük.

De visszatérve a kérdés lényegére. Nem vagyunk felelősek értük, de sokat tehetünk értük. Erre szükség is volna, mert az összes Oroszországban beszélt finnugor nyelv – különböző mértékben ugyan, de – veszélyeztetett helyzetben van. Néhány nyelvnek meg vannak számlálva, szó szerint, a napjai, a nagyobb közösségek által beszélteknek pedig az évtizedei. Ez részint a beszélő közösség létszámától, részint a nyelvükhöz való viszonytól, az anyanyelv presztízsétől, részint pedig attól a helyzettől, hogy nyelvrokonaink a róluk elnevezett közigazgatási területen is kisebbségben vannak, s így csekély az érdekérvényesítési lehetőségük.

Én nem csupán azért tartom fontosnak e népek és kultúrájuk, nyelvük támogatását, mert nyelvileg rokonok vagyunk, hanem azért is, mert hatékony támogatás esetén hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a világ nyelvi-kulturális sokszínűsége – a globalizáció és a többnyelvű államok nagyon gyakran erőszakos asszimilációs politikája ellenére – minél tovább fennmaradjon. S ezzel talán még azok is egyetértenek, akik egyébként nem fogadják el a magyar nyelv finnugor eredetét.

Az észtek és a finnek egyébként lényegesen többet áldoznak az oroszországi nyelvrokonok támogatására, mint mi. Úgy vélem, ennek elsősorban politikai okai vannak, mivel nálunk a társadalmi méretű ellenérzés már beszüremkedett a politikába is. Sem az észteknél, sem a finneknél nem tapasztalható a társadalom részéről ellenszenv a nyelvrokonság ellen.

A nyelvmentésnek megvannak a szakmai módszerei. Anélkül, hogy ebbe túlságosan belemerülnék, csak annyit említek meg, hogy az anyanyelv presztízsének emelése érdekében tájékoztató akciókat kellene szervezni az őslakosság körében arról, hogy az anyanyelven folyó iskolai oktatás emeli a nyelv presztízsét, garantálja a nyelv fejlődését és így fennmaradását. De arról is, hogy az egyre nagyobb számú vegyes házasságok azzal tudják a legnagyobb kincset megadni a gyermekeknek, ha mindkét szülő az anyanyelvén szól a gyermekhez, s nem térnek át automatikusan a többségi társadalom nyelvére. (Ezzel a jelenséggel a határon túli magyarság esetében is gyakran találkozunk.) Fel kell világosítani a lakosságot, hogy a kétnyelvűség nem ártalmas a gyermek fejlődésére nézve. Ami pedig az összes tantárgy anyanyelven való oktatását illeti, ennek a terminológiai feltételeit éppen az én kezdeményezésemre és részvételemmel teremtettük meg. Most már csak arra volna szükség, hogy az őslakosság Oroszországban is kiharcolja magának a jogot, hogy az iskolákban bevezessék a széleskörű anyanyelvű oktatást, ahogy az valóság volt az 1960-as évek elejéig. Teljes joggal háborodunk fel az ukrán nyelvtörvény módosításán, ami súlyosan sérti az ukrajnai kisebbségek alapvető emberi-nyelvi jogait. Ám míg ezeknek a kisebbségeknek van anyaországuk, amelyek különböző nemzetközi fórumokon is hallathatják hangjukat, addig az oroszországi őslakosoknak az anyaországa éppen az az Oroszország, amelyben a többség megfosztja őket az anyanyelv teljes körű használatától. Az ő érdekükben csak mi, szabad, önálló országban élők tudunk – együtt az észtekkel és a finnekkel – fellépni.

 

- A szetuk mitológiájában Pekó a gabonaistenség. Tiszteletére a szetuk aratási ünnepet rendeztek, de a XIX. század végére már csak néhány szetu faluban volt ismert ez a hagyomány. A Pekót ábrázoló fából vagy viaszból faragott szobrot minden évben más család őrizte. Egy össznépi ünnep hogyan segíti a nép önazonosságának megőrzését, és a nép lelki megerősítését?

 

- Szükség van a közösséget egyben tartó hagyományokra, eseményekre. Ilyenek akár a családi ünnepek, akár a nagyobb közösségek, egy-egy falu vagy akár egy nemzet ünnepei, amelyek a közösség, az összetartozás élményét erősítik. Számos példát sorolhatunk a tengerihántástól a kalákán, a betlehemezésen vagy akár a táncházakon át a falusi búcsúig. Az ilyen események kiváltképp a veszélyeztetett helyzetben élő népek, népcsoportok esetében fontosak. S ha ezeknek az eseményeknek van nyelvi kifejező eszközt igénylő eleme is – közös éneklés, mesemondás, szerepjátszás –, az a hagyomány tovább örökítése mellett a nyelv megőrzését is biztosítja.

 

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Mennyire volt része e sodrásnak már 1964-ben bekövetkezett halála előtt Anne Vabarna, akinek énekszöveg-ismerete csodálatos volt, egy néprajzkutató 8800 sort jegyzett le tőle, az 5658 soros Nagy nászt és A lëány haláldalát, és a közel 8 ezer soros eposzt, a Pekót. Emellett több epikus éneket is költött: Rettenetes Iván, A tavasz éneke, A tölgy éneke, A nyírfa éneke, és az 1930-as években keletkezett A fenyő éneke, A boróka éneke, A szél éneke, A tűz éneke, A víz éneke...

 

- Az írástudatlan Anne Vabarnától összesen több mint 142 ezer sornyi népköltészetet jegyeztek le. Ezt a mennyiséget akkor tudjuk igazán értékelni, ha összehasonlítjuk néhány ismert eposz adataival. A finn Kalevala közel 23 ezer, az észt Kalevipoeg 19 ezer sornyi. A Kalevala összeállítója, Elias Lönnrot tudta mind az 50 ezer sort, amelyből végül is összeszerkesztette a finn eposzt. A klasszikus eposzok közül az Odüsszeia 12 ezer, az Iliász pedig 16 ezer hexameterből áll.

Anne Vabarna már életében legendává vált.

A szélsőség jogállam-hisztériája

Egy extrém szervezet jogi támadást indított egy közép-európai kormány ellen, mert az adott kabinet egy hivatalos szövegben idézett a szélsőség egyik nyilvános közleményéből. Dr. Somogyi János nyugalmazott ügyvédnek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. október 26.

 

- Ügyvéd úr, térségünkben jellemző, hogy azok az extrém szervezetek követelnek jogállamiságot, amelyek azt megsértik. Például maoista vörös gárdistákkal erkélyt foglalnak, azaz magánlaksértést követnek el, és a más tulajdonát képező erkélyről bömbölnek. Igen ám, de ez a külföldről felbérelt szélsőség jelentős külföldi médiatámogatást élvez, és maga mögött tudhatja a kontinentális szervezet jogszolgáltató bürokráciának korrumpált részét is. Mi, törvénytisztelő magyarok hogyan tudjuk mégis megvédeni legalább a Lajtától keletre a jogállamiságot?

 

- A Szovjetunió összeomlása, vagyis a kétpólusú világrend megszűnése után kialakult új világrend össze van zavarodva. A fékevesztett liberalizmusnak nevezett trend elhatalmasodott a világban és totális támadást indítottak az emberi természettel ellentétes értékrend elfogadtatására, az abnormálist emelve piedesztálra a normálissal szemben.

A nyugat-európai, egykori jóléti társadalmakban még ma is olyan magas az életszínvonal, ami akadályozza az embereket annak felismerésében, hogy valójában életveszélyben vannak. Ehhez a tényleges, valóságos fenyegetéshez képest szinte semmit sem jelent, hogy a közelmúlt parlamenti választásain már néhány nyugati országban jelentősen meggyengültek az eddig domináns pártok, mert a tendencia alapvetően nem változott, nem változik, hiszen ennek ellenére Európa jövőjére, százmilliók sorsára, továbbra is döntő befolyással bírnak.

 

- "Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval." Ezt a Szent Pál-idézetet összefüggéseiből ragadtam ki. Elképzelhető-e, hogy egy szekta feljelentsen, mert nem a teljes Bibliát idéztem?

 

- Európa népeinek megmaradásához, a meglévő életveszély elhárításához alapkövetelmény lenne az elszabadult hajóágyúként működő Európai Unió Bizottsága vezetőinek elmozdítása, akár az Európai Unió feloszlatásával, hatalmának megdöntése árán is. E nélkül ma már nincs remény a katasztrófa elkerülésére.

 

- A tengerentúli nagy ország ideiglenes címmel ellátott diplomatája kirohant egy közép-európai kormány ellen, mert az őszerinte "fenyegeti az újságírókat." Kiderült, az a fenyegetés, hogy egy internetes portál felsorolt néhány nevet, amely nevek birtokosai állítólag egy tőzsdespekuláns által megfizetve szélsőséges véleményt nyilvánítottak. Igen ám, de térségünkben egy SZDSZ nevű szélsőséges garnitúra 15 évvel ezelőtt listázta a sajtót, és akkor a nagy ország diplomatái hallgattak. A nagy ország extrém képviselete akkor is csendben maradt, amikor egy közép-európai ország törvényhozási épületét drótkerítéssel határolta el az állampolgároktól az akkori, még 2009-ben regnáló végrehajtó hatalom. Hogyan vegyünk erőt magunkon, hogy legalább valamennyire tisztelni tudjuk a tengerentúli nagy országot, illetve annak képviseletét?

 

- Mindehhez képest valójában érdektelen az, hogy egyes vadliberális, civilnek álcázott, de ténylegesen kőkemény politikai tevékenységet folytató,  tőkeerős, médiabirodalommal és politikai befolyással bíró, világuralmi célokat dédelgető, globalista erővel a háta mögött ellenséges szándékú csoportosulás miként, hogyan, kötözködik, szemtelenül hivalkodik és fitogtatja az erejét a törvényes kormánnyal, a jogállammal szemben. Egyébként  nem kell tisztelni egy mégoly hatalmas országot sem, mint  például a Szovjetunió volt. A tisztelet csak annak jár, aki a tisztességével, a becsületével, a felelősségvállalásával ezt kiérdemli. Akár országról, akár személyről van szó.

Titokzatos pénzhatalom

Bogár László írása mélyen hatott rám, csak egy aggályom van vele szemben, bár egyáltalán nem biztos, hogy igazam van ebben.

2018. március 20.

 

Egy rejtélyes, szinte láthatatlan
európai pénzhatalmat vizionál, magyar szempontból már a 900-as évekre, a nagy pozsonyi csatára visszamenően. Lehetséges-e, hogy már akkor megvoltak a mai nagy nemzetközi konfliktusok "ötletgazdái"? A kiegyezés korszakának a Bogár László-nyilatkozatban - sokban igen éleslátón - megfogalmazott elemzésében is érzek némi utólagos belevetítést a mai világhelyzetből. Számomra titokzatos ez a láthatatlan
pénzhatalom. Mint valami nagy bábjátékos, mozgatja a marionettfigurákhoz hasonlítható királyokat, hadvezéreket, pápákat és különböző egyházi méltóságokat? És erről a
nagy történelmi bábjátékban mit sem sejtve vesznek részt a szereplők? Vagy mit sem
értve az egészből, folytatják a tömegmészárlást, az országokat, népeket megsemmisítő
háborúikat, ideológiai indíttatású leszámolásaikat és pl. a kiegyezést követő, paraszttársadalmunkat
megtizedelő társadalmi gyakorlatukat? Én is úgy látom, mint a tanár úr: a kiegyezés főbűn a magyar történelemben, s a "boldog békeidők" egyenes úton masíroznak Nagy-Magyarország és a Monarchia világháborús és forradalmi-ellenforradalmi tömegsírjaiba. De ki lehet tervezni egy ilyen összefüggő történelmi infernót Attilától vagy Nagy Konstantintól  (vagy kitől) máig? Inkább lehetnek csupán analógiák a különböző korok pénzért, piacért, nyersanyagért, olcsó munkaerőért és területrablásért folytatott mesterkedések között.

Ezen analógiák mögött pedig az ember biológiai meghatározottsága áll: a 900-as években éppúgy hatalomért, aranyért-ezüstért és egyéb "marhákért" folyt a harc, mint most a leendő munkaerőért, az olajért, a vízért, a hatalomért,az ideológiai leszámolásért, a gazdagok még nagyobb gazdagságáért és a szegények elvakításáért. Nemzedékről nemzedékre egyetlen teleológiai elképzelésért áthagyományozott "tervet" még a 

szabadkőműveseknél sem látok. Szabadkőműves volt Széchenyi és éppúgy a Rotschildok és hasonlók is. Nem a Világbankban, a Wall Streeten vagy Soros páncélszekrényeiben fűtik a pokol tüzét, hanem a gyomorban, a vágyálmokból fabrikált, időszerűre hangolt ideológiákban és a végtelen

 önzésben, a "hatalomra törő akaratban" (Nietzsche). Az előbbiek, a pénzemberek csak látszólag ötletgazdák, ők csak a haláltánc előjátékosai, ostorcsattogtatói és díjbeszedői, talán nyertesei is egy darabig, de aztán (ahogy a tanár úr mondja szellemesen) egyre "degeneráltabb" utódaik eltőzsdézik, elspekulálják, vagy életuntan hagyják veszendőbe menni krőzusi gazdagságukat.

2018. március 22.

Sosem annyira kiterveltek a történelmi jelenségek, hogy évszázadokon, évezredeken keresztül összefüggő mesterkedést lássunk bennük. Az új népvándorlás, amely Európát létében fenyegeti, a szegény Délen, Közel- és Közép-Keleten kialakult népességrobbanásból, a mezőgazdaság csődjéből, az ivóvíz-hiányból ered, és mint bármikor, most is bőven vannak szerencselovagok és embercsempészekkel üzletelő gazemberek, akik ezt a világtendenciát kihasználják és tovább szítják. Fogom a fejemet, és nem tudom megérteni: Merkel szerint az iszlám már Németország része. Milyen párt nevében is mondja ezt? Keresztény demokrata? Ő inkább keresztény-ellenes és demokrácia-ellenes. Az irracionalitásnak fokozhatatlan érvényesülése ez, vagy egy tudatosan áruba bocsátott agy terméke? Félő, hogy mind a kettő.

Alföldy Jenő

Ha áram kell, Paks II. is kell

Paks II. ügyében bátran nyilatkoznak a hozzá nem értők, a nyilatkozatok mögött sokszor egyéni karrierérdekek húzódhatnak meg. Kiterjedt szakértői vizsgálatokra alapozva az Paks II. gazdaságosságát az Európai Bizottság is megerősítette – írta cikkében Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. október

 

- Elnök úr, milyen jelek mutatják, hogy a Paks II-t támadó szélsőség egyfajta nemzetellenes devianciát gyakorol: célja a magyar nemzet túlélését szolgáló eszközök megsemmisítése?

 

- A Paksot energetikai köntösben támadó szélsőségnek semmi köze a magyar érdekekhez, a hazához, s az energetikához. Megszólalásaik tömény tudatlanságot árulnak el, még a felületes „politikai tudást” is nélkülözik, s mindezt nem is szégyellik. Süli János „atomminiszter” találóan mondta egy minapi konferencián, hogy „Aki a paksi bővítés szükségtelenségéről beszél, az maga sem hiszi el, hogy valaha hatalomra kerülhet és vezetheti az országot”. Vagyis felelőtlenül viselkednek. Szomorú példája ennek a Nemzetbiztonsági Bizottság legutóbbi nyilvános ülése, amelyen egyetlen nemzetbiztonsági kérdés sem merült fel (!), de Ismét kipukkadt egy hiszti-lufi. Az atomminiszter világossá tette, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatban műszaki, szakmai, biztonsági kérdésekben nem lehet és nem is akarnak titkolózni. Ideje lenne hát abbahagyni a felelőtlen bohóckodást, amely világosan mutatja, hogy politikai hisztériáról van szó; arra játszanak, hogy a társadalom egy kisebbségében, elsősorban a tudatlanságból származó atom-ellenességet politikai tőkévé transzformálják. Legalább olyan mértékben, hogy a parlamentbe jutva továbbélésüket biztosítsák. Viselkedésük tudatosságához nem fér kétség, azt azonban szeretném remélni, hogy az nem tudatosult bennük, hogy zavarkeltésükkel valójában az Ön kérdésében megfogalmazott célt, a „magyar nemzet túlélését szolgáló eszközök megsemmisítését”, vagyis az önfelszámolást szolgálják.

 

- Aki bárhol a világon atomerőmű ügyében népszavazást akar kiíratni, az vagy dilettáns, vagy egyértelműen társadalomellenes provokátor. Az atomerőmű létesítése bonyolult szakmai kérdés. Ugyanakkor hatalmas lehetőséget ad a demagógiára, a populista hisztériakeltésre. Mi állhat a mögött, hogy korábban képzettnek hitt emberek is a szélsőséghez csapódtak?   

 

- Népszavazást emlegetni Paks II-ről „Bős Nagymaros-szindróma”: szakmai témát demokratikus köntösben támadni, ellehetetleníteni. Annak idején a politika félrevezette a közvéleményt azzal, hogy ezt a szakmai témát sikerült a rendszerváltozás hamis politikai szimbólumává tenni. Népszavazást vagy azt helyettesítő nemzeti konzultácit csak olyan kérdésekben szabad tartani, amit az állampolgárok megértenek, és választani tudnak az alternatívák közül. Az atomerőmű bővítése igen bonyolult szakmai téma, erről nem korrekt népszavazást tartani. Az „erős társadalmi felhatalmazást” a parlament megadta, és a felelős kormány vállalta a végrehajtást. Most erről van szó.

Ami a kérdésének második részét illeti, a képzettségből sajnos még nem következik az értelmiségi (értelmes) magatartás, ami a politikusoktól is elvárható lenne. Az igazi értelmiségi ugyanis közösségét szolgálja, nem helyezi a saját egyéni érdekeit a közösség érdekei elé. Mai „liberális” világunkban sajnos az egyéni érvényesülés hatja át a társadalmat és a politikát is. Így „csapódhatnak korábban képzettnek hitt emberek is a szélsőséghez”, amint ez a kérdésében szerepel. Persze képzettségen ma általában szakképzettséget értenek, pedig ez csak akkor szolgálja a közösséget, ha ehhez erkölcs is párosul. A vezetésre törekvő „képzett emberek” csak akkor lehetnek hitelesek, ha erkölcsi normáknak is megfelelnek. A társadalomnak ezt is számon kellene tőlük kérni. Néhai Pattantyús műegyetemi professzorunk szerint a valódi (mérnöki) tudás összetevői: szakmai ismeret, műveltség és erkölcsi erő. Micsoda erkölcsről tanúskodik az, aki kijelenti, hogy addig bombázzák a választási bizottságot a népszavazási kérdéseikkel, amíg az elnök idegei felmondják a szolgálatot, s elfogadja valamelyiket. Vajon hány értelmes népszavazási kérdést lehet feltenni? Vagy nem is a kérdés a fontos, hanem a népszavazás?

 

- Egy szélsőséges azt hozta fel, hogy „négy-öt éven keresztül elhúzódott az előkészítés, magáért beszél”, vagyis a feljelentők miatti brüsszeli késedelmet is igyekszik a kormányzat nyakába varrni. Az SZDSZ nevű garnitúrának volt gyakorlata, hogy nem csak a kormánynak, hanem az egész országnak ártott hatalmi mániából, s ezt tette akkor is, amikor kormánykoalícióban volt. A propaganda „szakmaiságát” taglalva elképzelhető-e, hogy egyfajta „mély SZDSZ” működik, és torpedóz a Paks II. ügyében is?

 

- Nem zárható ki. Sajnos a villamos ipar privatizációja is a nemzetellenes neoliberális ideológia következménye. Ezért maradtak el a tervszerű fejlesztések, ezért vált kapacitáshiányossá a villamos energia rendszer. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy a helyzeten javítsunk. Ezért kell az atomerőmű, amellyel már is késésben vagyunk. A politikai ellenzéknek, a brüsszeli bürokrácia közreműködésével ugyanis sikerült jelentős késést előidézni. A népakaratnak ezt a felelőtlen magatartást kell elutasítani demokratikusan, azzal, hogy a nemzet érdekét szolgáló politikára szavaz. A kérdés mára leegyszerűsödött, s minden választó számára érthető: kell-e villany a konnektorba? Ha kell, akkor Paks II is kell!

Fohászkodás helyett

A kor főistene a pénz. Mindent felfal: becsületet, hitet, barátságot – írja „Sors-kiáltó”, köznapi epigrammák Magyarországért című könyvében Murányi László  volt televíziós szerkesztő, előadóművész. Neki tett fel kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. október 8.

 

- Szerkesztő Úr a pénz hét és félmilliárd ember legnagyobb szervezőereje. Rengeteg vér tapad hozzá, nélküle még több folyna. Mit üzen ez nekünk 2017-ben?

 

- Egy kicsit hátrább kellene kezdeni s az öncsalásból kiindulni. Ez abból fakad, hogy óriási hazugság-propagandával évtizedekig velünk is elhitették a francia forradalom világ-nagyszerűségét. Illetve bocsánat – így kellett volna írni: a Nagy Francia Forradalom. Ám hiába volt „nagy” a Bastille-börtön elfoglalásával, az óriási pénzügyi csődtől semmilyen politikai formáció / alkotmányos monarchia, köztársaság / nem tudott tenni semmit.  Mígnem, majdan jött Korzika szigetéről egy tehetséges tiszt, egy Bonaparte Napóleon nevű ember, aki a tobzódó keresztbe gyilkolások, győzelmek és vereségek után Párizsban felszámolta a Direktóriumot / eközben több, mint 8 év telik el / és hatalomra kerül, mint első konzul. Majd ismét 8-10 év és császárrá koronáztatja magát.

E kis történelmi blitz-fény azért fontos / számunkra is nemcsak Európának /, mert az 1789-es „fellobbanás” idején a jakobinusok ugyebár ezt hangoztatták: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. S e három szót itthon is a bőrünkbe égetve tartották fontosnak évtizedeken át az iskolai történelemórákon. S, hogy a kíméletlen gyilkolászások, az egyházak vagyonának azonnali elkobzásán át XVI. Lajos lefejezéséig minden „törvényszerű” volt.

De ez így – már lassan látjuk – nem igaz. Mert „ahol egyenlőség van, ott nincs szabadság, ahol szabadság van, ott nincs törvényesség, ahol törvényesség van, ott nincs testvériség… a testvériességet pedig ellehetetleníti az érdek. Csődje eleve nyilvánvaló és várható volt.” / Benedek István: Szavainkban kincs Inter Leones Kiadó 1996. /.

Ám hatása máig – óriási.

A liberalizmus igyekszik mindent magához ragadni, majd rátelepedni és „szabadságként” diktálni. Mindenben diktálni, de lehetőleg „észrevétlenül” – és tegyük hozzá: eközben szívós, kitartó, rábeszélős erőszakkal. Nevezzük sajtódiktatúrának.

Egyetlen lehetséges út kínálkozna számunkra: a tolerancia és a törvényesség kettősének útja. Ám ez is gyakran látszat marad, mert mind erősebben mutatja fel magát az agresszív butaság. Megint Benedek: ”…a tömeg még manapság is Friderikuszon röhög, mint azelőtt Hofin, Komlóson, ezen aljaműsorokon le lehet mérni egy nép süllyedési sebességét, színvonalát.”/Ugyanott./

Itt jön a pénz. A jövőfogyasztás „szabadsága” ami már-már a közgondolkodás része. „Ej’h ráérünk arra még”./ Petőfi / S ez nálunk már hosszú évtizedek óta tart. Nemcsak a „kicsi vagy kocsi” álságos kérdése ez / óh, ezt már a pártállam „polgáraival” is zsebre vágatták, akik gyakran szorítgatják mindmáig mint afféle modern talizmánt/, hanem az úgynevezett Magzatvédelmi törvényé. Azé a törvényé, amely a „nagy változások idején” /Antall-kormány/ pecsétet tett a magyarság népesség-zuhanására. Magzatvédelmit írtak fölé a honatyák és főminiszterek , ám szabad kezet - jogot! - adtak az arra vállalkozó orvosoknak, hogy így ölessük magunkat. / 1992. dec.17. 73%- os többség, amely napon 104 honatya //!// nem tartotta fontosnak jelenlétét e szavazáson. Talán épp a pesti belvárosban volt dolga, hogy a nagys. asszonynak valami szép ajándékot vegyen karácsonyra?

25 év óta immár – szabad az út…

A pusztulás – történelmi. Ha majd olvassák évtizedek multán utódaink, s ha lesz még könyv, legalább e tényrögzítést írják a javunkra, ha mást nem is. Mert úgy igaz ma, amiként rögzítjük: e pusztulást a nemzetellenes, liberális sajtó vagy elhallgatja, vagy mellébeszél. / Ne foglalkozz vele, hogy társadalomfenntartó szerep is vár rád… /

A politika? Tud erről?… Igen… De semmi több.

A tudomány? /MTA? / az elkötelezett szűk körön kívül becsukott szemmel ír.

Vagy szándékosan hazudik.

A közvélemény?... A közvélemény bornírt, sötét hallgatásban szenved, azt sem tudja, miről van szó…

Lássuk hát be: ez már nem jövőfogyasztás, hanem jövőrablás. Ez fertőzött meg hitet, becsületet, szabadságot, barátságot – mert minden de minden fölé ezt helyezi: kaparj kurta!...S amit rád tukmáltat az 1990-ben megkapott „szabadság”, azt a néhány év alatt beözönlő multik söprik be, fölözik le.

Hát erről szól a kor főistene.

Nézzünk be 1-2-3 akárhány multiba hét végén: úgy vásárolnak e masszalények, tömeglények, sietősen, családostul gyakran mázsaszámra, mintha a világ vége kezdődne másnap reggel... Ezzel élik át – a „szabadságot” , amelytől egzisztenciálisan persze még most is meg vagyunk fosztva! Az EU-tagság pedig ?…óh, de ezt mindenki tudja…

És azt is üzeni ma e főisten, hogy e multivilág ezermilliárdjainak foglyai lettek azok is, akik egyenruhákat húznak magukra, ilyen-olyan-amolyan, olykor lehetetlen tartalmú reklámfelirattal. Ők a pénz szendvicsemberei lettek. /A „szendvicsember” a két világháború között igencsak lenézett „ foglalkozás”volt, sokáig diplomások is rá kényszerültek./ És ingyen. Önkéntes rabszolgái ismeretlen uraiknak. Majmok. Azok utánozzák egymást. Nem enyhítő körülmény, inkább elszomorító tény, hogy a téli sapkától a nyári zokniig valamiféle jelzés, jelvény, felirat, ízléstelen díszítés nélkül szinte lehetetlen vásárolni felnőtt, de főleg gyermekruhaneműt. /Made in EU. Kik ezek? / Tehát a multi-idomítás, így hát, már parányi gyerekkorban kezdődik…Tehát csalánnal simogatják a gyermektalpakat. A gyártók és a bennünket rángatók pedig /láthatatlanul / rajtunk – s az egész világon – röhögnek páncélkastélyaikban.

Knut Hamsun Nobel-díjas norvég író, költő /+ 1952 / már túl volt két regényen, amikor – az akkori, társadalmi szegénységgel „megbékülten” – mindig rojtos szélű nadrágot viselt. Mi több: nagy gondossággal maga tépkedte a rojtokat.

Ma ilyen írók nincsenek. De van farmer, amely az elmúlt több mint 50 évben minden mást megelőzve a legnagyobb „divat” lett. Mindent lesöpört. Behozta az igénytelen egynadrág fogalmát. A csordaszellemet. Azt üzeni: te is légy olyan, mint más, te sem vagy különb másnál.

Ez persze nem igaz senkire! És amit száz és százmilliók viselnek, az nem lehet „divat”.Csak tömegárú. Plebsz-árú a masszának. A gyárilag koptatott-szakított – az meg most az „igazi.” / Tisztelet a tisztes kivételnek, akiknek a nadrág még a nadrágot jelenti évszázados értelemben./

Tán érdemes tudni, hogy e ruhadarab eredetileg az amerikai paraszt /farmer/

strapát bíró nadrágja, amit a földjén végzett piszkos munkához, trágyahordáshoz, a jószágok körüli ténykedéshez használt, használ.

Anno ezt „emelte fel” e multivilág. Megérdemelte.

Márai Sándor igazsága e ténynek is a közepébe talál: „..a középkor még hitt a keresztben és a kardban. Minket a konfekció jellemez.” / Napló 1945-57 /.

És tegyük hozzá: messze még annak a reménylése is, hogy ez változni szeretne.

Innovációs agymunka

„A mi találmányunk sikere abban rejlik, hogy egy nagyon olcsó, gyors és egyszerű alternatívát kínál arra, hogy (többek között) a kérgestest rendellenességeit idejében kimutassuk” – mondta a fiatal feltaláló. A szentendrei Ferences Gimnázium két diákja, Matányi Marianna és Kákonyi Marcell „Cervelox 2.0 - Avagy: Tudja-e a jobb szem, mit csinál a bal kéz?” című pályázattal első díjat nyert a 27. alkalommal meghirdetett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. Kákonyi Marcellnak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2018. június 9.

 

- Kákonyi úr, az Önök által kifejlesztett, eddig sehol nem alkalmazott módszer egyszerűsége, olcsósága és gyorsasága lehetővé tenné, hogy akár minden, iskolába kerülő kisgyermeken elvégezhessenek egy tesztet, hogy megtudják, nem ajánlatos-e további, részletes vizsgálatokat végezni a két agyfélteke nem megfelelő együttműködésének felderítése és a mielőbbi segítségnyújtás érdekében. Hogyan vették észre, hogy erre a találmányra szükség van?

 

- Témaválasztásunk hosszú, egyéves folyamat eredménye. 2016 szeptemberében Mariannával egymástól függetlenül jelentkeztünk az iskolánkban folyó ösztöndíjprogramra (Ferences Ösztöndíjprogram). Miután kiderült, hogy együtt kell majd végeznünk a program által elvárt egyéves kutatómunkát, mentortanárunkkal, dr. Mészáros Lukáccsal leültünk beszélgetni egy délután, és kitaláltuk, hogy a neurológiát és az informatikát ötvöző fejlesztést fogunk készíteni. Jobb- és balkezesek, fiúk és lányok, matematikai és művészeti érdeklődésű diákok agyfélteke-dominanciáját kezdtük kutatni a reflexidőmérés módszerével. Ugyan a kutatás ezen részében is értünk el eredményeket, olyan szignifikáns különbséget nem találtunk a vizsgált populációk között, amelyek okairól nagy biztonsággal megállapíthattunk volna valamit. A kontrollcsoport mérése közben azonban végeztünk vizsgálatokat olyan diákokon, akik tanulási vagy mozgáskoordináció-problémával küzdöttek. Meglepődve tapasztaltuk, hogy az ő reflexidejük néha másfélszerese az átlagos, kontroll eredményeknek. Ezt a felfedezést szakorvosoknak megmutatva kaptuk azt a tanácsot, hogy ezeket valószínűleg a kérgestest, a két agyféltekét összekötő agyterület rendellenességeinek tulajdoníthatjuk. Szakemberek véleménye és személyes tapasztalataink is azt mutatták, hogy azok a gyerekek, akik ilyen tanulási- és mozgáskoordináció- problémával küzdenek, az esetek nagy többségében nem, vagy csak akkor kerülnek fejlesztőpedagógushoz, mikor fejlődésük már súlyosan károsodott, hátrányos helyzetbe kerültek. A mi találmányunk sikere abban rejlik, hogy egy nagyon olcsó, gyors és egyszerű alternatívát kínál arra, hogy (többek között) a kérgestest rendellenességeit idejében kimutassuk.

 

- Önök ketten hogyan egészítették ki tudásukkal egymást: ki értett az agyhoz és ki alakította ki a műszaki megoldást?

- A munkát egyenlő arányban osztottuk meg egymás között. Én elsősorban a műszaki, informatikai megoldásokon dolgoztam. Ez jelenti a mérőberendezés megtervezését és megépítését és a vezérlőszoftver fejlesztését. Marianna szervezte meg mind a kontroll-, mind a klinikai méréseket. Ő kommunikált a támogatóinkkal, konzulenseinkkel, szülőkkel és gyerekekkel. Az elméleti, biológiai háttért feltérképezéséért is ő volt a felelős.

 

- Ki segít a szabadalmaztatásban, és abban, hogy Önökkel együttműködve, találmányukat és fáradozásukat megfizetve magyar vállalkozás gyártsa és piacra juttassa ezt az értéket?

 

Ilyen támogatónk egyelőre nincs. Ez nem is csoda, hiszen az eszköz és módszer nincs sorozatgyártásra bevethető állapotban. Jelenleg a Cervelox 2.0 klinikai kipróbálása zajlik. Mielőtt a berendezés gyakorlati használatba vehetővé válna, ki kell fejlesztenünk egy, a mostaninál precízebb és stabilabb működésű, harmadik verziót. Nagyon fontos továbbá, hogy összegyűjtsünk statisztikus mennyiségű adatot, hogy legyen mihez viszonyítani a rendellenes értékeket.

Kép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Honvédő háború zajlik földrészünkön

„Egy idő után érdektelen lesz, melyik országban van egy-egy cég központja, mert Európának közös költségvetése lesz és a gazdasági kohézió elkerülhetetlenné válik. A nacionalizmusnak lehetnek még pillanatai, de már lekésett arról, hogy keresztbe feküdjön ennek az integrációnak. A régió országai túl hosszú ideje nyitottak a külföldi befektetők előtt, túl nagymértékben elvesztették az ellenőrzést saját gazdasági jövőjük felett ahhoz, hogy megőrizzék a politikai kontrollt ügyeik irányítása felett. Az EU nemzetállaminak önállósága hasonlatossá válik a helyhatóságok önállóságához” – írja egy szélsőséges nyugat-európai elemző. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. szeptember 29.

- Professzor úr, a nyugati szélsőség a demokratikusan megválasztott politikusokat „nacionalista politikusok”-nak nevezve állítja, ezek a közéleti emberek „a gyarmatosító vadkapitalizmus áldozatainak állíthatják be társadalmaikat”. Ugyanakkor nyugati liberális elemzők is leírják, hogy a közép-európai régió nemzetei "külföldi kézben lévő országok". Az ezekben az országokban keletkező jövedelmek és vagyonok jelentős részét külföldiek tartják a kezükben, ami nem jelenik meg a nemzeti statisztikában, így a valóságosnál kisebbnek látszanak a belső társadalmi különbségek. Hogyan érhető el, hogy a társadalom nagyobbik fele tisztán lásson?

- Egy, talán nem érdektelen pontosítással kezdeném. Ön, tartalmilag ugyan helyesen egy szélsőséges nyugat-európai elemzőről beszél, ám az idézett sorok szerzője egy kelet európai fiatalember. A cikk egyébként a Bloomberg amerikai globális hírportálon jelent meg, és az írója Leonid Davidovics Bershidsky, aki 1971-ben Moszkvában született, és ott is kezdte meg egyetemi tanulmányait 1989-ben a Moszkvai Állami Egyetemen a peresztrojka lázában égő gorbacsovi Szovjetunió végnapjaiban. Azóta persze valóban „nyugati emberré” vált, hisz a globális amerikai média egyik sztárja. Lélektanilag is igen elgondolkodtató azonban, hogy egy olyan kelet-európai népcsoport tagjaként, amely a Nyugat globális uralmának elég „sajátos” következményeit élhette át, ilyen cinikusan tekint mindarra, ami felmenői számára világtörténelmi tragédiák egész sorát jelentette. Ezt azért gondoltam előre bocsátani, mert Juhász Ferenc Tékozló ország című eposzának előhangjában írja le azokat a drámai sorokat, amelyek minden elképzelhetőnél pontosabban adják vissza ennek az iszonyatnak a lényegét. Így hangzik ez a verssor: „Időkbe látó szemetek nem volt, de kezetek, hogy a hazát sírba taszítsa, igen.” Tudomásul kell tehát venni tehát a legfontosabbat. Azt, hogy amelyik emberi közösség hagyja, hogy „elitjei”, akiknek, mint „kiválasztottaknak” (ezt jelenti ugyanis az „elit” szó) az lenne a feladatuk, hogy akár az életük árán is megvédjék az adott közösség lelki, erkölcsi, szellemi talapzatának az épségét, maguk álljanak saját közösségük kifosztását vezérlő folyamatok élére, és ezt még büszke cinizmussal közhírré is tegyék... Nos, az a közösség elveszett. Igen, Ön a legfontosabb kérdést tette fel, hogyan lehetne elérni, hogy a társadalom nagyobbik fele tisztán lásson a létét meghatározó folyamatokat illetően. A válasz végtelenül egyszerű, és persze végtelenül bonyolult is egyszerre. Egyszerű, mert az kell hozzá, hogy az adott emberi közösség ne veszítse el a természet adta tisztán látását, a józan paraszti eszét. A paraszt az univerzális szakrális lét-karakterét testesíti meg, hiszen a földön, a föld művelésén keresztül még közvetlen kapcsolatban van a létezés egészével, életét tehát a lét-teljesség határozza meg. A nyugatias modernitás azonban brutális cinizmussal és kegyetlenséggel szétverte ezt a szerveződési módot, és helyére egy általa üzemeltetett, eleve a hazugságra, csalásra, kifosztásra épülő létmódot épített. Ezt a félezer éve létező, de csak egy-kétszáz éve kapitalizmusnak elnevezett rendszert a kereskedelem, pénz és média közvetítő mezői vezérlik. A kereskedelem, pénz és média nem tud nem hazugságra épülni, mert az anyagi haszon, a profit növelésének ez a legegyszerűbb módja. Fontos hangsúlyozni, hogy a piaci szereplők nem gonoszságból csalnak, lopnak, hazudnak, hanem azért, mert aki nem ezt teszi, az veszít. A baj tehát talán nem is elsősorban a tisztánlátással van, mert hiába lát tisztán az egyén, ha így azt is „tisztán látja”, hogy ebből az ördögi rendszerből nem lehet kiszállni, vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg. Vagy, ahogy Örkény István írja a Tóthék című abszurd drámájában, „figyelem, nekünk, emlősállatoknak nem mindegy, hogy a húsdaráló melyik oldalán állunk.” Nos, Leonid Davidovics cinikus egyértelműséggel azt jelzi, hogy aki nem hülye, az igyekezzék a daráló másik oldalára kerülni, aki meg hülye (erről még lesz szó) az megy a levesbe, pontosabban esetünkben a fasírtba. A „külföldi tulajdonban” lévő országok kifejezés a cikkben egyértelműen arra utal, hogy a globális tőke csúcsragadozói számára a „bennszülöttek” csak mint táplálékforrás tételeződnek. És akinek van esze a bennszülött társadalomban, az mindent igyekezzen megtenni, hogy minél hamarabb testvéreit szétroncsoló daráló másik oldalára kerüljön. Az ember nehezen kap levegőt az ennyire nyílt kegyetlen cinizmus hallatán, de legalább így már nem marad semmilyen illúziónk. Pedig milyen jól is hangzott a nyolcvanas évek végén, hogy a liberális demokrácia és a szabad piac egysége mindnyájunk számára elhozza az örök béke és jólét korszakát.

 

- ”Amíg nem csap le valamilyen gazdasági vihar, addig a közép-európai országok nem érzékelik, hogy a külföldi tulajdonnak hátrányai is vannak. A pénzügyi krízis idején először a külső kézben lévő bankok szűkítették az új hitelek nyújtását, egyes ágazatokban pedig olyan nagy foglalkoztatók a multik, hogy esetleges kivonulásuk nagy bajt okozhat” – ismeri el a tényt maga a nyugati szélső-liberális propagandista. Ez a bankok által bátorított értelmiségi „populista kormányoknak” minősíti azokat a kabineteket, amelyek a bankokat is be akarják vonni a közteherviselésbe. Mik lehetnek a nemzeti gazdasági önvédelem erőforrásai?

- Leonid Bershidsky elemzésének ez a legbecsületesebb része, amelyben korrekt módon le is írja, hogy miként működteti a globális hatalomgazdaság csúcsragadozója ezt a húsdarálószerű ölő-gépezetét. Vagy talán pontosabb lenne esetünkben a „satu” hasonlatot használni. Ha az adott emberi közösségnek, vagyis a „lokalitás” helyi társadalmának még vannak „immunreakciói”, akkor ezt igyekszik egyszerre nevetségessé tenni, illetve gonoszságnak beállítani, a populista politikusokat kárhoztatva. Ha pedig nincsenek, vagyis tudatlanságból, gyávaságból, becstelenségből adódóan kiszolgáltatja érték-mezőit a globális csúcs-ragadozónak, akkor viszont cinikus vigyorral, és „aki hülye, haljon meg” felkiáltással alázza porig. Tehát ebből a satuból, vagy „pofozó-gépből” látszólag nincs menekvés, így a súlyos és életveszélyes konfliktus felvállalása elkerülhetetlennek látszik. Kétségtelen tény, hogy nagyon csekély a mozgástér. Csekély, de nem nulla! Ez jól látszik azon is, hogy 1990 és 2010 között Csehországból és Szlovéniából évente átlagosan a nemzeti jövedelemnek nagyjából egy tizedét szivattyúzta ki a globális hatalomgazdaság profitként és kamatként, míg Magyarországról arányaiban ennek több mint kétszeresét. Ennek a következménye, hogy a 2010 előtt harminc év során a nemzeti vagyonunk legalább felét elveszítettük, és ez nagyjából öt-hatszáz milliárd dolláros veszteséget jelent. Az utóbbi hét év során elkezdődött egy sajátos honvédő háború, amely megpróbálja korrigálni mindezt. A feladat rendkívül nehéz és veszélyes, csak lassan, óvatosan, időnként akár a visszavonulást is vállalva lehet csak előre haladni. Ráadásul a Bershidsky félék „gondoskodnak” arról is, hogy mindig iszonyú erejű globális vélemény-hatalmi ellenszél is fújjon szembe. De egyszerűen nincs más választásunk, ha életbe akarunk maradni. Az persze jó lenne, ha a politikai térben abban versengenének egymással a pártok, hogy melyikük tudja eredményesebben, sikeresebben véghezvinni ezt a honvédő küzdelmet, de erről nincs szó. Ebben az értelemben gondolom, hogy paradox módon, legalább is egyelőre nincs választásunk a választásokon, még akkor sem, ha persze nem mindenben hibátlan ez a honvédő háború sem. A hibátlanság igénye már csak azért sem volna reális várakozás, mert egyelőre sem globálisan, sem regionálisan, Európában és azon belül Közép- és Kelet-Európában, de a Magyarország nevű lokalitásban sincs elméletileg kidolgozott, átgondolt és összehangolt modellje ennek az önvédelmi folyamatnak. Nincs, de igény volna rá, mondhatnánk kesernyés öniróniával, ami egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy az értelmiség döntő többsége ma már semmit nem tud (mer, akar s a többi) beteljesíteni történelmi küldetéséből. Nagy részük egyszerűen intellektuális prostitúcióból él, tegyük hozzá, sokszor nem is rosszul, a többi pedig megkeseredett, apatikus önpusztító módon vegetál. A hetvenes évek egyik alapvicce volt az, hogy a magyar értelmiség előtt két út van, az egyik az alkoholizmus, a másik meg járhatatlan. E sorok írója már elég öreg ahhoz, hogy akár őszinte is lehessen, hiszen nincs már veszteni valója. (Ezt akkor éltem át a legplasztikusabban, mikor Magyarország legolvasottabb hírportálja egy rólam szóló „politikailag korrekt” írását egy engem ábrázoló olyan képpel kezdte, amelyen egy hüllő karmokkal és polipcsápokkal vicsorgó szörnyetegként vagyok ábrázolva, feltehetőleg csak azért, mert nem mindenben értettem egyet velük.) Így aztán ahogy fogalmazni szoktam, hajlott koromból és rovott múltamból eredően elég sok tapasztalatot halmozhattam fel az óta, hogy sok-sok évtizeddel ez előtt „papírom lett” arról (ezt a papírlapot diplomának szokták hívni), hogy értelmiségi vagyok. Csak annyit tudok halkan elmondani, hogy mindenre van önfelmentő magyarázat, (gyakoroltam én is épp elégszer), de mentség nincsen soha senkinek.

- A szélsőséges tollnok még egyfajta rasszizmust is megengedhet magának: „nagyon hülye hazai támogatóknak” nevezi a demokratikus jogaikkal élő embereket, írván: „a nacionalista retorika alapján a szavazók egy része elhiszi, hogy vezetőik függetlenek, ám ennek semmi köze a valósághoz. A régió politikusai két dolgot tehetnek: beérik egy látszat rebellióval nagyon hülye hazai támogatóik megvezetése céljából vagy komolyan szembe fordulnak a kézzel, amelytől enni kapnak.” Ezt a kiszolgáltatott helyzetet a Horn-kormány, majd – többek között a reptér elkótyavetyélésével – a gyurcsányi kormányzat alakította ki hazánkban. Maga Horn már elhunyt, de a kótyavetyében közreműködő miniszterek még dúsgazdag emberként élnek, egyikük egy nagybank leánybankjának felügyelőbizottsági tagjaként – azaz tényleges munkavégzés nélkül – busás jövedelmet húz. Hogyan érhető el törvényes felelősségre vonásuk?

- Hogy egy konkrét példával is illusztráljam mindezt, ideillesztenék néhány mondatot egy Göncz Árpád köztársasági elnökkel készített 1998-as interjúból. „Bárki kerül is kormányra, annak mozgástere, választási ígéreteitől függetlenül, igen korlátozott. A gazdaság 75%-át már nemzetközi vállalatok adják, és az a kormányfő, aki ehhez bármilyen formában hozzá akar nyúlni, három hónapnál tovább nem maradhat a posztján.” Nos, azt hiszem ehhez nincs mit hozzátenni, szerencsére legalább annyira egyértelmű, mint Leonid Bershidsky írása. Nyilván azért e hasonlóság, mert mind Göncz Árpád, mind Bershidskí ugyanannak a globális hatalmi struktúrának a képviselője. Az interjú az SZDSZ-tag Göncz Árpáddal a Népszabadságban jelent meg. Reménykeltő mozzanat, hogy ma már nincs sem SZDSZ, sem Népszabadság, de ez azért ne nyugtasson meg minket olyan nagyon. Nem elképzelhetetlen ugyanis, hogy az a bizonyos „nem létező világerő” éppen azért vonta ki a látótérből legkiválóbb lokális ügynök-hálózatát, hogy részben eltűntesse a „bűnjeleket” a történelmi léptékű vagyon-vesztést illetően. És hogy ne irritálja feleslegesen a kifosztott és reménytelen helyzetben lévő bennszülötteket, akiket Leonid Davidovics itt éppen nemes egyszerűséggel lehülyézett.  Mert sajnos tényleg illúzió lenne azt hinni, hogy valóban visszaperelhetnék a sok ezermilliárd forintnyi elherdált vagyont. A felelősségre vonás azért lenne mégis nagyon fontos, mert lelki és erkölcsi értelemben kellene világossá tenni, hogy mégiscsak működik valamiféle rend. A világegyetem legmélyebb lényegét ugyanis a rend és rendezetlenség állandó és egyetemes küzdelme adja. A magára hagyott, így nem a „jó gazda gondosságával” kezelt világ óhatatlanul elindul lefelé az entrópikus lejtőn. Talán még nem késő mindezt felismernünk, és a magyar nemzet nevű emberi közösség számára is világossá tennünk.  

Fehér alkonyat: Európa új színei

Lengyelország és Magyarország történelmi szerepe a keresztény Európa védelmében Árpád-házi Szent Lászlótól a jelenig címmel rendez konferenciát az Országos Lengyel Önkormányzat és a Lengyel Művelődési Központ október 12-én a budai Hadtörténeti Múzeumban. Előadást tart Dr. Salamon Konrád történész is, neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. szeptember 22.

 

-Professszor úr, a II. világháború után a keresztény Európát megtámadta a  kommunizmus. Moszkva bekebelezte Lengyelországot is – az ősi lengyel város, Lemberg még mindig e bekebelezés súlya alatt nyög -, annak ellenére, hogy maga Sztálin jelentette ki: Lengyelországra úgy illik a kommunizmus, mint tehénre a nyereg. Mi tüzelte ezt a bolsevik gyarmatosító indulatot?

 

- A bolsevik gyarmatosító indulatot két dolog tüzelte: az egyik a hagyományos nagyorosz gyarmatosító törekvés, a másik pedig a kommunizmus igazságába vetett rendíthetetlen hit. A kettő jól kiegészítette egymást, mert úgy gondolták, ha minél nagyobb területek kerülnek Moszkva irányítása alá, annál több emberrel ismertetik meg az egyetlen igaz tanítást, azaz annál több embert tesznek boldoggá. Tehát, ahogy a marxista-leninista elmélet mondja, ők valósítják meg a világtörténelemben először az emberiség valódi felszabadítását, s erre mint nemzet is büszkék lehetnek. Ezzel a vakbuzgósággal szemben sajnos nem hatottak sem az észérvek sem a tények, így meg kellett várni, amíg ez a torz rendszer magától összeomlik.

 

 

- A keresztény Európát letarolta a harmadik totalitárius rendszer: a globalizmus is. Ehhez azonban korrupt politikusok is kellettek a térségben: maga Medgyessy Péter miniszterelnök jelentette ki 2004. augusztusában a Népszabadságnak nyilatkozva, hogy „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.” Arra az SZDSZ-re utalt, amely a Horn-érában koalíciós társként a magyar energiaszektor elkótyavetyélésén ügyködött. Ha a hatósági nyomozók akkor nem boldogultak, a jövő történészei valamikor fényt deríthetnek-e a részletekre?

- A globalizáció kezdetben jó lehetőségnek látszott arra, hogy az euróamerikai civilizáció vezetésével létrehozzanak egy olyan nemzetközi együttműködést, amely megoldja az emberiség legsúlyosabb kérdéseit. Sajnos azonban a globalizáció kialakulásával egy időben megerősödtek az euróamerikai civilizáció válságjelenségei. A gyakran változó körülmények bizonytalanná tették a jövőt, ami megingatta a keresztény alapú erkölcsiséget, s egyre nagyobb teret kapott a radikál-liberális felfogás. A tömegek mindinkább a mának élést, az élvezetek hajszolását választották, hátat fordítottak a házasságnak ami a születések számát aggasztóan lecsökkentette. A gazdaság válságát a korlátlan profithajszolással igyekeztek orvosolni, aminek következtében felszámolták a társadalom jólétére is figyelemmel lévő szociális piacgazdaságot. A demokrácia eszménye, amely korábban az egyre szabadabb és emberségesebb társadalom kialakításának eszköze volt, önmaga torzképévé vált, miután kialakult a tömegdemokráciának nevezett csőcselékuralom. A keresztény alapú erkölcsiségtől eltávolodó Európa tehát alkalmatlanná vált arra, hogy a globalizációt nemes célra használja. Egy új nemzetközi együttműködést ugyanis csak szilád erkölcsiséggel, jól működő gazdasági és politikai élettel bíró országok tudnak kezdeményezni. Széteső társadalmakkal, handabandázó politikusokkal Európa saját válságából sem tud kilábalni, s a globalizáció eszközből az önpusztítás végrehajtójává válik.

A korrupció emlegetése napjaink politikai küzdelmeinek egyik vesszőparipája. Mivel szinte mindenkire rá lehet fogni, hogy korrupt, a valóban súlyos korrupciót elkövetők könnyen megússzák a felelősségre vonást. A politikai küzdelem által  lejáratott vádat ugyanis nehéz bizonyítani. Az utókornak könnyebb dolga lesz, utólag ugyanis sok minden kiderül.

 

- Az iszlám harmadik nyomulása ugyancsak korrupt nyugat-európai politikusok révén vált lehetségessé. Magyarország és Lengyelország védelmi szerepe hogyan oltalmazhatja meg a kontinenst?

 

- Miután Európában a születések száma vészesen csökkent, a gazdaságban munkaerőhiány lépett fel, amit a muzulmán országokból igyekeztek pótolni. Napjainkra azonban kiderült, hogy a muzulmánok jelentős része nem hajlandó beilleszkedni az európai társadalmakba. Még egyértelműbbé tette mindezt a migrációs hullám, ami nem más, mint a muzulmánok harmadik nyomulása. Elég csak arra gondolni, hogy a muzulmán országokban – ritka kivételtől eltekintve – nem biztosítják a más vallásúak, így a keresztények egyenjogúságát. Mindez következik Mohamed tanításából, amely nemcsak az egyetlen igaz hitnek tekinti az iszlámot, de adott esetben előírja annak erőszakos terjesztését is. Tehát amíg az euróamerikai civilizáció embere tudomásul veszi és biztosítja a különböző vallású, világnézetű emberek egyenjogú együttélését, addig erre a muzulmán társadalom embere képtelen. Az Európába beözönlő muzulmánok tehát ezt a szemléletet hozzák magukkal, és ezt akarják Európában is kizárólagossá tenni. Ha majd a muzulmán országokban biztosítják a keresztények teljes egyenjogúságát, akkor elképzelhető, hogy az Európába bevándorló muzulmánok hajlandóak lesznek a beilleszkedésre.

Lengyelország és Magyarország vezető politikusai, a hozzájuk hasonlóan gondolkodó politikusokkal felnyithatják az úgynevezett politikai korrektségbe belegárgyult társaik szemét, és megértethetik velük, akik közül többen már saját országuk kárán kezdik tapasztalni, hogy a korlátlan bevándorlás nemcsak a keresztény alapú Európa, de a fehér ember pusztulását is jelenti.

Kép: ec.europa.eu

Szellemi immunitás - fiataljainkat védené

A Soros-terv már évek, évtizedek óta épül Európában, és Magyarországon. Még mindig nem tudni, hogy Soros Györgyöt, a fiát és delegációjukat miért fogadták Brüsszelben "államfőhöz méltó keretek között" - írja az állami sajtó. Dr. Somogyi János nyugalmazott ügyvédnek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. szeptember 20.

 

- Ügyvéd úr, "még mindig nem tudni" - fogalmazott a köztelevízió riportalanya. Noha nagyon is jól tudjuk mind a két okot. Kimondani azonban nem lehet a kötelező udvariasság miatt. Az univerzum azonban nem politikailag korrekt. Hogyan védekezhet az emberiség a PC terrorja ellen?

 

- A politikai korrekt közlési mód a véleménynyilvánítási szabadság elnyomása, a szólás diktatúrája. Ellenszere a demokrácia, az őszinte, tiszta szókimondás, a dolgok néven nevezése, az igazság kimondása, a hazugság leleplezése. Ehhez azonban megfelelő lehetőség, adott tér, pénz, paripa, fegyver szükséges. Vannak ilyen terek, lehetőségek a politikai erőtérben, a médiában, de jelenleg még csak lokálisan (például Magyarországon), szórványosan, mert a világ politikai színpadán és az úgynevezett fősodratú médiában még a PC terrorja érvényesül, mert az ezt működtető Wall Street-i világelit kasztnak ez az érdeke és megvan hozzá a gazdasági, politikai, sőt katonai ereje, hogy érvényesítse.

 

- Megszüntetni a nemzetállamokat, a családokat és a Katolikus Egyházat. Immár politikailag korrekt történelemkönyvekben is szerepel, hogy mely szervezetnek a célja volt ez már bő évszázaddal ezelőtt. Hogyan lehet fölépíteni hasonló erejű ellenszervezetet?

 

- A bolsevik típusú diktatúrák nem viselik el, ha a nekik kiszolgáltatott tömegek rajtuk kívül, helyettük mást akarnak szeretni, szolgálni. Csak őket szabad imádni. Sem az Istent, sem a hazát, sem a családot nem szabad, nem lehet a diktátor elé helyezni. A diktatúra „ellenszere” a demokrácia, ami már régóta ki van találva, de a diktatúrák szívesen tetszelegnek demokrácia köntösben, viszont az öntudatos polgárok hamar felismerik, hogy a „király meztelen”, leleplezik és elzavarják a diktátorokat és nem is teremnek helyettük újak, ha stabil a demokrácia. Ha nem stabil a demokrácia, akkor kezdődik minden elölről…

- Két nagy európai uniós államot is gyermektelen politikus vezet. Azaz olyan ember, aki a jövőbeli béke fenntartásában nem érdekelt. Hogyan alakíthatnak ki törvényes feltételt a jogállamok avégett, hogy ez ellen a kockázat ellen megvédjék a társadalmakat?

 

- Nem az a probléma, hogy Merkelnek, Macronnak vagy Junckernek nincsen gyereke, mert mint Európa jelenét és jövőjét meghatározó befolyással rendelkező politikusoknak Európa egész lakossága, mind az 500 millió polgára a „gyermekük” kellene, hogy legyen. Kellene, ha felelős, népben, nemzetben, Európában gondolkodó, humanista politikusok lennének és nem a Wall Streeti világelit kasztnak elkötelezett kollaboráns, lelkiismeretlen, karrierista kiszolgálói, felelőtlen emberek, akik elárulták, eladták a „gyermekeiket”, népüket, sőt egész Európát. Európa népei, társadalmai úgy védekezhetnek az áruló vezetőik ellen, hogy a leváltják, elzavarják őket a politikai porondról, pályáról és helyettük olyanokat emelnek a vezetői, hatalmi pozícióba, akik az 500 millió „gyermekük” érdekeit szolgálják.

Az Európai Unió és Oroszország

„Oroszország és Európa: A kortárs nemzetközi újságírás aktuális kérdései” címmel rendeznek konferenciát október 5-én az Andrássy úti Orosz Művelődési Központban. Az Orosz Föderáció Külügyminisztériumának támogatásával létrejövő rendezvényről Armen Oganeszjánnak, a Nemzetközi Ügyek című magazin főszerkesztőjének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. szeptember 3.

- Főszerkesztő úr, miért fontos, hogy a sajtó erősítse Oroszország és az Európai Unió közötti kapcsolatokat?

- Úgy gondolom, hogy a kérdése valójában két kérdést tartalmaz. Az egyik: Miért fontos Oroszország és az Európai Unió számára az eleven kapcsolatok fenntartása? A másik: Miért legyen a média a párbeszéd elősegítője? Az első kérdés megválaszolásához nézzük csak meg a történelmet, mind a kulturális, mind a politikai szempontokat. Visszatekintve a 18. századra és annál is régebbre, Oroszország mindig is résztvevője volt mind az Európán belüli, mind pedig az Európán kívüli párbeszédnek. Ahogy az időben haladunk, az Európai Unió számos belső és külső válsággal néz szembe. Csak néhányat említek: demográfiai presszió; belső és külső migráció; pénzügyi sokkok és válaszok; terrorizmus, mind kívülről behatoló, mind a nemzeti kereteken belül kialakuló; emellett klímaváltozás és sok más. Nem tudom elképzelni, hogy az említett kérdésekre vonatkozó átfogó és tartós megoldás, valamint számtalan más bonyodalom enyhítése elérhető Oroszország részvétele nélkül. Most, hogy válaszoljak a második kérdésre, nézzük meg a média magas szintű célját. Hisszük, hogy a média lényegében tükör, olyan eszköz, amely felmutatja az alapvető igazságokat. Nem hisszük, hogy befolyásolnunk kell a történelmi folyamatot, de úgy véljük, hogy a tények, az elképzelések és a vélemények feltárása és felmutatása szükséges.

Ha a kérdés két részére adott válaszokat összevonjuk egymással, azt hiszem, hogy teljesítjük a ránk szabott küldetést: a média sajátos módszereinek felhasználásával teljes mértékben megvilágítjuk az Európai Unió és Oroszország múltbeli és jelenlegi kapcsolatát, az ennek javítására szolgáló ötleteket és a kialakuló véleményeket.

Például, nézzünk csak néhányat a következő kerekasztal-témák közül: „Oroszország és Európa kapcsolata: lehetséges a helyreállítás? A média szerepe Oroszország és Európa kapcsolatában - belülről nézve. Ezek a kerekasztal-beszélgetések pontosan arra törekszenek, hogy tisztázzák a leírtakat, megvilágítsák a pártok közötti kapcsolatokat, történeti áttekintéssel, és vizsgálják meg, milyen szerepet játszhat a média a vitában.

 

 

- Miért jó, hogy Budapest ad helyet a konferenciának?

 

- Amint azt fentebb említettem, az Oroszország és az EU közötti kapcsolatról kialakult vélemények feltárására törekszünk. Szinte intuitív módon helyénvaló ilyen konferenciát tartani egy olyan városban, amely némiképpen Oroszország és az EU filozófiai pozíciói között van, azaz olyan városban, amelyek könnyen megértheti mindkét oldal álláspontját. Mindig is ezt a nézetet vallottuk, és korábbi konferenciáink hasonló ideológiai környezetet kínáló városokban jöttek létre:  Budapesten, Bécsben, Berlinben, Pozsonyban. Véleményem szerint Budapest, ha ezt mondhatom, nagyon "dialogikus", nyitott város, és hagyományosan vendégszerető.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi folyamat jelmondata. Egy kiváló orosz műfordító, Jurij Guszev 2008-ban megkapta a legrangosabb magyar irodalmi díjat, Balassi Balassi-emlékkardot. Guszev szereti a magyar irodalmat, a magyar kultúrát és a magyar népet. Mi magyarok értékeltük ezt, és kardot adtak neki. A moszkvai művész azt mondta, hogy ez a szablya, amelyet a magyarok küldtek az oroszoknak, megerősítette Magyarországot. Emlékezve erre a példára, hogyan erősítjük a két nemzet kapcsolatát?

- Az öregebb és középkorú oroszok jobban ismerik a magyar történelmet és kultúrát, mint a fiatalok. Gyermekkoromból emlékszem, hogy jól lefordított magyar népmeséket olvastam. Többször átolvastam a félhold fogyatkozásáról szóló regényt, csodálva a legendás Dobó István kapitányt. A magyar irodalom és természetesen Petőfi Sándor költészete a standard egyetemi tantervben maradt és marad.

A magyar kultúra általában oroszhoz közel áll. Magyarország és Oroszország történelme tele van olyan drámai eseményekkel, amelyek kockára tették népünk létezését, s egyben hatást gyakoroltak a kultúrára. Az orosz és magyar kultúra a világ kultúrájának fontos része, nemcsak az európai kultúrának. A fő kérdés azonban a kultúrák közötti párbeszédről szól. A magyar nyelv az egyik legnehezebb Európában. Ezért fontos Guszev úr munkássága, ő figyelemre méltó műfordító és irodalmi kritikus, akinek neve Kertész Imre Nobel-díjas könyvének fordítása után vált széles körben ismertté.

Mindazonáltal úgy tűnik számomra, hogy nem elég a magyar nyelv oroszországi népszerűsítése és orosz nyelv magyarországi propagálása. A poszt-szovjet nemzedékek kevéssé ismerik az orosz és magyar kultúra legnagyobb teljesítményeit. Úgy vélem, mindkét oldalon többet kell tennünk az egyéni és közös programok támogatása érdekében, amelyek célja országaik közötti hidak építése, amelyek elősegítenék a kultúrák közötti mindennapi párbeszéd fölelevenítését.

Európa haláltusája zajlik

Az idei Könyvhéten új verseskötettel jelentkezett Agócs Sándor Balassi-kardos költő. A Lepkék a könyvtárszobában című alkotást a Kairosz Kiadó bocsátotta az irodalombarátok rendelkezésére. A poétának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. augusztus 24.

 

– Művész úr, a műben Ön azt kéri egyik versében: „Fényt! / Sokkal több fényt / a közöttünk járó / Igazakra.” Hazánkban az Igazak miért nem tudják magukra vonzani saját erőből a nekik járó fényt?

– Ezer oka van ennek is, most erre nem térnék ki. A nemrég elhunyt Jókai Anna szerint „a Föld az Isten büntetőtábora!” Mennyi embert szentté kellene avatni azonnal, hogy ez ne így legyen! A hétköznapok nőit és férfiait, a mindennapok „szentjeit”, akiket senki nem vesz észre. Mint például a hitét megtartó, a túlélhetetlent is túlélő Pákh Tibor forradalmárt, vagy a Kanadában élő fáradhatatlan Dancs Rózsát, vagy a jelenleg Lakiteleken élő, kerekesszékbe kényszerült Lisztes János helytörténészt…, és sorolhatnám, vannak bőven! A megcsalt feleségeket, a barátnőket (igen, őket is!), a gyermeküket egyedül nevelő anyákat-apákat, a fiatal gyermeküket eltemető, örökös fájdalomtól szenvedő anyákat, az ártatlanul börtönt szenvedett apákat, nagyapákat, az emiatt évtizedekig félelemben élt lányokat és fiúkat, mindenre ezer példa lenne, de sajnos eddig már nem jut „le” a figyelem. No, itt a baj! Naponta hal meg az ember, de észre sem veszik, csak ha már valóban nem ébred föl a szerencsétlen… Miért felejtik el sokan, hogy például az ártatlanul elviselt börtönévek, vagy mondjuk a szimpla megcsalás utáni iszonyatos fájdalom elviselése ugyanolyan csodatétel, mint bármi más? Miért?! Százszámra lehetnének szentjeink! Százszámra!

 

– Kiss Benedek 70 című versében a Balassi-kardos költőtársnak azt üzeni: „hűlt helyeden árván áll a / Duna–Tisza köze / ránk szakad a föld és az ég / birkózni vele”. Akik e szép alföldi – akasztói – tájon élnek, miért érezhetik néha úgy, hogy „vagyunk idevetve s némán / töretünk kerékbe”?

– Nem az akasztói tájon élek, és itt nem csupán az akasztói tájról van szó, hanem a hozzám kapcsolódó jánoshalmi, a kecskeméti vagy éppen a lakiteleki tájról, vagy mondhatnám azt is, az egész Kárpát-medencéről! Én több évtizede ebben az említett szűkebb hazában élek, naponta itt is halok, és teszem a dolgomat jól vagy rosszul, ezt ítéljék meg mások. Teszem a dolgomat, mert – szerencsére – ez a sors adatott nekem, ez a sors „vetett ide”, és az akasztói születésű Kiss Benedek nagyon hiányzik innen! Ezt próbáltam megfogalmazni ebben a pár

verssorban, hogy hiányzik, kevesen vagyunk, és jó lenne, ha ő is itt lenne, erősíthetnénk egymást. A több évtizedes kiadói-nyomdai ténykedésem során 270-nél is több könyvet adtunk ki eddig, a rám szakadt szellemi terhet el kell bírnom, nem tehetek mást. Gyorsan „fel kellett nőnöm” hozzá, és mostanában már mindenki belém kapaszkodik, pedig én sem tudok mindig csodákat tenni. Ma már egyre több ismert író szeretne nálunk megjelenni, ennél nagyobb elismerés nem kell! A munkatársaimnak sűrűn szoktam mondogatni, hogy csoda csak akkor van, ha megteremtjük!

 

– „Új barbárok jönnek őrült buzgalommal” – int a veszélyre Ön a Balassi Bálint éneke 2015-ből című költeményében. A borunkban fürdő, alattomban házunkba költöző vandalizmus ellen hogyan védheti meg a közösséget a lant és a kard?

– Sajnos, úgy látom, ma már mindkettő kevés ehhez. Ez az említett vers 2015 nyarán íródott, amikor még alig érezte a többség, hogy nagy baj lesz! Itt jelenleg ma már Európa haláltusája zajlik, de ezt sem akarják észrevenni az érintettek, ehhez asszisztálnak mosolyogva az EU senki által meg nem választott kéretlen vezetői, csak mosolyogva osztogatják sorozatban a pofonokat egy-két „renegát” ország felé, szinte már passzióból. Ez azért vicc! Rá fog fagyni az arcukra a mosoly nagyon rövid időn belül! Amikor Európa lakossága kisebbségbe kerül majd a bevándorló muszlim lakosság miatt! Én ezt az állapotot már nem szeretném megérni! Csak az utódainkat sajnálom…

Energiadélibábok - a zöld árnyalatai

Afrikai napenergiát kell hazánkba szállítani, kooperációra kellene lépni egy ritkán lakott és mélytengeri kikötővel rendelkező afrikai állammal (például Tunéziával vagy Namíbiával), és megépíteni a napenergiát cseppfolyós hidrogén formájában raktározhatóvá és szállíthatóvá tevő erőmű prototípusát – többek között ilyen víziók is körvonalazódnak a zöld égbolton. A látomások az atomenergia ellen gyártódnak, és mivel a téma bonyolult, sok laikust megtéveszthetnek. Járosi Mártonnak, az Energiapolitika 2000 Társulat elnökének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. augusztus 10.

 

- Elnök úr, miért ne lehetne vonzó délibáb, hogy a paksi beruházás helyett olyan fejlesztési témákkal foglalkozzunk, amelyeket eddig még a legfejlettebb országok sem tudtak megoldani?

 

- Valóban vonzó látvány a délibáb, a „földiekkel játszó égi tünemény”, amely jól jellemzi a „méregzöldek” elvakult ideológiáját, ami világmegváltó pózban tetszelgő felelőtlenség. A délibáb is nagyon szép látvány, de nem tartós, gyorsan elmúlik. Ezzel szemben villanyra mielőbb és tartósan szükségünk van, illúziókkal nem lehet világítani. Paks kettő a hazai villanytermelés reálisan megvalósítható zászlóshajója, nem helyettesíthető. Az ún. zöldek, jóhiszemű esetben, a természet védelmét tájékozatlanságból leegyszerűsítik a megújuló energiák kizárólagos használatára. Már ezzel is megágyaznak, potenciális támogatóivá válnak a világot birtokba venni szándékozó globalitásnak. A mostani pazarló civilizáció eenergiaigénye megújulókkal nem elégíthető ki. Sajnos a környezetvédelem is prostituálódott, a globalizmus szolgálatába szegődött, s így vált politikai hadviselővé. A látszattal szemben nincsen „ingyen energia”, az energia nem újul meg; minden energiatermelés rombolja az ökoszisztémát, életfeltételeinket. Amivel szembe kellene nézni, az a fogyasztás csökkentése, amit a zöldek sem reklámoznak, s amiben a globalitás meg kimondottan ellenérdekelt.

- A világhálót járó vírusok sok kalamajkát okozhatnak – és okoznak is. Miből sejthetjük, hogy noha a kibertámadásoknak ma már minden intézmény ki van téve, az atomerőművek belső üzemeltetési rendszere megfelelően védett?

- Az Internet elterjedésével kialakult világhálózatban egyaránt összekapcsolódnak a magánhasználatú, az üzleti szféra gépei, valamint a hivatalok, az államhatalom gépei. Ezzel együtt megjelent a számítógép rendszerekbe történő engedély nélküli behatolás (computer trespass) is, ami a kiberbűnözés egyik formája. Sajnos az emberi gonoszság is egyre inkább modernizálódik, ma már elektronikus köntösben járják a romboló vírusok a világhálót. Az Európa Tanács által 2001-ben Budapesten elfogadott számítástechnikai bűnözésről szóló egyezmény, amelyhez az USA is csatlakozott, hivatott védeni a számítástechnikai rendszerek, hálózatok, adatok hozzáférhetőségének sérthetetlenségét. Vagyis ma már nemzetközileg üldözik ezt a bűncselekményt. Sajnos mindazok a személyek és intézmények ki vannak téve a virtuális támadásnak, akik/amelyek használják a világhálót. Sok védelmi rendszert dolgoztak ki, és működtetnek, amelyeken a bűnözők keresik, és többször meg is találják a réseket. A világhálótól függetlenül működő, autonóm rendszerekbe azonban nem lehet a világhálón keresztül bejutni. Az atomerőművek működtetése ilyen autonóm irányítástechnikai rendszerekkel történik.

 

- A jelenlegi felhasználási ütemmel számolva az uránkészletek százötven évre elegendők lesznek. Ha ehhez hozzávesszük a tóriumkészleteket is, akkor nagyjából kétszer ennyi időtartammal számolhatunk. A használt üzemanyag újrafeldolgozásával és hasznosításával, másrészt a IV. generációs reaktorok technológiájának várható piaci bevezetésével napjaink uránalapú üzemanyag-életciklusa akár több ezer évre is kiterjeszthető lesz. Honnan tudhatjuk, hogy mindez nem a Hortobágy nyári kánikulájában látható, fejjel lefelé vibráló kép?


- A kérdésben említett adatok a szárazföldi készletekre vonatkoznak, hiszen ezek kitermelése gazdaságos napjainkban. Az urán készletek mennyiségét kétévente méri fel közösen a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ vagy IAEA) és az OECD Atomenergia Ügynöksége (OECD NEA) a tagországok jelentései alapján. Az eredményt az ún. Vörös Könyvben (Red Book) teszik közzé. A legnagyobb készletekkel Ausztrália, Kazahsztán, Kanada és Oroszország rendelkezik. Talán érdemes megjegyezni, hogy egyes kutatók szakmai értékelése és a teszt eredmények alapján a bolygónk vizeiben még kb. kétszer annyi urán kering felszín alatti áramlatokban oldott állapotban; sajnos ennek a készletnek a kinyerése ma még kezdetleges technológia; főként japán és amerikai kutatók foglalkoznak urán kivonással a mélytengeri áramlatokból, egyelőre köbméterenként mikrogramm mennyiségben. Most is hangsúlyozom, hogy az emberiség számára szükséges energiát – ha nem csökkenti a fogyasztását - évezredes távlatban, a mai tudásunk szerint, csak az atomenergia tudja biztosítani. Az ehhez szükséges „nyersanyag” rendelkezésre áll.

A XX. század szégyene: húszmillió halott - Gulág

Sírva fekszünk, sírva ébredünk – Nógrádiak a Gulágon címmel jelent meg Pekár István újságíró új könyve. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. július 17.

- Szerkesztő úr, a Gulág táboraiban 20 millió ember vesztette életét. Miért fontos, hogy számos huszadik századi tragédia között a legnagyobb emberáldozatot követelő Gulágra kiemelten jusson figyelem?

- A történelmet mindig a győztesek írják, mi pedig a 20. század háborúiban vesztesek voltunk. Hosszú ideig nem szólhattunk sérelmeinkről, a lágerekből hazatérő foglyokat a debreceni fogadóállomáson megfenyegették, ha szólni mernek a sorsukról, visszakerülnek. A Rákosi érában megsemmisítették a Vöröskereszt hadifoglyokkal kapcsolatos dokumentációját, ma a megyei levéltárakban semmiféle anyagot nem találhatunk. A volt Szovjetunióban található levéltárak köztudottan pontatlanok, ráadásul egy részük a mai napig nem kutatható.

Már a nyolcvanas években készültek filmek, megjelentek világháborús emlékiratok, de ezek bizony csak megkarcolták a valóság felszínét. Valamit javult a helyzet a rendszerváltás után, de korántsem használtuk ki azt a lehetőséget, amit az akkor még szellemi erejük teljében lévő meghurcoltak mesélhettek volna. Most, 2017-ben, egy százéves hadifoglyot találtam Nógrád megyében, és egy 93 éves német asszonyt, aki még mesélhetett nekem. Persze biztosan vannak még néhányan, de én azokat nem találtam meg, vagy akiket találtam, már nem tudták elmondani mi történt velük. Régi, meg nem jelent filminterjúkból, önszorgalomból elkezdett visszaemlékezésből, gyerekek által továbbvitt történetekből dolgozhattam. Egy bizonyos: elképesztő szenvedéseken mentek keresztül ezek az emberek, ennek a mértékét bűnösen elhallgatta a hatalom, a történettudomány és a média a szélesebb közvélemény előtt.

- A legtöbb magyar foglyot 1944 ősze és 1945 tavasza között vitték el, összesen mintegy 800 ezer embert, akik közül 300 ezer ember soha nem térhetett haza. Miért fontos emlékezetben tartanunk, hogy a hazatérteket itthon a baloldali politika nem szívesen fogadta, 1990-ig kirekesztés sújtotta őket, volt, aki kezdetben azt kérte, inkább vigyék vissza a Szovjetunióba?

 

- Sztálin már 1943-ban kijelentette: négy millió németre lesz szüksége tíz éven keresztül, hogy a lerombolt Szovjetuniót felépítsék. A szovjet levéltárak valóban négymillió hadifoglyot tartanak számon, de ezek már a táborlétszámot jelentik. A kutatások szerint útközben a foglyok negyede meghalt, tehát legalább ötmillió emberről van szó. A táborokban a legtöbb német volt, őket követték a japánok és a magyarok. Minket tehát lélekszámunkat és háborús szerepünket tekintve különösen keményen büntettek. Mennyien lehettek a magyarok? Nos, a könyvemben nyilatkozó Bognár Zalán történész, a téma egyik legjobb hazai ismerője szerint az 1938-tól megnövekedett országunk 172 ezer négyzetkilométeréről közel egymillió embert vittek el, közülük legalább 300 ezer veszett oda. Három csoportból kerülhettek emberek a Szovjetunióba, és ott kétféle táborba: a hadifoglyok, az összegyűjtött civilek és a kommunizmus ellenségei. Az első két csoport a Gupvi táborokba került, a harmadik pedig a Gulág táborokba. Mi volt a különbség a két tábor között? Mindkettőt az NKVD tartotta fenn, a szovjet hatalom terrorszervezete, de míg a Gulág táborokba bírósági tárgyaláson elítélt emberek kerültek, a Gupvi táborokba ítélet nélkül szedték össze az embereket. Ezért ha valaki útközben megszökött vagy meghalt, az utcáról, vagy a vasutasok közül kiegészítették a létszámot. Ott tehát a név nem számított csak a létszám. A Gulág táborok kegyetlenebbek voltak, azok Szibériában működtek, a Gupvi táborokat inkább a Szovjetunió európai területein hozták létre. 

A hazatérésről a foglyok nagyobbik részének rossz emléke van. A fogadótáborban mindenkit kihallgattak, aki nem tetszett, az mehetett Recskre vagy más táborokba. Akiket hazaengedtek, azokat megfenyegették, hallgassanak. Jellemzően a csont-bőr, gyakran halálos betegséggel küszködő szerencsétlenekkel megalázóan beszéltek, egyfajta lelketlenséggel végezték munkájukat.

- A táborrendszer azt a célt is szolgálta, hogy bizonyos régiókban megváltoztassa az etnikai viszonyokat, így például Kárpátalján, vagy Erdélyben, ahonnan főként a magyarokat és németeket hurcolták el. Ezt a tényt miért hallgatja el mind a mai napig a hazai történettudomány is?

- A németeket egyértelműen kipécézték a szovjetek, a magyarokat inkább az utódállamok hatóságai „részesítették előnyben” az összegyűjtés idején. A szovjetek persze e felett szemet hunytak, nekik a minél nagyobb létszám volt a fontos. A szláv nyelvet beszélőket általában elengedték, de a románokat is kímélték az erdélyi magyarok rovására. Ez azért is furcsa, mert bár a románok a háború végén átálltak, de addig a németek leghűségesebb csatlósaik voltak. Két hadsereggel támadtak Besszarábiát, Ogyessza környékét a német támadás első napjától, majd Sztálingrádnál, illetve a Donnál is két hadsereggel harcoltak.

A mai napig jórészt hallgatnak róla, hogy az 1945. május 9-ei békét követően még mintegy hárommillió német halt meg, zömük a Szovjetunióban, de nem csak ott. Ma sem tudjuk, mi lett a közel félmilliós bánáti németséggel, mennyien haltak meg a kitelepítések idején. Ha ma szétnézünk a Kárpát-medencében, láthatjuk, hogy száz év alatt mintegy kétmillió német tűnt el innen. Ez azonban nem csak Sztálin bűne.

Fordulat az európai lét-lejtőn

Bogár László szerint, ha semmit nem teszünk, a spontán folyamatok nyomán az ENSZ Népesedési Hivatala 2100-ra szóló népesség-előrebecslése szerint a 21. század végén alig több mint négymilliós lesz népességünk, ami a Trianoni határok közötti országrészben utoljára valamikor 1800 körül fordult elő. A közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. július 13.

 

- Professzor úr, Ön szerint a 2100-ban itt élő négymilliós magyarság javarészt igen idős, gondoskodásra szoruló ember lehet, ha nem siettetünk most fordulatot. Minthogy minden mindennel összefügg, beszédes tünet, hogy Magyarország 24 helyet rontva a 33-adikról az 57. helyre zuhant a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, eközben az illetékes futballtestület elnöke és a válogatott szakmai vezetője – mint erről a közhírügynökség fotója tanúskodik – infantilis mosollyal ünnepli egymást sajtótájékoztatón. E gyomorforgató diszharmónia hogyan mutat rá magyar társadalmat sújtó baj mögöttes okaira?

 

- Az univerzum legmélyebb összefüggését a rend és rendezetlenség kettőssége testesíti meg. A termodinamika második főtörvénye fogalmazza meg azt a rejtélyes jelenséget, amelyet jobb híján entrópiaként nevez meg az elméleti fizika. A hétköznapi nyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy minden „magára hagyott” rendszer spontán módon kikerülhetetlenül elindul a rendezetlenné válás lejtőjén. Elhull a virág, eliramlik, az élet írja Petőfi, vagy kicsit filozofikusabban, Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra, írja József Attila. Igen, ami van, széthull darabokra, hacsak,…hacsak valamilyen „ellenerő” nem próbálja meg lassítani, esetleg megállítani, sőt akár visszafordítani a rendezetlenség felé vezető folyamatokat. Mindebből két következtetés adódik az itt felvetődő kérdéseket illetően. Az egyik, hogy az élet, legyen az az egyes egyén élete, vagy egy közösségé, igen magasan szervezett komplex rendszer, amelynek óriási és összehangolt energiákkal kell ezt a magasan szervezett rendet folyamatosan fenntartania. Ha erre nem képes, akkor az entrópia győzedelmeskedik, és az egyén, vagy közösség megindul lefelé a lét-lejtőn. A másik, még inkább szívszorító következtetés az, hogy előbb vagy utóbb minden magasan szervezett rendszert, egy élőlényt, vagy élőlény-együttest is utolér az entrópia végzete. Tehát bármilyen fájdalmas is, tudomásul kell venni, hogy a nemzetek, vagy egész kultúrák, s bennük vallásaik, sem örökéletűek, megszületnek, felívelnek, aztán hanyatlani kezdenek, végül felbomlanak, „humusszá” válnak, amiből reményeink szerint egyszer majd új élet sarjad. A legfontosabb sorskérdés számunkra az, hogy legyen bátorságunk megválaszolni azt a kérdést, hogy akkor most hol tartunk, a magyar nemzet, vagy éppen az európai keresztény fehér ember létlejtőjét illetően. Arról van-e szó csupán, hogy külső és belső hatások szerencsétlen összegződése nyomán egy ideiglenes meggyengülésről van szó, de a hatás-ellenhatás (entrópia-negentrópia) logikája alapján a mélyszerkezetben már gyülekeznek azok az energiák, amelyek majd visszafordítanak minket erről az időben és térben „lokális” hanyatlási szakasszal jellemezhető lejtőről, vagy sajnos azzal kell szembesülnünk, hogy ez a hanyatlás már totális, végleges és visszafordíthatatlan. Hogy már semmilyen erő és energia nem képes erre a visszafordításra, egyszerűen azért, mert nem tud már mire támaszkodni. Mert hogy még pontosabban és nyersebben fogalmazva, ha az élet e két magasan szerevezett rendszerében (a magyar nemzet és az európai kultúra) volna, (lett volna) elég ellen-energia, akkor ennek már meg kellett volna jelenni, de nem jelent meg. És valóban úgy áll a helyzet, hogy bár közhely, de attól még igaz, hogy minden mindennel összefügg, így a népesedés, vagy nemzet-egészség sorskérdései és a például a magyar labdarúgás helyzete alapvetően ugyanazokat a mintázatokat követi. 

Hamvas Béla írja, hogy, ha egy rendszernek egyetlen eleme nincs a helyén, akkor az egész rendszer egésze „nincs a helyén”, vagyis akkor abban a rendszerben a rendezetlenség hanyatlási tendenciái uralkodnak. Félreértés ne essék, ez nem egy aktuálpolitikai megállapítás akar lenni, mert a magyar nemzet és a nyugati kultúra hanyatlása nagyjából ugyanúgy legalább fél évezrede tart, és bár időnként voltak, vannak, biztató periódusok, mint például az elmúlt hét évben Magyarországon, ahol megmozdulnak a negentrópia ellenerői, de aztán jönnek az újabb brutális „letörések”, és újra jelzik a reménytelennek látszó megzuhanást. (A focival kapcsolatban csak halkan és zárójelben teszem hozzá, hogy sokszor érthetetlennek tartjuk, hogy akkoriban voltunk sokkal jobbak e sportban - az ötvenes években -, amikor a magyar társadalom sokkal rosszabb helyzetben volt. Pedig, bármilyen nehéz is ezzel szembesülni, a magyar társadalom az ötvenes évek során lelki, erkölcsi, szellemi értelemben sokkal jobb állapotban volt, mint azóta bármikor.)

- Ön szerint olyan, semmihez sem hasonlítható drámaiságú nemzetstratégiai fordulatra van szükség, amely a szó szoros értelmében minden magyart igyekszik összefogni, a végső széthullás megakadályozása érdekében. Budapest lakóira időnként méregdrága óriásplakátokon néz – a szó szoros értelmében - „le” a hungarofóbia, miközben a magyar – valódi – művészek tehetségük elenyészésével multinacionális cégek alkalmazottjaként görnyednek. Mekkora politikai bátorság kell e fölemésztő ellentmondás feloldásához?

 

- Megint Hamvas Bélát idézve, a politika eleve elég reménytelen helyzetben van, mert rövid idő alatt és kívülről akar megváltoztatni valamit (egy közösség önújrateremtési folyamatait), ami belső, és annyi idő alatt változik, amennyit a dolgok belső természete lehetővé, és/vagy szükségessé tesz. Hogy egy emberi közösség milyen módon teszi dolgát a hétköznapok során, az mindig „bent” dől el, a bensőnk legmélyebb lelki, erkölcsi, szellemi rétegeiben. A politika ugyan képes ezt befolyásolni, de csak nagyon csekély mértékben és nagyon kiszámíthatatlan módon. A politika eredeti legmélyebb jelentésében a közösség szellemi teljesítménye volna arra, hogy ennek segítségével szembeszegüljön az entrópiával, hogy mozgósítsa azokat a szellemi energiákat, amelyek a magas szintű rend (rendezettség) fenntartásához szükségesek. A nyugatias modernitás, ami ráadásul korlátlan világuralomra tett szert az elmúlt fél évezred során, azonban eleve egy entrópiát gyorsító szerveződési módra, a profitra épül, ami lényegében gyorsított üzemeltetésű globális hulladék-gyártó műveket jelent. Ez részben ökológiai mocsok, részben pedig a tömegpusztító fegyverként használt média „kultúr"-mocska. A Nyugat a reneszánsz és a felvilágosodásnak elnevezett tudatos elsötétítés során és nyomán brutálisan megváltoztatta legmélyebb létszervezési elveit, így aztán az erre épülő gyakorlatát is. Azt megelőzően egy transzcendens lényeg, az „üdvösség” volt a létezés „célfüggvénye”, amit hétköznapi nyelven „méltó életnek” nevezhetnénk. Czeslaw Milos lengyel filozófus azt írja, hogy, miközben a marxizmus szerint a vallás a nép ópiuma, az igazi ópiumot a magát ateizmusnak nevező legerőszakosabb vallási szekta jelenti, amely azt hirdeti, hogy: lévén, hogy a halál után a teljes semmi vár reánk, így aztán minden további nélkül lehet ebből a földi életből, ahogy Milos írja, „fizetés nélkül” távozni. Vagyis elkövethetsz bármilyen embertelenséget, galádságot, bűnt, élhetsz akármilyen hitvány élvezetekre épülő életet, nem tartozol semmilyen felelősséggel ezért senkinek. Már a búcsú-cédula nevű „globális megbocsátás-ipari művek” beüzemelése során gyanút kellett volna fognia az európai keresztény fehér embernek, de nem tette. Pedig a bűnnel szerzett pénzből „könnyen, gyorsan, olcsón” megvásárolni a feloldozást logikára épített tranzakciós sorozat leplezetlenül mutatta meg az „új rend” lényegét. Ám az európai ember nem fogott gyanút, sőt, önfeledten („lét-feledten”) vetette bele magát a fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyag-tömeg korlátlan szaporítására épülő új létmód gyönyörvényeibe. Szomorú ezzel számot vetni, de ez óta, minden ezzel szembeszegülni próbáló kísérlet rendre elbukott, és legfeljebb lassítani tudta a lepusztulást. Félreértés ne essék, nem szabad lebecsülnünk ezt sem, sőt! Támogatnunk kell akár a „nagy politika”, akár a hétköznapok mikro-szerkezetében átélhető egészséges „kis-politika” ellenszegülésének minden formáját, hozzon az bármilyen csekély eredményt. Ráadásul azt is látnunk kell, hogy a nyílt ellenszegülés biztos bukáshoz vezet, ezért szinte mindig a szó szoros értelmében a borotvaélen táncolva próbáljuk tenni, amit tehetünk, Reményik Sándor megrázó versének címével, és refrénjével szólva, ahogy lehet..

 

- Ön úgy látja, hogy a nemzeti újjászületés érdekében még abban az esetben is elképesztő áldozatokat kell hoznia az ország népének, ha sikerül is teljes egyetértést megteremteni a következő évtizedek során. A teljes egyetértés kialakítását szinte lehetetlenné teszi a külföldről felbérelt ötödik – nagyrészt média – hadoszlop. A hazai médiumokból pedig kirekesztették a tehetségeket. Hogyan szerveződhet meg mégis a túlélés nyilvánossága?

 

- Ha már szóba hoztam Reményik Sándort és az Ahogy lehet című megrázó erejű versét, megpróbálnék a vers belső szellemi logikáját, logikai építkezését követve válaszolni. Kik vagyunk mi? – teszi fel a kérdést Reményik, és a válasza szerint: Ó, nem az Alázat, csak a megalázottság fiai. Nemzedékek büszke hídfői közt görbülő ív, görnyedő átmenet. Majd csendes szomorúsággal ki is mondja a mindnyájunk által sejtett lényeget. Testvéreim, bizony nem élünk jól mi, nem apáinknak tetsző életet. De aki másképp tehetne helyünkben, az vesse reánk az első követ! Minden percünk kínzó kiegyezés: Ahogy lehet...Tehát az itt és most-ban élve csak az állandó, sokszor megalázó, ráadásul olykor még így is gyümölcstelen kiegyezés lehet részünk. A helyzet gyors és látványos javulására aligha van remény, a vers megszületése óta eltelt nyolcvankét év legalább is ezt látszik bizonyítani. Mindez, ahogy már említettem, és ahogy a kérdésében is benne foglaltatik, akkor is emberfeletti feladatok elé állítana minket, ha küzdelmünk az entrópikus hanyatlás megállítására egy alapvetően semleges szellemi térben zajlana, de ennek éppen az ellenkezője igaz. Minden eddiginél, sőt minden eddig elképzelhetőnél brutálisabb szellemi világdiktatúra uralkodik látszólag a „szabadság” nevében. Csakhogy ez a korlátlan pusztítás szabadságát jelenti, és még mélyebbre taszít minket ezen a lejtőn. A világ és benne hazánk általános állapotát tekintve küzdelmünk feltételei aligha fognak javulni az előttünk álló időkben. Hogy miben bízhatunk? Természetesen a Gondviselésben, a Gondviselés által megtestesülő egyetemes szeretet-energiákban. Abban hogy a magyarság által képviselt szellemi energiák valójában nem fogyatkoztak meg az elmúlt évszázadok során, hogy valójában most is az a bátor, büszke és méltóságteljes nép vagyunk, akik a pozsonyi csata és a Hunyadiak közötti tér-időkben voltunk. „Csak” annyi történt velünk, hogy ezek a megnevezhetetlen pusztító erők igyekeztek/igyekeznek megbénítani e szellemi energiáink mozgásba hozását. A Gondviselés tehát megsegít minket, de tudnunk kell, hogy a Gondviselés is csak a mi mély hitre épülő bátor és becsületes tetteinket keresztül tud megnyilvánulni. Vagyis a népi bölcsességgel szólva: segíts magadon, Isten is megsegít!

Ochlokrácia Európában

A könyvhétre jelent meg Salamon Konrád kötete: a Harad és elfogultság nélkül című könyv. Csődöt mondott a tömegdemokrácia Európában – vélekednek elemzők. Egy nagy országban a kormányvezető agresszív migránstömeget zúdít saját társadalmára. A földrész átfogó politikai szervezetét egy alkoholista vezeti, és a nemzetállamok választott kormányaitól el akarja venni a hatalom nagy részét, s azt egy senkik által nem választott bürokrácia kezébe adni. Salamon Konrád történész professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. június 11.

 

- Professzor úr, vannak, akik fölvetik, hogy a demokrácia valójában nem a nép uralma, hanem a csőcselék uralma. Noha a démosz az ógörögben a népet jelentette, vélhetően a proletár szó jelentése áll közelebb a csőcselékhez.   Vélhető-e, hogy nem téves szóértelmezés, hanem a mai európai politika minősége áll motívumként a demokrácia szó gyökerének új keresése mögött?

 

- Az ókori görögök az arisztokrácia (kiválóak uralma), illetve demokrácia (nép uralma) mellett beszéltek az ochlokráciáról, azaz a csőcselék uralmáról is. Lényegét tekintve ez utóbbi megvalósulását jelenti az euró-amerikai civilizációban finomkodva tömegdemokráciának nevezett állapot. A kommunista elméletben ugyan a proletár nem a csőcseléket jelenti, de a kommunista gyakorlatban – hasonlóan a másik két totális diktatúrához, fasizmus, nemzetiszocializmus – a csőcselékuralom valósult meg. Ezt a jelenséget nevezte Ortega spanyol gondolkodó a tömegek lázadásának. A demokráciákban pedig az általános választójog megvalósulásával olyan műveletlen (köztük erkölcsileg is kétes múltú) emberek tömegei kaptak választójogot, akik 

képtelenek voltak a politikai irányzatok, pártok közt eligazodni, s akiknek a szavazatát csak nagyon egyszerűen fogalmazott jelszavakkal, mindenekelőtt ígéretekkel lehetett elnyerni. Ezért a legfelkészültebb politikusok sem tehetik meg, hogy ne alkalmazkodjanak ezekhez a tömegigényekhez. S mivel az ilyen szavazókat az egyes politikusok lejáratásával lehet a legkönnyebben megnyerni, a szavazatszerzés érdekében általánossá váltak a gyűlöletkampányok. Ezek következtében kiéleződtek a társadalmak belső ellentétei, és a társadalmi együttműködés szinte lehetetlenné vált, ami a demokrácia jó és sikeres működését is lehetetlenné teszi. Diktatúrában ugyanis lehet erőszakkal kormányozni, de a demokrácia csak az együttmunkálkodásra való hajlandóságra épülhet. Ez azonban az utóbbi időkben egyre lehetetlenebb. Sőt immár a legrégibb demokráciákban annak is tanúi lehetünk, hogy a demokratikus választás után kisebbségben maradt pártok szavazói nem hajlandóak tudomásul venni a választás eredményét, és utcai tüntetésekkel, randalírozásokkal igyekeznek lehetetlenné  tenni, hogy a többséget kapott kormányzati erő hozzáláthasson programjának a választópolgárok „jóindulatú együttműködésére” támaszkodó megvalósításához. A tömegdemokrácia tehát hátat fordít a demokrácia legfontosabb intézményének, a titkos szavazásnak, és követeléseit utcai erőszakkal igyekszik megvalósítani. Ez a csőcselékuralom igazi arca.

- Egy nagy nyugat-európai ország vezetőjéről évek óta tudják, hogy hatalmas kárt okozott népének is, a kontinensnek is bődületes dilettantizmusával, „szelfis” bugyuta fényképezkedésével. Mégis ő a legesélyesebb arra, hogy hamarosan újraválasszák, hiszen még nála is alkalmatlanabbat állítottak versenybe vele. Elképzelhető-e, hogy a nyugat-európai tömegdemokráciát egy agyafúrt oligarchia manipulálja?

 

- A tömegdemokrácia a demokrácia kiüresedése, válsága. Ezt a válságot minden nemzetközi szervezet a maga javára igyekszik kihasználni. Különösen előnyös helyzetben van a nemzetközi tőke, amelynek működését a tömegdemokráciák nemhogy ellenőrizni, de átlátni is képtelenek. Messze vagyunk tehát azoktól az elképzelésektől, melyeket az 1956-os forradalom idején Mindszenty bíboros így fogalmazott meg: ”szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon…” A nyugat-európai tömegdemokráciák tehát olyan szétesett helyzetben vannak, hogy azokat már manipulálni sem kell. Jól mutatja ezt, hogy még a muzulmán hódítás ellen sem tud védekezni. Ebben természetesen szerepe van annak is, hogy a tömegek lázadása folytán olyan politikusok is az élre kerülhetnek, akik meg sem értik koruk alapvető kérdéseit, s a sajtójuk által elbutított tömegekhez hasonlóan fogalmuk sincs Európa végpusztulásának veszélyéről.

 

- Az Európa-ellenes – ám álságosan önmagát Európa krémjének füllentő – oligarchia hatalmas pénzzel és évtizedek alatt fölépített struktúrával rendelkezik. Hogyan tudja ezt a történelem süllyesztőjébe nyomni olyan valóban európai, nemzetközi civil szerveződés, amely pénzzel nem rendelkezik, ám hálózata folyamatosan bővül, és óriási szellemi fölényben van a pénzügyi oligarchia eltartottjaival szemben?

 

- A pusztulással csak azok szállhatnak szembe sikeresen, akik – Németh Lászlót idézve – meg tudják valósítani a minőség forradalmát. Mindenekelőtt feltárják a tényeket. Ennek érdekében felhagynak a politikailag korrektnek mondott, de inkább politikailag kreténnek nevezhető beszédmóddal. Visszaállítják jogaiba a demokráciát, amelynek első lépéseként választójogot csak bizonyos iskolai végzettséggel rendelkező és erkölcsileg feddhetetlen emberek kaphatnak. Biztosítják azt, hogy a múlt minden értékét – akár bal-, akár jobboldali – a társadalom tisztelettel ápolja. Erkölcsi megújulást hirdetnek, s felszámolják azt az öngyilkos helyzetet, amely a legtöbb emberrel elhitette, hogy jogai vannak, de kötelességei nincsenek. S mindennek alapja az új nemzedékek gondos, követelményekre épülő nevelése, hogy az iskolákat ne műveletlen és neveletlen fiatalok hagyják el.

Gyermektelen politikusok döntenek a jövőről

Tavaly a brit Sunday Times összeállítást közölt a gyerektelen politikusnőkről. Emanuel Macron franciaországi győzelme után immár nemsemlegesen lett téma az európai politikai vezetők gyerektelensége. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője is gyermektelen, Angela Merkel német kancellárnak sincs vér szerinti utóda. A migránsgyakorlatról, mely a kontinens jövőjét határozza meg, mégis ezek a politikusok hoznak döntéseket. Dúró Dórának, az Országgyűlés Kulturális Bizottsága jobbikos elnökének, háromgyermekes családanyának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. május 22.

-   Elnök asszony, mi állhat a mögött: immár a nyugati fősodratú sajtó is foglalkozik azzal, hogy a napokban lépett pozícióba az Európai Unió egyik nagyhatalmának gyermektelen elnöke Párizsban; az Unió másik nagyhatalmát régóta gyermektelen politikusnő vezeti Berlinben, sőt az európai uniós miniszterelnökök beosztottjaként is ezek főnökét, egyfajta cárt játszó brüsszeli bizottsági elnök is híján van vér szerinti utódnak, ugyanakkor ezek az emberek a földrész jövőjét meghatározó tömeges migráció ügyében feltűnően szélsőséges döntéseket hoznak?

- Ez a valóban aggasztó jelenség két dologról árulkodik leginkább: az egyik, hogy a politika nem segíti kellő hatékonysággal azt, hogy a családot és a munkát harmóniában tudják tartani akár a csúcsvezetők is, hiszen ezekből a példákból látszik, hogy azok jutnak ilyen magas pozícióba, akiknek nincs gyerekük. Ez sajnos nemcsak a politikára igaz, hanem a legtöbb munkahelyre, de mindegyik esetben felelőssége van a politikának. Másrészt összefügg a migrációval kapcsolatos álláspontjukkal is: akinek nincs gyermeke, óhatatlanul olyan döntéseket hoz, amelyeknél ez nem jelenik meg problémaként, így természetes számukra, hogy az európai lakosságot akár más kontinensről érkezőkkel helyettesítsék, nem kiemelt szempont számukra a családtámogatások bővítése sem. Számomra ez elfogadhatatlan, és családanyaként szerzett tapasztalataimat remekül tudom hasznosítani a döntések során is. A nagycsaládban megtanul az ember kezelni kényszerhelyzeteket, megtanul spontán döntéseket hozni, és egész szemléletét áthatja az a csoda, amit a gyereknevelés során nap mint nap megtapasztal. 

-  A német történelemben a múlt század első felében világtragédiát okozott egy gyermektelen politikus, idehaza a múlt század utolsó évtizedében privatizációs katasztrófában játszott szerepet egy szélsőséges, koalíciós miniszterelnök-helyettesként is emlegetett pártelnök, mindkét személy – noha vér szerinti utódaik nem voltak - populista módon gyermekekkel fényképeztették magukat. Elképzelhető-e a jövőben olyan választási etikai kódex, amely a polgárok ilyenfajta megtévesztését tiltja?

- Az, ha egy politikus ki szeretné fejezni, hogy fontosak számára a gyerekek, nem probléma, sőt... Azonban a hitelesség rendkívül fontos. Nem hiteles az olyan politikus, aki csak a népszerűség kedvéért készít pár, számára semmitmondó képet gyerekekkel, ha valódi elkötelezettség nincs benne a jövő generációk iránt, de ezt a választóknak kellene meglátniuk és figyelembe venniük. A folyamatok jelenleg inkább abba az irányba mutatnak, hogy egyre kevesebb gyermekük van a politikusoknak. Ugyanakkor változtatni kell azon a szemléleten, amit a gyereknevelésről gondol a társadalom: mindig csak a rózsaszín oldalát mutatjuk, és nem becsüljük kellőképpen az édesanyákat, akiknek bizony minden napjuk komoly erőfeszítést jelent.

Nem mondunk köszönetet nekik, amiért akár saját magukat is háttérbe szorítják azért, hogy utódainknak mindent megadjanak. A GDP-be is be kellene számítani azt a "láthatatlan munkát", melyet a szülők végeznek. Ideális esetben ezt meg is fizethetné az állam, ahogy az iskolákra is költ, hogy felnevelje a jövő adófizető dolgozóit.

-  A valóban sikeres politikusok közül Churchillnek öt, Margaret Thatchernek két, De Gaulle-nak három gyermeke volt, s ez a családi háttér egyáltalán nem korlátozta őket abban, hogy nemzetüknek megfelelő döntéseket hozzanak, hatásos politikát dolgozzanak ki és gyakoroljanak. Fontos-e, hogy a választópolgárok ebből a szempontból is mérlegeljék, kiket juttassanak társadalmi döntési lehetőségekhez?

- A gyerekek sok mindenre megtanítják az embert: arra, hogyan kell a másik embert saját magunk elé helyezni, és mindig türelemmel és odaadással fordulni feléjük. A szülők jellemzően több dologra is tudnak figyelni egyszerre, s aki családos, az jobban együtt is tud dolgozni másokkal, alkalmazkodóbb, toleránsabb lesz. Rendkívüli mértékben növeli az empátiát a gyermeknevelés, ezáltal egy gyermeke(ke)t nevelő politikus sokkal jobban rá tud hangolódni az egyes társadalmi problémákra, mint akinek nincsenek ilyen élményei nap mint nap. Nyilván sok szempont van, amit figyelembe kell venni, mert fontos a hozzáértés, a szorgalom, a tisztesség is, de most, amikor a magyarságnak és az egész kontinensnek nem pusztán az egyik, hanem konkrétan a legnagyobb problémája a népességfogyás, érdemes erre különös hangsúlyt fektetni. Hiszen ez már nemcsak nemzetpolitikai kérdés, hanem államháztartási is: ha nem változtatunk a katasztrofális demográfiai mutatókon, akkor előbb a nyugdíjrendszer, majd az egész társadalombiztosítás, végül maga a költségvetés összeomlása, államcsőd fenyeget. Ezt nem nagyon szeretik kimondani, még belátni sem azok a politikusok, akiknek nincsenek gyerekeik, így nagyon jogosak és aktuálisak ezek a kérdések, köszönöm a figyelemfelhívást.

Kép: MTVA

Balassi Célia-ciklusa románul

Elena Dumitru román költőnő Balassi Bálint Célia-ciklusát ültette át román nyelvre. A kötet a közelmúltban jelent meg Bukarestben. A román műfordító a Bukaresti Tudományegyetemen diákja volt Molnár Szabolcs irodalomtörténésznek, a Romániai Hungarológiai Társaság elnökének. A magyar professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. április 26.

 

- Professzor úr, miért fontos, hogy a XVI. századi Európa egyik költőóriásának néhány verse románul is olvasható, szavalható legyen a XXI. században?

 

- A román értelmiség körében a vers iránti érdeklődés a XXI. században sem csappant, a fiatalok pedig továbbra is kedvelik a szerelmes verseket. Balassi szerelmi lírájának  egy szeletét tartalmazó kétnyelvű kötettel  november végén a Hungarológiai Tanszék által rendezett konferencián ismerkedhettek meg a résztvevők. A Magyar Tudományos Akadémia által is támogatott rendezvény fő témája a kultúrát közvetítő műfordítás volt, ezen belül a magyar irodalom román nyelvre ültetése. Kerekasztal-beszélgetés során a résztvevők annak a lehetőségeit vitatták, hogy hogyan írjuk meg  a magyar irodalom történeteit románoknak románul. Ebben az utóbbi kérdéskörben példa értékű volt a frissen bemutatott könyvben Dumitru Elena Balassit értékelő tanulmánya. A miért fontos kérdésre könyvtárnyi anyag lenne. Román részről  tekintve legfontosabbnak vélem, hogy Balassi fordíthatósága a két irodalom aszinkronja miatti frusztráció oldását segíti,  és ez számunkra is fontos, mert a magyar kultúra befogadását könnyíti meg.

 - A Tanszék háttérintézménye, a Romániai Hungarológiai Társaság adta ki a Célia-ciklus kiváló fordítását. Hogyan csigázzák fel a bukaresti román értelmiség kíváncsiságát a friss román szellemi teljesítmény iránt? 

- A magyar és világirodalom iránt érdeklődő román olvasó már korábban is találkozott Balassi költészetével: 1965-ben jelent meg Bukarestben  a magyar irodalom antológiájának négy vaskos kötete (Antologia literaturii maghiare I-IV), amelyben  Al. Andrițoiu  sikerült fordításában olvasható A végek dícsérete, Borivóknak való, Darvaknak szól, Hogy Júliára talála.  1986-ban az Arte Poetice sorozat Renasterea kötetében a humanista poétika magyarországi befogadásáról írt tanulmányomban (Receptarea poeticii umaniste în cultura ungară. P: 571-612)  a reneszánsz Balassira hívtam fel a román olvasók figyelmét. Az egyetemünkön az etnográfia professzor kollégák  a legnagyobb tisztelettel emlegetik  a hallgatóiknak Balassit, aki a Mint sík mezőn csak egy  szál fa versének  megjelölt román nótájával  a reneszánsz kori román virágénekek meglétének legfőbb  korabeli írásos bizonyítékát adta.

Az egyre nagyobb sikernek örvendő régi zene-fesztiválok a román nagyközönség figyelmét a reneszánsz művészet és művelődés felé terelték. Az európai szerelmi énekek láncolatához lehet fűzni Balassi líráját, amelynek befogadására a jelek szerint a román fiatalok is nyitottak. Bizonyítja ezt a bukaresti  magyar kulturális központ, a Balassi Intézet által a költészet napján megrendezett könyvbemutató, ahol fiatal román színésznők adták elő  a frissen fordított Célia verseket népes román (diák)közönség előtt. Bukarest után tervezzük a kétnyelvű kötet háromszéki bemutatását is. Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába szívesen jönnek a fiatal román költők, van befogadó táboruk, így remélhető, hogy  a szerelmi versek fordítása is vonzani fogja őket.

 

- Fedezd fel saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Önök mit cselekednek azért, hogy a Bukarestben élő magyar fiatalok az eddiginél élesebb fényben lássák a költészetét annak a Balassinak, aki jó hamar lovakért járta Erdély földét nem nagy fáradság nélkül, sőt román irodalmi értékekkel is dolgozott?

 

- Az első kérdést magunkra fordítanám: miért fontos?   Ma, amikor a gyökereinket nyesegetik, Heltai, Balassi, Zrínyi, Csokonai adnak erőt a szórványban magyarnak maradáshoz. A Tanszéken kívül is, a bukaresti Petőfi Házban a korábbi években számos előadást tartottunk bemutatva a magyar irodalom kincseit, köztük Balassi életművét. Ott és a Calvineum Koós Ferenc köri előadásain igyekeztünk pótolni mindazt, amit az előző rendszer tiltásai miatt elmulasztottunk. Szerencsére a magyar diákok már az iskolában megismerkedhetnek többek között Balassi életművével, akinek néhány fiatalokat is megragadó verse a líceumi tantervben is szerepel.  Kétnyelvű a  kiadás – így magyar fiatalok, diákok is élvezhetik ezt a lírát, a kiegészítő tanulmány pedig közelebb viszi őket régi irodalmunk gyöngyszemeihez.  Balassi megszerettetése Bukarestben vagy másutt elsősorban a tanártól függ. Nemcsak remélem, hanem biztos vagyok benne, hogy egykori magyar diákjaink, mai magyar irodalomtanárok szerte az országban a fiatalok szívébe tudják ültetni ezt a gyönyörű lírát, amiképpen -  lám -  a román egyetemi hallgatónk, Elena Dumitru nemcsak szívébe zárta Balassit, de sugározza is a költő iránti szeretetét.

Kaiser László: Németh László Kassák Lajosról

„Kassák tehetsége okosabb, mint szándékai. Aki egy osztály írója akart lenni, az élet írója lett. Ez a tehetség talán még odakényszeríti őt a művészet legérdemesebb tárgya: az egyéni titkok elé" – írja Németh László egy könyvkritikában. A kassáki összművészeti törekvések újjászületése a magyar avantgárd „frontjain", az e(x)kszpanzió mozgalomban 1989–2017 között címmel tart tanácskozást a Magyar Írószövetség Kassák Lajos születésének 130 évfordulóján. A szimpóziumon Kaiser László irodalmár tart előadást Németh László Kassák Lajosról címmel. Kaiser Lászlónak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. április 20.

 

– Kaiser úr, Kassák Angyalföldről írt regényéről Németh Lászlónak az jutott eszébe, hogy „a pszichológiai hibák egy résziért ép ez a szocialista elfogultság a felelős. A regény a csavargó proletáriátus felől halad a szervezett proletáriátus felé. Nem az én hibám, hogy a csavargók ebben a regényben rokonszenvesebbek, mint az öntudatosak". Úgy sejlik, Némethben ambivalencia alakult ki Kassák iránt. Ma, 2017-ben ennek mi a jelentősége?

 

– Hihetetlen gazdag egyéniségekben és életművekben a XX. század húszas-harmincas éveinek irodalma. Az avantgárdtól a Nyugat nagyjain, a népi írókon át a baloldalinak is nevezhető írókig, de még a konzervatív oldal is fölmutatott nagyokat, nem beszélve a magányos óriásokról. Közülük is kiemelkedik Németh László és Kassák Lajos, nem csupán tehetségük, szerteágazó működésük és kivételesen hatalmas életművük okán, hanem azért is, mert mindkét alkotó élete is példa volt a maga idejében – más-más módon természetesen – és persze ma is, abban az értelemben föltétlenül, hogy milyen erővel és ragaszkodással járták művészi útjukat. És közben bár tudtak egymásról, éppen a más művészi parcellázás miatt kevésbé respektálták egymást. Pedig mindkét nagy alkotó egyszerre volt képes föltárni az egyén hihetetlen pszichológiai mélységeit és összetettségét, s mind a ketten társadalomjavító szándékkal is hoztak létre értékes műveket. Németh az utóbbi szempontból kevésnek tartotta az avantgárdot, ahogy az „osztályírót” is. Respektálta Kassák tehetségét, az alulról fölkerült író teljesítményét, de többet és mást várt tőle, nem azt hozta, amit Németh a maga eszménye és önmaga, valamint nemzedéktársai számára megfogalmazott korparancs szerint kívánt. 1970-ben Németh László már óvatosabban fogalmazott. Az avantgárdtól írta: „Amit ennyien csinálnak, abban kell lenni valami jónak.” S magát jellemezve: „Én az avantgardizmust kihagytam belső fejlődésemből.” Hát ezért is voltak fenntartásai Kassákkal szemben, de ez nyilván árnyalja, de nem kicsinyíti Németh nagyságát.

 

– Egy másik regény ügyében Németh László egyfajta erőltetett politikai elfogultsággal vádolja Kassákot, írván: „annyira talán mégsem árasztották el a szocialista írótábort a mindenkit túlharsogó sznobok, hogy Kassák Lajosnak is bizonyítani kelljen elvhűségét s annyira talán még a kritikusnak is szabad képviselnie az irodalmi szempontot, hogy egy kiváló író gyengébb műve fölött  

az író első hűségére: az önmagunkban kialakult igazság iránti felelősségre figyelmeztessen". Vélhetően mennyire hatottak Kassákra ezek az írótársi figyelmeztetések?

– Kassák öntörvényű, konok, művész – és mélyen erkölcsös ember volt. Egyébként Németh László is! De: más emberi és művészi alkat, és más irodalmi eszmény. De a mű erőssége, esztétikuma nem ezen múlik. Vegyük úgy, némi túlzással, hogy Kassák elfogult volt balról, Németh pedig jobbról. És akkor mi van? A megszületett mű és alkotás értéke nem ezen múlik. Kassák költészetével a legnagyobbak között van, miként Németh László a prózájával. Kassák prózája messze nem olyan erős (az Egy ember élete kivételével), mint költészete, Németh László pedig zseniális kortársi meglátása mellett alábecsülte József Attilát (és Kassákot) és túlbecsülte, az amúgy igen tehetséges Gulyás Pált. Van ilyen! Tolsztoj nem szerette Shakespeare-t. Mindegy. Az óriások akkor is óriások!

 

– Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Miért fontos a mai magyar fiataloknak belepillantani a múlt század második negyedének irodalmi küzdelmeibe, mi az a szellemi érték, amely a jövőformáláshoz ma támpontot ad?

 

– Ahogy már rögzítettem: hatalmas alkotók kora volt ez! Hatalmas értékek születtek. Már ezért is érdemes velük, ezzel a korszakkal foglalkozni. Mondhatnám: egy magyar értelmiséginek ismerni kell! Éppen azért mert sokszínű, netán ellentmondásos. De hát mibe futott ez a kor? A II. világháborúba, aztán tudjuk, hogy hová… És itt vagyunk a mánál. Kedvez a mai kor súlyos egyéniségeknek, a kemény munkának, a elengedhetetlenül megszerezni való műveltségnek? Félek, kevésbé, ahogy kéne. A múlt század második felének nagyjai hihetetlenül sokat mondanak nekünk, az olvasás élményén és gyönyörűségén túl…

Képek: nemethlaszlo.hu; kassakmuzeum.hu

"Lénai" Valdemár, a német ügynök

Egy évszázada vonat robogott Svájcból Oroszországba: az éppen világháborút vívó Németország katonai titkosszolgálata -  Erich Ludendorff generális égisze alatt – Uljanovot (Lenint) és még harminchárom ügynököt a zürichi emigrációból Petrográdba vezényelte, élve az ideiglenes kormány által tavasszal elrendelt általános amnesztia lehetőségével. Salamon Kondrád történész professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. április 18.

 

- Professzor úr, a "Lénai" fedőnevű Uljanov ügynök elszabadult hajóágyúként túlteljesítette a német hírszerzés vélhetően legvadabb reményeit is. A cárt ekkorra már takarékra állító orosz "demokrácia", megörökölve az Ohrana titkosrendőreit, miért nem tudott védekezni a németek által átdobott főügynök rohama ellen?

 

- A demokrata forradalmárok azért nem tudtak idejében és hatékonyan fellépni politikai ellenfeleikkel szemben, mert úgy gondolták, hogy a szólás-, gyülekezés- és szervezkedés szabadsága mindenkit megillet, tehát a legszélsőségesebb politikai ellenfeleiket is. Ugyanakkor forradalmi lelkesedésükben megfosztották magukat a megdöntött hatalom rendfenntartó erőitől. A februári forradalom győzelme (1917. március 12.) után megalakult Ideiglenes Kormány ugyanis feloszlatta a rendőrséget és „népi milíciákat” szervezett a helyébe, amelyek részben szakszerűtlenek voltak, másrészt viszont ezekbe is beépülhettek a kormány bolsevik ellenfelei.

 

- Miért nem lehetett a friss demokráciára jobban támaszkodni?

 

- A friss demokráciára lehet támaszkodni, de ha nagyon kiélezettek a társadalmi ellentétek, akkor az elégedetlen embereket a szélsőséges baloldali erők könnyen fel tudják heccelni. Az orosz demokratikus erők legjelentősebb pártjai, az Alkotmányos Demokraták (Kadetok), a Szociáldemokraták (mensevikek) és a parasztpártiak (eszerek), akik meghatározták az ideiglenes kormány, a két utóbbi pedig a megalakuló szovjetek tevékenységét, s a forradalom megmentése érdekében 1917 májusában egy nagykoalíciót alkottak. A parlamentáris demokrácia megteremtése érdekében alkotmányra volt szükség, amit csak az alkotmányozó nemzetgyűlés fogadhat el. Ugyanakkor nem volt megfelelő választójogi törvény sem, amelynek alapján gyorsan meg lehetett volna választani a nemzetgyűlési képviselőket. Tehát „kerülő úton”, de a társadalom nagy többségének támogatásával választójogi törvényt kellett alkotni. Ezért Moszkvában augusztus végén egy állami tanácskozást rendeztek, majd szeptemberben összehívták az ország minden részéből megválasztott Oroszországi Demokratikus Tanácsot, ami egy 555 tagból álló elő-parlamentet választott. Így elkészülhetett a választójogi törvény, sőt a demokrácia megerősítése érdekében szeptember közepén kikiáltották az Orosz Köztársaságot.  Mindez azonban sok  időt vett igénybe, s a bolsevikok, akik mind 1917 júniusában az első országos szovjetkongresszuson, mind a szeptemberi demokratikus tanácsban csak a küldöttek 10%-át

adhatták, felelőtlen ígéreteikkel egyre nagyobb tömegbefolyásra tettek szert, és szeptemberben elhatározták a fegyveres felkelés előkészítését. Döntésüket mindenekelőtt az indokolta, hogy ne kerülhessen sor a november 25-ére kiírt alkotmányozó nemzetgyűlési választásra, amelyen nem tudtak volna többséget szerezni.

 

- A koppenhágai német követ 1917 derekán azt táviratozta a német vezetőségnek: „Feltétlenül arra kell törekednünk, hogy Oroszországban a lehető legnagyobb káoszt teremtsük (…) akkor a forradalom elkerülhetetlenné válik és olyan formákat ölt, amelyek szétzúzzák az orosz állam stabilitását”. Véletlen-e a mai magyarországi állapotokra való áthallás? Ilyen tartalmú rejtjelezett táviratok cikázhatnak-e ma óceánon innen és túl, ezúttal nem Moszkvára, hanem Budapestre vonatkozólag?

 

- Az idézet jól mutatja, hogy a bolsevikok a belső elégedetlenség mellett külföldi segítségre is támaszkodhattak. Ugyanakkor azt se felejtsük, hogy a németek ugyan pillanatnyi sikert értek el, de hosszú távon elősegítették a szovjet kommunista birodalom kialakulását, amely mind nekik, mind Európának és a világnak nagyon sok szenvedést okozott. A „külföldi beavatkozásokkal” tehát bánjunk óvatosan. Hazánkról szólva pedig: ha egy kormány nem veszti el kapcsolatát a valósággal, akkor meg tudja tartani a társadalom döntő többségének a bizalmát. Ez esetben pedig nem sok vizet zavar, hogy ki kinek mit táviratoz. Sajnos a magyar társadalom a legmegosztottabbak egyike, amelyet másokénál nagyobb ellentétek feszítenek. Ezért nálunk a leges legkörültekintőbb kormányzásra van szükség, azaz nem a politikai ellenfél legyőzésére kell törekedni, hanem a vele való szótértésre, még abban az esetben is, ha ez reménytelen.

Kép: Uljanov parókában - canadahun.com

Homlokráncolás és csend

Méltató sorok Vitéz Ferenc novellás kötetéről

Átgondolt, okos kötetet rakott össze Vitéz Ferenc, amilyen átgondolt, okos a szerző maga is.

Mert Vitéz mindig kitalál valamit, legfőképpen formai kereteit tágítja versben, könyvformában, tanításaiban és tanulmányaiban. Sokat jár kiállításokra, így ír is róluk, s aki koncertekre, színházi előadásokra, kiállításokra fókuszál és elmélyülten elemzi a produktumokat, önmaga is átváltozik, s Istentől kapott tehetsége átlényegül, lényeges értékeket teremt.

Legújabb formatalálmánya az a 12x16 centiméteres kötet, amelybe 16 novellát helyezett el, egy 12 fodros felhő díszítette kék fedéllel cifrázta, majd a hátsó borítóra odaillesztette Pálfy István(Pityu) Éjszakai buszjárat című festményét, rajta kicsi miniatűr busz tülköl 4 lábú ördög képében, nyolc ablakkal, 4 utassal, s kinéz a szemlélő olvasóra egy kék-fehér foltos kecske, alatta lábnyom-lenyomatok.

Vitéz lenyomatai maradandóak, mint a festmény-választása, mint az első borító fodrocskái. És a novellafüzér formás, fontos(kapitális) kötete is azzá válik az olvasó kezében, zsebében, mit a Kapitális nyomdában készített.

 

Két megálló között elolvasható fejezetekből áll a Busznovellák. Kényelmes és kézzel fogható, valami olyan egyszerűséggel kezelhető, mint egy buszjegy vagy bérlet, ami előkapható a legagresszívebb és legrejtőzködőbb ellenőr „támadása” esetén is. Aztán gond nélkül elsüllyeszthető farzsebbe, belső zsebbe vagy éppen el sem kell rejteni, elejteni sem lehet, mert súlya 10 deka, de ha kiesik is egy nagyobb fékezésnél, fájdalmat nem okoz, nagyobb ijedtséget nem kelt. Felkelti az érdeklődését annak, aki karcsú könyvet szeretne útjai kísérőjeként választani.

Ezzel a méret- elemzéssel már az első novella kellős közepében vagyunk, ott, ahol egy tanárember, aki minden fejezet főszereplője, a legelemibb feladatát próbálja ellátni: megvakarni orra tövét, de mert keze foglalt és fél elengedni a kapaszkodót, hatalmas dilemmát él át.

Éppen ezért nagyszerű ez a kötet-méret, mert ez egy pillanat alatt elrejthető és már vakarható az orra töve a viszkető embernek. De használható viszketés és viszketegség ápolására, s ha úgy hozza a sors, elejthető, senkiben sérülést nem okoz, nem kell félni a beperléstől, mely ma terjedő kórsága az emberiségnek.

Úgy vannak hát összerakva, megírva a tanár utazásai, hogy két megálló között elolvashatóak legyenek, ülve, állva, lépcsőn szorongva, kellő betűméretben, hogy  a szemüveget se kelljen elvenni. Félhomályban is áttekintheti az oldalakat az utazó személy.

 

Nincs fel-rávezető a Busznovellák előtt, nincs méltatás, mindössze egy száraz tartalomjegyzék zárja a 84 oldalt. Puritán, mint a téma és a főszereplő maga, mint egy busz, ami csak egy eszköz arra, hogy eljusson utasa egyik helyről a másikra. Észre sem vesszük ülve vagy lógva valami fogódzkodón, hogy mennyi téma hever egy zárt térben. Ezt ragadja  meg Vitéz és értékes szemlélet átalakítást végez olvasóján, azon, aki még utazik a csuklóson, esetleg egy távolságin, vagy éppen egy négykerekűn, ha  már levedlette magáról a tömegközlekedési formát és elszeparált, halálra beüzemelt autóján száguld vagy baktat tova.

 

Magányos utasok vagyunk mindnyájan egy városban, de a helyközi küzdelmekben is. Ily módon beazonosítható személyeket szemléltet a tanár alakjával Vitéz, hisz aki fellapozza  a novellafüzért, azonosul az ingerszegény környezetével, s rádöbben eközben, hogy mit veszített évtizedes sodródásában. Mert az író a legelemibb részletekre fókuszál, s azokból eseménysort fabrikál.

Az első novellában például egy egészen banális emberi pillanatot nagyít fel: mi történik akkor, ha az embernek viszketni kezd az orra töve, de minden keze foglalt és ráadásul a busz össze-vissza zötyög, s még ismerősök, tanítványok is nézik minden mozdulatát.

Lehet, hogy nem is nézi senki, de az emberöltőnyi idő kitermeli az emberben azt a kényszerképzetet, hogy a reflektorfényben kinagyítódik minden mozdulata, amire lecsap valaki. A kisember celebreakció-pódiuma alakult meg, mint egy új vallás ebben a média mozgalom kisország nagy dilemmái időkévében.

 

A második novella egy Jóska nevű útitárs kurta történetét dolgozza fel, amikor 1952-ben be kellett ugrania mozigépésznek, mert a főgépész leitta magát, ebből nagy kavalkád lett, eltört az Internacionálét hordozó bakelit lemez és ő kénytelen volt menteni a helyzetet a Himnusszal. Helyzetkomikum ez a javából, a bűnbakképzés mechanizmusával, ahol az egyetlen elv: következetes megfelelés kényszere. Ketrecharcos eszme-időkre emlékezünk a sorok olvastán

A harmadik novella  művészi érvelés amellett, hogy a megítélés mennyire téves is lehet, ha a külsőségében konszolidált tanár-létezésünkben  valamit csúnyának bélyegzünk, s a szemlélő egyén hajthatatlanul polemizál a maga szubjektívtüzes modorában, míg a másik póluson feltűnik egy elegáns szépség és átölelve viszi tovább a fölfedezett, de már stigmázott „csúnya” embert. Emberien szép történet ez is, érzékletes és kijózanító erejű.

 

A negyedik novellában Vitéz az abszurditásig fokozza a megélhető élményt, holott karnyújtásnyira valóságos is lehet, hogy egy utastárs, ebben az esetben egy szép nő lehányja azt, aki szemben ül vele. Ismét talál az író egy ingerszegénynek nevezett zárt térben egy abszurditásig feszíthető történetet, amelyben a tanár tovább alkot, állandó elmélyüléseit fokozandó: magára maradva a betegség lehetséges diagnózisait keresgéli. Vitéz alkotói nyugalmában így érlelődik egy újabb remekmű…

 

Az ötödik novella totális feloldozás és feloldódás nevetésben, egy megismételt mindenki-történésben: mi történik akkor, ha valakit a hasmenés egy lassan kanyargó buszon ér el? Ez igazi helyzetkomikum, csaknem kabaré, de lehetne az is, ahogyan egy kisember tálcán kínálja a lehetőséget, és Vitéz csaknem mítosszá emeli  buszon utazó tanár apró történeteit. Ez a látszólag nemlét-lét etalonná válik, s választási lehetőséget kínál: maradsz örök elégedetlenkedő, ahonnan nincs visszatérés, vagy egy ilyen példaciklust átolvasva a magad felismerésében elismered: nem vagy halálra ítélt, s van élet az eddig megismerteken túl is.

 

A hatodik novella bizonyító erejű Vitéz alkotó munkásságára: nagyszerű dramaturgiai érzékkel vált át a vidámról, abszurdról a legkomolyabb lélekháborúra, amit bizonyít A húszforintos novellája, mellyel egy soha le nem záródó folyamatot nyit, hiszen ha nem e köntösben, akkor valami hasonlóban  éljük végig ezt a földi létet mindahányan.

Kant definíciója szerint: általában szép az, ami érdek nélkül tetszik. Ez az írás is ilyen, de a többit is mellé lehet emelni, mert ez az érzéki - és nem intellektuális- tetszés az, amely a novellafüzért jellemzi.

 

A hetedik novella egy  ünnepelt távolugróról szól, maga a tanárról, mely gyötrelmes csendekből, szünetekből, hosszú hideg csendekből és a repülés boldogságából áll egybe. Olyan embervilág részletet mutat be meggyőzően, amely rezonál az olvasóban. Valóságos tréninget folytat Vitéz, határtalanul fontos lélektani részleteket mutat be, sebet gyógyító történetet.

 

A nyolcadik novella azonosulás-kísérlet egy egérrel, egy szürke, serdülő korú háziegérrel, aki ügyesen mozog az úton, minden vízszintes teret ügyesen ural, de közben nem vesz tudomást a függőleges létezésről, amelyben ott keringenek a sasok. Szimbolikus novella ez, s nem rejti el Vitéz a földi filozófiája tanulságát: az erőfeszítéseink jutalma nem mindig a nyugalom…szomorú dolog egérnek lenni, de a bagolyféle szerepére soha nem vágyott. Valamiféle heroikus , ellenállhatatlan sóvárgást fogalmaz meg a földi haladók szimbólumán, a tanár személyén át Vitéz:átlépni a mindennapi korlátokon, s úgy helyt állni, ahogyan az Isten megteremtett minket.

 

A kilencedik novella a tanár személyét beáldozva egy büszke világról szól, egy előérzetes hazugságrealizmusról, mely működik egyre erősödő amplitúdókkal, mely vérből van gyúrva. A korszaknak aktuális részleteiben vagyunk, az előítélet apró sarkaiban ugyan, de egy működő társadalmi válság-valóságnál. Egy süketnéma pár öröménél, konfliktusánál, amely nem a tökéletesnek gondolt világ szabályai szerint létezik, lélegzik. Megszégyenítően őszinte írói megnyilatkozás vendégei vagyunk e képben.

 

A tízedik novella megrázó jelenetében megfürdeti olvasóit Vitéz. Valakinek a halálából formál novellát, valakiéről, akinek tragédiája átnedvesíti az olvasó gondolatait is, ahogyan a tanár, úgy ő is a felkészületlenség állapotáról kezd gondolkodni: Még nem is élt, hiába élte át a keleten kis halálnak hívott álmokban beteljesületlen vágyait. Attól félt, hogy nem lesz ideje három vagy négy sort sem ideje leírni, mielőtt meghalna, hogy elmulasztotta a gyümölcsfák virágzását megfigyelni. Meghalunk mind, egyedül halunk meg, hiába vesznek körül emberek. Hiába szerettek…..Lehet, hogy ez a halott azt álmodja, hogy él.

 

A tizenegyedik novella lenyűgöző egyszerűsége alatt mély lélektani, felfokozott feszültség, személyes élmény születik, a tanár megálmodott álma, hogy: elismerjék és feltétel nélkül szeressék a tanítványok. A kegyelmi állapot közelében minden modorosság nélkül érkezik hozzá a tanítványok vallomása: a jövőnket a tanár úrban látjuk! Gyönyörű álom megvalósulása ez, a pedagógus Vitéz életélménye és álma is: Mégis sikerült volna? Nem volt hiába az álma, hogy a kötelező tananyagon túl mást is adjon a gyerekeknek? Az író összesűrített energiával átnyújtja e novellában a papírt, amely holtig érvényes.

 

A tizenkettedik novella nemzeti sorskérdésre nyit ablakot. Tizenegy novellában nem volt politika, sem ráutaló nemzettörténeti kérdés. Szösszenet-életünk eltörpül a sorstragédiák árnyékában. Felüdítő volt, hogy kiszakadhatott az olvasó a napi politika szorításából. De Vitéz Ferenc nem az a férfi jellem, aki elengedne bennünket nagy szünetre úgy, hogy ne csavarjon be egy körtét a sorstragédiára világító lámpába. A tanár személye most válik teljessé, sok botladozás és rácsodálkozás mögött egy mély nemzettudattal megáldott ember lakozik, aki buszozgat, le-felszáll, a busz mítoszát teremti meg, de több ő ennél, teljességgel magyar, Trianon fájdalmával megy megállótól megállóig, majd az iskolába és vissza. A Magyar fájdalom szobra az ő vallomása. Sok aljasság van a világban hazugságból, vérből gyúrva, senki sem kérte, hogy kötelességből beszéljen a Nagy Trianon-palotában lepecsételt jövőnkről, senki sem kérte, de ő az igazság kimondására szerződött, hát dolgozatot írat belőle…

 

Vitéz Ferenc annak érzékelésére vállalkozott, hogy egy figurán keresztül bemutasson több tucat helyszínt, hogy átéljük hősével a kálváriáit, s ráismerjünk arra, hogy a magány az mindenütt magány. A nagyvárosban is. A buszon és a megállókban is. Így kerekedik ki a Busz mítosza, afféle helytörténeti létérzet, s a Magány mítosza.

Egy kisember hétköznapjai!- ezt a témát választja az író, s úgy bontogatja le a leveleket a napi reggeltől-éjfélig hagymáról, hogy létünk apró, elfedett és sérült részletei tűnjenek fel újra és újra. Tálcán kínálkozó lehetőséggel játszik, velünk, szösszenet-létünkkel, miközben felismerésére jutunk: van élet a politikai buldózer-jelenen kívül is, csak figyeljünk oda miniatűr világunkra is.

Busz-Magyarország pedig létezik, ami kiderül Vitéz tolla és fantáziája nyomán, s benne szóló-szonáta létezésben forgolódunk. Szemben állhatunk a csürhe-erkölccsel, de szóló-szonáta létünket képtelenek vagyunk feldolgozni. Befalazott, korlátolt lények módjára mozgunk, szólítunk meg embereket a nem tudom miféle időben, mert azt nem mondták meg, hogy miféle időben aludtunk eddig. Ezért is hajlik vissza ez a kötet az első képhez és szimbolizálja: bezárt kör a létezésünk, a kisferenc létünk, a végtelenségig leegyszerűsített lehetőségünk. Amely azzal vette kezdetét, amikor  elfogadtuk, hogy káprázatos felhők mögé bújjunk.

(Vitéz Ferenc: Busznovella, 2017. Kapitális Kiadó, Debrecen)

Szíki Károly

Kép: civil.debrecen.hu/Varga György

Vitéz Ferenc

Egyperces esszé a Présház Hírportálnak

Mostanában az foglalkoztat, hogyan élhetném túl saját halálomat.

Mi másról is szólhatna a művészet, mint az életről?! S ha az élettel foglalkozunk, elkerülhetetlen, hogy a két végtelenséggel találjuk szembe magunkat, amelyből az élet kiszakít magának egy darabot. Melyet ajándékba kaptunk.

Nehezen tudom elfogadni, hogy korlátozva vagyok az életlehetőségeimben. Úgy érzem, nem hiába kaptam az életet. Hogy van dolgom itt, a földön. S a haláltól azért félek, mert elönt a rettenet, hogy nem tudom teljesíteni a feladatomat. Hogy adósságot hagyok magam után. Paul Valéry példája lebeg a szemem előtt, akinek a halálos ágyán ez az utolsó mondat hagyta el az ajkát: „Megtettem, amit tudtam.”

Persze, ehhez legelőbb azt kellene tisztázni, hogy mi a tennivaló. Ebben is vannak még hiányosságaim. Felnevelni a lányaimat, tanítani, versben vagy prózában kimondani mások helyett azt, amelyre ők nem ismerik a megfelelő szavakat; s boldognak lenni úgy, hogy boldoggá teszek másokat (legalábbis enyhítem a boldogtalanságukat). De van valami más is. Konfirmációs áldásként Pál apostol Timóteushoz írott első leveléből a következő igét kaptam falusi lelkipásztoromtól: „Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hivattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.” (1Tim 6, 12)

Van tehát egy harcom: a hit harca. Ezzel küzdök én mostanában is. Olykor meggyengülök a hitben, mellékutakon csatangolok, poklokat járok. Talán a pokoljárás is benne van a harcban. No, de hiába törekszik valaki, hogy a neve az Élet könyvébe kerüljön, ezért nem lehet elég áldozatot hozni, mert ingyen, kegyelemből kerül oda a neve. A hangoztatott áldozatok helyett az alázat ér többet. Az is foglalkoztat tehát, hogyan lehetek alázatosabb. Félre kell tennem a büszkeséget, nem kell azzal foglalkozni, ki hogyan dicséri meg mindazt, amit tettem.

Mert nekem csak a dolgomat kell tenni. Így aztán bizonyára túlélhetem a saját halálomat. Nem a könyvekben, amit írtam – én soha nem a jövőnek írok, nem foglalkoztat, hogy majd egyszer; nem vagyok meg nem értett géniusz, hiszen géniusz sem vagyok, noha a szellemi életet jó pillanataimban fontosabbnak gondolom a testinél.

Folyamatosan őrlődöm a percek és a végtelenség között. Tudom, hogy nincs idő, mármint az idő nem létezik. Csak távolság van. Mostanában az foglalkoztat, hogyan tudnám – ha nem is legyőzni, de – csökkenteni a távolságot. A Teremtő és a közöttem lévő távolságot. Amikor írok, amikor tanítok, amikor szeretek, azokban a percekben ez a távolság szinte nem is létezik. Távolság csak akkor van, amikor félek. Úgy tudom legyőzni tehát a saját halálomat, ha megtanulok nem félni. Ehhez – akár az irodalom eszközeivel, a cselekedetté váló szavakkal is – „a hitnek szép harcát” kell megharcolnom. (De talán nem hiába hívnak Vitéznek…)

Évszázadnyi élet veszélyes világban

Évszázadot ölel át Wonke Rezső új filmje. Az alkotás a 102. évében levő vitéz békei Koós Ottó portréja. Bécsben született, majd Pozsony. A Párizs környéki békekötések után kizsuppolják  a családot Pozsonyból, csonka Magyarországra. Katona család fia, 1938-ban fejezi be a Ludovikát. Frontszolgálatra küldik, megsebesül. Öccsét a Don-kanyarban ölik meg az oroszok, édesanyját menekülés közben gyilkolják meg. Gulág:12 év. Majd hazatérte után másfél év budapesti börtön. Ezt követően a rendszerváltásig nyomor, segédmunka. Mindamellett autóját ma is maga vezeti, amikor mennek a Balatonra. Wonke Rezső rendezőnek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. március 21.

 

- Rendező úr, nemrég hangzott el egy politikusi beszédben, hogy a baloldali bűnöket mind a mai napig titkolni igyekeznek Európában. Kellett-e civil kurázsi ahhoz, hogy egy gulágviselt, a baloldali diktatúra alatt végig kirekesztett ludovikás magyar katonatisztről alkosson filmet?

 

- Bár civil, polgári családban nőttem fel sok idős rokonnal, akik között  volt olyan Ludovikát végzett tiszt, aki a katonai ellenállásban vett részt a nyilas időkben, így  a valódi értékek soha nem voltak kétségesek számomra. Felnőttként baráti  tisztelettel néztem fel, egy másik idős katonára, Damó Elemérre, aki régi katonacsalád fiaként a királyiban, majd '45 után az új hadseregben szolgált tovább. Nagy tárgyi tudás,  hazaszeretet, elegancia jellemezte. Kilencven évesen is részt vett rendezvényeken, és a magyaron kívül remekül beszélt németül, és "hála a keleti frontnak" oroszul.

 Az én nemzedékem egy része Sára Sándor dokumentumfilmjein nőtt fel, szocializálódott, így szinte magától értetődő volt, hogy amikor 2010-ben a Zrínyi Katonai Filmstúdió vezetője lettem és lehetőségem volt közelebbről megismerkedni több hányatott sorsú emberrel, akik végigjárták a háború és a Gulágok poklát. Dr. Kecskeméthy Klára ezredes asszony, aki szívvel lélekkel támogatja a még élő öreg katonákat, nagy segítségünkre volt. Nem mindenki és nem minden esetben támogatta munkánkat. Rendkívül fontosnak tartom, de ennek természetesnek kellene lennie, hogy a ma még élő "emlékezőkkel" ha nem is portréfilmet forgassunk, de életútjukat, dokumentumaikat, tárgyi emlékeiket megörökítsük, amíg lehet. Vitéz békei Koós Ottóval is így ismerkedtem meg. Szálfaegyenes, kemény tartású  igazi úr. Szerény, csendes ember,  szörnyű hányatott sorsa ellenére, soha egy rossz szót nem mondott fogva tartóira, azokra, akik szörnyűvé tették életét. Rövidebb interjút készítettünk korábban vele. 2016-ban, a Gulág-évforduló alkalmából kiírt filmes pályázaton nyertünk lehetőséget, hogy egy hosszabb, egyórás filmet készítsünk vele. Így született meg a "Sose akartam más lenni, mint katona" című portréfilm, melyet Pásztor Zoltán szerkesztő riporterrel és barátaimmal forgattunk. Békei Koós Ottót orosz fogságba esve katonái kérték, vegye le tiszti rangjelzését, hogy ne nehezítse a rá váró szenvedéseket, mire azt mondta, "Fiaim, ha az előnyeit élveztem, a hátrányát is viselnem kell." Egyik másik  jellemző mondata  a filmben, amikor 12 évi Gulág után hazájába visszatérve természetesen börtönbe zárták, fogva tartói kérdésére, van-e kérése, a válasza az volt "vigyenek vissza a Szovjetunióba, mert ott legalább néha-néha kaptam levelet otthonról" . Meghatódva, de büszkén azzal fejezte be a filmet, ha újra kezdené, ugyanígy tenne mindent, megvédené katonáit és megmaradna magyarnak. A filmben megszólal, a hosszú várakozásról, a 12 évi távoli jegyességről, mesél Ottó bácsi felesége. A kort, a második világháborút és az azt követő időszakot Sára Sándor filmrendező, Szakály Sándor, Bognár Zalán, Stark Tamás történészek és Kecskeméthy Klára professzor asszony mutatják be. Narrátor Mécs Károly, és két verssel közreműködött Csernák János színművész..

- A filmben a főhősön kívül megszólal felesége, aki sajnos azóta elhunyt. Szavai érzékletessé teszik  az egy évszázadot átölelő életrajzot. Miért fontos a művet a mai tízen- és huszonéveseknek megtekinteni?

 

- Két másik, nagyobb lélegzetű első, illetve második világháborús filmnek voltam fő-, illetve társrendezője, a "Kereszthegy"-nek és a"Halhatalanok"-nak. Abban a furcsán alakuló huszonegyedik században, ahol az út- és valódi iránymutatók megszűnnek, a hagyományos emberi, társadalmi, kulturális értékek devalválódnak, pillanatnyi percemberek, bikficek lesznek "példaképek", - ha elfogadják, ha nem - szükség van ilyen filmekre, alkotásokra. Szerencsére több bemutató után úgy tűnik, a diákok is jól fogadják ezeket a meglehetősen szikár, nem túl látványos és sokszor hosszú filmeket. Mi is keveset, és egy "másfajta" történelmet tanultunk, és azt is felületesen. De akit érdekelt, könyvekből és az egykor közszolgálati televízióból sok mindent megtanulhatott. Talán egyszer ezek a filmek is a nézők által is nézett időpontban vetítésre jutnak, és akkor megérte.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Vitéz békei Koós Ottó portréja hogyan segíti fölismerni, hogy noha évtizedeken át kötelezően hallgatni kellett róla, a magyar művelődésre és művészetre hatást gyakorolt a ludovikás érték, a Don-kanyar emléke, a Gulág szubkultúrájának hazahozott fájdalmas különössége?

 

- Ray Bradbury a Fahrenheit 451-ben című művében öreg emberek, egykori tudósok, művészek bujdosnak egy erdőben, egyikük a "Prédikátorok könyve", másikuk Platón "Köztársaság"-a, harmadik a "Gulliver utazása"… Az a feladatuk, hogy fejükben megőrizzék az emberiség kulturkincsét egy jobb, tisztább világ számára. Barátaimmal, akikkel együtt dolgozunk ezeken a filmeken, kicsiben, de ezen munkálkodunk. Jó lenne, ha iskolákba, könyvtárakba, köztelevíziókban, ha nem is kötelezővé, de elérhetővé válnának az ilyen munkák.

Kép: NAVA

Populizmus - a retorikai fegyver

"A népuralmat felváltotta az intézmények uralma. Ez a populizmus születésének órája, amely politikai helymeghatározás (nem ideológia) a mindenkori elitizmussal szemben. A populizmus kifejezéssel való visszaélés a tudatlanság vagy az elitisták bevált lejárató értelmezése, majd ennek fegyverként történő alkalmazása- vallja a külföldön élő Dr. Anisits Ferenc, akivel Bordás Ákos beszélgetett."

2017. január 28.

- A mai szóhasználatban a populizmus markáns megbélyegzést hordoz. A magyar értelmezési szótárban az a populista politikus, aki népszerű, „demagóg“, beválthatatlan ígérgetésekkel próbál támogatókat szerezni. Ön beszélgetéseink során említette, hogy a kifejezés jelentéstartalma ennél jóval árnyaltabb. Azt hiszem, hogy szükségünk lenne ebben a fogalomban is a leleplező tisztánlátásra. Az ön foglalkozásából eredő vesszőparipája a fogalmak egyértelmű meghatározása és használata. Ezért kérdem,valójában mit nevezünk populizmusnak?

 

- Manapság valóban nincsen tiszta és egyértelmű válasz, különösen akkor nem, ha a populizmus értelmezésénél csupán a szó önmagában való létezéséből indulunk ki. A helyes magyarázatot a populizmus és a modern demokrácia fogalmi összefüggése szolgáltatja. Ennek megértéséhez vissza kell tekinteni az amerikai alkotmány megalkotásának korszakára, amikor a szuverén  helyébe a jogállamiság elvét (az állami intézményrendszert) és nem a népet mint főhatalmat helyezték.

A hatalmi ágazatok megosztása a demokratikus uralom limitálását, vagyis a hatalom koncentrációjának a nép kezében való ellehetetlenítését jelentette. Ezt nem kisebb jelentőségű személyiség mint Al Gore, Bill Clinton Nobel Béke-díjas elnökhelyettese állítja.

A népuralmat felváltotta az intézmények uralma. Ez a populizmus születésének órája, amely politikai helymeghatározás (nem ideológia) a mindenkori elitizmussal szemben.

A populizmus kifejezéssel való visszaélés a tudatlanság vagy az elitista, szándékos és rosszindulatú tudatos támadás.

 

​- Az USA alapító atyái alkották meg a „modern demokrácia” modelljét.  Milyen gondolatok vezették az alkotmányozókat?

 

- A sors iróniája a demokrácia fogalmának történetében, hogy tulajdonképpen szó sem volt a demokráciáról az új rend megalkotásakor. Ma alig hihető, hogy a demokrácia eredetileg nem tartozott a liberálisok szókincséhez. A 19. század első évtizedeikéig szitokszókként inkább „csőcselék” és „anarchia” értelmezésben használták.

Az „ősi“ félelem a kiszámíthatatlan államnéptől mélyen bevésődött az államalkotók tudatába.

Az a kérdés foglalkoztatta az amerikai alkotmányozó atyákat, hogyan akadályozzák meg a nép választás útján létrejövő többségi képviseletének hatalmi monopoliumát. A két részre osztott „varázsformula“ gondoskodott erről, amelyen az USA kormányzása máig alapul:

  • A három hatalmi ágazat kölcsönös ellenőrzése

  • A hatalom kiegyensúlyozása (checks and balances)

Ezzel ugyan sikerült a hatalom koncentráció veszélyét a többség kezében elhárítani, de ezzel egyidejűleg megfosztották a népet az eredeti abszolút hatalmától.

Így sikerült a népet a két választási aktus között politikai „téli álomba“ szenderíteni.

Az új kormányzási modellt később a modern liberális demokráciára keresztelték át, holott „népuralomról“ (Demos kratos) már szó sem lehetett.

A liberális politikamodell ahhoz vezetett, hogy a polgárság és a politikai elit egymásnak hátat fordított. A tömegek kiábrándulása a politikából nem átmeneti hangulat, hanem a rendszer törvényszerű velejárója.

 

- Hozzászoktunk, hogy minden mozgalmat valamilyen nagy eszményrendszerbe besoroljuk vagy politikai oldalhoz társítsuk. Mi a mai populizmus alapjellege: „köret vagy főétel“?

 

- A populizmus fogalmát azért nehéz meghatározni, mert tartalmilag az idők során sokat változott (abszolút népuralom követelménye) és a különböző ideológiák elemeiből ötvöződött.  A markáns alapjellege azonban maradt a szembenállás a mindenkori elittel és a több demokrácia szükségességének hangoztatása. Ugyanúgy, mint a konzervativizmus, kitűnik a mély gyanakvással minden új és idegennel szemben valamint a közélet hétköznapi emberének meggyőződéseivel.

A populisták értékei között az önállóság, önszervezés és a saját erőbe vetett bizalom- minden felülről jövő gyámkodás nélkül, képezik a legfőbb prioritást.

A közvetlen demokrácia követelése a politikai programjuk magja. A demokrácia  igazi kibontakozása csak a hatalom polgárság általi ellenőrzésével a döntési folyamatok átláthatóságával, a polgároknak a közéletben való aktív részvételével (politikai kompetencia nyerés), növekvő identifikációjával és a politikai rendszer legitimációjának erősítésével valósítható meg.

Ez egy konkrét értelmes demokráciamodell továbbfejlesztését célzó törekvés. Mondhatjuk, hogy; a politika étlapjára kínálkozó ínyenc főétel.

Svájc, a közvetlen demokrácia (a demokrácia egyik alapformájának) országa  mintapéldája a „megvalósult populizmusnak“. A politikai stabilitás, a társadalmi béke (a négy nemzetiségű lakosság ellenére), a közéleti rend és a szociális jólét országa és a természet védelme megjeleníti a fejlettebb demokrácia modellt.

A közvetlen demokrácia a népszavazás útján nem a képviseleti demokrácia felszámolását, hanem kiteljesedését szolgálja.

A populizmus kifejezés szitokszóként történő használata a valóságértelmezés durva liberális eltorzítása.  

- A „modern demokrácia” modellje a képviseleti és hatalmi ágazatok megosztására épül. Mi a populizmus legfőbb kritikája a posztmodern korszakban?

- Az általános kritika a modernitás céljai ellen irányul.  Ezek elsősorban olyan egységesítési vagy uniformizálási tendenciákat érintenek, mint a politikai korrektség, a kettős mérce, társadalmi problémák „tabusítása“, a lobbizmus politikára gyakorolt befolyása, a nemzeti gazdaságok  globalizációja, a nyugati „demokráciaexport“ erőltetése és a „fősodratú média“ véleményformáló monopolizmusa.

További kritikus pontok az intézmények technokratikus gondolkodásmódja és a bürokrácia túlburjánzása. A döntéshozatali folyamatok leegyszerűsödtek szakpolitikai kérdések megoldására és a nyilvánosság fokozatos kizárásával autokráciává formálódnak át.

Különösen nehéz a demokratizálódást egy olyan nemzetek feletti, Janus-arcú  strukturált szervezetben megvalósítani, mint az EU.

A nemzeti parlamentek európaizálása nagyobb demokratizálódást jelentene az európai politikában mint az EU parlament nemzettelenítése.

- A populizmus előretörése legalábbis a nyugati világban nyomatékosan észlelhető. Az amerikai elnökválasztásnál világossá vált, hogy a liberális demokrácia modell megkérdőjelezetté vált. A populizmus immár a demokrácia korrekciójaként és nem a sírásójaként jelenik meg a politikában. Milyen esélyt lát a változásokra?

 

- Minden jel arra mutat, hogy nagy változások előtt állunk. Ez fájdalmas és hosszú folyamatnak ígérkezik.

A populizmus a harmadik utat keresi az individualizmus és a kollektivizmus között, amely a népet a társadalom gerincét képező, önálló „kisemberek“ tömegeivel azonosítja.

A populizmus ellenfelei nagy lendülettel terelik a társadalmi modernizálást előre, amely egyre inkább megalománia felé tendál: megavárosok, óriási gyártási központok létesítése, koncentráció minden területen a kereskedelemtől kezdve az oktató gyárakig. Ehhez társul a túl nagy sebesség. Az emberek teherként és túlzott elvárásként érzik mindezt, mert a organikusan növekvő életvilágukban, a hagyományaik, értékorientáltságuk és életformájuk hirtelen elavulttá válnak és a megszokottak gyors feladására kényszerülnek.

A populizmust nem szabad népszerűséggel összetéveszteni.

Ha majd sikerül a közvetlen demokratikus állammodellt a populista ember- és társadalomkép alapján megalkotni és meggyőzően kommunikálni, akkor nyer majd a populizmus vonzerőt és jelentős tömegbázist.

Addig meg kell elégednünk azzal, hogy legalább megértjük a populizmus szó valódi jelentését.

A nagy kirakatper - filmvászonra feszítve

Kirakatper, melyben elveszejtik a világ egyik legfontosabb emberét – azaz az Emberfiát. Politika, összeesküvés, ármány és féltékenység. A film Jézus története a megkeresztelkedéstől pünkösd napjáig. Az Evangélium hű szövegkönyvnek egy minimalista, futurisztikus díszlet ad hátteret. A film egy időtlen térben játszódik. Terepszínű ruhás gépfegyveres római katonák járják a várost. A Jézus – apám nevében című film rendezőjének, Roczó-Nagy Zoltánnak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. január 13.

 

- Művész úr, abban a korban, amikor a világhálón többen osztanak meg egy „cuki cicát”, mint egy segélykérő felhívást, miért erősíti meg a magyar elitet Jézus alakja?

 

- Jézus alakja nem csak egyetlen csoporthoz szól, hanem mindenkihez, függetlenül társadalmi hovatartozása miatt. Ezt közvetíti számunkra a Biblia és filmvászonra vitt adaptációja a #Jézus - Apám nevében.

 

- Szükségünk van farmeros és tornacipős szentekre – vélekedett egy római főpap. Nem új fölfedezés, erről szól többek között a Szigorúan ellenőrzött vonatok című ősrégi filmalkotás. Ezt példázza Szent Ferenc és sok más szent históriája. Önök miképpen tették frissé ezt a régi igazságot?

 

- Kit nevezünk szentnek egy szubjektív meghatározás. Lassan annyira elfogy az emberekből a jócselekedetre való hajlam, hogy azon lepődünk meg, ha például az utcán előre engednek minket egy forgalmi helyzetben. A jó manapság egyre ritkább - legalább is én ezt tapasztalom, pedig az apró jó tettek lendítik valami szebb felé a világot. Ilyen apró jótétemények segítségével jött létre a film, hiszen a költségvetési űrt kollégáim tettei és lelkesedése pótolta. 

A téma - Jézus élete - újszerű megközelítését a jelen díszleteibe történő beemelés adja. Egy-egy gondolatot sokféleképpen lehet magyarázni, és a kor eszközei segítségével az Újszövetség egy-egy jelenetét különlegesen lehet árnyalni. A kereszt, töviskoszorú, Veronika kendője kaphatnak új megközelítést és extra jelentéstartalmat.

 

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Önök hogyan érzékeltetik, hogy a világ legfontosabb kirakatpere – melyben a bűntelen Emberfia helyett egy tömeggyilkosnak való megkegyelmezésre szavaz a „nép” - eleven része a mi kultúránknak?

- Az internetes véleménynyilvánítás korát éljük. Arccal vagy arctalan. Mindenre reflektálhatunk a közösségi oldalak és médiumok segítségével. A világban a politikai döntéseket is ilyen kérdésfeltevésekkel erősítik meg.

Ezért a filmben döntését igazolandó Pilátus is a média segítségét veszi igénybe a halálos ítélet kimondásához. Áttételesen felmerül tehát a média szerepe korunk emberének befolyásolásában, valamint a jelent után magunkra ismerünk e, a csordalelkű társadalom egyik egyedeként? Az újszövetség modern korba emelése sok izgalmas apró információ átadására nyújt lehetőséget, remélem, hogy a nézők a bibliai alaptörténet és tartalom mellett észreveszik a hozzáadott jelentéstartalmakat és sikerül bennük új gondolatokat ébreszteni a film segítségével.

Lengyel, magyar két jó barát...

A több száz éves lengyel-magyar barátság egyik legszebb felvonása, amikor a varsói felkelés leverésére kiadott náci parancsot a Lengyelországban harcoló  II. magyar tartalék hadtest vezérkara megtagadta. A 30 ezer fős magyar kontingens nemcsak kijátszotta katonai szövetségesét, hanem a honvédek jelentős mennyiségű lőszer-, fegyver-, élelmiszer- és gyógyszertámogatást is nyújtottak a lengyel fővárosban harcoló Honi Hadseregnek, amelynek köszönhetően a 2 napra tervezett harc több mint két hónapig kitartott.  Erről szól a Magyar korridor - Varsó 1944 című alkotás. A filmet most a Kamera Korrektúra zsűrije különdíjjal jutalmazta. A rendezőnek, Jamrik Leventének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. december 24.

 

Rendező úr, ez a hőstettsorozat, a merész szolidaritásnak ez az egyedülálló történelmi példája hét évtizeden át volt eltitkolva a magyar és a lengyel közvélemény elől. Most mekkora civil kurázsi kellett ahhoz, hogy feltárják és a közönség előtt fénybe állítsák?

 

- Érdekes mód Lengyelországban nem volt ismeretlen a téma. A film forgatásakor nap, mint nap meglepetten szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a lengyel lakosság emlékezettudata mennyire aktív és mennyire mély, ha történelmi eseményekről van szó. A varsói forgatás pihenőiben például sokszor jöttek oda hozzánk fiatal, 20-30 éves lányok és fiúk-, akik miután meghallották, hogy magyarul beszélünk és miről forgatunk-, 

körbecsókolgattak minket, koccintottak velünk, s olyan  szavakkal fejezték ki a hálájukat, miszerint "ha 1944-ben a magyar katonák nem mentik meg az ő nagypapájukat és nagymamájukat, akkor most ők sem lennének itt". A "lengyel-magyar két jó barát" mondás – Magyarországgal ellentétben – a lengyeleknél nem üres parafrázis, hanem archaikusan átélt mindennapi kenyér és ima. A témáról Magyarországon elsőként a 70-es években jelent meg egy komoly forrásjegyzékkel rendelkező katonai szakkönyv, tanulmány-, ám érthető okokból ez a mű jelentősen át volt itatva szocialista-kommunista hazugságokkal, féligazságokkal, csúsztatásokkal. Talán pár éve jelent meg a témáról az első komolyabb hangvételű, részleteiben tényfeltáróbb szakcikk az országban, amelyet Tischler János történész jegyzett. Ezért is volt nagy öröm számunka, amikor filmtervüket a Magyar Média Mecenatúra Médiatanács a varsói felkelés kirobbanásának 70. évfordulóján felkarolta és anyagilag támogatta.  

 

- Egyik legnagyobb királyunk, Szent László édesanyja lengyel hercegnő volt. Nagy Lajos és Báthori István lengyel király volt – utóbbi uralkodása alatt a lengyel hadsereg megtette azt, ami Napóleonnak csak felemásan sikerült: elfoglalta Moszkvát. Ezekről sem tud a közvélemény. Hogyan lehet áttörni a hallgatás falát?

 

- Olyan korban élünk, ahol mindent csak vizualitással lehet eladni. Ennek megfelelően kívánatos lenne, ha több kosztümös, hollywoodi mércével is jelentős magyar játék- és dokumentumfilm készülne történelmi sorsfordulóinkról – nem beszélve a számítógépes játékok piacáról –, ahol ügyes fejlesztőkkel simán be lehetne csempészni a gyerekek fejébe a múltat, a múltunkat. A lengyeleknél nincs ilyen gond. Ők már a rendszerváltás után évente több nagy volumenű, nemzetközi szinten is jegyzett játékfilmmel rukkolnak ki.     

 

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Mit kell tennünk azért, hogy az évezredes lengyel-magyar kapcsolat történelmi kincsei kiemelkedjenek a homályból, és elevenebbé tegyék a két nép barátságát?

 

- Mint említettem ott van a film, a számítógépes játékok piaca, de nyilván az oktatás is sokat segítene. Ez utóbbiról nem tudok nyilatkozni, mert én még a porosz oktatási rendszerben szocializálódtam, a gyerekem meg még kicsi a bolognai rendszer befogadásához.

Varsói háttér - ismerős forgatókönyv

Szombatra virradó éjjel tüntetők gyűltek össze Varsóban a Szejm épülete előtt, mert szerintük a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt a parlamenti tudósítások új szabályainak felállításával korlátozni készül a sajtószabadságot és a törvényeket megsértve fogadta el a jövő évi költségvetést. Ellenzéki képviselők tiltakoztak az új szabályozás ellen. Konrad Sutarskinak, a Magyarországon élő lengyel írónak és történésznek, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat volt elnökének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. december 20.

 

- Elnök úr, Varsóban a lengyel parlament minden kijáratát több órán át elzárták a tüntetők péntek éjjel, Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője csak rendőrségi fellépés eredményeként tudta elhagyni az épületet. A jelenetsor többek közt a korábbi kijevi történéseket is idézi. Elképzelhető-e, hogy ennek az akciónak a forgatókönyvét is - legalábbis részben - nem Lengyelországban írták?

 

- A jelenlegi, tüntetésekbe torkolló akció a Lengyel Köztársaság Parlamentjének alsóházában, a Szejmben kezdődött december 16-án, pénteken, a 2017. évi költségvetési törvény vitája során. Ellenzéki képviselők (többségükben a tavalyig kormányzati pozícióban lévő liberális PO párt, illetve a radikális Modern – Nowoczesna – Párt tagjai) provokatív módon kezdtek fellépni. A költségvetési törvény vitája során újra és újra a tavaly ősz óta hatalmon lévő, konzervatív PiS pártot kezdték vádolni annak okán, hogy az „korlátozni akarja a sajtó szabadságát a Parlamentben”. Mindez megzavarta, kezdte ellehetetleníteni a költségvetési törvény vitáját. Ézért Marek Kuchciński parlamenti elnök végül elrendelte a PO párt egyik agresszív és nem a témáról szónokló képviselőjének ülésteremből történő eltávolítását. Válaszlépésként erre ellenzéki képviselők egész csoportja szállta meg a szónoki emelvényt, órákon át lehetetlenné téve az általános vita további folytatását. Ennek következtében este a parlamenti elnök döntött a vita más teremben történő lefolytatásáról. Az új helyszínre a PIS képviselői és néhány más képviselő vonult át. Mivel biztosítani tudták a határozatképességet (a 460 tagú Szejmben ehhez legalább 231 főre van szükség), az általános vitát ott folytatták és le is zárták, végül 234 képviselő igenlő szavazatával elfogadták a költségvetést (amely Lengyelország gazdasági bővítését 3,6%-os GDP növekedéssel irányozza elő, miközben az inflációt 1,3% alatt tervezi tartani és az állami szféra dolgozóinak bérét átlagban 5%-kal szándékozik emelni). Ugyanezen az esti ülésen elfogadtak egy másik, erkölcsileg rendkívül fontos törvényt a korábbi kommunista államvédelmi hatóság (UB, – a magyar ÁVO lengyel megfelelője) volt dolgozói eddigi kiemelt nyugdíjának jelentős mértékű lecsökkentéséről az átlagnyugdíjak szintjére.

Az ellenzéki pártok nem fogadták el a szavazások végeredményét, azt illegálisnak nyilvánították, a képviselőik pedig a parlament elé, az utcára vonultak, ahol időközben kora este már a sajtószabadság követelését skandáló tüntetők gyülekeztek, köztük a KOD (Demokráciavédelmi Bizottság nevű ellenzéki civil szervezet) tagjai és vezetősége. Végül a kormány kénytelen volt több száz rendőrrel körülvetetni a parlament épületét annak érdekében, hogy meg lehessen előzni az incidenseket. Mindez elkerülhetetlennek bizonyult, mert példázul amikor kora éjszaka először Jarosław Kaczyński, a PiS elnöke, később pedig Beata Szydlo miniszterelnök asszony távozott, ezt mindketten csak a rendőrök határozott – de nem brutális – fellépésének köszönhetően tudták megtenni: folyosót nyitottak számukra és biztosították nekik a szabad távozás lehetőségét.

A lengyel Szejmben előállt konfliktus kiváltó okainak a megvilágítására a következő pontban teszek kísérletet. A fentebbi, tényszerű ismertetést csupán példának szántam, amely jól szemlélteti: a jelenlegi liberális ellenzék politikailag milyen eszközökkel eszkalálja a történéseket.

 

- A kijáratokat védő több száz rendőrt több száz tüntető vette körbe. Lehetséges-e, hogy az előkészítésen ugyanaz a módszertani műhely dolgozott, amelyik hazánkban pár éve pártépület erkélyére küldött fiatalokat?

 

- A világszerte előforduló politikai konfliktusok lefolyása közötti hasonlóságok nyilvánvalók, hiszen ezek nem is annyira a népharag spontán megnyilvánulásaiként jönnek létre, sőt, a leggyakrabban kívülről irányítják őket. Számos példát lehet itt felsorolni. Közéjük tartoznak a kijevi Majdanon (Függetlenség terén) 2013/2014 fordulóján lezajlott véres események. Más országokra is lehet hivatkozni, mint például Ausztriára abban az időszakban, amikor a Jörg Haider vezette konzervatív Szabadságpárt 2000-ben szerephez jutott Wolfgang Schüssel kancellár kormányában. További fontos példák azok az országok, amelyeken 2011-2012-ben végigsöpört az arab tavasz, és amelyekben máig nincsen békesség: Tunézia, Líbia, Egyiptom, Jemen, Szíria… 

Természetesen mindegyik esetben – a Nyugat globalista jellegű beavatkozásán túlmenően – fel lehet ismerni egyéni jellegű ismertetőjegyeket: Ukrajnában a nyugati érdekekkel ellentétes orosz érdekeket, az arab országokban a dzsihadista iszlám hódító törekvéseit (de az orosz érdekeltséget is). A lengyel helyzet leginkább a FIDESZ-KDNP koalíció kezdeti időszakára emlékeztet. A magyarországi eseményekkel való párhuzam leginkább a harsány tiltakozások és tüntetések felidézése révén húzható meg, amelyek az illiberális kormányzat összes lépései ellen irányultak, annak ellenére, hogy ezek a gazdaság, a kultúra, a társadalmi élet területén a közállapotok javítását célozták. A PiS jelenlegi helyzete abban a tekintetben nehezebb Orbán Viktor jelenlegi kormányáéhoz képest, hogy reformjainak még csak a kezdetén van, és egyelőre még nem tud – a társadalom szempontjából oly nagy jelentőséggel bíró – sikereket felmutatni, mint Magyarország például a gazdaság és a külpolitika terén. Ugyan a PiS a múlt évi parlamenti választások során abszolút többséget szerzett a Szejmben, azonban ez a többség meglehetősen csekély, és fennáll annak a veszélye, hogy esetleg megszűnhet a párt 50% + 1 fős szavazati túlsúlya.

 

- Mint az várható volt: Budapesten is elkezdődött egyfajta hisztériakeltés. Annak a pártnak a képviselője, amelyik párt 2006. október 23-án Budapesten viperával veretett véresre európai módon demonstráló magyar fiatalokat, most ennek a pártnak az alakja úgy fogalmazott: "ide vezet a populista és demagóg politika, amely ésszerűtlenül és ész nélkül szűkíti a kivívott szabadságjogokat". A szélsőséges megélhetési párt pedig magyar párhuzamot keresett: "a lengyel populista kormánypárt még ebben az ügyben is a Fidesz autokratikus forgatókönyvét követi." Hogyan lehet elérni, hogy a belpolitikai hisztériakeltők egyik országban sem rombolják az évezredes lengyel-magyar barátságot?

 

- Egyre fokozódik a küzdelem – különösen a mi kontinensünkön – a globalista pénzügyi-gazdasági hatalmi központ, továbbá a szolgálatában álló nyomásgyakorló hálózat és a hagyományos nemzetek Európája között, mely utóbbi görög-római talapzaton és a ráépült keresztény kultúrán nyugszik. Az ultraliberális ideológiával megtámogatott globalizmus arra törekszik, hogy elmaradottnak, idejét múltnak mutassa be a hagyományos Európa társadalmait, s az ennek talaján szerveződő pártokat és kormányokat  populistának állítsa be,  szembeállítva velük a liberális elvek mentén szerveződő társadalmak és pártok „felvilágosultságát” és „intellektuális felsőbbségét”. Keresve sem lehet találni ennél nagyobb tévedést és hazugságot. A hagyományos Európa – a XX. századtól kezdve immár Észak-Amerikával is kiegészülve – a világ civilizációs folyamatainak a motorja volt és jelenleg is az, de a globalista elit az e civilizációs fejlődés eredményeit (például az informatikai fejlesztéseket) eszközként, a világ feletti uralma megvalósítására igyekszik kihasználni. Ez idő alatt a tapasztalat azt mutatja, hogy ezen alattomos célok valóra váltásához könnyebben lehet hozzáidomítani egyes „intellektuális” egyéneket, mint a hagyományos módon gondolkodó és érző társadalmakat.

Lengyelország a múlt év vége – az új parlamenti ciklus kezdete – óta Magyarországgal együtt a brüsszeli központ ultraliberális, globalista szellemű diktátumai ellen küzdő, a Nemzetek Európája eszmét védelmező uniós tagállamok  élmezőnyébe tartozik. Országaink ennek köszönhetően a tettek mezején újból  egymás közeli  szövetségeseivé váltak. Érdemes hangsúlyozni, hogy e szövetség nemcsak az országgyűlések és a kormányzatok tevékenységében érhető tetten, hanem az ezeket támogató kiterjedt és egymással együttműködő  civil szervezetek működésében is, ami így a társadalom széles rétegeit képes megérinteni. Az elemzések azt mutatják, hogy az ellenzék antidemokratikus, romboló jellegű – a globalizmus nemzetközi szervezeteihez szorosan köthető – módszerei nem árthatnak a sok évszázados lengyel-magyar barátságnak és együttműködésnek.
A válaszokat magyarra fordította: Sutarski Szabolcs      

Kép: NAVA                                 

Őstörténetünk rögös ösvényein

"A Kárpát-medencében már a magyar államalapítás idejét megelőzően ismert a későbbi székelynek nevezett rovásírás, és ennek gyökerei a jégkorszaki műveltségekig visszanyúlnak. A rovásírás jelei valamennyi magyar hangot kifejezik. A már a bronzkori tárgyakon megjelent rovásírás magyarul értelmezhető" - állítja Darai Lajos filozófus, az Acta Historica Hungarica Turiciensia szerkesztője és a szilajcsiko.hu őstörténeti rovatának vezetője. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. november 25.

 

- Professzor úr, a magyar történésztársadalomban miért övezi közöny - legalábbis hallgatás - azt a tudományos körülményt, hogy a magyar kultúra már hatezer éve jelen volt, van a Kárpát-medencében?

 

- Nem tudok erről, mert nem érkezett válasz abból az irányból tudományos kutatásunkra, amiről könyvekben beszámoltunk. A tudományfilozófiának van két válasza régi elméletek újakkal felváltási folyamatára, de egyik se illik helyzetünkre, se a Thomas Kuhn-féle, hogy még csak a szóra sem érdemes állapotban vagyunk, se a falszifikációs, hogy már túlhaladtuk a régit, hiszen megszületett az új. Azért nem, mert párhuzamosan fut manapság az oktatásban és az állami tudományos közélet nagy részében a régi elmélet, miszerint a IX. század végén érkezett a magyar nép valahonnan, kit tudja honnan a Kárpát-medencébe, míg a mi könyveink hatására is, de jó sok előd kutató eredményei nyomán már eléggé elterjedt nézetnek számít, amit mi állítunk, hogy a magyar nép és nyelv itt született. Támadás azért csak-csak ért bennünket, de arról az oldalról, akik nem szeretnék feladni a nagy szkíta hadi sikerek mítoszát. Ezekre válaszoltunk, mikor volt rá lehetőség, hogy szó sincs feladásról, csakhogy a szteppei hatalom és nép igencsak kérdéses dolog, különösen velünk kapcsolatban, akiknek a műveltsége, nyelve mellérendelő, és olyan jellegű és olyan fejlett, ami a szteppén nem alakulhatott ki, és akiket már honvédő hadseregek védtek a szarmaták óta.  De leginkább nem volt lehetőségünk válaszolni, mert olyasmiket adtak a szánkba ezek a vádlóink, amit sosem mondtunk, hanem a vádjaik arra vonatkoztak, ahogyan ők próbálták értelmezni, amit valóban mondtunk. Van viszont egy tapasztalatom, ami további adalék lehet a feltett kérdéshez, hogy azok a tudományos eszközök, amelyeknek az eredményeinket nagyrészt köszönhetjük, eléggé nehezen használhatók, mert bonyolult természettudományi és technikai jellegű manapsági haladás eredményein alapulnak. Sokan idegenkednek ezek megértésétől, inkább nem is foglalkoznak azzal, ami aztán ebből kijön. Ilyen például az időrend kérdése, ahol az abszolút időt már olyan pontosan lehet alkalmazni, hogy szégyennek tartom ezt elkerülni, sőt újra kellene értelmezniük a maiaknak a régebbi jelentősebb történészeink munkáit ebből a szempontból. Nekem szerencsém volt, mert kutatótársam, Cser Ferenc az egyik legnagyobb természettudósunk, érti ezeket az eljárásokat. Aztán ott van az embertan, ami kiegészült a vérvizsgálatokkal, a genetika újdonságaival, sőt meg kell birkóznia az újabban elterjedt előítéletekkel is vele kapcsolatban. Kényelmesebb nem tudomást venni róla. Így aztán a világ szuper vonata elrobogott a magyar tudományos élet mellett, legalábbis a történettudomány, és a föléje kerekedett magyar nyelvészet mellet is. Mi viszont még bevontuk a néprajz és a régészet eredményeit, hogy ennek a négy tudományágnak tudjuk összehangolni a rólunk és műveltségünkről adott megállapításait. Százszámra találtunk összefüggő szakirodalmat a nyugati tudományosság köréből. Ezek mögött a világ legnagyobb szakembereinek életműve áll. Így esetleg ez a legjobb magyarázat arra, miért nem írt le senki sehol egyetlen mondatot se fél tucat könyvünkről és a benne foglalt forradalmian új és a magyar történelmi és nemzettudat számára életbevágóan fontos elméletünkről. Nem mertek ezekkel a nagy tudósokkal szembeszállni, akiktől mi az elméletünk sok-sok részletét mint tudományos igazságot vettük és vele azt megalapoztuk. Egyetérteni pedig nem mertek velünk.

Arra már nem is merek gondolni, hogy követvén a mai gyökértelenségi divatot, történészeinket nem igazán érdekli a magyar múlt, és nem akarnak összeveszni se a környező országok történetszemléletével, ahol már eléggé kisajátították maguknak közös múltunkat.

-Többféle módon belesulykolták a mai társadalomba az István-Koppány ellentét virtuális képét. Miből sejthetjük, hogy ez az ellentét nem létezett a valóságban, azaz hamisítvány?

 

- Az István–Koppány ellentét mélyebb összefüggése a Sztefanosz (korona-kupola) és a Kupa (koponya-kupola) különbségben rejlik. Ahogy Bonfini a Koppány-féle lázadás István általi leverettetését előadja, abban több évszázados értelmezés látszik, államhatalom szempontja, amint azt a katolikus egyház a krónikák, legendák és egyéb történeti emlékezeti eszközök révén közvetítette. Hogy az akkori főemberek Gézának megígérték, fia, István lesz az utódja. István hosszú távra érvényes törvényeket hozott és a fontos nemzeti hagyományokat őrizte. Folytatta az apja által kialakított külügyi folyamatot, míg a szomszédok érdeke a belső érdekharc támogatása volt. A ’szkíta lélek’ a hatalombirtokosokra utal, ’nemzeti rítusokat’ pedig akkor emlegethet Bonfini, ha ugyancsak keresztény vallásról van szó. Különben megmondaná az eltérő vallás nevét. Géza király országmentő szándéka volt felvenni a régi, bevett kereszténységhez képest új – nyugatias latin – rítust, a kritika a rítusbeli eltérésnek szólt, mert a bevett szokásokon nehéz változtatni.  A keresztény felekezetek elég durván jellemezték egymást ekkor már. Ezért és más okból Koppány ördögítése késői, összefügg I. István király kegyetlen uralkodókénti utólagos beállításával, a magyar középkori hatalmi jellegzetességek eltűntetésével, a jelenbeni kemény elnyomás korai előzményeinek történelmünkbe való hamis beállításával. A lázadókkal való bánásmód tekintetében István a lehető legkisebb veszteséggel akart célt érni. Ami középen megy mindkét féle szokásos vádaskodás között: sem a nyugati idegenek kiszolgálása nincsen benne, sem a régi szokások eltiprása. Értelmetlenség a Géza második felesége (ha volt egyáltalán), Adelhaid időszakában István anyja, Sarolta keze elnyerése Koppány harcának a céljaként. Utólagos belemagyarázás, amint a már Taksony által megszűntetett szeniorátusi intézménynek az ellentétbe való bevonása is.

Ezért Koppány felnégyelését se szabad valóságosnak, hanem csupán jelképnek elfogadnunk. A koppányizmusként megpecsételt jelenség felszámolása történt, a jelenséget ’négyelték fel’ a megoldás érdekében, mégha mindenütt Koppány teste szerepel is. Hogy a vallási és hatalmi irányváltást utólag se lehessen megkérdőjelezni, kellett eltúlozni, ellenséget gyártva: a Koppány nevével fémjelzett mozgalmat. E név eredeti alakja Kupa, és a koponya is kupa volt régen. Koppánnyal a lelki élet, megújulás régi elvei, eljárásai szűntek meg, mivel a Megszentelt Korona keresztpántos kupolája – mint égi egyesítő – lépett az egyéni koponyalékeléssel, koponya-jel karcolással (sok ilyen lelet van az akkori időből) megszerezhető lelki tartás, tartós ösztönzés helyébe. A vallás új felfogásával háttérbe szorult az évkörbeli cselekedeteket meghatározó naptár, mert az újban a szentek névünnepe jelent meg. A régi az év minden napjára szervesen előírta a magatartást, a megteendőket, az új tisztán szakrálissá lett. A körbe zárt kereszt jelképben nyugodhatott meg a Koppány–István-vetélkedés, egyesítve lett a két felfogás, amint az úgynevezett kelta kereszt esetében látszik. A magyar hitvilág továbbra is a bennünk lakozó lélekre épült, a mellérendelt szerep meghatározó maradt, nem egy külső hatalomtól reszkető, törvényfélő felfogás. István után még szórványosan volt száz évig koponyalékelés, az évkör szerves teendőit máig őrizzük valamennyire. Ami pedig akkor elsorvadt a lelki tartalmak terén, azt esetleg a mai lélektan tükrében fel lehet tárni, amint a rovásírás is megújul napjainkban, vagy a néptánc, népmese és népdaléneklés is.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Maga Balassi leírja a hat-hét évszázaddal korábban már létezett hadi taktikát: színlelt megfutamodás, majd váratlan megfordulás, és az ellenség megsemmisítése. Mint a költő írja: "Sok vérben fertezvén arcul reá térvén űzőt sokszor megvernek." Fontos-e kideríteni, hogy ennek a katonai fortélynak szélesebb értelemben van-e észjárásbeli jellemzője?

 

- Biztosan van, és akkor fontos is róla beszélnünk. A legfőbb jellemzőnk az élőerő védelme volt, a mennél kevesebb katona elvesztése, ha már csatára került a sor. Van ugyanis hír arról, amikor a magyarok szándékosan elkerülik az összecsapást. A bizánciak ezt gyávaságnak vették, pedig csak a tárgyalásos út embersége állt mögötte. Maga a taktika igen régi, és hogy a magyarokkal kapcsolatba hozzák, az is a hun-avar-magyar hatalmi folytonosság, azonosság jele a nyugati szemléletben. S ha már Európa évezredes művelődése, művészete értékeiről van szó, emlékeztetek annak tőlünk eredő középkori gyökereire, hiszen az ókori görög és római előzményeket majd csak a reneszánsz eleveníti fel. Balassi Bálint kortársai, Shakespeare és Cervantes kapcsán pedig előtérbe kell állítani a tényt, hogy a nyugati hatalmi játszmák leleplezése és a hatalom kiüresedésének ábrázolása előtt a nyugati királyi vagy főúri udvarokban még a hun korszak dicső tetteiről énekeltek A Nibelung-éneknek és a Waltharius legendának egyértelműen magyar előzménye van. A Nibelunk-ének sok kereszténység előtti őselemet is tartalmaz, ezeket a régi anyagokat csak később foglalták egybe, hozzáalakítva a keresztény fölfogáshoz. A germán hősénekek Atilláról és a hunokról csupa dicséretes dolgokat emlegetnek, viszont a német, vagy germán hősökről, fejedelmekről általában csak rosszat mondanak. A Nibelung-ének magyar fordításának befejező sorai pedig a keletkezésre vonatkozóan is eligazítanak: A passaui püspök, Pilgerin / Öcséihez való jó szíve szerint, / Leiratá a gyász-mesét, / Hogy tudja minden, hogy esék¸ / Latin betűkkel még pedig: / Ezt mindenek elhihetik… / Azt sorba leírta mind, / Maga s világ tudásakint / Konrád mester, íródiák. / Azóta aztán átirák / S megvan németül is a dal. Eredetileg tehát a mi regéinket fordították latinra.  Ezt a magyar mondavilágot aztán a német hercegi udvarokban eltorzították, az ottani ízlés szerint véres jelenetekkel dúsított és az érthetetlenségig ilyen részletekbe vitt legendafüzért csináltak belőle. A latin írásba foglalás még X. századi, míg a német csak XII. századi. Az eredeti ténylegesen szólhatott Attiláról és budai udvaráról.

Eredetileg a Kárpát-medencei lakosságot szórakoztató hősmondákról van szó, amit aztán a németek eloroztak, elferdítettek. Szívük rajta, de minket az eredeti érdekel természetesen. A Waltharius legendával kapcsolatban is feltárult, hogy az avarok énekeiről van szó. Ezeket magános regősök és énekkarok dalolták tábortüzeknél esténként a falvakban. Éneküket húros hangszerek és ütemes taps kísérte. Sőt a környező szláv népek is ismerték ezeket az avar énekeket. Az avarok büszkék voltak a velük azonos hunok hőstetteire és az avarok korábbi népével azonos magyarok is belekapcsolódtak ebbe a hagyományba. Hogy aztán a későbbi honvédő harcok hőseiről ebben a szellemben emlékezzünk meg máig.

Magyar karatebajnok: Tadissi Martial

A második helyen végzett Tadissi Martial a Linzben megrendezett karate-világbajnokságon. Az idén Eb-bronzérmes magyar karatés a 67 kilogrammosok 90 fős mezőnyéből a vb egyik legjobb teljesítményét nyújtva jutott a döntőbe: öt mérkőzésen mindössze két pontot értek el ellene, és közben legyőzött két nagy esélyest, a francia Da Costát és a török Uygurt. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. november 7. 

- Ön az UTE versenyzőjeként eredményével kvalifikálta magát a nem olimpiai sportágak legrangosabb 

rendezvényére, a Világjátékokra, amelyet 2017 nyarán rendeznek Boroszlóban. Miért kiemelkedő magyar siker ez a sportágban?

- A karate sportágban a Világjátékokra való kijutás nagyon nehéz. Kategóriánként kizárólag 8 sportoló képviselheti hazáját. Az 5 kontinens bajnok, a legutóbbi világbajnokság első két helyezettje, illetve az a 3. helyezett, aki a világbajnoktól kapott ki.

 Emellett, a rendező ország versenyzői minden kategóriában automatikus indulási joggal rendelkeznek. Ebbe az "elitbe" igen nehéz a bejutás, így karatésként hatalmas dolognak számít a Világjátékokra való  kvalifikáció megszerzése.

- Ön a sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League legutóbbi két állomásán egy arany- és egy bronzérmet nyert - beállította a karate történetének legjobb magyar helyezését. Hogyan tapasztalja, hogy a magyar karate tekintélye emelkedik a glóbuszon?

- A válaszom egyértelműen igen! Az elmúlt időszakban számos olyan eredményt sikerült magyar karatésnak elérnie, amit már nemzetközi szinten is jegyeznek. A magyar WKF karate már olyan erőt képvisel, amivel már más országok is számolnak. Emellett a sportág legnagyobb sportdiplomáciai sikerét érte el azzal, hogy beválasztották a 2020as Olimpiai Játékok programjába, így egy esetleges olimpiai kvótaszerzés is emelné a sportág tekintélyét Magyarországon, és a nenzetközi térben egyaránt.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Magyarország a kilencedik helyen végzett az éremtáblázaton a vb-n, amely rekordlétszámot hozott, 118 ország több mint ezer versenyzőjét vonultatta fel. Hogyan érhető el, hogy a magyar fiatalok minél nagyobb tömege fedezze föl a karatében elért sikereinket, s legyenek büszkék ezekre a nem olimpiai sportágban elért eredményekre?

 

- A karate hazánkban is a legnépszerűbb sportágak közé tartozik. Véleményem szerint, más sportágakhoz hasonlóan, egy magyar olimpiai karatés érem sok fiatalnak felkeltené az érdeklődését, és sokan kezdenének el a karate rejtelmeivel megismerkedni.

Tartalékos hadERŐ

Széles Ernő, a Magyar Tartalékosok Szövetségének (Matasz) új elnöke szerint az elmúlt időszakban, különösen a tömeges migrációs helyzet óta a magyar társadalomban is egyre fontosabbá vált az önvédelem, a közösség és a haza védelme. A nyugállományú dandártábornok kifejtette: szövetségük bárkinek megadja az ehhez szükséges alapelméleti és gyakorlati előképzést, ezzel is segítve a Magyar Honvédség tartalékos képzését, utánpótlását. Széles Ernőnek tett fel kérdéseket a Présház Hírportál. 

2016. október 25.

- Tábornok úr, a Matasz 2001-ben a Honvédelmi Minisztérium felkérésére jött létre országos önkéntes közhasznú szervezetként azzal a céllal, hogy hidat képezzenek a társadalom és a honvédség között, egységbe tömörítsék a tartalékos katonákat, a honvédelem iránt érdeklődőket, továbbképzésüket megszervezzék, érdekeiket képviseljék itthon és a NATO tartalékos szervezetekben. Az alapítás idején még a gúny nyilait lövöldézték a magyar katonákra, mára azonban tekintélyt élveznek az egyenruhások. Ebben milyen érdemeket szerzett a Matasz?

- Abban nagyon sok munkája van mindenkinek, benne a civil-polgári szervezeteknek is, hogy a honvédelem, a hadsereg, a katonaság képe 2001 óta a jelenlegi pozitív irányba fordult. Úgy látjuk, valaha a kötelező sorkatonai szolgálat idején, éppen a bevonult fiatalok képezték a HÍD szerepét a honvédség és a társadalom között, és „hozták”  a bevonulásukkor magukkal környezetük legtöbbször negatív megítélését a honvédségről, a katonaságról. Katonai szolgálatuk során a katonai alapkiképzés és kötelékben való, alegységben való, raj-, szakaszkiképzés elsajátítása mellet, szembesülniük kellett olyan feladatokkal, amelyek kiképzettségi színvonaluk emelését nem szolgálta közvetlenül, hanem feleslegesen a laktanyában töltött készenléti szolgálatnak tűnt, sőt az úgynevezett népgazdasági munkára vezénylésük egyenesen összeegyeztethetetlennek tűnt a hon védelme érdekében tőlük megkövetelt és begyakorolt tevékenységgel. A leszerelt katonák mindezt „ki is közvetítették” a társadalomba, ami tovább rútította a honvédség képét. Ebben az időben a Szövetség arra törekedett, hogy az akkor még nagy számban meglévő tartalékos állományból minél több személyt megnyerjen a Matasz számára, hogy a megyei, városi szervezeteink rendezvényein keresztül is ne csak a negatív katonaélmények közvetítése legyen túlsúlyban. Ezzel egy időben a Matasz a katonai felső vezetőség felé pedig igyekezett olyan véleményeket továbbítani, amelyek az értelmes katonaidő eltöltését szolgálták. A professzionális haderő megteremtésével lassan a katonaságról alkotott társadalmi kép is változott, egyre kevesebb negatív jegyet hordozva. Sajnos azonban a korábbi állami-katonai vezetőség a sorkatonaság megszűntével nem kezdett hozzá az egyre fogyó tartalékosok számának növeléséhez, vagy egyáltalán a természetes fogyás megállításához, elmulasztotta, az egy országnak a mindenkori hadi képességét jól reprezentáló tartalékos rendszer létrehozását. Sőt 2010-re oda jutottunk, hogy néhány fő jelentette a tartalékosok állományát, amely korábban több tízezerre rúgott. Ebben az időszakban a Szövetség olyan speciális feladatokat vállalt magára, amelyeken keresztül a társadalom különböző rétegeit igyekezett a honvédelem ügyéhez közelebb hozni, illetve a Honvédség aktív állományából kivált, külföldi szolgálatot végzőknek adott együttműködési fórumot a Missziós Tagozat létrehozásával. Tagjai közül néhányat ismét bevontak külföldi missziókba. A Matasz rendezvényeivel bement az általános- és középiskolákba, olyan akciókkal, mint „Egy nap a honvédelemért!”, vagy a Katonasuli programmal. Tagjain keresztül az egyetemi tanintézetek oktatómunkájában is részt vett, 3 kredit pontot érő Katonai ismeretek oktatásával. Toborzó pontjaival, és bemutatóival meg-meg jelent néhány önkormányzati rendezvényen is már. Napjainkban, amikor az önkéntes tartalékos rendszer újjáélesztéséről beszélhetünk, a Szövetség országos vezetősége nagy tömegeket megmozgató rendezvényeket segít elő, mint például a „Doni Emléktúra”, vagy olyan különleges tartalékos kapcsolatokat ápol, mint a német Bundeswehr tartalékosaival, amely eddig mintegy 3 milliárd forint értékben juttatott a kórházi felszerelésektől kezdve tűzoltóautón keresztül  különböző szociális juttatásokig a rászorulóknak Matasz on keresztül anyagokat és eszközöket. De gondot fordítunk biztonságpolitikai partnerségi találkozókon aktuális kérdések megvitatására is. A nemzetközi kapcsolatokban a területi szervezeteink is aktívan részt vesznek. A migránsválság ismét előtérbe hozta a hon védelmének kérdését, a társadalom részéről is egyre nagyobb számban vesznek részt rendezvényeinken, nem csak elméleti foglalkozásainkon, de járőrversenyeinken, lövészeteinken is. Ezzel és toborzó munkánkkal is segítjük a Honvédég tartalékosai sorába lépők mintegy „előképzését.”

- Minden haderőnek fontos mércéje, hogy milyen tartalékokkal rendelkezik. A sorkötelezettség felfüggesztése óta, azaz a Gyurcsány-Kuncze garnitúra regnálása óta több nemzedék nevelődött, ám 

többségüknek semmilyen katonai ismerete nincs. Márpedig - például szükségállapot idején - a honvédség mellett ők jelentik a készenléti erőt. Ma meg kell-e küzdeni olyan politikai - parlamenti - erővel, amely titkos érdekből továbbra is a Honvédség, a honvédelem lejáratására törekszik? 

 

Igen, több korosztály ma Magyarországon úgy él, hogy a legalapvetőbb katonai ismeretekkel, esetleg védelmi-közösségi szervezési jártasságokkal, vagy például egy fegyver célratartási követelményeinek tudásával és gyakorlati fogásaival nem rendelkezik. Egy rendkívüli helyzetben a Honvédségnek is nehezebb dolga van, ha az önkéntes tartalékosi szolgálatra, vagy szerződéses szolgálatra jelentkező kiképzését a nulláról kell kezdeni. Megyei, városi, sőt kis települési klubjainkban is intenzív munka folyik a toborzás végzése, a katonai alapismeretek oktatása, gyakorlása terén. Különösen a déli határ mentén nőtt meg az érdeklődés a szűkebb környezet, a település határában lévő termőföldek védelme érdekében végzendő önkéntes járőrtevékenység iránti igény. A Matasz ilyen tevékenységet nem végez, ezeket az igényeket, vagy felajánlásokat elsősorban a helyi rendőri szervek felé továbbítjuk. A Parlamentben folyó munkát nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy a legkisebb településen sem szégyen ma már, ha valaki katonai, vagy éppen tartalékos katonai szolgálatot lát el, vagy foglakozik azzal a gondolattal, hogy tartalékos katonának álljon. Kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy felkeressünk ilyen személyeket, és segítsük abban őket, hogy a tartalékosi szolgálatról reális képet nyerjenek, és igényük szerint a megfelelő katonai toborzó szervekhez irányítsuk.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A Matasz hogyan éri el, hogy fiataljaink beavatást kapjanak a magyar katonai múlt dicsőségébe: a vezérkortól Nándorfehérváron át az 1956 novemberi, decemberi ellenállásig?

- Nem lenne teljes a Matasz tevékenységének felsorolása, ha nem említeném a Hagyományőrző Tagozat, vagy a hadisír ápolásban kiemelkedő tagjaink, szimpatizánsaink munkáját. Mi is azt tartjuk, hogy saját kultúránk, benne katonakultúránk felfedezése nélkül, vagy annak ápolása nélkül a nemzettudat, a magyarságtudat szenvedne csorbát. De az is elmondható, ha saját kultúránkat nem ismerjük elég jól, akkor az európai, vagy a világkultúrát sem tudjuk hova elhelyezni. Ki lehet emelni azt is, hogy a hagyományőrzők korhű egyenruhákban, korhű szabályzóknak megfelelő foglalkozásokat tartanak, a tüzérek, pedig nem egy esetben ágyú díszlövéssel emelik egy-egy rendezvény érdekességét, színvonalát. Sok érdeklődő ilyenkor kerül a katonai dolgokhoz közelebb, és válik érdeklődővé a katonaság iránt. Különösen az október 23-ai rendezvényekhez közeledve sokasodik meg ennek a tagozatnak a munkája. De gyakran tartanak foglalkozásokat érdeklődő fiataloknak különböző korok kiemelkedő katonai hagyományairól, a polgári lakosság önszerveződéséről. Október hónapban ünnepli egyébként, a Szövetség fennállásának 15. évfordulóját és a Tartalékosok napját. Színvonalas előadásokban lesz részük a hallgatóknak, hiszen professzor Dr. Szakály Sándor eleveníti fel  a két háború közötti civil szerveződések szerepét a hon védelme érdekében, nem kis mértékben a magyar történelem alakulásában játszott szerepüket, vagy Dr. Okváth Imre idézi fel a második világháború utáni időszak sajátosságait a honvédelmet szolgáló civil-polgári szervezetek szemszögéből. Ezen a rendezvényen is tagjainkon kívüli személyek is részt vesznek, akiket, reméljük, mihamarabb tagjaink között láthatunk majd.

Kép: honvedelem.hu

Keleti harcművészetek - szervesülnek hazánkban

Az egyik legjobb thaibox-harcos, a több súlycsoportban is világbajnok Szencsaj (Saenchai) a napokban – pénteken és szombaton – a budapesti Thaibox Akadémián tart szemináriumokat. Az akadémia otthonául szolgáló zuglói Fit Clubban tartott tájékoztatón Czinke Gábor, az akadémia vezetője arról beszélt, hogy a kiváló thai sportoló először jár majd Magyarországon, s öt, másfélórás szemináriumot tart majd segítőjével, Kru Manoppal. Czinke Gábornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. október 19.

- Vezérigazgató úr, a Szupcsaj Szenpong néven született 35 éves harcos különböző technikákat mutat majd be, és segít gyakorolni a jelen lévőknek, de a szemináriumokon kívül is lehet majd vele beszélni és tanácsokat kérni tőle az edzésmódszerekkel kapcsolatban. Elképzelhető-e, hogy a testi gyakorlatok mellett a thai harc bölcseletéről is tud izgalmasat mondani nekünk, magyaroknak?

- Ezek a szemináriumok első sorban a technikáól szólnak, a 90 perces edzés alatt minél többgyakorlati tudást és fogást szeretne 

átadni Saenchai mester, de aki ismeri a muay thai-t és annak szellemiségét, az tudja, hogy ezek a harcosok mennyire összeszedettek fejben is. Egy ekkora harcművész biztosan tud újat mondani a mentális felkészülésről, és annak fontosságáról. A fegyelmezettségéről és céltudatosságról biztosan példát vehetnénk.

- A 354 mérkőzésén 299 alkalommal győztes, nem ritkán az övénél magasabb súlycsoportokban versenyzőkkel is megküzdő Szencsaj Magyarországra csábításával az elsődleges céljuk az volt, hogy népszerűsítsék a sportágat az országban, s motivációt adjanak sportolóknak, s edzőknek egyaránt. Ez elsősorban miért fontos?

- A Thai Box Akadémián nagyon fontosnak tartjuk, hogy felkeltsük-fenntartsuk az ifjúság érdeklődését a sport iránt, mert az a kisebb gond, hogy nem sportolnak eleget, a nagyobb, hogy sajnos sok fiatal a figyelem, törődés hiányában rossz irányba halad, rossz társaságba keveredik, gondolom ezt a problémát nem kell bemutatnom. Szeretnénk, ha lennének olyan személyek, akik nem valóságshow hősök, de mégis rajonghatnak értük a fiatalok teljesítményük miatt, és a felesleges energiáikat a thai boxban kötnék le.

Ezeknek a szemináriumoknak a segítségével erősödhet a magyar thai box sportág, valamint a versenyzői- és edzői mezőny, hiszen a folyamatos szakmai fejlődés elengedhetetlen itt is, és nagyon lényeges, hogy több edzőtől tanuljunk, lássuk a különböző technikákat, hiszen mindenki másban jobb. Ekkora tudású emberekkel csak költséges utazások árán vehetnének részt közös edzésen a sportolók, a szemináriumok révén megteremjük a lehetőséget azoknak, akik nem jutnak ki külföldre.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik azeurópai Balassi-folyamat jelmondata. Hogyan érhető el, hogy a magyar fiatalok fölfedezzék: az utóbbi két és fél évtizedben hazánkba áramló harcművészeti gyakorlatok és filozófiák immár a magyar művelődés részévé szervesedtek?

- Számos harcművészeti ág közül választhatnak a sportolni vágyó fiatalok, akik hobbi szinten kikapcsolódás végett űzik, vagy akár azok is akik jövőben versenyzői babérokra szeretnének törni. Különböző küzdősportok integrálódtak kultúránkba, s ezáltal mára már  mindenkinek van lehetősége a személyiségéhez megfelelő sportágat választani és kiváló eredményeket elérni, legyen az karate vagy muay thai.

MTI Fotó: Marjai János

A NATO nem teljesíti eredeti küldetését

Négy uniós állam védelmi miniszterének véleménye szerint az Európai Uniónak képesnek kell lennie arra, hogy szükség esetén katonai műveletekbe kezdjen azokon a területeken, ahol a NATO nem tervez fellépést - tudatta valamennyi uniós tagországnak eljuttatott, közösen aláírt levelében Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország védelmi minisztere. Földi László ezredesnek, korábbi hírszerzési vezetőnek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

- Ezredes úr, az európai miniszterek kijelentették, nagy valószínűséggel katonai és/vagy civil jellegű missziók felállításra van szükség a NATO által nem lefedett területeken. Az USA által vezetett NATO hazánkban is üptre-puffra tartotta a hadgyakorlatokat már a terrormigráció megkezdése után is: páncélosok, repülők ellen, miközben az ellenség gyalog, fegyver nélkül özönlik. A négy európai hatalom katonai lázadása modernizálhatja-e az amerikai vezetésű észak-atlanti védelmi szövetséget?

- A NATO már akkor elvesztette jelentőségét, amikor a szovjet blokk összeomlott és a Varsói Szerződés megszűnt. Mára az is világos lett, hogy nem védelmi szervezet, hanem támadó katonai tömb, hisz a Közel-Keleten mint támadó fél lépett fel. Miközben alapcélját, Európa védelmét, nem látja el.

- A védelmi miniszterek szerint "leromlott a biztonsági környezet" Európában, ezért a szilárd védelem megteremtése elengedhetetlen, különösen akkor, amikor Európa migrációs válsággal küzd. Ezek a mondatok mennyire jeleznek szembenállást a francia elnök és a német kancellár eddigi irányvonalával?

- A "biztonsági környezet" valóban romlott, de politikai okok miatt, hisz Európa vezetői hirdették meg a "nyitott kapuk" elvét. Jóllehet minden épeszű szakértő és katonai vezető mindezt elfogadhatatlannak tartotta. Most ismét a régi recept jön: amit a politikus elrontott, a katona oldja meg... bár ez ilyen eszközökkel nem fog menni.

- A miniszterek aláhúzták, az Európai Uniónak tudnia kell válaszolni a kívülről érkező krízisekre. Ahhoz, hogy Európa autonóm módon, katonai eszközökkel tudjon válaszolni az érkező kihívásokra a négy ország védelmi minisztere

hangsúlyozta az európai védelmi ipar megerősítésének szükségességét is. Ebből a szempontból elmondhatjuk-e, hogy a terrormigráció egy több évtizedes kómából ébresztheti - végre - föl Európát?

- A védelem és a védelmi ipar nem ugyanaz a kategória. Európa védelméhez most is megvan a katonai képesség és felszereltség. Ami esetleg hiányzik, azt be lehet szerezni a "piacról".

Hadiipari fejlesztés csak fokozza a háború "igényét", és a nemzetközi tőkének jelent újabb profitot. Az illegális bevándorlás megállításához politikai akarat kell, nem újabb fegyvergyárak alapítása.

Kép: echotv.hu

Helyben segítsünk a bajon - megvédve Európát

„Európa számára a kihívás világos. Vagy a helyi közösségekkel együttműködve, helyben segítünk a fejlődő világnak, vagy tömegesen Európa felé veszi az irányt az elszegényedő afrikai népesség” - emlékeztetett Hölvényi György kereszténydemokrata képviselő az Európai Parlamentben az Európai Unió és az afrikai, csendes-óceáni és karibi térségek (AKCS)  közötti fejlesztési partnerségről szóló vitában. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. október 13.  

- Képviselő úr, a migráció hosszú távon meg fogja határozni a fejlődő országokkal fenntartott fejlesztési együttműködés napirendjét.  A jövőben ezért Európa csak olyan rezsimekkel állhat szóba gazdasági téren, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat, különösen a vallás szabadságát, hiszen ez a tömeges üldöztetés, a nyomor és elvándorlás egyik fő kiváltó oka Afrika egyes országaiban. Az Uniónak vannak-e olyan eszközei, amelyekkel magánvállalatokat bátoríthat profitábilis üzleti kapcsolat megszakítására?

 

- Jelenleg nincs közvetlenül ilyen lehetősége, de egyre több politikai nyilatkozat hangzik el arra vonatkozóan – pártállástól függetlenül –, hogy ha az adott ország jogszabályait sértő beruházásokat valósítanak meg, ezeket az eddigieknél sokkal határozottabban szükséges szankcionálni.

 Személyes véleményem szerint az EU nincs abban a helyzetben, hogy ezt a munkát vállalja. Csak akkor lehet valamit elérni, ha a vállalkozások „anyaországai” is szerepet vállalnak ebben.

 

- A veszélyeztetett országokban közvetlen fejlesztési együttműködést kell kialakítani a szegénység és üldöztetés által leginkább sújtott közösségekkel. Gondol-e arra az EU, hogy ezeket az együttműködéseket üzletileg is jövedelmezővé tegye európai magánvállalatok számára?

 

- Természetesen, csak így lehetséges. Vannak már példák, hogy az adott országban, térségben lábukat megvetett és ott jól működő vállaltok nyereségükből jelentős összegeket fordítanak humanitárius célokra.

 

- Magyar fortély: világszínvonal - hangzik a Made in Hungary-stratégia jelmondata. A magyar üzleti élet - az állammal együttműködve - mit tehet azért, hogy a távoli keresztény térségekben növelje a magyar gazdasági befolyást?

 

- A „keresztény térség” helyett a világ legszegényebb régiói kifejezést használnám. Ha ott keresztények élnek, európaiként és magyarként különös felelősségünk kell, hogy legyen.

 Magyarország évtizedeken át különféle nyugati támogatásokat és segélyeket kapott. Az ország ma már a világ gazdagabb részéhez tartozik. Ezt mindaddig nehéz megértetni a magyar polgárokkal, amíg nem látnak második vagy harmadik világbeli településeket, nem ismerik az ottani régiók oktatási, egészségügyi ellátását.

 Ki kell szélesíteni az adományozási kultúrát Magyarországon. A magyar ember, ha látja értelmét, szívesen adakozik. Erőnkhöz mérten – a világ más vidékeinek nehézségeire tekintve – a harmadik világ segítését is vállalnunk kell. A megszületendő segélyprogramokban részt kell vállalniuk a magyar vállalkozóknak, hozzá kell járulniuk az állami termékeknek és szellemi javaknak is.

Akadémia-alapító, hídépítő, nemzetébresztő - 225

Szeptember 21-én - 1791-ben, Bécsben - született Széchenyi István. A legnagyobb magyar szerint a becsületbül, az adott szó szentségibül és a cselekedetek egyenességibül övöződik össze a hitel. A születés 225. évfordulóját üljük e napon. Cs. Varga István irodalomtörténész professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. szeptember 21.  

- Tanár Úr! Széchenyi halálának körülményeit vitatják, egy tényről azonban naponta meggyőződhetünk. Temetésének dátumát a bécsi kamarilla eltitkolta a magyar társadalom elől, ennek ellenére nagy tömeg gyűlt össze, ám akik csak utólag tudták meg a hírt, zarándokmenetben indultak el Nagycenkre – és az a menet döbbenetes módon mind a mai napig tart… Miért nem kell ezt az egy titkot soha megfejtenünk, miért jobb, ha az ok homályban marad?

– Az eltitkolás és tiltáshistóriák láncolat-folyamatot képeznek. A titokfejtés izgalmas, de a magyar históriában túlságosan sok a „vadkan” – Szent Imre, Mátyás, Zrínyi, Széchenyi, Tisza, Teleki és mások sorstragédiájában. Vörösmarty temetésétől fogva példák sokasága bizonyítja: az elnyomó hatalom a halottaktól is fél, a temetésüket is igyekszik kisajátítani. Széchenyi temetésén a sok ezer, levett kalapú gyászoló néma tiszteletadása a végső búcsú szokásrendjét követte: a kegyelet kultuszteremtő beállítódása a cenki búcsúzást egy katartikus „szellemdiadal ünnepévé” emelte. A Szózatot énekelték a cenki sírboltban, és szerte az országban a gyászistentiszteleteken. Arany költői definíciója a Széchenyi emlékezete című remekművében: „… nőttön nő tiszta fénye, / Amint időben térben távozik. / Melyhez tekint fel az utód erénye; / Óhajt, remél, hisz és imádkozik. / Te sem haltál meg népem nagy halottja! / Nem mindenestül rejt a cenki sír; (…) Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, / Van élni abban hit, jog, és erő!” A nemzetnek hitet adott az a szellemség, amely Széchenyi cenki szobrán olvasható: „Magyarország nem volt, hanem lesz!” Akkor még közmegegyezésnek számított: a nemzet, midőn jeleseitől búcsúzik, emlékükre szobrot emel, emlékoszlopot állít, amikor elhunyt jeleseit tiszteli, magát teszi tiszteletre méltóvá. A kegyelet kultusza a temetésen is azt tudatosította, hogy a magyar nép géniuszai őrzik és továbbadják a nemzeti szellem őrlángját, a megmaradás reményét. Vörösmarty a halál árnyékában is hitte és hirdette: „lesz még egyszer ünnep a világon”. Hasonló történt Kodály Zoltán temetésén, 1967. március 11-én. A temetés időpontját is megtévesztően közölték a hírcsatornák. Az állami búcsúztatás előtt Nádasi Alfonz, Kodály munkatársa, „gyóntató papja” – Jáki Teodóz bencés tanár koncelebrálásával – végezte az egyházi szertartást, miközben civil ruhás detektívek sokasága felügyelte a végtisztességtevő gyülekezetet. A hatalom a várható tömegtől való félelmében a dezinformációt is bevetette. Elhíresztelték: ellenőrzés lesz, csak személyigazolvánnyal lehet bejutni a temetésre. Németh László temetésekor a párthatalom még a Himnusz éneklését is megtiltotta, mégis – az égből és a földből is – a Himnusz csodálatos dallama szólt, zengett a szívünkben. A letiltás visszahatására Nagy László temetésén, a sírnál – a lélekemelő intonálásra –, a gyászolók a legszentebb nemzeti imádságunk textusát, szent korálokkal vetekedő dallamát énekelve vettek búcsút a költőtől. Példák sora bizonyítja: egy-egy jeles személyiség temetése – minden tiltás ellenére is – katartikus, közösség- és nemzetépítő hatású lehet. Németh László Adyról írta: „Egy költő műve azzal, hogy itt hagyta, nem kész. Nemzete szellemében kell elkészülnie. A nagy nemzeteknek nemcsak azért vannak nagyobb íróik, mert a többől több olvasható ki. Egy nagy nemzetnek több idegsejtje s otiuma van rá, hogy nagyjain eltűnődjön, árnyalataikat kibontsa, vívmányaikat a nemzeti életbe fölvegye.” A halálhírrel, a temetéssel elkezdődik az a folyamat, amelyről Bretter György Vörösmarty utolsó verseiről értekezve beszél, és az irodalmi kultusz legmélyebb motivációit is megfogalmazza: „a nemzet még akkor is, amikor látszólag csak dalnokot óhajt erényeinek és hibáinak megéneklésére, amikor tehetségéből koszorúzásra alkalmas szobrokat farag – a nemzet akkor is érzi, hogy nem erkölcseinek pozitív leírására van szüksége, hanem létdilemmáinak felfedésére. (…) Az igazán nagy tehetségekből a nemzet mártírt csinál, mert befogadni ugyan nem tudja, de érzi, hogy szüksége van reá, és ezért ki is izzadja magából.”

 

- 1844. november 13-án lett Magyarország hivatalos nyelve a magyar. 1858 elején az Akadémia működését Bécs azzal a feltétellel hagyta jóvá, hogy az alapszabályokból hagyják el „a tudományok magyar nyelven való működésére vonatkozó pontot”. Erre írta Széchenyi Döblingből, hogy „Nemzetiségünk nekünk, magyaroknak pedig becsesb, mint a föld bármely kincse, sőt életünk.” Nos, a Széchenyi által alapított Akadémia magyarnyelv-védő lelkesedését ma is számosan megkérdőjelezik, hiányolják. Budapest egyes egyetemi köreiben a magyar nyelv középtávon való eltüntetését szinte feladatnak tartják. Mi lehet mégis az az erő, amely Széchenyi akaratát juttatja érvényre a következő évszázadokban is?

 - Tamási Áron azt vallotta: a magyarságot magyarrá a magyar szó tette. Illyés Gyula pedig azt hirdette: „A magyar nyelvnek a maga sajátos természete onnan van, hogy kialakításában vajmi kevés része volt az alkuszoknak, kereskedőknek, fiskálisoknak s más efféle csűrő-csavaró beszédű embernek. Olyanoké, akik valóságot és igazságot akartak közölni egymással. Akik világos, tiszta gondolatot fejeztek ki általa. Akik nem szorultak se hazugságra, se hízelgésre. Ebből az következik, hogy a jó magyar írás és beszéd tanítását voltaképpen a helyes gondolkodás tanításával kell kezdeni. Ki gondolkodik helyesen? Aki az igazat keresi. Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazából: jellemkérdés.” Az Országgyűlés – Réthelyi Miklós miniszter javaslata alapján – 2011. szeptember 29-i 66/2011. számú határozatával, „felismerve azt, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban – tiszteletben tartva hazánk hagyományos nyelvi sokszínűségét, egyben felelősséget vállalva a kisebbségek nyelvhasználatának jogáért –, a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezés érdekében.” A magyar nyelvet hivatalossá tevő törvény a magyar és nemzetiségekről szóló 1844. évi. II. törvénycikk elfogadásának napját, november 13-át a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította.

Sok jeles nyelvész, tudós, író, költő és gondolkodó véleményét osztva, hiszem és vallom: „szél-kaszabolta” magyar nyelvünk az emberi kultúrát gazdagító, a magyarságot megtartó csodálatos örökségünk: a gondolkodás nyelve, az emberi agy egyik csúcsterméke.

 

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Széchenyi a „kiművelt emberfők sokaságában”, Németh László „A minőség forradalmá”-ban látta a magyarság anyagi, szellemi és lelki felemelkedésének zálogát. Hogyan hangozhatna az az értékmegjelölés, amely a Széchenyi és Németh László alkotta szinergiát behozza a jelenbe, amikor a társadalmi hierarchiában legalul az egészségügy található, alatta már csak az oktatásügy, annak alján pedig a könyvtárügy?

– Óriási vigasz, hogy az igazi csodák Mammon-hitű világunkban is a kórtermekben, a tantermekben és a könyvtárak csöndjében történnek. Németh László hitvalló optimizmussal értekezik a pedagógus hitéről, hogy az ember többre tanítható és jobbá nevelhető. Igaz, volt időszak, amikor a trendi modernség jegyében több budapesti iskolában is megtiltották a memoritertanulást, a nevelési célkitűzést pedig kihúzták a vizsgatanítás óravázlatából. Kosztolányi fogalmazta meg Pázmány Péter nyelvművészetéről, a „magyar bíboros Ciceró” „Tollán forró tinta csordogál, kalamárisában pedig tűz van, égi szikra, de a poklok kénköves lángja is.”

 Nyelvünk jelentőségét lényeglátóan tudatosítja: „Nincs többé lehetetlen ezen a nyelven. Még csak néhány húrja van, de azért úgy játszik rajta, mint hang-szeren. Csodát művel.” Pázmány a magyar nyelvről írja: „A szók szárnyasak, mint az elbocsátott madár”; „A nyelv a szívnek csapja”; „Okos embernek nem a hímes szavak, hanem az erős valóságok kellenek.”; „A nyelv, ha oktat, tudatlanságtól szabadít; ha énekel, gyönyörködtet; ha dorgál, jobbít; ha biztat, szüvesít; ha bátorít, vigasztal; ha fenyeget; tartóztat. A nyelvnek köszönjük, hogy a vad és oktalan módon élő emberek városok társaságába szállottak és emberi életet tanultak. A nyelv oka, hogy a bölcs tudományok terjedtek.” Még a műfordítástól is azt várta el, hogy az értékhonosító anyanyelvi szöveg ne „idegenből csigázott” legyen, hanem olyan, mintha eredetileg is magyarul írták volna. A XVI. századtól elveszítettük nemzeti függetlenségünket – „Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!” –, a magyar nyelv és irodalom lett a legfőbb nemzetmegtartó erő. Széchenyiben Balassi önfeláldozó hazaszeretete, Pázmány kultúra- és léleképítő bölcsessége, Zrínyi nemzetféltése és óvó szeretete él: „Ne bántsd a magyart!” Mi lehet a Széchenyiről könyvet és drámát író Németh és legfőbb példaképének szinergiája, „nemzetragasztó” hatásának titka? – Talán éppen az, amit Németh a Széchenyi drámában megvalósított: „Minden fej Isten kápolnája. De a Széchenyié: székesegyház.” A kérdésre válasz lehet Szerb Antal gondolata: „A hazaszeretetnek sok formája van, korok és egyéniségek szerint. Azonban a legritkább és legelőkelőbb a misztikus hazaszeretet, melyben az ország szolgálata istentiszteletté szankcionalizálódik. A legszebb magyarok hazaszeretete ez, így Széchenyié is, amelynek mélységeibe az avatatlan sosem fog belelátni.” A titokfejtésre Széchenyi szavaival is felelhetünk. Születésének 225. évfordulóján, soproni szobrának talapzatán magyarul, németül, horvátul és angolul is kőbe vésik: „a hazaszeretet (…) azon szent láng (…), melyért, bármily gyermeki érzelemnek gúnyolják is azt a világ hidegen számító cosmopolitái, nincs mit pirulnunk, mert a legtöbb magasztos cselekedet mégis innen vette, innen veszi, és innen fogja venni a Földön eredetét…” (Széchenyi 1846-ban, az Akadémia decemberi ülésén elhangzott beszédéből.) Füst Milán A magyarokhoz című versében az anyanyelv dicséretét zengi: „Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok / S azt meg kell védened”; „Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott”. Nyelvünk szózata torokszorító intelem Reményik Sándor Az ige című versében: „Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, / És áhítattal ejtsétek a szót, / A nyelv ma néktek végső menedéktek, / A nyelv ma tündérvár és katakomba, / Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!” Széchenyi a kiművelt emberfők sokaságától, Németh az etikumra emelt minőségeszménytől várta nemzete fölemelkedését. Kazinczy jövőbe mutató indoklása: „s mi ezt a nyelvet szeretni tartoznánk, ha ily szép és a maga nemében egyetlen nem volna is, mert a miénk.” Németh szerint: az utókor Széchenyi eszméit rendre megvalósította, de a szellemét kiirtotta magából. A két géniusz emberségbe és magyarságba vetett hitét elpusztítani mégsem tudták, mert Valaki mindig védte és védi, aki azt is tudja: tettének oka nem ismeretlen. Hiszem: eszméivel, példájával Széchenyi és Németh még sok-sok magyar nemzedéket fog tanítani a jóra, szépre, az igaz és szent dolgokra, ezért „Fulgebunt sicut stellae in perpetuas aeternitates – fényleni fognak, miként a csillagok, egy egész örökkévalóságon át.”

Sárkányhajósaink sikersorozata

Az olasz fővárosban megrendezett 12. EDBF Sárkányhajó Európa-bajnokságon a Magyar Sárkányhajó Szövetség 200 versenyzője vett részt, és huszonnyolc érmet szereztek sportolóink. A magyar csapat 8 arany-, 9 ezüst- és 11 bronzéremmel zárta a sárkányhajó Európa-bajnokságot. Járosi Péternek, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnökének, az Európai Sárkányhajó Szövetség első alelnökének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. augusztus 18.

 

- Elnök úr,  érdemi történészek szerint csak jól szervezett, egészséges nemzet tud sikeres lenni, és megmaradni a világban. A sárkányhajózás segíti-e ebben a magyarságot?

 

- Minden sport, ha sokan és rendszeresen végzik, erősíti a nemzet egészségét. Talán az a különleges a mi sportágunkban, hogy jó értelemben „rákényszerít” az együttműködésre, a közösségi élmény fokozott átélésére, hiszen a sportolók a siker érdekében, „kénytelenek” együttműködni egymással. Csak egy jól szervezett és felépített legénység tud, a rendszeres felkészülést követően sikeres lenni.

 

- Az Önök szövetsége 1998-ban alakult, s most Rómában a nemezetek közötti pontversenyben az előkelő 3. helyen zártak a 28 megszerzett éremmel és a többi helyezésünkkel. Lélekemelő tény: minden versenyszámukat megnyerték az ifjúsági csapataink. Fontos-e ehhez ma, a XXI. században, hogy sok klubvezetőnk karizmatikus alkat legyen?

 - Sportágunk, a közel 20 éves munkának köszönhetően, egyre népszerűbb hazánkban. Több sikeres világversenyt rendeztünk már meg itthon, ami szintén erősítette a sportágat. Erős Magyar Bajnokságokat, utánpótlás nevelő programot működtetünk, és Sárkányhajó Fesztiválrendszert támogatunk szakmailag. Ezeken az alapokon dolgozunk, igyekszünk szabadidős, és iskolai vonalon minél több embert bevonni a sportágunkba. 

Szerencsére könnyen tanulható és biztonságos sportágunk van, ahol következetes és rendszeres munkával minden korosztályban, így az ifjúságiakban is, lehet sikert elérni. Ezek a sikerek erősítik a nemzeti identitást és bizonyítják a sportág elkötelezett, karizmatikus vezetőinek nemzetépítő tevékenységét, ami globalizálódó világunkban nagyon fontos.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Immár két évtizede a nemzeti művelődés része a sárkányhajózás. Ez segíti-e Önöket abban, hogy 2018-ban sikeresen szervezzék meg hazánkban a 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságot?

- 2012 óta tagja vagyok a Magyar Olimpiai Bizottságnak a Nem Olimpiai Tagozat egyik képviselőjeként. Megválasztásomban nyilvánvalóan szerepe volt annak, hogy a sportágunk sikeres, és erős nem olimpiai sport. A MOB figyeli, és 

segíti a nem olimpiai sportágakat, köztünk a sárkányhajó sportot is. Bízom benne, hogy az eredmények láttán ez a támogatás tovább fog erősödni. Ennek jele, hogy a kormányzat képviselője a sport államtitkárság, a pályázatunk beadása előtt biztosított a támogatásáról; ennek figyelembe vételével adtuk be a pályázatunkat. Így most, hogy a rendezés joga a miénk, bízom abban, hogy a támogatás - amely a rendezés alapfeltétele - meg tud valósulni, hiszen nagyon komoly nemzetközi sportesemény rendezési jogát kaptuk meg. Az együttműködés alapjául szolgálhat, hogy szintén kormányzati segítséggel, a mi rendezésünkben 2013-ban, Szeged adott otthont a másik nagy világversenynek, a nemzetek közötti sárkányhajó világbajnokságnak. A három évvel ezelőtti eseményt azóta is minden idők legsikeresebb sárkányhajós vb-jeként tartja számon a sportág nemzetközi társadalma. A 2018-as sárkányhajó világbajnoksággal tovább bővül a hazai világversenyek sora. A világversenyek kiváló referenciát jelenthetnek egy 2024-es budapesti olimpia rendezéséhez, melyről 2017 őszén dönt a NOB közgyűlése.

Kik erőltették rá a PC-diktatúrát a planétára?

"Nem hiszem el a közvélemény-kutatási eredményt, mely szerint Németországban Merkel még mindig 52 százalékos népszerűségen áll. Merkel örülhet, ha átvészeli felelősségre vonás nélkül, sőt valószínű, hogy ha másik kontinensre távozik, akkor sem úszhatja meg. A hibákról egy ukrán-orosz háborúval sem lehet elterelni a figyelmet" - írta fejtegetésében Somogyi János ügyvéd. Szerinte az úgynevezett „politikai korrektség”, azaz a PC diktatúrája rombol a glóbuszon. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. augusztus 16.

 

- Ügyvéd úr, elképzelhető-e, hogy valahol - akár több németországi vagy más európai jogászi műhelyben - már fogalmazzák a vádiratot egyik-másik mai berlini vezetővel szemben?

 

- A Nép fogalmazza már és nem is a vádiratot, hanem egyenesen az ítéletet Angela Merkel és társai történelmi bűnei miatt, amit Németország, sőt Európa ellen követtek, követnek el. Az igazi kérdés már csak az, hogy ezt az ítéletet kik, hogyan és mikor fogják végrehajtani.

 

- Melyek azok a pontok, amelyeken a német hatalomgyakorlás megsértette a legelemibb - akár Rómáig visszavezethető - jogi elveket?  

- Az egész Nyugati világban PC-diktatúra van, ami alapvetően ellentétes minden demokratikus jogelvvel. A PC-diktatúra következtében hamis az egész állami hatalomgyakorlás, még ha formálisan jogszerű is.

- A XX. században több európai, a XXI. században pedig jó néhány észak-afrikai - de ukrajnait is említhetnénk - személy kényszerült menekülésre, némelyiküknek nem sikerült, annak ellenére, hogy 

előzőleg megdönthetetlennek látszó hatalmi csúcson pöffeszkedtek évekig, esetleg évtizedekig. Vélhető-e, hogy a valaha császárokat, királyokat, pártfőtitkárokat maguk alá gyűrő történelmi erők a jelenben is ott feszülnek a mélyben, netán már nem is annyira mélyen?​

- Nagy kérdés, hogy mit értünk „történelmi erőkön”.  Nagy kérdés, hogy a népek alakítják-e a történelmet, vagy a rájuk hivatkozó, de a népeket kijátszó, nemzetközi politikai játszmákat irányító hatalmi központok. Az emberiség történelme során elnyomták már a népet a király nevében, elnyomták már a népet az Isten nevében és elnyomták, elnyomják a népet a Nép nevében. A nyugati világ urai  a gyakran megmentették a népharagtól számos diktátor életét, ha az érdekeik úgy kívánták és a föld alól is előkapartak és legyilkoltattak más diktátorokat, ha a politikai, gazdasági érdekeik úgy kívánták. Példaként említhetnénk a kelet-európai rendszerváltások békés átmenetét és az „arab tavasz”, Líbia, Irak vezetőinek sorsát. Az emberi természettel ellentétes a zsarnokság elviselése, eltűrése és a történelem során még minden diktatúra elbukott. A jelenlegi diktatúrák, a PC-diktatúra is, meg fognak bukni, előbb, vagy utóbb. Azt a bizonyos húrt nem lehet a végtelenségig feszíteni és már pattanásig van feszítve.

Bolgár, magyar két jó barát

„…A szélességet az ég derekán keresztűl méltán nevezhetjük tehát Napútnak.” Ezt a Fazekas Mihály-mondatot emeli magasra a Napút folyóirat s főként annak vezetője: Szondi György. A József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő, bolgarista nemrég töltötte be hetvenedik évét. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. augusztus 5.